Tízemeletes ház 1. rész - Irány a nagyváros!

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Egy tízemeletes ház valamelyik lakásában félóránként történik valami

A hajnali vonattal akartam indulni, de a szüleim erről sürgősen lebeszéltek:

– Fruzsi még alszik olyankor - mondták.

Ez a feltételezés a nővéremről éppen nem jutott volna magamtól eszembe.

– Hát nem dolgozik?

– Kora reggel még nem. De, ha dolgozna, akkor sem állíthatnál oda, mert hogy jutnál be a lakásba?

E két érv nyomása alatt meg kellett hajolnom, de újabb ötletem támadt:

– Elmegyek még ma este - pillantottam látványosan az órára –, mindjárt megnézem a menetrendet.

– Felesleges. Mondjuk, 8-kor menne egy vonat, az legjobb esetben is 10-re ér fel...

– Az még nem késő – próbáltam megakasztani apám újabb meggyőzési hullámát.

Nem zavartatta magát, folytatta:

– ... Mire kivillamosozol, az már 11 óra, de az is lehet, hogy eleve késik a vonat, akkor számíthatunk éjfélt. Ne mondd, hogy Pesten az még nem nagy idő, mert nem Pest számít, hanem te! Különben is úgy volt megbeszélve, hogy holnap mész, ami éppen holnap lesz, nem ma.

Egy halvány kísérletet még megeresztettem:

– Nem késik a vonat, mert nyáron nincsenek hóakadályok...

Szüleim összenéztek, teljes egyetértésben nyúltak a telefonért – ki-ki a sajátjáért –, aztán nevettek ezen az egy-húron pendülésen, majd apám felhívta a nővéremet:

– Szia, Kicsikém! Holnap délután hánytól mehet az öcsikéd?

Egy cseppet sem voltam elragadtatva ettől az irányított társalgástól, de letörten láttam apám akciójának végét: Holnap délutánnál hamarabb nem indulhatok útnak, egy napot még mindenképpen várnom kell arra, hogy belemerülhessek a nagyvilág forgatagába. Vagy, ahogy a haverom másnap reggel kissé szókimondóbban fogalmazott: "Egy napig még szűz maradsz!" – És röhögött, de olyan törvénytelenül, ahogy rajta kívül más nem képes kifejezni a kárörvendést.

– Úgyis otthagyom valahol... – válaszoltam dacosan.

– Na, ja, a szüzességnek az a sorsa!

Ebben azért teljes volt közöttünk az összhang: ő is sokat dolgozott a szüzesség elvesztésének államilag nem támogatott projektjén.

– Mennyivel egyszerűbb lenne, ha úgy működne, mint a védőoltások! – ábrándoztam hangosan. – Jönne egy fehérköpenyes néni… – mutattam a markommal, hogy többek közt mit tartalmazna az a fehér köpeny –, és sorban megoldaná ezt a szüzesség-dolgot.

– Ha már úgyis arra szánta a napot, akkor lehetne repetázni is, mint a menzán… – sóhajtott fel legbizalmasabb, ugyanakkor egyetlen haverom.

– Aha. Nem is hiszem, hogy megdugsz egy nőt és vége…

– Mért rólam beszélsz?

– Általánosságban mondom. Ha én megdugnék egy nőt, mindjárt kezdeném is újból.

Gyanúsan sokáig hallgatott, de aztán végre kibökte:

– Lehet…

Akkoriban elég sokat beszélgetünk a csajokról és a szexről, azaz másról nem nagyon.

Tudtunk is már majdnem mindent, legalábbis elméletben, hiszen éppen elég filmet kitanulmányoztunk az ismeretanyag bővítése érdekében. Valahol olvastam, hogy a szex a testek között és a fejekben is zajlik egyszerre, hát mi a fejben szexelést már értettük.

Akadtak próbálkozások a gyakorlatba átültetésért, kisebb-nagyobb részeredményekkel dicsekedhettünk egymásnak, ám a teljes győzelem jókora késésben volt, mondhatnám úgy is, hogy még a sorompót sem eresztették le. Állt.

Nem csoda, hogy buja reményeket fűztem a pesti nyaraláshoz.

Ültünk a parkban a haverommal, egymástól tisztes távolságra – nehogy valaki félreértsen két fiút –, ám annál nagyobb egyetértésben.

– Aztán csak szólj, ha nem bírsz a csajokkal, vagy valamelyiket megunod! – mondta lelkesedés nélkül.

– Akkor is szólok, ha csak egy lesz, vagy ha nem unom meg, mert úgysem lehet folyamatosan dugni – ígértem.

– Most bizonygattad, hogy nem lehet csak megdugni és lefordulni róla…

– Addig, míg megint megkeményedik, tiéd lehet!

– Rendes vagy, de nem tartunk még ott.

– Ha bent vagyok, megy az sms!

– A nővéred is jó csaj…

– Szerintem is.

– Van pasija?

– Tudtommal nincs, meg a szüleink is úgy gondolják, de nem hinném, hogy nem kavarna.

– Kihasználja az önállóságot?

– Én is azt szeretném! Ha leérettségizek, megyek egyetemre, vagy dolgozni fogok, mint Fruzsi, de én is Pesten.

– Odaköltözöl hozzá?

– Hát nem valószínű, hogy elmehetnék külön albérletbe, mert nincs annyi zseton. Úgyhogy ja.

– Megengedné, hogy felhord a csajokat?

– Miért ne? Ő meg a pasikat…

– Szerinted kefél?

– Tuti, de ezt kérdezted már.

– Azt, hogy van-e pasija…

– Ugyanaz a kérdés.

– Itthon is kefélt?

– Nem szólt egyszer sem, hogy nézzem már meg!

– Szóval nem tudod?

– Honnan tudnám? Otthon nem hinném, de sokat járt buliba, meg voltak bevállalós barátnői, akik belevihették… – Eszembe jutott valami. Pontosabban: sokat gondoltam rá, gyakran álmodtam is róla, de nem árultam még el senkinek: – Egyszer mégis lehet, hogy otthon megkefélték.

– Mi?

– Tavaly, amikor itt lakott nálunk a két olasz, anyám cégének az olasz partnercégében dolgozók gyerekei közül kettő.

– Nem is mondtad! Mi volt?

– Dehogynem! Meséltem akkor, hogy az olasz csajszit nem bírtam meglesni, csak a bugyiját mutogatta mindig.

– Tényleg mondtad.

– A srác meg, aki ennek a csajszinak a testvére, mindig a nővéremmel beszélgetett.

– És? Dugtak?

– Várjál már! Tudod, akkor össze kellett költöznünk Fruzsival közös szobába, az enyémben meg laktak az olaszok, Elessia és Matteo, és a nővérem még átöltözni sem volt hajlandó előttem, kicuccolt a fürdőszobába. De amikor egy este kimentem a szobából, ott álltak egymással szemben az olasz Matteoval, és Fruzsin szét volt nyitva a köntös, alatta semmi, csak a srác keze, ahogy a pináját simogatja. Mit szólsz?

– Azt a’!

– Fruzsi keze meg a srác nadrágját bontogatta éppen.

– Mi lett?

– Szétugrottak, és aznap este nem szólt hozzám. De esküdni mernék rá, hogy ennyivel nem érte be. Tuti!

Folytatása következik!