Tízemeletes ház 13. rész - Megijesztettelek?

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 12. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Estig alvajáróként bandukoltam a városban. A majdnem megélt élmény lehetséges képsorait variáltam újra és újra, minden lejátszáshoz felhasználva azt a néhány villanást, ami az enyém is lehetett volna.

Nem éreztem elbénázásnak az esetet. Mert mi mást tehettem volna? Erőszakkal visszavinni a csajt a lépcső végére…? Kissé gyengítette lovagiasság-tudatomat, hogy esetleg nem sokat kellett volna győzködni.

– A második napnál tartok – virultam fel, és körbenéztem, kinek lehetne ezzel a ténnyel mihamarabb eldicsekedni.

A lakásba érve ledobtam magam az ágyra, és úgy lapultam hozzá, mintha eszeveszett száguldásba kezdene. Suhant velem a világ, és kocsányos, zöld ufók integettek. Zsúfolásig töltődtem élményekkel.

– És még csak a második nap! – És itt az este, megint végignézhetem a szemközti tízemeletes apró, kivilágított színpadainak privát műsorát… Eszembe jutott Hajni is, és a vele kapcsolatos, kétséges értékű, de pozitív élmények sora. Mi okom lehetett volna elégedetlenkedni?

Felpattantam, mint akit páros lábbal rúgott ki az ágy. Lehánytam magamról a ruhát, s vígan csörtettem a fürdőszobába. Gondoltam, mire megjönnek a csajok, érdemes lenne újra eljátszani az alvósat, csak – a tegnapihoz képest – kisebb módosításokkal…

A zuhany alatt nem tudtam Hajnira koncentrálni, sokkal közelebbi volt Csilla teste, a fehér feneke, ahogy készségesen kidüllesztette a srác kénye-kedvére, és könnyebb volt beleképzelni a farkamat. Abban ugyan nem voltam, biztos, hogy a srác Csilla melyik rését tömködte, de én a puncijába álmodtam magam… Be-ki- be-ki, s nem is olyan hosszan.

Jólesett kiereszteni a felesleges folyadékot, ha nem is a csaj puncijába, de legalább az örvénylő lefolyóba.

Nem töröltem le magamról az összes vízcseppet, csak körbetekertem a törölközőt a derekam alatt, és csattogó léptekkel mentem vissza a szobámba.

– Járt itt közben valaki? – csodálkoztam, hiszen a tárva-nyitva hagyott ajtó mostanra be lett hajtva… Mire megválaszoltam volna a kérdést, belépve a szobámba, Hajnit találtam ott.

– Milyen napod volt? – kérdezte olyan őszinte mosollyal, mintha ez a közös szobánk lenne, és rendszeresen beszámolnánk egymásnak a mindennapi eseményekről, s mintha valóban érdekelné a válasz. Az ablakpárkánynak támaszkodott, és el tudtam képzelni a szemközti tízemeletes ügyeletes kukkolóit, ahogy szorgosan fókuszálnak.

– Semmi extra – böktem ki nehezen, jelezve, hogy lenne ugyan mesélnivalóm, de az nem tartozik rá.

Kicsit várt, és többször végignézett rajtam.

– Akarsz később leskelődni… velem?

– Persze! – vágtam rá.

– Akkor most nem is zavarlak – meredt a törölközőmre –, majd később…

Az ajtóból még visszanézett, és kamaszos önteltséggel arra gondoltam: szívesen megvárta volna, hogy letekerjem magamról a törölközőt.

A fülledt este, mint kinőtt télikabát szorított hónaljban és derékban, nem is értettem, mitől lehet ilyen fergeteges jókedve annak a nagyvárosi tücsöknek, amelyik a bokrok közül fellármázta a környéket.

Megérkezett a nővérem is, és hallottam a konyha irányából, ahogy a két lány percek alatt, dongva kitárgyalta a nap összes eseményét

Eddigre már legalább negyedszer cseréltem át és vissza az alsónadrágomat. Mindig arra számítva, hogy Hajni éppen most fog belépni, jó lett volna, ha éppen gatyacsere állapotában talál… Legalábbis azt sikerült kiokoskodnom, hogy meg kell teremteni a véletlennek a lehetőséget, miközben untam is már a folyamatos készenlétet. – És ha nem Hajni, hanem Fruzsi lépne be, és a nővérem találna gatya nélkül? – Ki tudtam számítani a reakcióját: – „Most érkeztél? – kérdezné közömbösen.”

Ötödik átöltözés…

Durcásan félredobva a levetett alsót, ezúttal nem nyúltam a másikért. Inkább hasra vetődtem az ágyon meztelenül.

A lakásban rezzenetlen volt a csend.

Tudtam, hogy Hajni el fog jönni, hiszen megegyeztünk egy közös kukkolásban, és valamiféle háttéralkuként – a sorok között – jeleztük egymásnak az érdeklődést.

Távoli zajok folytak egybe…

Hirtelen megéreztem Hajni illatát!

Mintha a halvány, édeskés illat jött volna látogatóba, test nélkül, csak tippelni tudtam, hogy a női test is jelen van azért, mégpedig a közelemben. Leült az ágy szélére és engem néz? Reméltem, hogy nem zavarja az égve felejtett villany.

Éreztem, hogy a lapockám táján kövér izzadságcsepp indul útnak, s ettől úgy megzavarodtam, hogy minden porcikámat kiverte a víz. Aztán eszembe jutott, hogy a tízemeletes kukkolói félreérthetik a szituációt, hiszen ők nem látják, hogy a farkam át akarja lyukasztani az ágyat, csak annyit érzékelnek az egészből, hogy a bamba srácot nem tudja rábeszélni a bombázó csaj semmire… Mert ők azt sem tudhatják, hogy Hajni meg sem szólal! Sőt, azt sem tudják, hogy ugyanúgy kiosonhat, mint tegnap, észrevétlenül, ha rosszul moccanok.

Orromat valami szösz birizgálta, egyik karomat ezernyi tűszúrás zsibbasztotta, s mindezek tetejére a testem alá préselt farkamból előnedvek indultak el, mintha nem is olyan régen a zuhany alatti akció feledésbe merült volna.

Hajni illata újra és újra megérintett, jelezve a lány jelenlétét, és cselekvést sürgetve. – Ha megint a végtelenségig húzom az időt, megint megszökik… – gondoltam kínban vergődve. Nem tűnt már annyira jó ötletnek a meztelenség. – Mi van, ha szó nélkül eltűnik? – Minduntalan azon kaptam magam, hogy elfelejtek szabályosan lélegezni…

Az elkövetkező 2 percben mindössze annyi változás történt, hogy komoly tócsa gyülekezett alattam, és rám tört a csuklás. Ennyi éppen elég is a világvégéhez!

Nem akartam, de végtagjaim önhatalmúlag nyújtózkodni kezdtek, és -- mielőtt a művelet az agyamban lejátszódhatott volna – a hátamra fordultam.

A szemközti tízemeletes lakóközössége egy emberként sóhajtott fel. Szinte hallottam, ahogy többen kikiáltottak a párjuknak a konyhába: „Végre megmozdult! Képzeld, mégsem gumiból van a srác, csak halból…”

Egyetlen pillanatra a szemem is felpattant, s ennyi idő alatt megállapítottam, hogy Hajni valóban mellettem ül – egyelőre –, és testem egy bizonyos pontjára mered. Valamiből mégis kitalálta, hogy „felébredtem”, mert megszólalt:

– Mit álmodtál?

Megadtam magam. Itt már semmi értelme sem maradt a színlelésnek. Kinyitottam a szemem. Az előbb fel sem tűnt, hogy fényárban úszik a helyiség! Legszívesebben eltakartam volna a szemem – kiscsoportos módjára –, és illedelmesen visszagurultam volna, hasra. Ezzel szemben meztelenül, ám álló farokkal feküdtem, és Hajni – viszonylag felöltözve – egyetlen pontot nézett rajtam. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mégsem volt rossz. Inkább furcsa, szokatlan, ha egyáltalán meg lehet valaha is szokni az ilyesmit.

– Szépet álmodtál? – érdeklődött Hajni kedvesen, de nem a szemembe nézve.

Mit lehet erre válaszolni?

– Nem aludtam – nyögtem kiszáradt torokkal.

Ekkor hirtelen a tekintete a szemembe fúródott. Mintha tenger mélyéről pislognék zavaros vízen át, úgy éreztem, és kancsal törésvonalak mentén csúsztam szét, legalábbis homályos puzzle-darabkákat illesztgettem reménytelenül.

– Akkor csak álmodoztál?

Olyan váratlanul rebbent rám az érintés, hogy belerándultam.

– Megijesztettelek? – nevetett Hajni súgva. – Vagy ennyire rossz volt? – Körbefordította a fejét a szobában, majd felállt mellőlem, és amilyen nesztelenül csak ő képes közlekedni a lakásban, eltűnt.

Hangtalanul nyöszörögtem utána, és meg voltam győződve arról, hogy mostantól el fog kerülni. Mert nem látott gumit előkészítve az ágy mellett, s így nem akart belemenni az actionba…

Az is lehet, hogy nem is tervezett tovább jutni, csak felhúzni, és most – szájuk előtt a tenyerük – jót röhögnek a nővéremmel… Nem hallottam semmit, csak a kinti zajok gomolyogtak.

– Marad a kukkolás! – füstölögtem csalódottan, és ez a gondolat mégis megcsillantott egy morzsányi reményt: – Hajni azt ígérte, hogy betársul a kukkolásba! Megígérte! – súgtam a levegőbe olyan erővel, mintha a beleadott energia és a vágyak teljesülése között létezne valamilyen törvényszerűség.

Ekkor…

Amilyen nesztelenül meg szokott jelenni – és eltűnni –, hirtelen ott állt mellettem.

Hajni egy maréknyi zsepit dobott az ágyra, majd két mozdulattal kibújt a ruháiból. Leült mellém, éppen arra a pontra, ahonnan váratlanul elmenekült, és nem tudtam eldönteni, hogy tarkóm alatt összekulcsolt karral várjam az érintést, vagy inkább húzzam magamra a csajt, majd sürgősen gyűrjem magam alá…

Szemközt, a tízemeletes ház lakói elégedetten tapasztalhatták, hogy Hajni a nyelvével pofozgatja a farkam hegyét, s amikor az pillanatok alatt kilehelte a lelkét, felületesen megtörölte egy zsepivel, majd marokra fogva, fölém ereszkedve, magába vezeti…

Vége

Tízemeletes ház 12. rész - Túl a tizediken

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 11. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Reggel úgy ébredtem, amely állapotot a népnyelv találóan „mosott szarnak” nevez.

Óvatosan bekukkantottam a lányok résnyire behajtott szobáiba, a fürdőbe és a konyhába. Sehol senki. Ha minden éjjel ilyen sokáig maradnak fenn, akkor jól bírják – állapítottam meg. Legalább egyikük még mosott is kora reggel, sok-sok ruhadarab volt kiteregetve.

Visszatért az előzőnapi érzés: Siettem volna, mint akinek sürgős dolga támadt, miközben nem tudtam, merre menjek. Eszembe jutott a tuti csajnak tűnő, fészbukos ismerős, ám azt a lehetőséget még inkább tartalékoltam. Öltözködés közben beugrott az aluljáróban megismert kis prosti képe – végső soron nála is elveszíthetem a szüzességemet –, de félretettem az ötletet.

Még nem telt egy teljes nap, és máris mekkora választék! Gyűjtök még hozzá…

– Csilla! – kiáltottam fel önkéntelenül. Azt súgta a szimatom, hogy megérné megismerkedni a zivatar idején alaposan megbámult csajjal. Azoknak a srácoknak lehetett némi előnye hozzám képest, de mintha közülük sem ismert volna mindenkit egyformán, mégis együtt mentek fel… Valamelyikük lakásába? Izgatott ez a titokzatosság: zavartalanul nézegették a cicijét – talán meg is fogták, amikor nem néztem arra –, és milyen könnyen rávették sugdolózva, hogy menjen fel velük…

Mire mindezt végiggondoltam, farkam sürgősen jelezte az egyetértését.

Reggelizni persze elfelejtettem – bár arra nem is tért ki Fruzsi, hogy arról is ő gondoskodik-e –, nem okozott gondot, vidáman csaptam be magam után az ajtót.

Balgaságnak bizonyult feltételezni, hogy Csillát meg lehet találni egy kétmilliós városban, netán a kedvemért ott ülne a lépcsőn… de nem törtem le. Gondtalanul bandukoltam, és hevenyészett statisztikám szerint minden ötödik nővel kiegyeznék, tehát kis túlzással 400.000 csaj vár rám. Féktelen jókedvem támadt!

Vettem egy kiszacskónyi pogácsát, és egy csikkekkel körbedobált padról folytattam a szemlélődést. Ez volt a szerencsém!

Ha akárcsak egy perccel később keltem volna fel, ha reggeli után kutatok a hűtőben, ha nem ülök le a padra… és még sorolhatnám, akkor talán sosem látom viszont Csillát. Két srác társaságában haladt el karnyújtásnyira tőlem. Dobozos tejet, és apróságokat lóbált egy szatyorban, és pukkadozva hallgatta a srácok szövegelését, akik közül az egyik még tegnapról ismerősnek tűnt: A kukucskálós!

Mégsem annyira nagyváros! Nagyapán szokta mondogatni, aki évekig tanult és élt Pesten, hogy egy-egy emeletes ház olyan, mint egy falu, egy-egy háztömb meg akár egy kisváros, csak míg a faluban mindenki ismer mindenkit, itt nem. No, én ehhez képest még a csaj nevét is tudom! Néztem utánuk, és amikor 10 lépésre elhaladtak, felálltam és követtem őket. Hogy miért? Nem tudom.

A lány megállt egy közeli lépcsőház bejárata előtt, de a srácok megfogták a karját, és röhögve húzták tovább, így még kettővel arrébb haladt a csapat. Közelebb kerültem hozzájuk, nehogy becsapódjon az orrom előtt az ajtó, de az ki volt támasztva.

Viháncolva, ám körbetekingetve szálltak be a liftbe. Velem nem foglalkoztak, még annyira sem, hogy megvártak volna. Úgy tűnt, hogy erre a napra is befejeződött Csillával való távoli kapcsolatom, immár a másodi alkalom is, de legalább láttam, és megtudtam, hogy melyik lépcsőházban lakik – ahová be akart menni –, és megerősödött a véleményem a csajról: Megérné nála próbálkozni!

Szórakozottan néztem a lift kijelzőjét: Meg sem állt a 10. emeletig.

Megnyomta a gombot. Mit veszíthetek, ha végigsétálok a 10. szinten? Nem számítottam rá, hogy valahonnan nyögéseket fogok hallani, de szinte biztos voltam benne, hogy ki tudom választani azt a lakást, ahová a két srác Csillát vitte. Hogy ez mire jó? Nem kérdeztem meg magamtól.

Végtelen lassúsággal ereszkedett le a lift, felfelé meg még szorongatóbban haladt.

…8…9…Na, végre!

Sok mindenre számíthattam volna, ám egyáltalán nem vártam semmit. Azt főleg nem, hogy közvetlenül a liftajtóval szemben, egy leselejtezett éjjeliszekrény tetején terpeszkedik az egyik srác.

Zavartan el akartam indulni az egyik irányba, de masszív vasrács állta el az utat. Megtapogattam a zsebem, mintha kulcsot keresnek, majd a csengők feliratait tanulmányoztam. A srácnak nem tűnt fel a bizonytalankodásom, rendületlenül ült a falba karcolt hatalmas punci alatt, ujjai között egy szál cigit egyensúlyozva, mint aki alig várja, hogy kimenjek a képből.

– Hol lehet a csaj és a másik srác? Dugnak! – hasított belém a felismerés.

Nem tudtam eldönteni, mit csináljak: Visszaereszkedjek a földszintre? Valami nem eresztett, ami erősebb, mint a vasrács.

A liftnek a 10. a végállomása, de a lépcső tovább is vezet – figyeltem fel rá, és hirtelen ötlettel a lépcsőhöz indultam, nem lefelé, hanem fel…

– Várjál már egy kicsit! – szólt rám a srác a kopott éjjeliszekrény tetejéről.

Értetlenül néztem rá.

– Be van zárva – magyarázta.

Zavaromban megint a zsebemhez nyúltam, mintha nálam mindenféle kulcs előfordulna.

– Akkor is várj egy kicsit! – figyelmeztetett a srác.

Bambán, de szándékom szerint megértően mosolyogtam, mire ő a feje felett díszelgő, méretes faldísz-puncira mutatott.

Minden világossá vált: Csilla és a másik srác ott vannak, ahová egyébként már nem jár senki. A tetőn? Vagy csak a lépcső tetején?

Látszólag higgadtan megvontam a vállam. Olyan mozgásba kezdtem, mint a show-műsorvezetők, és billegés közben centiről centire haladtam a lépcső felé. A srác ugyanúgy nem akadt ki a ravaszkodásomon sem, ahogy azt is természetesnek tartotta, hogy éppen a tetőn támadt sürgős dolgom.

Sikerült haszonnak haladni annyit, hogy a szemem sarkából árnyékok mozgására figyeltem fel.

– Nincsenek messze – állapítottam meg, miközben ártatlan képet sugároztam, és folytattam a célirányos táncolást.

Sajnos hibába kerítettem be a teljes széltében és hosszába a lépcső rövid, egyenes szakaszát, a kanyaron túlra nem tudtam belesni. Amerről az izgő-mozgó árnyékok vetültek, ott egy üvegajtó lehet, méghozzá nagyon közel – mértem fel a helyzetet –, és annak a belső oldalán zajlik az esemény.

– Ott? – kérdeztem annyira egykedvűen, mintha igazán nem is érdekelne, csak nem akarnék csendben várakozni.

Nem hittem volna, hogy a közömbösséget is lehet fokozni:

– Ja.

– Régóta?

Ez a bonyolultabb kérdés mintha kibillentette volna a srácot a fél-kómából. Összekaparta magát, lekászálódott az éjjeliszekrényről, felment négy fokot a lépcsőn, kicsit bedőlve a kanyaron túlra nézett, majd visszaült a helyére:

– Ja. – Elgondolkodott, majd hozzátette: – Várj egy kicsit!

Vártam én örömmel, csak közben kipróbálásra csábított a módszer: a negyedik lépcsőfokról meglesni, amit lehet. Tényleg: Mit láthatott a srác? Mi az, ami ennyire nem zökkenti ki az érzéketlenségéből? – dohogtam. – Halvérű!

Tudtam, hogy itt az idő, vagy megint véglegesen lemaradok valamiről.

Ugyanúgy, ahogy az imént a sráctól láttam – ez ellen nem lehet kifogása –, csak hozzátéve még egy fokot, és valamivel fürgébb mozgással, két szökkenéssel felugrottam az ötödik lépcsőre, és már útközben jobbra csavartam a fejem.

A csaj – Csilla – egyik karjával és félig a vállával a rücskös üvegajtónak támaszkodott, másik karját pihenésképpen lefelé lógatta. Haját a füle mögé akasztotta, tekintete unottan merült a koszos falra…

De mindezt csak fél perccel később vettem észre. A legelső pillantásom a hófehér fenekére esett – amit lazán hátratolt, hogy a srác farka hátulról könnyen hozzáférjen –, aztán figyeltem fel az egyik bokájánál megrekedt bugyira, s végül a derekán összegyűrt, kifordított szoknyájára.

A srác rugózását csak homályosan érzékeltem, arckifejezése meg egy cseppet sem érdekelt… úgy számoltam, hogy ideje visszatérni a 10. szintre, mielőtt a társaság valamelyik tagja megsokallná a kíváncsiskodásomat. Nem mintha túl sok idő állt volna rendelkezésemre mindent megfigyelni, s alig égett fel szemhéjamra a gömbölyű fehérség, hogy majd éjjelente előjöjjön kísérteni.

A szekrénykén ücsörgőt a legkevésbé sem zavarta indokolatlan hosszúságú távollétem, ahogy az is hidegen hagyta, hogy nem a falra karcolt puncit dugja a haverja, hanem egy igazi, élő változatot, alig pár lépésnyire.

– Most kéne még beállni a sorba…! – vélekedtem. – Vagy egyszerűen felmenni ezen a néhány lépcsőn, és átvenni a csajt…

Nem volt ugyan időm megfigyelni, hogy használnak-e gumit, de nem tartottam valószínűnek.

Mire eddig eljutottam, megváltoztak a zajok: A srác nyögései betöltötték a lépcsőházat, Csilla pedig alig hallhatóan kuncogott. A következő pillanatban – ruhát rángatva és gombolva – együtt kerültek elő, és a srác az éjjeliszekrény díszévé vált haverja felé lökte a csajt:

– Nesze!

Emez nem reagált semmit, de én ösztönösen odanyúltam, és elkaptam a megtántorodó Csilla karját.

– Kurva izomlázam lett – mentegetőzött a lány a szorításomban.

– Na, mire vársz? – sürgette az egyik srác a másikat, nyilván el akarta foglalni a helyét a szekrényke tetején.

– Mondtam, hogy nekem sietnem kell! – nyafogott a csaj, s mivel mégsem mozdult, komoly esélyt láttam arra, hogy akár én is lehetnék a következő. Nem engedtem el a karját, így hozzám beszélt: – Neked még nem mondtam, hogy sietnem kell.

– Két perc? – próbálkoztam. Alig ismertem fel saját hangomat.

– Hidd el, hogy most lehetetlenség!...– erősített rá, ám egy szikrányi jelet sem mutatott az indulásra.

Közben legalább a fele eltelt már annak a 2 percnek, amit én a saját teljesítményem kibontakoztatására szántam.

Fogtam a karját, valamivel könyék felett – dehogy eresztettem volna el –, ezért szinte cipelt magával, megnyomta a lift hívógombját.

Újabb 1 perc múlva mindannyian az épület előtti járdán találtuk magunkat. Hosszan bámultam Csilla után, és észre sem vettem, hogy a srácok is eltűntek.

Folytatása következik!

Tízemeletes ház 11. rész - Hajni nesztelen

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 10. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Mindent betöltött a vízcsobogás, úgy számoltam, hogy a nővérem zuhanyozik. De Hajni merre lehet?

Kezdtem irigykedni a szemközti tízemeletes lakóira, akik két ilyen bombázó csajt mozizhatnak, hiszen itt minden villany ég, az ablakok tárva-nyitva. Fruzsi pedig ki fog jönni a fürdőszobából, dereka körül egy törülközővel, ahogy szokta… És Hajni? Lehet, hogy máris meztelen, és várakozik a sorára. Mégsem volt jó ötlet alvást színlelni!

Fel kellene kelni, szemeimet dörzsölgetve kicsoszogni, és megnézni Hajnit. Vagy várni még egy kicsit, és majd ha ő fürdik, akkor gyanútlanul besétálni a fürdőbe, mint egy alvajáró. Lecsúszásban lévő gatyában, ezt még hozzáképzeltem a színjátékhoz, és azon töprengtem, hogy hat-e az ilyesmi a csajokra. Talán igen, mert engem is érdekelne egy lecsúszni készülő bugyi, a csajoktól is elvárható, hogy felfigyeljenek arra, ami jó lehet…

Hirtelen elöntött a forróság, mint akit rajtakaptak valamin.

Nem értettem pontosan, mi történt, csak valahányadik érzékszervem trombitált riadót: Úgy éreztem, hogy figyelnek.

Pillanatok alatt vízben úszott arcomnak az a fele, amin feküdtem, és az ágyhoz izzadt a mellkasom, hasam… Nem moccantam, és igyekeztem megfelelő tempóban venni a levegőt.

– Fruzsi fürdik még, csakis Hajni lehet… – gondoltam – tehát a szerencsésebb verzió. De itt ül az ágyamon? – Határozottan éreztem. – Mit akar?

Egy leheletnyi simítás a fenekemen, vagy csak a képzeletem szórakoztat.

Ha valaki tettetett már alvást, az tudja, hogy ilyenkor nemcsak folyik az izzadtság, de egyfolytában figyelni kell a lélegzet ritmusára, nem szabad nyelni és pislogni, közben zsibbad a kar, viszket a hát… Éreztem a saját tusfürdőm szagát, és testem alá préselve állt a farkam.

Ritka kínos helyzet!

Egyetlen kiutat láttam: meg kell mozdulni! Minél előbb… Felmértem a veszélyt, ami nem volt kisebb, mint a lebukás Hajni előtt, de már nem tudtam tovább gondolkodni, döntöttem.

Morogtam egy valószerűt, s kihasználva a lehetőséget, úgy gördültem a hátamra, hogy közben minden elgémberedett porcikámat megmozgassam… A szemem nem nyitottam ki – maradjon csak meg a mű-alvás –, egy sima fészkelődést játszottam el, ami bárkivel előfordulhat.

Felrebbent egy kellemes, női illat, orromat érintve, és nyomban tovaszállt. – Itt van! Mellettem! – Elképzeltem, hogy Hajni mit lát: Alsónadrágom annyira lent járt, hogy csak a farkam felét takarta volna, ha az nem meredezne éppen.

Vártam, hogy megérintsen, vágytam rá, hogy valamilyen formában kifejezze a tetszését, vagy legalább a kíváncsiságát. Semmi.

Kinyitottam a szemem – lesz, ami lesz –, és ennél nagyobb csalódás nem érhetett volna: rajtam kívül senki sem volt a szobában. Mielőtt ráfoghattam volna az éhes disznó makkos álmára az egészet, Hajnit láttam – extra-mini ruhában – elsurranni az ajtó előtt. Tehát tényleg itt járt, és rossz irányba, a lépcsőház felé menekült… csak az a kérdés, hogy meddig ücsörgött mellettem.

Fruzsi a haját szárította, Hajni pedig – biztos voltam benne – a saját szobájába osont. – Lehet, hogy nem is én ijesztettem el, hanem a nővéremtől származó zajok miatt távozott? Húúú! – Beleremegtem a felismerésbe.

Döngött a padló, ahogy felugrottam. Tehetetlenül dühös voltam, főleg magamra, de előkelő helyezést osztottam a nővéremnek is.

A tízemeletesben sok ablak álomba szenderült, a még világosak mögött pedig elkezdődött az alváshoz készülődés. Egy bácsika csíkos pizsamában nyújtózkodott, és eligazgatta a haját, mielőtt elfeküdné, el tudtam volna képzelni, hogy alvósipkát húz a fejére, esetleg bajuszkötős és füldugót használ, de ezek elmaradtak. Ugyanott előkerült egy néni is, bokáig érő hálóingben csoszogott, aminek olyan volt az anyaga, mint a néptáncosok számtalan alsószoknyájának,

Kettővel jobbra egy csaj nem cifrázta ennyire: ledobta a pólóját, majd egy szál bugyiban nyújtózott.—Eddig jó! – bíztattam, és az öregeket sorsukra hagytam. Sikertelenül próbálta még szélesebbre nyitni az ablakot, utána ott ácsorgott még egy darabig, felém irányítva kúpos melleit. – Ezekbe beleszaladni…! – sóhajtottam, és megint eszembe jutott Hajni, akit viszont elbénáztam. – Hú! – A csaj a fenekét is megmutatva igazgatta a széles ágy lepedőjét. Annyira szögletesen ágyazott, mintha nem is akarna belefeküdni, csak valami ágynemű-kiállításra készülne. Utána a bugyiját is helyre kormányozta. – Miért nem veted le inkább? – sugalmaztam a távolból. – Éjjel úgyis visszacsúszik a völgybe! – És különben is megmutathatná, milyen is bugyi nélkül, legalább egy kis kárpótlást kapnék Hajniért… Na, én megmondtam! – Újra elő kellett halásznia a bugyiját.

Leült az ágy legszélére, ebből már előre láttam a következményeket: Össze fog gyűrődni a csintalan lepedő, és amíg majd simára rángatja, addig a falánk félgömbök megint meg akarják zabálni a bugyit… Tetszett a játék, az ablakpárkánynak támaszkodtam. Felszisszentem, amikor a még mindig meredező farkam hozzányomódott… Inkább valami puhába kellene nyomkodni!

Gyanítottam, hogy a csaj nem egyedül jut a nagy ágyra, azaz vár valakit. Nekem úgy is jó, mert „közben” legalább megválaszolják néhány kérdésemet. Az első és legfontosabb, hogy amikor egy pasi bedugja a farkát – vagy szűkítsük le a jelölteket egyre, rám –, akkor előtte lehúzzam-e a bőrt. Bőrrel vagy bőr nélkül kell bedugni? Ugyanez a kérdés vonatkozik a gumis kefélésre is: A gumit a bőrös farokra kell felhúzni? Netán a bőrtelenre? Elméletben tudok már majdnem mindent, de ez az apróságnak tűnő mozzanat nem derül ki egyértelműen egyetlen filmből sem. Pedig tanulmányoztam már párat…

Nemrégen egy fészbukos ismerősömtől megkérdeztem – és az eszemet dicséri, hogy nem a haveroktól –, de kinevetett. Neki tudni kell, mert 2 évvel idősebb, és legalább 5 éve rendszeresen kefél, saját bevallása szerint bevállalósan és kevés előválogatással. Mégsem árulta el! Azt válaszolta, hogy „próbáld ki végre!”

Könnyű ilyet javasolni. „Ha kicsit közelebb lennél!” – fohászkodtam. Erre megint csak nevetett: „Nem ér meg egy kis kufircolás egy utazást?” Gyorsan ellenőriztem, hogy egyformán látjuk-e a találkozás célját, mármint hogy nem kéz a kézben akarok sétálgatni vele? „Mit csinálnánk? Miben vagy benne?” Azonnal megérkezett a válasz: „Bármiben. Minden jót szeretek.”

Komolyan elgondolkoztam rajta, hiszen ez a pesti, szülők nélküli „nyaralás” alkalmas lenne egy extra kirándulásra, és megoldódna minden problémám…

Nem vetettem el az ötletet, sőt mind gyakrabban felbukkant – és ebben a pillanatban is elhatároztam, hogy legkésőbb holnap beüzemelem az új telefont és felmegyek a fészbukra, pontosítani, hiszen csakis tutira szabad menni –, de most lelkesen tapadtam arra a bizonyos ablaknyílásra, ahol a csaj egyetlen bugyiban várakozott az ágy szélén.

– Mi tartott ilyen sokáig? – mordultam a távolból a srácra, aki nem lehetett nálam idősebb, ahogy a csaj sem.

Álló farokkal közelített oldalról, sajnos utána eltakarta a lány fejét, és lemaradtam a vizuális szopásról. Rövid ideig tartott, majd a csaj hátradőlt, fenekét megemelve lehúzta a bugyiját – s miközben a rendelkezésre álló felületen megvizsgáltam, hogy melyik pontról legjobb a kilátás –, srác elkapcsoltra a villanyt.

– Mi van? – morogtam a sötétség felé. – Ezek nem tudják, hogy látni is kell, amit csinálnak? És, hogy én is beleéltem magam?

Folytatása következik!

Tízemeletes ház 10. rész - Későn fekvők

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 9. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Végignéztem az összes világos ablakot – és az iménti esetből okulva a félhomályosakat is –, ám sehol sem tapasztaltam változást. Mindenütt zajlott még az élet, de nem abban a helyiségben, ahová beláttam.

– Elég későn fekvők ezek a pestiek – állapítottam meg. – És Fruzsi is! – Azt hiszi, hogy a kis délutáni, bizalmas beszélgetésünk feljogosítja arra, hogy egész éjszakára kimaradjon?

Nem találtam szemetest a konyha egyetlen zugában se,, ahová bedobhattam volna a műanyag dobozt, így a pulton hagytam. Ne kérdezzétek meg, hogy mit ettem észrevétlenül kukkolás közben, mert azóta sem derült ki!

Bekerített a fáradtság. Túl sok élmény ért az elmúlt félnapban, onnan kezdve, ahogy megérkeztem, és az eső beűzött egy ismeretlen lépcsőházba… Agyamban elégedetten rendezgettem a képeket, közben krokodilusosat ásítoztam. Átmentem a szobámba, és tehetetlenül rázuhantam az ágyra. Azt találtam ki, hogy nem fogok elaludni, hanem adok egy kis időt a szemközti tízemeletes lakóinak, aztán visszatérek az ablakhoz. Megfordult a fejemben egy éjjeli séta ötlete is, de biztos voltam benne, hogy alig érnék le a ház elé, máris vágyakoznék fel, egy kis leskelődésre…

Két teljes percet sem bírtam feküdni.

A szobám ablaka ugyanarra a tízemeletes házra bámult, amelyikre a konyháé – hamar beazonosítottam minden fényforrást és bútort –, odatámaszkodtam, majd odahúztam az egyetlen széket. Néha megemelkedve – mert a parkoló mozgását is szemmel kellett tartani –, újra belevetettem magam a kukkolók lomha életébe. Ahogy mozdult az éjszaka, mind több ablak váltott sötétre, de a lakók nem tértek nyugovóra, hanem kikönyököltek, felparázslott egy-egy cigi, vagy szippantottak egyet a kinti levegőből, mert ami bent található, az ritka, forró és érdes.

A parkoló közepén sokáig járatta a motort egy hazatérő, a klíma hűsében gyűjtött erőt a lakásba préselődött hőmérséklet elviseléséhez…

Nem értettem, hogyan nem jutott eddig eszembe szélesre tárni az ablakot, és egy szál alsóra vetkőzni. Kapkodva hoztam be a lemaradást, még az alsómat is ledobtam, és meztelenül tapicskoltam a fürdőszobába, egy gyors letusolásra. Farkam úgy állt, mintha valami oka volna erre, és pillanatokon belül kiköpte a feleslegét, ahogy tusfürdővel bekentem.

Feszültségem alig oldódott, inkább érthetetlen módon fokozódott, padig magam sem tudtam, mire számítok. Visszaballagtam a szobámba, és végigpásztázva a tízemeletest, megállapítottam, hogy nem maradtam le semmiről sem, hacsak nem számoljuk be azt a néhány elsötétült ablakot, ahol eddig sem történt semmi.

Hallottam a liftajtót csapódni, és nyílt a lakás bejárata. Megérkeztek a nővéremék.

Magamra kaptam az alsót, és hamar hasra terültem az ágyon. Ha valaki megkérdezi, nem tudtam volna megmagyarázni, hogy mire gondoltam, vagy miért játszottam meg az alvót, ahogy annak sem volt sok értelme, hogy a fél fenekemről lazán lehúztam a gatyát..

Fruzsi és Hajni felkapcsolgattak minden lámpát – az enyém kivételével –, és jöttek-mentek a lakásban, néha suttogást hallottam, máskor visszafogott kacagást, de egész mondatok is megütötték a felül lévő fülemet:

– Mert te igen? – nevetett a nővérem.

– Mit „én” és mit „igen”? – kérdezte Hajni olyan hangon, hogy abból bárki tudhatta, hogy ért mindent, csak időt húz.

– Te lecumiztad volna? – türelmetlenkedett Fruzsi.

– Menet közben biztos nem, de amikor megérkeztünk… talán. Elég kihalt a parkoló. De azt hittem, hogy azért ültél előre!

– Azért ültem, mert azt a két ajtót nyitotta ki…

– Mint egy lovag…!

– A lovagok nem hinném, hogy egyből simogatták a hercegnő combját.

– Csak simi? Azt hittem, be is nyúlt, oda se mertem nézni!

– A térdem érdekelte. – Fruzsi biztos megmutatta, hogy merrefelé járt a sofőr keze, aki ezek szerint hazahozta őket, mert két hosszú kacagás hallatszott a konyha felől.

– Nem sok hiányzott – jegyezte meg Hajni. – Talán, ha egy kilométerrel tovább kell még menni, megtesz azt a 2 centit is…! És te? Megfogtad?

– Hülye vagy? Láthattad, hogy nem.

– Nehogy azt mondd, hogy én zavartalak!? Tőlem aztán nyugodtan elővehetted volna.

– Nem akartam.

– Jólesett volna neki.

– Meghiszem. Te pedig felhívhattad volna, arra várt.

– Haha… Ha fel akartad hozni, akkor miért pislogtál fel az ablakra, megjegyzem nem is erre, hanem másikra? És miért emlegetted, hogy a szüleink biztos nem bírnak elaludni, annyira izgulnak miattunk?

A nővérem ezúttal a fürdőszobából szólalt meg:

– Jó szöveg volt, nővérkém. Nem?

– Igen, kishúgom!

– Az igazi tesóm meg alszik?

Csend lett. Eddig eszébe sem jutottam? Nekem is lettek volna kérdéseim, de jobbnak láttam tovább játszani az alvót. Gondoltam, most az következik, hogy Fruzsina benéz a nyitott ajtón, megállapítja, hogy megvagyok, és ezzel le is tudja a testvéri aggódást.

Nem így történt.

Hallottam a neszt, és égő arcom érzékelte a nyájéji panellevegő moccanását, majd a látogató ki is ment a szobából:

– Jó segge van az öcsikédnek! – súgta az ajtóm előtt.

Hajni! Ő járt bent az előbb!

– Pucér? – Nővérem hangjából elég csekélyke érdeklődés csendült ki, inkább csak kijelentette.

– Félig rajta van az alsója…

Mennyivel szimpatikusabbnak találtam Hajni izgatott suttogását!

– Biztos játszadozott a fütyijével elalvás előtt.

– Hason fekszik…

Folytatása következik!

Tízemeletes ház 9. rész - Egy tízemeletes házban...

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 8. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

A hallottakon gondolkoztam. Ennyi lakás közül valamelyikben mindig történnie kell valaminek.

1-2 perc telt el azóta, hogy Hajni magamra hagyott, és már éppen kezdtem furcsállani, hogy Fruzsina felém sem néz, amikor mindketten beköszöntek hozzám, a konyha fehér falai tompán pattintották vissza a hangjukat:

– Vigyázz magadra!

– Szép álmokat!

Mindketten elmentek, bele az estébe, s egyedül maradtam a lakásban.

– Jó bulizást! – morogtam utánuk kis késéssel, bár nem voltam biztos benne, hogy bulizni mennek, inkább kirakatokat mustrálni, vagy hasonló csajos dolgot néztem ki belőlük.

A tízemeletes megmerevedett. Nem kapcsoltak fel új villanyt, nem csinált senki sötét sem, és ami még ennél is rosszabb: egyik ablak mögött sem észleltem mozgást. – Lehet, hogy Hajni csak etetett a sztorikkal? Aztán majd megjönnek, és rajtam fognak röhögni, ha még mindig az ablaknál találnak…

Ekkor, majdnem velem szemben felfénylett egy ablak. Nem olyan egyszerűen, ahogy felkapcsolják a villanyt a szobában, hanem először kivágódott egy ajtó, talán az előszobai, és minden világos lett, majd itt is ráerősítettek, a mennyezeti, és még a falikar is ontotta a fehér fényt.

Ketten léptek be a látókörömbe: egy rövidruhás, hosszúhajú lány – 18 évesnek saccoltam –, és egy kopaszodó-pocakosodó pasas.

Felemelkedtem a székről, de rá kellett jönnöm, hogy egy cseppet sem látok jobban vagy többet, mintha maradok kényelmesen ücsörögve. Az ablakok helyét kellene ahhoz átszabni, hogy minden jól láthatóvá váljék. Különben meg semmi panaszom se lehetett, mert a csaj ott rúgta le a cipőit az orrom előtt, és látszott rajta, hogy mindjárt kibújik a szűk és rövid ruhájából.

– No, mutass valamit! – szuggeráltam.

A pasas ugyanerre számíthatott, mert leült az ágy szélére, és kezdte volna mozizni a sztriptízt.

Már ketten várakoztunk – ha nem számoljuk be azt a sok lehetséges ismeretlent, akik hozzám hasonlóan tapadtak az üveghez, az innenső ház valamelyik ablakában –, de a csaj megállt csípőre tett kézzel, és magyarázott valamit.

Délutáni tapasztalataim alapján ekkor árulta el, hogy fizetni kell a szolgáltatásért, vagy nyersen felsorolta a menüt és az árakat. Persze azt is el tudtam képzelni, hogy először röviden elmeséli, mik történtek ma a plázában – mert butikosnak néztem –, esetleg ma volt először vezetni – arra éppen alkalmas a ruhája –, és most megmagyarázza, milyen könnyű volt kerülgetni a jelzőtáblákat. Aztán…?

Biztos voltam benne, hogy lesz „aztán”, mert egy ilyen csajjal muszáj kezdeni valamit! Ha a pasas nem dönti le sürgősen az ágyra, akkor nem normális. Nem akartam csalódni!

Túl sokáig tartott már a semmittevés, mikor végre a pasas kinyújtotta a karját, és közelebb húzta magához a csajt. A combjánál fogta meg, és a tenyere ugyanazzal a lendülettel becsusszant a mini alá.

– Ez lesz az! – sóhajtottam fel elégedetten.

Még szerencse, hogy a nővérem és a lakótársa elmentek, mert erre a kéjes hangra berohantak volna.

Kis biztatást megérdemeltek volna azok, ott a majdnem szemközti lakásban, mert most meg ebben az állapotban merevedtek ki: a kezek meg sem moccantak a ruha takarásában.

– A csaj meg biztos még mindig mondja és mondja… – bosszankodtam. – Valamit tenni kellene a szájába! – Ötletem is lett volna, amit a szájába vehetne, egyenesen a nadrágomból.

A pasas nem kapkodta el. Meg tudtam érteni, mert én is voltam már olyan helyzetben, amit nem használtam ki – elbambáskodtam –, sőt így utólag sem derült ki, hogy tényleg lehetett volna-e valami, vagy csak fantáziáltam. Úgy képzeltem, hogy ebben a helyzetben – amikor a csaj beengedte a kezeket a ruhája alá – már mindenre érvényes a szabad bejárás. Legalábbis én így értelmeztem, de személyes tapasztalatok híján bizonytalan maradtam. A haverok elbeszélései, és az azokból összeállítható statisztikák engem erősítettek: Ha egy csaj nem hajt el, amikor a combját simogatod, akkor meg lehet fogni a cicijét is, és ha már úgyis ott jársz, akkor a punciját is. Ez alapszabály, amit a pasas nem ismert, vagy nagyon béna a gyakorlati alkalmazáshoz.

– Mondhatta volna Hajni, hogy hosszú programra készüljek! – dohogtam – Ha kukkolni akarom a szemközt lakókat, készüljek fel egy csomó birkatürelemmel!

Néma percek cammogtak tehetetlenül.

Hangulatom és türelmem szélsőségesen hullámzott. Egyre több lett az olyan pillanat, amikor túlcsordult az empátia: én is szerettem volna sokáig simogatni egy lány fenekét… Persze, abban a tudatban, hogy lesz folytatás!

A következő percben elindult és mind fentebb csúszott a ruha. Aztán, hipp-hopp kiderült, hogy a csaj a főnök, eddig rá kellett várakozni, nemcsak a szerencsétlen pasasnak, hanem a kukkolóknak is: Hirtelen – legalábbis a külső szemlélők számára váratlanul – hátralépett egyet, és megfogta a ruhája alját. Nem sok tartotta vissza, hogy kibújjon belőle… Mit kell ezen hezitálni?... A pasas helyében én segítettem volna, hadd ugráljanak a gombok!

Nagyot csalódtam. A csaj odaugrott a villanykapcsolóhoz – szerencsére azt az ajtót nem csukta be teljesen, csak behajtotta, amelyiken át jutott még be némi fény –, és az eddigiekhez képest homályba borult a helyiség.

Mégsem tűnt elvesztegetettnek az eddig ráfordított idő, s bár nagyrészt a fantáziámra hagyatkoztam, a kétszereplős színdarab kibillent a holtpontról. A csaj hátralökte a komát, és az eddigiekhez képest szédítő sebességre váltva, kigombolta a nadrágját. Szopta. Lehajolva, mint a strucc, melléhasalva, mint a kutyakölyök, fél könyökre ereszkedve, mint a boci… gyakran változtatva a testhelyzetén, de szopta a pasas farkát. Csak a térde, a könyöke és a dereka fáradt el, a szája nem. Folyt a műsor rendesen, ha nem is sokat sikerült látnom belőle.

Amilyen átmenet nélkül elkezdődött, ugyanolyan hirtelen befejeződött. Nem látszott, hogy a pasas megrázkódott volna – ahogy én tenném a helyében –, vagy a csaj nyelt volna egy nagyot, csak simán kieresztette a farkat a szájából, és kisétált a helyiségből. Becsukta maga mögött az ajtót, és ettől kezdve a sötétség győzött a szobában. Arra már nem voltam kíváncsi – de bosszantott, hogy nem is mutatnak már semmit –, hogy a koma fekve várta-e meg a csajt, és ami érdekelt volna, a visszatérés utáni akció, az örök sötétségben sem derült ki.

Folytatása következik!

Tízemeletes ház 8. rész - A közös kukkolás dupla élvezet

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 7. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Jelentősen tompította az érzékszerveimet, hogy Hajni mellei a vállamhoz értek, ám szorgos kisdiákként igyekeztem követni a szomszédos ház lakóiról tartott bemutatóját. Akadtak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy el sem látok a szemközti tízemeletesig, mert a lány illata ópiumként telepedett rám, és előbb bírtam volna repülni, mint megérteni, hogy azok a nagyon fényes ablakok miért nem számítanak.

– Ott nem lakik senki? – kockáztattam meg egy kérdést, csak azért, hogy végre megszólaljak.

Ezen jót nevetett, és a kezével meg a másik vállamra támaszkodott:

– Azok a lépcsőház fényei… haha.. Azért nem látsz bútorokat.

– Amelyikek sötétek, azok meg alszanak – jegyeztem meg.

– Vagy nem. Onnan nézve a mi konyhaablakunk is sötétnek tűnik, pedig egyáltalán nem alszunk.

– Lehet, hogy onnan meg minket kukkolnak? – kapcsoltam.

– Na, ja. Ha előveszed a fütyidet, megtapsolnak.

Nem tudtam pontosan, hogy mi a humor és mit mond komolyan.

– Te is szeretsz kukkolni? – kérdeztem, mert szakértőként viselkedett.

– Itt szoktam ülni, ahol most te – válaszolta, és olyan közel bújt hozzám, mintha nem az ablakon leskelődnénk kifelé, hanem egy keskeny résen.

– Ideenged-je-lek? – Már a szó felénél megbántam, hogy ilyesmi eszembe jutott, mert nem szívesen mondtam volna le a közelségéről. Bár… ha én állnék így őmögötte, megsimogatnám a haját, a nyakát, a vállát, a hátát… benyúlnék a pólója alá…

– Á, dehogyis!

– Mit szoktál látni? Úgy értem, azon fölül, hogy rendben hazaérkezett-e minden lakó a munkából.

– Nem ülök ám itt mindig! Napi 10 perc, esetleg még később is 5 perc. Ami ezen túl történik, az nincs is.

Jólesett a vállamnak a puha, mégis feszes cici masszírozása. Gondolkoztam is veszettül, hogy mivel lehetne még maradásra bírni, nehogy hirtelen meggondolja magát:

– Elmesélsz valamit, amit láttál? Persze, csak akkor, ha nem túl intim…

– Nem túl intim? Szóval szeretnél valami zaftos sztorit?

– Akármit.

– Mindent nem lehet látni, mert nem az ablaknak játszanak. Sok múlik a fantáziádon. De a nyár jó ebből a szempontból, mert nem húzzák el a függönyöket, nem eresztik le a redőnyt, sőt kinyitják az ablakokat.

– És? – sürgettem.

– Mit és? – szorította meg a vállamat. – Valamit elkezdenek a szemed előtt, de kivonulnak a látókörödből, vagy eszükbe jut, mondjuk, ez elég ritkán fordul elő, hogy félútnál lekapcsolják a villanyt.

– Oké, ezt értem.

– Helyes.

– De mit szoktál látni?

– Mindenfélét. A negyedikről egyszer, veszekedés közben valaki kidobta a távirányítót, aztán mind a ketten lementek keresni, de nem találták, és megint összevesztek.

– Hova lett?

– Mit tudom én? Fennakadt a lombban?

– És mi történt még?

– Nem vagy te túl kíváncsi?

– Túl kicsit…

– Na jó, van olyan pasi, aki meztelenül jön-megy a lakásban, de gondolom jobban érdekel, hogy van ilyen csaj is, meg néha egy egész család is. Ezek megjönnek a színházból, vagy ki tudja, honnét, ledobálják a ruháikat, és attól kezdve meztelenül zajlik az életük.

– Melyik ablak? – kérdeztem mohón.

– Hm. Szemközt a legszélén, de nem sokat látsz belőle, mert közben elrohangálnak más helyiségekbe is, nem gondolnak a szegény kukkolóra.

Közben elfeledkeztem a vacsorámról, csak szorítottam a villát, és meresztgettem a szemem a tízemeletes felé. Hajni szóvá is tette:

– Mit nem eszel? Fru főzte?

– Nem tudom, mi lehet, csak megmelegítettem… – Örömmel érzékeltem, hogy Hajni cicijei rezegnek a kacagástól. – De nem ő főzte, hanem hozta.

– Vakvacsi – állapította meg –, dobozba-macska.

– Mi volt az eddigi legérdekesebb kukkulásod? – terelgettem visszafelé a beszélgetést.

– A legesleg…? Várj csak! – Gondolkodás közben felemelkedett, és nem is ereszkedett már vissza a vállamra. Megállt egy lépésre tőlem, a pulthoz támaszkodva kifelé nézett. – Nem tudtam, hogy mi lesz belőle, mert a copfos csajszi bugyiban rohangált, és hirtelen felvett egy köntöst. Beengedett egy pasit, és pontosan az ablakkal szemben csókolóztak, közben hullottak lefelé a ruhák. Aztán majdnem meztelenül, a csajszin még megmaradt a bugyi, leültek a kanapéra, ami meg éppen az ablak alatt van, úgyhogy csak a fejüket láttam, és sokáig beszélgettek.

– Csak? – reklamáltam.

– Jó sokáig. A csajszi közben a fejetetejére kulcsolta a kezét, amiből látszott, hogy tényleg csak beszélgettek. Legalább 5 percig, mert közben teát főztem és elmosogattam. Később, mondjuk a 6. percben jött egy újabb pasi is, és nem ment ki a szobából, de úgy helyezkedett, hogy nem láthattam, emezek meg nekikezdtek. Tudod?! Hol az egyikük feje tűnt el, hol a másiké.

– És a harmadik?

– Mondom, hogy nem láttam már utána, de biztos, hogy nem ment ki.

– Hm.

– Ilyenkor már a fantáziádra kell hagyatkoznod, mert nem láthatsz mindent, kivéve, ha odamész és becsöngetsz: „Hello, innen a szemközti házból jöttem megérdeklődni, hogy mi folyik itt!” – Ezzel Hajni magamra hagyott.

Megvonta a vállam, azt, amire eddig a mellével támaszkodott, és elgondolkozva lapátoltam magamba a kihűlt vacsorát.

Közben le nem vettem volna a tekintetemet a tízemeletesről. 

Folytatása következik!

Tízemeletes ház 7. rész - A lakótárs

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 6. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Egyetlen délután mennyi kaland! Tulajdonképpen majdnem elégedett voltam, leszámítva kisebb veszteségeket.

Számolgattam, mennyi pénz lehetett a farzsebemben – amíg benne volt –, mert a vonatjegy árából visszakapott összeget dugtam oda, ami talán 1-2 fagyit kifutna. viszont a teljes hónapra szóló zsebpénzemet – ami összesen sem egy nagy summa – a csomagomba tettem, ami biztos helyen, a nővérem albérletében várakozik rám.

Utólag könnyen mosolyogtam, de irtózatos élmény lett volna, ha a csaj megmondja, mennyibe kerül nála egy menet, én meg előveszem a farzsebből a maximum 2 fagyira elegendő, gyűrt bankjegyet. Jobb is ez így! A telefon miatt sem keseregtem, mert az új készülék beüzemelésre várt, és arra, hogy a régiről átmentsek rá néhány dolgot…

Miközben, végiggondolva az esetet, bandukoltam, fogalmam sem volt, merre járok, de olyan érzésem támadt, mintha folyamatosan távolodnék a tájékozódási pontnak számító körúttól. Egy keresztutca távoli végén véletlenül pillantottam meg egy villamost, és ezzel elhárult mindenféle gondfelhő, vígan siettem arrafelé.

Leereszkedett az este, de ugyanannyi néznivaló akadt a sétálgató lányokon, mint fényes nappal.

Egyszer jutott csak eszembe – aztán túl is léptem az aggodalmon –, hogy Fruzsina nem tud felhívni. Miért is akarna? – kérdeztem magamtól. – A nővérem nem az a szorongós típus. Végiggyalogoltam a teljes utat, és megint annál a lépcsőháznál néztem fel a számozásra, ahol megérkezésemkor a zivatar végére várakoztam. És ahol megismerhettem Csillát, aki emlékeimben egyre jobban hasonlított amarra, a fizetős csajra. Ez a lehetőség még izgalmasabbá tette.

– Csilla – mondtam ki félhangosan a nevét, ám ez senkit sem érdekelt a háztömb körül jövő-menők közül. – Ezt az ábrándozást persze nem fogom elmesélni a haveroknak…

A nagyvárosoknak nem jut csillag, vagy itt senki sem akar ábrándozni, ezért nem mutatkoznak az égen. Érdekes hangulata van egynéhány esti, tízemeletes háznak. A falak kilehelik a hőséget, ablakok seregei kéken vagy sárgán világítanak, s jólesik a lomhán megmoccanó sötétség. A parkolók megteltek, a hangok és a nehéz szagok összemosódtak.

Kedvem lett volna kiülni egy padra és belebambulni az estébe. Aztán mégis kettesével vettem a lépcsőfokokat, és lihegve nyitottam az ajtót.

Nem voltam egyedül: minden villanyt égve találtam, kivéve az én szobámét, és a közös helyiségben hangosan szólt a tévé, néző nélkül.

Lerogytam az ágyamra, hanyatt dőltem. Kimerültnek éreztem magam, pedig nem is tűnt olyan soknak az a 6-8 kilométer, amit gyalog tettem meg. Inkább a vizuális élmények merítettek le, miközben bármelyikre gondoltam is, úgy éreztem, hogy tele vagyok energiával. Túlságosan is tele. Jó lenne kiereszteni belőle…

Puffant a fürdőszoba ajtaja, nesztelen léptek haladtak valamerre. Még a fejemet sem emeltem fel, mert a nővérem úgyis észreveszi, hogy ott vagyok, és nem nagyon tudtam még, mit meséljek neki az első fél délutánomról. Ha egyáltalán érdekli, mindenestre két-három mondattal készülni kellene…

Halkabbra vette a tévét. Női logika. Vagy eddig a fürdőszobából hallgatta? – mosolyogtam a mennyezetre. – És annak, hogy minden villany ég, mi lehet a női magyarázata?...

Eddig jutottam a kaján vigyorgással, amikor talpra lökött az ágy: – Nem Fruzsi van a nappaliban! – döbbentem rá. Hiszen a nővérem dudorászna, sőt harsányan énekelne.

Csaptam egy kis zajt magam körül, hogy ne ijesszem meg az idegen csajt, aztán laza mozdulatokkal odamentem, s mintha eddig nem is sejtettem volna, hogy tartózkodik még valaki rajtam kívül a lakásban, csodálkozva meredtem rá.

Ült a tévé előtt, de a körmeit nézegette. Felpillantott:

– Nem is vettem észre, hogy itthon vagy. Aludtál?

– Most jöttem, nemrég. Én vagyok a Fruzsi öccse… bátyja.

– Mondta Fru, hogy meglátogatod egy pár napra. – Megint a körmeit vizsgálgatta. Csak eddig kötöttem le a figyelmét? – Mikor jöttél?

– Délutáni vonattal.

– És azóta a szobádban voltál?

– Nem, sétáltam egy nagyot a körúton.

– És mikor jöttél meg?

Mért olyan fontos ez? Nem értettem. – Tíz perce – válaszoltam.

– Jó van. – Nem nagyon érdekeltem tovább, most meg a lábujjait vette sorra.

Leültem, mintha a tévéműsor érdekelne, de nem is néztem a képernyőre. Először csak a szemem sarkából, majd teljesen odafordulva bámultam a csajt. A nővérem azt elárulta, hogy Hajninak hívják a lakótársat, de azt elfelejtette közölni, hogy a bombázók között is a legveszélyesebb fajtából való. Minden olyan kellékkel rendelkezett, amit felsorolnék, mint a szexis nők ismérvei. És nála mindenből tettek is hozzá egy lapáttal: a haja hosszabb, a szeme nagyobb, a melle szintúgy nagyobb… Itt el is akadtam.

Ekkor érkezett meg a nővérem, és magamban hálás voltam neki, mert kezdett kínosba fordulni a néma stírölgetés, már ami engem illetett, mert Hajnit láthatólag nem zavarta.

– Látom, megismerkedtetek – ült le mellém Fruzsina.

– Majdnem – válaszolt Hajni sejtelmesen.

Összemosolyogtak, és a nővérem képes volt percekig a másik csaj körmeit nézegetni. Hogy mit mustrálgatott rajta, az rejtély, de számomra megint nyomasztóvá vált a csend. És az összemosolygás! Mintha hülyének néznének, vagy levegőnek. Hülye levegőnek. Mindegy, nem kötelező dumálni – gondoltam, és sértődötten kivonultam a konyhába, megnézni, hogy mit is lehetne vacsorázni.

Amíg forgott a mikróban a műanyag doboz, rátámaszkodtam az ablakpárkány folytatásaként, egyben konyhapultként működő deszkára, és bámultam kifelé a semmibe.

Dehogy semmi!

Sietve lekapcsoltam a konyhai villanyt.

Néhány parkoló, egy-két fa és bokor távolságában egy sokszemű, tízemeletes ház terpeszkedett. Mintha minden lakója ugyanakkor ért volna haza, vagy most kezdene élni, alig maradt olyan ablak, ami nem fénylett. Amazok, a sötéten maradt nyílások éppen nem is érdekeltek, de, amik ragyogtak, és szinte hívogattak…!

Nem vártam meg a melegítés végét. Kerestem egy villát, és vacsorámmal az ablakhoz telepedtem.

– Ott szokott zúzós buli lenni – szólalt meg mögöttem Hajni.

Megrettentem egy pillanatra, de igyekeztem a mutatóujja meghosszabbítása irányában kiválasztani az említett szemközti ablakot…

Folytatása következik!