Kék láng

B-vel a föld körül

Látogatás egy Ijen tűzhányónál.
(Figyelem! A mondat nem tartalmaz helyesírási hibát!)

************************************************************************************

Aznap éjjel nem jött álom a szememre.

Az okok tucatjai úgy nehezedtek rám, mint a sátrunk ponyvája alatt megült, fullasztó párával telt meleg levegő. Mint egy prés. Mint egy alakot nem öltő párna, melyet valami nem evilági erő présel az arcomba, hogy a szuszt is kinyomja belőlem.

Gratulálok, B! Már az égieket is annyira magadra haragítottad, hogy egy szellempárával akarnak megfojtani álmodban. Illetve akarnának, ha aludtam volna egyáltalán. De nem, csak feküdtem ott a leheletvékony takaróm alatt, melynek egyáltalán a puszta létének értelméről sem voltam meggyőződve, emiatt, tudatlanul is folyton lerúgtam magamról. Bőrömön pedig közben gyorsasági versenyt vívtak a lecsorgó izzadtságcseppek.

Bár a Földnek ezen a félgömbjén épp nyár volt, míg az otthoniak a huszonegyedik századi tél felemás szorításában senyvednek, de akár itt is benevezhettünk volna a hidegebbnek mondott évszakba. Az Egyenlítőhöz ilyen közel az mit sem változtatott volna a hőmérsékleten. A páratartalom kisebb lett volna, az tény, de az indonéz dzsungel sűrűjében az, hogy az otthon megszokott  szint hússzorosát vagy harmincszorosát kell élveznünk, már édes mindegy.

A helyi siserehad viszont élvezte a helyzetet. Az én nagy bánatomra. Na nem a helyi lakosságra gondolok, akik megfelelő időben szintén lovakként izzadtak, hanem a szúnyogháló ellenére is folyamatosan a fülemben döngicsélő vérszívókra, az erdő sűrűjét rikoltozásukkal megtöltő madarakra és majmokra, meg az összes többi fenevadra, aminek ilyenkor támadt kedve randalírozni.

Én pedig ott fetrengtem a sátorban. Nem aludtam, de nem is voltam igazán éber. Mintha a ködös, szellempárnaként fölém telepedő nedves levegő az agyamba is beférkőzött volna, zavaros delíriumba süllyesztve.

Mégis, mintha álmomból riasztott volna fel a tompa, mély dörrenés, ahogy keresztülrezgett a vadonon. Nem volt hangos, de mégis minden porcikám beleremegett, ahogy ijedtemben felültem.

Mintha a zaj kiűzte volna fejemből a mámort. Most már teljesen éberen ücsörögtem a vaksötéttől csak egy árnyalatnyival világosabb fekhelyemen és hallgattam, ahogy a mély döndülés helyét meghatározhatatlan sistergés vette át.

Fejem szinte teljesen üres volt. Nem is gondolkoztam, ahogy előkotortam egy bokszer-alsót és tiszta topot. Nehogy valami éjszakai perverz véletlenül rajtam találja legeltetni a szemét, ha kiteszem innen a lábam. Bár sokat nem értem vele, mivel a felsőm anyaga jamaicai sprintereket megszégyenítő gyorsasággal ragadt vizes-pólóként a bőrömre, ahogy hosszú, fekete tincseim is hátamhoz. Én viszont csak halkan fújtatva morogtam, ahogy belebújtam papucsomba, hogy aztán félrehajtsam a szúnyoghálót és kilépjek az indonéz dzsungel sötét éjszakájába.

Pontosabban csak kiléptem volna, ha az előbb említettet találom ott. Nem mintha nem lett volna éjszaka, meg az indonéz dzsungel is stimmelt, a sötétség viszont... Az tovatűnt, ahogy tekintetem a közvetlenül előttem, a látóhatárt betöltően az égbe szökő hegyre bámultam.

A nem túl magas, de ilyen közelről mégis impozánsan monumentális látványt nyújtó sziklahalom csak halvány sziluett volt, amikor este bevánszorogtam a sátramba. Most viszont...

Mintha egy csapatnyi óriásnak sütögetni támadt volna kedve és pont itt találták volna meg a megfelelő helyet, hogy begyújtsák a lángot. Vagy talán a Sátán cserélte le a Pokol tűzét éltető anyagot, már ha délkelet-ázsiai kollégája is azzal fűt, hogy aztán utat engedjen neki a felszínre.

A fortyogva, sisteregve gőzölgő lángtenger önmagában nem volt furcsa. Legalábbis errefelé egyáltalán nem. Elvégre nem hiába húzódik itt az indonéz szigetvilág nagy része, ahol. Ahogy a két, tenger borította földkéreg-lemez egymáshoz ütközik, pont itt, a kontinentális Ázsia és Ausztrália között hívta életre a világ talán legnagyobb számban egy helyen koncentrálódó vulkántömegét. Mi pedig most Jáván gyakorlatilag egy egymás mellett szorosan összezsúfolódott vulkáncsoportból egybeforrt, Magyarországnál valamivel nagyobb szigeten süttettük a sej-hajunkat. És nem csak képletesen, hiszen az éghajlat miatt a föld fölül, az előbb említett nagy kéreglemez-aktivitás miatt pedig az alól is igencsak vidáman jött a hőség.

Az előttem tornyosuló hegy viszont nem csak egy átlagos vulkán volt, ami néhanapján, Indonéziában ráadásul még nem is túl ritkán, felböfög valami forró láng-gőz-elegyet a levegőbe. Félreértés ne essék, ő is ezt tette. Csak a különcködő mindenit neki, hát nem kellett kitűnnie azzal, hogy mindezt ráadásul más színben tegye? A most is az éjszakát bevilágító lángok ugyanis, a szokásos vöröses-sárgástól eltérően, a kék különböző árnyalataiban vibráltak.

De hát ez egy ilyen vulkán. Vagy mondjam azt, hogy Ijen vulkán? Na ezzel biztos őrületbe kergetném minden valaha volt helyesírás-függő tanáromat. De én meg mutathatnám nekik a fityiszt, hogy "Haha, de én nem a melléknévre gondoltam, hanem a vulkánra." Ezt a melákot ugyanis itten pontosan így hívták. Ijennek. Ijen pedig, a nevének megfelelően ilyen kék lángcsóvákat eregetett ki magából, sisteregve bevilágítva az éjszakát.

Önmagában persze a jelenség nem volt olyan meglepő. Hiszen az Ijen maga nem csak egy magányos vulkán volt, hanem egy összezsúfolódott tűzhányó-komplexum darabja egy hatalmas, több kilométeres kaldera közepén, amelyet egy valaha szétrobbant, gigászi vulkán hagyott. Helyén pedig, az idők múlásával, gombamód kinőttek utódai. Ezek azonban nem azok a hagyományos, vidáman pöfékelő, néha gyilkosan magmát köpő hegyek voltak. Nem. Ezek a srácok még mindig apuci régi aktivitásából éltek és az odalent, a mélyben fortyogó hő hatására különböző egyéb működéseket produkáltak. Ezek közül pedig az egyik, egyáltalán nem ritka jelenség, a kénes kigőzölgés.

Az Ijen pedig pontosan ezt csinálta. Csakhogy míg az ilyen kénes kigőzölgések általában pár centis lyukakon át feltörő egy-egy kénes levegőáramból állnak, melyből aztán a szulfid lerakódik, sárgára festve a nyílás körül a kőzeteket, itt, egyedülálló módon, más volt a helyzet. A hegy oldalában húzódó repedésekből felszivárgó mérges gáz ugyanis, a helyben a föld alatt tapasztalható hatalmas forróság hatására, a levegőre jutva meggyulladt, kékes fénybe borítva a hegy oldalát.

Bár valójában csak a lassan oxidálódó szulfidot láttam gőzölögni odafenn, mégis, a látvány akár egy azúrszín lávát kilövellő tűzhányóénak is elment volna, amint a felöklendezett anyag lassan learaszol a hegyoldalban.

Mennyei látvány volt. Teljesen bele is feledkeztem az éjszaka sötétjébe derengést csempésző kénáradatba. Annyira, hogy végül csak akkor hallottam meg magam mögül a lépteket, amikor a könnyű test már a hátamhoz simult.

Éreztem a meztelen has selymes érintését derekamon, miközben egy hosszú comb simult enyémhez. Forró lehelet szele csapta meg a nyakamat nyomában a borzongással, amit a verőeremhez érő lágy ajkak csókja okozott.

- Gyere! Bújjunk vissza a takaró alá! - suttogta a fülembe barátnőm, miközben ujjai hegyével mellem peremét simogatta.

- Minek a sietség? - válaszoltam, de nem fordultam felé, csak továbbra is a kék lángokat bámultam. - Így úgysem indulunk el egyhamar.

Színpompás fényparádéja miatt az Ijen már jó ideje vonza a turistákat, az életveszélyes, fullasztó kigőzölgések miatt azonban szigorúak a szabályok, mikor és hogyan lehet felmászni. Ezért is kellett letelepednünk idelenn még az este, ugyanis a legalább négy órás túrának még a nap leszállta előtt véget kell érnie. Amikor pedig ez az öreglány böfögi ki magából a kék lángjait, még józan ésszel is belátható, hogy jócskán várni kell az indulással, ha csak nem akarunk odafenn megfulladni.

- És akkor mi van? - hallottam a dorombolást fülemben. - Talán csak aludni lehet a sátorban?

Szám a fülemig szaladt, ahogy eddig mellem cirógató keze most hasamhoz simult, hogy aztán utat találjon magának bokszerom alá.

- Mehetünk - vágtam is rá azonnal.

***********************************************************************

Ha tetszett, látogass el B-vel egy másik vulkánra is a déli féltekén!

Fagysivatag