Minden társadalomban vannak bizonyos jelenségek, bizonyos témák, amiket az emberek szeretnének kiküszöbölni az életükből és még csak mint témát is a látókörükön kívül tartani. Persze mai modern világunk messze földön az ilyen tabuk ledöntögetéséről híres. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy ezt a tabudöntögetést hogy tesszük. Óvatosan feszegetjük a határokat? Csintalanul átszökellünk a válaszvonalon és körbenézünk, most mi fog történni? Csak egyszerűen átgyaloglunk a "tiltott területen", mintha az nem is létezne? Vagy eszetlen vaddisznóként átcsörtetünk a már említett válaszvonalon, majd döngetjük a mellünket, hogy lám csak lám, mi megcsináltuk?
Nagyon nem mindegy.
Erre jó példa mai történetünk is, ami a Sisters at Play címet viseli. (A cím lefordításával alaposan meggyűlhet az ember baja. Szó szerint "Színdarabban játszó lánytestvéreket" jelent. Ezt már csak kellőképp irodalmi stílusba kell önteni.) A szerző a Scarlett kihívása, a Ruby és Az új lány alkotójaként ismert YKN4949, a téma pedig az, ahogy két nővér közelebb kerül egymáshoz.
Na most ez tipikusan az a fajta téma, amit millióféleképpen el lehet baltázni és nagyon nagyon nehéz minimum elfogadhatóan csinálni. YKN4949-nek viszont, legalábbis érzésem szerint, sok hibával, hiányossággal és felmerülő kérdéssel ugyan, de sikerült. Ez a történet nem egy vehemens nyálcsorgatás azon, hogy két testvérről van szó. Nem erre veri a farkát a szerző (és nem csak azért, mert a neméről nem tudni semmit). Korrekten és a minimálisan szükséges érzékenységgel kezeli a témát. Ezzel kapcsolatban azonban felmerült bennem a kérdés, hogy miért volt egyáltalán szükség arra, hogy főszereplőink testvérek legyenek?
Oké, kézenfekvő a megoldás, mivel tulajdonképpen ez ad valamirevaló súlyt is a történetnek. Az egész mű ugyanis arról szól, hogy mesélőnk egy tehetséges, de a szakmában mégis csak nyögve nyelősen boldoguló színésznő, aki végre kap egy lehetőséget, hogy berobbanjon a New York-i színházi életbe, Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy eljátssza egy darab főszerepét, amiben egy másik nővel keveredik szexuális viszonyba. Az viszont csak a próbák kezdete előtt közvetlenül derül ki, hogy a partnere történetesen az álnéven karrierbe kezdő húga. Ezek után kézenfekvő, hogy az egész történet arról szól, ezt a faramuci helyzetet hogy kezelik főszereplőink.
Nos, meglehetősen jól, tehát az sem vész el a sorok között, hogy testvérekről van szó és karaktereink valódi megoldásra törekszenek, de nem is veri ki arra az író, hogy két testvért dugjon ágyba egymással.
De ennek ellenére továbbra is nyitott kérdés nekem, hogy muszáj volt-e feltétlenül testvérnek lennie a két karakternek. A konfliktus akkor is kijött volna, ha csak gyerekkori jó barátok vagy valami hasonló, ami ugyanúgy előállítja a konfliktust, mert az ember ritkán kettyinti meg azt, akivel anno együtt hordták már a homokot is a várépítéshez, de amikor megtörténik, mégse annyira kényelmetlen a helyzet. (Az olvasónak legalábbis.)
A másik felmerülő kérdésem pedig az, hogy ha már mégis így alakította a szerző, mert hát szíve joga, miért volt muszáj szexjelenetet tenni a végére? A cselekmény ilyen szempontból nagyon jól fel van építve. A történet háromnegyed részében megvan ugyan a fülledt légkör és vibrál a levegő, de karaktereink mégis igyekeznek professzionálisak lenni és kikerülni a lehető legtöbb kényelmetlen helyzetet. És ez megy is nekik. Aztán a végén mégis bádá-bumm, deus ex szexjelenet. Na most erre én tényleg azt mondom, vagy ez, vagy az. A történet háromnegyedéig tökéletesen működik két testvérrel is a felállás, de ha már szexjelenet kell a végére, akkor sokkal jobb lett volna kevésbé tabudöntögetőre venni a figurát. Ha meg már nem testvérekről van szó, csak másként egymáshoz közel álló személyekről, akkor a többi részt is lehet bátrabban kezelni.
Félreértés ne essék, nem lesz ettől rossz a történet és nem lesz igazán gyomorforgató sem. Még sokkal jobban is elcsámcsoghatott volna az író a téma tabu voltán és jól tette, hogy nem ment el addig. Pusztán csak indokolatlannak érzem ezt a felállást.
Persze azt is megértem, hogy szükség volt rá, mert, amellett, hogy sok olvasó ezt várja el, valóban ez a történet két fókuszpontja. Az eleje, ahol kiderül a nagy harci helyzet, és a vége, ahol minden igyekezet ellenére kiteljesednek a dolgok. Köztük az események inkább csak csordogálnak. Változó intenzitással, de csak csordogálnak. Ha pedig nem lenne egy ilyen fókuszpont a végén, nagyon nehéz lenne úgy lezárni is, hogy az olvasó ne azt érezze, hogy ennek a történetnek most mi értelme volt.
Mindemellett viszont, összegezve, nem rossz történet ez. Az elmúlt időkben az egyik legjobb erotikus történet, amit olvastam. Aki túléli azt, hogy két testvér "románcáról" olvas, vagy legalábbis el tud vonatkoztatni tőle, tudja úgy olvasni, mintha két nagyon közeli, gyerekkori jó barátról lenne szó, annak egy könnyed esti olvasmánynak jó, ha épp erotikus történettel akarja elütni az estéit. Nagy dologra nem kell számítani. Nem lesz nagy csinnadratta meg tűzijáték, de élvezni azért lehet.
Mindemiatt ez a történet felkerül a lefordítandók listájára és talán záros határidőn belül olvashatjátok is majd itt magyarul. (Bár persze az is lehet, hogy nem. Nem ígérek semmit.) Akinek viszont elnyerte a tetszését és el akarja olvasni már most, akár angolul is, az itt megtalálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése