Tízemeletes ház 7. rész - A lakótárs

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 6. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Egyetlen délután mennyi kaland! Tulajdonképpen majdnem elégedett voltam, leszámítva kisebb veszteségeket.

Számolgattam, mennyi pénz lehetett a farzsebemben – amíg benne volt –, mert a vonatjegy árából visszakapott összeget dugtam oda, ami talán 1-2 fagyit kifutna. viszont a teljes hónapra szóló zsebpénzemet – ami összesen sem egy nagy summa – a csomagomba tettem, ami biztos helyen, a nővérem albérletében várakozik rám.

Utólag könnyen mosolyogtam, de irtózatos élmény lett volna, ha a csaj megmondja, mennyibe kerül nála egy menet, én meg előveszem a farzsebből a maximum 2 fagyira elegendő, gyűrt bankjegyet. Jobb is ez így! A telefon miatt sem keseregtem, mert az új készülék beüzemelésre várt, és arra, hogy a régiről átmentsek rá néhány dolgot…

Miközben, végiggondolva az esetet, bandukoltam, fogalmam sem volt, merre járok, de olyan érzésem támadt, mintha folyamatosan távolodnék a tájékozódási pontnak számító körúttól. Egy keresztutca távoli végén véletlenül pillantottam meg egy villamost, és ezzel elhárult mindenféle gondfelhő, vígan siettem arrafelé.

Leereszkedett az este, de ugyanannyi néznivaló akadt a sétálgató lányokon, mint fényes nappal.

Egyszer jutott csak eszembe – aztán túl is léptem az aggodalmon –, hogy Fruzsina nem tud felhívni. Miért is akarna? – kérdeztem magamtól. – A nővérem nem az a szorongós típus. Végiggyalogoltam a teljes utat, és megint annál a lépcsőháznál néztem fel a számozásra, ahol megérkezésemkor a zivatar végére várakoztam. És ahol megismerhettem Csillát, aki emlékeimben egyre jobban hasonlított amarra, a fizetős csajra. Ez a lehetőség még izgalmasabbá tette.

– Csilla – mondtam ki félhangosan a nevét, ám ez senkit sem érdekelt a háztömb körül jövő-menők közül. – Ezt az ábrándozást persze nem fogom elmesélni a haveroknak…

A nagyvárosoknak nem jut csillag, vagy itt senki sem akar ábrándozni, ezért nem mutatkoznak az égen. Érdekes hangulata van egynéhány esti, tízemeletes háznak. A falak kilehelik a hőséget, ablakok seregei kéken vagy sárgán világítanak, s jólesik a lomhán megmoccanó sötétség. A parkolók megteltek, a hangok és a nehéz szagok összemosódtak.

Kedvem lett volna kiülni egy padra és belebambulni az estébe. Aztán mégis kettesével vettem a lépcsőfokokat, és lihegve nyitottam az ajtót.

Nem voltam egyedül: minden villanyt égve találtam, kivéve az én szobámét, és a közös helyiségben hangosan szólt a tévé, néző nélkül.

Lerogytam az ágyamra, hanyatt dőltem. Kimerültnek éreztem magam, pedig nem is tűnt olyan soknak az a 6-8 kilométer, amit gyalog tettem meg. Inkább a vizuális élmények merítettek le, miközben bármelyikre gondoltam is, úgy éreztem, hogy tele vagyok energiával. Túlságosan is tele. Jó lenne kiereszteni belőle…

Puffant a fürdőszoba ajtaja, nesztelen léptek haladtak valamerre. Még a fejemet sem emeltem fel, mert a nővérem úgyis észreveszi, hogy ott vagyok, és nem nagyon tudtam még, mit meséljek neki az első fél délutánomról. Ha egyáltalán érdekli, mindenestre két-három mondattal készülni kellene…

Halkabbra vette a tévét. Női logika. Vagy eddig a fürdőszobából hallgatta? – mosolyogtam a mennyezetre. – És annak, hogy minden villany ég, mi lehet a női magyarázata?...

Eddig jutottam a kaján vigyorgással, amikor talpra lökött az ágy: – Nem Fruzsi van a nappaliban! – döbbentem rá. Hiszen a nővérem dudorászna, sőt harsányan énekelne.

Csaptam egy kis zajt magam körül, hogy ne ijesszem meg az idegen csajt, aztán laza mozdulatokkal odamentem, s mintha eddig nem is sejtettem volna, hogy tartózkodik még valaki rajtam kívül a lakásban, csodálkozva meredtem rá.

Ült a tévé előtt, de a körmeit nézegette. Felpillantott:

– Nem is vettem észre, hogy itthon vagy. Aludtál?

– Most jöttem, nemrég. Én vagyok a Fruzsi öccse… bátyja.

– Mondta Fru, hogy meglátogatod egy pár napra. – Megint a körmeit vizsgálgatta. Csak eddig kötöttem le a figyelmét? – Mikor jöttél?

– Délutáni vonattal.

– És azóta a szobádban voltál?

– Nem, sétáltam egy nagyot a körúton.

– És mikor jöttél meg?

Mért olyan fontos ez? Nem értettem. – Tíz perce – válaszoltam.

– Jó van. – Nem nagyon érdekeltem tovább, most meg a lábujjait vette sorra.

Leültem, mintha a tévéműsor érdekelne, de nem is néztem a képernyőre. Először csak a szemem sarkából, majd teljesen odafordulva bámultam a csajt. A nővérem azt elárulta, hogy Hajninak hívják a lakótársat, de azt elfelejtette közölni, hogy a bombázók között is a legveszélyesebb fajtából való. Minden olyan kellékkel rendelkezett, amit felsorolnék, mint a szexis nők ismérvei. És nála mindenből tettek is hozzá egy lapáttal: a haja hosszabb, a szeme nagyobb, a melle szintúgy nagyobb… Itt el is akadtam.

Ekkor érkezett meg a nővérem, és magamban hálás voltam neki, mert kezdett kínosba fordulni a néma stírölgetés, már ami engem illetett, mert Hajnit láthatólag nem zavarta.

– Látom, megismerkedtetek – ült le mellém Fruzsina.

– Majdnem – válaszolt Hajni sejtelmesen.

Összemosolyogtak, és a nővérem képes volt percekig a másik csaj körmeit nézegetni. Hogy mit mustrálgatott rajta, az rejtély, de számomra megint nyomasztóvá vált a csend. És az összemosolygás! Mintha hülyének néznének, vagy levegőnek. Hülye levegőnek. Mindegy, nem kötelező dumálni – gondoltam, és sértődötten kivonultam a konyhába, megnézni, hogy mit is lehetne vacsorázni.

Amíg forgott a mikróban a műanyag doboz, rátámaszkodtam az ablakpárkány folytatásaként, egyben konyhapultként működő deszkára, és bámultam kifelé a semmibe.

Dehogy semmi!

Sietve lekapcsoltam a konyhai villanyt.

Néhány parkoló, egy-két fa és bokor távolságában egy sokszemű, tízemeletes ház terpeszkedett. Mintha minden lakója ugyanakkor ért volna haza, vagy most kezdene élni, alig maradt olyan ablak, ami nem fénylett. Amazok, a sötéten maradt nyílások éppen nem is érdekeltek, de, amik ragyogtak, és szinte hívogattak…!

Nem vártam meg a melegítés végét. Kerestem egy villát, és vacsorámmal az ablakhoz telepedtem.

– Ott szokott zúzós buli lenni – szólalt meg mögöttem Hajni.

Megrettentem egy pillanatra, de igyekeztem a mutatóujja meghosszabbítása irányában kiválasztani az említett szemközti ablakot…

Folytatása következik!