Randi a moziban

Történet a képben

- Az pontosan annyi, mint... - pötyögte be az utolsó tételt is a pult mögött álló nő a gépébe, én pedig azonnal el is húztam a számat, amint megpillantottam a végösszeget. Gazdasági válság, üzletpolitika, profitorientáltság, meg minden ehhez hasonló hangzatosság ide vagy oda, azért mégiscsak nevetséges, mennyit kihalásznak az ember zsebéből csak azért, hogy beülhessen megnézni egy filmet egy sötét vetítőterembe és közben elmajszolhasson egy nagy zacskó popcornt meg megihasson egy kólát.

Az eladó viszont nem úgy nézett ki, mintha felfigyelt volna zsörtölődésemre, én pedig nem szóltam semmit, csak előkotortam a tárcámból a kért összeget és igyekeztem még viszonozni is a mosolyát, miközben felnyaláboltam a beszerzett ellátmányt és kierőszakoltam magamból még egy köszönömöt is. Elvégre ilyen világban élünk. Nincs mit tenni. Akkor és ott, a multiplex közepén legalábbis.

Amikor azonban megfordultam és tekintetem azonnal összeakadt a tömeg túloldalán nyakát nyújtogatva fürkésző alakkal, azonnal elszállt minden gondom és vele együtt szaladt fülig a szám, ahogy elindultunk egymás felé.

- Na, minden rendben volt? - pusziltam meg gyengéden a száját, amikor az előtér közepén találkoztunk.

- Nem a Mount Everestet másztam meg. Csak mosdóban voltam - kacagtak fel a barnászöld szemek, miközben a finom kéz hátrasöpörte tulajdonosa unos-untalan ajkaink közé rebbenő hosszú hajszálait. Én azonban így is csak mosolyogtam és csodáltam a sötétbarna zuhatag ölelte kerek arcot.

- Hát de ki tudhatja? A női wc-ben bármi megtörténhet.

- Úgy beszélsz, mintha te nem oda járnál - tettetett sértettséget, de aztán mindketten ismét felnevettünk.

- Imádlak - csókoltam meg lágyan, ott, a tömeg közepén. Nem érdekeltem hogy ki lát, az sem, hogy ki mit szól. Itt lehettem ezzel a csodálatos lánnyal, miközben éreztem a körülöttünk vibráló levegő csodáját. Abban a pillanatban semmi más nem számított.

- Menjünk? - törte meg végül ő a pillanatot, tekintete azonban még mindig csillogva az enyémbe fúródott. - Még a végén lekéssük a filmet.

- Rendben - válaszoltam, majd ismét megpusziltam a száját. Nem tudtam betelni finom ajkai érintésével.

Óvatosan az egyik oldalamra tornásztam a nagy csomag popcornt és az egyik pohár üdítőt, hogy fél karral magamhoz tudjam szorítani, a másik poharat meg átadtam barátnőmnek, hogy aztán szabad kezem ujjait az ő másik kezéi közé fonjam és egymásra mosolyogva elinduljunk a vetítőterem felé.

Régen voltam már moziban. Egyrészt, mert Előtte, nem volt senkim, egyedül pedig nem az igazi, amikor az ember már kinőtt a gyerekkorból. Másrészt pedig sosem voltam az a típus, aki szívesen nyomorgatta magát a tömegben, csak azért, hogy drága pénzért egyszer megnézhessen sok más emberrel együtt egy olyan filmet, amit kicsit később, akár sokkal olcsóbban is megnézhetett otthon. Annak a kedves kéznek a szorítása azonban mindent megváltoztatott és úgy fújta tova a különös, szokatlan érzést, amikor beléptünk a sötét falaival és berendezésével még kivilágítva is félhomályosnak ható terembe, mint az üdén simogató tavaszi szellő.

Vagy egy arasznyival jártam a föld felett, ahogy megkerestük a jegyeinken szereplő üléssort és számokat, majd kényelmesen elhelyezkedtünk. Az a fajta vagyok, akinek szinte mindig kell kezdenie valamit a kezével. Az, hogy csak tétlenül az ölembe engedjem, még a kényelmetlenség szempontján túl sem igazán opció. Ezért sem kedveltem soha a mozik székeit a vékony "egyszemélyes" karfáikkal, amikért mindig meg kell küzdeni, hogy hozzáférjek. Ha egyáltalán. Most azonban ez a probléma a legkevésbé sem foglalkoztatott. Amint elhelyeztem az italomat a tartójában és a pattogatott kukoricát az ölemben, kezem szinte automatikusan röppent át a karfa felett és telepedett rá barátnőm farmerba bújtatott térdére. A gyönyörű zöld szemek ismét rám csillantak, a szívem pedig egy pillanatra akkorát dobbant, hogy azt hittem, mindjárt szétrobban, miközben beleolvadok abba az álomszép mosolyba, ami közben rám ragyogott.

Mintha csak az Ő ragyogása homályosított volna el mindent, amikor a vetítőteremben lassan kihunytak a fények, mi pedig egy röpke csók után szinte elemi erővel kényszerítettük magunkat, hogy elszakítsuk a tekintetünket egymástól. Kezem még mindig a térdén pihent, ahogy vártuk, hogy a reklámok és előzetesek után végre betöltse a vásznat a hatalmas Marvel-embléma.

Nem épp egy hétköznapi randi elhozni az ember lányának a szerelmét egy ilyen filmre. Pláne, hogy az utca humanoidja a legkevésbé se tekintené a kívül viselt színes alsógatyában rohangáló szuperhősök bunyózásait csajos néznivalónak. De mégis kis törődik az előítéletekkel? Bár máskor nagyon is zavart volna a körülöttem már csak lélegzésével és fészkelődésével is jelenlévő tömeg, most mintha megszűntek volna létezni. Nekem ott, a sötétségben, amikor felragyogtak a legújabb kéregényadaptációs blockbuster, első képkockái, csak egy lélegzet töltötte be a fülemet és csak a kezem alatt pihenő térdet éreztem. A szívemet pedig megtöltötte a vágy, hogy ez mindig így legyen.

Tenyerem hirtelen izzadni kezdett és végigfutott rajta a viszketés bizsergető érzése. Egy pillanat műve volt, de akkor a semmiből csak arra kezdtem vágyni, hogy szorosan magamhoz öleljem Őt és egy pillanatra se engedjem el. Az töltötte be a tudatomat, hogy mennyire szeretném, ha az a másodperc örökké tartana. Amíg ölelem ezt a csodálatos lényt, vagy akárcsak amíg a kezem a combján pihen.

Mintha csak megérezte volna a bensőmben örvénylő érzéseket, megéreztem nyakamon leheletét, ahogy hozzám hajolt és a fülembe suttogta: - Minden rendben?

Először csak bólintottam, mielőtt belegondoltam volna, hogy a sötétben nem biztos, hogy ebből bármit is lát, úgyhogy hozzásuttogtam még egy halk igent is. Aztán, akkor és ott úgy éreztem magam, mint egy bizonytalan kamasz, aki először viszi el azt a lányt moziba, aki már régóta tetszik neki. Testem megfeszült és lágyan remegett, a szívem pedig hevesen vert. Én azonban nem foglalkoztam vele, csak lassan felemeltem a karom és még mindig felém hajoló Szerelmem válla köré fontam.

Nem láttam, inkább csak éreztem, ahogy elmosolyodik és közben az ő szíve is hevesen vert, ahogy egy pillanatnyi gondolkozás nélkül közelebb hajolt. Teljes összhangban mozogtunk, hogy kényelmesen elhelyezkedjünk, ő pedig a vállamra hajtsa a fejét, miközben én gömbölyű vállát simogatom, másik kezem pedig átveszi az előbbi helyét a combján.

Maga volt a mennyország, ahogy ott ültünk, egymáshoz simulva és néztük a vásznon villódzó fényeket. Egy pillanatra elképzeltem, mi villan majd át az emberek agyán, amikor ismét felgyúlnak a lámpák és meglátják a két egymás karjaiba simuló lányt a terem közepén, de aztán a kérdés egy szívdobbanás alatt tovaszállt. Nem érdekelt. Gondoljanak, amit csak akarnak! Engem nem érdekelt más, csak az, hogy a világ számomra legtökéletesebb nője a karjaimba simul és boldogok vagyunk együtt, ahogy közösen élvezzük az előttünk pergő filmet.

***************************************************************

Ha tetszett, olvasd el egy másik randi történetét is a blogon!