A szerelő

Történet a képben

A rozoga bádogdoboz panaszos hangon nyöszörögve állt meg a kocsibeálló előtt. Bár valószínűleg még nemesfémekből is több volt az ósdi járgányban, mint bádogból, Csilla még azon se lepődött volna meg, ha a nagy része kartonpapírból áll. De még ha valójában a legminőségibb edzett acél is bújt volna meg a kopott és mállott felszín alatt (mitagadás, elsőrangúan rejtőzködve), a büszkének épp nem nevezhető tulajdonos akkor se lett volna hajlandó autóként gondolni rá.

A fiatal sofőr egy frusztrált horkantás kíséretében hátradőlt és kifújta magát. Az a stressz, amivel a néma könyörgés járt, hogy ez a szeméthalom legalább a legközelebbi szerelőműhelyig elvánszorogjon, amit gondos méricskéléssel választott ki a térképen, több energiáját emésztette fel, mintha ő maga tolta volna idáig széteséssel fenyegető járgányát. Még a ruhája is gyűrötten lógott rajta, nem beszélve majdhogynem oroszlánsörényre emlékeztetően hullámzó fekete hajzuhatagáról. Bár az utóbbiak inkább az izgatott fészkelődésnek voltak betudhatók, meg azoknak a mozdulatoknak, amikkel kényszeredetten beletúrt a hajába, amikor ideges volt.

Az utolsó párja ezt még cukinak is találta benne, bár a nevetése nem hogy megnyugtatta volna Csillát, mosolyt csalva az arcára, hanem épp ellenkezőleg. Ez viszont valószínűleg már csak az utolsó szögek egyike volt a kapcsolatuk koporsójában. A rozoga kocsijával egyedül maradt lány pedig ilyenkor átkozta magát, hogy nem a férfiakba képes beleszeretni és így még azt a kibúvót és édes-keserűen megnyugtató elégtételt se veheti partnerén, hogy egy lendülettel kiküldje a ház elé, megszerelni a minden gondjának forrását jelentő csotrogányt. Azt az ősöreg fémkasztnit, ami már akkor is Jugoszláviát megszégyenítő lendülettel szétesni kívánó őskövület volt, amikor ő három éve felköltözött Pestre dolgozni és összekuporgatott pénzének minél kisebb hányadából megvette. Ráadásul a ráérős vidéki forgalomhoz szokott lány, aki a volán mögül még nemigen látott négy-öt kocsinál többet egyszerre a belátható távolságban lévő utakon, nem is kímélte a kiszolgált csotrogányt a fővárosi tumultusban.

Elkellett volna egy erős féfi kéz a háznál, aminek tulajdonosa még örömét is leli abban, hogy a hétvégét derékig a motorházba merülve szöszmötölve töltse. Csilla talán még azt is élvezte volna, ha utána az egész estéje azzal telik, hogy lesuvickolja az izmos felsőtestről az olajfoltokat. Élvezte volna, ha az ilyen típusú felsőtestek vonzották volna, nem pedig azok a karcsú, légiesen nőies formák, amiket sorban egymás után az ágyába fogadott már az első pillanattól fogva, hogy egyáltalán elkezdte érdekelni a testiség. Az olyan nőies formák, amiknek tulajdonosai többnyire még annyit sem értettek a kocsikhoz, mint ő. Pedig Csilla nehezen tudta volna elképzelni, hogy ez egyáltalán lehetséges.

Egy szó mint száz, amikor a tragacsa végül már az elképzelhető legnagyobb komolysággal jelezte, hogy bármelyik pillanatban beadhatja a kulcsot és már csak az a kérdés, hogy eljut-e a legközelebbi hozzáértő kézhez, vagy sem, nem volt mese, keríteni kellett egy hivatásos szerelőt.

Csilla ismét frusztráltan sóhajtott, miközben kiszállt a kocsiból, megigazította ruháját és haját, amennyire csak lehetett, majd végigmérte a rendeltetésének megfelelően kopott és koszos műhelyet, ami körül lépten-nyomon szerszámok és számára beazonosíthatatlan autóalkatrészek hevertek. Nem mintha a kosz, vagy a rendetlenség zavarta volna. Olyan környéken nőtt fel, ahol az állatok piszkát és a munkagépek mocskát, még ha csak egy egészséges szint alatt is, de el kellett viselni. Mindig is adott magára és a tisztaságára, persze, de sose volt az a lány, aki visszariadt volna attól, hogy gumicsizmát húzzon és térdig tapicskoljon a sárban egész nap. Még az autószerelésben se a vele járó kosz gátolta meg. Ha csak ennyiről lett volna szó, megcsinálta volna ő maga még akkor is, ha munka után kétszer akkorának tűnt volna a testére ragadt olajtól és egyebektől. Felőle viszont azonban egy atomreaktor és egy fluxuskondenzátor szerelemgyereke is pihenhetett volna a motorházban, aminek az ősei között talán még egy sugárhajtómű is befigyelt, akkor sem tudott volna kevesebbet kezdeni vele. A gondot az emberi tényező jelentette, ami sejthetően odabenn várta.

Sok nő vonzódik a magas, széles vállú, izmos férfiakhoz. Gyerekkori barátnői is olyan pasikról álmodoztak (és nem egy közülük olyan mellett is kötött ki), aki széltében kétszer akkora, mint ő és hosszában is legalább egy fejjel, de inkább többel magasabb, ráadásul dagadó izmaival megerőltetés nélkül képes felkapni és a karjaiban hurcolászni barátnőjét.

Csilla magában az ilyen monstrumokat csak alfa fókáknak nevezte a gigantikus oroszlánfókák után, melyek háromszor-négyszer nagyobbak nőstényeiknél.

Lelki szemei előtt úgy képzelte el az ilyen helyeket, mint ahol egymást érik a szóban forgó melákok. Régi barátnői valószínűleg a mennyben érezték volna magukat ott. Ő viszont inkább úgy, mint valami mitológiai kovácsműhelyben, ahol a kétajtós szekrénnyi orkok dobálják a mázsás sziklatömböket. A gondolattól pedig, hogy a mamlaszok ágyékkötője alatt a láttára felágaskodik az ő képzeletében alkarnyi méretű dorong, még ott, a kocsi mellett állva is megborzongott. Bár ő se volt egy nagydarab és erős alkat, sőt, még könnyen mondhatta magát átlagon alulinak, a nők között is azokat szerette, akiket legalábbis egy sablonból vágtak ki vele, de ha már valakinek kellett a nadrágot hordania a kapcsolatukban és fitogtatnia az erejét, az inkább akart ő lenni. Az előbb említett melák férfiak társaságában, pláne egy ilyen tesztoszterontól túlfűtött helyen pedig úgy érezte magát, mint egy csupa hímmel teli gorillakifutóban, ahol az óriási főemlősök valamiért mind az eszükbe vették, hogy be akarják verni neki.

De nincs mit tenni, gondolta egy újabb sóhaj kíséretében és megacélozta magát, hogy rá tudja parancsolni a mozgást ólomsúlyúvá vált lábaira.

- Hahó! - kiáltotta enyhén remegő hangon, miután belépett a műhely széles kocsibeálló-ajtaján.

A hely üresnek tűnt, viszont a szerteszét hagyott szerszámokból és egyéb használati tárgyakból, na meg már önmagában a nyitott ajtóból is arra lehetett következtetni, hogy valakinek kell lennie a közelben. Ráadásul, amikor hegyezte a fülét, Csilla mintha halk fémes nyikorgást és zene foszlányait is hallotta volna.

- Hahó! - kiáltott fel ismét, miközben lassan elindult a zaj gyanítható irányába. - Van itt valaki?

Óvatosan kerülgette a méretes batár szekrényeket, amelyek mindenféle, helyenként olajos és mocskos, máshol tiszta és vadonatúj alkatrészektől roskadoztak, gondosan kikerülve a padlón heverő műszereket is, mintha csak porcelánból lennének. Idegen hely volt ez számára és épp annyira nem tudhatta, mi milyen veszélyt jelenthet, mint egy neander-völgyi, aki rátalál egy revolverre. Bár míg utóbbi valószínűleg érdeklődve vette volna a kezébe és forgatta volna a szokatlan eszközt, míg az egyszer el nem sül, Csilla inkább tartotta a távolságot.

- Hahó! - forgatta a fejét bizonytalanul, már-már arra várva, hogy váratlanul megjelenik valahonnan a műhely mélyéről egy "ork", a vállára kapja az imént hátrahagyott legalább mázsás motorféleséget, és miután leplezetlen vágyakozással rámosolyog a nőre, úgy sétál el az olajtól csöpögő monstrummal, mintha csak habszivacsból lenne.

Az illető viszont csak nem akart megérkezni, Csilla viszont a műhely hátulja felé araszolva egyre hangosabban hallotta a zenét, míg végül leghátul, egy nagyobb, szabadon hagyott területen meg nem pillantott egy régi, old timer kocsit, melynek a túloldalán, felhajtott motorházteteje alól hallatszott a kattogás.

Nyelt egyet és megfeszítette az izmait, mielőtt ismét megszólalt volna.

- Elnézést...!

A kattogás abbamaradt és ő már-már arra számított, hogy a következő pillanatban egy akkora melák emelkedik ki a fémlap takarásából, aki be se férne a kocsi ajtaján.

A szíve hevesen dobogott, aminek azonban az oka egy pillanat alatt megváltozott, amikor a szerelő feje ténylegesen megjelent a felnyitott motorháztető szegélye felett.

Arca, a vártnak megfelelőn, csupa mocsok, olaj és izzadtság volt, akárcsak nyaka és az atlétája alól kilátszó felső mellkasa és vállai. A kosz alól azonban tökéletesen kivehetők voltak a karcsú, hosszúkás és a maguk erőteljességében mégis hihetetlenül lágy vonások. A telt ajkak, a magas és lágy ívű pofacsont és a szobrászmunkába illően finommívű egyenes orr és vékony szemöldökök. Az arc, amelyet a még a maga mocskosságában is csinosan aláomló mogyoróbarna hajzuhatag koronázott meg.

- Jó napot! - áramlott felé a lágyan zengő hang egy barátságos mosoly kíséretében. - Miben segíthetek?

- Én... izé...

Csilla lába a földbe gyökereztek. Tagjai megfeszültek, akárha ólomból lettek volna. Csak szíve lüktetett egyre hevesebben, mintha csak ki akarna ugrani mellkasából, hogy odarohanjon ehhez a z angyali tüneményhez.

- Én... - igyekezett erőt venni magán - keresek valakit, aki megszerelné a... a kocsimat.

- Állok szolgálatodra - lépett elő a nő a járgány mögül és felkapott egy rongyot, hogy letörölgesse a friss olajat kezeiről.

Csilla most már teljes alakjában végigmérhette őt és vadul dobogó szíve mellett még a szája is kiszáradt, ahogy pillantása végigsimított a vele szemben a farmersort alól kikandikáló hosszú, napbarnított lábakon.

- Én... - tétovázott. Nem tudta, hogy fogalmazza meg kételyeit, melyeket talán csak az okozott, hogy egyáltalán nem erre a fejleményre számított. Azonban nem akarta megsérteni a nála semmivel nem magasabb, karcsú testalkatú nőt azzal, hogy megkérdőjelezi, hogy képes lenne elvégezni a munkáját. - Nincs itt még valaki, aki... segíthetne?

- Sajnos csak egyedül vagyok. A srácokat már haza küldtem. Lassan amúgy is zárnánk. De egy bajba jutott hölgynek mindig szívesen segítünk - mosolyodott el félreérthetetlenül. - Ha meg segítség kellene, megmutatom, hogy csináld meg. És nem számítok fel érte plusz bért - kacsintott Csillára, akinek ettől akkorát dobbant abszíve, hogy már azt hitte, menten felrobban a mellkasában. Nem is tudott válaszolni, csak megfontoltan bólintott, amitől a szerelő mosolya csak még szélesebbé vált. Nem is ismert magára, ahogy várta, hogy ezzel a gyönyörű nővel együtt szereljék meg az ő csotrogányát. Gondolatban pedig már azt fogalmazta, hogy hívhatná meg a munka után a fizetség mellé hálából egy kávéra, hogy végül esetleg a privát telefonszámát is megszerezhesse.

**********************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is gépimádó nőkről!

Sorskerék