Nemzetközi vadnyugat

B-vel a föld körül

Sokasodnak az örömök, ha B már nem is csak egy csinos lánnyal kerül össze. Pláne ha még beöltözősdit is játszanak.

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Fernanda (első felbukkanás: Sandboard) és Katyerina (első felbukkanás: A jég városa) is.

******************************************************************************

- Végeztetek már? Lassan lemegy a nap - zsörtölődtem az ajtó előtt toporogva.

- Nyugalom, chica! - hallatszott bentről Fernanda csilingelő nevetése. - A jó külsőhöz idő kell.

- Ezt mintha egy plázacica mondta volna - húztam el a szám, mire ő ismét csak felkacagott odabent.

Sose voltam az az öltözködős fajta. És, bár ez nő létemre szinte már szentségtörés, vásárolni sem szeretek egyáltalán. És ha már a kettő együtt jár, ruhapróba és társai, akkor teljesen elvesztem. És egyáltalán nem a jó értelemben. Pedig én még azt hittem, ha van olyan hely a világon, ahol az öltözék számít valamit, de nem kell órákig pimpőcködni, akkor ez az. Hát tévedtem.

Ahogy végignéztem a boltíves veranda előtt nyújtózó úton, mintha bő száz évet repültem volna vissza az időben. Az angolszász kultúrában valahogy benne van ez a fajta múltidézés. A britek Trafalgart és Hastingset játszák újra, lovagi tornákat rendeznek, az ausztrálok az ódivatú angol bálokat gondolják újra, itt, Amerikában meg a polgárháborús emlékcsaták vannak divatban, na meg az olyan vadnyugati városkák, mint ez itt.

És, meg kell hagyni, kiváló munkát végeztek. A rendszeres tatarozás és karban tartás következtében ez a préri közepi kis egyutcás városka pontosan ugyanolyan, mint a tizenkilencedik század alkonyán. Leszámítva az olyan modern alkalmatosságokat, mint a vízöblítéses wécé és a kólaautomata, ami nélkül a mai amerikai nem tud élni, de ezeket is ízlésesen elkendőzték azok elöl, akik nem pont azt keresik. A poros utca, az itt-ott kikötött lovak, a közeli ivó zajai viszont tökéletesen olyan hangulatot idéztek, hogy az ember már azt várta, mikor vágtat be a képbe a maszkos Dalton-banda, vagy Billy a kölyök és társaik.

Az emberek pedig élvezték, hogy beolvadhatnak ebbe az idillbe. Mindenfelé cowboyok mászkáltak, elegáns urak, karjukon fodros ruhába öltözött hölgyeket vezetve. Nem messze egy sheriffnek öltözött fickó szunyókált karosszékében, a kocsma előtt pedig néha, valószínűleg fizetett statiszták, rögtönzött verekedést és pisztolypárbajt is csaptak. Persze nem bűzlött minden a lótrágyától, befedve a vastag porral és piszokkal, ahogy annak idején, elvégre adni kell a köztisztaságra, de, gondoltam én, ez az a hely, ahol az ember magára dob valami ódivatú rongyot, és már rendben is van. De Fernanda bebizonyította, tévedtem.

Mélázásomból a fa ajtó csapódása térített magamhoz, és ahogy arra fordultam, szembe is találtam magam barátnőm mosolygó, barna arcával.

Fura ezt pont a magamfajta szájából hallani, de sosem értettem a nőket. Hogy lehet fél órát elszöszölni azon, hogy az ember utána szakadtan és ápolatlanul nézzen ki? Még akkor is, ha pont ez a cél. Fernanda viszont tökéletesen teljesítette a feladatot. Mind az időkeretet, mind a végeredményt tekintve. Bár arca most is ugyanolyan csinos volt és barna hajzuhataga ugyanolyan igézően omlott vállaira, a fejébe nyomott, széles karimájú kalappal, bő nadrágjával, sarkantyús csizmájával, piszkosnak ható ingével, mellényével és kopott barna kabátjával mintha csak egy western filmből lépett volna elő. Még az övén is ott lógott a hetykén tokjába akasztott, természetesen működésképtelen revolver.

- Ejha! - füttyentettem. - Pedig már lassan, minden meggyőződésem ellenére, kezdtem azt hinni, csak festett barna vagy, és most kiéled a valódi, szőke cicababa éned - nevettem, széles mosolyt csalva az ő arcára is.

- Hékás! - kiáltott fel egy hang az ajtó felől. - Mázlid van, hogy olyan jó a segged és amúgy sem vagyok sértődős fajta, mert ezt most nagyon magamra vehetném.

Mindketten arra fordultunk, hogy szembe találjuk magunkat a tejfelszőke haj keretezte fehér arc közepén ülő, mosolygó kék szempárral.

- Hinnye! - igyekeztem bugris cowboyos hangszínt megütni. - Te aztán jól kitettél magadért, babám. Helyre lánykák teremnek ottan a zokon a ruszki pusztákon, látom én.

Katyerina vidáman felnevetett és leemelte homokszínű kalapját, hogy teátrálisan meghajoljon. Aztán kiegyenesedett és ismét fejébe nyomta a tökfödőtt, tökéletes rálátást engedve szerelésére. Fernandánál sokkal elegánsabbra vette a figurát, és amúgy is, erősen kétlem, hogy túl sok magas, vékony, szőke, kék szemű bombázó szaladgált volna a fénykorát élő vadnyugaton. Azonban mégis, élére vasalt világos nadrágjában és kabátjában, tiszta fehér ingében és a vállára akasztott, szintén csak formájában hosszúcsövű puskára emlékeztető alkalmatossággal gond nélkül elhittem volna róla, hogy mondjuk egy nagybirtokos marhatulajdonos szabadszellemű lánykája.

- Jól festesz - kacsintott Fernandára.

- Te is. Vagy mondjam azt, hogy csini vagy? - imitálta a kaliforniai tinilányok stílusát.

- Hé, hé! - nevetett Katyerina. - Ne kezd már te is!

Érdekes volt elnézni ahogy ez a két, egymástól merőben különböző lány, akiket ráadásul legalább annyira különböző körülmények között ismertem meg, együtt nevetgél és viccelődik.

- Na és te, B? - nézett rám Fernanda. - Hol a te jelmezed?

- Mindjárt beöltözök - válaszoltam. - Csak meg akartam várni amíg egyesek - néztem jelentőségteljesen egyikükről másikukra - végeznek a pimpőcködéssel.

- Kapd be, jó? - ütött orosz barátnőm gyengéden előbb emlegetett hátsó felemre, miközben besétáltam a fülkébe.

Gondoltam rá, vissza adom a kölcsönt, és én is ellébecolok egy ideig odabent, de valószínű, annyi idő alatt már magam is halálra unnám magam. Azonban, úgy tűnt, nekik nemigen maradt idejük unatkozni. Alig hogy becsuktam magam mögött az ajtót, nehéz csizmák dobogását hallottam a veranda deszkáin.

- Adj isten a szép hölgyeknek! - rikkantott egy férfi hang. Nem tudtam eldönteni, a vérében van a taplóság, vagy csak ilyen jól játsza a tanulatlan, szoknyavadász cowboyt. - Lenne kedve kiskegyeteknek kilovagolni kissé paripám hátán megszemlélni a gulyát?

Halkan kuncogtam és somolyogtam magamban. Szóval ez lenne a bélyeggyűjtemény ala Vadnyugat? Erősen kétlem, ha van is itt valahol egy-kettőnél több szarvasmarha, a lányok, akik belemennek a játékba, túl sokat látnának belőlük emberünk meztelen testének takarásában.

Ezt azonban Katyerina is nyilván nagyon jól érzékelte, és sejtette, sokkal többre megy itt a nyelvet nem beszélő orosz fruskával, mint a jó szóval.

- Elnézést, mister! - csendült is fel azonnal az erős orosz akcentus. - De ez a gyévuska már foglalt.

Nem hallatszott több szó, a vékony falon áthallatszó halk dobogásból és emberünk meglepett nyögéséből bárki kikövetkeztethette az eseményeket. Pláne ismerve Katyerina, orosz létére meglehetősen forró vérmérsékletét.

Majdnem hangosan felnevettem, miközben sebesen magamra öltöttem én is cowboy-szerelésem. Mire kiléptem az ajtón, a fickónak már hűlt helye sem volt. Katyerina viszont még mindig ott állt, kívülről a falhoz szorítva Fernandát, ajkaik pedig mohón egymásra tapadtak.

- Khm - köszörültem meg a torkom. - Csak egy percre hagylak magatokra titeket és máris elszabadulnak a hormonok?

- Nem nézni rám - játszotta a mentegetőzést Katyerina, továbbra is ugyanannyira mímelt akcentusával. Széles mosolya és csillogó szemei azonban elárulták. - Én menteni meg helyzet, hogy pasi zaklatni túlságosan gyévuska. Nem tehetni róla, hogy ragadni el hév.

- Te hülye vagy! - kacagott Fernanda és gyengéden belemarkolt a szőke lány fenekébe, aki így már annyira sem tudta visszatartani a nevetést.

Én meg csak kuncogva csóváltam a fejem. Mégis mit vártam, ha két ilyen lány összekerül? Jó kis társaságot alkottunk mi hárman. A tüzes latin chica, a Kínából szalajtott orosz gyévuska és egy túlméretes magyar lány cowboybőrben. Kész a túlfűtött nemzetközi vadnyugati komédia. Szigorúan nagykorúaknak.