A gyilkosnak két arca van IV. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van III. rész

FIGYELEM! A 15. fejezet gay jelenetet is tartalmaz. A regény 99%-ban leszbikus, ezért ezt külön nem jelölöm, de gondoltam, ha valakit ez érzékenyen érint, annak szólok. A jelentnek belátható időn belül nem lesz meghatározó jelentősége (és valószínűnek tartom, hogy később sem), ezért, ha gondoljátok, ki lehet hagyni. A jelenet elejére és a végére teszek "(F)" jelölést, így látni fogjátok, hol kell "behunyni a szemeteket". :)

Jó olvasást!

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

**********************************************************************

13. fejezet

            Johnnie Alma társaságában hagyta el az irodát, miután kikapcsolta a számítógépét. Épp csak kiléptek, amikor Johnnie tekintete az asztalánál csüggedten üldögélő Tracy-re tévedt.

– Mi az, Johnnie? – figyelt fel a mozdulatára Alma.

– Beszélnem kell még Tracy-vel egy pillanatra. Addig szedd össze a holmidat! – jött a nyugodt válasz, és Johnnie a férfi irodája felé vette az irányt. – Hé, T! Mi a helyzet?

Tracy arcán látszott, hogy sírt, de amikor a főnökére nézett, próbált mosolyogni.

– Semmi, Johnnie. Minden rendben – küzdött a könnyeivel.

A nő odalépett hozzá, és leült az asztala sarkára.

– Ne hazudj nekem, haver! Látom rajtad, hogy történt valami. – Válaszra várt, de semmi nem történt. – Szeretnél beszélni róla?

– Csak elgondolkodtam néhány dolgon. Tudod. Kísért a múlt – ismerte be a férfi.

– Ja. Megértem. Mindez, ami most történik körülöttünk, sok mindent felhozott belőlem is. De nem engedhetjük, hogy ezek az érzések eluralkodjanak rajtunk, T. Ez már a múlt, és annak is kell maradnia. Most már jobb ember vagy, a dolgok pedig jobbra fognak fordulni – villantott a férfira egy bíztató mosolyt. – Mark visszajött már?

Tracy elmosolyodott. A szerelme nevének hallatán mindig jobb kedvre derült.

– Igen. Otthon vár rám. Három napig életem szerelme nélkül… Kész kínszenvedés volt.

– Mark egy nagyszerű srác. Örülök, hogy egymásra találtatok. Szóval, gondolom hamarosan mégy is.

– Ja. Mark értem jön, és elmegyünk vacsorázni.

Johnnie örült, hogy sikerült felvidítania a barátját.

– Ez nagyszerű, T. Azt hiszem, mi is kimozdulunk Almával. Bár, megvallva az igazat, én szívesebben maradnék otthon, ha érted, mire gondolok.

– El tudom képzelni – kacagott Tracy.

– Nem tudom, mitől van, de mióta Alma terhes, egyszerűen nem tudok betelni vele – vallotta be Johnnie. – Mintha csak úgy árasztaná magából a feromonokat, vagy ilyesmi.

Mielőtt folytathatta volna, felesége jelent meg az iroda ajtajában.

– Hello, Tracy!

– Hali, Alma! Sajnálom, hogy nem tudtunk beszélgetni, de rengeteg dolgom volt.

– Tudom, hogy ti, srácok nagyon elfoglaltak vagytok, szóval semmi probléma – mosolygott rá a mexikói nő. – Édesem! Készen állsz? – nézett a feleségére.

Johnnie felállt, és magára vette a dzsekijét.

– Igen, drágám. – Vetett még egy pillantást Tracy-re. – Fel a fejjel, kölyök! Minden rendben lesz.

– Igen. Tudom. Akkor viszlát holnap!

– Jó éjszakát! – köszönt el a két nő is, és kézen fogva elsétáltak.

***

            Miközben Johnnie a haját mosta, hallotta, ahogy a zuhanyzó ajtaja kinyílik. Megfordult, és a meztelen Almával találta szemben magát, aki „Kicsi J”-t szorongatta a kezében.

– Azt hiszem, nem fogunk kimozdulni itthonról ma este.

Alma nem szólt semmit, csak némán felcsatolta Johnnie-ra a szerszámot. A másik nő megérintette a melleit, és érezte, ahogy a kemény bimbók az ujjai közé feszülnek. Alma lélegzete egyre hevesebbé vált, ahogy izgatni kezdte a bimbóit. Aztán közelebb húzta őt magához, és megcsókolta a nyakát, majd az arcélét, míg végül az ajkaik találkoztak. Felváltva barangolta be nyelvük a másik száját. Alma szakította meg a csókot, hogy nyelvével végigszánthasson Johnnie nyakán és mellkasán. Egyik kezének ujjai közé vette felesége bimbóját, miközben szája a másikra tapadt.

            Johnnie felnyögött a gyönyörtől. Alma mesterien használta a nyelvét, hogy fokozza a vágyait, lefelé mozdulva Johnnie hasán. A sötétebb bőrű nő a felesége fejére tette a kezét, miközben az „Kicsi J” makkját nyalogatta. Johnnie-t ez teljesen felizgatta. Nem bírta tovább, azonnal talpra rántotta Almát. Hevesen megcsókolta őt, és a zuhany falának lökte.

– Alma! – zihálta két csók között. – Akarlak.

A mexikói nő hátrahajtotta a fejét, szemei pedig vággyal teltek meg.

– Kérlek, Querida! – suttogta, miközben Johnnie lüktető bejáratához helyezte a műfallosz makkját. Közben felemelte a feleségét, így az a dereka köré tudta fonni a lábait. A mexikói nő szemébe nézett, miközben igyekezett kívül tartani a szerszámot.

– Most, Johnnie! – nyögött fel Alma, a másik nő pedig mélyen belé lökte a szerszámot. – Ó, igen!

Alma a zuhanyfülke falának vetette a vállait, Johnnie pedig átölelte a derekát, miközben szabad kezével biztonságosan tartotta őt. Ki-be húzogatta benne a szerszámot, ami állatias hangokat csalt elő Almából. Figyelte az előtte rázkódó melleket, és szenvedélyesen szívta a szájába először az egyik, majd a másik bimbóját. Alma karjai erősen ölelték át a nyakát. Csípője egyszerre mozgott Johnnie-éval, így minden egyes lökéssel a szerszám belső függeléke Johnnie punciját is izgatta. Egy idő után már le kellett lassítania, mert érezte, különben mindjárt elélvezne. Alma eleinte próbált tiltakozni, de aztán Johnnie körözni kezdett a szerszámmal az ágyéka körül, ami megtörte minden ellenállását.

– Ó, igen, Querida! Csak így tovább! – nyögte.

Könnyek töltötték meg Johnnie szemét, ahogy figyelte a felesége vonaglását. Alma kinyitotta a szemét, Johnnie pedig láthatta a benne égő szenvedélyes tüzet. Az ajkaik szenvedélyes csókban forrtak össze.

            Johnnie kitántorgott a zuhanyfülkéből, miközben Alma továbbra is a dereka köré fonta a lábait. Kilépett a fürdőszobából, és a háló felé vette az irányt. Nedves nyomokat hagyva maga után fektette le a feleségét az ágyra. Azonnal mellé feküdt, és megragadta Alma melleit, simogatva annak felizgult bimbóit.

– Ó, Johnnie! – nyögött fel Alma, ahogy a fallosz mélyebbre hatolt benne. Hátradőlt, és engedte, hogy a felesége ráhajoljon a melleire, és úgy szopogassa azokat, mint egy újszülött.

A mexikói nő egész teste megfeszült, ahogy az orgazmus közeledett. Próbálta türtőztetni magát, de attól, ahogy Johnnie izgatta őt, hamar elvesztette a fejét.

– Mindjárt elélvezek! – sikoltotta.

– Remek, kicsim! – nyögte Johnnie, és ő is érezte, hogy mindjárt felére a csúcsra. – Add meg, amit szeretnék!

– Si, si! – zihálta Alma, és a gyönyör végigáramlott a testén.

– Én is… mindjárt… – nyögdécselt Johnnie, egyre hevesebben mozogva a feleségében, nem csak azért, hogy a saját orgazmusát elérje, hanem azért is, hogy egy újabbat kicsikarjon Almából.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green.

 ***

            Mindketten ernyedten feküdtek az ágyon. Alma a hátán, Johnnie pedig a felesége hasán nyugtatta a fejét, miközben az a hajával játszott. Érezte, hogy valami bántja a nőt.

– Mi a baj, Querida?

Johnnie nehézkesen felsóhajtott, miközben ujjával Alma hasán körözött.

– Aggódom Tracy miatt, kicsim.

Alma nem szólt semmit. Reménykedett benne, hogy Johnnie folytatja. Amikor azonban ő is csendben maradt, a mexikói nő végül megtörte a csendet.

– Miért aggódsz miatta? Van valami gond köztük Markkal?

Johnnie elhúzódott, és a könyökére küzdötte fel magát.

– Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, Tracy jó úton halad egy újabb depresszió felé.

– Egy újabb depresszió? – ült fel Alma. – Nem tudtam róla, hogy ilyen problémái vannak.

– Akkor kezdődött, amikor elhagyta a szolgálatot… Nem volt elég erős, hogy szembeszállhasson Ballantine taktikáival… Miután távozott, mély depresszióba zuhant. Pszichiátriai segítségre volt szüksége – mondta Johnnie könnyes szemekkel. – Az orvos felírt neki néhány antidepresszánst, egy éjjel pedig Tracy túladagolta magát, remélve, hogy ezzel véget vethet a fájdalomnak.

Alma kikerekedett szemekkel a szájához emelte a kezét.

– A legnagyobb szerencséjére – folytatta Johnnie –, azok a gyógyszerek nagy mennyiségben sem halálosak. Viszont súlyosan megbetegedett.

– Istenem! – nyögte Alma. – Szegény ember…

– A poklok poklát járta meg. Alig volt képes valamire, amikor megkértem, hogy dolgozzon velem. Akkor változott meg az élete, és utána találkozott Markkal is. Nem azért alkalmaztam, mert sajnáltam őt, de örülök, hogy így jót tehettem vele – ült fel Johnnie az ágy szélére.

– Tudom, hogy nem azért tetted – suttogta Alma.

Johnnie felállt, és bebújt a köntösébe.

– Megyek, és készítek valami harapnivalót.

Alma látta rajta, mennyire lehangolt, ahogy kisétált a hálószobából.

„Ballantine annyit ártott nekik” – gondolta, miközben ő is magára húzta a köntösét és a konyha felé vette az irányt. – Csoda, hogy Johnnie talpon tudott maradni.

„Remélem, Tracy képes lesz ezt elviselni.” – gondolta Johnnie, miközben töltött magának egy italt. – „Most már erősebb, mint akkor volt, és Mark is ott van az életében.”

Leült az asztalhoz, hogy készítsen néhány szendvicset maguknak.

            Alma megállt a konyha ajtajában, és figyelte őt. Azonnal észrevette az asztalon heverő italt.

„Ó, nem, kicsim! Csak ezt ne!” – gondolta.

Johnnie felnézett rá, és felfigyelt a másik gondterhelt arckifejezésére. „Már megint itt tartunk.”

– Ez csak egy pohár, Alma.

A mexikói nő az asztalhoz lépett, és megállt vele szemben.

– Drágám! Ez nem oldja meg a gondjaidat… Nem akarlak ilyen lehangoltnak látni.

Johnnie egyre idegesebb lett.

– Nem vagyok lehangolt. Ne aggódj miattam!

– Tudom, szerelmem – mondta Alma rövid habozás után, remélve, hogy nem teszi a helyzetet még súlyosabbá. – De az egyik után jön a másik, és…

– Alma! Ez csak egy pohár! Ne aggódj!

– Kérlek, ne igyál! – könyörgött Alma.

– A fenébe is, Alma! Hagyj már lógva! – szűrte a fogai között Johnnie, tovább folytatva a szendvicskészítést. – Felnőtt vagyok már. Tudom, mit csinálok.

Alma csendben maradt, a könnyeivel küzdve. Amikor Johnnie ránézett, látta a fájdalmat a szemeiben. Szégyenérzet és bűntudat öntötte el. „Megbántottad őt, te marha!” – ostorozta magát. – „Szeret téged, és félt. Látja, hogy ahova most tartasz, ott csak sötétség és kétségbeesés vár.”

Felkapta a poharat, és Alma tekintetétől kísérve a mosogatóhoz lépett, hogy kiöntse. Aztán odalépett a feleségéhez, és megállt előtte.

– Kicsim! Nem akartam így beszélni veled – suttogta. – Csak olyan nagy a nyomás…

Alma a szájára tette a mutatóujját.

– Megértelek. De nem vagy egyedül, szerelmem. Itt vagyok neked. – Hozzábújt és átkarolta, amitől biztonságos melegség öntötte el Johnnie-t. – Együtt átvészeljük mindezt.

***

– Johnnie! Hívás az egyesen! – szólt be Laura.

– Kösz, Laura – kapta fel Johnnie a telefont. – Green. Mondjad!

– Hé, partner! Itt Pizo. Hogy megy a sorod?

– Hello, haver! – mosolyodott el Johnnie. – Jól vagyok, a körülményekhez képest.

– Tudom, J! – sóhajtott Pizo. – Ellep a munka, hogy tisztázzalak. Úgy tűnik, Ballantine igencsak sok szarba dugta bele a kezét. Egy igazán mocskos és korrupt kurafi volt, annyi szent.

– Tudjuk, hogy milyen egy faszjankó volt, Pizo, kösz szépen. Már egy ideje el kellett viselnünk őt.

– Azt gondoltam – kacagott Pizo. – Csak gondoltam, talán megoszthatnánk az információinkat.

– Jól hangzik. Ugorj be később, és hozd, amid van!

– Okés! Amint lejár a szolgálati időm, indulok. Akkor később, J!

– Hello, Pizo!

***

            Johnnie csendben megállt Alma irodájának az ajtajában, és figyelte, ahogy a felesége rendezgeti a dossziéit. „A fenébe is! Olyan jól néz ki!” – futott át az agyán. – „Az a fenék… Megveszek érte.”

Figyelte, ahogy a felesége átsétál a helyiségen, és feneke lágyan ring a szoknyája alatt. A bugyija már kezdett átnedvesedni. „A fenébe is, kislány! Nem dughatsz folyton az irodában.”

Alma már rég észrevette, hogy Johnnie figyeli őt, amikor végül megszólalt.

– Tetszik amit látsz, Querida?

– Nagy is – köszörülte meg a torkát Johnnie.

– Mit szeretnél?

– Nos – lépett közelebb Johnnie.

– Ó, nem, nem! Verd ki a fejedből!

Johnnie még közelebb lépett, és átölelte őt.

– Tudom, vasakaratú szerelmem* – kacagott Johnnie. – Csak szólni akartam, hogy most indulok Bobhoz.

– Szeretnéd, ha veled mennék?

– Nem. Rendben leszek. Érezd jól magad!

– Meglesz – kacagott Alma. – Visszaérsz ebédidőre?

Johnnie lágyan megcsókolta őt.

– Addigra végeznünk kellene. Szeretnél elmenni valahova?

– Igen. Megveszek egy jó sztékért.

Johnnie nem szólt semmit, csak letérdelt elé.

– És mi van a Kis Csöppséggel? Te is sztéket szeretnél? – Azzal azonnal magasabb hangszínre váltott. – Igen, Mama. ’Téket ’teretnék. – Aztán ismét visszaváltott a saját hangjára. – Nos, amit csak a gyerek szeretne. – Azzal felállt, és a vigyorgó Almára nézett. – Mi van? – vonta fel a szemöldökét.

– Buta vagy, mint egy tök. De én szeretlek.

Johnnie elpirult.

– Nos… én… Á, mindegy. Felejtsd el! – Azzal megcsókolta a feleségét, és kilépett az irodából, Alma hangos kacagásától kísérve.

* Eredetileg „Iron Maid” utalásként az Iron Maiden zenekarra. Nem jutott eszembe jobb fordítás, ami passzolna is ide, de várom a javaslatokat. ;)

14. fejezet

            Johnnie néhány perccel a megbeszélt időpont előtt érkezett meg Bob irodájába a dossziékkal, amit a társai összegyűjtöttek. Mindenkit lenyűgözött, hogy ilyen helyzetben is képes a munkájára koncentrálni.

– Jó reggelt, Johnnie! – mosolygott rá a férfi, amikor belépett. – Hogy van? – szorította meg a felé nyújtott jobbot.

– Köszönöm, jól, Bob – állt meg a nő az asztal előtt. Kinyitotta a dossziéját, és előkereste a papírokat, amiket Ballantine-ról hozott.

– Mi ez? – nézett rá, majd a papírokra a férfi. – Mint egy telefonkönyv – méregette a vastagságát.

– Ez minden, amim van Ballantine-ról – jött a válasz. – Pénzmosás, korrupció, sikkasztás, illegális kampánytámogatás – sorolta Johnnie, miközben leült. – Nyakig benne volt a szarban, az biztos.

Bob szélesen elmosolyodott.

– Nos, ezeket felhasználhatjuk. Az összes hazugsága után, és az után, amit tett maga és a felesége ellen, miért akarta volna megölni? Épp elege volt ahhoz, hogy egy életre tönkretegye. Bárki, akinek van egy kevés esze, látja, hogy tarthatatlan a vád.

– Megölni túl egyszerű lett volna. Azt akartam volna, hogy szenvedjen. Hogy érezze ő is azt a fájdalmat, amit okozott nekem – válaszolta Johnnie fagyosan. – A maga emberei találtak valamit?

– Nos, igen – mosolygott a férfi. – Johnnie! Miért lenne szükségem bárkire is, hogy nyomozzon nekem? Maga és a cége a legjobb a környéken.

– Köszönöm, Bob. Nagyra értékelem… Most viszont csak azt remélem, hogy sikerül kimosnom magam ebből a szarból.

– Ne aggódjon, Johnnie! Nem maga tette, mi pedig be fogjuk bizonyítani.

***

            Johnnie és Alma a Madison’s Steak House-ba mentek ebédelni.

– Kicsim! Biztos vagy benne, hogy meg tudsz enni egy egész sztéket? – kérdezte Johnnie.

– Majd éhen halok, Querida. Úgy tűnik, egy újabb kis Góliátunk lesz – mosolygott Alma. – Szóval igen – szorította meg Johnnie kezét.

Az étterem ajtaja halkan kinyílt, Almának pedig azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, ahogy a szeme sarkából felpillantott a belépőre.

– A fenébe! – nyögte.

– Mi a baj, drágám? Minden rendben? – hajolt hozzá Johnnie. – Rosszul érzed magad?

– Jól vagyok, kicsim – nézett ismét rá Johnnie. – Semmi ilyesmi. – Közelebb hajolt a feleségéhez. – Johnnie! Ne légy dühös, de Maddie épp most lépett be az ajtón!

– Miért lennék dühös? Épp csak ki akar végeztetni – válaszolta a másik szarkasztikus hangon. – Hol az a ribanc?

– Johnnie! Ne is foglalkozz vele! – könyörgött Alma. – Nem ér annyit.

A pincérnő az asztalukhoz kísérte Maddie-t és társát, egy kora harmincas afroamerikai nőt. Maddie azonnal észrevette Johnnie-t és Almát. A féltékenység eltorzította az arcát. „Ni csak! Csak nem Miss Dead Woman Walking* és a kis chica? Azt hiszem, jól fogok szórakozni.”

– Kíváncsi vagyok, mit szólnának ennek a nagyszerű intézménynek a fenntartói, ha tudnák, gyilkosokat is szabadon szolgálnak ki itt? – sóhajtott teátrálisan.

A környéken ülők halkan sutyorogni kezdtek, és mindannyian Maddire pislogtak, majd Johnnie felé fordultak, és fojtottan diskuráltak tovább.

            Alma fortyogott a dühtől, de tudta, uralkodnia kell magán, hogy féken tarthassa Johnnie-t. Látta, hogy a felesége remeg az elfojtott indulattól.

– Ne foglalkozz vele, kicsim – tette a kezét Johnnie karjára.

– Johnetta Green élvezi az életet, míg Ballantine polgármester a sírjában fekszik – folytatta Maddie egyre hangosabban.

– Ebből elég! – mordult fel Johnnie, és szalvétáját az asztalra dobva felállt. – Mi a franc bajod van neked? – lépett oda Maddie-hez.

– Nekem semmi – válaszolta Maddie fagyosan. – Csak jobb, ha az emberek tudják, kivel osztoznak egy légtéren.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall.

– Te ennél jobban ismersz – üvöltötte Johnnie. – Most már értem, miért vették el tőled az ügyet.

Maddie ledermedt Johnnie szavaitól. Őt alázták meg nyilvánosan, nem pedig Johnnie-t.

– Az, hogy elvették tőlem az ügyet, csak egy fatális tévedés eredménye volt, hogy tíz éve megosztottam veled az ágyamat. Nem azért, mert nem végezném jól a munkámat.

– Na és mi van az ártatlanság vélelmével? – üvöltötte Johnnie.

Alma felállt, és odalépett hozzá, nyugtatóan a hátára téve a kezét.

– Kérlek, Johnnie! Nem éri meg – suttogta.

– Nehéz feltételezni az ártatlanságot olyasvalakiről, akinek az ujjlenyomataival tele van a tetthely – vigyorgott Maddie dühösen.

– Johnnie! Menjünk! – próbálta elhúzni a feleségét Alma. – Ezt a tárgyalóteremben kéne lerendezni, nem az utcán.

– Igazad van, szerelmem – válaszolta Johnnie, közelebb húzva a nőt, és megcsókolta a homlokát. – Jó, hogy van mellettem egy nő, aki tényleg szeret.

Visszamentek az asztalukhoz, Johnnie pedig ledobta a pénzt a terítőre. Megfogta Alma kezét, és kimentek az étteremből.

            Maddie csak állt ott, elkerekedett szemekkel. Észre sem vette, hogy a Wilmington Observer egy riportere is tartózkodott az étteremben, és rögzített minden szót.

            Johnnie és Alma a parkolóban sétált a kocsijuk felé. A mexikói nő fojtottan káromkodott spanyolul. Johnnie kinyitotta neki az ajtót, majd miután a felesége beült, átsétált a vezetőoldalra, amikor egy idős pár lépett oda hozzá.

– Elnézést, Miss Green – szólalt meg az idős férfi fojtottan. – Csak szeretnénk kifejezni mély sajnálatunkat amiatt, amit odabent kénytelen volt elviselni. Az ilyen viselkedés elfogadhatatlan. Különösen egy ügyésztől.

A felesége helyeslően bólogatott.

– Köszönöm önöknek, de sajnos ezt is megússza – hajtotta le a fejét megverten Johnnie.

– Mint egy átlagpolgár, megússza, igen. De mint tisztviselő, már nem olyan biztos. Létezik az etikai kódex, amit az ügyészeknek is be kell tartaniuk – nézett vissza a férfi az étterem felé. – Amit én láttam és hallottam, azzal örökre elvágta magát.

– Maga is ügyész? – vonta fel az egyik szemöldökét Johnnie.

– Igen. Tagja vagyok a North Carolina Bar Association-nek.** – bólintott a férfi. – És kötelességemnek érzem jelenteni, amit láttam. És ezt neki is tudnia kellene.

– Igen – sóhajtott Johnnie. – Kellene. – Az órájára pillantott. – Köszönöm, de a bocsánatukat kell kérnem. Elkések a munkából.

– Természetesen. Sok sikert, Miss Green!

Johnnie beszállt a kocsiba.

– Hallottad ezt, Alma?

– Minden szót, szerelmem.

Johnnie elmosolyodott.

– Anyám mondogatta mindig, sosem jó árkot ásni másoknak, hogy beleessenek. Valahogy mindig te kerülsz a fenekére.

***

            Maddie társa, Dr. Vanessa Bell, látta a másik nő arcára kiülő dühöt.

– Maddie! Még mindig itt akarsz maradni?

– Nem. Tűnjünk innen! – küszködött Maddie a könnyeivel. – Majd rendelünk valamit.

Amikor visszaértek Maddie irodájába, rendeltek néhány szendvicset Schlotzky csemegeboltjából. Maddie csak játszott az étellel. Teljesen elment az étvágya.

– Maddie! Szeretnél beszélni a történtekről? – nézett rá Vanessa.

– Nem, Van – sóhajtott a nő. – Inkább nem.

Tudta, hogy túl messze ment, és inkább el akarta felejteni az egészet. „Most már túl késő” – gondolta.

– Maddie! Legalább annyira a pszichiátered is vagyok, mint a barátod… Ennyi év után mintha már semmit sem jelentene neked.

– Sajnos nem. Még mindig szeretem őt, de mivel ő nem akar velem lenni, nekem már csak ennyi marad – pillantott fel Vanessára. – Miért nem segítesz elfelejteni őt?

– Én nem tehetek semmit, ha te magad nem akarod, Maddie. Meg se próbáltál mással együtt lenni azóta. Hogy akarsz tovább lépni, ha nem adsz magadnak lehetőséget?

Maddie felállt, és körbesétált az irodájában.

– Tudom. Igazad van. Sok a megoldatlan ügyem vele. Ezt még el kell intéznem, hogy kiadhassam az útját, és végre tovább léphessek.

– Az ilyen közjátékok, mint a mai, nem segítenek. Mindig dührohamot kapsz, amikor meglátod őket együtt. Ez nem segít, Maddie. – Az órájára nézett. – Bocsáss meg, de mennem kell. Van valami terved ma estére?

– Nem. Inkább haza megyek. Miért?

– Nos, mi lenne, ha egy régi barátoddal vacsoráznál? – nézett rá Vanessa.

Maddie ismét leült, és felsóhajtott.

– Miért is ne? Úgysincs jobb dolgom.

– Köszönöm, Maddie. Igazán jót teszel az önérzetemnek – színlelt sértettséget Vanessa.

– Sajnálom. Nem gondolkoztam… De tudod, hogy értem.

– Persze. Találkozzunk az irodámnál hatkor!

– Oké! Ott leszek.

***

            Miután Vanessa végzett az utolsó páciensével is aznapra, szólt a titkárnőjének, hogy hívja fel Johnnie Greent

– Halló, Green! – szólt bele Johnnie a telefonba.

– Miss Green, itt Dr. Vanessa Bell.

– Mit tehetek önért, doktor? – kérdezte Johnnie, oda sem figyelve folytatva a munkáját a számítógépén.

– Tudom, hogy nagy kérés, de meg tudna látogatni az irodámban mondjuk háromnegyed hatkor? A segítségére lenne szükségem.

– Valóban nagy kérés, Dr. Bell. Már épp indultam volna haza.

– Sürgős lenne, Miss Green – válaszolta Vanessa könyörgő hangon. – Kérem!

– Nem tudnánk telefonon megbeszélni? – sóhajtott Johnnie.

– Jobb szeretném szemtől szemben… Tényleg szükségem lenne a segítségére.

Johnnie néhány pillanatig csak hallgatott, majd nehézkesen felsóhajtott.

– Oké. Hová menjek?

– Köszönöm. A címem 5434 Caldwell Drive, 21/A.

***

– Drágám! Lenne egy találkozóm egy potenciális ügyféllel hat előtt – ült le Johnnie Alma asztalának sarkára.

– Oké! Kell a kocsi? Megkérhetem Laurát, hogy vigyen haza – ajánlotta fel a másik.

– Ha nem bánod, édesem… – csókolta meg Alma arcát. – Remélem, nem tart sokáig. Én főzök, ha haza értem. Megehetnénk azt a sztéket, amit nem tudtunk kiélvezni.

– Jól hangzik, drágám – mosolygott Alma. – És mi van Pizóval?

– Szóltam neki, hogy jöjjön át, és hogy hozza Dianát is. Vacsorázhatnánk együtt, és elmondhatnánk nekik a jó hírt – válaszolta Alma. Johnnie előre hajolt, hogy megcsókolja őt, és áttolta a nyelvét a szájába. – Majd találkozunk később.

***

            Johnnie épp időben érkezett meg Vanessa irodájához. A titkárnő készségesen fogadta. Körbe nézett az irodában, és észrevette, milyen kellemesen van az berendezve. A falon lógó számtalan diplomát szemlélte, amikor Vanessa belépett.

            Johnnie megfordult, és a szája is tátva maradt, amikor Maddie ebédpartnerével találta szemben magát.

– Miss Green! Örülök, hogy eljött. Dr. Bell vagyok – nyújtotta felé a kezét az afroamerikai nő.

– Sajnálom – tett egy lépést hátra Johnnie. – Nem segíthetek.

Azzal elfordult, hogy távozzon.

– Kérem, várjon! Szükségem van a segítségére – állította meg a szavaival Vanessa.

Johnnie visszafordult és rá nézett. A szemében düh csillogott.

– Mégis miben? Még több muníciót akar, amivel Maddie zaklathat?

– Szeretném, ha segítene elérni, hogy Maddie túltegye magát ezen az egészen – próbálta Vanessa lenyugtatni. – Hogy rendbe hozhassa az életét.

– Akkor sem segítenék annak a ribancnak, ha térden állva könyörögne – köpte Johnnie. – Nagy bátorság kell, hogy segítséget kérjen azok után, ami ma történt.

– Ő még nem tisztázta a maga iránti érzéseit. Tartozik neki annyival, hogy segítsen tovább lépni.

– Nem tartozom neki semmivel. Felőlem ott dögölhet meg, ahol van – ordította Johnnie. – Mondja meg annak a nyomorult ribancnak, hogy tartsa távol magát tőlem és a feleségemtől!

Az iroda ajtaja hirtelen kinyílt.

– Vanessa! Mi folyik itt? – lépett be Maddie, de elhallgattatta a gyilkos pillantás, amit Johnnie rá vetett. – Mi a fenét keres ez itt?

– Ó, szóval te nem tudtad, hogy én is itt leszek – sziszegte Johnnie.

– Maddie-nek fogalma sem volt róla, hogy ide hívtam magát – lépett közbe Vanessa.

– Mi a fenét művelsz, Vanessa? – nyögte Maddie.

– A francba! Én inkább megyek – köpte Johnnie, és az ajtó felé indult.

– Kérem, ne! – könyörgött Vanessa. – Tényleg szükségem van a segítségére, hogy megoldjuk ezt.

– Nem segíthetek. – Johnnie felé sem fordult beszéd közben.

Maddie szemei könnyel teltek meg.

– Jól van, Johnnie! Húzd csak el a csíkot! Úgyis jó vagy ebben.

***

            Maddie korán ért haza aznap, remélve, meglepheti Johnnie-t egy romantikus vacsorával. Egész nap el volt foglalva egy nagyon fontos üggyel, és az elmúlt hónapban mindig csak késő éjjel ért haza.

„Veszek egy jó meleg fürdőt, és megcsinálom a vacsorát, mire az én drágám haza ér” – gondolta, miközben bedugta a kulcsot a zárba.

Bement a hálószobájukba és vetkőzni kezdett. Amikor kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, észrevette, hogy az félig üres. Johnnie minden ruhája eltűnt. Maddie azonnal pánikba esett. Körbejárta az egész lakást, és amikor rájött, hogy a nő holmija sehol nincs a helyén, rájött, Johnnie elhagyta őt. Zokogott fájdalmában, és feltúrta az egész lakást valamilyen üzenetért, de nem talált semmit, ami megindokolta volna ezt az egészet.

***

Johnnie megállt, és becsapta az ajtót.

– Mi a fenét akarsz tőlem, Maddie? – üvöltötte.

– Vissza akarlak kapni, Johnnie. De tudom, ez lehetetlen – szipogta a nő. – Te Almát szereted, és én nem tehetek semmit ez ellen.

– Akkor miért nem hagysz már békén?

– Én is épp annyira akarom, hogy vége legyen ennek, mint te! – szakadt ki Maddie-ből.

Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat múlva Vanessa közbelépett.

– Kérlek, nyugodjatok meg mindketten! Nem érünk el semmit, ha csak üvöltözünk.

Johnnie leült, és Maddie-re bámult.

– Szeretném, ha békén hagynál minket, Maddie. Épp elég problémánk van mostanában, és nincs szükségünk rá, hogy te még nehezebbé tedd.

Maddie is leült vele szemben.

– Te tovább léptél. Én nem. Soha nem is próbáltam. Mindig abban reménykedtem, egyszer majd visszajössz hozzám, és újra kezdhetjük. De nem jöttél – fakadt sírva.

Johnnie érzelemmentes tekintettel nézett rá.

– És én mit tehetnék?

– Gyerünk, Maddie! – bátorította Vanessa. – Mondj el neki mindent!

– Elhagytál engem, Johnnie. Arra jöttem haza a munkából, hogy mindened eltűnt… Semmi üzenet, vagy telefonhívás. Semmi. Csak úgy kisétáltál az életemből egy szó nélkül. Bármi figyelmeztetés nélkül.

– Én figyelmeztettelek, Maddie – halkította le a hangját Johnnie. – De te sosem figyeltél. Sosem voltál ott velem. Nem érdekelt semmi más, csak a karriered.

– Ez nem igaz. Mindig csak kettőnkre gondoltam. Sok volt a munkám, ez igaz, de én sem panaszkodtam, ha neked kellett megoldanod egy fontos ügyet.

– De nem voltál ott, Maddie. Én sosem hagytam, hogy a munkám közénk álljon. Nem teltek el hetek úgy, hogy feléd sem néztem. Belefáradtam ebbe az egészbe. Nekem ez nem volt elég. Mondtam neked, milyen boldogtalan vagyok, de te túl elfoglalt voltál, hogy figyelj rám.

– Sajnálom. Észre sem vettem, hogy így érzel – motyogta Maddie. – És ez a legdrágább dologba került az egész életemben.

– Maddie! Én is sajnálom, hogy így kellett véget érnie. Megbántottál, és én úgy éreztem, nincs is rám szükséged. Én sosem akartalak megbántani. – Elhallgatott egy pillanatra, majd lágy hangon folytatta: – Most már ideje tovább lépni, Maddie! Én megtettem, és most boldog vagyok. Alma a legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Egy időre elvesztettem a mértéket. Egyik nő ágyból a másikéba feküdtem. Alma tanította meg nekem, mi is a szerelem igazából. Ő tanított meg, hogy kell szeretni. Neked is rá kell jönnöd erre.

Maddie a szemébe nézett, és olyan kedvességet látott benne, amit azóta nem, hogy külön váltak.

– Sajnálom, amit ellened tettem, Johnnie. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Meg tudsz nekem bocsátani?

– Idővel talán, Maddie. Ha tovább lépsz, és találsz valakit, aki boldoggá tesz, ahogy én is tettem. – Johnnie az órájára nézett. – Bocsáss meg, de mennem kell! Vigyázz magadra! – állt fel, és az ajtó felé indult.

– Minden rendben lesz, Maddie – simogatta meg a barátja vállát Vanessa. – Most már tovább léphetsz.

– Ő egy csodálatos nő. Nagyon boldogok lehettünk volna együtt – szipogta Maddie. – De elszúrtam. Most már tudom. Ég veled, Johnnie!

* Dead Woman Walking: A Dead Man Walking című zeneszám után szabadon. (Man=férfi, woman=nő.)

** North Carolina Bar Association: Kb. Észak-Karolinai Ügyvédi Kamara.

15. fejezet

            Miközben hazafelé tartott, Johnnie igyekezett rendbe tenni magában azt, ami közte és Maddie között zajlott le Vanessa irodájában.

„Ha Maddie képes lenne rendbe tenni magában a kapcsolatunkat, akkor tovább tudna lépni?” – merengett magában. – „Szóval én okoztam neki azt a sok keserűséget?”

Kezdte bűnösnek érezni magát a történtek miatt. Nem bánta meg, hogy otthagyta a nőt, csupán csak azt, hogy erre így kellett, hogy sor kerüljön.

            Amikor hazaért, Almát és Dianát a hátsó kertben találta. Alma épp felállította a grillsütőt Pizónak, hogy minden készen álljon, mire a férfi visszatér a boltból. Johnnie adott egy csókot Diana homlokára, majd magához ölelte Almát, megmarkolva a hasát. A mexikói nő felé fordult, átölelte, és adott neki egy szenvedélyes csókot.

– Amíg ti itt enyelegtek, azt hiszem kiruccanok egy kicsit a fürdőszobába – mondta Diana, és küszködve próbált felállni. Johnnie azonnal elengedte Almát, és odalépett hozzá, hogy segítsen neki. – Kösz, Johnnie!

– Nem tesz semmit – mosolygott rá a másik nő, figyelve, ahogy Diana becsoszog a házba.

Alma odalépett hozzá, hogy ismét felvegyék a csók fonalát. Johnnie belemarkolt Alma fenekébe, ahogy egyre hevesebben falták egymás ajkait. Alma elengedte Johnnie száját, és lejjebb mozdult a nyakára.

– Mmm, kicsim! Ez nagyon jó – nyögte Johnnie reszelős hangon. – Már szükségem volt erre. – Egy pillanatra elhallgatott, élvezve Alma ajkainak munkáját. – Sajnálom, hogy kicsit késtem.

Alma a csillogó barna szemekbe nézett.

– Tudtam, hogy így lesz – somolygott. – Ezért küldtem le Pizót a boltba.

– Jó ötlet volt, kicsim – vonta közelebb magához Johnnie a feleségét.

– Hogy sikerült a találkozó? – kérdezte Alma, Johnnie lófarokba fogott hajával játszva. Nem kerülte el a figyelmét a mogorva kifejezés, ami egy pillanatra kiült a másik nő arcára. – Mi a baj, szerelmem?

Johnnie próbált megszabadulni a bűntudatától, és felsóhajtott.

– Emlékszel arra a nőre, aki Maddie-vel volt az étteremben?

– Igen. Elég normálisnak nézett ki. Nem is tudom, mi dolga lehet azzal a ribanc Maddie-vel… Mi van vele?

– Vele volt találkozóm. Nem tudtam előre, hogy ő az, csak amikor megláttam az irodájában – mentegetőzött Johnnie. – Pszichológus.

Alma összezavarodott.

– Miért akart veled találkozni? Talán tanácsra van szüksége, hogyan elégítse ki azt a kurvát? – vetette oda Alma szarkasztikusan.

Johnnie a vállára tette a kezét, és gyengéden megszorította.

– Nem erről van szó, kicsim. Ő Maddie agyturkásza, nem a szeretője.

– Szüksége is van a segítségére – sziszegte Alma. – Szóval, mi dolga volt veled?

Johnnie megfogta Alma kezét, és a kertben felállított hintaágyhoz vonta. Leültek, és Johnnie elmesélt mindent, ami Dr. Bell irodájában történt. Egy pillanatra se merült fel benne, hogy elhallgassa előle. Tudta jól, hogy Alma szívből gyűlöli Maddie-t, emiatt aggódott, hogy fog reagálni, de akkor is meg kellett tennie.

            Alma viszont, miután szó nélkül végighallgatta az egész történetet, nem szólt semmit, csak némán a kezei közé vette Johnnie kezét.

– Minden rendben, drágám?

Johnnie ledöbbent. Azt hitte, Alma fortyogni fog a dühtől, mint bármikor, amikor csak Maddie szóba került.

– Nem igazán. Rosszul érzem magam azért, ahogy ez az egész véget ért. Ahogy viselkedtem vele… Az én hibám az egész.

– Querida! Nagyon is jól tetted, hogy otthagytad. Nem hibáztathatod magadat Maddie viselkedéséért – válaszolta Alma kedves hangon. – Tudom, hogy mindent megtettél, ami csak tőled telt, hogy megmentsd a kapcsolatotokat. Nem vagy az a fajta, aki ok nélkül lelép. Elég bizonyíték rá, hogy most is itt vagyunk. Mindaz a pokol, amin keresztül mentünk együtt, egy szemernyi kétséget sem hagy bennem. – Halkan felsóhajtott. – Most már mindent megtettél érte, amit csak lehet. A többi rajta áll.

– Remélem, fel tudja majd dolgozni. Nem kívánom senkinek, hogy boldogtalan legyen, aki valaha közel állt hozzám.

– Ezért szeretlek annyira. Hatalmas szíved van – csókolta meg Alma a felesége arcát.

Johnnie lenézett rá és felvonta az egyik szemöldökét.

– Csak ne híreszteld ezt, oké? Tönkretenné az imidzsemet.

Ebben a pillanatban Pizo lépett ki a házból egy nagy szendviccsel a kezében, a másik karjával pedig Dianát karolta át.

            Johnnie rájuk pillantott, és nem tudta megállni, hogy elröhögje magát.

– Pizo! Te nyomorult anyaszomorító! Nem tudod kivárni a vacsorát?

– Nyald ki, J! – fintorgott a férfi. – Egyébként is, ez Diana szendvicse, nem az enyém.

– Ó, bocsi – pirult el Johnnie, és felállt, hogy megölelje a barátját. – Megtennéd, hogy begyújtasz a grillhez? Nekem még át kell öltöznöm.

– Persze, J. A világért sem akarnám, hogy összemocskold magad – húzta Pizo.

– Nos, van itt két terhes nőnk, akik majd éhen halnak – vágott vissza Johnnie.

– Kettő? Miért kettő? – lepődött meg Pizo. Beletelt egy pillanatba, amíg felgyulladt a kis lámpa a fejében, és széles mosoly terült szét az arcán. – Te dög – szorította magához Johnnie-t, majd Almát is. Aztán a mexikói nőre nézett, és hangosan felnevetett. – Figyelmeztettelek, hogy nem bír magával.

Alma játékosan belebokszolt a férfi vállába.

– Nem akarnál inkább munkához látni?

– Az jó lenne – csatlakozott Diana is. – Nem tudom, Alma hogy van vele, de én mindjárt éhen halok. – A mondat végét már alig lehetett érteni, ahogy a szájába tömte a szendvics maradékát.

Johnnie csak bámulta, ahogy hevesen tömi magába az ételt, Alma pedig megértően mosolygott.

– Ugye tudod, hogy az ételre kiadott pénz ezután a duplájára fog nőni – nézett Pizo egyre gömbölyödő feleségére.

– Igen. Erre emlékszem – nyelt egyet Johnnie. – És azok az undorító ételkombinációk…

Nem is bírta sokáig, inkább elindult, hogy átöltözzön.

            Alma csak vigyorgott magában. Némán az aznapi újságért nyúlt. Alig kezdte el olvasni, amikor hangosan felnyögött.

– A fenébe is! Johnnie ki fog borulni.

– Mi az, Alma? – lépett oda hozzá Diana.

A mexikói nő nem szólt semmit, csak átadta a lapot a barátnőjének.

– A fenébe is! – nyögött fel ő is. – Johnnie a plafonon lesz.

– Mi az? – lépett oda Pizo is.

Diana átadta neki a lapot és leült.

– Hogy mondjuk el neki? – nézett fel Pizo.

– Én azt mondom, csak hagyjuk itt a lapot, hogy majd ő találja meg, mire mi már a város másik végében vagyunk – fintorgott Diana, próbálva felderíteni a többieket.

Alma ismét a kezébe vette az újságot, és megcsóválta a fejét.

– Majd én elmondom neki – indult a hálószoba felé. Megállt az ajtóban, és vett egy mély levegőt. Amikor belépett, Johnnie az ágyon ült, és az otthoni sportcipőjét kötötte be. Felpillantott, amikor meghallotta a közeledő lépteket, és a feleségére mosolygott. Alma arckifejezését látva azonban ő is elkomorodott.

– Mi az, kicsim? – kérdezte kíváncsian, aztán felfigyelt az újságra alma kezében. – Hadd nézzem! Az éttermi jelenet van a címoldalon, nem igaz?

– Igen, szerelmem – sóhajtott Alma. – Nagyon úgy tűnik.

– Mikor ér már véget ez a rémálom? – morogta Johnnie magában, miközben az újságért nyúlt. Alma habozott egy kicsit, mielőtt odaadta volna neki.

„Marshall ügyésztől elvették a Green-ügyet” – villant rögtön elé a szallagcím, majd tovább olvasta. – „Madelyn Marshalltól, New Hannover megye kerületi ügyészétől, elvették a Green-ügyet, mivel korábban viszonya volt a vádlottal.”

Johnnie nem tudta tovább olvasni. Összegyűrte az újságot, és a sarokba hajította.

– Ez csodás! – nyögött fel, a kezei közé temetve az arcát.

Alma látta, ahogy a teste megfeszül. Leült mögé, és a hátára tette a kezét.

– Johnnie! Kicsim! Ennek egyszer ki kellett derülnie – simogatta a felesége hátát, próbálva megnyugtatni őt.

Johnnie érezte, hogy lassan megnyugszik a gyengéd érintéstől.

– Tudom, kicsim. Csak semmi szükségem rá, hogy ilyen szenzációhajhász módon kürtöljék szét – nézett a felesége szemébe. – Ez már kész színjáték.

Alma a kezei közé fogta Johnnie arcát.

– Édesem! Ez együtt jár az egésszel. A média minden csontra ráharap, hogy eladhassa magát – csókolta meg gyengéden a felesége arcát. – Próbálj nem foglalkozni vele! Hamarosan ennek is vége lesz.

***

– Szóval kitálalsz mindent Ballantine-ról, hm? – kortyolt Pizo a sörébe.

Johnnie felsóhajtott, és csak bámulta a naplementét.

– Ja. Az a fattyú mocskosabb volt, mintha a csatornából mászott volna elő – vette a kezébe ő is a sörösüvegét. – Még mindig nem értem, hogy volt bátorsága ilyen hadjáratot folytatni mindenki ellen, amikor az ő szekrénye is roskadásig volt csontvázakkal.

– Egy igazi önbíráskodó kurafi volt, az már biztos – köpött Pizo. – Ha a helyében lettem volna, én nem keverek annyi bajt magam körül. Annyira elbújtam volna a figyelem elől, amennyire csak lehet.

Johnnie odalépett a grillsütőhöz, és megfordította a sztéket.

– Nézd meg, hogy tette majdnem tönkre Tracy életét! Tudod, hogy még mindig tépi magát miatta.

– A fenébe is! Fogalmam sem volt róla. Biztos vagy ebben?

– Azt hiszem. Tegnap eléggé depressziós volt, ahogy láttam. Megkérdeztem, mi a baja… Az a nyomorult Ballantine még a síron túlról is baszakszik velünk – emelte ismét a szájához a sört, amikor észrevette, hogy az üveg már üres. Pizo szó nélkül odadobott neki egy újat. – Csak remélni tudom, hogy kikászálódik ebből.

Pizo egyetértően bólintott.

– Meg tudja csinálni, J. Keményen próbálja eltemetni ezt az egészet a múltjában. Te tiszta lapot adtál neki, hogy segíthess. És most már ott van neki Mark is.

***

(F)

            Tracy a nappalijában ült a kanapén, és a halántékát masszírozta, próbálva tovaűzni a fejfájását. Hangos nyögések törtek elő belőle. A fájdalom csak növekedett.

            Amikor átsétált a nappalin a konyha felé, Mark megállt a hangok hallatán. Némán visszalépett, és megállt a másik férfi mellett.

– Tracy! Drágám! Jól vagy?

– Ja. Minden rendben – morogta a másik. – Csak ez a nyomorult fejfájás… Hoznál nekem egy kevés aszpirint, szerelmem?

– Persze. Mindjárt jövök – szaladt ki Mark a fürdőszobába, hogy gyorsan visszatérjen a gyógyszerrel és egy pohár vízzel. Tisztán látta a grimaszt a barátja arcán.

– Köszönöm – nyitotta ki Tracy a gyógyszeres tégelyt, négy tablettát dobva egyszerre a szájába, hogy a teljes pohár tartalmával leöblírse.

Mark lehuppant a nála jóval termetesebb Tracy mellé, és masszírozni kezdte a nyakát és a vállait.

– Ó, igen! Ez jól esik – nyögött fel Tracy.

– Istenem! Nagyon feszült vagy – morogta Mark, a másik izmait dörzsölve.

– Igen, tudom – válaszolta Tracy, elnyúlva Mark érintésétől. Érezte, hogy a feszültség lassan eltávozik a tagjaiból. Az aszpirin is kezdett használni.

– Csak próbálj meg lazítani, kicsim! – suttogta Mark.

Tracy fejének lüktetése kezdett alábbhagyni, Mark pedig felfigyelt arra a hatásra, amit az érintése keltett a férfi alsóbb testtájain. – Úgy tűnik, más testtájaidnak is szüksége van egy kis masszázsra, szerelmem.

Tracy elpirult.

– Ö… Igen. Azt hiszem.

Mark nem szólt semmit, csak letérdelt a másik férfi elé, és kicsomagolta a férfiasságát a boxeréből. Tracy felnyögött az érintésétől, és csukott szemmel hátravetette a fejét, ahogy a forró ajkak a farkára kulcsolódtak.

(F)

***

            Alma kicsusszant Johnnie lábai közül, hogy elnyúljon a másik nő mellett. Órákon keresztül szeretkeztek, de Alma érezte, hogy feleségének végig valami teljesen más járt a fejében. Nem mintha a szex nem lett volna már olyan jó, mint régen. De Johnnie most nem volt olyan hangos és szenvedélyes, mint általában. A másik nő oldalához préselte magát, és a széles mellkasra tette a fejét. Érezte, ahogy az egyik erős kar átöleli a vállát.

– Mi a baj, szerelmem? – kérdezte halkan.

Johnnie sóhajtott egy nagyot.

– Aggódom, Alma. Nem tudom, mennyi időt tölthetek még veled. Hány éjszakát szeretkezhetünk még végig? – csókolta meg a felesége feje búbját.

– Ne is gondolj ilyesmire, kicsim! Ártatlan vagy, és ez ki is fog derülni.

– Én tudom, hogy nem tettem semmit, de nehéz lesz bebizonyítani. Ott vannak az ujjlenyomataim a gyilkos fegyveren, és nekiestem Phillip temetésén.

Alma a könyökére tornászta magát, és Johnnie szemébe nézett, megérintve a nő arcát.

– Édesem! Senki nem hibáztathat téged azért, amit a temetőben tettél. Csak produkálta magát a sajtónak. Bárki, akinek van egy csöppnyi esze, láthatta.

Johnnie felült, és lenézett a feleségére.

– Szembe kell néznünk a tényekkel, Alma! Lehet, hogy elítélnek. – Elhallgatott, és elfordította a tekintetét. – Ez esetben csak reménykedem a gyors halálban. Nem tudnék élni nélküled és a kicsi nélkül.

– Fejezd be! Fejezd be! – üvöltötte Alma, miközben a hátára lökte Johnnie-t, hogy fölé kerekedhessen. – Nem adhatod fel! Nem engedem. Hallasz engem, Johnetta Green? – ordította, miközben könny folyt le az arcán. – Ártatlan vagy. Küzdened kell. Küzdj értem! Küzdj kettőnkért! A gyerekünkért!

Johnnie érezte, hogy elmerül az önsajnálatban. A kétségbeesés viszont, amit Alma szemében látott, meggyőzte, hogy bármit meg kell tennie, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát.

– Sajnálom, szerelmem – törölte le a könnyeket Alma arcáról. – Küzdeni fogok, mindannyiunkért – mosolyodott el. – A tollas bálnak vége. Ideje levenni az álarcot. Nem fogsz elveszíteni. Ígérem.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green.

 ­­­­­­­­***

            Johnnie másnap bement a kapitányságra. Oda se figyelt régi kollégái meglepett pillantásaira, csak szó nélkül Pizo asztala felé vette az irányt. Drew Best, amikor meglátta őt, jobbnak tartotta visszavonulni. Pizo felnézett az asztaláról, és elmosolyodott a közeledő nő láttán.

– Mi a pálya, J?

– Hello, Pizo! – ült le Johnnie az asztal sarkára. – Támadt egy ötletem, és azon gondolkodtam, a kapitány is benne lenne-e.

– Először mond el, miről lenne szó!

Johnnie közelebb hajolt, hogy a férfi fülébe suttoghassa az ötletét. Pizo figyelmesen hallgatta, majd végül egy grimasz ült ki az arcára.

– J! Te egy zseni vagy. Még működhet is.

Bementek Hill kapitány irodájába, és Johnnie neki is előadta a tervét. A kapitány vonakodva dőlt hátra a székében. Ez az egész ellenkezett a szabályzattal, de Johnnie múltját elnézve, érdemes lehetett megkockáztatni.

– De mindent a szabályok szerint csináljatok! – morogta. – Nehogy elbasszátok nekem!

***

            Pizo behivatta Maryt a cellájából. Már a kihallgató szobában volt, amikor a férfi belépett, egyedül. Johnnie kívülről figyelte őket.

– Mary Hansen! Pizo Petrillo nyomozó vagyok.

– Kellene, hogy mondjon valamit? – szűrte a nő a fogai között, hátradőlve a székében.

„Szóval arrogánsak vagyunk, mi?” – vigyorgott magában Pizo. – „Lássuk csak, hogy reagálsz, ha J is bejön!”

– Lenne néhány kérdésem magához. Nem rabolom sokáig a drága idejét – mondta szarkasztikusan. – Emlékszik arra a verekedésre a múlt héten egy másik elítélttel?

– A pokolba is! Annyi verekedésben vettem részt, hogy összeszámolni se tudom. Nem lehetne kicsit pontosabb, Mr. Nyomozó? – fintorodott el a nő.

Pizo nem szólt semmit, csak felnevetett.

– Nos, ha így akar játszani – kapta fel az egyik széket, hogy a sarokba helyezze, mielőtt kisétált volna az ajtón.

Mary hangosan felnevetett. Arra gondolt, milyen jó lenne kikerülni ebből a börtönből. De aztán az arcára fagyott a mosoly, amikor Pizo visszatért Johnnie társaságában.

– Mi folyik itt? – morogta dühösen. Arrogáns álarca kezdett szertefoszlani. – Vissza akarok menni a cellámba.

– Még nem – válaszolta Pizo kifejezéstelen hangon. – Még nem válaszolt a kérdésemre, Mary.

Johnnie csöndben leült a sarokba helyezett székre, és mereven bámulta Mary-t.

– Miért támadt rá Johnnie Greenre? Valaki talán felbérelte, hogy ölje meg?

Mary Pizo felé fordult.

– Csak nem tetszett a képe. Ennyi az egész. Azt mondta, zsaru volt. – A hangja remegett a félelemtől.

„Most már nem vagy olyan magabiztos, he?” – somolygott a férfi.

– Szóval azt mondja, csak azért próbálta leszúrni egy kihegyezett csonttal, mert nem volt szimpatikus – hajolt közelebb a nőhöz. – Nem hiszek magának, Mary. Ki kell találnia valami jobbat.

– Ez az igazság! – üvöltötte a nő. – Egy mocskos szemétláda. Utálom a maguk fajta nyomorult kopókat.

Pizo visszahúzódott.

– A fenébe is! Most jut eszembe, hogy nem ittam meg a reggeli kávémat. Mindjárt visszajövök.

– Hé! – üvöltötte Mary, ahogy a férfi az ajtó felé indult, majd ijedten Johnnie felé nézett.

A másik nő csak ült csendben a székén, egyre idegesebbé téve Mary-t. Aztán felállt, és lassan odasétált az asztalhoz, hátra húzva a széket. Megfordította, és letelepedett rá.

            Mary fészkelődni kezdett ültében.

– Nincs beszédem magával. Maga már nem zsaru.

Johnnie csak bámult rá egy pillanatig.

– Tudod, mi a vicces, Mary? Újra és újra lejátszottam azt a napot a fejemben, és tudod, mire jutottam? – Mary megrázta a fejét. – Nem mondtam neked egy szóval sem, hogy zsaru voltam, te mégis erre hivatkozol. Eddig nem tűnt fel, de most már érdekelne, honnan tudtad.

Mary már izzadt az idegességtől. A szíve majd kiugrott a mellkasából.

– Biztos a hírekben hallottam, vagy ilyesmi.

– Szarság! – üvöltötte Johnnie, és az asztalra csapott az öklével, mire Mary hátra hőkölt. – Igazad van – folytatta Johnnie, ismét nyugodt hangon. – Már nem vagyok zsaru. Ettől vajon kevésbé, vagy inkább leszek veszélyes? Mond meg te! – vigyorgott ördögien Maryre, aki hangosan nyelt egyet. – Nos, amikor még zsaru voltam, voltak dolgok, amiket nem tehettem meg egy kihallgatáson. Nem ragadhattam volna meg a fejedet, hogy az asztalhoz verve bírjalak szóra. Most viszont… Pizo hivatkozhat arra, hogy megőrültél, és magad verted a fejed az asztalba.

– Nem meri – nyelt egyet Mary. A hangja elcsuklott. – Bajba kerülhet, ha megteszi.

Johnnie felnevetett, és Mary székének karfájára támaszkodott.

– Igazad lenne, ha bárki is tudna róla, hogy itt vagyok. Sajnálatos módon viszont senki nem tud róla. Én csak egy szellem vagyok… Megpróbáltál megszökni és elcsúsztál. Ezt is mondhatná – vigyorgott Johnnie. – Mikor jön már meg az a nyomorult eszed?

– A fenébe is! Már mondtam. Nem tetszett a kibaszott képed. Azt pedig, hogy zsaru voltál, a hírekből tudtam. – Mary már teljesen kiesett a szerepéből. Szemei könnyel teltek meg.

Johnnie kezdte elveszteni a türelmét. Nem akart már tovább játszadozni.

– Egy perced van, hogy elmond, amit tudni akarok. Ha nem teszed, akkor számíthatsz rá, hogy egy apró kis „baleset” fog érni.

Mary tudta, hogy már csak egy lehetősége van. „Az a nyomorult megígérte, hogy ha befogom a szám, kényelmes életet élhetek, és nem esik semmi bajom.” – Felnézett Johnnie-ra. – „A fenébe is! Nem szóltam egy szót sem. Hol van már az a nyomorult zsaru?”

– Lejárt az időd, virágszálam – ragadta meg Johnnie a gallérjánál fogva és felemelte a székéből.

– Várj! Várj! Beszélek! – hadarta Mary. – A büntetésemet töltöttem a börtönben, amikor valaki megkeresett, és azt mondta, ha megöllek, szabad leszek.

– Szabadon engednek, ha megölsz? – fintorodott el Johnnie. – Az ügyész azt ígérte, elenged, ha megölsz?

„Maddie ennyire gyűlölne?” – merengett.

– Igen. Az a pasas azt mondta, minden el van rendezve. Csak annyit kell tennem, hogy megöljelek – próbált kiszabadulni Mary Johnnie szorításából.

– Pasas? Azt mondtad, pasas? De az ügyész nő. Mondd el, pontosan ki volt az!

– Egy férfi. Azt mondta, ő a kerületi ügyész, és kihozhat innen. Nem szalaszthattam el ezt a lehetőséget.

Johnnie visszalökte őt a székébe.

– Ha hazudsz, visszajövök, és kibelezlek.

– Nem hazudok! – fakadt ki Mary. – Esküszöm.

– Megmondta a nevét?

Mary megdörzsölte a tarkóját, ahol a gallérja megszorította.

– Nem. Azt nem. Egy pánkszerű alak volt szőke hajjal és szemüveggel.

Johnnie felegyenesedett, és az ajtó felé indult, mielőtt visszafordult volna.

– Remélem tudod, Pizo veled fogja feltakaríttatni azt a pocsolyát. – Azzal kisétált.

Mary lenézett maga alá. Csak most figyelt fel a lábai között terpeszkedő sötét foltra és az alatta fodrozódó pocsolyára.

***

            Pizo és Hill kapitány végig figyelték őket a szomszéd szobából.

– Mindent hallottatok? – lépett be Johnnie.

– Minden szót – válaszolta Hill. – Értesítem róla az ügyvédjét, Green.

– Köszönöm – bólintott Johnnie. – Most pedig beszélnem kell a mi drága kerületi ügyészünkkel.

***

            Maddie épp az irodáját pakolta ki, amikor meglátta a belépő Johnnie-t.

– Johnnie? Mit keresel itt?

A belépő nő körbenézett, és végigmérte az egymásra halmozott dobozokat.

– Lelépünk, lelépünk?

– Lelépni? Miről beszélsz? – lepődött meg Maddie.

– Annyira gyűlölsz, hogy megpróbáltál megöletni? – morogta Johnnie.

Maddie tett egy lépést hátra.

– Nem értem, miről beszélsz.

– Tudom, hogy nem te kerested fel a nőt, aki megpróbált megölni, de te állsz mögötte – köpte Johnnie és közelebb lépett hozzá.

– Nyugodj meg, és mond el, mi történt, Johnnie! Nem értelek – zavarodott össze Maddie.

– Rávettem a gyilkos-jelöltemet, hogy beszéljen. Azt mondta, a kerületi ügyész felajánlotta, hogy elintézi, hogy kiengedjék, ha megöl engem. Szóval, melyik talpnyalódat küldted?

– Mint mindig, sietve vonod le a következtetést – köpte Maddie. – Én is annyira ledöbbentem, mint bárki más, amikor hallottam az esetről. Inkább ülj le, és mondj el mindent, amit tudsz!

Johnnie habozva bár, de leült, és beszámolt mindenről, amit Mary mondott. Maddie ledöbbent.

– Biztosíthatlak, se én, se senki más az irodámtól nem tenne ilyet – rázta a fejét.

Johnnie rá nézett. Nem akart hinni neki, de a szíve mélyén tudta, hogy Maddie nem az a fajta, aki ilyet tenne.

– Van fotód a munkatársaidról? Van egy személyleírásom.

– A nap végére megkapod – bólintott Maddie. – Elküldöm az irodádba.

– Köszönöm, Maddie! – mosolyodott el Johnnie, és ismét a dobozokra nézett. – Miért pakolsz össze?

– Nem vagyok többé kerületi ügyész. Visszaköltözöm Georgiába.

Johnnie az asztalához lépett.

– Maddie! Ha ez az egész azért van…

Maddie felemelte a kezét, hogy leintse.

– Ne, Johnnie! Itt az ideje az újrakezdésnek, és nem fog menni, ha itt maradok.

– Sajnálom, Maddie. Azt kívánom, bárcsak másképp ért volna véget ez az egész köztünk – suttogta Johnnie.

– Ezt még be kell fejeznem – válaszolta Maddie, és becsukta a dobozát. Majd belehalt a tudatba, hogy ezek a szavak a búcsút jelentik.

– Persze. Nem tartalak fel. Magamtól is kitalálok – indult az ajtó felé.

– Várj! – kerülte meg az asztalát Maddie. – Megölelhetlek búcsúzásképp?

Johnnie habozott egy pillanatra, majd kitárta a karjait. Maddie szorosan magához ölelte őt. Aztán visszahúzta a fejét, hogy Johnnie szemébe nézzen, és egy gyors csókot lehelt a szájára. Johnnie ledöbbent, és gyorsan visszahúzódott.

– Bocsáss meg, Johnnie! – pirult el Maddie. – De ennek nem tudtam ellenállni.

– Erről nem volt szó – törölte le a száját Johnnie.

– Csak remélni tudom, hogy boldogok lesztek Almával. Sajnálom, amit ellenetek tettem – suttogta Maddie.

– Köszönöm, Maddie. Minden jót kívánok neked. Vigyázz magadra!

– Úgy lesz – lépett hátra a másik nő. – Ég veled, Johnnie!

– Viszlát, Maddie!

16. fejezet

            Alma az előtte heverő tervezeteket lapozgatta. A bevételi és a számviteli osztályról küldték át neki. Már harmadszorra nézte át, mire végre megtalálta a hibát. „Ki intézi arrafelé a bérbeadást?” – merengett. – „Már gimnazistákat is felvesznek?” Értetlenül vonta fel az egyik szemöldökét az egyszerű hiba láttán. Annyira a munkájára koncentrált, hogy észre se vette feleségét, aki az ajtóban állt, és őt bámulta.

      Johnnie csak figyelte őt, ahogy az ajkait harapdálja, és a ceruzáját forgatja az ujjai között. Elmosolyodott, amikor a ceruza megmerevedett a nő kezében, jelezve, megtalálta, amit keresett. Büszke volt rá, hogy a feleségének olyan munkája van, amit szeret, és jól is csinálja.

            Alma hirtelen megérezte, hogy valaki figyeli. Az orrát megcsapta felesége jellegzetes kölnijének illata, ami mosolyt csalt az arcára.

– Egész nap ott fogsz állni az ajtóban, Querida? – pillantott át a szemüvege fölött.

Johnnie ellökte magát az ajtófélfától, és odalépett Alma asztalához.

– Ugye tudod, hogy a túl sok munka és túl kevés szórakozás egy nagyon unalmas Almát eredményez – duruzsolta, miközben letelepedett az asztal sarkára.

Alma azonnal megértette az utalást. Tudta, mi jár Johnnie fejében, ha ilyen hangsúlyt üt meg. „Szedd össze magad, kislány, vagy a végén azon kapod magad, hogy letépi a ruhádat és meztelenül fektet fel az asztalra!” – igyekezett uralkodni a rátörő vágyon.

– Ezt elmondhatom rólad is. Már korán reggel elmentél hazulról. Találtál valami újat?

– Mondhatnád – vigyorgott Johnnie elégedetten. – Ez a mai egy nagyon informatív reggelnek sikeredett.

– Na és, megosztod az osztály többi tagjával is? – viccelődött Alma, elfojtva a kíváncsiságát. Reménykedett, hogy jó híreket hall.

– Megszorongattam egy kicsit Mary-t. A nőt, aki megpróbált megölni. Elmondta, ki bérelte fel.

Alma kiegyenesedett a székében. Alig várta már, hogy Johnnie folytassa.

– Ki volt az? – sürgette. – Letartóztattátok már?

– Még nem, kicsim… Mary azt mondta, a kerületi ügyész bérelte fel.

– Az a szemét kurva! Jobb ha rács mögé dugjátok, mielőtt a kezem közé kaparintom! – ordította Alma, és felpattant a székéből.

– Nyugi! Lassíts egy kicsit! – tartotta vissza Johnnie attól, hogy elrohanjon. – Nem Maddie volt. Mary azt mondta, egy férfi volt, aki alkut ajánlott neki.

– Biztos vagy benne, hogy annak a szajhának nincs köze hozzá? – fortyogott Alma. – Tudod, milyen dühös volt, amikor közölted vele, hogy nem hagysz el engem miatta. Én mérget mernék rá venni, hogy nyakig benne van. Megyek is és szétrúgom a seggét – hadarta egy levegőre, és próbálta kikerülni Johnnie-t, hogy az ajtóhoz férjen, de a felesége átkarolta a derekát, hogy visszatartsa őt.

– Édesem! Nem tudom befejezni, ha nem nyugszol le és figyelsz – suttogta neki. – Ülj le, és hallgass végig – szorította magához Almát, így érezte, ahogy az lassan megnyugszik.

– Sajnálom, drágám – vett egy mély levegőt Alma. – Rendben. Lenyugodtam. – Elhallgatott egy pillanatra, és Johnnie arcába nézett. – Mondd el, mi folyik itt! – ült vissza a székébe.

Johnnie is visszaült az asztal sarkára.

– Oké! Miután eljöttem a kapitányságról, egyenesen Maddie irodájába mentem, hogy a végére járjak a dolognak. Elmondtam neki, amit Mary-től hallottam, és biztosított róla, hogy semmi köze hozzá.

Alma kétkedve felvonta az egyik szemöldökét.

– Biztos vagy benne, hogy az igazat mondta?

– Igen, kicsim – bólintott Johnnie. – Elkértem tőle a hivatala összes férfi alkalmazottjának a fotóját, és beleegyezett. A nap végére itt lesznek.

– Helyes… Ez a legkevesebb, amit tehet.

– Van még valami, Alma – folytatta Johnnie. – Maddie lemondott a pozíciójáról és visszamegy Georgiába.

Alma ledöbbent.

– Tényleg? Elmegy?

– Épp az irodáját pakolta ki, amikor ott jártam… Szeretett volna egy búcsúölelést.

– És te adtál neki egyet? – érdeklődött Alma.

– Igen – bólintott Johnnie, majd elhallgatott. Alma reakcióját figyelte, de a felesége nyugodt maradt.

„Vajon elmondhatom neki a többit? Valószínűleg dühös lesz, ha mástól tudja meg.”

Alma megérezte, hogy a másik nő elhallgat előle valamit.

– Johnnie! Van még valami más is, amit el szeretnél mondani?

– Megcsókolt… De esküszöm, én nem viszonoztam. Azonnal elhúzódtam – tette hozzá gyorsan.

Alma felállt, és közelebb húzódott hozzá. Átkarolta a felesége nyakát és megcsókolta.

– Csak azon csodálkozom, hogy búcsú dugást nem akart. Én azt kérnék tőled.

Johnnie szóhoz sem jutott. Nem számított erre a reakcióra. Amikor ismét magához tért, belemarkolt Alma fenekébe, és magához húzta.

– És mit szólnál egy kis… tudod? – kacsintott.

– Ne most, kicsim! Majd ha hazaértünk – kuncogott Alma. – Van egy meglepetésem a számodra.

– Milyen meglepetés? – csillant fel Johnnie szeme.

Mielőtt Alma válaszolhatott volna, megszólalt a telefonja.

– Igen, Laura?... Igen. Itt van. Tartsd!

Azzal átnyújtotta a telefont Johnnie-nak.

– Mi újság, Laura?... Persze. Kapcsold be!... Hello, Bob! Hogy van?

– Nem túl jól, Johnnie! – hallatszott a vonal másik végéről. – Van egy kis problémánk. Abbott, az új ügyész, indítványt nyújtott be, hogy vegyék figyelmen kívül a Ballantine-ról folytatott nyomozásunkat.

– Ezt megteheti?

– Nem tudom. El kell mennem O’Connell bíróhoz holnap, hogy ezt megtárgyaljuk. Értesítem, a döntésről.

– Köszönöm, Bob. Nagyra értékelem – válaszolta Johnnie és letette a telefont. – Ez már túl sok.

– Mi az? – nézett a szemébe Alma.

Johnnie elmondott mindent, mire Alma ledöbbent.

– Hogy engedhetik ezt? Ballantine egy nyomorult perverz volt.

– Nem tudom, kicsim. Ha ők nyernek, nem tudom, milyen hatással lesz ez az ügyemre.

– Ne veszítsd el a hited, Johnnie! Bob kitalál majd valamit. Ő a legjobb.

Johnnie megcsókolta a felesége homlokát.

– Tudom, kicsim. Nem fogom feladni.

***

            Johnnie végigsétált a folyosón az irodája felé. Megállt egy pillanatra, hogy beszéljen Glendával és Mike-kal, aztán bement Tracy irodájába. A férfit az asztala mellett görnyedve találta, ahogy nyögve fogja a fejét.

– Minden rendben, Tracy? – csukta be maga mögött az ajtót.

A férfi felnézett rá. Kissé zavarodott volt, mert nem figyelt fel eddig a vendégére.

– Ó, hello, Johnnie! Igen, minden rendben – grimaszolt. – Csak borzasztóan fáj a fejem. Muszáj lesz bevennem valamit.

A nő ránézett és azonnal látta a fájdalmat a szemében.

– T! Tudom, hogy magad alatt vagy és nagy rajtad a nyomás amiatt ami mostanában körülöttünk zajlik. De minden rendben lesz. Bob keményen dolgozik a védelmen. – Közelebb lépett a férfi asztalához. – Higgy nekem! Minden működni fog. Úgyhogy megnyugodhatsz, oké? Ez nem tesz jót az egészségednek.

Tracy felnézett rá.

– Rendben, Johnnie! Úgy lesz. Elmegyek a dokihoz és megvizsgáltatom magam.

– Helyes, T. Szeretném, ha szabadságra mennél a hét hátralevő részére és pihennél.

– Azt nem tehetem, Johnnie! Itt van szükség rám – tiltakozott a férfi.

– Igen. Szükségem van rád. De csak akkor, ha egészséges vagy. Ez így nem mehet tovább. Maradj otthon a hét hátralevő részében! Nincs apelláta – vigyorgott rá. – Jó barát vagy, de szeretném, ha néha magaddal is törődnél.

– Te is jó barát vagy, Johnnie. Köszönöm – villantott rá egy félmosolyt a férfi.

– Most pedig: Pakolj össze és takarodj innen! Látni sem akarlak jövő hétig.

– Úgy lesz, főnök!

***

        Miután megették a vacsorát, amit Alma készített kettejüknek, leültek a teraszon, és bámulták a csillagokat. Johnnie hátradőlt a támlára, Alma pedig az ölébe kucorodott, és a mellére hajtotta a fejét. Johnnie egy pohár bort tartott a kezében, míg Alma egy fröccsös poharat szorongatott. A háttérben Anita Baker melodikus dala szólt.

            Egy hullócsillag szelte át az eget.

– Ó, istenem! – sóhajtott fel Alma. – Kívánjunk valamit! – húzódott közelebb emberi párnájához.

– Oké! De titokban kell tartanunk, különben nem teljesül be – suttogta Johnnie a felesége fülébe, amitől annak borzongás futott végig a gerince mentén.

– Gondolod, megkaphatjuk, amire vágyunk? – kérdezte Alma, mire Johnnie elmosolyodott.

– Nagyon remélem.

Alma felé fordította a fejét, hogy megkóstolhassa Johnnie ajkait. Nyelvük táncot járt egymással, de mielőtt a csók igazán szenvedélyessé vált volna, megszólalt a telefon. Johnnie felnyögött, ahogy az ajkaik szétváltak.

            Alma felvette a telefont, és morcosan beleszólt.

– Halló?

– Hello, Alma! Itt Glen. Johnnie ott van?

Johnnie keze elindult lefelé Alma testén, reménykedve, hogy befurakodhat a mexikói nő combjai közé, de az megállította a mozdulatot.

– Igen. Épp itt van. Tartsd! – nyomta a telefont Johnnie kezébe. – Ne legyen túl hosszú, Querida! – lehelte. – Itt az ideje az ajándékodnak.

Azzal felállt, és besétált a házba.

            Johnnie figyelte a mozdulatait, ahogy feláll, és csípőjét riszálva az ajtó felé indul. Érezte, hogy az ágyéka lüktetni kezd. „A fenébe is, asszony! Mit művelsz velem?” – morogta magában, aztán hirtelen eszébe villant, hogy a kezében van a telefon.

– Ajánlom, hogy jó híreid legyenek – szólt bele.

***

            Amíg Johnnie telefonált, Alma bepakolta a mosogatógépet, és rendet rakott a konyhában. Utána átment a nappaliba, és összeszedte a szerteszét heverő fényképeket. Mindketten csalódottak voltak, amikor rájöttek, hogy egyik képen szereplő férfire sem illik rá Mary személyleírása.

            Épp csak befejezte, amikor Johnnie belépett.

– Drágám! Segítettem volna. Miért nem vártál meg?

Alma elmosolyodott.

– Gondoltam, gyorsan elintézem, amíg te telefonálsz… Így hamarabb juthatunk az ajándékodhoz.

Johnnie izgatottan elmosolyodott

– Mondd el, mi az! Tudod, mennyire utálok várni.

– Igen. Olyan vagy, mint egy kisgyerek karácsonykor – piszkálta Alma.

– Szóval, mi az? – ment Johnnie a hálószoba felé sétáló Alma után. A mexikói nő leültette őt az ágy szélére.

– Megyek, lezuhanyozom. Addig szeretném, ha itt maradnál.

– Hogy? – rökönyödött meg Johnnie. – Ez a meglepetés?

Alma nem tudta megállni, hogy felnevessen. Johnnie arckifejezése megfizethetetlen volt. Azt kívánta, bárcsak lenne nála egy fényképezőgép.

– Nyugalom, drágám! Az ajándékod az után jön, hogy mindketten lezuhanyoztunk.

– Miért nem zuhanyozhatunk együtt? Úgy gyorsabb lenne, és takarékoskodhatnánk a vízzel is.

– Ki van zárva – vigyorgott Alma. – Ha bejössz velem, tönkreteszed a meglepetést.

– Oké! – húzta el a száját Johnnie. – Jó kislány leszek, és várok.

***

            Alma gyorsan végzett a zuhanyzással, aztán pedig belökdöste Johnnie-t a fürdőszobába. Amikor visszatért, Johnnie-nak tátva maradt a szája a látványtól. A szoba tele volt apró gyertyákkal, amik viszont épp csak elég fényt adtak, hogy lehessen látni valamit. Alma egyik természetes zajokat tartalmazó CD-je szólt a háttérben. Az esőerdő hangjai töltötték be a szobát. Alma tudta jól, hogy ez a felesége kedvence. Egy üveg burgundi bor hevert az ágyon. Johnnie-nak már most tetszett ez a meglepetés.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green.

            Alma meztelenül állt a szoba túlsó felében. Johnnie lassan odasétált hozzá, akár egy prédájára leső párduc. „Ó, istenem! Olyan gyönyörű!” – gondolta. – „Nyugodj meg, kislány! Emlékezz! Ez a te meglepetésed.” Azzal megállt pár lépésre a másik nőtől.

– Bízol bennem, Querida? – kérdezte Alma.

– Az életemet is rád bíznám.

Alma közelebb lépett hozzá, és felemelt egy fekete selyem sálat.

– Vedd fel! És ne less!

Johnnie odalépett az ágyhoz, és leült. Alma követte őt, majd Johnnie feje köré tekerte a sálat. Aztán megfogta a másik nő kezét, és felállította, hogy megkerüljék az ágyat.

– Feküdj le, szerelmem!

Johnnie engedelmeskedett, Alma pedig követte őt. Bár még mindig vak volt, Johnnie kezei azonnal megtalálták a felesége melleit. Alma belesimult az érintésébe, de aztán elhúzódott.

– Nem, Querida! Semmi tapizás, amíg nem szólok!

Johnnie felmordult.

– De kicsim!

– Ha nem engedelmeskedsz, megbüntetlek – szakította félbe Alma.

– Hogyan? – vonta fel a szemöldökét Johnnie.

– Bízol bennem? – kérdezte Alma ismét.

– Igen.

Alma egy csókkal jutalmazta meg. Egy szenvedélyes csókkal, ami teljesen feltüzelte Johnnie-t. Belemarkolt Alma fenekébe, magához húzva őt, a mexikói nő viszont tiltakozott. „Tudtam, hogy nem tudsz uralkodni a kezeiden. Kösz szépen!” – húzódott el a csóktól.

– Meg kell majd hogy büntesselek. Mondtam, hogy nincs tapi.

Johnnie elmosolyodott. „Mit teszel? Elnáspándolsz?”

– Sajnálom. Rossz kislány vagyok.

– Pontosan, az vagy. Készen állsz a büntetésre? – kérdezte Alma csábos hangon, egyik kezével a párna alá nyúlva, és előhúzott még két sálat.

– Igen – kuncogott Johnnie. Érezte, hogy az egyik kezét az ágy sarkához kötözik. – Várj, Alma! Mit csinálsz?

– Csak elképzelni tudom, mi fut most át az agyadon, szerelmem. Azt hitted, kapsz egy kis elfenekelést, és ennyi lesz, ugye?

„A francba is! Túl jól ismer” – gondolta Johnnie.

– Azt mondtam, meg leszel büntetve – somolygott Alma. – És mi lenne nagyobb büntetés, mint hogy nem tudsz hozzám érni?

Johnnie ajkai megremegtek.

– Alma! Ígérem, jó leszek. Ígérem, nem érek hozzád. – Tudta, ez egy betarthatatlan ígéret. Érezte, hogy már Alma is felizgult.

– Hazug – suttogta Alma, ahogy kikötözte Johnnie másik kezét is az ágy sarkához. A kikötözött nő próbált szabadulni, de nem sikerült.

– Elfelejted, Querida, hogy régen cserkész voltam – kuncogott Alma a felesége szájához hajolva. Johnnie megpróbálta elkapni a száját, de Alma túl gyors volt. Megcsókolta az arcát, aztán lefelé mozdult Johnnie nyakán. Kezei a nő melleit masszírozták, csípőjét mozgatva rajta, hogy nedveit felesége hasára kenje. Johnnie felnyögött a gyönyörtől. Majd megőrült a vágytól, hogy megérinthesse a felesége testét. Miután alaposan megszívogatta Johnnie melleit, Alma lejjebb mozdult, és csiklóját a felesége lüktető ágyékához nyomta.

– Ó, istenem! Alma! Kérlek!

Johnnie könyörgése süket fülekre talált. Alma tovább haladt lefelé. Végigcsókolta Johnnie hasát, és rálehelt a nő felizgult csiklójára. Betelepedett Johnnie combjai közé. Szétfeszítette a felesége combjait, amennyire csak tudta, előcsalva belőle egy mélyről jövő sóhajt.

– Kérlek, Alma! Ne kínozz! – könyörgött Johnnie, megemelve a csípőjét.

Alma megérintette az ágyékát, végigfuttatva ujjait a sötét szőrzeten, amit betakartak Johnnie nedvei. Aztán izgatni kezdte Johnnie csiklóját a középső és a gyűrűs ujjával, amitől a nő csípője elemelkedett az ágytól. Alma szívogatta felesége csiklóját, mire Johnnie hangosan felnyögött, követve a ritmusát. A mexikói nő lassan belé tolta két ujját a felesége testébe, amitől Johnnie felsikoltott, ahogy elborította testét a magával ragadó orgazmus.

            Mikor már levegőhöz jutott, folytatásért könyörgött.

– Kérlek, Alma! Hadd érintselek meg!

Alma csendben maradt és felkúszott Johnnie testére. Megcsókolta őt, és a kezei közé fogta az arcát. Johnnie megnyalta felesége ajkait, mire az felnyögött. Szétfeszítette a telt ajkakat, és átnyomta a nyelvét. Alma felemelkedett róla, és a szájához illesztette a csiklóját, amit Johnnie azonnal a szájába vett.

– Ó, igen! – nyögött fel Alma.

Johnnie mindent bevetett, hogy visszaadja azt a gyönyört, amit az előbb kapott, Alma pedig hamarosan felsikoltott a rátörő orgazmustól.

– Kérlek, Alma! Engedj el!

Alma engedelmeskedett, de alig oldotta el felesége kötelékeit, máris a hátán fekve találta magát egy felizgult Johnnie-val maga fölött, aki gyengéd erőszakkal feszítette szét a combjait. Alma csiklójához érintette a sajátját, és lassan mozogni kezdett. Sikolyok töltötték be a szobát, hogy aztán minden halk, ziháló csendbe burkolózzon.

***

            Bob Wooten O’Connell bíró szobája előtt várakozott, amikor Jeff Abbott odalépett hozzá.

– Ön bizonyára Jeff Abbott – állt fel Bob, a férfi felé nyújtva a jobbját.

A törvényszolga kinyitott az ajtót, és szólt nekik, hogy a bíró már várja őket. Beléptek, üdvözölték a bírót, és Abbott belekezdett a mondandójába.

– A bizonyítékok, amikkel Mr. Wooten rendelkezik Mr. Ballantine ellen, semmilyen módon nem kapcsolódnak az ügyhöz, bíró úr! – kezdte. – Nem Mr. Ballantine a vádlott.

– Ezeket a bizonyítékokat az ügyfelem gyűjtötte össze, azt demonstrálandó, milyen képmutató volt Mr. Ballantine vele szemben. Indokolatlanul kezdett eljárást ügyfelemmel szemben. Ez már az ügyhöz tartozik. Bizonyítja, hogy semmi szükség nem volt rá, hogy ügyfelem megölje a sértettet. Azt akarta tenni vele, amit Mr. Ballantine is megpróbált, ellehetetleníteni egy életre – érvelt Bob.

– Ha engedélyt ad a bizonyítékok felhasználására, bíró úr, az előítéleteket kelthet az esküdtszékben – folytatta Abbott.

– Hajlok arra, hogy egyet értsek Mr. Abbott-tal – mondta O’Connell bíró. – A bizonyítékokat kizárom, Mr. Wooten.

– Igen, bíró úr! – sóhajtott fel Bob.

– Felkészültek a jövő heti meghallgatásra, uraim? – kérdezte a bíró.

– Igen, bíró úr – válaszolták mindketten.

– Helyes. Ha most megbocsátanak, itt a teaidő.

Amikor kiléptek az irodából, Abbott a kezét nyújtotta Bob felé.

– Sok sikert, kolléga!

– Köszönöm. Remélem, nem bánja, ha nem kívánok hasonlókat – válaszolta Bob.

Abbott felsóhajtott.

– Nem. Persze. Soha senki nem kíván nekem szerencsét.

– Nos, ha megbocsát, beszélnem kell az ügyfelemmel – intett búcsút Bob.

***

            Johhnie és Alma Johnnie irodájában ültek, amikor Bob megérkezett. Amikor meglátták a férfi arckifejezését, rögtön tudták, hogy a bíró ellenük ítélt.

– Szóval minden, amit Ballantine ellen gyűjtöttünk, semmit sem ér? – kérdezte Johnnie.

Alma megrázta a fejét.

– Ez nem fair. Hogy tehetnek ilyet?

– Sajnos nem Ballantine a vádlott – válaszolta Bob. – Ez előítéletekre adhatna okot.

– Olyan bizonyítékaim voltak, amikkel tönkretehettem volna. Mind emberileg, mind politikailag. Ha nem használhatjuk fel őket, az esküdtek azt hihetik, semmi nem volt a kezemben ellene.

– Milyen hatással lesz ez Johnnie ügyére? –kérdezte Alma.

Bob elmosolyodott.

– Mindketten megnyugodhatnak. Már régóta csinálom ezt. Ha egy ajtó becsukódik, mindig kinyílik egy másik.

– Miről beszél, Bob? – kérdezte Johnnie összezavarodva.

– Csak dőljenek hátra, és hagyják, hogy a természet tegye a dolgát! – mosolygott a férfi.

Folytatása következik!