Heti ajánlat - Gyönyörök a levegőben

Repülni márpedig jó.

Nyaralás 1. rész

Lakodalom van a panzióban 2. fejezet - Szobakulcsok

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Lakodalom van a panzióban 1. fejezet - Esküvői dekoráció

*****************************************************************

Ahogy ígérték, 11 óra körül a három lány felfüggesztette a teremdíszítést, és kértek egy szobakulcsot.

– Jó lesz az, amelyiket a menyasszonynak foglalták… – javasolta a mini-ruhás, látva Andor tanakodó arckifejezését.

– Négy szobát kértek előzetesen, de úgy tudom, hogy majd a vendégek közül jóval többen akarnak maradni. A menyasszonyit és a további lefoglaltakat inkább nem adnám oda, mert később nem lesz időnk takarítani, és mit szólna akárki is, hogy más után kapja meg a kulcsot…

– De én a menyasszony húga vagyok, és elhiheti, hogy feküdtünk mi már közös ágyban! – erősködött a lány.

– Én ezt elhiszem, mégsem engedheti meg egy neves panzió magának, hogy takarítás, ágyneműcsere és satöbbi nélkül engedje be a vendégeket ugyanabba a szobába. Adok egy másik szobát, ezzel megelőzünk minden komplikációt, és kielégítünk minden igényt.

A lányok felkacagtak, és ketten egyszerre nyújtották a tenyerüket. A pincér hosszasan billegtette a levegőben, mintha valami tétje lenne, ki kapja meg a kulcsot.

– Mibe fogadjunk, hogy ez a maga szobája? – mosolygott huncutul a mini-ruhás, majd nevetgélve elindultak a lépcső irányába.

– Nem rossz ötlet! – dörmögött Andor, és az emelet felé fordítva ábrándos tekintetét, látta a falakon keresztül, ahogy munka után belép a szobába, és három lányt talál az ágyában. Ő biztosan nem problémázna, mint a törpék tették Hófehérke láttán! Olyan lényegtelen dolgokat már figyelembe se vett, hogy a munkaideje valamikor holnap reggel jár le, és a lányokat nem a saját szobájába küldte, mivel nincs is olyan. – Álmodozni meg szabad. – Ismét a pultoslányt nézegette, aki felemelte a tegnapi étlapot, s mintha abból olvasna fel részleteket, hosszasan mesélt valamit Angélának, a pincérnőnek.

Megérkezett az előre bejelentkezett turistacsoport egy tömött busszal, megrohamozták a mosdót, majd Andor türelmesen felvette a megrendeléseiket. Elég volt strigulákat húzogatni, mert – figyelmen kívül hagyva a széles ételkínálatot – majdnem mindenki rántott szeletet vagy marhapörköltet kért.

– Kellek? – fordult Andor felé a pincérnő.

– Hagyd csak, elbírok velük!

Angéla már ismét a pultoslányra figyelt és visszafojtott nevetéssel hallgatta.

– Megint valami se-füle- se-farka pletykába merültek – gondolta a pincér, miközben benyújtott egy cédulát a konyhába. – El tudom képzelni, mennyi mesélnivalója van a kiscsajnak, biztos, hogy tízszer annyit kefél, mint én. Hússzor… – korrigálta saját becslését és gyanította, hogy ezzel még alulértékeli a pultoslány étvágyát.

Közben valami távoli rokonok érkeztek hosszú útról, akik az esti lakodalomba hivatalosak. Ők azok – mondták –, akik telefonon foglaltak szobát, egy asszony a fiával és egy férfi a lányával. Andor először nem értette a zavarodottságot, amikor az egyik kulcsot az asszonynak nyújtotta, majd a másikat a férfinek akarta adni. Egy kevés, néma tanakodást követően a második szoba kulcsáért a fiú nyúlt, és mohó tekintetet vetett a lányra. A pincér meg tudta érteni: a lány dús idomai az ő fantáziáját is beindították, nemhogy egy pattanásos kamaszét.  – Na, ez a kiscsávó ma éjjel elveszíti a szüzességét – állapította meg magában, de az asszony és a férfi izgatott viselkedéséből is azt szűrte le, hogy régóta várják már a közös szobába kerülést. – Lehet, hogy mindjárt neki is látnak, amint becsukódik mögöttük a szobaajtó, és ha a kiscsávónak van egy kis esze, ő is elintézi a déli kefélést, aztán éjjel majd megismételheti, ahányszor bírja. – Eszébe jutott a három lány, akik felszalagozták az éttermet, és most pihennek a panzió egyik szobájában. – Pihennek? No, ez az, amit nem tudok elképzelni!

*

A srác kinyitotta a szobaajtót, előreengedte a lányt és megvárta azt az egy-két másodpercet, míg a szomszédos szoba bejárata becsukódott a felnőttek mögött.

A férfi, aki távoli rokonuk, már útközben tett néhány félreérthető megjegyzést arról, hogy ki kell használni az esküvői mulatságot a kapcsolatok felelevenítésére, elmélyítésére.

– Nemcsak az ifjú párnak lehet jó éjszakája! – emlegette többször is.

A fiú kezdetben csodálkozott ezen a nyomuláson, ám amikor ráébredt, hogy ugyanakkor ő meg a csajszival jöhetne össze, lopva méregette a súlyos melleket, és az út második felén – folyamatos erekciója miatt – az ölében tartotta a kezét. A lány unottan nézelődött az ablakon keresztül, mint aki naponta megteszi ezt a távolságot, húsos combjai enyhén szétnyíltak, mellei minden úthibát azonnal jeleztek. Egy hirtelen fékezéskor ösztönösen a fiú álcázásul használt kezéhez kapott, megszorította, de a következő pillanatban már újra kifelé nézett, és ezen fölül semmi jelét sem adta, hogy tudomást venne a mellette utazó, hímnemű rokonról.

– De Sándooorrr! – nyafogta a fiú anyja az anyósülésről. – El ne tékozolj minket, még jó lenne látni az esküvőt!

– Semmi gond, csak ez a vadbarom befékezett előttünk. Az esküvőre pedig megérkezünk épségben, láthatjuk a publikus részét, ami pedig utána történik, az legyen az ő dolguk!

– De odavagy ezzel a nászéjszakával! Már a mi időnkben se számított az ilyesmi. – Egy pillantást vetett hátra, a fiatalok felé. – Túl vannak már az ilyesmin, ne gondold, hogy ma éjjel fognak először…!

– Nem gondoltam. Nem lehet ennyi ideig visszafogni. Meg minek is? Amit megkíván a test, azt meg kell adni neki! – A belső tükrön keresztül a hátul utazó fiatalokra kacsintott. Úgy tűnt, mintha már nem is az ifjúpárról beszélne, hanem a lányáról és a nemrég megismert távoli rokon fiúról.

A srác kétségekkel telve várta a megérkezést, de a panzió recepciójánál reménykedve nyúlt a második szobakulcsért. Világos volt számára, hogy anyja a távoli rokonnal fogja megosztani a szobát, ami egyben azt is jelenti, hogy ő pedig a lánnyal…

A lány a szobában megtett 5 lépés alatt kiejtette a kezéből a csomagot – de annyira vontatottan és erotikusan, mintha a ruhájából lépne ki –, és hatalmas huppanással végigterült az ágyon. Remegtek a mellei, alig tértek magukhoz a megrázkódtatásból, de engedelmesen beálltak 90 fokra, és a bimbók a mennyezetet fenyegették. Vaskos combján megfeszült a nadrág, és aprólékosan kirajzolta a húsos puncit.

– Szerinted dugnak? – intett a szomszédos szoba irányába.

A fiú olyan határozottan és erőteljesen bólintott, mintha lefejelni készülne a körülötte sűrűsödő feszültséget.

– Jó is az! – sóhajtott a lány és a falat nézte, majd becsukta a szemét.

*

Az asszony és a férfi mögött is tompán puffant az ajtó.

– Hát időben ideértünk, pedig néha vánszorgásnak tűnt – jegyezte meg Sándor, és az egymáshoz tolt ágyakat nézte.

– Veszélyes vagy a kanyarokban… – Az asszony is tétován állt a franciaágynak tűnő fekhely előtt, és szinte látta rajta magukat összebújva. – Te átöltözöl? Még nem kellene…

– Inkább vetkőzni! Próbáljuk ki a rugózását!

Az asszony közelebb lépett, és kötekedő hangsúllyal mondta:

– Sándor, neked mindig azon jár az eszed?

– Nem mindig, mert van olyan, amikor eszembe se jut a… mi is? Miről beszéltünk? – Közben kigombolta az inget, meglazította a nadrágszíjat.

Az asszony nem bírta levenni a tekintetét a nadrág dudoros elejéről, és visszafojtott lélegzettel várta, hogy előbukkanjon a férfi alsónadrágja, ami már csak egy hajszálnyira van a… Úgy álltak, két lépesnyire egymástól, mint régi, megfáradt házastársak, és Sándor mozdulatai ugyanezt a benyomást keltették, miközben az asszony szíve úgy zakatolt, mint a traktor, amikor tavasszal előhozzák és nekieresztik a földnek.

A férfi gondosan leplezte izgalmát, nem is volt túlságosan nehéz ügyelnie a látszatra, hiszen teste még nem reagált, fallosza még nem nagyon akarta elhinni, hogy ezen a napon dúskálni fog az élvezetekben. Mert még otthon, indulás előtt – amíg a lánya eltüntette a reggeli maradékait és öltözködni kezdett – ő, ahogy szokott, komótosan átsétált a hibás kerítésen a szomszédba, és ott, a lomtárnak használt fáskamra félhomályában gerincre fektette a szomszédasszonyt. Úgy, ahogy szokta, befurakodott a kapálózó lábak közé, és hamarosan mohó, forró lökéshullámmal árasztotta el az elfojtottan szuszogó nőt. Egyszer sem buktak még le, pedig az asszony élettársa mérhetetlen féltékenységgel őrizte a tulajdonának tartott rést, de a használaton kívüli fáskamra nem került a látóterébe, és a közelben a szemrevaló lányával éldegélő, csendes-dolgos szomszédemberre sem gyanakodott. Sándor így – a reggeli gyors menetnek köszönhetően – a panzió emeleti szobájában könnyedén játszotta a szerepet.

Az alsónadrág – kerékpárversenyző mezére emlékeztette az asszonyt – jótékonyan beszorította Sándor hasának alsórészét, feszült mindenütt, kivéve a nagy csomagra méretezett elejét, amelyet azért tisztességesen kitöltöttek a tartozékok. Az asszony még sosem látott ilyen alsógatyát közelről – se citromsárga-feketét, mint ez, se másmilyent –, ami úgy kiemeli a férfiasságot, akár egy zsugorfólia, és amit Sándor, laza macsó módjára lehúzni készül.

– Ez az enyém lesz? – törte meg az asszony reszelős hangja a csendet. még mindig a bezacskózott pulykanyakra koncentrálva, és kezével egy tétova mozdulatot tett a férfi felé.

– Megfelel? – kérdezte Sándor.

– „Hogy-a-fenébe-ne” – nyögte volna az asszony, ha valami csoda folytán mégis sikerül hangot kipréselnie.

– Te nem vetkőzöl? – Sándor szavai üresen koppantak, akár egy fásult prostituálté, aki számolatlanul hordja fel a térről a kuncsaftokat, és a sokadik menetnél már nincs kedve előadni ugyanazt a műsort.

*

A szomszédos szobában Sándor egyedül nevelt lánya átlósan feküdt az ágy közepén, szinte ugyanabban a helyzetben, ahogy lehuppant, csak a cipőit rúgta le közben, és felhúzta a lábát enyhe terpeszben.

Az asszony egyedül nevelt fia a szétnyitott lábak között kutakodott sóvár tekintetével. Biztonságot jelentett számára a lány lehunyt szeme, így zavartalanul nézegethette az ismeretlen, kirajzolódó testrészt. Tudta, hogy az ágy mesebeli „terülj-terülj asztalkámmá” változott, már a varázsigét sem szükséges remegő ajkakkal eldadogni… A lány ott feküdt karnyújtásnyira, kiterülve és egykedvűen, mintha nem érdekelné, mi történik a szobában, az meg végképp hidegen hagyná, hogy mi történik vele. Csak hozzá kellene valahogy kezdeni!

– Nem vetkőzöl? – szólalt meg váratlanul a lány.

*

A panzió egy harmadik szobájában három lány vihorászott. Az ágyon ültek és könyökre támaszkodva feküdtek, néha eldőltek a nevetéstől, máskor megérintették egymást.

Amikor a pincértől megkapták a szobakulcsot, elhatározták, hogy beszélgetnek egy jót, amíg az étteremben lezajlik az ebédeltetés, s ők megint díszítgethetik a termet az esti lakodalomhoz. A szobába érve megörültek a kikészített törölközőknek.

– Én lezuhanyozok, ha nem bánjátok – jelentette ki egyikük.

– Én is… – A menyasszony húga kibújt a mini-ruhájából,de lassúnak bizonyult, mert az ötletgazda felkapott egy törölközőt:

– Előbb én, mert bűzlök az izzadságtól! – Már a fürdőszobában érte utol Betti megjegyzése:

– Nem baj, így szeretünk, büdösen…

Válaszképpen négy ruhadarab repült ki a tárva-nyitva hagyott ajtón, majd odabent zuhogni kezdett a víz.

– Figyelted a pincér szemét? – kérdezte Betti a bugyiban-melltartóban ücsörgő Lizától.

– Egész délelőtt minket bámult…

– De mikor a kulcsot átadta! Mintha valami egészen mást akarna a markunkba tenni – kacagott a világosbarna-hajú lány.

– Csak tudnám, mire gondolsz! –Liza tenyerét a szája elé kapta.

– Arra gondolok, amit minden pasi egyből a kezedbe akar adni, de ezt neked tudnod kell! – Betti átölelte a barátnőjét és lenyomta az ágyra, homlokukat összeérintve pukkadoztak a nevetéstől.

– Az is lehet… szerintem annyit kukucskálta már a cicidet, hogy el kellett mennie, kiverni magának…

– Vagy a te popsidra… haha… Mindig kiguvadt a szeme, ha felléptél egy fokot a létrán.

– A te cicidet többet látta, mert alulról is, fölülről is kikandikált…

– Te hülye, miért nem szóltál?

– Miért szóltam volna, ha észrevette magától is? Különben is, most legalább a pincér tartozik: ő is viríthatna valamit. Majd szólok is neki, hogy kapja elő…

– Mit csináltok szüzek? Buli van? – lépett ki a fürdőszobából közös barátnőjük, aki időközben lemosta magáról az izzadságot. Törölközőjével láthatatlan vízcseppeket itatva bámult a két fetrengő lányra: – Csajos buli van, vagy csak egymáson gyúrtok az estéhez?

Folytatása következik!

Vakrandi 5. rész

Előzmény: Vakrandi 1. rész
Közvetlen előzmény: Vakrandi 4. rész

Írta: YKN4949

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. augusztus 14.

*******************************************************************

Hideg volt odakinn. Láttam a lélegzetem páráját magam előtt gomolyogni, ahogy belevetettem magam a sötét éjszakába. Amikor beléptem az étterembe, még nem volt olyan hideg, de késő ősszel hamar leesik a hőmérséklet, miután lemegy a nap. Fogalmam se volt, mennyi idő lehet. Csak vettem egy mély levegőt, hogy kitisztuljon a fejem és sétálni kezdtem.

Nem jutottam különösebben messzire, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Tudtam, hogy őrültség, de az első pillanatban azt hittem, Kim az. De aztán megszólalt megint:

– Ash! Hé, Ash! Minden rendben?

Most már felismertem Riley hangját és csak akkor tudatosult bennem, hogy szó nélkül faképnél hagytam a bárpultnál. Gyorsan megfordultam és néztem, ahogy ott áll, úgy húsz méterre tőlem az étteremajtóban.

– Én... – kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Azt se tudtam már, miért vagyok ott egyáltalán. Csak el akartam tűnni onnan. Ismét megfordultam, hogy távozzak.

– Ash! Mi a fene van veled? Mondtam valami rosszat? Várj már! – kiabálta Riley, de én csak gyalogoltam tovább. Jobb lesz neki, ha visszamegy az étterembe és keres valaki mást, akivel beszélgethet. Én nem lennék most jó társaság. Talán talál egy jóképű pasit odabenn és neki legalább jól végződik a történet. Talán ez az egész csak egy abszurd történet lesz a végén, amit majd elmesélhet a gyerekeinek arról, hogyan találkozott az apjukkal. Én pedig csak egy különös színesítőelem leszek.

– Ash! Állj meg! Hová rohansz? Nem akartam erőltetni semmit. Idd azt a rohadt tequilát, ahogy csak akarod! – hallottam Riley hangját most már közvetlenül magam mögül, ahogy felém rohan.

Megálltam és felsóhajtottam. Muszáj lesz elmondanom neki, amit érzek, hogy elengedjen. Felé fordultam és ő már csak néhány lépésnyire állt előttem. Az utca teljesen üres volt és sötét. Riley egy utcai lámpa alatt állt az oszlopnak támaszkodva. A világ többi része pedig mintha a végtelen feketeségbe veszett volna. Riley összevont szemöldökkel nézett fel rám, majd keresztbe fonta a karjait maga előtt a hideg ellen.

– Én... sajnálom – mondtam végül, majd odaléptem hozzá, hogy megálljak, amikor már én is beértem a lámpa fénykörébe.

– Nem kell sajnálnod, csak mondd el, mit tettem! – válaszolta zavartan. Most jöttem csak rá, hogy a sajátos stílusát talán mások rossz néven veszik. Talán attól fél, ellöki magától az embereket, én pedig csak rájátszottam erre a félelmére. Bűntudat hasított belém.

– Nem, nem, nem. Te nem tettél semmit. Rólam van szó. Csak rólam.

Nem akartam ennél többet mondani. Percekig csak csendben álltunk ott, reszketve a hidegtől. Végül ő szólalt meg.

– Hé! Ezt a „nem a te hibád, hanem az enyém”-dumát már vagy tucatszor megkaptam számtalan randi végén – mosolygott. – De akkor is szükségem van legalább egy kis magyarázatra.

Szótlanul pislogtam, amikor kimondta a „randi” szót. Mélyen a szemembe nézett és hosszú másodpercekig csak várt.

– Mi történt, Ash? Ugyan már! Jól éreztük magunkat az este. Barátok vagyunk, nem? Vagy legalábbis valami olyasmi. Mondd el, miért rohantál el, miután annyit nevettünk és olyan jól szórakoztunk! Nekem elmondhatod.

Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy kitalálok valamit. Valami hazugságot, hogy megszabaduljak ettől az egésztől és haza mehessek. Már nyitottam is a számat, de aztán Riley szemébe néztem. Éreztem valami... nem is tudom... együttérzést, ami elöntötte a bensőmet. Éreztem, hogy ő kiöntötte nekem a szívét, és igaza volt, hogy milyen jól szórakoztunk. De, ami még fontosabb, éreztem valami megfoghatatlan köteléket kettőnk között, amit nem is igazán értettem. De, ami a lényeg, megérdemelte az igazságot. Ugyanabban a hajóban evezett, mint én. És én is el akartam mondani neki.

– Én... – kezdtem, de a hangom elcsuklott. Riley viszont csak bólintott és türelmesen várta a válaszom. – Én most jöttem rá... ma este, hogy... vonzódom a legjobb barátomhoz, Kimhez... Azt hiszem, a megszállottja lettem.

Riley tett egy lépést hátra, mintha arcul ütötték volna. De az egész rám még nagyobb hatást gyakorolt. Mióta csak felismertem ezt ott, a bárpultnál ülve, igyekeztem elkerülni a gondolatot. De az, hogy kimondtam, csak még elviselhetetlenebbé tette az egészet. Belezúgtam a legjobb barátomba. Vágytam rá. A közelségére, az érintésére... a testére.

Képek tucatjai kavarogtak a fejemben. Kim bizonyára észrevette ezt. Eszembe jutott, amikor együtt filmeztünk a kollégiumban, szorosan összebújva, miközben a fejem a vállára hajtottam. Együtt mentünk a strandra egyik évben és azt élveztem a legjobban, amikor leporolhattam a homokot a fenekéről. Egyszer együtt autóztunk egy koncertre, amikor Eric beteg volt és én azt kívántam, bárcsak mindig csak mi ketten lennénk. És, ami a legrosszabb, egyszer, egy hosszú üzleti út után, ő jött ki értem a reptérre. Egy kicsit talán túl sokáig is öleltük egymást, majd kaptam tőle egy csókot az arcomra, de aztán megpuszilta a szám sarkát is. Csak nevettünk rajta, de nem lehetett teljesen véletlen.

Mostanra viszont ezek már csak egy több mint másfél évtizedes kapcsolat morzsái voltak. Önmagukban értelmetlen kis apróságok. Észre se vettem, milyen hatással voltak rám. De most, hogy először végiggondoltam az egészet, hirtelen rendkívül ostobának éreztem magam. Kim ezeket nyilván csak egyszeri és egymástól független eseteknek látta. Én viszont nem. Tudta, hogy úgy szeretem őt, ahogy ő sose fog tudni engem. Ő próbált... megérteni engem. Ettől viszont én egyszerre szégyelltem magam és szerettem csak még jobban. Nem húzódott el. Nem undorodott tőlem. Próbált segíteni. Ez volt az a Kim, akit ismertem. Nem a tréfamester, akinek emiatt a randi miatt hittem. De ez már semmit nem számított.

Riley még mindig tágra nyílt szemekkel nézett rám, a szája pedig enyhén elnyílt. Még mindig reszketett, de a figyelme már teljesen rám szegeződött. Tudtam, ennél többel tartozom neki.

– Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartalak így otthagyni... úgy értem, akartam, de ez nem miattad volt. Szerintem a legjobb barátom rájött, milyen érzéseket táplálok iránta és ezért akart összehozni egy randit veled. Nem hiszem, hogy ez egy tréfa lett volna. Szerintem segíteni akart. De amikor erre rájöttem, muszáj volt eljönnöm. Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni téged. Nem is tudom, miért gondolták, hogy veled működhet. Talán azt hitték, mert ilyen fiatal vagy és független szellemű... nem tudom. De el akartam tűnni, mielőtt kényelmetlenné válna a helyzet.

Ömlöttek belőlem a szavak. Próbáltam őszinte lenni anélkül, hogy túl sokat beszélnék magamról. Láttam Riley szemein, hogy érti. Aztán megrázta a fejét és engem elöntött a szégyenérzet. Reméltem, ez azt jelenti, most már mehetek.

– Ez mindent megmagyaráz – suttogta végül. Vajon ő is megérezte, hogy a nőkhöz is vonzódok? Én lettem volna az egyetlen, akinek nem tűnt fel? – Az a karácsonyi party...

– Hogyan?

Riley felnézett rám és valami ismerőst láttam a szemeiben. Zavartságot, vagy... valami mást. Vett egy mély levegőt és nyelt egyet. Mi folyik itt?

– Tavaly, az iroda karácsonyi partyján... – kezdte Riley, majd elhallgatott egy pillanatra és ismét a szemembe nézett. – Nagyon leittam magam. Mindig sokat iszom az ilyen alkalmakon. Ugyanúgy viselkedek, ha ittas vagyok, ha józan, de amikor részeg vagyok, nem zavar. Ami a lényeg, ordibálni kezdtünk az egyik titkárnővel, Eric pedig elkapott és berángatott az irodájába. Mindenki nevetett rajta.

– Miután becsukta az ajtót – folytatta – Eric lenyugtatott és közölte, hogy ha így folytatom, ki fognak rúgni. Nagyon dühös lettem rá, de olyan kedves volt meg minden... Szóval beszélni kezdtem neki, hogy milyen balhékba keveredtem, amikor leittam magam az egyetemen. Tudod, mint amikor részeg vagy és csak úgy beszélni akarsz. És elmondtam, hogy az egyetemen mindig Heather húzott ki a csávából. Épp mint most ő.

– És akkor Heatherről kezdtem beszélni. Csak úgy, általános dolgokat. Sztorikat meg hasonlókat. És talán azt is elmondtam, nem vagyok benne teljesen biztos, ami harmadévben történt. Heatherrel elmentünk inni és végül összekaptunk egy másik lánnyal. A vége az lett, hogy nem értünk vissza időben a kollégiumba. Heather még csak másodéves volt, úgyhogy még volt szobatársa. Nem akarta felébreszteni őt, úgyhogy azt mondtam, aludjon nálam. Amint visszaértünk, én rögtön elterültem az ágyon és elaludtam.

– Szóval reggel másnaposan ébredtem, Heatherrel az ágyamban. Amikor felébredtem, ő már fenn volt. Az oldalamhoz simulva feküdt, a lábát és a karját körém fonva. A keze a mellemen pihent. És a nyakam csókolgatta. Megkérdeztem tőle, hogy mit művel, mire azt mondta „Tegnap beszéltünk róla, milyen lenne lefeküdni egymással. Csak amikor visszaértünk, rögtön kidőltél. Gondoltam, ma kipróbálhatnánk.”

– Ledöbbentem – magyarázta Riley. – Úgy értem, egyáltalán nem emlékeztem ilyesmire. De tudtam, hogy az igazat mondja. Tudtam, hogy... érzek valamit Heather iránt. Csak annyira megrettentem a dologtól, hogy magam elől is el akartam titkolni. Annyira közel álltunk egymáshoz... – Egy pillanatra elhallgatott és lesütötte a szemét. Elfulladt a hangja, de aztán folytatta. – Aztán ráfogtam, hogy csak az alkohol beszélt belőlem, Heather pedig ráhagyta. De másnap reggel megint készen állt rá, hogy együtt legyünk. El se tudtam hinni, hogy ilyen szerencsém van. Hogy ugyanúgy érez, mint ahogy én iránta. Sosem fogom elfelejteni, amit akkor mondott. Azt mondta „Gyerünk már, Napsugaram! Nem harapok, csak ha te is azt akarod.”

– Ő nevetett ezen – merengett Riley –, de én ledermedtem. Anyám... ő hívott mindig „Napsugaramnak”. Egy kis ironizálás volt, mert mindig olyan égetnivalóan rossz gyerek voltam. Aztán bevillant, mit gondolna anyám, ha így látna. Ha tovább mennék. A lázadásba belefért, hogy egyetemre mentem, hogy fiúsan öltözködtem, még az is, hogy igyak. De lefeküdni egy lánnyal... A tisztaság volt a szüleim közösségének legfőbb értéke. Elmondtam Heathernek, hogy a családom gyűlölne ezért és ő elfogadta. Egy dolog volt mindent félredobni, amit a családom értéknek tartott, de az anyám még mindig a követendő példa volt előttem. Még akkor is... akkor is olyan nő akartam lenni, mint ő. Tudtam, hogy sosem leszek, de nem akartam feladni az álmomat.

– Azt mondtam Heathernek, hogy ez csak egy tréfa volt, vagy ilyesmi. Hogy igazából nem is akarom... Próbáltam kedves lenni. Nem akartam megbántani. Azt mondtam, csak félreértés volt. Ő viszont tudta, hogy ez hazugság. És, ami még rosszabb, teljesen kitárulkozott előttem. Neki is ugyanolyan volt a családi háttere, mint az enyém. De ennek ellenére szeretett, mert én is szerettem őt. Nem beszéltünk, mióta lediplomáztam. Nem akartam összetörni a szívét. – Könny szökött Riley szemébe, ahogy felidézte az emlékeket.

Együttéreztem vele, annak ellenére, hogy én sosem éltem át ilyesmit. Meg akartam mutatni neki, hogy értem, amiről beszél. Felemeltem a kezem és gyengéden megsimogattam a felkarját.

– Bizonyára mondtam valamit Ericnek és így, amikor a felesége beszélt rólad... azt hitték, ez jó ötlet – mondta Riley, és ezzel a puzzle utolsó darabja is a helyére került.

– Sajnálom, hogy ez történt – mondtam. – Én nem akartam semmi ilyesmit. Én csak el akartam tűnni. Sajnálom.

Riley felsóhajtott és megrázta a fejét.

– Ez bennem van azóta minden nap. Egy részem mindig is tudta, ki vagyok. Talán ezért... reagáltam így erre a randira. Ezért lettem olyan dühös és akartam megbosszúlni. Harcoltam az ellen, aki vagyok.

Elgondolkoztam Riley szavain. Értettem, miért viselkedett így. Mindennek megvolt az értelme. Még ha az egész nagyon is szomorú volt. De magamban kevésbé voltam biztos.

– Szerintem nálam máshogy volt – mondtam. – Rám talán nem is igaz, hogy magam elől is el akartam titkolni, vagy ilyesmi. Annyira mélyen volt, hogy magam sem vettem észre. Még amikor Kim majdnem hogy nyíltam az arcomba mondta... akkor sem értettem meg – próbáltam megmagyarázni Riley-nak.

Nekem nem volt semmi vallásos félelmem, ami gyerekkorom óta elzárt volna a felismeréstől. Az én családom nem volt templomba járó fajta. Nekem nem volt basáskodó, konzervatív anyám, aki rám erőszakolta volna a szexuális dogmáit. Sőt. Bár szinte sosem beszéltünk a szexről, tudtam, bármit is tennék, őt nem érdekelné, amíg boldog vagyok. Az apám se volt igazán más tészta. Az egyetlen útmutatás, amit tőle kaptam, mióta az eszemet tudom, hogy mindent csináljak a lehető és a tőlem telhető legjobb módon. Ez pedig azt jelentette, hogy kövessem a kínálkozó legcélravezetőbb utat a boldog és sikeres élethez. Keményen kellett dolgoznom az iskolában, belépni minden lehetséges klubba és sportcsapatba, jelentkezni a legmenőbb egyetemekre, szerezni egy jól fizető állást és félholtra dolgoznom magam. Én pedig pontosan így is tettem.

Ami pedig emellett egy nőnek a legfontosabb feladata volt, az az, hogy kerítsen egy férfit, akit szeret és menjen hozzá. Én pedig sosem kérdőjeleztem meg, hogy ez lenne az egyetlen járható út. És amikor ez nem működött, a saját kudarcomként könyveltem el. Valamit rosszul csinálok. Az... az fel sem merült bennem, hogy rossz a célkitűzésem. Képtelen voltam beleszeretni egy férfibe, mert a szívem, és a testem, nem erre vágyott. Nekem valami más kellett. Reméltem, Riley megérti ezt-

– Egyszerűen csak ez nem illett bele abba a képbe, amit magamról alkottam, így nem is foglalkoztam vele. Teljesen elnyomtam, amíg el nem jött az alkalom, hogy előtörjön. Olyan volt, mintha nem is létezne. Mintha igazából nem is lenne szükségem szexualitásra. Nem is foglalkoztam vele egészen ma estig.

– És miből jöttél rá erre? – vonta össze a szemöldökét Riley.

Ránéztem. Erre a nőre, akivel együtt töltöttem az estét. Vicces volt, impulzív, közvetlen és bátor. De emellett sebezhető és törékeny is. És arra is rájöttem, hogy kedves, törődő és gondoskodó is. Belenéztem gyönyörű kék szemébe, végigfuttattam tekintetem arca vonalán, majd pillantásom megállapodott telt ajkain, melyek most kissé összepréselődtek a hidegtől. Az egész testem mintha vibrált volna. A térdeim elgyengültek, a szívem pedig hirtelen a torkomban kezdett dobogni. Olyan érzés kerített hatalmába, ami még soha korábban.

– Én... – kezdtem, de elcsuklott a hangom. Mintha átszakadt volna bennem valami, és már nem volt semmi, ami visszatartsa az áradatot. Harmincnégy évnyi elfojtás túl sok volt már. És most itt volt előttem ez az ember, aki emlékeztetett arra, honnan jön az az elementáris erejű szenvedély.

Lehunytam a szemeimet és lassan előre hajoltam. A testem magától mozdult, engedve a vágynak, amit egész eddig nem engedtem, hogy az életem része legyen.

Éreztem, ahogy szám Riley puha ajkaihoz ér. Az érintésük hűvös volt és szokatlanul puha. Gyengéden értem hozzá, feloldva ajkai feszítő egymáshoz préselődését. Szokatlan érzés volt, de egyáltalán nem idegen. A csók ereje azonban egy pillanat alatt elemésztett.

Hallottam már embereket beszélni arról, milyen érzés a csók, különösen az első csók. Volt már részem jó csókokban, de úgy gondoltam, ez az egész akkor is csak csöpögős, romantikus nonszensz. De most éreztem azt a feszítő erőt a mellkasomban, ahogy a szívem szétpumpálta a vért a testemben. Minden idegszálam boldogan sikoltott fel és a testem minden porcikája energiával telt meg. Mindennek ellenére viszont teljesen ellazultam. Mintha teljesen elvesztem volna Riley csókjának ízében.

Amikor az ajkai válaszoltak a csókomra, a térdeim teljesen elgyengültek és mintha az egész világ megszűnt volna létezni. Minden, ami a lámpa fénykörén kívül volt, nem számított már többé. Nem létezett már más az egész világon, csak mi ketten, ahogy ott vacogtunk az utcán és az ajkaink egymáshoz préselődtek, miközben orrunkat betöltötte a másik parfümjének illata.

A kezem még mindig Riley felkarján nyugodott, miközben a testünk egymáshoz simult.

Amikor végül a csók véget ért, lassan elhúzódtam és kinyitottam a szememet. Riley még mindig lehunyt szemmel állt előttem. Arca angyalian ártatlan nyugalomba dermedt. Aztán nagy kék szemei lassan felnyíltak.

– Váó! – sóhajtott fel. Nem tudtam megállapítani az arckifejezéséből, mit érezhet. De, ami még fontosabb, azt sem tudtam, én mit érzek igazából. Hirtelen belém nyilallt a felismerés, mit is tettem valójában. Megcsókoltam egy nőt. Megcsókoltam egy nőt, akit alig ismerek.

– Annyira sajnálom... – hebegtem, de Riley megrázta a fejét.

– Ez csodálatos volt – mosolyodott el, majd felemelte a karjait és a nyakam köré fonta. Éreztem, ahogy ujjai a hajamba túrnak és tenyere puha bőre végigsimít a tarkómon. Aztán az egyik keze lejjebb csúszott és ujjai hegye végigsiklott a gerincem mentén, majd magához vont. A már-már pánikszerű félelem, ami a markába kaparintott, most tovaszállt. Éreztem a velem szemben álló lány testében vibráló izgatottságot és vágyat.

Ahogy élveztem Riley érintését, ismét az arcába néztem. Ismét lehunyta a szemeit és ajkai enyhét elnyíltak. A következő pillanatban pedig szánk ismét egymáshoz ért. Ezúttal már nem volt semmi zavar vagy tartózkodás. Mindketten tudtuk, mit akarunk és mit csinálunk. Hogy többet akarunk ennél a csóknál. Éreztem, ahogy Riley ajkai szétnyílnak és nyelve átsiklik a számba. Az én nyelvem pedig reagált rá, gyengéden végigsimítva övén.

Miközben ajkaink és nyelvünk egymáshoz simult, testünk nem tudta többé elviselni a köztünk maradt leheletnyi távolságot. Egyik karom a dereka köré fonódott, másik kezem pedig hátát simogatta. Éreztem hűvös bőre érintését a ruhámon keresztül, ahogy izmai az enyémeknek feszülnek. Szorosan magamhoz öleltem őt és elvesztem közelségében.

Miközben egyik keze továbbra is tarkómon nyugodott, másik keze becsúszott kettőnk közé és megérintette a mellemet, amitől elektromos szikra szaladt végig egész testemen. Aztán kezei végigsimítottak lapockáimon és vállamra telepedtek, hogy még közelebb húzzon magához.

Közben végig mohón faltuk egymás ajkait, nyelveink pedig egymással flörtöltek. Tudtam, hogy mindkettőnket ugyanaz a vágy kerítette hatalmába. Éreztem, ahogy minden porcikájában remeg a közelségemtől.

Aztán Riley szája még szélesebbre nyílt. Őrülten vágytam rá, hogy szájába hatoljak és megérezzem melegségét. Én is szélesebbre nyitottam számat és nyelvünk átcsusszant az ő szájába. Éreztem a bor és a tequila ízét a leheletén, alatta viszont volt valami más is. Valami mélyebb és ősibb, ami teljesen elemésztett.

Nem tudom, mennyi ideig csókolóztunk ott egymáshoz préselődött testtel. Egyszerre tűnt egy örökkévalóságnak és csak egy röpke pillanatnak. Mintha olyan érzékeim is életre keltek volna, amikről eddig azt se tudtam, hogy léteznek. A szemem csukva volt, de éreztem Riley jelenlétét. Orromat betöltötte a parfümjének csodás illata. Ajkaimon ott égett övéinek íze és igyekeztem teljesen magamba fogadni lényét. Tudtam már, mit akarok és mire vágyok.

Miután a csók véget ért, továbbra is ott maradtunk egymás karjaiban. Szemeink kinyíltak és tekintetünk egymásba fonódott. Csak bámultuk egymást egy ideig és úgy vigyorogtunk, mint két éretlen kamasz. Aztán mindketten kuncogni kezdtünk. A szorítás enyhült, de továbbra se távolodtunk el egymástól annyira, hogy ne érezzük a másik testének érintését a sajátunkon.

– Sosem volt még ilyen mesés a csók senkivel – mondtam.

– Nekem se – válaszolta Riley. Különösen furcsa volt a beszéd. Mintha az előbb átélt pillanatok után már nem is lenne szükség közöttünk szavakra. De igazából mit is csináltunk? Mi fog következni ezután? Tudtam, én mit akarok, de vajon Riley is erre vágik?

– Szeretnél... feljönni hozzám? – kérdeztem idegesen. Egy részem tudta, hogy igent fog mondani, de még mindig vacilláltam. Mintha ez az egész nem is lenne valóság. Riley viszont hozzám simult és a vállamra hajtotta a fejét.

– Csak egyszer volt ilyen lehetőségem az életben és azt is elszúrtam – mondta. – Nem akarom ezt is elszúrni. Az én lakásom csak két háztömbnyire van. – Felemelte a fejét a vállamról és a szemembe nézett. Mosoly terült szét az arcán és én azonnal viszonoztam. Keze végigsiklott az oldalamon, majd ujjai az enyémek közé fonódtak, hogy aztán futásnak eredjünk. Nem gondolkoztam, csak szó nélkül követtem őt.

Folytatása következik!

Smallville 11. évad II. rész - Detektív 23. fejezet

Előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 13. fejezet
Közvetlen előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 22. fejezet

Folytatása következik!

Lakodalom van a panzióban 1. fejezet - Esküvői dekoráció

Írta: Marokfegyver

Reggel kezdődött.

Andor, a pincér alig szedte le a népes turistacsoport után szertehagyott csészéket és poharakat, és alighogy megállt a pultnak támaszkodva, csak egy pillanatra, kifújni magát, megjelent a három lány.

Létrát kértek, asztalokat akartak ide-oda tologatni…

– Mit szeretnének tulajdonképpen? – igyekezett Andor rendet vágni a csivitelésben.

– Feldíszítjük a termet – mutatott egy nagydoboz színes szalagra a leghangosabb leányzó –, feldíszítjük az asztalokat…

– És végül feldíszítjük magunkat! – folytatta a másik.

A harmadik óvatosan letett a földre egy közepesforma dobozt, ami a finom mozdulat ellenére csörömpölő hangot adott. – Üveggolyók és kavicsok az asztalokra – magyarázta.

– A szalagok ellen semmi kifogásom, adok egy hosszú létrát, de kérném, hogy ne pottyanjanak bele senki levesébe se! Az asztalok összekavicsozásával még várniuk kell, mert lesz egy ebédelős csoportunk, és azon fölül is jönnek vendégek, úgy délután kettőtől, vagy inkább háromtól lehet homokvárat építeni az asztalokra, vagy amit csak akarnak.

A lányok nem zavartatták magukat:

– Akkor a teremdíszítést megcsináljuk, aztán megkeressük a szobánkat, és nem zavarunk ebédidőben.

A pincér szótlanul előhozta a majdnem mennyezetig érő létrát és a bejárati ajtó mellé állította, hadd mászkáljanak csak rajta, ha jólesik. Még azt érdeklődéssel szemlélte a pult mellől, ahogy kiborítják a nagydoboz tartalmát, és válogatják a különféle színű szalagokat, aztán nem akart velük tovább foglalkozni, nehogy még kitalálják véletlenül, hogy ő másszon a létrára, akár egy időjós béka a befőttes üvegben.

Ivott egy korty ásványvizet és megnyalta a szája szélét kiszáradás ellen, mert a pultoslány mélyen behajolva számolgatta a tartalékpoharakat.

– Huszonnégy van egy dobozban – jegyezte meg, szorosan a lány mögé állva, combjával hozzáérve a majdnem pucér fenékhez.

– Akkor miért van ráírva, hogy 36? – kérdezte a lány, de nem változtatott a testhelyzetén.

Andor kísértésbe esett, hogy megmarkolja a félgömböket, vagy egyszerűen csak előkapja a farkát, és bevágjon a csajnak a bugyi mellett.

– Azért, mert az éppen 50 százalékkal több – válaszolta, hátha ezen elgondolkozik még egy darabig, jól behajolva.

– De mennyit vegyek elő?

– Előveszem én… – Határozottan lökdösni kezdte a pultoslányt, falloszát a nadrágon keresztül éppen odaillesztve, ahol kétujjnyi textil takarta el a lényeget.

– Ne csináld, mert úgy nem tudsz számolni! – figyelmeztette a lány, és otthagyta a felhúzott Andort, kiment a raktárba poharakat számolni.

A pincér megigazította a jövőbemutató falloszt, és vállat vonva a pultnak támaszkodott. Gyakran jár így a pultoslánnyal, akiről már régóta nem feltételezi, hogy ennyire naiv, és ne venné észre, mit művel a környezetében megforduló, balga férfiakkal.

– Nem naiv, inkább kis számító... – vallja Andor teljes meggyőződéssel. – Nem igaz, hogy véletlenül dőlt be percekre, és nem igaz, hogy nem szándékosan mutogatta a pináját!

Kicsit morgott még magában, aztán új látnivalóra lelt. A három lány a hosszú létra és a temérdek szalag segítségével egy óriási pókhálóhoz teszik hasonlatossá az éttermet, legalábbis a középről lelógó csíkok erre mutattak. A pók is így kezdi! Csakhogy a pók nem visel olyan felsőt, ami alá alulról be lehet látni, és olyan sortot se, ami annyira passzolna a fenekére, mintha nem is lenne rajta semmi.

A pincér rátámaszkodott a pultra, és már el is felejtette az imént még kézzelfogható közelségből csodált popsit, a völgyben majdnem eltűnő, majd a lábak között előbukkanó, kicsit kiszélesedő, hullámzó bugyi-patakkal… Elfelejtette a késztetést is, amely árként sodorta volna a pultoslány után, hogy a raktárban végre megmarkolja, és ne eressze el, amíg tele nem pumpálja felszaporodott nedveivel.

– Jó lesz, Betti! – A létra alól két lány elégedetten figyelte a magasban, a harmadik munkáját.

– Utolsó… – mutatta Betti a markában tartott szalagot, és végső nyújtózkodása közben a felsője felhúzódott egészen a maroknyi cicik közepéig, egy pillanatra még a kúpos bimbók is kimosolyogtak.

Andor előrébb hajolt, erősebben kitekerte a nyakát felfelé bámulva, de a varázslat elmúlt. A lány, popsiját ringatva lemászott a létráról. A pincér ismét mérlegre tette a lehetőségeket: vagy a pultoslányt kellene meglátogatni az oldalsó helyiségben, vagy tovább mozizni. Úgy döntött, hogy a raktárban nem számíthat semmi újra, legfeljebb a pultoslány tovább élvezi, hogy őt felhúzhatja, viszont a három lány tartogathat még látványosságot, tehát marad az éttermi részben.

Gondolatban összemixelte a látnivalót, a képzeletet és a naturális realitást. Az eredmény szerint a pultoslány megint itt pakolászna valamelyik legalsó polcon, jól behajolva, ő pedig csak félrehúzná a völgyből a keskeny bugyit, és szó nélkül elkezdené tömködni, közben a három lányt nézné, akik felváltva másznának a létrára, és minden alkalommal levetnének egy-egy ruhadarabot. Éppen elkezdte kalkulálni, hogy a teljes meztelenségig hányat kell fordulniuk a létrán, miközben ő kitartóan ápolná a pultoslányt… Megérkezett a főnök, és széttörte az álmodozás kellemes elfoglaltságát.

– Egyedül vagy? – tájékozódott Andortól.

A pincér a konyha felé mutatott, jelezve, hogy a főzőszekció ilyen alkalmakkor felduzzasztott létszáma arrafelé található.

– Hol a kislány? – kérdezte a főnök, s mivel a beosztottja a raktár felé mutatott, abba az irányba távozott.

A három lány megsodorgatta a szalagokat, és a fal mellett körbehaladva, több ponton felerősítették a színes csíkok másik végét. Ilyesmi egyébként is szokás a panzió éttermében, de a személyzet jóval kevesebb gondot fordít rá, mint most a lányok. Egymást váltogatva arrébb-arrébb tolták a létrát, és Andor már azt várta, hogy a mini-ruhás kerüljön sorra.

*

A főnöknek a lélegzete is elállt.

A pultoslány lepakolt a földre 10-12 dobozt, mindnek felnyitogatta a tetejét, és szétterpesztett lábbal föléjük hajolva nézte – vagy számolta – a poharakat.

A főnök csak bámulta a szinte mezítelen feneket, a kidudorodó puncit gondosan kirajzoló, vékony bugyit…

Nem látta még a lányt ilyen helyzetben, sőt másmilyenben sem nagyon. Mielőtt felvette volna pultosnak a panzióba, még lehetett csöcsörészgetni, így a főnök indokoltan reménykedett, hogy majd időnként el tudja kapni egy-két menetre, de aztán másképp alakult. A lány egyszerűen elhárítja, kineveti – mintha nem értené, hogy főnökének tervei vannak vele –, vagy jól felhúzza és otthagyja. Mindössze két alkalommal fordult elő, hogy a pultoslány az éjszakát a panzióhoz tartozó egyik faházban töltötte, és a főnöke beosont hozzá. Szótlanul hagyta a sötétben, hogy a belopódzó férfi rámásszon, és máig sem tisztázták, hogy nem egy idegen kefélte meg, hanem a főnök.

Érdekes viszony volt az övék, hiszen a férfi nem látta még a lányt meztelenül, sőt még így, bugyiban behajolva sem, viszont két éjjel egymásután szerencsésen telefröcskölte a barlangját. A lány pedig korábban hagyta magát ugyan fogdosni, de mást nem akart, viszont fogalma sem volt, hogy egy idegennek nézett pasi személyében mégis a saját főnökével feküdt le.

A főnök csak bámulta azt a pontot, ahol a bugyi bevág a finoman ívelt résbe…

Visszaszámlálás indult a fejében, mert tudta, hogy a lány nem fog a végtelenségig így maradni. Csendesen, ahogy jött, ki kéne osonni a nyitott raktárajtón. Vagy cselekedni!

*

– Ide rövidebb kell – állapította meg szakszerűen a Betti nevű.

A pult mellett jártak már a létrával és a szalagokkal. de még két és fél falrész hátravolt. Legtöbbször Betti mászott fel – most is ő fogta össze a színes szalagok végeit –, a mini-ruhás pedig még egyszer sem jutott fel a csúcsra, ő csak felvitte félútig a díszítésre szolgáló csíkokat, amiket nyújtózkodva átadott a lefelé hajló lánynak. Ilyenkor, ha a létra csúcsán Betti tartózkodott, akkor a pincér választhatott, hogy az ő cicijeit csodálja meg újra és újra, vagy a lentről ágaskodó mini-ruhás fenekét. A ruha éppen csak annyit takart, hogy ne lehessen megállapítani, van-e bugyi alatta, s mégis sokat megmutasson a félgömbökből. Andor persze biztos volt a falatnyi bugyi jelenlétében, de egy férfit sosem zavar az ilyesmi, mert a fantázia segít kiegészíteni a látnivalót.

Andor nem gondolta volna, hogy ez a lakodalmas nap ilyen kellemesen indul. A szalagok úgy futottak középről minden irányba, akár a színes vonatok, ő pedig – vendég híján – zavartalanul nézegette a lányokat. A főnök se akadékoskodik, szokásával ellentétben nem kezdett még el nyüzsögni, hogy elő kell készíteni a poharakat… De hová lett a pultoslány a poharakkal?

– Kérhetnék egy bubis vizet? – Betti mászott le a létráról. – Megvan a mai edzésadag – rázogatta a kezét –, az a legnehezebb, hogy a fejem felett kell matatni.

– Jön valaki mosdóba? – kérdezte a mini-ruhás.

– Én. – Betti felmutatta mindkét tenyerét, amelyek szürkék-porosak voltak a sok létrázástól.

A harmadik lány ottmaradt.

– Kérek valami rostosat, mondjuk őszi-lét!

Andor, a pincér kitette a pultra a buborékos ásványvíz mellé.

– Egészségére! A harmadik hölgynek mit készítsek?

Húsz másodperc sem telt el azóta, hogy a két lány elindult a mosdóba, de máris felbukkantak a kanyarból, szinte lábujjhegyen, pukkadozva-vihogva. Nem törődtek a pultra készített innivalóval, megragadták a várakozó barátnőjüket, és néhány méterrel arrébb vonszolták. Kipirulva sugdolóztak.

– Mi bajuk lehet? – töprengett a pincér, és arra a következtetésre jutott, hogy a mosdóban láthattak valami furcsát. Talán az óvszer-automatát, bár nem olyan kislányok már, hogy ezt különösnek tartsák… – Fogadni mernék, hogy több tucattal elhasználtak már ilyesmit. Nem kell félteni őket! – Néhány napja egy hasonló korú lány fizetni akart, nem találta a pénzét, és kipakolt mindent az összes zsebéből – többek között 4 különféle méretű kotont –, mire megtalálta az apróra összehajtogatott kétezrest.

– Poharat nem kérek. – Betti a pulthoz lépett, megfogta az ásványvizes palackot és abból ivott.

Andor meglepődve látta, hogy a lány tenyere ugyanolyan koszos maradt, mint mosdózás előtt volt. Nem jutottak el a mosdóig? De miért nem? Rendellenesnek számított már a gyorsaság is, fél percnél rövidebb ideig voltak távol – amikor két lánynak egy közös pisilés, plusz kézmosás legalább 5 perc, ha minden rendben van –, de ezek szerint nem volt se pisilés, se kézmosás. A pincér nagyfokú késztetést érzett, hogy kérdőre vonja a csajokat, de nem tartotta jó ötletnek, inkább úgy tett, mintha nem is figyelne rájuk, hátha meghall valamit. Minek kellene megijeszteni és óvatosságra késztetni őket? Mert azt letagadni se tudták volna, hogy az iménti sugdolózással még nem tárgyaltak ki mindent, arcukon izgalom vibrált.

Közben előkerült a pultoslány, négy dobozban poharakat hozott a raktárból, alig látott ki mögülük. Andor segítette letenni a rakományt, és távolabb húzódott a mosogatótól. Örült a lehetőségnek, hogy feltűnés nélkül közelebb kerülhet a vihorászó-sugdolózó csajokhoz, akik nem is vele foglalkoztak, hanem a pultpslány felé pislogtak.

– Bonyolódik a helyzet – gondolta Andor. Lapos tekintetekkel leste a hajlongó pultoslányt, ő azt a részét is láthatta, amit a túloldalról a három lány nem, de nem talált semmi kivetnivalót rajta, sőt megelégedéssel tapasztalta, hogy minden egyes lehajlás egy totális villantással jár együtt. – Csak félre kéne húzni a bugyit…! – ábrándozott. – Ha nekem ilyen seggem lenne, mindig mutogatnám! – Megnyalta a szája szélét és somolygott. – Persze, csak akkor, ha csaj lennék.

Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy valamit megértett, valamit megfejtett a női lélek számtalan titka közül. Szavakba önteni nem tudta volna, de ott állt egyetlen hajszálnyira a felfedezéstől. Ráadásul a három lány – alig pár lépésnyire – hasonló témát feszegetett:

– Mi van abban, ha lehúzod a bugyidat… haverilag… hogy ki tudja rázni magának?

– Nem tudom, az annyira… izé…

– Miért is?

– Te csináltad már?

– Az ugyanolyan, ha lefotózod magad a fürdőszobában, aztán a pasik egymásnak küldözgetik a képedet és arra verik ki.

– De azt nem látom.

– De nem bánod?

– Pont az a király benne, hogy te meg őt nézed…

– Te csináltad már?

– Nem is a levegőbe beszélek!

– De akkor miért nem… ? Ha egymás előtt masztiztok, akkor miért nem dugtok inkább?

– Mert az megcsalás lenne. Így meg haveri szívesség, amit mégis élvezel.

– Azért elmesélni mégsem szoktad, gondolom…

Fel sem tűnt nekik, hogy a pincér – hallótávolságon belül ácsorogva – mennyire elmélyülten tanulmányozza az előzőnapi étlapot. Andor a hallottak alapján úgy összegezte a mosdós kalandot, hogy a lányokra rájött a szexvágy, de a megvalósítástól meghátráltak. Majd visszamennek később, ha már így sikerült tisztázniuk… Erről még hosszasan fantáziálgatott volna, közben a lányokat hallgatva, ha az időközben megérkező, és a pult mögött rendezkedő pincérnő oldalba nem böki:

– Neked is szép napot!

– Bocs! Nem is vettelek észre – mentegetőzött.

– Látom, hogy fontos munkád van! – bökött Angéla az étlapon lévő tegnapi dátumra. – Segíthetnél a kiscsajsziknak, vagy terítsd meg az asztalokat, és én segítek nekik!... Te meg – fordult a pultoslány felé – mivel kented ki hátul a ruhádat? Majonézzel?

Folytatása következik!