Előre a cél felé III. rész 6. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé III. rész 5. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Miriam Sloan összerezzent, ahogy megérintette a kék-zöld foltokat az arcán. Egész teste remegett, ahogy visszagondolt az ütésekre, amiket a férjétől elszenvedett. Ahelyett viszont, hogy elment volna a rendőrségre, miután Mike aludni tért, a fiaival együtt kiosont a házból.

            Nem akart botrányt. Nem akarta, hogy a fiúk szenvedjék meg, ha az apjuk börtönbe kerül.

            Az alvó gyerekekre nézett, ahogy azok a szálloda ágyán feküdtek. Tudta, hogy Mike sosem bántaná öket, de magát meg kellett védenie.

            Mike Jr. morgott egyet, majd felült. Már késő volt, amikor az anyja felébresztette őt és a fivérét. Kidörzsölte az álmot a szeméből és megpillantotta az anyját, amint az rá néz. A látványtól hangosan felnyögött.

– Mi történt veled, mama? – kászálódott ki az ágyból.

Miriam megpróbálta elfordítani a fejét, de a fia elé állt. Szeretett volna hazudni valamit, de végül úgy döntött, az igazság a legjobb. Ahogy felidézte az előző éjszaka eseményeit a kilenc éves fiának, könny jelent meg annak szemében.

– Mikey! Figyelj rám! – próbálta megnyugtatni a kisfiút. – Ami köztem és apád között történt, sosem történik meg veled és Jimmy-vel. Titeket sosem bántana.

– De mama! Téged bántott.

– Tudom, kisfiam, de ez csak ránk tartozik.

Mikey kitörölte a könnyet a szeméből.

– Most mit fogunk csinálni, mama?

– Azt hiszem, elmegyünk egy kicsit vakációzni. Csak mi hárman.

– Hova megyünk? Nana házába?

Miriam összevonta a szemöldökét, ahogy elgondolkozott a lehetőségeiken. Olyan helyet kellett találnia, ahol a férje nem keresné őket. Aztán hirtelen eszébe jutott.

            Mike Jr. várakozóan nézett fel rá.

– Hova megyünk, mama?

Miriam összeborzolta a kisfiú haját.

– Ha ezek a sebek begyógyulnak, meglátogatjuk egy beteg barátomat.

„Talán segíthetünk egymáson” – tette hozzá gondolatban.

***

            JB a váróteremben ült Johnnie-val és Rock szüleivel. Látta a gondterheltséget az idősebb nő arcán.

– Nagyi? – húzódott közelebb hozzá.

Johnnie felpillantott rá a kezében tartott orvosi csomagból.

– Mi az, fiam?

– Minden rendben lesz Rockkal?

A nő a fiatalember aggódó szemeibe nézett.

– Igen. Minden rendben lesz.

– Hogy lehetsz ilyen biztos benne?

– Felajánlást tettem a Nagy Szellemnek tegnap, mielőtt eljöttem Goldsboróból.

– De nagyi! Rock nem cherokee.

– Mindannyiunknak egy a teremtője, JB. Bár Squirt vér szerint nem cherokee, ő is a Nagy Szellem gyermeke. Kiállt a nép elé és az elismerte közülünk valónak.

– Nekem sosem beszélt erről – mondta JB leplezetlen meglepetéssel a hangjában.

– Kérdezted valaha is? – Johnnie látta, hogy a nagy ember elpirul. – Ha ennek vége, kérd meg, hogy meséljen róla!

– Mesélt a nevedről és az anyjáéről… Mi az ő törzsi neve?

– Fekete Sólyom.

– Illik hozzá – mosolyodott el JB. – Honnan tudtad, hogy felajánlást kell tenned? Már reggel elindultál, ő pedig csak délután sérült meg.

– Éreztem, hogy a gonosz szellemek munkálkodnak.

– Lenyűgöző – simogatta meg JB a szakállát. – Én most megyek és hozok egy kis kávét, nagyi. Kérsz valamit enni, vagy ilyesmi?

Johnnie megpaskolta a férfi kezét.

– Kedves fiú! Egy kávé jó lesz.

JB az órájára pillantott.

– Már elmúlt ebédidő. Nem láttalak még enni, mióta itt vagyok, nagyi – nézett aggodalmasan a nőre. – Bevetted a mai gyógyszeredet?

– Ööö… nem. Nem ettem és nem is vagyok éhes. Majd beveszem a gyógyszereimet, ha meggyőződök róla, hogy Squirt jól van.

– Oké, nagyi! Ha így szeretnéd…

– Ez az én fiam – mosolygott Johnnie.

JB odasétált Rock szüleihez. Odahajolt Nadinához és suttogott valamit a fülében. Johnnie arca grimaszba rándult, amikor látta, hogy a lánya feláll és odasétál hozzá.

– Mama! Miért nem vetted be a gyógyszereidet?

Johnnie előre dőlt, hogy JB-re nézhessen.

– Ne foglalkozz vele! – mondta Nadina. – Miért nem vetted be a gyógyszereidet?

Johnnie fenézett azokba a szikrázó barna szemekbe.

– Akárcsak a Mami, Apróság. Akár Alma Jr-nak is nevezhettünk volna, annyira hasonlítasz rá.

– Ne próbáld elterelni a témát! – mondta Nadina. Szerette, ha az anyja a Mami-hoz hasonlítja őt, úgyhogy nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. – JB majd hoz neked egy szendvicset a kávéd mellé, én pedig itt fogok állni, amíg be nem veszed a gyógyszereidet.

– Rendben, drágám – mosolyodott el Johnnie.

***

            Caitlin már lenyugodott azóta, hogy az az incidens történt közte és Calvin között. Nagyon szívélyesnek tűnt, amikor a férfi elé állt, hogy bocsánatot kérjen.

            Az órájára pillantott és a telefonért nyúlt, hogy felhívja egy barátját a kórházban.

– Carolinas Medical Center, sebészeti osztály – szólt a telefonba egy hang.

– Jeannie? Itt Caitlin.

– Á! Hello. Mi újság veled?

– Azért hívlak, hátha meg tudod mondani, kihozták-e már Valeria Rockwellt a műtőből.

Jeannie átlapozta az iratait.

– Nem. Még mindig odabent van.

– Mióta?

– Itt az áll, hogy fél tízkor vitték be.

Caitlin végigfuttatta a kezét a haján.

– Most már végezniük kellett volna. Jeannie! Felhívnál és szólnál, ha kihozták?

A másik nő gondolkodott egy pillanatig. Tudta, hogy ez a kórház szabályzata ellen van, de végül is Caitlin terapeuta. Úgyse fog kiadni semmit a sajtónak.

– Rendben. Felhívlak, ha megtudok valamit.

– Köszönöm, Jeannie. Jövök neked eggyel – tette le Caitlin a telefont. – Vajon mi tarthat ennyi ideig? – motyogta. – Remélem, nem lépett fel semmilyen komplikáció.

Felállt és az ablakhoz lépett, hogy kibámuljon a délutáni napsütésbe.

– Miért aggódom ennyire? – fordult el az ablaktól. – Még csak nem is ismerem őt.

Egy pillanatra visszaidézte a pillanatot, amikor a meccs közben egymás szemébe néztek és emlékezett Rock mosolyára. Aztán a pillanatra, amikor a nő megsérült.

– Azért aggódsz, mert még sosem láttál senkit így megsérülni – nyugtatta magát. Aztán visszament az asztalához és befejezte a papírmunkát. Csak a telefon csörgése zavarta meg.

– O’Hara! Beszélhetsz.

– Hali, Caitlin! Itt Jeannie. Csak szólok, hogy kihozták Miss Rockwellt a műtőből.

***

                        Mike Sloan végre magához tért alkoholgőzös kábulatából. Elfintorodott, amikor megérezte a leégett cigaretta ízét a szájában.

– A fenébe is! Le kellene szoknom róla, hogy ennyit igyak – ült fel és nyújtóztatta ki a tagjait. Ekkor figyelt csak fel rá, milyen csendes a ház. – Vajon hol lehet mindenki? – pillantott körbe.

Az előző éjszaka teljes homály volt előtte, de arra még emlékezett, hogy veszekedett Miriammal.

– Azt hiszem, vennem kéne valamit neki, hogy kiengeszteljem. – Felemelte a kezét, hogy a hajába túrjon és észrevette az ujjaira száradt vért. – A fenébe! Ne megint!

Benézett a fürdőszobába, és látta, hogy a felesége holmija hiányzik. Dühösen felmordult, majd a nő nevét kiabálva körbejárta a házat.

            Amikor a gyerekszobához ért, a fiait kezdte szólongatni, de ekkor is csak a csend felelt. Pánikba esve rohant le a lépcsőn.

– Hova a pokolba tűnhettek? – morogta. –Talán elment vásárolni?

Megtorpant a konyha ajtajában és csak bámulta a törött poharakat és tányérokat a padlón a hűtőmágnesként használt családi képek darabkái mellett. Ugrott egyet, amikor megszólalt a telefon.

– Miriam? – kapta fel a kagylót.

– Nem. Itt az anyád.

– Ó! Hello, anya! – vett egy mély levegőt Mike. – Hogy vagy?

– Én jól. Azért hívlak, hogy megkérdezzem, Miriamnak lenne-e kedve velem ebédelni, de úgy látom, nincs otthon.

– Ja, nem – hajtotta le a fejét a férfi. – Nincs.

– Értem… Mike! Minden rendben? Fura a hangod.

Mike végigfuttatta az ujjait a haján.

– Minden rendben, anya. Csak nagy rajtam a nyomás mostanában.

– Hallottál valamit a ligától?

A férfi felsóhajtott.

– Nem. Még nem.

– Szégyen, hogy ennyire felfújják ezt az egészet. A foci egy veszélyes sport. Nőknek egyáltalán keresnivalójuk se lenne a ligában.

– Igazad van, anya – válaszolta Mike engedelmesen. – Most mennem kell. Majd később beszélünk.

– Rendben. Remélem, hogy még áll a meghívás és jöttök Miriammal és a fiúkkal holnap vacsorázni.

„Ó, a fenébe is!” – nyögte Mike. – „Csak ez kellett.”

– Szólok Miriamnak, hogy biztosan ne felejtse el és majd visszahívlak. – Azzal letette a telefont. – Hol a fenében lehet?

***

            Johnnie fel-alá mászkált a váróteremben.

– Mi tart ilyen sokáig, Spencer? – motyogta. – Már órákkal ezelőtt végezned kellett volna.

– Mama! Miért nem ülsz le egy kicsit? – lépett oda hozzá Nadina. – Csak ártasz magadnak ezzel a sok mászkálással.

Chiara Baschetti alias Nadina Rockwell

Johnnie halkan horkantott.

– Nem lesz semmi bajom. Gondoskodtál róla, hogy bevegyem az összes pirulámat, Buzgómócsing nővér.

Nadina hangosan felnevetett.

– Ó, Mama! Mindig csak viccelődsz. Csak azt tettem, amit kellett.

– Leteremtesz, akárcsak a Mami-d tette. Mintha csak egy gyerek lennék. Ez egyáltalán nem vicces.

Michael felnevetett.

– A vicces az volt, amikor kinyittatta veled a szádat és a nyelved alá nézett.

– Nagyon vicces – horkantott Johnnie és folytatta a járkálást. Aztán megállt, amikor meghallotta a nyíló ajtó hangját és a kimerült Spencerre pillantott. –Hogy van?

Michael, Nadina és JB odasietett az orvoshoz.

– Hogy van a kicsikém, doktor úr? – kérdezte Nadina.

– Nehéz műtét volt – sóhajtott a férfi. – Valeriának eltört a gerincoszlopa.

– Istenem! – nyögte Nadina és a férje után nyúlt támogatásért.

– Mi történt, doktor úr? – kérdezte Michael.

– A röntgen azt mutatta, minden rendben, de amikor oda értünk, látszott a törés.

Johnnie az egyik szék karfájára támaszkodott.

– Nagy Szellem! Kérlek, segíts!

Spencer a nő vállára tette a kezét.

– Jó eredményt értünk el a kezelésben és sikerült összeforrasztanunk. Ez tartott eddig.

– Hála Istennek! – ölelte át Nadina a férjét és megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Tud majd újból járni? – kérdezte Johnnie.

– Nos, nem mondhatom ki százszázalékos bizonyossággal. Megfelelő terápiával jó esélyt adok neki.

JB kitörölte a könnyeit a szeméből és megköszörülte a torkát.

– Talán érzéketlennek fog hangzani, de tud még majd valaha játszani?

Johnnie a férfi karjára tette a kezét.

– Nem érzéketlen, fiam. Ismerve Squirtet, neki is ez lesz az első kérdése. – Visszafordult Spencerhez. – Nos?

– Mint már mondta, ez tőle függ. Intenzív terápiával helyre jöhet.

– Köszönöm, doktor úr – rázta meg Michael az orvos kezét.

– Azt hiszem, most felhívom az edzőt – mondta JB. – Ő is aggódik.

Johnnie rá mosolygott. Tudta, hogy a férfinak is szüksége van egy kis magányra, hogy feldolgozza az érzelmeit.

– Menj csak!

– Mikor láthatjuk őt? – kérdezte Nadina.

– Amint visszaviszik a szobájába – válaszolta az orvos. – Most pedig, ha megbocsátanak, vennék egy zuhanyt és megírnám az utasításaimat. Később találkozunk.

– Köszönöm, Spencer – mondta Johnnie és figyelte a távozó orvost. Aztán felállt és a lányához fordult. – Nem sokára visszajövök, Apróság.

Nadina megértően bólintott.

***

            Amikor Johnnie kiért a váróteremből Nadina és Michael egymásra néztek.

– Hová megy? – kérdezte a férfi.

– Hálát ad a Nagy Szellemnek az esélyért, hogy Vali egyszer még járni fog.

– Hogyan?

– Többnyire fel szokott menni a tetőre. Hálát mond és felajánlást tesz a négy szélnek.

– Emlékszel rá?

Nadina felsóhajtott. – Néhány részletére. De már letértem az útról.

– Talán az anyád segíthet neked emlékezni – válaszolta a férfi. A feleségére nézett és lelkiismeret-furdalást látott rajta. „Ha nem lettem volna olyan önző és keményfejű, most közelebb lehetnétek egymáshoz.”

– Igen – csókolta meg Nadina a férje arcát. – Én is úgy hiszem.

Folytatása következik!

Vége a III. résznek!