Gyönyörök szigete V. rész - A virág leszakítása 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete IV. rész 7. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 11.

*********************************************************************

Amikor leértem a földszintre és benéztem a pihenő szobába azon a tiszta, napos csütörtök délutánon, azonnal letaglózott Lindsay gyönyörű látványa. A lélegzetelállító, drága, fiatal Lindsay egy narancssárga topot viselt, ami visszatükrözte a rávetülő fényt, feszesen rásimulva fiatal testére. Marokra való mellei meredten igyekeztek kiutat találni a szűk ruhadarab alól. Emellé farmersortot vett fel zoknival és edzőcipővel, szabadon hagyva karcsú és sima lábait... Egyszerűen tökéletes volt a látvány. Magával ragadó hosszú szőke haját laza lófarokba kötötte, közszemlére téve elragadó hattyúnyakát.

Miután úsztam jó néhány hosszt a medencében és vettem egy kiadós zuhanyt, úgy döntöttem, lejövök ide játszani egy kis videojátékot. Az ötlet azonban, mondanom se kell, azonnal tovaszállt, amint megpillantottam ezt a gyönyörű lányt a helyiségben.

Ez a valóságos kis angyalka ernyedten nyújtózott végig a bőr kanapén, talpra húzva lábait. Fülein méretes fejhallgató pihent, ami alól hallottam kiszűrődni a hangosan dübörgő zenét. Azt azonban nem tudtam kivenni, pontosan milyen zene is lehet. Valószínűleg azon fiúbandák egyike lehetett, akiket a Lindsay-hez hasonló tini lányokon kívül mindenki lenéz. Vagy talán ő a country zenéért rajonghat? Esetleg a modern rockért? Vagy a rapért? Hmmmm...

Akárhogy is, amikor felfigyelt a jelenlétemre, Lindsay rám villantott egy széles mosolyt és gyorsan kikapcsolta a zenét. Aztán levette a fejhallgatót és felém fordult.

- Üdv, főnök.

- Főnök? - vontam fel a szemöldököm értetlenkedve.

- A Biblia azt mondja, tiszteljük a nálunk magasabban állókat – bújt elő hirtelen a vallásos lány Lindsay-ből. - Végeredményben te vagy a legfőbb tekintély ezen a szigeten, szóval helytálló főnökként tekintenem rád – pirult el.

Némán felnevettem.

- Sok minden vagyok, Lindsay, de főnök semmiképp... Kérlek, hívj csak Jeremy-nek! És egyáltalán nem akarok bármiféle legfőbb tekintély lenni. Egyszerűen csak a vendéglátótok vagyok. Ennyi az egész.

- Ha ez az, amit szeretnél... - válaszolta elgondolkodva. - Akkor kezdjük elölről! Üdv, Jeremy!

- Szép napot, Miss Lindsay – bólintottam játékosan. - Megkérdezhetem, mit hallgattál éppen?

- Saving Jane-t – válaszolta, továbbra is teljes sötétségben hagyva engem. - Valószínűleg fogalmad sincs, kik ők, igaz, Jeremy? Ez egy ohiói banda. A helyi zenét népszerűsítik. Már jóval azelőtt is rajongtam értük, hogy hét éve országosan is ismertek lettek. - Egy pillanatra elhallgatott. - Te milyen zenét szeretsz?

Megvontam a vállamat.

- Őszintén, nagyjából mindent szeretek. De ha muszáj lenne egy kedvencet megnevezni, az valószínűleg Richard Marx lenne. Az ő zenéjén nőttem fel a kései '80-as, korai '90-es években. 2008 vége felé két új albuma is megjelent és egy kis karácsonyi válogatás úgy két éve. De a legtöbb lemezem akkorról származik, amikor annyi idős voltam, mint most te.

- Richard Marx? - vonta össze a szemöldökét Lindsay gyönyörű kék szemei felett. - Sosem hallottam még róla...

Vidáman felnevettem és megcsóváltam a fejem. Jó jele annak, hogy az ember öregszik, ha az aktuális fiatalságnak már fogalma sincs a kedvenc zenészeidről. Sajnálatos módon én talán túlságosan is gyorsan haladtam felfelé ezen a létrán. Néha nehéz az ilyesmit elfogadni.

- Nem meglepő. Hiszen már 39 éves vagy, nem igaz? - szólalt meg ismét Lindsay.

- Igen, hölgyem – bólintottam. - De szeretek sok más zenét is. Például Van Halent, Poisont, Def Leppardot, Bryan Adamset... De a kedvenc bandám mindenképp a Guns 'n' Roses. Egész nap el tudnám hallgatni a zenéjüket, függetlenül attól, hogy eredeti szám, vagy feldolgozás. - Egyre inkább kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ahogy Lindsay szemében továbbra is csak a teljes értetlenséggel találkoztam. Muszáj volt hozzátennem valami aktuálisabbat is - De Eminemet is nagyon szeretem.

- Eminemet? Te Eminemet hallgatsz, Jeremy? - vonta fel a szemöldökét.

- Hihetetlen mennyi tehetség szorult belé – bólintottam.

- Hallottam már néhányról a régebbi formációk közül is, amiket említettél – mosolyodott el. - Egy ismerősöm folyton Guns 'n' Rosest bömböltet a kocsijában.

Ilyenkor annyira mellbe vágott a kislányos bája. Elvégre Lindsay még csak egy magával ragadó tizennyolc éves lány volt, aki mindössze hat napja szabadult a középiskolából. Ő volt a legmocskosabb fantáziáim nem egyének legfőbb tárgya. De hát létezhet olyan egészséges férfi, aki még soha sem fantáziált arról, hogy egyszer összekerüljön egy szűz leányzóval és elindíthassa őt a megfelelő úton?

A másik oldalról viszont az érzékenyebb és törődőbb énemet aggodalom töltötte el. Amikor elfogadtam Lindsay jelentkezését a szigetre, még nem tudtam, hogy szűz. Vajon akkor is beleegyeztem volna, ha ezzel az információval tisztában vagyok? Nem valószínű.

A legelső célom a hölgyek felkutatásával az volt, hogy kísérletet tegyek megtalálni a lelki társamat. De vajon egy tizennyolc éves szűz lány nyitott ilyesfajta elköteleződésre? Annyi már biztos, amit kihallgattam a Trish-sel, Amy-vel és Camille-lel folytatott beszélgetéséből a kukkoló szobámban, hogy nem vágyik megállapodásra. Talán valaki másnak kellene nagyobb figyelmet szentelnem? Elvégre a másik öt hölgy nem véletlenül volt legalább huszonöt éves. Amy ráadásul három héten belül már a harmincegyet is betölti. Ők egyértelműen az életüknek abban a szakaszában jártak, amikor a nők már igyekeznek feladni a teljes függetlenségüket és megházasodni.

Félreértés ne essék azonban, nem panaszkodom, és nem is gondoltam, hogy hiba lett volna Lindsay-t ide hívni. Fiatalságával és tapasztalatlanságával egy teljesen új, szokatlan, friss és gyökerestül más elemet hozott sz összképbe. Persze választhattam volna valaki idősebbet és tapasztaltabbat is, de mégis...

Ki tudhatja? Talán Lindsay meggondolja magát és zsenge kora ellenére is ráharap az elköteleződés ízére. Talán a végén beleszeretek és nem is akarok majd mást. Vagy talán ő szeret belém. Még az is meglehet, hogy egymásban találjuk meg azt, akit nekünk rendelt az ég. Vagy talán egy pillanatra sem lesz közöttünk semmi romantikus momentum. Ez is benne volt a pakliban. De végeredményben erről szólt ez a hat hét. A kísérletezésről. Bár Pamela és Devon már igencsak előkelő helyen álltak a listámon, tartoztam magamnak annyival, hogy a többieknek is adjak esélyt, mielőtt meghozom a végső döntésemet. És nekik is tartoztam ennyivel.

- Egyébként mi hoz egy ilyen rendes lányt egy ilyen helyre? - tereltem végül másfelé a szót. - Azt már tudom, hogy szűz vagy. Az első este elmondtad nekünk Trish-sel. Akkor miért vállalkoztál, hogy ide jössz? Nekem úgy tűnik, kicsit... kilógsz a sorból.

Josephine Skriver alias Lindsay

Lindsay összevonta a szemöldökét és lassan bólintott.

- Igen. Nos... leginkább a pénz miatt. A családomnak nagy szüksége lenne pénzre.

- Ó? - vontam fel a szemöldökömet és kissé közelebb húzódtam, hogy letelepedjek mellé a földre. - Hogyhogy?

- Egyszerűen csak jól jön minden pénz, amit tudunk szerezni – horkantott Lindsay.

Félrebillentettem a fejem és az arcát figyeltem. Úgy nézett ki, mintha ez a mindig vidám és önfeledt teremtés mindjárt elsírná magát.

- Mi a baj?

- Az apám... - válaszolta remegő hangon. - Ő... meghalt. Múlt... múlt novemberben.

- Egek... - dermedtem meg. Erről fogalmam sem volt. Nem esett említés róla soha a lányok érkezése előtt. És Lindsay se hozta fel soha. Épp csak elvégezte a középiskolát és szegény lány máris elvesztette az apját? Rettenetes hír. - Nagyon sajnálom, drágám. Mi... mi történt?

Lindsay kissé szipogott, mielőtt egy sóhajt követően válaszolt volna.

- Egy nap épp haza érkeztem az iskolából a húgommal, Alisonnal. Én tizenhét voltam, ő tizenhat. Ott találtuk apát a... a kanapén. Ott... feküdt. - Megrázta a fejét, mielőtt folytatta volna. - Azt hittem, csak alszik. De aztán Alison észrevette, hogy nyitva van a szeme. Tompa volt a tekintete és... üres-

- Ó, egek...!

- Először azt hittük, csak szórakozik velünk – folytatta a lány, igyekezve visszafolytani a könnyeit. - De aztán észrevettük, hogy nem lélegzik. Nem volt pulzusa. - Vett egy mély levegőt és ismét megrázta a fejét. - Azonnal hívtam a 911-et. Kiküldték a mentőket, de azt mondták, már nem tehetnek semmit. - Lindsay lehajtotta a fejét és sírni kezdett. - Azt mondták, értesítik a rendőrséget és a halottkémet, aztán elmentek. Ott... ott hagytak minket Alisonnal és az apánk holttestével a kanapén. El tudod képzelni, milyen érzés volt? Ez... kegyetlenség volt tőlük.

Összevontam a szemöldököm és megcsóváltam a fejem.

- Szörnyű lehetett neked és a húgodnak. Egyszerűen szörnyű...

- Negyvenhat éves volt! - fakadt ki Lindsay. - Sose... sose hittem volna, hogy ilyen... ilyen fiatalon elveszítem az apámat.

Csak ültem ott, miközben Lindsay a kezei közé temette az arcát és szipogott. Bár azóta már hét hónap telt el, őt még mindig szemmel láthatóan a markában tartotta a gyász és a fájdalom. Én még egyik szülőmet sem vesztettem el, hála Istennek, úgyhogy nem tehettem többet, mint hogy megpróbáljam beleképzelni magam a helyzetébe. Még így is rettenetes érzés volt.

- Mi történt vele? - kérdeztem. - Már ha meg...

- Szívinfarktus – vágta rá Lindsay kisírt szemekkel. Megragadott egy doboz zsebkendőt a közelében és használatba vette. - Ezt sosem tudom majd megérteni. Apu remek egészségi állapotban volt. Mindig sokat edzett, sokat járt el otthonról. Mindig jó kondiban volt. Egy héttel korábban együtt voltunk egy tizenhat mérföldes biciklitúrán. Nem tudom elhinni, hogy a szíve csak így feladta. Negyvenhat évesen. Csak negyvenhat volt... - Lindsay ismét elsírta magát. - Nem... nem lehet már ott, hogy... hogy az oltár elé kísérjen az... az esküvőmön. Nem lesz ott, amikor... amikor megszületik az első gyermekem. Soha... soha nem láthatja majd az unokáit...

Hirtelen késztetést éreztem, hogy a karjaimba zárjam Lindsay-t és megnyugtassam őt, de nem volt bátorságom hozzá. A legkevésbé sem akartam, hogy azt higgye, ki akarom használni egy ilyen egyértelműen gyenge pillanatát. Ezen kívül, ismertem én Lindsay-t eléggé ahhoz, hogy ilyen vigasztaló szerepet vállaljak? Természetesen a legkevésbé se lett volna ellenemre a dolog, de neki talán igen. Emiatt jobb volt visszafojtanom a késztetést. Ennek a lánynak mindenképp szüksége volt egy szoros ölelésre. De talán csak rontottam volna a helyzeten, ha én próbálkozok, úgyhogy inkább tartottam a távolságot.

- Hidd el, látni fogja odafentről – próbáltam megnyugtatni.

Lindsay rövid ideig hallgatott, mielőtt kifejezéstelen hangon folytatta volna.

- Miután Apa elment, hamar pénzszűkébe kerültünk. Nem volt életbiztosítása, úgyhogy a lehető legrosszabb helyzetben hagyott itt minket Anyával és Alisonnal. Emellett túl sok félretett pénzünk se volt. Van két nővérem is. Gina és Jennifer. Gina Coloradóban élt, de haza költözött Ohióba, hogy segítsen nekünk. Kellett pénz ételre, ruhákra, a jelzálogra, az autó biztosítására... Anyával és a testvéreimmel egy csapat lettünk. De egyikünk sem tudott túl sok pénzt előteremteni. Egy szupermarketben dolgoztam, de nyolc dolláros órabérnél nem tudtam többet elérni.

- Mit csináltál ott? Kasszáztál?

- Egy drogériában dolgoztam – válaszolta. Így már minden világos volt. Lindsay tökéletesen megfelelt egy ilyen munkára. Egy gyönyörű tinédzser lány a drogéria kiszolgálópultja mögött, ahogy mosolyog és vidáman szolgál ki minden vásárlót. Nyilván ő volt az a hölgy munkatárs, akiért minden pasi epekedett az üzletben.

- Szóval csak az ígéretes díjazás miatt jöttél a szigetre?

- Beismerem... Ez volt az egyetlen ok - morogta Lindsay. - A családom tudta, mibe vágok bele. Tudták, mi fog velem történni itt. Őszinte voltam velük. Anyának nem tetszett, hogy önként sétáljak be egy szexbarlangba, de túl nagy volt a pénz csábítása. El se tudom mondani, milyen sokat jelentene nekünk az az ötszázezer dollár. De ha csak százezret tudok haza vinni, akkor is hihetetlenül boldog lennék. Megadhatnék mindent az anyukámnak, amit csak tudok. Remélem... remélem, ez segít majd talpra állnunk. Pótolhatná azt az életbiztosítási pénzt, amit sose kaptunk meg.

Igyekezett visszafojtani az érzéseit, mielőtt hozzátette volna: - Mostanra viszont megszerettem ezt a szigetet. Csak a pénz miatt jöttem ide, igen. De minden, ami azóta történt velem... el se tudnék képzelni jobb helyet ennél. Hiányzik a családom és szívesebben lennék velük, azt hiszem. De ha már távol kell lennem tőlük, sehol máshol nem lennék szívesebben, mint ezen a szigeten. Szívesebben vagyok itt, mint azt el tudnád képzelni. Egy igazi álmot kreáltál ezzel az atmoszférával, Jeremy. Ez egy egészen más világ. Minden olyan csodálatos! - halkan kuncogott, mielőtt folytatta volna. - Még Amy is, ahogy próbál rám mozdulni...

- A vallásos neveltetésed miatt szeretnéd megőrizni a szüzességedet a nászéjszakáig? - tettem fel a kérdést, de máris tudtam a választ. Elvégre Trish egyszer már kérdezett tőle valami nagyon hasonlót.

- Igen – bólintott. - De úgy gondolom, itt kell feladnom a szüzességemet. Akármi is lesz, így lesz a legjobb. Tudom, hogy ezen a szigeten fog megtörténni. Ezt már elfogadtam. Azért teszem, hogy segítsek a családomnak. Ha ez kell hozzá, hát ezt fogom tenni.

- Tudod, hogy nem kötelező lefeküdnöd senkivel – emlékeztettem. - Senki sem kényszerít rá, Lindsay. Tudom, hogy egy nagyon nyitott életstílust hirdettem ezzel kapcsolatban, de semmit nem kell megtenned, ha nem akarod. Senkinek sem lehet egy rossz szava sem, ha hat hétig csak jól érzed magad itt és sütkérezel a strandon. Ha várni akarsz az esküvődig, senki nem fog arra kérni, hogy ne várj. Ez a te döntésed és csak a tiéd. Ne gondold úgy, hogy bárkinek is joga lenne arra kényszeríteni téged, hogy feladd a szüzességedet! Egyáltalán nem elvárás ez az ittléteddel kapcsolatban. Szeretném, ha ezt tudnád. Szeretném, ha megértenéd. Akárhogy is lesz, ugyanúgy megkapod majd a pénzedet a végén.

Lindsay elmosolyodott.

- Te mindig olyan egyszerűnek érezteted a dolgokat, Jeremy. Nem csak ezt, de minden mást is. A többiek is mind ugyanezt mondanák. Mindannyiunkat olyan önfeledt érzéssel töltesz el!

- Ez a dolgom.

Lindsay felsóhajtott, mielőtt folytatta.

- A vallásos énem szeretné, ha az esküvőmre tartogatnám magam, akármikor jön is majd az el. De akkor is egy emberi lény vagyok vágyakkal. Ezzel a szigettel, vagy nélküle, erősen kétlem, hogy kibírnám a nászéjszakáig. - Meglepetten elkerekedtek a szemeim a szavai hallatán. - Alison, a húgom, még mindig csak tizenhat és folyamatosan azt mondta nekem, hogy ha Isten tényleg azt akarná, hogy mindenki várjon az esküvője napjáig, nem lenne bennünk ennyi vágy. Nem tudom, egyetértek-e vele, de úgy érzem, ezt a hozzáállást jobb, ha átveszem tőle.

- Sok minden van, ami már nagyon régóta izgatja a fantáziámat – folytatta. - Trish is erről beszélt nekem egyik este. Ő még sosem volt házas, de szexelt már korábban. De ennek ellenére úgy gondolja, a Mennybe fog majd kerülni. Én se hiszem, hogy Isten el fog ítélni és a Pokolra küld, csak mert ezen a szigeten vesztettem el a szüzességemet. És ne aggódj... nem fogok csak azért szexelni, hogy végre megtörténjen. Továbbra is olyasvalakinek szeretném odaadni a szüzességemet, aki kellőképp értékeli ezt. Aki megérdemli.

Trish? - tettem fel magamban a kérdést. Trish és Lindsay elég közel kerültek egymáshoz az elmúlt napokban.

- Ahogy már mondtam, Jeremy – folytatta – bár nem a nászéjszakám lesz, szeretném, ha meg lennének a megfelelő körülményei. Azzal, hogy itt vagyok, segítek a családomnak. Ha nem jutunk hamarosan pénzhez, az a teljes csődöt jelentené.

Összevontam a szemöldököm.

- A te szupermarketes fizetésedet már így is elveszítették. Gondolod, hogy kibírják anélkül hat hétig? Tudom, nem sok az se, de ilyen helyzetben minden cent számíthat.

- Anya azt mondta, szerinte ki fogják bírni – motyogta Lindsay. - Pláne így, hogy biztosak lehetnek benne, hogy legalább százezer dollárt haza viszek. Ez a fényt jelenti az alagút végén.

Sóhajtottam egyet és azonnal döntésre jutottam. Azokkal a mérhetetlen anyagi forrásokkal, amik a rendelkezésemre álltak ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. Így volt helyes.

- Ha az egyetlen célod ezzel a pénzzel, hogy a családodnak add és kisegítsd őket... - egy pillanatra elhallgattam, újra átgondolva a döntésemet. Aztán viszont arra jutottam, hogy semmi nincs, amit át kellene gondolni. Ez így volt helyes. - Mit szólnál, ha felhívnám a pénzügyi tanácsadómat Utah-ban és szólnék neki, hogy utaljon át százezer dollárt anyukádnak még ma? Így a családodnak nem kellene kivárnia a hat hét végét. Már most megkaphatnák.

Lindsay szemei elkerekedtek a meglepetéstől.

- Komolyan beszélsz? Meg... megtennéd ezt értem?

- Nem látok rá okot, hogy miért ne tehetném meg – vontam vállat. - Jó ügyet szolgálna, ahogy te is mondtad. Akár már öt-tíz perc múlva is az anyukád bankszámláján lehet. Csak annyira van szükség, hogy felhívd és elkérd a számlaszámot. Aztán felhívom Haroldot Utah-ban és átutaljuk a pénzt.

- Meg... megtennéd ezt értünk? - lepődött meg Lindsay.

- Hát persze – mosolyogtam rá.

- Ó, egek!

Hirtelen Lindsay körém fonta a karjait és szorosan átölelt. Mondanom se kell, mennyire meglepett. Most viszont már alapos okom volt nekem is átölelni őt. Karcsú teste köré fontam karjaimat és elvesztem leheletének érintésében.

- Ettől még persze egy fikarcnyit sem csökken az esélyed arra, hogy megkapd az ötszázezer dollárt – mondtam. - Ettől még lehet te a szerencsés. A hat hét leteltével majd meglátjuk.

- Köszönöm, Jeremy. - zihálta. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm – kezdett rugózni a karjaimban. - Mégis mit tehetnék, hogy ezt megháláljam? A családom annyira boldog lesz!

Amikor elhúzódott tőlem, vonakodva én is úgy tettem. Bárki más a helyemben is szívesen szorította volna őt továbbra is magához. Egek! Ebből sose lehet elég...

Lindsay a szemembe nézett és összevonta a szemöldökét.

- Mégis hogy engedheted ezt meg magadnak? Odaadni azt a rengeteg pénzt a családomnak... Ráadásul a többieknek is adsz még százezer dollárt, plusz egy valakinek ötszázezret. Ez a ház, a szigeted... ez mind több millióba kerülhetett.

- Még többe is – válaszoltam. - Sokkal többe.

- De hogy engedheted meg mindezt magadnak? - erősködött. - Úgy értem... mit is csinálsz te tulajdonképpen, Jeremy? Mi a munkád?

- Pillanatnyilag számtalan üzleti érdekeltségem van, de leginkább úgy szeretek tekinteni magamra, mint aki félig már nyugdíjba vonult – válaszoltam. - Nincs tulajdonképpeni, a szó szoros értelmében vett munkám. Most már legalábbis nincsen. Nincs is rá szükségem.

- És honnan szerezted ezt a sok pénzt?

Nem akartam túlságosan részletesen belemenni az életem üzleti részébe egyik hölggyel sem a kapcsolatunk ilyen korai szakaszában, de úgy éreztem, most itt az ideje, hogy megnyíljak Lindsay-nek. Azt hiszem, valahol megérdemelte, hogy legalább egy keveset megtudjon rólam. Azon kívül, előbb-utóbb úgyis el fogom mondani mindegyikőjüknek. Miért ne kezdhetném most?

Még a kilencvenes évek közepén létrehoztam egy weboldalt, ami mára az egyik legnépszerűbbé vált az interneten. Ezen kívül kitaláltam egy azóta világszerte népszerűvé vált webböngészőt. Később a weboldalt fél milliárd dollárért eladtam egy kaliforniai cégnek. - Lindsay arcán a teljes megrökönyödés jelei tükröződtek. - Az után pedig, csak pár hónappal később, eladtam a böngészőt is háromszáz millió dollárért. Ha mindezt összeadod azzal a pénzzel, amit az alatt kerestem, hogy az irányításom alatt volt mindkettő és az egészet megtoldjuk azzal az összeggel, amit úgy kerestem, hogy a bevételemet befektettem az amerikai tőzsdén és számos egyéb üzleti érdekeltségemben, mára már körülbelül két milliárd dollárom gyűlt össze.

- Azt... azt mondtad... két milliárd... dollár? - hápogta Lindsay. Amikor bólintottam, hangosan felszisszent. - És mellette még itt van ez a sziget meg a ház is... Megkérdezhetem, hogy ez mégis mennyibe... került?

- Az otthonom, minden benne lévő ingósággal együtt, több mint kilencvenhárom milliót ér.

- Váó! - nyögött fel Lindsay. - És én még azt hittem, hogy az én nyolc órás órabérem jó fizetés. Vagy legalábbis valakinek az én koromban az. De ez... Váó! - Elhallgatott és egy-két pillanatra elveszett a gondolataiban. - És mit kezdesz ezzel a sok pénzzel, Jeremy? El tudod egyáltalán költeni az egészet valaha is?

- Nem. Valószínűleg soha nem fogom tudni elkölteni – válaszoltam. - Gondoskodom a családomról, a szüleimről, még úgy is, hogy elváltak és több ezer mérföldre élnek egymástól, a testvéreimről és az ő családjukról. Szeretek segíteni az embereken. Támogatok egy hajléktalanoknak fenntartott otthont is.

Lindsay lassan bólintott.

- Bölcs befektetésnek tűnik. Úgy néz ki, nem igazán tudsz rosszul dönteni. Még ezzel a hat nővel sem, akiket ide hívtál. Tökéletes választás. Kivéve talán Camille-t. Vele kapcsolatban nem igazán tetszik pár dolog, amit megenged magának. Túl nagyképűen próbált letámadni.

Elmosolyodtam és kicsit haboztam, mielőtt megszólaltam volna: - Lehet egy személyes jellegű kérdésem, Miss Lindsay? Nem muszáj válaszolnod, ha nem szeretnél. Azt is meg fogom érteni.

- Persze – kuncogott. - Kérdezhetsz bármit.

Ismét haboztam egy kicsit.

- Mégis hogy lehet, hogy egy ilyen gyönyörű valaki, mint te... Hogy lehet, hogy még mindig szűz vagy? - Lindsay nyugtalanul fészkelődni kezdett ültében. - A vallásos neveltetésed ellenére, azt mondtad, tele vagy kíváncsisággal és vággyal. Azt mondtad, nem fogsz várni a nászéjszakádig. Szóval, a hiteden kívül, van valami meghatározott oka, hogyan lehet egy ilyen kedves és szép lány még mindig szűz tizennyolc évesen? - Lindsay egyre jobban zavarba jött. Úgy tűnt, meglehetősen szégyenlős ebben a témában. Talán a húgán és Trish-en kívül még senkivel nem beszélt ilyesmiről. - Sajnálom, ha túl messzire mentem. Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél. Megértem. Csak... én is kíváncsi vagyok.

- Nem. Semmi gond – vett egy mély levegőt. - Amy minden nap elmondja, hogy mi itt mind barátok vagyunk és nem kellene semmit sem rejtegetnünk egymás elől. Amellett, hogy azt szeretném, ha az első szexuális élményem különleges lenne, én csak... sosem érdeklődtem igazán a korombeli fiúk iránt. Mostanáig, azt hiszem, a korombeli fiúk csak egy-két randira tűntek jónak. Én... úgy gondoltam, hogy mind éretlenek és gyerekesek. Ahol dolgoztam, a szupermarketben, volt pár idősebb férfi, akik cuki cicababának kezdtek hívni, miután decemberben betöltöttem a tizennyolcat. Sokukat kedvelem és ők is engem. De majdnem mindegyikük házas már, szóval szóba se jöhet bármi közöttünk. Ennek ellenére azóta is hallom, hogy cuki cicababának neveznek a hátam mögött.

- Mi lenne a tökéletes életkor egy hozzád illő férfinek?

- Harminckilenc.

Elmosolyodtam a válasza hallatán. Nyilván ez a kedves kis leányzó nem véletlenül pont ezt a számot mondta.

- Igazából szeretem az idősebb pasikat – vont vállam. - Ismertem egy jóképű fickót a munkahelyemen, aki már hatvan is elmúlt.

Hangosan felnevettem.

- Nem hiszem, hogy akár egy éjszakát is túlélne veled. Szóval nem élvezted a randizgatást a srácokkal a gimiben, hm?

- Volt egy komoly barátom – ismerte be. - Eddie-nek hívták. Két évig jártunk, de sosem feküdtem le vele. Ő szerette volna, de én mindig találtam valami okot, hogy kimentsem magam. Rendes srác volt, legalábbis egy ideig, de nem olyan, akinek odaadtam volna a szüzességemet. Tulajdonképpen nem is szerettem igazán. Sokkal inkább egyfajta barát volt. Sokat voltunk együtt, eljártunk helyekre... Azt hiszem, nem volt komoly az egész.

- Rendes srác volt... egy ideig?

Lindsay összeszorította az ajkait.

- Egy nap Eddie megfenyegetett, hogy ha nem fekszem le vele, a kapcsolatunknak vége. Sosem tűrtem jól, ha valaki így beszél velem, úgyhogy nem szóltam semmit, csak búcsút intettem neki...

- Jól tetted. Ki kell állnod magadért.

Lindsay néhány pillanatig kerülte a tekintetemet és körbe nézett a szobában, majd a pillantása megállapodott a videojáték-konzolon, ami a padlón hevert. Aztán ismét rám nézett és arra intett a fejébel.

- A Dead or Alive 4-gyel játszottam nem sokkal azelőtt, hogy megjöttél. Az unokatestvéremnek is meg van és mindig is imádtam.

- Szereted a küzdősportos játékokat? - kérdeztem meglepetten. Valahogy Lindsay túlságosan ártatlannak tűnt ahhoz, hogy ilyeneket játsszon. Vagy legalábbis én így láttam.

- Mindig is szerettem – válaszolta. - Szeretnél játszani egyet velem? Kérlek. Versenyezhetnénk.

- Naná – mosolyodtam el és az egyik kontroller felé nyúltam.

- Ismered azt a vörös hajú karaktert a játékban? - kérdezte, miközben bekapcsolta a gépet. - Nem emlékszem a nevére, de kísértetiesen emlékeztet Amy-ra. Az a vörös karatés lány a hatalmas melleivel.

- Kasumi?

- Igen! - csillant fel Lindsay szeme. - Tényleg ez volt a neve. Kasumi. Te is így látod? Nem emlékeztet nagyon Amy-re?

Egy pillanatra elgondolkodtam.

- Igen... Az igazat megvallva, tényleg. Érdekes megfigyelés. Nekem sosem jutott volna eszembe.

Te pedig Rikkura emlékeztetsz, Lindsay – tettem hozzá magamban. Rikku egy karakter volt a Final Fantasy X-2-ben, a kedvenc videojátékomban. Lindsay nagyon hasonlított rá. Ha mindketten valós személyek lennének, senki nem hinné el, hogy nem testvérek.

Néhány perc múlva ismét megszólaltam.
- Kasumi szerepel egy másik játékban is. A Dead or Alive: Xtreme Beach Volleyballban.¹ Csak egy falatnyi bikini van rajta az egész játékban. A játék grafikája egyszerűen kifogástalan. Olyan, mintha csak egy filmet néznél. Kasumi és a többi lány egész végig csak ugrálnak ide-oda.

- Most nézd meg, mit csináltál! Most már csak azzal akarok játszani – nevetett fel Lindsay.

Folytatása következik!

1Élve vagy Halva: Extrém Strandröplabda