Muki és Levélke

Írta: Marokfegyver

Rosszkor érkeztek a panzióhoz.

Egy turistabusz tolatgatott csipogva a parkolóban, utasai már mind beözönlöttek az épületbe, és egymás válla felett nyújtózkodtak a szobakulcsokért. Ugyanakkor lekanyarodott az útról egy emeletes busz is, és elkezdte kiköpni a hangoskodó embereket. Az újonnan érkezettek többsége megtorpant a bejáratnál, s az ott kifüggesztett étlapot böngészték, míg néhányan keresztültörtek az élő akadályon, és az étterem asztalainak valamelyikétől nyújtogatták a nyakukat, pincért várva.

Muki és Levélke ekkor jöttek keresztül a parkolón, és azon tanakodtak, hogy tudnának-e inni egy-egy pohár üdítőt.

– Nekem elég lenne egy jó nagyadag szóda is…

– Olyan már nincs. Ásványvizet adnak, mert az drágább.

– Biztosan drága egy ilyen flancos helyen. Gáz, hogy nem hoztunk pénzt!

– Ki gondolta volna, hogy addig-addig sétálunk, míg kijövünk a városból is! – Levélke kézfejével a homlokát maszatolta.

– Visszafelé már nem bírom ki, ha nem kapok valamit inni. Vizeeet! – hörögte Muki repedtfazék hangon.

Levélke a ruháját löbözte a tikkasztó melegben.

Rosszkor érkeztek, az ő kínjukkal senki sem törődött.

Két éve találkoztak utoljára, amikor a hírhedt osztály tagjai búcsút mondtak egymásnak. Sokan meg sem próbálták titkolni megilletődöttségüket, s elmorzsoltak pár dundi könnycseppet, csak ők ketten álltak tanácstalanul: Mire jó ez a sok hűhó, amikor mindenkit felvettek másik suliba, s mindenkinek lesznek új osztálytársai? Egy dolgot nem értettek, a lényeget. Mert attól, hogy Muki nem ragaszkodott különösebben senkihez, és Levélke sem szerzett a nyolc év alatt egyetlen barátnőt sem,az osztálytársak többségének volt kit elsiratni.

Muki és Levélke egy darabig zavartan toporogtak, majd valahogy egymásmellé keveredtek, és egymásra csodálkoztak. Vannak ilyen pillanatok, amik elkésnek, hiszen semmi értelme sincs belevágni egy barátságba, amikor búcsúzkodni kell.

Az elmúlt két év alatt nem látták egymást, de nem is hallottak a másik felől. Igaz, erre nem is törekedtek, mert az a bizonyos pillanat elszállt a zokogós-pityergős többivel, és sok új jött helyette, más szereplőkkel.

Az utcán szembetalálkoztak. Muki először a jó kis csaj alakján futtatta végig káprázó tekintetét, s mire felért az arcáig, a mosolygós Levélkével találta magát szemközt. A lány már messziről felismerte a fiút, volt bőven ideje felmérni a változásokat, és – látva annak lapos és leplezetlen pillantásait – kíváncsi lett, hogy milyennek tarthatja most őt a régi osztálytárs.

Először a letűnt ismerősöket vették sorba, közben kiértek a városból, és a kihalt kerékpárúton sétálgattak tovább. Aztán rátértek kettőjükre, s bár alig akadt közös élményük, a búcsú napjának legutolsó pillanata élénken megmaradt, és ez a varázs visszamenőleg megszínezte mind a nyolc évet.

– Sokat bohóckodtál, de én nem mindig tudtam nevetni, mert éreztem, hogy néha csak feltűnősködsz.  Jobban szerettem azt a komoly, értelmes Mukit, amit nem mutogattál, mint a hülyéskedőset. Baj?

– Kevesen ismerték a komoly oldalamat, az is lehetséges, hogy csak egyedül te.

– Engem sem ismert senki, mert… vékony voltam, a többiek már rég cicisedtek, én meg simán elmehettem volna srácnak öltözve a laposságommal… ezért nem foglalkoztak velem. Sokszor sajnáltam, mert még olyan se akadt, akinek ezt elpanaszolhattam volna, de néha meg örültem, mert kimaradtam egy csomó dologból.

– Úgy látom, most bepótolod… – sandított Muki.a duzzadó mellekre.

– Ezek már megvoltak nyolcadikban, csak akkor már elkönyveltek laposnak, „levélkének”, és nem vették észre. Szerintem te is a cickóimra figyeltél fel az utolsó nap… Jól van, nem baj, ne szabadkozz! Büszke vagyok rájuk, ha késtek is egy kicsit.

Muki úgy érezte, hogy ha kicsit elidőznek még a melleknél, neki is lesz mutogatnivalója. A lány annyira vonzó és szexi, hogy magasan érdekesebbnek tartotta bármelyik pornófilm-sztárnál.

Elérkeztek a panzióhoz, éppen egyidőben a dupla buszrakomány utassal. Beléptem a kintihez képest kellemes klímájú étterembe, s mielőtt a pultnál megérdeklődhették volna, hogy milyen üdítőre elég az aprópénzük, a pincér egy egész tálca poharat és párásüvegű ásványvizet egyensúlyozott a pult szélére.

– Jókor érkeztünk! – ismerte fel Muki a helyzetet.

Két üveg társaságában kisétáltak a panzió mellé, ahol az árnyékban meghúzódva többen dohányoztak, és elégedetten kortyolgatták az égből pottyant hűsítőt.

– Hozzak még? – kérdezte a fiú.

– Jólesne, de így ia pisilnem kell.

– Egy pillanat… Felderítem a terepet.

A következő percben Muki fülig vigyorral tért vissza:

– Mondtam, hogy jókor érkeztünk! – Bermudanadrágja bő zsebéből egy kulcsot halászott elő: – Kellemes pihenést kíván a panzió vezetősége!

– Hol szerezted?

– A kezembe nyomták, csak annyit kérdeztek, hogy rendben van-e már a szállás. Hát rendben van? Bevallottam, hogy nincs.

– Most mi lesz?

– Úgyis pisilni akartál. Nem?.. Gyere, megkeressük a kisházak közül az ötöst, az a miénk!

Zavartan lépkedtek a faházak felé, összenevetve zárták ki az ajtót, majd megilletődötten ültek az egyik ágy sarkán.

– Itt vártak bennünket!

– Miből gondolod? – súgta Levélke.

– Voila! – ütögette meg Muki a párnát, majd a mozdulattól maga is zavarba jött, rohangált fel-alá és benyitott a fürdőszobába. – Kaptunk még tusfürdőt is, én úgyis nagyon leizzadtam. Büdös vagyok? – szagolt be a hóna alá. – Iszunk valamit? – Kitárta a hűtőajtót.

– Először pisilek… – válaszolt a lány még mindig suttogva.

– Emlékszel, amikor nem akart megállni a buszsofőr, csak a benzinkútnál?

– Pedig akkor is nagyon kellett…

– Megfenyegettük, hogy bepisilünk, a tanár meg azt mondta, hogy „ezek meg is teszik”, úgyhogy mégis megálltunk. – Muki a nyitott fürdőszobaajtóhoz támaszkodott és elhallgatott.

– Miért jutott eszedbe?

– Mert letódultunk a buszról, és fiúk-lányok ugyanarra szaladtunk, hiába kiabált utánunk a tanár, hogy kiknek balra, kiknek jobbra kellene menni…

– Sötét volt… De most elfordulnál?

– Szégyenlős vagy?

– Kicsit… nagyon… Különben sem azt akarod látni, ahogy pisilek, hanem a punimat, úgyhogy ne zavarj!

A fiú félig elfordulva, a szeme sarkából látta, ahogy a lány megkönnyebbülten felhúzza a ruháját, térd alá tolja a bugyiját… majd egy halk sóhajjal feláll, letép egy darabka papírt, odaérinti a puncijához és visszaöltözik. Közben Muki látszólag a szemközti falat nézte, mégis minden idegszála Levélkére koncentrált, és olyan ütőképes merevedése támadt, mintha robbanni készülne. Hamarjában visszaült az ágy szélére, s mire a lány megmosta a kezét, és vizes tenyérrel végigsimított az arcán, ő már valamennyire helyreigazgatta az árulkodó-követelőző testrészét.

A faház mellől hangoskodás hallatszott be:
– Mindenkinek megvan a helye?

– Jani már le is feküdt!

– Még most szóljon, aki nem találja a helyét! Aztán bemegyünk városnézésre, akit érdekel.

– Ebben ki lakik?

Muki négy néma lépéssel az ajtónál termett, és halkan elfordította a kulcsot.

Valaki ebben a pillanatban lenyomta a kilincset. – Nem a miénk. Vagy elmentek sörözni.

A hangok eltávolodtak.

Muki visszaült Levélke mellé és átkarolta a vállát. Hallgatásba burkolózott a faillatú házikó, mintha attól tartana, hogy visszatér a turistacsoport, ám az előbbi hangoskodókra már egyikük se gondolt. Elfogódottan várták, hogy a másik megszólaljon, de azzal is tisztában voltak, hogy egyikük sem mondhatna olyat, amit ne tudnának már régóta. Két éve.

Arcukat egyszerre fordították egymás felé, és egészen közelről nézték azt a szempárt, amiről álmodtak. Nézték a két évvel ezelőtti önmaguk tükörképét, és felismerték az akkor félbemaradt pillanatot. Levélke arcán egyetlen könnycsepp is legördült, jelezve a soha nem remélt boldogságot.

Hallgattak. Értették egymást.

Percek teltek el, talán órák? Esetleg újabb két év?

Egyszerre álltak fel, vetkőzni kezdtek. A második mozdulatnál összetapadt a szájuk, és csak annyira távolodtak el egymástól, amíg az egyes ruhadarabokat félredobták. Egymásmellé dőlve, sokáig csak az ajkuk ért össze, majd félénk simogatással ismerkedtek. Muki hirtelen fordult egyet, és a meglepett lány lábait széthajtva, arcát a pihés titokhoz szorította, majd nézegette, nyalogatta, és érezte, hogy Levélke vele ugyanezt teszi. Lábuk többször megremegett, testük megfeszült, amikor a fiú visszafordult, és ráfeküdt a lányra. A nyakába szuszogott és csókolta vég nélkül, mellette két térd emelkedett fel, a lány keze közéjük csúszott, és óvatosan segítette összekapcsolódni a szerelmeseket. Sokat vártak erre, de nem tartott sokáig.

– Lehet, hogy bajt csináltunk… – szólalt meg a kipirult Levélke.

– Fájt? Rossz volt?

– Dehogyis, te buta! Úgy érzem, sikerült összekennünk a lepedőt. – Zsebkendőnyi piros folt éktelenkedett a lány feneke alatt. – Ezt gyorsan be kell áztatni! – Mukit arrébb gurítva felmarkolta az ágyneműt, szaladt vele a fürdőszobába, és ráengedte a vizet.

A fiú csak bámulta a meztelen lány sürgés-forgását, és együtt nevettek, amikor a foltos lepedő rózsaszínné alakult.

Vidáman öltözködtek, nézegetve egymást, majd éppen akkor hagyták el a faházat, amikor egy kisebb csoport a házikók számozását bogarászta. Két nénike egyből le is csapott a nyitott ajtajú szálláshelyre.

Muki és Levélke hazafelé sétáltak, közben többször felemlegették a nénikéket a rózsaszín lepedővel, és örültek a napfénynek, az erdő melletti árnyékos résznek, a folytatódó pillanatnak, és persze egymásnak.

Vége