2016. március 17., csütörtök

Történet a képben

Kedves Olvasóim!
Az elmúlt időszakban sajnos nem éppen úgy alakult az életem, ami kedvezett volna annak, hogy ontsam magamból a történeteket, és sajnos fordításra sem igazán volt lehetőségem már egy jó ideje. Ennek ellenére igyekszem megoldani, hogy nektek továbbra is legyen olvasnivalótok ezen a blogon, azt azonban gondolom megértitek, hogy messze nem vagyok abban a helyzetben, hogy az ide feltöltendő történetek gyártása legyen számomra az elsődleges prioritás. (Még a másodlagos és a harmadlagos szerepére is rendkívül kicsi esélyekkel pályázik.) Ennek ellenére amíg egy kis lehetőség is van rá, megoldom, hogy ne maradjatok történetek nélkül. A gördülékenyebb alkotási folyamat érdekében pedig máris itt az újabb "projektem".
A fordításokat mindig is leginkább a megfelelő alapanyag hiánya nehezítette (ami most fokozottan igaz, mert már nem is tudom, mikor találkoztam utoljára olyan fordításra alkalmas történettel, ami nekem is maradéktalanul tetszett volna), az írásét pedig az, hogy már nagyon régóta csak elvétve van meg a lehetőségem arra, hogy rászánjam azt a megszakítás nélküli nyugodt időmennyiséget és energiát, ami a változatlan sűrűséggel felmerülő történetötletek megírásához szükséges. Márpedig az eddig megalkotott történeteim kilencven százalékához valami miatt elég erősen oda kell koncentrálni. Azon történeteimre, ahol az erotika a hangsúlyos, a történetszövés miatt, hogy megfelelően kidolgozzam, aztán megfelelően alakítsam is a történetet ahhoz, hogy az úgy is jöjjön össze, ahogy szerettem volna és minden betervezett jelenet, fordulat, poén bele is kerüljön. A B-vel a föld körül és az M kalandjai történeteim pedig, még ha eléggé felhígított formában is, valamilyen tudományos tartalmat közvetítenek, amiket megint csak alaposan meg kell tervezni, hogy tudom úgy közvetíteni, hogy minden benne legyen a történetben, amit szeretnék, hogy benne legyen, minden benne legyen, amit szükségesnek tartok egy ilyen történetbe beleírni ahhoz, hogy teljes legyen a kép (ez néha komolyabb kutatómunkát is igényel) és mellette még unalmas szakszöveg se legyen, hanem a lehetőség szerint leginkább megmaradjon elbeszélő novellának.
Szóval, ha van is ötlet, hogy mit és/vagy miről lenne jó írni, ahhoz azért kell idő, hogy ezt kidolgozzam. Méghozzá nekem olyan idő is kell, ami közben rövid idő alatt sok stresszel járó feladatot se kell csinálnom. Ami viszont mostanában elég ritka nekem, hogy hetente legalább egyszer-kétszer ne jöjjön össze.
Viszont a napokban kitaláltam egy megoldást arra, hogy ha ilyen helyzet alakul ki és nincs lehetőségem belátható időn belül az eddigi típusokba tartozó történeteket írni, jó fordítani való pedig nincs, hogyan tudok mégis alkotni valamit, amivel titeket is megörvendeztethetlek.
Arról lenne szó, hogy amikor akad éppen valamennyi kevés szabadidőm, ami alatt vagy időm, vagy már energiám nincs semmi különösebbet csinálni (vagy esetleg egyik sem), szoktam az interneten képeket nézegetni. Ennek eredményét a Tumblr-blogomon láthatjátok is. Ami pedig ebből az érdekes, az az, hogy elég gyakran akadok olyan képekre, amikről akár egy rövidebb történetet is lehetne írni. Vagy azért, mert olyan mozgalmasak (ez a ritkább), vagy azért, mert van bennük valami dinamika, ami miatt olyanok, mintha egy eseménysor egy apró mozzanatát kapták volna lencsevégre, vagy egyszerűen csak valami különlegesség, valami szokatlan, ami megfog. És ha már ennek hatására kirajzolódik a fejemben egy csapásra egy vázlatos, de a többihez képest mégis embrionális fázisában már kerekebb történet, amin nem kell már olyan sokat agyalnom és terveznem, ha adódik rá pár óra szabadidőm (ami  azért szokott lenni), miért ne írhatnám meg?
Szóval, amire számítani lehet, kaptok az esetek döntő többségében valószínűleg egy képet (bár előfordulhat majd olyan is, amikor kettő-hármat, vagy, ad absurdum, egy egész képsorozatot), ami megihletett és amiből kinőtt az egész történet, és bár egy kép ugye többet mond ezer szónál,én viszont megpróbálom egy rövidebb történetben leírni, mit mesélt nekem ez a kép. Hosszukat tekintve ezek a történetek igen változatosak lehetnek, de többnyire inkább rövidebb darabokra számítsatok! Azt sose tudom előre, hogy végül milyen hosszú lesz a történet. Annyit írok bele, amennyire menet közben ki tudom fejteni a történetet és amennyi tartalommal ki tudom tölteni. Alapvetően körülbelül egyoldalasnak tervezem őket (egy olyan szövegszerkesztőben, ahol a B-vel a föld körül-sorozat részeinek többsége két-két és fél oldal szokott lenni), de ha a helyzet úgy hozza, bőven előfordulhatnak jóval hosszabb történetek is.
Azt nem tudom megmondani, ilyen történetek milyen sűrűn jönnek majd. Ha lesz majd nagyobb, vagy eddig megszokott típusú történetet lehetőségem írni, valószínűleg azt fogom előnyben részesíteni. Egyébként pedig ihlet valószínűleg többnyire lesz sok, szóval csak az szab gátat, hogy mikor lesz lehetőségem le is írni őket.
Ami viszont biztos, az az, hogy már most vasárnap (március 20.) jön az első ilyen történet. Remélem, tetszeni fog nektek.

Emellett pedig, hogy ne csak egyoldalú legyen ez a blog, ha esetleg akadna a látogatóim között olyan, aki szintén szívesen ír és megihleti valamelyik kép, amit kiteszek akár egy ilyen történetben, akár a Heti ajánlat-rovatban, akár a Tumblr-blogomon, az nyugodtan küldje el nekem mailban a történetét a képpel (vagy annak linkjével) együtt! Én nagyon szívesen olvasnám, és ha a szerző is szeretné meg én is úgy gondolom, hogy illene a blog profiljához, ide is nagyon szívesen kiteszem.
Azt is érdekes lehetne így megnézni, hogy különböző szerzőknek milyen történetet mesélt ugyanaz a kép.
Szóval csak hajrá!
Vasárnap pedig jön az első Történet a képben.

1 megjegyzés:

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]