Tízemeletes ház 9. rész - Egy tízemeletes házban...

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 8. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

A hallottakon gondolkoztam. Ennyi lakás közül valamelyikben mindig történnie kell valaminek.

1-2 perc telt el azóta, hogy Hajni magamra hagyott, és már éppen kezdtem furcsállani, hogy Fruzsina felém sem néz, amikor mindketten beköszöntek hozzám, a konyha fehér falai tompán pattintották vissza a hangjukat:

– Vigyázz magadra!

– Szép álmokat!

Mindketten elmentek, bele az estébe, s egyedül maradtam a lakásban.

– Jó bulizást! – morogtam utánuk kis késéssel, bár nem voltam biztos benne, hogy bulizni mennek, inkább kirakatokat mustrálni, vagy hasonló csajos dolgot néztem ki belőlük.

A tízemeletes megmerevedett. Nem kapcsoltak fel új villanyt, nem csinált senki sötét sem, és ami még ennél is rosszabb: egyik ablak mögött sem észleltem mozgást. – Lehet, hogy Hajni csak etetett a sztorikkal? Aztán majd megjönnek, és rajtam fognak röhögni, ha még mindig az ablaknál találnak…

Ekkor, majdnem velem szemben felfénylett egy ablak. Nem olyan egyszerűen, ahogy felkapcsolják a villanyt a szobában, hanem először kivágódott egy ajtó, talán az előszobai, és minden világos lett, majd itt is ráerősítettek, a mennyezeti, és még a falikar is ontotta a fehér fényt.

Ketten léptek be a látókörömbe: egy rövidruhás, hosszúhajú lány – 18 évesnek saccoltam –, és egy kopaszodó-pocakosodó pasas.

Felemelkedtem a székről, de rá kellett jönnöm, hogy egy cseppet sem látok jobban vagy többet, mintha maradok kényelmesen ücsörögve. Az ablakok helyét kellene ahhoz átszabni, hogy minden jól láthatóvá váljék. Különben meg semmi panaszom se lehetett, mert a csaj ott rúgta le a cipőit az orrom előtt, és látszott rajta, hogy mindjárt kibújik a szűk és rövid ruhájából.

– No, mutass valamit! – szuggeráltam.

A pasas ugyanerre számíthatott, mert leült az ágy szélére, és kezdte volna mozizni a sztriptízt.

Már ketten várakoztunk – ha nem számoljuk be azt a sok lehetséges ismeretlent, akik hozzám hasonlóan tapadtak az üveghez, az innenső ház valamelyik ablakában –, de a csaj megállt csípőre tett kézzel, és magyarázott valamit.

Délutáni tapasztalataim alapján ekkor árulta el, hogy fizetni kell a szolgáltatásért, vagy nyersen felsorolta a menüt és az árakat. Persze azt is el tudtam képzelni, hogy először röviden elmeséli, mik történtek ma a plázában – mert butikosnak néztem –, esetleg ma volt először vezetni – arra éppen alkalmas a ruhája –, és most megmagyarázza, milyen könnyű volt kerülgetni a jelzőtáblákat. Aztán…?

Biztos voltam benne, hogy lesz „aztán”, mert egy ilyen csajjal muszáj kezdeni valamit! Ha a pasas nem dönti le sürgősen az ágyra, akkor nem normális. Nem akartam csalódni!

Túl sokáig tartott már a semmittevés, mikor végre a pasas kinyújtotta a karját, és közelebb húzta magához a csajt. A combjánál fogta meg, és a tenyere ugyanazzal a lendülettel becsusszant a mini alá.

– Ez lesz az! – sóhajtottam fel elégedetten.

Még szerencse, hogy a nővérem és a lakótársa elmentek, mert erre a kéjes hangra berohantak volna.

Kis biztatást megérdemeltek volna azok, ott a majdnem szemközti lakásban, mert most meg ebben az állapotban merevedtek ki: a kezek meg sem moccantak a ruha takarásában.

– A csaj meg biztos még mindig mondja és mondja… – bosszankodtam. – Valamit tenni kellene a szájába! – Ötletem is lett volna, amit a szájába vehetne, egyenesen a nadrágomból.

A pasas nem kapkodta el. Meg tudtam érteni, mert én is voltam már olyan helyzetben, amit nem használtam ki – elbambáskodtam –, sőt így utólag sem derült ki, hogy tényleg lehetett volna-e valami, vagy csak fantáziáltam. Úgy képzeltem, hogy ebben a helyzetben – amikor a csaj beengedte a kezeket a ruhája alá – már mindenre érvényes a szabad bejárás. Legalábbis én így értelmeztem, de személyes tapasztalatok híján bizonytalan maradtam. A haverok elbeszélései, és az azokból összeállítható statisztikák engem erősítettek: Ha egy csaj nem hajt el, amikor a combját simogatod, akkor meg lehet fogni a cicijét is, és ha már úgyis ott jársz, akkor a punciját is. Ez alapszabály, amit a pasas nem ismert, vagy nagyon béna a gyakorlati alkalmazáshoz.

– Mondhatta volna Hajni, hogy hosszú programra készüljek! – dohogtam – Ha kukkolni akarom a szemközt lakókat, készüljek fel egy csomó birkatürelemmel!

Néma percek cammogtak tehetetlenül.

Hangulatom és türelmem szélsőségesen hullámzott. Egyre több lett az olyan pillanat, amikor túlcsordult az empátia: én is szerettem volna sokáig simogatni egy lány fenekét… Persze, abban a tudatban, hogy lesz folytatás!

A következő percben elindult és mind fentebb csúszott a ruha. Aztán, hipp-hopp kiderült, hogy a csaj a főnök, eddig rá kellett várakozni, nemcsak a szerencsétlen pasasnak, hanem a kukkolóknak is: Hirtelen – legalábbis a külső szemlélők számára váratlanul – hátralépett egyet, és megfogta a ruhája alját. Nem sok tartotta vissza, hogy kibújjon belőle… Mit kell ezen hezitálni?... A pasas helyében én segítettem volna, hadd ugráljanak a gombok!

Nagyot csalódtam. A csaj odaugrott a villanykapcsolóhoz – szerencsére azt az ajtót nem csukta be teljesen, csak behajtotta, amelyiken át jutott még be némi fény –, és az eddigiekhez képest homályba borult a helyiség.

Mégsem tűnt elvesztegetettnek az eddig ráfordított idő, s bár nagyrészt a fantáziámra hagyatkoztam, a kétszereplős színdarab kibillent a holtpontról. A csaj hátralökte a komát, és az eddigiekhez képest szédítő sebességre váltva, kigombolta a nadrágját. Szopta. Lehajolva, mint a strucc, melléhasalva, mint a kutyakölyök, fél könyökre ereszkedve, mint a boci… gyakran változtatva a testhelyzetén, de szopta a pasas farkát. Csak a térde, a könyöke és a dereka fáradt el, a szája nem. Folyt a műsor rendesen, ha nem is sokat sikerült látnom belőle.

Amilyen átmenet nélkül elkezdődött, ugyanolyan hirtelen befejeződött. Nem látszott, hogy a pasas megrázkódott volna – ahogy én tenném a helyében –, vagy a csaj nyelt volna egy nagyot, csak simán kieresztette a farkat a szájából, és kisétált a helyiségből. Becsukta maga mögött az ajtót, és ettől kezdve a sötétség győzött a szobában. Arra már nem voltam kíváncsi – de bosszantott, hogy nem is mutatnak már semmit –, hogy a koma fekve várta-e meg a csajt, és ami érdekelt volna, a visszatérés utáni akció, az örök sötétségben sem derült ki.

Folytatása következik!