Szabadfogás 1. rész

Írta: trigudis
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. június 27.

******************************************************************************

Az első leszbikus élménye az elején nem is leszbikus élménynek indult. Igazság szerint Autumn Holcomb nem is tudta, hogy leszbikus lenne. Bár gyanakodott rá. Sosem szenvedett hiányt a férfiak figyelméből. Egész középiskola alatt mindig volt srác, akivel randizzon. Senki állandó, csak különböző fiúk, akik elhívták randizni. És volt belőlük jópár. Ha egyszer lány vagy, ráadásul csinos lány, és a lányok és fiúk aránya hatvan-negyven a környezetedben, jó sok figyelmet kapsz. Még a „legátlagosabb” kinézetű lányok sem szenvedtek hiányt a férfi-érdeklődésből a Brentwood Előkészítőben, úgyhogy magától értetődő volt, hogy az olyan lányok, mint Autumn, akit mindenki Miranda Lambert tökéletes hasonmásának tartott, sose kellett hogy aggódjanak a következő randi miatt.

Autumn nem is aggódott. Nem is igazán érdekelte. Ami leginkább izgatta, az az érdeklődésének hiánya volt, ha fiúkról esett szó. Jóképű srácok hozzá illő személyiséggel és ésszel felkeltették a figyelmét… némiképp. Rick Poston tökéletes példa volt erre. A száznyolcvanöt centis, jókötésű, atléta Rick. A Brentwood lacrosse-kapitánya, osztályelnök. Tökéletes főnyereménynek tűnt minden téren. Autumn el is fogadta a meghívását a szalagavatóra. Még egy kiadós csókolózásba is belement a szülei kanapéján utána. Azonban aminek addigi élete legizgatóbb élményének kellett volna lennie, egyáltalán nem volt az. Amikor az irigykedő barátnői arról faggatták, milyen volt, csak megvonta a vállát és annyit mondott: - Oké volt… Olyan, amire számítottam, azt hiszem.

Röviden, az élményei Rickkel nem igazán különböztek a más srácokkal tapasztaltaktól. Vajon leszbikus lenne? Nem tehetett róla, de átvillant az agyán.

A gondolat még a középiskola alatt befészkelte magát a fejébe és annyira nyomasztotta, hogy mindent elkövetett az elfojtása érdekében. Nem könnyű dolog, ha egy csábító szépség vagy, akinek egyre inkább nő az érdeklődése a hasonlóan csábító szépségek iránt. Az ő számára az ottalvós bulik az iskolai barátnőivel épp annyira élvezetesek voltak, mint amennyire zavarba ejtők. Mindig benne volt a játékban, ahogy a többiek ájuldoztak néhány osztályukba járó sráctól, vagy a szívtipró celebektől. Ő viszont közben arról álmodozott, hogy az ő cicijeiket szopogassa és belenyaljon csupasz kis puncijukba.

Nyugalom! – csitította magát. Ez csak egy múló időszak lehet az életében. Igyekezett mindenben megfelelni az iskola szociális elvárásainak. Elfogadta a srácok meghívásait, reménykedve, hogy ez az időszak majdcsak elmúlik valamikor. De nem így történt. Sőt, még nehezebb is lett, amikor beköltözött a kollégiumba Adelphi-be, egy kis liberális művészeti főiskolán. Alig tudta elszakítani a tekintetét az emeletén lakó lányokról, a testükről, ahogy néha meztelenül rohangáltak a folyosón. Ha esetleg volt is valaki, aki hasonlóképp gondolkodott, mint ő, nem tudott róla.

Madeleine Keating alias Autumn Holcomb

Aztán pár héttel az iskolakezdés után, amikor épp sorban állt az étkezdében, a mellette álló lány nekiszegezte a kérdést:

- Mondták már neked, hogy pont úgy nézel ki, mint Miranda Lambert?

Autumn a szokásos válaszával reagált:

- Igen. Már csak azt kívánom, hogy tudnék úgy énekelni is.

Micsoda szépség! – gondolta magéban, belenézve a lány sötétbarna szemeibe, végigmérve magas arccsontjait és telt ajkait. A bőre… az a lágy mokkaszín, ami olyan selymesnek tűnt… az az egyenes sötétbarna haj, ami a derekát verdeste. Valami egzotikus örökség ütközött ki rajta, ami tökéletes kontrasztot alkotott Autumn tökéletes angolszász származásával.

- Miranda Lambert-rajongó vagy? – kérdezte.

- Az vagyok – vágta rá a lány. – Amellett, hogy csodálatos a hangja, még gyönyörű is. Nem gondolod?

Autumn bólintott, majd bemutatkozott.

- Leilani Cuddie – reagált a lány.

- Szokatlan név.

- Apám angol, anyám pedig hawaii-i. A génjeim többségét egyértelműen anyámtól örököltem.

- Egyértelműen. Szóval anglo-polinéziai vagy. Nagyon menő.[1] – Autumn azonnal meg is fedte magát a gondolataiért. Ugyanis nem tudta kiverni a fejéből, hogy a Cuddie majdnem úgy hangzik, mint a „cunt”, ami azt jelenti, hogy… punci. Ha eddig volt is bármi kétsége a szexuális orientációja tekintetében, már azt is kezdte elveszíteni ennek a gyönyörű anglo-polinéziainak a jelenlétében fellobbanó érzései nyomán.

Úgy döntöttek, együtt esznek, úgyhogy megragadták a tálcáikat és kerestek egy kétfős asztalt a falnál. Különböző kollégiumban laktak, de egy tömbben. Egyikük sem választott még főszakot.[2] A tonhalas szendvicsből és gyümölcsökből álló ebédjük felett kibeszélték az iskolát, azt hogy mit szeretnek és mit nem, milyen téren szeretnének tovább tanulni. Alig telt bele pár perc és egy srác állt meg az asztaluk mellett, hogy rájuk köszönjön és megkérdezze Leilani-t, mikor lenne kedve vele elmenni valahová. A lány csak egy frappáns lepattintással reagált a hallottakra.

- Váó! Igazán szemrevaló srác – nyögte Autumn, amikor a fiú már tovább állt. – Fogadni mernék, hogy nem a strand-felsőtest az eseted.

Leilani megvonta a vállát.

- Gabe a birkózó csapat tagja. Már hetek óta hajt rám. De… nem is tudom. Jóképű, atletikus meg minden, de mostanában nem igazán szerepel a határidőnaplómban a randizás. Gátolna a tanulásban.

Autumn bólintott.

- Na és hogy szoktál kikapcsolódni?

- Mostanában nem sok marad egy-egy alkalmi rockkoncert és a facebookozás mellett – ráncolta a szemöldökét. -  Elég unalmas az életem.

- Dettó. Talán mindkettőnknek egy kis felfrissülésre lenne szüksége. Egy kicsit elvonatkoztatni a tanulmányainktól. Egy kicsit megfűszerezni a dolgokat.

Leilani elmosolyodott.

- Hmmm… Egy kis fűszerezés tényleg jól jönne. Viszont továbbra is találnom kellene bármit is a kampuszon, ami izgalomba hozna. Ötlet?

Autumn-nak lettek volna ötletei, de még nem ismerte ezt a lányt eléggé ahhoz, hogy hangot is adjon nekik.

- Ööö… semmi olyan, ami a nyelvem hegyén lenne. – Rögtön el is pirult, ahogy rájött, milyen mocskos képzettársítások kapcsolódhatnak az elhangzottakhoz… legalábbis az ő fejében. Azon kapta magát, hogy Lailani melleit bámulja, úgyhogy gyorsan elkapta a tekintetét.

A másik lány beakasztotta a mutatóujját mély kivágású blúzába és pár centivel lejjebb húzta azt.

- Nos, ha lenne bármi ötleted, én nyitott vagyok – rebegtette meg hosszú szempilláit.

Ez a lány is a lányokhoz vonzódna? Autumn-nak még alaposan ki kellett ismernie őt kívül-belül. Először képletesen, aztán…

- Jó dolog nyitottnak lenni az újdonságok iránt. Olyanok iránt, amit még sosem próbáltál, de lenne kedved hozzá. Érted, mit akarok mondani?

- Nagyon is. Nagyon is. Mondj egy példát magadról, aztán mondok én is – villantott rá Leilani egy csintalan mosolyt, mielőtt beleharapott a barackjába, majd lenyalta az ajkaira ragadt nedveket.

Autumn megigézve figyelte, ahogy újdonsült barátja a nektárt szopogatja és közben azon kapta magát, hogy széttárja a lábait az asztal alatt és az egyik ujja az ágyéka felé indul.

- Úgy tűnik, nagyon rá vagy kattanva arra a barackra.

- Finom. Én pedig szeretem a finom dolgokat. – Ismét az a csintalan mosoly jelent meg az arcán. – Szóval, mesélj! Milyen új dolgokat próbálnál ki szívesen?

- Először is szeretnék egyszer úgy falatozni egy barackból, mint ahogy te. Kiélvezni minden falatkáját a lehető legnagyobb élvezettel. A mai kulcsra készült, felgyorsult világunkban elfelejtjük kiélvezni az élet egyszerű örömeit. Mint például egy barack ízét.

- Az élet egyszerű örömeit… igen. Ezzel nem is érthetnék jobban egyet. Talán belemerülhetnénk ennek a részleteibe is. Egy kiadós kis entellektüális vitába… - Egy pillanatra elhallgatott. – Vagy… legyen valami testmozgás? Valami olyan tevékenység, ami formában tart és közben szórakoztat is?

Autumn szemei felcsillantak. Néhanapján elment futni és havonta párszor az edzőtermet is meglátogatta. Semmi rendszeres. Csak alkalmi gyakorlatok. Még kevésbé olyasmi, ami szórakoztatta volna. Csak a teste iránti kötelezettségei.

- Forgatsz valami konkrétat a fejedben?

Leilani elvigyorodott.

- Oké, nos, talán furcsának fogod találni, de próbáltad már valaha is a birkózást?

Autumn vállat vont.

- Fogjuk rá! Úgy értem, csak hülyéskedés gyanánt a kisöcsémmel. De az már régen volt. Miért? Te?

- Nem. De mindig is szerettem volna. Ha már a kisöcsikről van szó, az enyém a középiskolai birkózócsapat oszlopos tagja. Mindig azt mondogatja nekem, milyen jó testedzés is ez. Megmozgat minden izomcsoportot. Még néhány mozdulatot is megmutatott. Egyik otthoni barátnőm se próbált meg sosem a nyomomba érni és még itt, Adelphi-ben sem találtam partnerre. Mostanáig. Veled mi a helyzet?

Autumn megvonta a vállát.

- Miért is ne? A birkózás sosem tűnt olyan nagy mókának a számomra, de tehetünk egy próbát. Csak hol?

- A főiskolai birkózóteremben. Hol máshol? Persze akkor kell mennünk, amikor a csapat épp nem edz, ami nem lesz nehéz, mivel a szezon még pár hónapig nem kezdődik el.

Folytatása következik!

---

[1] Mivel az amerikai társadalom túlnyomó többségének ősei legfeljebb bő háromszáz éve érkezett az ország területére, valami perverz késztetést éreznek arra, hogy számon tartsák és bekategorizálják mindenkinek a pontos etnikai hovatartozását. Bár a polkorrektség nevében ez alapvetően nem igazán számít semmit és kényesen ügyelnek is rá, hogy ne legyenek diszkriminatívak (aminek következtében pl. az afrikai ősökkel rendelkezők megnevezése kb. évtizedenként változik) a rendszer mégis él.

[2] Az amerikai felsőoktatás úgy épül fel, hogy az első időszakban a hallgatók még eléggé széleskörű képzésben vesznek részt és csak utána specializálódnak. Mintha nálunk egy alapozó bölcsészképzés után döntenéd el, hogy irodalommal, történelemmel, esztétikával, valamilyen idegen nyelvvel vagy hasonlóval szeretnél foglalkozni, vagy egy alapozó természettudományos képzés után, hogy biológus szeretnél-e lenni, fizikus, földrajztudós, kémikus, orvos, gyógyszerész stb. stb, avagy egy alapozó „bölcsészképzés” után specializálódhatnál jogi, kutatói vagy hasonló pályára.