Életképek 8.

Na, ma reggel megint alkotott a Gyönyörök Járata. Sőt, most már elmondhatjuk, hogy nemzetköziesedik is a felhozatal.

Kérlek, ne nézzetek rasszistának, vagy xenofóbnak, mert egyáltalán nem vagyok az. Sőt, nagyon szeretek új emberekkel megismerkedni, új nézőpontokat, szemléleteket látni (többek között ezért is kérem, hogy írjátok le a véleményeteket a bejegyzéseimről), és ilyen szempontból plusz érdekesség, ha egy külföldi illetővel találkozok, aki nem csak mint ember képvisel egy külön kis világot, de még akár kulturálisan is más értékeket hordoz. Ennek ellenére viszont valahogy nem tudom megszokni, hogy kis hazánkban az átlagtól drasztikusan eltérő emberekkel találkozzam. Természetesen Magyarország sem homogén ország, sőt, de a cigányokon kívül mindenki alapból egy kultúrkörhöz tartozik. No mindegy, nem akarok itt szociológiai elemzésbe átmenni. Csak arra akarok kilukadni, hogy mindig egyfajta megrökönyödést okoz, amikor egy olyan illető jön velem szembe az utcán, akire tökéletesen ráillenek a sztereotipikus muszlim külsőségi jegyek (nyilván azért, mert muszlim, mert miért ne lehetne az), vagy fekete a bőre, vagy hasonló. De, még egyszer, ez nem valami megbotránkozás nálam. Távolról sem. Csak furcsa.

Furcsa, viszont néha igencsak kellemes is. És itt a kis kitérő után (amivel talán egyeseket untattam, amiért elnézést kérek), visszatérek arra, ami ma reggel történt. Talán már akkor megérezte a BKV, hogy estére havazás készülődik, mert a Gyönyörök Járata is késett vagy jó negyed órát. Tömeg volt, tumultus. Viszont, még ennek ellenére is kiszúrtam azt az illetőt, aki miatt a kis fenti elemzésemet prezentáltam. Egy magas, jóképű srác volt. Igen, srác. Néha azért én is megnézem a pasikat, hiszen nőből vagyok, na. És őt talán nem is lehetett volna nem megnézni. Vagy két méter magas szép szál legény, széles vállakkal, napbarnított, olyan karibi jellegű kreol bőrrel, ahhoz illő rövidre nyírt hajjal, vékony szakállal az arcélén, amit hasonlóan vékony körszakáll egészített ki. Az a tipikus jelenség volt, akiért az ember lánya epekedik egy jamaicai strandon, amikor az izmos mellkasával végiglejt a homokon.

És látszott, hogy nem csak én gondolom így. Amellett, hogy késett a villamos, tömeg volt rajta, még nagyon döcögött és rángatott is, úgyhogy dülöngéltünk mi, ácsorgók, rendesen. Volt viszont, aki még erre is rájátszott. Kreol macsó barátunk körül a lányok úgy dülöngéltek, mintha legalábbis földrengés lenne, néha nekidőlve a srácnak, hogy aztán mosolyogva szabadkozzanak. Barátunk meg csak vigyorgott, mint a vadalma.

Nem ismerhetem a történetét. Lehet, hogy már itt született, Magyarországon, sőt, talán már a szülei is. De ha csak frissen érkezett, tekintetbe véve még azt is, amit a magyar lányok szépségéről mondanak, ezek után már biztosra veszem, szép emlékei lesznek kis hazánkról, hacsak nem ragad itt örökre, hogy tovább élvezze. Ha újra összefutunk a villamoson, lehet, majd én is dülöngélek hozzá egy kicsit.