2016. május 22., vasárnap

Meddig mennél el? I. rész 3. fejezet

Előzmény: Meddig mennél el? I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Meddig mennél el? I. rész 2. fejezet

Írta: Gina_B_33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. április 23.

*************************************************************************

Másnap reggel, miközben a reggelinket majszoltuk, Susan halkan kuncogni kezdett.
- Azt hiszem, meg se kell kérdeznem, hogy telt az éjszakát. Még engem is túlharsogtál.
Éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság. Fel se tűnt, hogy ennyire hangos vagyok.
- Sajnálom. Amikor beindulok, fel se tűnik az ilyesmi.
Átnyúlt az asztal felett és karomra tette a kezét.
- Nem kell bocsánatot kérned amiért kimutatod, milyen jól érezed magad, Édes. A férfiaknak ez még különösen tetszik is. Legalábbis azoknak, akikkel én találkoztam.
- Nos, ja. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Ezen a téren sosem volt problémám.
- A legutóbbi barátom az az igazi egylövetű volt. És az az egy lövés sem volt igazán nagy durranás. Sokszor végül nekem kellett segítenem magamon miután ő elaludt. Azzal is próbálkoztam, hogy először szájjal leápoljam őt, remélve, hogy így jobb eredményt érünk el, de ettől csak még hamarabb elveszítette az érdeklődését és elaludt, mielőtt komolyabb történhetett volna.
Őszintén engem jobban feszélyezett ez a téma, mint amennyire Susan felfogta, azonban megpróbáltam, ahogy korábban ő is javasolta, megnyugodni.
- Én se bánom, ha egy kicsit kényeztetnek, mielőtt rám másznának.
- Na pont erről beszélek – bólogatott. - A második pasim egyszerűen mennyeien bánt a nyelvével. Nem tudott úgy feljuttatni a csúcsra, de könnyedén felizgatott annyira, hogy bármire kész legyek. A farkának pedig nem volt párja. Többnyire pillanatokon belül elmentem, miután belém hatolt. Gyűlölöm, amiért át kellett mennie egy másik egyetemre.
- Váó! - nyögtem. - Talán jobb, ha témát váltunk, mielőtt még rákényszerülök, hogy visszamásszak az ágyba megismételni az éjszakait.
Susan vidáman felnevetett.
- Olyan rossz lenne az?
Egyre világosabb volt, hogy ha témát szeretnék váltani, azt nekem kell elérnem. Így hát felálltam és összeszedtem az étkészletet, hogy bepakoljam a mosogatógépbe.
- Kérsz még gyümölcslevet vagy kávét?


***


Sokkal könnyebb lett volna nem gondolni Mr. Dákóra, ha Susan nem hozta volna fel mindig a témát. Amikor kettesben voltunk az alagsori mosodában és egy hosszú asztalnál válogattuk a ruhákat, egyszer csak hangosan felnevetett.
- Ó! Biztos ez volt rajtad tegnap este az erkélyen – tartott fel egy bugyit, amin még most is látszottak a tetemes mennyiségű nedvesség nyomai.
- Hát... talán – válaszoltam. - De akkor nézzük a tiédet is! Az talán el is mállott a nedvességtől.
- Tudom – kuncogott. - Nem lepne meg egyáltalán. Majd meg gyulladtam a hévtől.
Hirtelen ismét rám tört a kényszer, hogy témát váltsak.
- Hé! Mit befejezed ezt egyedül, addig én hozzálátnál a ma esti csirkéhez? Minél tovább sül, annál jobb.
- Jól hangzik – bólintott. - Alig várom, hogy megkóstoljam az új receptedet.
- Egyáltalán nem új. A nagymamám receptje. Régi családi örökség.
- Nekem új – védekezett.
Határozott felüdülés volt egy ideig egyedül tenni-venni a konyhában Susan és Mr. Dákó témájának társasága nélkül.
Még mindig csak kora délután volt, mire végeztünk a mosással, mindent összehajtogattunk és elpakoltunk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy egy könnyű ebéd után elmegyünk kicsit sétálni.
Mindketten sortot és sportcipőt húztunk, én egy trikó társaságában, Susan pedig egy kivágott hátú felsőt vett fel. Amikor megláttam, szinte azonnal észrevettem, ahogy mellbimbói kidomborodnak a vékony anyag alatt.
Alacsony nő volt atletikus testalkattal, ami csak még jobban kihangsúlyozta amúgy is tenyérbe illő méretű melleit. Általában sokkal visszafogottabban öltözködött, ezért is lepett meg most a látvány.
- Komolyan? - kérdeztem végigmérve őt.
Ő halkan kuncogni kezdett.
- Arra gondoltam, milyen lenne, ha Mr. Dákó meglátna.
- Hát jó – vontam vállat. - De ha rád mozdul valaki, én nem tartom a hátadat.


***


Kocsival gyorsan odaértünk a kedvenc parkunkhoz. Volt ott egy szép kis tó és egy kellemes aszfalt út körülötte. Csak arra kellett figyelni, hogy az út egyik oldalán maradjunk, nehogy belénk rohanjanak az őrült tempóban száguldó gördeszkások és biciklisták.
Egyáltalán nem lepett meg, hogy Susan lenge öltözete mennyi gusztáló tekintetet vonzott magára, néha szinte már apokaliptikus méretű karambolokat okozva. Susan csak nevetett rajtuk. Szemmel láthatóan jól szórakozott.
Aztán halkan még azt is odasúgta nekem: - Képzeld, mi lenne, ha félmeztelenül mászkálnánk itt.
- Olyan rossz vagy! - kacagtam és játékosan a vállába bokszoltam.
Két egészen jóképű srác még meg is állt, hogy leszólítson minket. Már azon merengtem, hogyan koptathatnám le őket, azonban Susan megelőzött.
- Sajnálom, srácok, de mi együtt vagyunk – fogta meg a kezemet.
Szóhoz se jutottam egészen addig, amíg a srácok el nem mentek.
- Együtt? Tényleg? - néztem rá értetlenkedve.
- Bevált a trükk, nem? - vont vállat a barátnőm.
Kétségtelenül elérte a célját és a srácokat se sértette meg.
- Igen... Azt hiszem – bólintottam lassan.
Három lassú kör után a tó körül visszatértünk Susan kocsijához,hogy haza induljunk. Miután lehajtottunk a mélygarázsba, a barátnőm megkérdezte: - Mit szólnál, ha elmennénk a West Endre egyet teázni?
Megvontam a vállamat.
- Miért is ne? De előbb öltözzünk át!
- Minek? - vigyorodott el cinkosan. - Én jól érzem magam így.
- Hát oké – válaszoltam még mindig barátkova a gondolattal, mennyire beindult az én konzervatív lakótársam.
Nem sokkal később már egy napernyő alatt ültünk a kedvenc éttermünk teraszán.
- Tényleg nagyon be vagy indulva ma – néztem Susanre. - Mi lelt?
- Pontosan tudod, mi lelt – vigyorgott rám. - Ne légy már ennyire naiv! Nem áll jól neked.
Igaza volt. Pontosan tudtam, mi okozta a változást. Mr. Dákó rám is elég nagy hatást tett.
- Oké. Megértettem. De ha csak hancúrozni szeretnél kicsit, szerintem egyáltalán nem lenne nehéz önként vállalkozót találnod. Különösen ilyen szerelésben.
- Nem mintha lenne helye az életemben egy férfinak mostanában – rázta meg a fejét. - De túl régen éreztem magam ennyire elevennek és szexinek. Már hiányzott.
Alig figyeltem fel, amikor a pincérnő elsétált mellettünk, hogy a szomszéd asztalhoz kísérjen egy férfit. Nem is tulajdonítottam volna neki figyelmet, amíg fel nem ismertem a széken helyet foglaló fickót. Mr. Dákó volt az. Beletellett néhány pillanatba, amíg össze tudtam szedni magamat. Mondani akartam valamit Susannek, de féltem, hogy más is felfigyelne rá. Pláne hogy azt sem számíthattam ki, hogy ő mit fog mondani vagy tenni. Csak reménykedtem, hogy ő nem fordított annyi figyelmet ismeretlen ismerősünk arcára a távcsövön keresztül, hogy most felismerje.
Végül összeszedtem az erőmet és előre hajoltam, hogy odasuttogjam neki: - Ki kell mennem a mosdóba. Jobb lenne, ha te is jönnél.
- Minek? Én jól vagyok.
- Nem érted. Jönnöd kell – mondtam határozottan. - Most.
Értetlenül nézett rám, de végül megvonta a vállát és felállt.
A női mosdóban, miután megbizonyosodtam róla, hogy egyedül vagyunk, felé fordultam: - Az a fickó, aki leült mellettünk a szomszéd asztalhoz. Mr. Dákó.
Beletelt néhány pillanatba, amíg Susan magához tért.
- Az nem lehet. Honnan tudod?
Vidáman felkacagtam.
- Veled ellentétben én az arcát is megnéztem.
Susan megjátszott sértettséggel horkantott.
- Figyelj! Meg kell ígérned, hogy nem mondasz vagy teszel semmit, amivel magunkra vonod a figyelmét. Különben azonnal otthagylak.
- Rá nézhetek egyáltalán amikor visszamegyünk?
- Persze. Amíg nem bámulod feltűnően.
- Oké, oké. Megígérem. Jesszusom!
Susan be is tartotta a szavát, egészen addig, amíg oda nem értünk az asztalunkhoz.
- Helló! - köszönt rá hangosan a férfira, mielőtt leült.
- Szép estét! - mosolygott vissza az.
Susan szemmel láthatóan majd elolvadt.
- Szép nap is ez, nem igaz? - kérdeztem a barátnőmet, miközben leültem vele szemben, reménykedve, hogy elvonhatom a figyelmét Mr. Dákóról. Annak ellenére, hogy egyből tudtam, felesleges az erőfeszítés.
Szúrós tekintettel rám nézett és a szemeit forgatta.
- Igen. Nagyon is szép nap – mondta vontatottan.
Amikor a pincérnő visszatért, Susan szeretett volna rendelni még egy csésze teát, de én azt javasoltam, inkább fizessünk.
- A szomszéd asztalnál ülő úriember kézjelei alapján úgy ítélem, szeretné állni a maguk számláját – jegyezte meg a pincérnő, elég hangosan beszélve ahhoz, hogy a szóban forgó is meghallja.
A fenébe is! - gondoltam. Már csak ez hiányzott. Nem tartottam túl jó ötletnek, hogy Mr. Dákó fizessen helyettünk, de hálátlan ribancnak se akartam tűnni, úgyhogy inkább nem szóltam egy szót se.
- Köszönjük – mondtuk neki egyszerre egy barátságos mosoly kíséretében.
- Egek! El tudod ezt hinni? - lelkendezett Susan végig a haza vezető úton. - Teljesen biztos vagy benne, hogy ő volt az? Száz százalékig? Annyira helyes!
- Igen. Száz százalékig – fintorogtam és játékosan a vállába bokszoltam. - Ha akár egy pillanatra is elfeledkeztél volna a farkáról, hogy megnézz mást is, te is tudnád.
- Hé! Nem azért költöttem száz dollárt arra a távcsőre, hogy az arcát nézegessem – emelte fel a kezeit védekezően, majd felnevetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]