Tízemeletes ház 8. rész - A közös kukkolás dupla élvezet

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 7. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

Jelentősen tompította az érzékszerveimet, hogy Hajni mellei a vállamhoz értek, ám szorgos kisdiákként igyekeztem követni a szomszédos ház lakóiról tartott bemutatóját. Akadtak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy el sem látok a szemközti tízemeletesig, mert a lány illata ópiumként telepedett rám, és előbb bírtam volna repülni, mint megérteni, hogy azok a nagyon fényes ablakok miért nem számítanak.

– Ott nem lakik senki? – kockáztattam meg egy kérdést, csak azért, hogy végre megszólaljak.

Ezen jót nevetett, és a kezével meg a másik vállamra támaszkodott:

– Azok a lépcsőház fényei… haha.. Azért nem látsz bútorokat.

– Amelyikek sötétek, azok meg alszanak – jegyeztem meg.

– Vagy nem. Onnan nézve a mi konyhaablakunk is sötétnek tűnik, pedig egyáltalán nem alszunk.

– Lehet, hogy onnan meg minket kukkolnak? – kapcsoltam.

– Na, ja. Ha előveszed a fütyidet, megtapsolnak.

Nem tudtam pontosan, hogy mi a humor és mit mond komolyan.

– Te is szeretsz kukkolni? – kérdeztem, mert szakértőként viselkedett.

– Itt szoktam ülni, ahol most te – válaszolta, és olyan közel bújt hozzám, mintha nem az ablakon leskelődnénk kifelé, hanem egy keskeny résen.

– Ideenged-je-lek? – Már a szó felénél megbántam, hogy ilyesmi eszembe jutott, mert nem szívesen mondtam volna le a közelségéről. Bár… ha én állnék így őmögötte, megsimogatnám a haját, a nyakát, a vállát, a hátát… benyúlnék a pólója alá…

– Á, dehogyis!

– Mit szoktál látni? Úgy értem, azon fölül, hogy rendben hazaérkezett-e minden lakó a munkából.

– Nem ülök ám itt mindig! Napi 10 perc, esetleg még később is 5 perc. Ami ezen túl történik, az nincs is.

Jólesett a vállamnak a puha, mégis feszes cici masszírozása. Gondolkoztam is veszettül, hogy mivel lehetne még maradásra bírni, nehogy hirtelen meggondolja magát:

– Elmesélsz valamit, amit láttál? Persze, csak akkor, ha nem túl intim…

– Nem túl intim? Szóval szeretnél valami zaftos sztorit?

– Akármit.

– Mindent nem lehet látni, mert nem az ablaknak játszanak. Sok múlik a fantáziádon. De a nyár jó ebből a szempontból, mert nem húzzák el a függönyöket, nem eresztik le a redőnyt, sőt kinyitják az ablakokat.

– És? – sürgettem.

– Mit és? – szorította meg a vállamat. – Valamit elkezdenek a szemed előtt, de kivonulnak a látókörödből, vagy eszükbe jut, mondjuk, ez elég ritkán fordul elő, hogy félútnál lekapcsolják a villanyt.

– Oké, ezt értem.

– Helyes.

– De mit szoktál látni?

– Mindenfélét. A negyedikről egyszer, veszekedés közben valaki kidobta a távirányítót, aztán mind a ketten lementek keresni, de nem találták, és megint összevesztek.

– Hova lett?

– Mit tudom én? Fennakadt a lombban?

– És mi történt még?

– Nem vagy te túl kíváncsi?

– Túl kicsit…

– Na jó, van olyan pasi, aki meztelenül jön-megy a lakásban, de gondolom jobban érdekel, hogy van ilyen csaj is, meg néha egy egész család is. Ezek megjönnek a színházból, vagy ki tudja, honnét, ledobálják a ruháikat, és attól kezdve meztelenül zajlik az életük.

– Melyik ablak? – kérdeztem mohón.

– Hm. Szemközt a legszélén, de nem sokat látsz belőle, mert közben elrohangálnak más helyiségekbe is, nem gondolnak a szegény kukkolóra.

Közben elfeledkeztem a vacsorámról, csak szorítottam a villát, és meresztgettem a szemem a tízemeletes felé. Hajni szóvá is tette:

– Mit nem eszel? Fru főzte?

– Nem tudom, mi lehet, csak megmelegítettem… – Örömmel érzékeltem, hogy Hajni cicijei rezegnek a kacagástól. – De nem ő főzte, hanem hozta.

– Vakvacsi – állapította meg –, dobozba-macska.

– Mi volt az eddigi legérdekesebb kukkulásod? – terelgettem visszafelé a beszélgetést.

– A legesleg…? Várj csak! – Gondolkodás közben felemelkedett, és nem is ereszkedett már vissza a vállamra. Megállt egy lépésre tőlem, a pulthoz támaszkodva kifelé nézett. – Nem tudtam, hogy mi lesz belőle, mert a copfos csajszi bugyiban rohangált, és hirtelen felvett egy köntöst. Beengedett egy pasit, és pontosan az ablakkal szemben csókolóztak, közben hullottak lefelé a ruhák. Aztán majdnem meztelenül, a csajszin még megmaradt a bugyi, leültek a kanapéra, ami meg éppen az ablak alatt van, úgyhogy csak a fejüket láttam, és sokáig beszélgettek.

– Csak? – reklamáltam.

– Jó sokáig. A csajszi közben a fejetetejére kulcsolta a kezét, amiből látszott, hogy tényleg csak beszélgettek. Legalább 5 percig, mert közben teát főztem és elmosogattam. Később, mondjuk a 6. percben jött egy újabb pasi is, és nem ment ki a szobából, de úgy helyezkedett, hogy nem láthattam, emezek meg nekikezdtek. Tudod?! Hol az egyikük feje tűnt el, hol a másiké.

– És a harmadik?

– Mondom, hogy nem láttam már utána, de biztos, hogy nem ment ki.

– Hm.

– Ilyenkor már a fantáziádra kell hagyatkoznod, mert nem láthatsz mindent, kivéve, ha odamész és becsöngetsz: „Hello, innen a szemközti házból jöttem megérdeklődni, hogy mi folyik itt!” – Ezzel Hajni magamra hagyott.

Megvonta a vállam, azt, amire eddig a mellével támaszkodott, és elgondolkozva lapátoltam magamba a kihűlt vacsorát.

Közben le nem vettem volna a tekintetemet a tízemeletesről. 

Folytatása következik!