A gyilkosnak két arca van X. rész 43. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 42. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Marie hallgatta Ballantine hangját, ahogy újra és újra elismételte a terveid a város fejlesztéséről, amikor hirtelen elhallgatott az ajtónyílás hangjára.

– Mit keres itt, Green? – hallatszott a polgármester hangja.

– Csak meg akartam nézni magát még egyszer utoljára ebben a székben.

–  Ezt meg hogy érti?

– Az életednek vége, Alex. Ugye hívhatlak Alexnek?

– Maga részeg, Green. Tűnjön innen a fenébe!

– Megmondtam, hogy halott ember vagy, Ballantine.

– Ó, istenem! – nyögött fel Marie, ahogy tovább hallgatta Ballantine és Johnnie veszekedését újra és újra.

– Mit akar tenni?

– Megölni. Ahogy már korábban is mondtam.

– Ne! Kérem! Ne tegye!

Marie azonnal leállította a felvételt. Visszatartotta a lélegzetét is, mert félt, most hallja Ballantine életének utolsó pillanatait.

– El kell mennem a rendőrségre – kapta fel a táskáját, hogy a felvevővel kirohanjon az ajtón.

***

            Tracy várta, hogy Abbott belekezdjen a kérdéseibe. Emlékezett rá, hogy lehetetlenítette el az ügyész korábban a védelem tanúit. Igyekezett meggyőzni magát, hogy nem kell semmitől tartania, ha őszintén megválaszolja a kérdéseket.

            A tárgyalóterem teljes némaságba borult, ahogy Abbott felkelt, és elkezdte átlapozni a jegyzeteit. O’Connell bíró megköszörülte a torkát.

– Mr. Abbott! Vannak kérdései a tanúhoz?

Abbott, aki szemmel láthatóan nagyon elmerült a jegyzeteiben, felpillantott.

– Természetesen vannak, bíró úr! – vette le a zakóját, majd Tracy-re mosolygott. – Nem fog túl sokáig tartani, Mr. Kenon.

Tracy nagyon is tisztában volt bele, mit akar az ügyész. Tudta, hogy nyugodtnak kell maradnia, és csak szimplán válaszolnia. Előre dőlt a székében, és először Johnnie-ra nézett, majd Dr. Wilsonra. Mindkét nő megnyugtatóan mosolygott rá.

– Azt vallja, hogy a vádlott nem követett el semmit Alexander Ballantine ellen? – lépett Abbott a tanúk padjához.

– Igen. Így van – válaszolta Tracy óvatosan.

– Látta az egész esetet, de nem tett semmit, hogy leállítsa. Azt várja, hogy ezt elhiggyem? – kérdezte Abbott szarkasztikusan.

– Képtelen voltam rá.

– Igen, Mr. Kenon, ezt már mondta. Egy férfi a maga fizikai adottságaival félt megakadályozni egy gyilkosságot.

– Tiltakozom – kiáltott fel Bob.

– Helyt adok – válaszolta O’Connell bíró. – Mr. Abbott! Kérem, tartsa meg a megjegyzéseit magának!

Az ügyész tett egy lépést hátra.

– Elnézést kérek. – Azzal megfordult, és visszasétált az asztalához. A segédje átadott neki egy aktát, amivel a férfi visszasétált Tracy-hez. – Mr. Kenon! Bizonyára rájött, hogy nehezen tudjuk elhinni a meséjét. Azért teszi ezt, hogy kihúzza a csávából a munkaadóját és barátját?

– Nem – jelentette ki Tracy szilárdan.

– Miért nem? Nem ez lenne az első, hogy valaki a barátja megmentése érdekében tanúskodik.

– Nem hazudok, csak hogy megmentsem Johnnie-t. Az igazat mondom.

– Bíró úr! Szeretnék bizonyítékot bemutatni arra, hogy Mr. Kenon nem csak hogy hazudik, hogy megvédje a barátját, de már korábban is ezt tette.

Bob majdnem leesett a székéről felállás közben.

– Tiltakozom! Ezt az úgynevezett bizonyítékot nem bocsátották a védelem rendelkezésére.

– Tanácskozást kérek – utasította őket a bíró, és megvárta, amíg a két ügyvéd odalép a pulpitusához. – Mr. Wootennek igaza van, Mr. Abbott. Mióta van birtokában ez a bizonyíték?

– Nagyjából két héttel azután jutottam birtokába, hogy megadta a védelemnek a halasztást, bíró úr.

– És nem érezte szükségét, hogy eljuttassa ezt a védelemnek? – szűrte a fogai között Bob.

– Adjon okot rá, hogy miért fogadjam ezt el, ügyész úr, és arra is, hogy miért ne forduljak ezzel a kamarához! – dühöngött O’Connell.

– Bíró úr! Ez az akta nyilvános. Így találtunk rá. Nem hinném, hogy az én feladatom lenne átadni olyasmit, amit a védelem is könnyedén megtalálhat – mutatott rá Abbott.

– Hadd nézzek bele! – szólalt meg a bíró, és átvette az aktát, hogy átfussa.

– Ez felháborító, Abbott! – köpte Bob.

– Nem az én feladatom, hogy bizonyítsam védence ártatlanságát. Én el akarom ítéltetni, emlékszik?

– Maga… – kezdte Bob, de a bíró krákogása félbeszakította.

– Ez szokatlan, de elfogadom bizonyítékként – jelentette ki O’Connell. – Folytassák!

Abbott rávigyorgott Bobra, miközben az visszament a védelem asztalához.

– Mije van, Bob? – hajolt oda az ügyvédhez Johnnie.

– Valami nyilvános adat. Azt hiszem, hamarosan megtudjuk.

Johnnie felnézett az ügyész vigyorgó arcára. Abbott észrevette, és rákacsintott. A nő agyában egymást kergették a gondolatok, hogy mi lehet az, ami diszkreditálhatná Tracy-t. – Ó! A fenébe is!

Abbott lassan odalépett a tanúk padjához, mint egy prédájára leső nagymacska.

– Mr. Kenon! Tudja, mi ez? – lengette meg a dossziét.

– Azon kívül, hogy egy dosszié, tele papírokkal, fogalmam sincs.

– Ez egy tizenegy évvel ezelőtti ügy iratanyaga.

– Ha maga mondja.

– Mr. Kenon! Tudom, hogy pontosan tudatában van, miről beszélek. – Elhallgatott, és kinyitotta az aktát. – Észak-Karolina állam kontra Albert Henning. Mr. Henninget kiskorú sérelmére elkövetett szexuális molesztálással vádolták.

Tracy megrázkódott.

– Évekig fajtalankodott a lányával.

– Igen. Ez áll itt. Megvetendő, ha a véleményemre kíváncsi – mondta színtelen hangon. – Helytálló, hogy maga tanúskodott ebben az ügyben?

– Igen.

Johnnie a homlokát kezdte dörzsölni, hogy elűzze kezdődő fejfájását. Felpillantott, amikor Bob megérintette a vállát.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green

– Tudja, mi ez az egész? – kérdezte a férfi.

– Igen.

– Mr. Kenon azt vallotta, hogy Mr. Henninggel megfelelően ismertették a jogait, mielőtt kikérdezték. Igaz ez?

– Igen.

– Azt vallotta, hogy miután a vádlottal ismertették a jogait, ő mindent bevallott. – Tracy lehajtotta  fejét, de Abbott folytatta. – Később kiderült, hogy hamis volt az állítása.

– Technikailag megtette – vitatkozott Tracy. – De már azelőtt vallomást tett, hogy ismertethettem volna a jogait. Ittas volt, és nem tudtam elhallgattatni, amíg elmondom a jogait. – Teljesen elsápadt és izzadni kezdett.

Abbott közelebb lépett hozzá.

– Miért mondta el mindezt önnek? Vajon most az igazat mondja? – sorolta a kérdéseket.

Dr. Wilson felfigyelt Tracy lelkiállapot-változására, és Bob és Johnnie mögé lépett.

– Azt hiszem, a páciensem túl nagy nyomás alatt van. Nem vagyok benne biztos, hogy bírni fogja. Nem tudunk tenni valamit?

– Azonnal – bólintott Bob. – Tiltakozom! Az ügyész úr megfélemlíti a tanút.

– Helyt adok. Mr. Abbott! Kérem, uralkodjon magán – reagált a bíró.

– Igenis, bíró úr! – lépett hátra Abbott. Tracy-re nézett, és észrevette, mennyire izzad a férfi. Önelégült vigyor jelent meg az arcán.

Odalépett a tanúk padjához, és előre hajolt.

– Most pedig! Tudjuk, hogy egyszer már hamisan tanúzott korábban. Miért higgyünk most magának?

***

            Pizo az asztalánál ült, és épp egy jelentést gépelt, amikor zajt hallott odakintről. Felállt, és kilépett az ajtón, ahol az új polgármestert pillantotta meg egy egyenruhással vitatkozni.

– Michaels! Mi a fenét művelsz? Tudod, ki ez? – kiáltott a férfira.

– Azt mondja, ő a polgármester. De ez a nő őrült – válaszolta a tiszt.

– Ő a polgármester, te idióta – tolta félre Pizo. – Elnézést, polgármesterasszony! Miben lehetek szolgálatára?

– Köszönöm, nyomozó – szorította meg a karját a nő. – Beszélnem kell magával és a kapitánnyal, most. Bizonyítékot találtam Ballantine ügyében.

– Jöjjön velem! – kísérte be Pizo.

– Kapitány! Ricotta polgármester hozott valamit, ami érdekelhet minket – léptek be a parancsnok irodájába.

Hill felállt, ahogy megpillantotta a vendéget.

– Jöjjön be, polgármester! Miben lehetünk szolgálatára?

– Ezt a felvételt találtam az irodámban, amikor az elődöm bútorait távolították el. Eltettem, és időközben el is feledkeztem róla. Akkor találtam meg, amikor ma reggel kerestem valamit. Miután meghallgattam, azonnal ide rohantam – adta át a lejátszót.

A kapitány azonnal beindította a lejátszást. Csak álltak ott, és hallgatták az anyagot, remélve, hogy az fényt derít az igazságra. Aztán hallották, ahogy Johnnie becsapja az ajtót maga mögött.

– Az igazat mondta. Ballantine még élt, amikor elment – sóhajtott Pizo, mintha egy nagy súly esett volna le a válláról.

Hallgatták tovább a felvételt, majd hallották, ahogy a polgármester talpra küzdi magát és sírva fakad.

– Hagyjon békén, Green! – hallatszott a hangja. – Csak hagyjon békén!

– Jól van? – kérdezte egy hang.

– A fenébe is, nem! Nem vagyok jól. Az a nő holnap reggel egyenesen a sajtóhoz megy. Tönkre fog tenni.

– A fenébe is! Mr. Gardena nem fog örülni.

– Le se szarom! – fakadt ki Ballantine. – Most az én fejem van a célkeresztben.

– Nem hagyhatjuk, hogy ez kiderüljön.

– De mit tehetnénk?

– Vágjunk vissza!

– Minek azok a kesztyűk? Mit akar tenni…

Semmi más nem hallatszott a felvételen, csak egy csattanás, ami akár egy betörő koponyától is származhatott. Hallották, ahogy Ballantine felnyög.

– Felismerte valamelyikük is a hangot? – kérdezte Hill kapitány, kikapcsolva a lejátszót.

– Még azt is nehezen értettem, amit mond – válaszolta a polgármester a könnyeivel küzdve. „Senki sem érdemel ilyen halált. Még te sem, Alex.”

– Én se tudom – mondta Pizo, és felkapta a felvevőt. – El kell vinnünk ezt a bíróságra, hogy a bíró is hallja.

Folytatása következik!