Amikor rövidülnek a nappalok 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Amikor rövidülnek a nappalok 1. rész

**********************************************************************

A lány úgy meglepődött, hogy biciklijével elfelejtette átugratni a második gödröt. Nagyot szökkent a nyeregben, s visszahuppant, majd fékezve, kormányt elfordítva megállt, és visszanézett az egyébként jól ismert kátyúra.

– Jól megüthette a kis pináját… – súgta Lőrinc biztatóan az ijedten pislogó Miska vállára téve a kezét, majd a lányhoz sietett.

A következő pillanatban már a biciklit forgatta, vizsgálgatta, feltette az ott veszteglő szekéren a tökök tetejére, majd a lány erőtlen tiltakozása ellenére őt nézegette és tapogatta:

– Ha tudtam volna, hogy ilyen óriási galibát okozok, akkor semennyiért sem integettem volna, pedig egy ilyen tüneménynek álmomból is felébrednék… – Dőltek belőle a szavak, miközben szorosan átkarolva, a lányt befelé támogatta, mintha legalábbis csontja tört volna. –… egy ilyen értékes, finom testecske megsérült miattam, ez megbocsáthatatlan…

Miska már azt várta, hogy végül a lány kér elnézést, de az csak kedvesen mosolygott Lőrincre, és igyekezett valamelyik lélegzetvételnyi szünetben megszólalni, sikertelenül.

A figyelmetlenül kátyúba biciklizést követő 2. perc közepére a lány a gangon ült, és nevetve húzódozott Lőrinc szakszerű és buzgó ápolása ellen – a férfi mindenáron fel akarta póckolni a lábait –, s végül inkább némán tűrte, hogy Lőrinc alaposan végigtapogassa, mintsem erőszakkal felfektesse az asztalra. Egy pohár bort is elfogadott az ijedtségre, és mindhárman koccintottak.

– Ha szabad ilyet mondani, duplán szerencsés esés volt, hiszen nincs semmilyen látható sérülés… – Lőrincnek be nem állt a szája, és hosszasan ecsetelte, micsoda kivételes véletlennek tartja, hogy megismerhette a lányt. – Teljesen azért mégsem vagyok megnyugodva, mert belső sérülések is előfordulhatnak, amik még alattomosabbak, mint a láthatóak, és akkor lélegezhetnénk csak fel igazán, ha nem történt valami zúzódás-nyomódás- horzsolás… – A lány hiába rázta tagadóan, kacagva a fejét, ő csak folytatta: – Megütötted a pici puncikádat – ejtette ki gügyögve a szót –, de tudom, hogy első napi ismeretség után nem kérhetem, hogy mutasd meg…

Miska döbbenten látta, hogy a lány ezen is csak nevet, miközben Lőrinc keze még mindig zavartalanul tapogatja a derekát ás a csípőjét, majd a vállát, és lassacskán bejárja a teljes női testet.

–… csak a megnyugvás kedvéért, mert régen láttam már finom puncikát, de megnyugodna a lelkiismeretem, ha nem történt volna semmi a pici finomsággal. – Lőrinc keze eddigre célba ért, legalábbis a fehér nadrágon keresztül éppen az emlegetett testrészt simogatta. – Fordulj már el egy percre! – szólt rá Miskára, s mikor az gépiesen engedelmeskedett, elhallgatott egy rövid időre.

Furcsa volt a hirtelen támadt csend, s Miskát észhez térítette: „Hohó! Nehogy már a pináját fogdossa!” Visszafordult, és a másik férfi éppen akkor húzta ki a kezét a nevető lány fehér nadrágja mélyéről, és az orrához emelve az ujjait, hosszan beszippantva az illatot, újra rázendített megállíthatatlan szövegére:

– Micsoda helyi gyógykezelést lehetne alkalmazni, nyalogatnám és kenegetném a végtelenségig a kis finomságot, neked csak annyit kell tenned, hogy lehunyod a szemed,.. – Az idétlen gügyögés ellenére annyira természetesen adta elő, hogy nem lehetett rá megharagudni, szinte ellentmondással sem illett megzavarni. A lány részéről csakis egyetlen válasz passzolt volna: „Nosza!” A férfi egy csajozó-kommunikációs bravúrral ezt a szót is kimondta: – Nosza, aranyozd be a rövidülő napot…!

Lőrinc megint váratlanul állt le. Mintha eddig nem is történt volna semmi, leült a székre, meglötykölte a bort a pohár alján, majd felhajtotta. Aztán látványosan megigazgatta a falloszát – bár Miska úgy gyanította, hogy annak a hosszú gyűrődésnek, ami a nadrágon kialakult, a fele üres lehet, az alsó felében van csak valami –, és a lányra kacsintott, akinek az arcáról elhalt a nevetés, inkább értetlenül mosolygott.

Már-már úgy tűnt, hogy a Lőrinc által nagyvonalúan „első napiként” meghatározott – valójában 10 perces – ismeretség az utolsókat rúgja. Kifulladt, kínos csend. A ház előtt mind hosszabban nyújtózkodtak az árnyékok, távolban egy kutya ugatott. A szekér elé fogott ló rakományostól előrébb baktatott, és érdeklődéssel szagolgatta a legközelebbi akácfa lehajló lombját.

Miska nem értett semmit. Nézett egyikről a másikra, majd tekintete megállapodott a „Miska leve” feliraton, és töltött a poharakba. „Mi lelte ezeket? – töprengett. – Az előbb még a pináját is megfogta, most meg rá sem néz? Rádöbbent talán, hogy mégsem kellene az első 10 percben megdugni a kislányt? – Lőrincet ismerve, ezt a verziót hamar elvetette. Gúnyosan elmosolyodott, és majdnem felkiáltott: – Nem megy már neki, csak a szeme kívánja?”

Ezt tartotta legvalószínűbb magyarázatnak. Hiába, az idő…! Egyre rövidebb marad belőle, mint a nappalokból, és Lőrinc már túlhaladta az ötvenediket.

A lány némán megfogta a poharát, és egyetlen hajtásra kiitta a kamra-hideg bort, majd felállt:

– További szép napot!

Lőrinc is felemelkedett, kezet nyújtott Miskának, és – anélkül, hogy a lányra nézett volna – a két vendég együtt indult el.

Miska tekintete követte őket, és nem tudta mire vélni, hogy Lőrinc titokban, a dereka mögül visszainteget. Dúlt-fúlt: „Még van kedve bolondozni, amikor elrontotta az egész napot?” Nézte, ahogy felülnek a szekérre. Mintha a lány valamit mondott volna halkan, amire a férfi csak megvonta a vállát, és elindult a szekér, hátul a tekintélyes méretű tökökkel és a lány biciklijével.

Gyorsan eltakarta őket az akácos, ám Miska még mindig megbabonázva nézett utánuk. Két perc is eltelt, talán több is, amikor meghallotta a ló hangját. „Visszajönnek?”

Sietett ki a homokos, földes dűlőúthoz, megkérdezni, hogy mit felejtettek itt, vagy innának-e még egy kis Miska Levét.

A kocsi ott vesztegelt 10 méternyire, az elinduláshoz képest éppen csak arrébb állt egy kicsit. – „Nem akartak ezek elmenni… legalábbis nem szekérrel!” – ismerte fel a helyzetet.

Lőrinc hátradőlve ült a bakon, és a fehér rövidnadrágot simogatva, be-benyúlt alá. A lány, akiről már lekerült a felső, a férfi ölébe hajolva, ütemesen mozgott.

A helyzet egyértelmű volt:

– Szopik – jelentette ki Miska a bágyadt koraestének, halkabban az akáclombok susogásánál.

Durcásan belerúgott a porba, és hátat akart fordítani a gyalázatos párnak. Miért nem sikerült? Még a szemét sem tudta levenni a fehér nadrágról és a meztelen, barna hát süllyedéséről-emelkedéséről. Miért nem sikerült megvetően otthagyni őket? Ne is tudják meg, hogy ő mindent látott!

– Nem láttam mindent! – Ez béklyózta meg a lábát, ezért kellett maradnia. Úgy érezte, némi elégtételt szerez azzal, ha meglesi, hogyan dugja meg Lőrinc a lányt. Mert, hogy megdugja, abban biztos volt. – Legközelebb, ha erre biciklizik a kis ribanc, majd mondom neki, hogy jön egy komplett menettel a hallgatásomért – gondolta elégedetten.

Időközben Lőrinc lefejtette a fehér nadrágot – ehhez a lány segített kigombolni, majd megemelte a fenekét –, és dölyfösen húzogatta a bugyi vékony pántját, pontosan úgy, ahogy Döbrögi játszadozhatott a parasztlányok alsóneműjével.

– Azt a pöffeszkedő mindenedet! – dörmögte Miska, talán a kelleténél hangosabban, mert a másik férfi odafordult:

– Hoznál nekünk egy korty bort? – vigyorgott.

Felnézett a lány is:

– Csókolom!

A kedves hangtól Miska megenyhült, és szeretettel morgott a lányra:

– Mondtam már párszor, hogy ne csókólomozz, mert…!

– Nem akarod elfenekelni? – vágott közbe Lőrinc. – Ne félj, többé nem felejti el az illemet! – Rácsapott a lány meztelen fenekére. – No meg, ha megcsókolod, merni fog visszategezni…

– Csak finoman! – figyelmeztette a lány, és visszaereszkedett Lőrinc falloszára.

Miska kábultan felkapaszkodott a szekér oldalán, és alig mert hozzáérni a hamvas popsihoz. Óvatosan megsimogatta, aztán odahajolt, és apró puszikat szórt a bugyi környékére. Szinte beleszédült az érintkezésbe. Félrehúzta a bugyi anyagát, s mivel a lány fészkelődve segített, levetette ezt az utolsó ruhadarabot. Arcát odanyomta a selymes bőrhöz, beszívta az illatát, és nyalta, szívta, csókolta mindenütt, ahol hozzáfért.

Nyelvét bedugva a réseken, hangosan cuppogva kóstolgatta a lányt, aki lemerevedett, abbahagyta Lőrinc farkának kényeztetését, szaggatottan lélegezve élvezte a játékot.

– Mint a méz! – morogta Miska, és megörült, hogy a lány – fejét Lőrinc ölében hagyva – a hátára fordult a keskeny ülésen, és széttárta a lábát. Egy pillanatra látta a kismaroknyi melleket, amiket a másik férfi elkezdett gyúrni-gyömöszölni.

A lány hangosan élvezett, a szekérbe fogott ló kíváncsian toporzékolni kezdett. A hangoktól Miska begyorsult, és a nyálától fénylett már a lány puncija és combjainak belső fele.

– Ááállj, mert szétesek! – nyöszörgött a lány. – Gyertek, basszatok meg! – Letámolygott a szekérről, lefeküdt a fűbe, és punciját eltakarva várta, hogy valamelyik férfi a lába közé térdeljen. – Te meg ide! – szólt rá Miskára, és most az ő falloszát eresztette a szájába.

A két férfi összenézett, és egyenletesen mozogtak, ki-ki abban a résben, ami jutott neki.

Később visszamentek a gangra, és Miska Leve kortyolgatása közben a lány hol az egyikük ölében, hol a másikéban lovagolt, majd a hűs kövön négykézlábra állva engedte, hogy alaposan megvizsgálják, és végre megnyugodjanak: nem ütötte meg magát sehol sem.

Az este mind korábban köszöntött be, mintha – ahogy Miska szemléletesen megfogalmazta – valaki minden nappalnak mindkét végén leharapdálna egy-egy darabkát.

Vége