Meddig mennél el? I. rész 6. fejezet

Előzmény: Meddig mennél el? I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Meddig mennél el? I. rész 5. fejezet

Írta: Gina_B_33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. április 23.

*************************************************************************

Miközben egy gyors reggelit fogyasztottunk másnap reggel, mielőtt munkába indultunk volna, Susan hirtelen kifakadt: - A fenébe is! Akkor most melegek vagyunk, vagy mi a fene? Nem tudom, veled mi a helyzet, de én miután ágyba bújtam, pillanatokon belül elélveztem.

- Ugyanez – válaszoltam őszintén. Azt viszont magamban tartottam, milyen nehéz volt ellenállnom a vágynak, hogy megcsókoljam őt miközben egymás mellét fogdostuk. Még sosem csókolóztam másik lánnyal. Eszembe se jutott ilyesmi. De az igazság az volt, hogy abban a pillanatban veszettül vágytam rá, hogy megcsókoljam őt. Ezzel a gondolattal pedig nagyon nehéz volt megbirkóznom.

***

Amikor haza értem aznap, csak egy dolgot akartam megtudni Susantől, de azonnal: - Na, megtetted? Elvitted a fényképet?

- Igen – válaszolta büszke vigyorral az arcán. - De azok után, amit vacsora után csináltunk, eszembe jutott, hogy a kép lehetett volna sokkal izgalmasabb is.

- Pff! Hacsak nem meleg, az a kép is épp elég, hogy megtegye a hatását.

Susan bekapcsolta a laptopját és percenként rápillantott a képernyőre. Azonban még vagy egy óra telt fel, mire felugrott egy Yahoo-csevegő ablak.

„Helló!” - jelent meg az üzenet.

Némán pislogtam Susan vállán fölött, miközben bepötyögte a választ: „Hali!”

„Megkaptam a képeteket, szóval, feltételezem, már figyeltek egy ideje.”

„Nagyon szeretünk figyelni téged” - gépelte be Susan széles vigyorral az arcán.

„És mit szerettek a legjobban?” - jött a válasz.

„Nézni a hatalmas farkadat. Különösen amikor kivered.”

„Ó! Szóval az tetszett?”

„Nagyon is.”

„Mutathatok ennél jobbat is. De az egy jobb képbe fog kerülni.”

Susannal mindketten felujjongtunk.

- Szeretne többet látni – lelkendezett.

- Mégis mire lehet kíváncsi? Kérdezz rá!

„Milyen képre gondolsz pontosan?”

„Olyanra, amin egymással játszadoztok.”

- Egek! - nyögtem fel. - Azt szeretné, ha...

- A fenébe is! Ha ez minden, amit akar, semmi akadálya nincsen.

- Kérdezd meg, mit mutatna még, ha megkapja a képet!

„Ha megtesszük, mit kapunk cserébe?”

„Bízzatok bennem! Nem fogjátok megbánni” - jött a rejtélyes válasz.

„Oké. Meglesz. De jobban teszed, ha te is valami tényleg nagyszabásúval rukkolsz elő.”

„Ti adtok egy jó képet, én pedig felejthetetlen show-ban részesítelek titeket. Ez az alku.”

„Oké.”

Azzal Susan kilépett a csevegésből és hozzám fordult.

- Gyerünk! El kell látogatnunk a boltba.

- Miért? - vontam fel a szemöldököm.

- Majd meglátod.

***

Nagyon meglepett, amikor Susan a Wal Mart parkolójában állította meg a kocsiját.

- Wal Mart? Most komolyan?

- Mindenük megvan, ami nekünk kell – válaszolta rejtélyesen.

- És mi is az pontosan, ami nekünk kell?

- Meg fogod látni – zárta rövidre a kérdezősködést.

Ismét meglepett, amikor a gyerekrészleg felé vette az irányt és rögtön előkerített két Zorró-stílusú maszkot.

- Ez pont jó lesz – jelentette ki.

Épp csak haza értünk, amikor rám parancsolt: - Vetkőzz le és csinálunk még egy képet!

Miután gondosan elhelyezte a fényképezőgépét és mindent beállított rajta, mindketten felvettük a maszkot. Pillanatokon belül ismét felvettük az előző esti pózt, a kezünkkel egymás mellén. Azonban ezúttal mielőtt a kamera ellőtte az időzített felvételt, Susan előre hajolt és szájon csókolt.

Aztán odament a kamerához és ellenőrizte az eredményt.

- Most közelebb kell mennünk a kamerához és figyelni rá, hogy lássa a nyelvünket is, ahogy összeérnek.

- A nyelvünket? - vontam fel a szemöldököm értetlenkedve.

- Ugyan már! Ha már csináljuk, csináljuk rendesen! Nem fogsz belehalni. Hadd legyen meg az öröme! Utána kimoshatod a szádat szappannal is akár, ha arra vágysz.

Pár percig állítgatta a kamerát, aztán ismét felvettük a megfelelő pozíciót és egymás mellét kezdtük markolászni, hogy aztán előre hajoljunk és megcsókoljuk egymást. Azúttal azonban sokkal szenvedélyesebb volt a csók és a nyelvünket is használtuk. Épp az utolsó másodpercben, mielőtt a kamera kattant volna, Susan kissé hátrébb húzódott, hogy látszódjon mindkettőnk nyelve, ahogy egymáshoz simulnak.

- Nem. Ez még nem lesz jó – jegyezte meg, miután ellenőrizte a képet.

- Nem csak arról van szó, hogy tovább szeretnél csókolózni? - nevettem fel.

- Nincs ellenemre az se – vigyorodott el. - Neked?

- Nekem se – válaszoltam őszintén. - Nem is olyan rossz, mint ahogy vártam.

Hangosan felnevetett.

- Szerintem borzasztóan izgató. Még úgy negyven-ötven kép megtenné a magáét.

- Negyven-ötven...? Most csak viccelsz, ugye?

- Na jó! Kettő-három is elég lesz – vigyorgott huncutul.

***

Újabb két kép után el se tudtam hinni, mit művelünk. Csak menet közben ébredtem rá, mennyire felizgultam. Kezem öntudatlanul is a lábaim közé siklott és simogatni kezdtem magam. Susan egy kicsit eltávolodott és lenyűgözve bámulta ténykedésem.

Gyorsan elélveztem, Susan pedig hangosan felnyögött a látvány élvezetétől.

Amikor eléggé magamhoz tértem, hogy beszélni tudjak, rögtön elpirultam.

- Sajnálom. Ez most nagyon kellett.

- Ez fantasztikus volt – válaszolta. - Jó lenne, ha én is ilyen gyorsan el tudnék élvezni.

Mielőtt észbe kaptam volna, oda hajoltam hozzá és megcsókoltam őt, ezúttal szorosan magamhoz ölelve a testét. Nem állt ellen, de amikor a csók véget ért, halkan a számba suttogta: - Nos, talán a végén mégse mosod majd ki a szádat.

Teljesen zavarba jöttem. Éreztem, hogy az arcom ég a pírtól. Szó nélkül megfordultam és besiettem a szobámba, majd amikor az ajtó becsukódott mögöttem, neki dőltem és hangosan felsóhajtottam: - Mégis mi a fene volt ez az egész?

***

Másnap reggel bocsánatot kértem Susantől, de ő csak felnevetett.

- Nos, én a legkevésbé se sajnálom. Szerintem nagyon is izgató volt az egész. Azzal kapcsolatban pedig szemernyi kétségem sincs, téged mennyire felizgatott. A fenébe is! Alig egy perc alatt elmentél.

- Sajnálom – pirultam fülig. - Nem tudom, mi lelt.

Az arckifejezése egy pillanat alatt sokkal komolyabbá vált.

- Jan – tette a karomra a kezét –, nem kell semmi miatt bocsánatot kérned... Tényleg. Ha rajtam múlik, megcsókollak megint, vagy tovább játszom a melleiddel, hogy segítsek. De mire észbe kaptam, már el is mentél.

Zavartan felnevettem.

- Hidd el, nem kellett hozzá semmi segítség.

Ő azonban még a várhatónál is jobban meglepett, amikor kijelentette: - Talán majd legközelebb.

Folytatása következik!