Közvetlen előzmény: Gyümölcsszüret 3. rész
Írta: Marokfegyver
Betti, Laura és Szabolcs a vidéki életről beszélgettek. Ebben a témában a két lány bizonyult tájékozottabbnak, és alig győzték kielégíteni a fiú kíváncsiságát.
Kitti a szomszédos meggyfa alól avatkozott a fecsegésbe:
– Ne csinálj már úgy, mintha csak a pajzán népmesékből ismernéd a Pesten túli világot! – nevetett Szabolcs kérdésein.
– Azok mik? – kapta fel a fejét Kristóf.
– No, kivagyok én veletek! – szörnyülködött Betti. – Az egyik csak azt ismeri, a másiknak meg fogalma sincs, hogy mi az.
– Tudod – magyarázta Szabolcs türelmesen –, arról szól például a pajzán mese, hogy többen szedegetik a meggyet, és ketten időnként elvonulnak egy menetre…
Kitti kissé elpirult, de a levelek jótékonyan eltakarták.
– Előtted is nyitva áll a lehetőség… – válaszolta Kristóf.
– Ideadod Kittit? – vágott közbe Szabolcs.
A másik fiú csak megrázta a fejét, és zavartalanul folytatta a megkezdett mondatot:
– …vagy akár két lehetőség is, ha a csajok is úgy gondolják.
Szabolcs olyan tekintettel nézett végig a két lányon, sőt utána a harmadikon is, amelyik egy cseppet sem emlékeztetett a megszokottra, a haverira:
– Rajtam nem múlik… – jelentette ki vontatottan.
Péter és az ikerlányok keveset beszélgettek, mindegyiküket lefoglalta a saját gondolata. Ketten amúgy is, félszavakból is értették egymást, vagy csak egy összenézésből is nevetés fakadt.
– Nem is tudnék választani – jegyezte meg Péter provokáló szándékkal. egyszerre két dekoltázsba merítve tekintetét.
A lányok persze nem hagyták válasz nélkül:
– Ki mondta, hogy választani kell?
– Ki mondta, hogy lehet választani? – kérdezték szinte egyszerre.
A fiú érezte, hogy a saját megjegyzése keltette ellentmondásból nem fog tudni segítség nélkül kikeveredni. De a lányok nem segítettek, hosszan hallgattak, majd Péter számára ismeretlen emberekről és érdektelen dolgokról kezdtek el egymás közt beszélgetni.
A délután így is hamar elszáguldott a kis csapattal, és Laura apja alig győzte megállásra biztatni őket és a többi meggyszüretelőt:
– Ha mindent leszedünk, nem marad a pálinkába! Hadd érjen még egy kicsit!
Laura anyja, aki időközben megszökött a konyhába, bőséges uzsonnát tálalt az asztalra:
– Nem egészséges később vacsorázni, de most még szabad.
– Hol lesz a buli? – érdeklődött tele pofazacskókkal Szabolcs.
– Ha te ezek után még ugrándozni bírsz…! – húzta el a száját, az ételek sokaságára mutatva Betti. – Én csak lefekszem…
– És böfögsz? – vágott közbe Nicol. – Pont azért kell lemozogni.
– Ha megmondjátok, melyik irányba forduljak, én elmegyek egyedül is – mondta Péter elszántan, miközben az ikerlányok tekintetét kereste.
Került az asztalra a rubintos meggyborból is. – Jóféle… – jegyezte meg Szabolcs, és örömmel bevállalva a házigazda szerepét, minden feléje nyújtott pohárba töltött egy keveset. – Te csak keveset kapsz – vigyorgott Kristófra –, mert csökkenti a libidót.
– Nincs azzal semmi gond! – tiltakozott azonnal Kitti, arca vörösebbé vált, mint a bor.
– Most még…! – emelte fel mutatóujját nagy komolyan Szabolcs. – De leszáll az éj, és ottmaradsz betevő nélkül.
Laura szülei időközben diszkréten visszahúzódtak, így nem zavarták a fiatalokat.
– Nyugi haver, ha nagyon megszorulok, majd legelőször neked fogok szólni! – nevetett Kristóf.
– Remélem is, haver… De megvan már, hogy ki kivel tölti az éjszakát?
– Én már beköltöztem az ikrekhez… – számolta az ujjain Laura –, az öcsémnél nincs hely, mert övé a legkisebb szoba…
– De van… – mordult fel az említett, és mohón nézett Nicolra.
– …Kitti és Kristóf elfoglalhatják azt a szobát – folytatta Laura zavartalanul –, ahol már úgyis… jártak. És még mindig marad két nagy helyiség a régi épületben, ahol simán elfértek ketten-ketten.
Ekkor, szinte a semmiből, sötétség borult a tanyára, és óriáscseppekben eleredt az eső. A zápor hamar elverte a fülledtséget, és milliárdnyi lábain tovasietett.
– Esőillatú nyár! – sóhajtott fel Nicol!
Újra előbújtak a napsugarak, és a távolban szivárványkaput rajzoltak.
– Szeretek itt lenni a semmi közepén! – fakadt ki Laurából.
Betti felkacagott:
– Ezt az oldaladat még nem ismerem… haha… – Magyarázatképpen hozzátette: – Az én dédimamám, amikor meztelenül fürödtem az udvarán… kiscsaj voltam még… Tudjátok, mit nevezett semmikének?
– Ha így kérdezed, akkor tudom: A punidat! – vágta rá Nicol.
Szabolcs se akart lemaradni:
– Szeretnék én a semmi közepén…!
– Fejezd be a mondatot nyugodtan, mert így nem tudom, hogy mire számítsak!
A művelődési házat alig 10 perces sétával érték el.
A közelben fürtökben várakoztak a lányok és külön a fiúk, mintha valamiféle előadásra készülnének, s nem discóra.
– Nem rossz a felhozatal – szólalt meg visszafogott lelkesedéssel Péter. A háttal álló lányokat vizsgálgatta gátlástalanabbul, de felmérte az összes mell formáját is. – És mindegyik gazdátlan. Nem kell itt nélkülözni!
– Vigyázz – súgta Laura öccse –, mert a legtöbbnek van „gazdája”, csak külön jöttek.
– Neked van csajod?
– Volt már…
– Majd mutass rá, nehogy lecsapjam a kezedről! És azokat is megmutogathatnád, akik nem foglaltak, hogy egyszerűbb legyen az ügy!... Hm. Az a csaj olyan, mint egy lepke… – A lány, akire Péter felfigyelt, pillekönnyű, halványsárga ruhát viselt, ami a legenyhébb szellőtől is lebegett. – Szeretem a lepkéket. Nem bánnám, ha rám libbenne. – Áhítattal nézte, ahogy a hullámos haj is libeg-lobog.
– Ő olyan, akire mondtad, hogy mutogassam meg: nem szokott párja lenni, de szeszélyes, sosem lehet nála tudni… – Laura öccse elhallgatott, mert a másik fiú értelmetlen motyogásba kezdett:
– Nem a ruha miatt – magyarázta Péter a levegőbe –, mert akármilyen testen nem mutatna ez a ruha így…Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése