Ünnepek a bárban

Egy kis előkarácsonyi történet a kedves olvasóknak.
De szereplőink ünnepelnek mást is.

****************************************************************************

Zoé földbe gyökeredzett lábbal állt a tágas, boltíves kapu előtt és képtelen volt másra, csak tátott szájjal bámulta a bejárat fölött a falra kanyarított feliratot. Nem mintha bármit is el tudott volna olvasni a vöröses-okkeres neonfényben villódzó krikszkrakszokból, amit a kínai betűk jelentettek neki. Azonban, ennek ellenére, talán pont ez babonázta meg ennyire. Az abszurd kép egy autentikus, vagy legalábbis annak ható kínai épületen díszelgő, oda illő felirat, körülötte pedig harsányan terpeszkedő karácsonyi díszítés. Kicsattanóan zöld ágak, csomópontjaikban ökölnyi világító vörös gömböcskékkel, ahogy körbeölelik a kereszténységet és annak ünnepeit többnyire csak hírből ismerő, és az elmúlt évtizedek kommunizmusa miatt a többi vallásossággal együtt nem is nagyon kedvelő távol-keleti szimbólumokat.

Mindezzel önmagában még nem túl nehezen leküzdhető gond lett volna csak. Hiszen multikulturális világban élünk és, bármennyire is erre utal ez az épület, ez nem Kína. Vagyis, gondolta Zoé, nesztelenül kilélegezve a teste melegétől párássá lett levegőt a kinti maró, decemberi hidegbe, a közelgő karácsonynak itt nagyon is van helye. A kínaiaknak pedig már lassan az egész világon van helyük.

Ami azonban az összképet csak még inkább összezavarta, az az volt, hogy hiába nem tudta elolvasni a feliratot, pontosan tudta, mi áll rajta. És nem csak azért, mert ugyanez méteres latin betűkkel ott állt a bejárati boltív közepén terpeszkedő óriási üvegajtón is, pláne mivel oda nem is nézett. A környéken nagyjából mindenki jól ismerte ezt a nevet és azt is, mint takar. Fung-hszi.

Zoé el sem akarta hinni, hogy itt van. A város, de legalábbis a környék egyik leghíresebb, egyesek szerint leghírhedtebb bárja előtt. És talán sokkal inkább az taglózta le, hogy pontosan tudta, mi várja odabent, nem pedig a kinti neondekoráció. Bár még az is megeshet, hogy az előbbi mérhetetlenül nagyobb ellentéte az utóbbival, mint az utóbbi elemei egymással.

Sose gondolta volna, hogy egyszer itt fog állni, a havazásra álló késő decemberi estében dideregve, de sokkal inkább arra készülve, hogy be is fog menni. De a barátnői hajthatatlanok voltak.

- Hé, szülinapos! - csattant Herta hangja ostorként a levegőben. - Egész éjszaka itt fogunk szobrozni és fagyoskodni, vagy végre be is megyünk?

Zoé lopva az alacsony lányra nézett, ahogy az Michael Flatley-t megszégyenítő toporzékolással igyekezett melegíteni magát, miközben kezeit kabátja zsebébe dugta, nyakát behúzta a sáljába, vállig érő, hullámos gesztenyebarna haja pedig sátorként borult feje köré. Nem mintha az utóbbi bármit is melegített volna. Zoé nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon rajta, ahogy az örökmozgó lány türelmetlenül várja, hogy belevethesse magát a benti élvezetekbe. Bár, hiába falta két kézzel az életet, nehéz lett volna őt elképzelni egy ilyen helyen, ahogy a lányokat hajkurássza, de mindig tanul valami újat az ember. És Zoé semmin nem lepődött már meg, ha Hertáról volt szó. Amellett pedig...

- Csak egyszer vagy tizennyolc éves - fejezte be helyette a gondolatban megkezdett mondatot Alex. A magas, platinaszőke lány olyan mozdulatlanul állt kínjában szteppelő társa mellett, mintha ő már jéggé is fagyott volna. Ha nem tudja, hogy azok a kék szemek mindig ilyen hideg fénnyel, de mégis barátságosan szikráznak, Zoé még el is gondolkodott volna rajta, hogy tényleg így van. - Használd ki! - zökkentette ki gondolataiból, ahogy szűkszavúbb barátnője befejezte mondandóját.

- Jaja - helyeselt Herta vidáman bólogatva. - Elvégre itt vannak az ünnepek és végre a mi kis Zoénk is nagykorú lett. Miért ne ünnepeljük meg?

Fura módja az ünneplésnek, húzta el gondolatban a száját Zoé. Bár a tizennyolcadik születésnaphoz nagyon is jól illett.

Különös volt belegondolni, hogy ők hárman majdnem egyidősek. A magas, kimért Alex simán ráhazudhatott volna jó pár évet a korára, bár amikor kiült arcára szokásos csintalan mosolya, a felhasználható plusz évek száma jelentősen lecsökkent. Ha viszont ezt mellőzte, kevesen hitték volna el, hogy az alacsony növésű, örökmozgó, folyton vigyorgó Herta nem fiatalabb nála jó pár évvel. Ahogy azt se, hogy hármuk közül a szende, visszahúzódó Zoé a legfiatalabb, még ha csak pár hónappal is.

De karácsonyra már mindhárman betöltötték a tizennyolcat, és most csak ez volt a lényeg.

Talán ismét túl hosszan elmélázott, mert végül Alex volt az, aki lassú léptekkel mellette termedt és barátságosan összeborzolta a haját.

- Menjünk be, jó? - mosolygott rá. - Így nem lesz könnyebb. És, hidd el, élvezni fogod!

Zoé gyorsan helyre igazította fekete fürtjeit, majd kiemelte ő is barna arcát a vastag sál mögül, ahova a hideg elől rejtette és gesztenyebarna szemeit barátnője alabástrom arca közepén világító kék íriszeire emelte, hogy aztán lassan bólintson.

Herta megkönnyebbülten sóhajtott a fejleménytől és gazellaként szökellve indult az ajtó felé, már nem is törődve mögötte kullogó barátnőivel.

A biztonsági őr egy darabig mogorván összeszűkült szemekkel méregette őket, de miután végignézte igazolványaikat, nem tellett az illendőségnél több időbe, hogy végre beléphessenek a kellemesen meleg belső térbe.

Ott már aztán teljes volt a képzavar. Miközben lassan lefejtette magáról vastag téli ruházatát, Zoé azon morfondírozott, kinek lehetett az ötlete, hogy egy ilyen helyre karácsonyi hangulatot varázsoljon. Igaz, összességében nem végzett rossz munkát. A lágy háttérzene, a mindent betöltő fenyőillat, a díszes belső tér elemeiről lógó ünnepi dekoráció és még a helyiség közepén terebélyesedő méretes karácsonyfa is tökéletesen megtette a hatását. Egy pillanatra talán még azt is elfeledtette, hogy az összkép így is olyan volt, mint egy Szaharában, téli bundában sütkérező eszkimó, vagy egy Grönland jégmezőin rozmárra vadászó, teljes harci díszbe öltözött zulu férfi.

Zoét viszont sokkal jobban lefoglalta az az ellentét, ami a várakozásai és a Fung-hszi valódi légköre között tátongott.

Korábban, amikor hallott erről a helyről, leginkább egy füstös sztriptíz bárnak képzelte el, ahol öltönyös, túlsúlyos, rossz arcú kínai férfiak ücsörögnek a sarokban, szivarjaikkal pöfékelve és leplezetlenül stírölik a szórakoztatásukra rendelt, alul öltözött lányokat.

A valóságban viszont, ha bekötött szemmel hozták volna át az extravaganciától csillogó bejáraton, inkább hitte volna, hogy valami kávézó- teázófélében van, esetleg valami elegáns, jó nevű szórakozóhelyen. Bár a Fung-hszi se panaszkodhatott a nevére, de azért mégis más, mint egy gentleman klub. Csak a keleties dekoráció zavarhatott be a képbe, de hát, a mai világban...

A tágas, de a kis társaságot mégis barátságosan körülölelő belső teret két-három-négy-hat fős asztalok töltötték meg, amik körül mindenfelé jól szituált emberek, párok, társaságok ücsörögtek. Itt egy öltönyös fickó olvasta az újságját, mintha csak a reggeli kávéját fogyasztaná munka előtt... bár ez már csak a késő esti időpont miatt is valószínűtlen volt. Ott egy huszonéves pár, akik akár még randin is lehettek. Ez még jó eséllyel igaz is lehetett, bár Zoé valószínűleg fülig pirult és szóhoz sem jutott volna, ha egy srác ilyen helyre hívja randizni. Amott egy harmincas baráti társaság, férfiak-nők vegyesen, vidáman iszogattak és nevetgéltek, emitt egy csapat egyetemista, hasonló körülmények között és még sok-sok hasonló arc.

Zoé érezte, hogy kissé lankad is benne a feszültség. Bár gondolhatta, hogy barátnői nem egy lebujba vagy valami lepukkant kupiba hozzák, azért mégis, fenntartásai voltak egy olyan hellyel kapcsolatban, aminek a megfejthetetlen jelentésű kínai nevét sokan csak "punciként", vagy, kínaiasabb kiejtéssel, Pun-ci formában emlegették, és a szolgáltatásokat, vagy, mondjuk úgy, a fogásokat tekintve, nem is ok nélkül. A helyzet azonban messze nem volt olyan rossz, mint várta. Barátnői pedig azonnal megragadták a kedvező pillanatot, Zoé két karjával együtt, és gyengéd erőszakkal odakísérték egy szabad asztalhoz.

Legszívesebben gyorsan legurított volna valami töményet, hogy még inkább oldódjon a feszültsége. Igaz, még sosem ivott komolyabban alkoholt, szóval azt se tudta, az ötlet honnan jött. Nem panaszkodhatott a szülei túlzott szigorára, de azt halálosan komolyan vették, hogy tizennyolc év alatt se pia, se szex. Úgyhogy még az első sörét is csak pár napja itta meg. A nagybátyja születésnapi ajándéka volt. És, bár elméletben innentől már a szex elé se gördítettek akadályt a szülei sem, attól valószínűleg most is szívrohamot kaptak volna, ha itt látják. Bármilyen visszafogott és hangulatos is a hely.

Mindenesetre a még mindig tetemes feszültséget jó lett volna valahogy elűzni. Irigyelte is Alexet és Hertát, milyen felszabadultan nevetgéltek és élvezték a hely hangulatát. Pláne úgy, hogy, ismerve őket, szinte biztos, hogy ők se jártak még csak hasonló intézményben sem.

- Üdvözletem a hölgyeknek! - zökkentette ki végül merengéséből egy kellemesen búgó hang.

Ösztönszerűen kapta fel a fejét a kiszolgálásukra érkező nőre tekintve.

A csokoládébarna bőrű, magas és sportosan karcsú szépség csak még tovább bonyolította, vagy inkább, az egyre inkább feloldódó Zoé számára, árnyalta az összképet. Nem volt elég ugyanis a félvérekre jellemző sötét tónusú bőr és ismerősen európaias jellegű vonásokat is hordozó arc párosa, ötvözve a hely keleti mintás köntösével, az egészet megspékelték még, az ünnepekre való tekintettel, egy élénkvörös Mikulás-sapkával is. Szürreális volt a kép, de Zoé egyre inkább úgy érezte, mintha tényleg megitta volna azt a töményet, és inkább élvezte a kavalkádot, minthogy kizökkentette volna az.

- Pokahontasz vagyok - mutatkozott be nyilvánvaló művésznevén kiszolgálójuk. - Szolgálhatok esetleg valami frissítővel?

- Először valami italt! - vágta rá azonnal vidáman Herta. - Ünnepelünk.

- Nocsak! És megtudakolhatom, mit? - kérdezte a fekete nő kedvesen. Bár a környezetidegen dekorációban ez is csak növelte a képzavart, de Zoé feltételezte, kiszolgálójuk rögtön megértette, nem a karácsonyra akarnak inni.

- A barátnőnknek születésnapja van - jelentette ki szikáran Alex, először Pokahontaszra mosolyogva, majd küldött egy jelentőségteljes pillantást Zoé felé.

- Méghozzá a tizennyolcadik - csiripelte Herta.

- Nocsak! - mosolyodott el őszintén a köntösbe öltözött, Mikulás-sapkás nő. - Isten éltessen! Akkor, ajánlhatok egy finom pezsgőt esetleg...

- Inkább valami töményebbet! - szaladt ki Zoé száján, de a következő pillanatban azt kívánta, bárcsak ne tette volna.

A többiek azonban csak mosolyogtak, Herta pedig egy pillanaton belül fel is nevetett.

- Ez az, Zoé baba! Csak keményen!

- Van esetleg valami jó pálinkájuk? - intézte közben higgadtan a rendelést Alex. Majd, miután röviden mindent lerendeztek, a kiszolgálójukhoz legközelebb ülő barna hajú barátnő még hozzá tette:

- Aztán jöhet a főfogás is!

Zoé akaratlanul is elvörösödött, ahogy Herta keze könnyedén meglendült és Pokahontasz fenekére telepedett, hogy gyengéden megmarkolja azt. A nő azonban úgy mosolygott, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna, majd bólintott és elsietett a pálinkákért.

A következő percek mintha teljesen összefolytak volna. Látta, hogy barátnői vidáman beszélgetnek és nevetgélnek, ő azonban csak bambán mosolyogni tudott. Hiába volt ő az ünnepelt, valahogy nem érezte úgy, hogy róla szólna ez az este. Bár tulajdonképpen hármuk születésnapját közösen ünnepelték, és Zoé nem is vágyott rá, hogy ő kerüljön a figyelem középpontjába. Jól érezte magát csak az árral sodródva.

Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el, amíg Pokahontasz visszatért és arcán ugyanazzal a kedves mosollyal eléjük tette a pálinkát, hogy aztán egy lépést téve hátrafelé, diszkréten visszavonuljon, amíg ismét szükség lesz rá.

- Akkor, igyunk az ünnepeltre! - emelte fel a poharát Herta.

- Az ünnepeltekre! - hárított Zoé, igyekezve megosztani a figyelmet hármójukon. - Elvégre, nem csak én lettem tizennyolc.

- Akkor, egészségünkre! - helyeselt Alex is, majd egy gyors koccintás után felhajtották az italt.

Zoénak könny szökött a szemébe, ahogy az átlátszó lé végigmarta a torkát. A kellemetlen érzést azonban hamarosan sokkal jólesőbb követte, amikor már megérezte a fejébe szálló alkohol hatását. Így már nem is tűnt olyan különösnek, amikor Herta a némán várakozó Pokahontasz kezéért nyúlt, hogy az asztalhoz invitálja őt.

A fekete nő a legnagyobb természetességgel ült fel az asztalra a barna hajú lány elé, hogy készségesen félre hajtsa köntöse elől lelógó részét. Zoé hosszú ideig úgy érezte, mintha csak egy álomban lebegne, amiben semmi különleges nincs abban, ahogy barátnője kiszolgálójuk combjai közé fúrja arcát.

Alex arcán ott virított gyakran felbukkanó csintalan mosolya, amely mintha egy csapásra átrendezte volna vonásait és éveket fiatalította volna, és miközben Herta feje ütemesen mozgott a két hosszú comb között, kezei pedig az izmos testrészeken vándoroltak, a szőke barátnő is ujjai hegyével az előtte lógó lábszár sötét bőrét simogatta.

Zoé egyre fokozódó érdeklődéssel figyelte a jelenetet. Pokahontasz feje kissé hátra csuklott, a szája elnyílt és, az alkohol által felhúzott vibráló fátylon keresztül mintha halk nyögések is eljutottak volna az eseményeket érdeklődve figyelő lány füléhez.

Amikor végül felemelte a fejét, Herta arcán fehéres, áttetsző nedv fénylett, miközben csillogó pillantásokat küldött Zoé felé. A lánynak azonban talán túlságosan is a fejébe szállt az alkohol. Csak ennek tudhatta be, hogy a körülötte lévő világ képei szinte filmszerűen összemosódtak előtte. A hangok csak távoli, visszhangzó sustorgásként jutottak el hozzá és az is már-már álomszerű volt, ahogy a következő pillanatban Herta átadta a helyét Alexnek, hogy most a szőke fej tűnjön el a sötét combok között.

Pokahontasz nyögése megremegtette a Zoé agyára telepedő fátylat, ahogy a nő két kézzel az asztalra támaszkodva hátra vetette a fejét. Herta pedig közben születésnapos barátnője mellé telepedett és miután küldött felé egy cinkos pillantást, vidáman szemlélte tovább Alex tevékenységét.

Az idő elvesztette jelentőségét, ahogy lebegett a mámoros ködben. Csodálkozott, hogy már egy kis pohárnyi pálinka is ilyen hatással van rá. De hát, nem volt hozzászokva az alkoholhoz. Az az egy üveg sör is, amit a családi szülinapozáson ivott, alaposan kiütötte. Még az is lehet, egyáltalán nem bírja az alkoholt.

Csak halványan emlékezett arra, amikor Alex is felemelte nedves arcát és a széttárt combok közül. Valaki, talán Herta, de az is lehet, maga Pokahontasz, megkérdezte tőle "Te is kérsz?"

Nem emlékezett visszautasította-e az ajánlatot, vagy csak bambán bámult maga elé vigyorogva. Abban azonban biztos volt, hogy nem élt a lehetőséggel, csak elmerült a magukat jól érző barátnői által teremtett kellemes hangulatban.

- Talán jobb lesz, ha indulunk - rántotta ki iszamós elméje mocsarából Alex hangja. Barátnője megértően figyelte őt. Talán ő is érezte, mennyire kifolyt belőle a szufla. Talán ezért is nem erőltették, hogy szülinaposként ő is élvezze ki a főfogást.

Herta diszkréten fizetett, miközben kitámogatták Zoét az ajtón. A friss, hűvös levegő valóban jót tett, ahogy hideg ujjakként végigsimított az arcán. Az alkoholgőz mintha megfagyva ülepedett volna le az agyában, lassan kezdte visszanyerni tudatát és időérzékét is.

Összességében kellemesen csalódott a Fung-hsziben. Ha a belépésükkor meglepetten konstatálta, olyan az egész, mintha egy üdítő kis kávézó lenne, nem tévedett sokat. Eléggé perverz kávézó, ha úgy vesszük, de neki nem volt vele semmi baja.

- Máskor is visszajövünk? - vigyorgott Herta.

- Szerintem jó ötlet - válaszolt Alex, visszatérve szokásos kimért stílusához, de szemei csillogásán látszott, ő is legalább olyan jó ötletnek tartja a felvetést, mint Herta.

- Akkor talán te is kapsz majd egy kis kóstolót - bökte oldalba könyökével az alacsonyabb lány Zoét egy vidám nevetés kíséretében, a harmadik lány azonban továbbra is csak bambán mosolyogni tudott.

- Mit szólnátok, ha rendelnénk egy taxit? - vetette fel Alex. - Itt vannak nem messze. Egy perc és ide ér.

- Jó ötlet - nézett Herta is kissé aggodalmasan Zoéra.

- Menjetek csak! - szuszakolta ki magából végre a szavakat a harmadik lány egy mosoly kíséretében. - Én úgyse megyek messzire - pillantott arra, amerre, pár utcával arrébb, a szülei várták haza. - Inkább sétálok. Attól jobban kitisztul a fejem.

- Rendben, csajszi! - ölelte át a vállát Herta.

- De azért vigyázz magadra! - tette hozzá Alex, miközben puszit váltottak. - Aztán majd hívj fel, ha holnap felébredsz!

- Engem is! - csivitelte Herta vidáman.

Zoé csak bólintott, miközben figyelte, ahogy barátnői elsétálna a taxiállomás felé. Azonban még akkor sem akaródzott megmozdulnia, amikor a két másik lány már eltűnt a sarkon. Feje egyre jobban kitisztult és a fogaskerekei lassan mozgásba lendültek.

Bár a pálinka nem volt jó ötlet, végeredményben jól érezte magát. Eleinte erősen ódzkodott az ötlettől, hogy itt ünnepeljék meg a születésnapjukat, karácsonyt meg miegymást, de most már, azon kapta magát, ő sem veti el az ötletet, hogy visszajöjjenek még egyszer. Talán többször is. Sőt.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve vett egy mély levegőt, majd sóhajtott és sarkon fordult, hogy visszamenjen a bárba.

A biztonsági őr ezúttal nem állta útját, és mire észbe kapott, már ismét ott állt a kellemesen duruzsoló zene ölelésében, a belső térben, ezúttal már egyedül és, józanabbul, igaz, de nem teljesen tiszta fejjel.

Maga se tudta pontosan mit keres, amikor tekintetével az asztalok közötti teret pásztázta, de amikor végül megpillantotta Pokahontaszt, lábai szinte maguktól indultak útnak.

Fogalma se volt, mit akar mondani, vagy egyáltalán mit mondhatna, de nem is volt rá szükség. A fekete nő már az utolsó lépéseknél észrevette, és a felismerés szikrájával a szemében rámosolygott.

- Nocsak. Visszajött a szülinapos?

- I-igen - hebegte Zoé. - Csak kellett egy kis levegő.

- És a barátnőid? - nézett mögé érdeklődve a másik, de Zoé megrázta a fejét.

- Ők haza mentek.

- És te? - találták meg ismét őt az érdeklődő sötétbarna szemek. - Mégis visszajöttél egy gyors fogásra?

- I-i-igen. - Zoé érezte, hogy fülig pirul, közben pedig, Pokahontasz tekintetét kerülve, bizonytalan mozdulattal igyekezett remegő kezével megtalálni tárcáját rejtő zsebe nyílását.

- Ugyan! - fogta meg a csuklóját gyengéden a nő. - Erre semmi szükség. Tekintsd születésnapi ajándéknak!

Zoé nem válaszolt semmit, csak pár másodpercnyi gondolkodás után viszonozta a rá villanó fehér mosolyt.

Pokahontasz nem engedte el a csuklóját, de továbbra is csak jelzésértékűen fogta, miközben visszakísérte ugyanahhoz az asztalhoz, ahol pár perce még Hertával és Alexszel ültek hármasban, és ami még mindig üresen állt, várva az újabb vendégeket.

Érezte, hogy arca olyan vörös, mint a nő fején csücsülő Mikulás-sapka, miközben, engedve az invitálásnak, helyet foglalt, Pokahontasz pedig diszkréten feltelepedett elé az asztalra és ugyanúgy széttette lábait, ahogy korábban Hertának.

Zoé bizonytalanul emelte fel egyik kezét, hogy ujjai hegyével végigsimítson a nő lábszárán, majd combja belsején, miközben az félrehajtotta az útból a köntös elülső részét.

Bizonytalanul nézett fel Pokahontasz szemébe, aki viszont csak mosolyogva bólintott. Egy szó se hangzott el többet, azonban már-már egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy Zoé előre hajolt, a keleti mintákkal díszesen hímzett ruhadarab által felszabadított, bugyi hiányában semmi által nem takart terület felé. Orrát megcsapta a semmivel össze nem hasonlítható illat. Kellemesen kesernyés? Vagy inkább édes? Fűszeres? Maga sem tudta megmondani, de nem is érdekelte. Csak lehunyta a szemét, ahogy ajkai Pokahontasz szeméremdombjához értek. A nő felnyögött, Zoé pedig elmerült az ízek mámorában.

********************************************************************

Ha kíváncsi vagy még több részletre a Fung-hszi bárral kapcsolatban, olvashatsz róla még itt: Orál-bár