A gyilkosnak két arca van X. rész 41. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 40. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

 

            Alma egyedül ébredt. Halkan felsóhajtott, amikor csak a hideg lepedőt tapintotta ott, ahol a felesége szokott feküdni. Ülő helyzetbe küzdötte magát, majd felkelt és kivánszorgott a fürdőszobába. Miután elvégezte a dolgát, a konyha felé vette az irányt, hogy főzzön egy kávét. Útközben kitekintett az ablakon, és meglátta, hogy Johnnie kocsija nem áll a ház előtt.

– Hova mehetett ilyen korán? – mondta ki hangosan.

– Elmentek Torival valahova, hogy találkozzanak Annie-vel – szólalt meg mögötte egy hang, mire Alma ugrott egyet ijedtében.

– Jesszusom, Ceecee! A frászt hozod rám – tette a pocakjára a kezét a mexikói nő.

A barátnője elmosolyodott.

– Sajnálom. Azt hittem, hallottad, amikor bejöttem… Miért keltél fel ilyen korán?

Alma átnyújtott neki egy pohár narancslevet, és odalépett a hűtőhöz.

– Hiányzott Johnnie.

– Észrevettem – mosolygott Ceecee. – Szóval, mit kérsz reggelire? Összeüthetek valamit, mert gondolom már egyikünk se fog visszafeküdni.

Alma egy hajtásra megitta a saját gyümölcslevét.

– Őszintén, nem vagyok különösebben éhes.

– Hmmm? Nos, akkor kénytelen leszek kényszeríteni, ugyanis azt az utasítást kaptam, hogy nem engedhetlek el evés nélkül.

– Nos, nem is terveztem elmenni sehova.

Ceecee gyanakodva végigmérte a barátnőjét.

– Hát jó.

– De…

– Ne fáradj, Alma! Tudom, hogy azonnal rohansz a bíróságra, amint megkezdődik az ülés.

A mexikói nő elpirult.

– Oké! Nyertél. Honnan tudta Johnnie, hogy megyek?

– Nagyon is jól tudja, hogy mindig ott várakozol a folyosón. De van egy olyan érzésem, hogy a mai nap után erre már nem lesz szükség. Szóval, ifjú hölgy, ha nincs evés, nincs bíróság sem.

– Jól van! Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam. Pirítóst kérnék.

Ceecee elmosolyodott.

– Jó kislány! – ölelte át Almát.

***

            Tori kissé távolabb várakozott a tömegtől, ami körbevette Johnnie-t. Kissé riadtan figyelte, ahogy az ünnepélyesen felöltözött emberek körbetáncolták a barátjukat. A dobok hangja űzte tova a kora reggeli csendet, mintha csak az új napot köszöntenék. Még a horizont mögül előbukkanó nap is mintha csak a sámán fejét ékesítő díszeket lett volna hivatva kihangsúlyozni, ahogy rávetette sugarait. Annie a nagyapja mellett ült, mindketten a kör belsejében, Johnnie társaságában. Tori nem tudta kivenni, mit tart a sámán a kezében, de azt látta, hogy azt a valamit különböző színű tollak díszítik.

            Amikor a kis gyülekezet tagjai befejezték a kántálást, Tori felállt, de azonnal visszaült, amikor a sámán is felemelkedett. A férfi kántálva lépett oda Johnnie-hoz. A többiek a saját törzsi nyelvükön válaszoltak neki. Néhány pillanat múlva csatakiáltás hallatszott, majd hirtelen elhallgatott. Annie intett Torinak, mire a nő odalépett hozzájuk. A tömeg utat engedett neki. Johnnie mellé lépett, és hallgatta, ahogy Annie nagyapja a saját nyelvükön beszél hozzá.

– Légy erős, Vörös Bagoly! A tárgyalás hamarosan véget ér, és te tovább léphetsz az életeddel – mondta a sámán.

– Úgy lesz. A Nagy Szellem megmutatta, hogy ez csak egy állomás az életemben.

A férfi elmosolyodott, és megpaskolta a vállát.

– Elhozod majd a jövevényt is a tanács elé?

– Igen.

– Helyes! Várni fogunk az érkezésetekre.

Johnnie Tori felé fordult és rámosolygott.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green

– Köszönöm, hogy elhoztál.

– Örömmel tettem. Fáradtnak tűnsz.

– Az is vagyok – bólintott Johnnie. – Annie felajánlotta, hogy elmehetünk hozzá lezuhanyozni és átöltözni. Azt hiszem, még felhívom Almát, mielőtt indulnánk.

– Miért nem szóltál neki erről? – kérdezte Tori, útban a kocsi felé.

– Ő is jönni akart volna. De még túl korán van. Nem alszik túl sokat mostanában.

– Nehéz a dolga. Akármit csinál, sosem tudna kényelmesen aludni.

– Ja. És ez a sok stressz is betesz neki. Amint ez az egész véget ér, elviszem Goldsboróba egy kis pihenésre a farmra.

– Szerintem erre mindkettőtöknek szüksége lenne – mondta Tori.

Johnnie halványan rámosolygott.

– Ahogy mondod, barátom.

***

            Karen izgatott volt, hogy Mr. Whitfield végre felhívta, és megbeszéltek egy időpontot Mrs. MyFarlanddel. Minden frusztrációja tovaszállt, amikor belépett az iroda ajtaján, ahol Mr. Whitfield már várta.

– Isten hozta! – üdvözölte a férfi udvariasan. – Nos, akkor itt vagyunk. Mrs. McFarland már várja – bökött a háta mögötti ajró felé.

– Ajánlom is neki ennyi idő után. – Karen meg se próbálta leplezni a szarkazmusát.

– Csak kopogjon be! – állt félre az útból a férfi.

Karen elmosolyodott. Boldog volt, hogy végre elérheti a célját. Végigsimított a kosztümjén, megköszörülte a torkát, majd bekopogott. Egy hang kiáltott ki neki, és amikor kinyitotta az ajtót, egy töpörödött nőt pillantott meg a hatalmas asztal mögött. – Mrs. McFarland?

– Én vagyok. Jöjjön be, kedveském! – mondta az asszony, miközben felállt és megkerülte az asztalt, hogy aztán a kezét nyújtsa Karen felé. – Elnézést kérek, hogy nem voltam itt a megbeszélt időpontban, de nem volt más választásom.

– Semmi gond, Mrs. McFarland – hazudta Karen, és dühös volt, amiért most szégyelli magát a hotelben hagyott borsos számla miatt.

– De igenis van, kedveském. Remélem, elfogadja kárpótlásként amit a hotel nyújthatott önnek.

– Természetesen, asszonyom – pirult el Karen.

– Üljön le, kedveském – intett a szék felé Mrs. McFarland.

Karen az aprócska nőt figyelte, miközben az megkerülte az asztalt. A haja elegáns kontyba volt fogva, a ruhája pedig a legutóbbi divat szerint készült.

– Kér valamit? Szolgálhatok kávéval és süteménnyel – nyúlt a telefonért az asszony.

– Nem, köszönöm, asszonyom. Szívesebben mennék haza mihamarabb.

– Ó, természetesen. Újból elnézését kérem a kellemetlenségekért.

Karen udvariasan elmosolyodott.

– Azon vagyok, hogy megtaláljam Danny Scottot. Mr. Whietfild azt mondta a telefonban, hogy ön talán fényt tud deríteni a hollétére.

Mrs. McFarland teste megmerevedett Danny nevének említésére, ami nem kerülte el Karen figyelmét.

– Ezen segíthetünk, Miss Grace.

Karen a széke szélére kúszott, és figyelmesen az asszony felé hajolt.

– A férjem igazi nőfaló volt, Miss Grace, hogy egyszerűen fogalmazzak. Ha szoknyát húzott volna egy csimpánzra, arra is ráveti magát. De ahhoz nem volt elég okos, hogy ezt eltitkolja előlem, és sokan mások is tudtak róla. Az ifjú Daniel Scott apja is közéjük tartozott. Daniel előbukkant a semmiből pár évvel a férjem halála előtt, arra kérve őt, hogy segítsen neki új személyazonosságot szerezni, hogy segíthessen a nővérén.

Karen bólintott.

– Tudom, hogy a nővére börtönben ül.

– Borzalmas egy ügy, meg kell vallani. Nos, az ifjú Daniel megfenyegette a férjemet, hogy ha nem segít, megszellőzteti a kis kalandjait.

– És ez mit számít? McFarland bíró már visszavonult. Ez nem jelentett volna semmit.

Az idős asszony felkacagott.

– Kedveském, a férjem rendkívül önelégült ember volt. Mindent odaadott volna a jó hírnévért. Ez segített neki abban, hogy ilyen gyorsan felemelkedjen. Mindent megtett volna, hogy ezen ne változtasson semmi.

– Még az okirat-hamisítást is – vonta össze a szemöldökét Karen.

– Pontosan. Mint már mondtam, a férjem nem volt épp a legélesebb elme,[1] és nem érdekelte, mit csinál az ifjú Daniel, miután megkapta, amit akar. Nekem csak az a szerencsém, hogy édesanyám nem nevelt ilyen idiótának.

Karen felkacagott a tréfán, majd zavartan befogta a száját.

– Elnézést!

– Semmi szükség rá – mosolygott Mrs. McFarland. – Ez az igazság.

– Nos, meg vannak még az iratok, amiket a férje készíttetett?

– Természetesen. És még valami mással is szolgálhatok – tolt át egy vastag borítékot az asztalon.

– Mi ez?

– Ez – suttogta az asszony, az irodában álló videólejátszó felé intve. – Felvettem a férjem beszélgetését az ifjú Daniellel. Nem akartam, hogy visszajöjjön egy újabb szívességért.

„Ennek a nőnek aztán helyén van az esze” – gondolta Karen. – Nem hibáztatom érte.

A felvétel nem volt épp a legjobb minőségű, de a célnak megfelelt.

– Nagyon ismerősnek tűnik – mondta Karen arra a férfira, aki kizárásos alapon csak Danny Scott lehetett. Közelebb hajolt a képernyőhöz, félrebillentve a fejét. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy ismeri valahonnan ezt a férfit. A borítékra nézett, amit még mindig a kezében szorongatott, és kinyitotta. A férfiról készült akta néhány lapját emelte ki belőle. Talált egy nevet, majd azonnal visszakapta a tekintetét a képernyőre. – Hogy az a jó büdös…! – nyögte.

– Mi az, kedveském? – figyelt fel Mrs. McFarland Karen elsápadó arcára.

– Én… mennem kell – állt fel a nő. – Köszönöm a segítséget.

Azzal kiviharzott az irodából.

Folytatása következik!

---

[1] Eredetileg azt mondja, hogy „was not the sharpest knife int he drawer”, vagyis „nem volt a legélesebb kés a szekrényben”.