A gyilkosnak két arca van X. rész 43. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 42. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Marie hallgatta Ballantine hangját, ahogy újra és újra elismételte a terveid a város fejlesztéséről, amikor hirtelen elhallgatott az ajtónyílás hangjára.

– Mit keres itt, Green? – hallatszott a polgármester hangja.

– Csak meg akartam nézni magát még egyszer utoljára ebben a székben.

–  Ezt meg hogy érti?

– Az életednek vége, Alex. Ugye hívhatlak Alexnek?

– Maga részeg, Green. Tűnjön innen a fenébe!

– Megmondtam, hogy halott ember vagy, Ballantine.

– Ó, istenem! – nyögött fel Marie, ahogy tovább hallgatta Ballantine és Johnnie veszekedését újra és újra.

– Mit akar tenni?

– Megölni. Ahogy már korábban is mondtam.

– Ne! Kérem! Ne tegye!

Marie azonnal leállította a felvételt. Visszatartotta a lélegzetét is, mert félt, most hallja Ballantine életének utolsó pillanatait.

– El kell mennem a rendőrségre – kapta fel a táskáját, hogy a felvevővel kirohanjon az ajtón.

***

            Tracy várta, hogy Abbott belekezdjen a kérdéseibe. Emlékezett rá, hogy lehetetlenítette el az ügyész korábban a védelem tanúit. Igyekezett meggyőzni magát, hogy nem kell semmitől tartania, ha őszintén megválaszolja a kérdéseket.

            A tárgyalóterem teljes némaságba borult, ahogy Abbott felkelt, és elkezdte átlapozni a jegyzeteit. O’Connell bíró megköszörülte a torkát.

– Mr. Abbott! Vannak kérdései a tanúhoz?

Abbott, aki szemmel láthatóan nagyon elmerült a jegyzeteiben, felpillantott.

– Természetesen vannak, bíró úr! – vette le a zakóját, majd Tracy-re mosolygott. – Nem fog túl sokáig tartani, Mr. Kenon.

Tracy nagyon is tisztában volt bele, mit akar az ügyész. Tudta, hogy nyugodtnak kell maradnia, és csak szimplán válaszolnia. Előre dőlt a székében, és először Johnnie-ra nézett, majd Dr. Wilsonra. Mindkét nő megnyugtatóan mosolygott rá.

– Azt vallja, hogy a vádlott nem követett el semmit Alexander Ballantine ellen? – lépett Abbott a tanúk padjához.

– Igen. Így van – válaszolta Tracy óvatosan.

– Látta az egész esetet, de nem tett semmit, hogy leállítsa. Azt várja, hogy ezt elhiggyem? – kérdezte Abbott szarkasztikusan.

– Képtelen voltam rá.

– Igen, Mr. Kenon, ezt már mondta. Egy férfi a maga fizikai adottságaival félt megakadályozni egy gyilkosságot.

– Tiltakozom – kiáltott fel Bob.

– Helyt adok – válaszolta O’Connell bíró. – Mr. Abbott! Kérem, tartsa meg a megjegyzéseit magának!

Az ügyész tett egy lépést hátra.

– Elnézést kérek. – Azzal megfordult, és visszasétált az asztalához. A segédje átadott neki egy aktát, amivel a férfi visszasétált Tracy-hez. – Mr. Kenon! Bizonyára rájött, hogy nehezen tudjuk elhinni a meséjét. Azért teszi ezt, hogy kihúzza a csávából a munkaadóját és barátját?

– Nem – jelentette ki Tracy szilárdan.

– Miért nem? Nem ez lenne az első, hogy valaki a barátja megmentése érdekében tanúskodik.

– Nem hazudok, csak hogy megmentsem Johnnie-t. Az igazat mondom.

– Bíró úr! Szeretnék bizonyítékot bemutatni arra, hogy Mr. Kenon nem csak hogy hazudik, hogy megvédje a barátját, de már korábban is ezt tette.

Bob majdnem leesett a székéről felállás közben.

– Tiltakozom! Ezt az úgynevezett bizonyítékot nem bocsátották a védelem rendelkezésére.

– Tanácskozást kérek – utasította őket a bíró, és megvárta, amíg a két ügyvéd odalép a pulpitusához. – Mr. Wootennek igaza van, Mr. Abbott. Mióta van birtokában ez a bizonyíték?

– Nagyjából két héttel azután jutottam birtokába, hogy megadta a védelemnek a halasztást, bíró úr.

– És nem érezte szükségét, hogy eljuttassa ezt a védelemnek? – szűrte a fogai között Bob.

– Adjon okot rá, hogy miért fogadjam ezt el, ügyész úr, és arra is, hogy miért ne forduljak ezzel a kamarához! – dühöngött O’Connell.

– Bíró úr! Ez az akta nyilvános. Így találtunk rá. Nem hinném, hogy az én feladatom lenne átadni olyasmit, amit a védelem is könnyedén megtalálhat – mutatott rá Abbott.

– Hadd nézzek bele! – szólalt meg a bíró, és átvette az aktát, hogy átfussa.

– Ez felháborító, Abbott! – köpte Bob.

– Nem az én feladatom, hogy bizonyítsam védence ártatlanságát. Én el akarom ítéltetni, emlékszik?

– Maga… – kezdte Bob, de a bíró krákogása félbeszakította.

– Ez szokatlan, de elfogadom bizonyítékként – jelentette ki O’Connell. – Folytassák!

Abbott rávigyorgott Bobra, miközben az visszament a védelem asztalához.

– Mije van, Bob? – hajolt oda az ügyvédhez Johnnie.

– Valami nyilvános adat. Azt hiszem, hamarosan megtudjuk.

Johnnie felnézett az ügyész vigyorgó arcára. Abbott észrevette, és rákacsintott. A nő agyában egymást kergették a gondolatok, hogy mi lehet az, ami diszkreditálhatná Tracy-t. – Ó! A fenébe is!

Abbott lassan odalépett a tanúk padjához, mint egy prédájára leső nagymacska.

– Mr. Kenon! Tudja, mi ez? – lengette meg a dossziét.

– Azon kívül, hogy egy dosszié, tele papírokkal, fogalmam sincs.

– Ez egy tizenegy évvel ezelőtti ügy iratanyaga.

– Ha maga mondja.

– Mr. Kenon! Tudom, hogy pontosan tudatában van, miről beszélek. – Elhallgatott, és kinyitotta az aktát. – Észak-Karolina állam kontra Albert Henning. Mr. Henninget kiskorú sérelmére elkövetett szexuális molesztálással vádolták.

Tracy megrázkódott.

– Évekig fajtalankodott a lányával.

– Igen. Ez áll itt. Megvetendő, ha a véleményemre kíváncsi – mondta színtelen hangon. – Helytálló, hogy maga tanúskodott ebben az ügyben?

– Igen.

Johnnie a homlokát kezdte dörzsölni, hogy elűzze kezdődő fejfájását. Felpillantott, amikor Bob megérintette a vállát.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green

– Tudja, mi ez az egész? – kérdezte a férfi.

– Igen.

– Mr. Kenon azt vallotta, hogy Mr. Henninggel megfelelően ismertették a jogait, mielőtt kikérdezték. Igaz ez?

– Igen.

– Azt vallotta, hogy miután a vádlottal ismertették a jogait, ő mindent bevallott. – Tracy lehajtotta  fejét, de Abbott folytatta. – Később kiderült, hogy hamis volt az állítása.

– Technikailag megtette – vitatkozott Tracy. – De már azelőtt vallomást tett, hogy ismertethettem volna a jogait. Ittas volt, és nem tudtam elhallgattatni, amíg elmondom a jogait. – Teljesen elsápadt és izzadni kezdett.

Abbott közelebb lépett hozzá.

– Miért mondta el mindezt önnek? Vajon most az igazat mondja? – sorolta a kérdéseket.

Dr. Wilson felfigyelt Tracy lelkiállapot-változására, és Bob és Johnnie mögé lépett.

– Azt hiszem, a páciensem túl nagy nyomás alatt van. Nem vagyok benne biztos, hogy bírni fogja. Nem tudunk tenni valamit?

– Azonnal – bólintott Bob. – Tiltakozom! Az ügyész úr megfélemlíti a tanút.

– Helyt adok. Mr. Abbott! Kérem, uralkodjon magán – reagált a bíró.

– Igenis, bíró úr! – lépett hátra Abbott. Tracy-re nézett, és észrevette, mennyire izzad a férfi. Önelégült vigyor jelent meg az arcán.

Odalépett a tanúk padjához, és előre hajolt.

– Most pedig! Tudjuk, hogy egyszer már hamisan tanúzott korábban. Miért higgyünk most magának?

***

            Pizo az asztalánál ült, és épp egy jelentést gépelt, amikor zajt hallott odakintről. Felállt, és kilépett az ajtón, ahol az új polgármestert pillantotta meg egy egyenruhással vitatkozni.

– Michaels! Mi a fenét művelsz? Tudod, ki ez? – kiáltott a férfira.

– Azt mondja, ő a polgármester. De ez a nő őrült – válaszolta a tiszt.

– Ő a polgármester, te idióta – tolta félre Pizo. – Elnézést, polgármesterasszony! Miben lehetek szolgálatára?

– Köszönöm, nyomozó – szorította meg a karját a nő. – Beszélnem kell magával és a kapitánnyal, most. Bizonyítékot találtam Ballantine ügyében.

– Jöjjön velem! – kísérte be Pizo.

– Kapitány! Ricotta polgármester hozott valamit, ami érdekelhet minket – léptek be a parancsnok irodájába.

Hill felállt, ahogy megpillantotta a vendéget.

– Jöjjön be, polgármester! Miben lehetünk szolgálatára?

– Ezt a felvételt találtam az irodámban, amikor az elődöm bútorait távolították el. Eltettem, és időközben el is feledkeztem róla. Akkor találtam meg, amikor ma reggel kerestem valamit. Miután meghallgattam, azonnal ide rohantam – adta át a lejátszót.

A kapitány azonnal beindította a lejátszást. Csak álltak ott, és hallgatták az anyagot, remélve, hogy az fényt derít az igazságra. Aztán hallották, ahogy Johnnie becsapja az ajtót maga mögött.

– Az igazat mondta. Ballantine még élt, amikor elment – sóhajtott Pizo, mintha egy nagy súly esett volna le a válláról.

Hallgatták tovább a felvételt, majd hallották, ahogy a polgármester talpra küzdi magát és sírva fakad.

– Hagyjon békén, Green! – hallatszott a hangja. – Csak hagyjon békén!

– Jól van? – kérdezte egy hang.

– A fenébe is, nem! Nem vagyok jól. Az a nő holnap reggel egyenesen a sajtóhoz megy. Tönkre fog tenni.

– A fenébe is! Mr. Gardena nem fog örülni.

– Le se szarom! – fakadt ki Ballantine. – Most az én fejem van a célkeresztben.

– Nem hagyhatjuk, hogy ez kiderüljön.

– De mit tehetnénk?

– Vágjunk vissza!

– Minek azok a kesztyűk? Mit akar tenni…

Semmi más nem hallatszott a felvételen, csak egy csattanás, ami akár egy betörő koponyától is származhatott. Hallották, ahogy Ballantine felnyög.

– Felismerte valamelyikük is a hangot? – kérdezte Hill kapitány, kikapcsolva a lejátszót.

– Még azt is nehezen értettem, amit mond – válaszolta a polgármester a könnyeivel küzdve. „Senki sem érdemel ilyen halált. Még te sem, Alex.”

– Én se tudom – mondta Pizo, és felkapta a felvevőt. – El kell vinnünk ezt a bíróságra, hogy a bíró is hallja.

Folytatása következik!

Ars poetica

Megjegyzés: Örömmel közlöm, hogy a tegnapi problémák után máris sikerült olyan lelki állapotba kerülnöm, hogy saját történeten gondolkozzak. Szóval, van remény, hogy a nem túl távoli jövőben előrukkoljak valamivel. A probléma csak az, már amennyire ez probléma, hogy jelenleg egy újabb B-féle történeten gondolkodtam el. A fantasy-ötlet viszont továbbra is talonban van, úgyhogy talán egyszer összehozok valamit. Addig is viszont, ha már elkészült, gondoltam, feltöltöm a beígért elemzést arról, hogy mit is értettem eddig tulajdonképpen fantasy alatt. Eddig sokat ködösítettem, és azt mondtam, majd meglátjátok. Nos, úgy terveztem, hogy ezt a bejegyzést a fantasy történetem első fejezete előtt közvetlenül ejtem meg, de ugye, ember tervez...

Szóval, hogy ne szaporítsam tovább a szót, itt van az én eddig is emlegetett fantasy-fogalmamnak a kifejtése. Szeretettel várom a megjegyzéseiteket, észrevételeiteket. Ki tudja, talán épp azok fognak segíteni az ihletben. :)

*******************************************************************************

Kedves Olvasóim!

            Aki már olvasta a Piackutatás című bejegyzésemet, az tudja, hogy most egy tőlem merőben új vállalkozásba szeretnék belevágni. Ezt ott „kosztümös fantasy”-ként aposztrofáltuk, ami viszont kissé csalóka lehet. Ezt a posztot az esetleges félreértések eloszlatására szánnám, és arra, hogy megkíséreljem felvázolni, mit is szeretnék írni. A legjobb bemutató természetesen majd maga a történet lesz, de szükségesnek tartom ezt is előre megírni.

            Szóval, mindenek előtt, felmerül a kérdés, hogy mi is a fantasy. Most nem enciklopédikus értelemben gondolom, tehát ne csapjatok fel értelmező kézi szótárat, vagy kezdjetek el keresgélni a neten! A kérdésem pusztán filozofikus.

            Nekem a fantasy két féle témát jelenthet. Az egyik talán a középkori mesék továbbélése, átlényegülése, reinkarnációja. Anno a sötétnek titulált, de sok tekintetben nem is annyira sötét középkorban a falusi emberek nagyon keveset tudtak arról a világról, amihez a mindennapi munkájuk nem kötötte őket. A világ nekik véget ért valahol a falu körüli erdők határán nem sokkal túl. Ami már azon túl volt, az maga volt az ismeretlen. Az ember viszont nem szereti az ismeretlent, és amit nem tud, nem ért, azt igyekszik a maga módján megmagyarázni.

            Így lettek a földből néha-néha előkerülő gigantikus csontokból óriás- és sárkánymaradványok (ma már tudjuk, hogy ezek dinoszauruszok voltak, amik évmilliókkal korábban kihaltak, de a korabeli világképben az volt a legreálisabb, hogy ezek „ma” is élő lények épp csak a napokban kimúlt példányai), az éghető gázokkal teli mocsarakban néha feltörő spontán gyulladással létrejövő lángok sárkánylehelet, a többiek számára felfoghatatlan módszerekkel gyógyító vajákos asszony boszorkány, az alkimista, vagy más agyafúrt tudós varázsló, és még sorolhatnám. Amerika és a vámpírdenevérek felfedezése után a róluk szóló történetek összekapcsolódtak a román fejedelem, Vlad Tepes (más néven Karóbahúzó Vlad) vérszomjasságának legendájával és ebből megszülettek a vámpírok, majd hasonló úton-módon a vérfarkasok és társaik is.

            De most nem akarok történelemórát tartani. Kultúrtörténet órát pedig még kevésbé, főleg mivel sok hiba is csúszhat a gondolatmenetembe, de itt most inkább az a lényeg, mi minek látjuk a dolgokat.

            Ezek a mesés alakok a fejletlen tudományosság korának világmagyarázatához tartoznak. A felvilágosodás után viszont, amikor már tudjuk, hogy a csontok több millió éve kihalt dínóktól származnak, a mocsárban kémiai folyamatok hoznak létre lángokat, a vajákos asszony gyógyfüvekkel gyógyított, a vámpírdenevér csak állatvért iszik és azt is csak kis mennyiségben stb. stb. ezek a történetek még mindig vonzóak, mint színes mesék. Korunk igényeinek megfelelően pedig át is alakulnak világmagyarázatból és gyerekriogató meséből Gyűrűk Urává, Twilighttá és a többivé.

            Számunkra viszont talán most fontosabb a másik fantasy. A másik irodalmi műfaj, amely ezzel a mesés fantasy-val sok rokon vonást mutat, de alapjaiban sokban eltér.

            A mesés, kitalált, fikcionális világ adott. Megjelenhetnek kitalált tájak és lények, de itt nem az a lényeg, hogy a mesés elemekben tobzódunk. Ez a műfaj talán inkább a sci-fivel rokonítható, és míg a mesés fantasy pusztán csak szórakoztató mű, ennek komoly mondanivalója is lehet.

            Félreértés ne essék, nem ítélem én el az előbbi műfajt sem, de ez talán hozzám közelebb áll. Ez a fantasy ugyanis nem azért teremt új világot, hogy sárkányokat röptethessen, és varázslók hadonászhassanak pálcákkal. Ez a fantasy ugyanazért teremt új világot, mint a klasszikus értelemben vett sci-fi. Azért, mert olyan témákat dolgoz fel, ami a valós világunkba helyezve vagy túl kényes, vagy túl száraz lenne.

            Sci-fi példát hozva: Láttunk már millió filmet, dokumentumfilmet és fikciót egyaránt, az ókorról. Már unjuk. Ha viszont mindezt távoli galaxisokba, gonosz idegenekkel való küzdelem kerettörténetébe helyezzük, mint teszi azt a Csillagkapu című film és sorozat, máris izgalmasabb.

            Avagy. A 20. század utolsó harmadában nem lett volna ildomos olyan filmeket vetíteni még Amerikában sem, amik face to face ostorozzák a Szovjetuniót és a szocialista rendszert. Amellett meg, talán keveseket is érdekelt volna. Viszont, ha mindezt egy messzi-messzi galaxisba helyezzük, a réges-régi időkbe, ahol hős lázadók egy maroknyi csoportja harcol a szabadságért a gonosz elnyomó birodalma ellen, ahol hogy, hogy nem, a vezetők mind öreg fazonok, a lézerkardjuk pedig magától értetődően vörös, az egész máris izgalmas fikció lesz, amit viszont, ha tudat alatt is, mindenki, akinek van szeme, párhuzamba állít a való világgal. Az itt és mosttal.

            Vagyis. Az általunk most tárgyalt fantasy lényege, épp mint a fenti két sci-fié is, hogy a való világunkról meséljen, kicsit másképp.

            Én viszont természetesen nem is vállalkozom arra, hogy felnőjek ezekhez a történetekhez. Nem akarok én itt társadalomkritikát és posztmodern történelemkönyvet se írni. Talán az én történetem mégis rokonítható a mesés fantasy-val annyiban, hogy csak mese. Fikció. Tehát nem kell belelátni párhuzamokat valós politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb jelenségekkel. Persze bele lehet látni, de leszögezem előre, ezek mind csak a véletlen művei.

            Nem titkolom, megmondom nyíltan, miért nyúlok ehhez a fantasy-hez. Rengeteg ötlet kering a fejemben, amik viszont egymással nehezen összeegyeztethetőek. Egy történetbe másképp nem vonhatók össze, csak úgy, ha fogok egy olyan műfajt, ami felrúgja valós világunk szabályait.

            Na nem kell attól tartani, hogy itt most a tehenek repülni fognak, az ég zöld lesz, a fű meg kék. Semmi ilyesmiről nincs szó. Viszont például, ha nagyon tipikusan, még ha karikírozva és leegyszerűsítve is, mondhatjuk úgy, hogy ez egy olyan műfaj, ahol anélkül futhat össze egy római legionarius egy ausztrál bennszülöttel, a feudális Japán egy földesurával, egy amerikai polgárháborús veteránnal és egy 21. századi olajsejkkel, hogy az olvasó azonnal anakronizmust kelljen, hogy kiáltson. Egy ilyen műfajban bárki eljuthat egy magashegységi területről pár nap alatt a trópusi esőerdőkbe, annak ellenére is, hogy való világunkban ilyen közel a két táj adott esetben sehol sincs egymáshoz.

            Kissé gyáva megoldás, tudom. Viszont igyekszem minél inkább ragaszkodni a valós világhoz. A fizika szabályai ebben a világban ugyanúgy működnek, mint a valóságban. Az emberek is ugyanolyanok és ugyanúgy viselkednek. És, ha párhuzamot véltek felfedezni a kitalált világom természet- és kulturföldrajzi vonásai és a valóság egyes elemei között, megnyugtatlak titeket, az nem a véletlen műve. Nem akarok új világot teremteni, csak a létezőt szabom át az igényeim szerint. Tehát, ez a világ nem azonos a miénkkel, de ha az élvezetben segít, hogy az egyes tájakat, egyes embercsoportokat azonosítjátok létező világunk tájaival, embercsoportjaival, kultúráival, civilizációival, nyugodtan tegyétek meg.

            Szereplőim, szándékom szerint, valós emberi lények. Ugyanolyanok és ugyanazok mozgatják őket, mint minket. Csak épp egy kissé más világban élnek.

            A fantasy-nak és a sci-finek van egy olyan vállfaja, ami abból indul ki, hogy egy párhuzamos univerzumban vagyunk, ami alapvetően olyan, mint a mi világunk, de a fejlődése valahol a múltban elszakadt a miénktől. Nem haltak ki a dínók, nem Európa gyarmatosította Amerikát, hanem fordítva, vagy tudom is én. Én ilyen világmagyarázatba nem akarok belemenni. Nem szeretnék komplett, minden részletre kiterjedő világképet adni. Ami szükséges információ a helyzet elképzeléséhez, azt útközben bele írom. És ha ti ebből össze tudtok rakni valami olyat, hogy „ez a világ olyan, mint a miénk, csak ebben és ebben eltér”, bátorítalak titeket, hogy tegyétek meg! Csak ne ragaszkodjatok ehhez a magyarázathoz túlságosan, nehogy csalódjatok, ha véletlenül, és teljesen ártatlan szándékkal keresztülhúzom az elképzeléseiteket!

            Remélem, ezzel sikerült egy alapszintű képet adni arról, mit is akarok én itt csinálni most. Ha esetleg maradt volna kérdésetek a műfajjal kapcsolatban, ne habozzatok megjegyzést írni és feltenni. Mindenre válaszolok, amíg az konkrét történet részleteit nem érinti. Ez utóbbit viszont úgyis megtudjátok majd, ha a történet elkészül. Remélem, élvezni fogjátok, és köszönöm a bizalmatokat és támogatásotokat.

Amerika

Kedves Olvasóim, akik a jó öreg Egyesült Államokban éltek!
Remélem, nem veszitek tolakodásnak, ha arról érdeklődöm, pontosan hol is laktok. Na nem utca és házszámot kérek. Csak hogy kb. honnan vagytok abból a nagy országból. :D
Remélem, Sandy egyikőtök ajtaján sem kopogtatott be túl durván.
Ugye jól vagytok?

A gyilkosnak két arca van X. rész 42. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 41. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Marie Ricotta aznap korábban ment be az irodájába. Belépett a néma épületbe, és mosolyogva hallgatta, ahogy a falak visszaverték magas sarkúja kopogását a márványpadlón. Egy pillanatra megállt, épp mielőtt hangos taps törte volna darabokra a csendet.

– A fenébe is, Jerry! Halálra rémisztett – kapott a szívéhez.

– Elnézést, Miss Ricotta! – válaszolta a biztonsági őr, mire Marie kedvesen rámosolygott.

– Semmi gond, Jerry. De azt hiszem, most jobb, ha felmegyek az irodámba.

Jerry leült a biztonságiak pultja mögé.

– Legyen kellemes napja!

– Köszönöm, Jerry! Magának is – indult a polgármester az egyik várakozó lift felé.

Amikor végre az irodájába ért, becsukta az ajtót és elmosolyodott. „Nos, itt az ideje, hogy átvezesd ezt a várost a 21. századba” – gondolta, miközben odalépett az új asztalához, és leült mögé. Megvizsgálta az új berendezést, felidézve Ballantine irodájának képét. – „Az az alak egy arrogáns seggdugasz volt.”

Megrázta a fejét, hogy elűzze undorát, és rágógumiért kezdett kotorászni a táskájában. Egy pillanatra összerándult a szemöldöke, amikor egy négyszögletes tárgyat tapintott. Amikor kivette a retiküljéből, felnevetett.

– El is feledkeztem erről – motyogta, ahogy megforgatta a kezében a diktafont. – Vajon még működik? – Megnyomta a lejátszó gombot, és elmosolyodott, amikor a lejátszó berregni kezdett. – Lássuk csak, miben sántikált az öreg Alex! – suttogta, és elindította a felvétel lejátszását.

***

            Tori felszaladt a bíróság épületének lépcsőjén, majd belépett az előcsarnokba, ahol Alma és Ceecee más vártak rá. Nyomott egy csókot a mexikói nő arcára, majd szemérmesen a feleségét is szájon csókolta.

– Hol van Johnnie? – kérdezte Alma körbepillantva.

– Nem sokára megérkeznek Bobbal. Még el szeretnének intézni pár dolgot az ülés előtt – hadarta Tori egy szuszra.

– Hova mentetek ti ketten olyan korán reggel? – ráncolta a szemöldökét Alma.

– Miért nem ülünk le? Aztán majd elmondok mindent – javasolta Tori.

Mindannyian odasétáltak egy közeli padhoz, és kényelmesen elhelyezkedtek.

– Szóval – kezdett bele Tori a mesélésbe. – Annie telefonált múlt éjjel, hogy találkozniuk kell Johnnie-val ma napkelte előtt. Valami ceremóniát akartak elvégezni. Valami hókuszpókusz a Nagy Szellemmel.

Alma bólintott.

– Hogy ment?

– Jól. Azt hiszem. A sámán azt mondta, majd találkoznak, amikor elviszi a babát a tanács elé.

A beszélgetés félbeszakadt, amikor meglátták Abbottot feléjük közeledni. A férfi önelégülten rávigyorgott Almára, és rákacsintott, mielőtt tovább állt volna.

            Ceecee a szemeit forgatta a látottaktól, megszorítva Tori alkarját. Tudta, hogy jobb, ha a helyén tartja a feleségét.

– Utálom ezt az embert.

– Ahogy én is – morogta Alma.

– Mi ez a sok savanyú ábrázat? – jelent meg Johnnie. Segített Almának felállni, majd átölelte őt. – Jól vagy, kislány?

– Remekül. Csak az az anyák szégyene vonult el itt az előbb – köpte Abbott után nézve. – Hol van Bob?

Johnnie megcsókolta a feje búbját.

– Egy perc és jön. Egy kis megállót kellett beiktatnia, ha érted, mire célzok.

Mindannyian felnevettek. Johnnie hallgatott el először, amikor meglátta közeledni Tracy-t, Markot és egy nőt, akit nem ismert. Rámosolygott a barátjára, aki viszonozta a gesztust. Tudták, hogy nem érintkezhetnek, úgyhogy Tracy továbbsétált a kis csoportja társaságában. Johnnie-nak minden erejére szüksége volt, hogy ne rohanjon utána.

– Minden rendben, Querida. Hamarosan ismét együtt lehettek – suttogta Alma, a kezei közé fogva a felesége arcát.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green

– Tudom – küzdött Johnnie a könnyeivel.

– Ki volt az a nő Tracy-vel és Markkal? – kérdezte Tori, még mindig a távolodókat bámulva.

– Miért nem kéred el rögtön a számát? – húzta el a száját Ceecee. – Akkor nem kellene csorgatnod utána a nyálad.

Tori sandán rápillantott a szeme sarkából.

– Ne csináld ezt, Victoria! – fújt a felesége, és átsétált egy másik padhoz.

„A fenébe! Megint a V betűs szót használta” – morgott Tori, és gyorsan utána szaladt, hogy elé térdelhessen.

– Kicsim! Csak tréfáltam.

Johnnie és Alma felkacagtak.

– Ez a Tori sohasem tanul.

– Na ja – bólintott Alma, és magához vonta Johnnie arcát, hogy megcsókolja. Meghitt pillanatukat egy fényképezőgép kattanása szakította félbe. Johnnie már épp a fotós után akarta vetni magát, de a felesége megállította.

– Ne is foglalkozz vele, szerelmem! Hamarosan megszabadulunk ettől az egésztől.

– Minden rendben? – lépett oda hozzájuk Bob, és megpaskolta Johnnie vállát.

A nő felsóhajtott, és visszafogta magát.

– Igen. Menjünk! – Még egyszer megcsókolta Almát, és búcsút intett a barátainak.

***

            Miután O’Connell bíró tájékoztatta az esküdtszéket a menetrend-változásról, Bob engedélyt kapott, hogy beidézze a tanúját. A törvényszolga behívta Tracyt, aki Dr. Wilson társaságában érkezett. A nő megállt a védelem asztala mögött, míg Tracy fellépett a tanúk padjára. Johnnie észrevette, hogy Abbott arcán önelégült kifejezés terül szét.

– Mi lelte? Mint egy macska, aki épp most nyelte le a kanárit – motyogta.

Bob is a mutatott irányba pillantott.

– Nem tudom, de egyértelműen készül valamire.

Tracy letette az esküt, Bob pedig elé lépett.

– Mr. Kenon! El tudná mondani, miből él?

– Magánnyomozó vagyok.

– Melyik ügynökségnél dolgozik és mióta?

– A Green és Társainál, már több mint három éve.

– Innen ismeri a védencemet?

– Nem. Már majdnem tíz éve ismerjük egymást. Mindketten a wilmingtoni rendőri testület tagjai voltunk.

– Azonos kapitányságon dolgoztak?

– Nem. Ő a gyilkosságiaknál, én pedig a speciális ügyosztályon.

Bob lassan haladt tovább a kérdéseivel a gyilkosság éjszakája felé.

– Mr. Kenon! Kérem, mondja el az esküdteknek, mit keresett a polgármester irodájában azon az éjjelen!

Tracy megköszörülte a torkát, és kihúzta magát.

– Azért mentem oda, mert reméltem, meg tudom győzni őt, hogy állítsa le a hadjáratát Johnnie ellen. Azok után, ami történt a temetésen, úgy éreztem, tennem kell valamit… Az irodán kívül ültem egy darabig, próbálva bátorságot gyűjteni, hogy belépjek. Ötletem se volt, mit mondhatnék. Csak meg akartam próbálni. Csak ültem a sötét folyosón, amikor hallottam, hogy nyílik a lift ajtaja. Láttam, hogy Johnnie tántorog be az irodába. Először csak folytott hangokat hallottam, majd hirtelen üvöltözést is. Láttam, ahogy Johnnie megkerüli az asztalt, majd a fegyveréhez nyúl. Ballantine rávetette magát és dulakodni kezdtek. Végül Johnnie visszanyerte az önuralmát. Leszorította, és mondott neki valamit, amit nem hallottam. Aztán felállt és elhagyta az irodát, becsapva maga mögött az ajtót.

Az esküdtek némán ültek és figyeltek, ledöbbenve az új információktól.

– Miért nem állította meg, amikor be akart menni, vagy lépett közbe a dulakodás közben?

Tracy Dr. Wilsonra nézett. A nő bíztatóan rámosolygott, mire a férfi folytatta.

– Nem tudom megmagyarázni, de valamiért túl rémült voltam, hogy megmozduljak. Nem tudom, mi történt, de megrémültem.

– Mi történt, miután Miss Green távozott?

– Nos, ott ültem még egy ideig, próbálva erőt gyűjteni. Aztán egy fény jelent meg a lépcsőnél és kinyílt az ajtó. Egy férfi jött be, és megállt a csukott ajtó előtt, majd belépett.

– Becsukta az ajtót maga mögött?

– Nem. Nyitva hagyta. Odalépett az asztalhoz, és beszélni kezdett a polgármesterrel. Nem hallottam, mit mondanak. Aztán a férfi megragadta a hamutartót, és fejbevágta vele a polgármestert. Az leesett a székéről, a férfi pedig mellé lépett, és ismét lesújtott. – Tracy megrázta a fejét.

– És aztán mi történt?

– A férfi kijött. Mindenét vér borította.

– Maga mit tett?

– Sokkos állapotban voltam. Nem mozdultam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de aztán végre elment.

– Még egy kérdés, Mr. Kenon. Miért nem szólt erről a rendőrségnek?

– Elnyomtam magamban az emlékeket. Nem tehettem vallomást, mert nem emlékeztem. Azt se tudtam, hogy az irodánál voltam, amíg fel nem ébredtem a kómából.

– Köszönöm, Mr. Kenon – lépett hátra Bob. – Nincs több kérdésem, bíró úr!

O’Connell a vád asztala felé fordult.

– Öné a tanú, Mr. Abbott.

Folytatása következik!

A gyilkosnak két arca van X. rész 41. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 40. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

 

            Alma egyedül ébredt. Halkan felsóhajtott, amikor csak a hideg lepedőt tapintotta ott, ahol a felesége szokott feküdni. Ülő helyzetbe küzdötte magát, majd felkelt és kivánszorgott a fürdőszobába. Miután elvégezte a dolgát, a konyha felé vette az irányt, hogy főzzön egy kávét. Útközben kitekintett az ablakon, és meglátta, hogy Johnnie kocsija nem áll a ház előtt.

– Hova mehetett ilyen korán? – mondta ki hangosan.

– Elmentek Torival valahova, hogy találkozzanak Annie-vel – szólalt meg mögötte egy hang, mire Alma ugrott egyet ijedtében.

– Jesszusom, Ceecee! A frászt hozod rám – tette a pocakjára a kezét a mexikói nő.

A barátnője elmosolyodott.

– Sajnálom. Azt hittem, hallottad, amikor bejöttem… Miért keltél fel ilyen korán?

Alma átnyújtott neki egy pohár narancslevet, és odalépett a hűtőhöz.

– Hiányzott Johnnie.

– Észrevettem – mosolygott Ceecee. – Szóval, mit kérsz reggelire? Összeüthetek valamit, mert gondolom már egyikünk se fog visszafeküdni.

Alma egy hajtásra megitta a saját gyümölcslevét.

– Őszintén, nem vagyok különösebben éhes.

– Hmmm? Nos, akkor kénytelen leszek kényszeríteni, ugyanis azt az utasítást kaptam, hogy nem engedhetlek el evés nélkül.

– Nos, nem is terveztem elmenni sehova.

Ceecee gyanakodva végigmérte a barátnőjét.

– Hát jó.

– De…

– Ne fáradj, Alma! Tudom, hogy azonnal rohansz a bíróságra, amint megkezdődik az ülés.

A mexikói nő elpirult.

– Oké! Nyertél. Honnan tudta Johnnie, hogy megyek?

– Nagyon is jól tudja, hogy mindig ott várakozol a folyosón. De van egy olyan érzésem, hogy a mai nap után erre már nem lesz szükség. Szóval, ifjú hölgy, ha nincs evés, nincs bíróság sem.

– Jól van! Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam. Pirítóst kérnék.

Ceecee elmosolyodott.

– Jó kislány! – ölelte át Almát.

***

            Tori kissé távolabb várakozott a tömegtől, ami körbevette Johnnie-t. Kissé riadtan figyelte, ahogy az ünnepélyesen felöltözött emberek körbetáncolták a barátjukat. A dobok hangja űzte tova a kora reggeli csendet, mintha csak az új napot köszöntenék. Még a horizont mögül előbukkanó nap is mintha csak a sámán fejét ékesítő díszeket lett volna hivatva kihangsúlyozni, ahogy rávetette sugarait. Annie a nagyapja mellett ült, mindketten a kör belsejében, Johnnie társaságában. Tori nem tudta kivenni, mit tart a sámán a kezében, de azt látta, hogy azt a valamit különböző színű tollak díszítik.

            Amikor a kis gyülekezet tagjai befejezték a kántálást, Tori felállt, de azonnal visszaült, amikor a sámán is felemelkedett. A férfi kántálva lépett oda Johnnie-hoz. A többiek a saját törzsi nyelvükön válaszoltak neki. Néhány pillanat múlva csatakiáltás hallatszott, majd hirtelen elhallgatott. Annie intett Torinak, mire a nő odalépett hozzájuk. A tömeg utat engedett neki. Johnnie mellé lépett, és hallgatta, ahogy Annie nagyapja a saját nyelvükön beszél hozzá.

– Légy erős, Vörös Bagoly! A tárgyalás hamarosan véget ér, és te tovább léphetsz az életeddel – mondta a sámán.

– Úgy lesz. A Nagy Szellem megmutatta, hogy ez csak egy állomás az életemben.

A férfi elmosolyodott, és megpaskolta a vállát.

– Elhozod majd a jövevényt is a tanács elé?

– Igen.

– Helyes! Várni fogunk az érkezésetekre.

Johnnie Tori felé fordult és rámosolygott.

Emanuela de Paula alias Johnnie Green

– Köszönöm, hogy elhoztál.

– Örömmel tettem. Fáradtnak tűnsz.

– Az is vagyok – bólintott Johnnie. – Annie felajánlotta, hogy elmehetünk hozzá lezuhanyozni és átöltözni. Azt hiszem, még felhívom Almát, mielőtt indulnánk.

– Miért nem szóltál neki erről? – kérdezte Tori, útban a kocsi felé.

– Ő is jönni akart volna. De még túl korán van. Nem alszik túl sokat mostanában.

– Nehéz a dolga. Akármit csinál, sosem tudna kényelmesen aludni.

– Ja. És ez a sok stressz is betesz neki. Amint ez az egész véget ér, elviszem Goldsboróba egy kis pihenésre a farmra.

– Szerintem erre mindkettőtöknek szüksége lenne – mondta Tori.

Johnnie halványan rámosolygott.

– Ahogy mondod, barátom.

***

            Karen izgatott volt, hogy Mr. Whitfield végre felhívta, és megbeszéltek egy időpontot Mrs. MyFarlanddel. Minden frusztrációja tovaszállt, amikor belépett az iroda ajtaján, ahol Mr. Whitfield már várta.

– Isten hozta! – üdvözölte a férfi udvariasan. – Nos, akkor itt vagyunk. Mrs. McFarland már várja – bökött a háta mögötti ajró felé.

– Ajánlom is neki ennyi idő után. – Karen meg se próbálta leplezni a szarkazmusát.

– Csak kopogjon be! – állt félre az útból a férfi.

Karen elmosolyodott. Boldog volt, hogy végre elérheti a célját. Végigsimított a kosztümjén, megköszörülte a torkát, majd bekopogott. Egy hang kiáltott ki neki, és amikor kinyitotta az ajtót, egy töpörödött nőt pillantott meg a hatalmas asztal mögött. – Mrs. McFarland?

– Én vagyok. Jöjjön be, kedveském! – mondta az asszony, miközben felállt és megkerülte az asztalt, hogy aztán a kezét nyújtsa Karen felé. – Elnézést kérek, hogy nem voltam itt a megbeszélt időpontban, de nem volt más választásom.

– Semmi gond, Mrs. McFarland – hazudta Karen, és dühös volt, amiért most szégyelli magát a hotelben hagyott borsos számla miatt.

– De igenis van, kedveském. Remélem, elfogadja kárpótlásként amit a hotel nyújthatott önnek.

– Természetesen, asszonyom – pirult el Karen.

– Üljön le, kedveském – intett a szék felé Mrs. McFarland.

Karen az aprócska nőt figyelte, miközben az megkerülte az asztalt. A haja elegáns kontyba volt fogva, a ruhája pedig a legutóbbi divat szerint készült.

– Kér valamit? Szolgálhatok kávéval és süteménnyel – nyúlt a telefonért az asszony.

– Nem, köszönöm, asszonyom. Szívesebben mennék haza mihamarabb.

– Ó, természetesen. Újból elnézését kérem a kellemetlenségekért.

Karen udvariasan elmosolyodott.

– Azon vagyok, hogy megtaláljam Danny Scottot. Mr. Whietfild azt mondta a telefonban, hogy ön talán fényt tud deríteni a hollétére.

Mrs. McFarland teste megmerevedett Danny nevének említésére, ami nem kerülte el Karen figyelmét.

– Ezen segíthetünk, Miss Grace.

Karen a széke szélére kúszott, és figyelmesen az asszony felé hajolt.

– A férjem igazi nőfaló volt, Miss Grace, hogy egyszerűen fogalmazzak. Ha szoknyát húzott volna egy csimpánzra, arra is ráveti magát. De ahhoz nem volt elég okos, hogy ezt eltitkolja előlem, és sokan mások is tudtak róla. Az ifjú Daniel Scott apja is közéjük tartozott. Daniel előbukkant a semmiből pár évvel a férjem halála előtt, arra kérve őt, hogy segítsen neki új személyazonosságot szerezni, hogy segíthessen a nővérén.

Karen bólintott.

– Tudom, hogy a nővére börtönben ül.

– Borzalmas egy ügy, meg kell vallani. Nos, az ifjú Daniel megfenyegette a férjemet, hogy ha nem segít, megszellőzteti a kis kalandjait.

– És ez mit számít? McFarland bíró már visszavonult. Ez nem jelentett volna semmit.

Az idős asszony felkacagott.

– Kedveském, a férjem rendkívül önelégült ember volt. Mindent odaadott volna a jó hírnévért. Ez segített neki abban, hogy ilyen gyorsan felemelkedjen. Mindent megtett volna, hogy ezen ne változtasson semmi.

– Még az okirat-hamisítást is – vonta össze a szemöldökét Karen.

– Pontosan. Mint már mondtam, a férjem nem volt épp a legélesebb elme,[1] és nem érdekelte, mit csinál az ifjú Daniel, miután megkapta, amit akar. Nekem csak az a szerencsém, hogy édesanyám nem nevelt ilyen idiótának.

Karen felkacagott a tréfán, majd zavartan befogta a száját.

– Elnézést!

– Semmi szükség rá – mosolygott Mrs. McFarland. – Ez az igazság.

– Nos, meg vannak még az iratok, amiket a férje készíttetett?

– Természetesen. És még valami mással is szolgálhatok – tolt át egy vastag borítékot az asztalon.

– Mi ez?

– Ez – suttogta az asszony, az irodában álló videólejátszó felé intve. – Felvettem a férjem beszélgetését az ifjú Daniellel. Nem akartam, hogy visszajöjjön egy újabb szívességért.

„Ennek a nőnek aztán helyén van az esze” – gondolta Karen. – Nem hibáztatom érte.

A felvétel nem volt épp a legjobb minőségű, de a célnak megfelelt.

– Nagyon ismerősnek tűnik – mondta Karen arra a férfira, aki kizárásos alapon csak Danny Scott lehetett. Közelebb hajolt a képernyőhöz, félrebillentve a fejét. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy ismeri valahonnan ezt a férfit. A borítékra nézett, amit még mindig a kezében szorongatott, és kinyitotta. A férfiról készült akta néhány lapját emelte ki belőle. Talált egy nevet, majd azonnal visszakapta a tekintetét a képernyőre. – Hogy az a jó büdös…! – nyögte.

– Mi az, kedveském? – figyelt fel Mrs. McFarland Karen elsápadó arcára.

– Én… mennem kell – állt fel a nő. – Köszönöm a segítséget.

Azzal kiviharzott az irodából.

Folytatása következik!

---

[1] Eredetileg azt mondja, hogy „was not the sharpest knife int he drawer”, vagyis „nem volt a legélesebb kés a szekrényben”.

Tanácskérés

Sokasodnak az ilyen bejegyzések, mi?

Egyre több kérdésben kérem a tanácsotokat, viszont ezt én szeretném inkább úgy felfogni, hogy szeretnélek titeket, olvasókat, is bevonni a blog fejlesztésébe, hogy minél több ember kedvét lelhesse benne.

Legutóbb saját történettel kapcsolatban kértem ki a véleményeteket, most viszont a fordítással kapcsolatban merült fel egy dilemma.

Nem szaporítom a szót, belevágok a közepébe: Mit gondoltok a családon belüli szexről szóló történetekről?

Na nem kell megijedni! Nem arról van szó, hogy olyan történeteket támadt volna kedvem fordítani, írni, feltölteni, ahol apuci összemelegedik a kislányával, vagy anyuci a kisfiával. Nem akarom megsérteni azok érzéseit, akiknek ez tetszik, de engem valahogy nem igazán hoz lázba.

Viszont arról lenne szó, hogy a Literoticán, ahonnan az angol nyelvű történetek többségét szedem lefordításra, van egy olyan kategória, amely pontosan ezeket a történeteket gyűjti, és az angol nyelven olvasók körében ez eléggé népszerű. Na már most. Nem tervezem, hogy ebből a kategóriából fordítsak történeteket, viszont vannak írók szép számmal a Literoticán, akik főleg ebbe a kategóriába írnak, de feltöltenek néha egy-egy történetet, ami nekem/nekünk is érdekes lehet. Fordítottam is már ilyen szerzőtől és töltöttem fel ide, de inkább nem árulnám el, ki az illető.

Szóval, oda akarok kilukadni, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Ha valaki főleg ilyen "Incest/Taboo" történeteket ír (ez a kategória neve), akkor annak más kategóriába írt történeteiben is megjelenhet ez a szemléletmód.

A kérdésem az lenne, hogy ez zavar-e titeket. Teljesen nyíltan meg lehet mondani. Így is van bőven elég történet és író, amiből lehet válogatni. Csak eddig, ha megláttam, hogy egy szerző főleg ilyen történeteket ír, elbizonytalanodtam, hogy érdemes-e befektetni a többi történetébe... Engem nem zavar, ha előkerülnek "problémás" jelenetek a többi történetben is. Nekem a lelki világom ettől még köszöni szépen, jól van, még akkor is, ha ezek az elemek engem se izgatnak fel, akárhogy is próbálkoznak. Viszont nem szeretnék megbotránkoztatni senkit azzal, hogy ilyeneket töltök fel.

Szóval, döntsetek ti!

Kérlek, írjátok meg a véleményeteket, akár név nélkül is!

Az új lány 11. fejezet - Kibékülés

Előzmény: Az új lány 1. fejezet - Az új iskola
Közvetlen előzmény: Az új lány 10. fejezet - Egy új kezdet

Írta: YKN4949

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 21.

********************************************************************

            A tanév hátralévő része lassan vánszorgott. Az egész annyira fura volt. Tarával minden időnket együtt töltöttük. Együtt mentünk reggel iskolába, együtt ebédeltünk, és délután együtt mentünk haza. Néha csak együtt lógtunk, néha le is feküdtünk, utána pedig haza vittem őt. Arra ébredtem, hogy a Tara iránti rajongásom az idő előrehaladtával nem hogy csökkent, de csak nőttön-nőtt. Amikor ráfordultunk a tanév célegyenesére, már úgy éreztem, életem hátralevő részét is le tudnám élni vele.

            Valószínűleg ugyanez volt igaz Misty-re és Julie-ra is. Néha láttuk őket a suliban, vagy a plázában, de mindig csak elsétáltunk egymás mellett, mintha észre se vettük volna a másikat. Ez nagyon megviselte Tarát. Ő már nagyon régóta ismerte őket, és úgy érezte, ok nélkül közösítik ki őt. Próbáltam jobb kedvre deríteni, amit ő a legkevésbé se bánt, de mégis fájt a szívem, látva, mennyire bántja őt a helyzet.

            Rá kellett jönnöm, hogy ez az egész így fog tovább menni egészen addig, amíg Misty és Julie elmennek egyetemre, és az emlékük lassan elhalványul. Az igazat megvallva, az utolsó héten már úgy éreztem, ez a folyamat el is kezdődött. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor az egész elméletem földi pokollá változott, mivel az volt az első nap a hónap folyamán, amikor nem láttam, de még csak nem is gondoltam Misty-re és Julie-ra.

            A szekrényem felé sétáltam, és magamban mosolyogtam. El sem tudtam hinni, hogy már csak három nap van hátra a nyárig. Akkor majd egész nap csak heverészhetünk Tarával. Talán elmehetünk egy koncertre, vagy lemehetnénk a strandra. Volt egy sanda gyanúm, hogy Tara mennyeien nézne ki egy falatnyi bikiniben, és már hozzá is kezdtem, hogy keressek egyet, ami illene hozzá.

            Oda se figyeltem, miközben kinyitottam a szekrényemet, míg valami ki nem hullott belőle, és a csizmám orránál landolt. Lehajoltam, hogy felkapjam. Egy kis lila boríték volt, amire gyöngybetűkkel az én nevemet írták. Letettem a táskámat, és gyorsan kibontottam a levelet.

„Shae!

Tartok egy kis érettségi bulit az utolsó tanítási nap. Szeretném, ha te is eljönnél. Nem hinném, hogy valaha is képes lennék csak úgy elmenni, anélkül, hogy elbúcsúznánk. Légy ott 9-re!

Julie”

            Ledöbbentem. Meg se tudtam szólalni. Ez volt az utolsó dolog, amire számítottam. Meg kellett mutatnom az üzenetet Tarának, hogy lássam, hogy reagál. Neki kellett döntenie. Ha ő szeretne elmenni és elbúcsúzni a régi barátaitól, én tiszteletben tartom. De ha csak azt szeretné, hogy az egésznek szimplán vége legyen, nekem az is megfelel.

            Amikor megmutattam neki, Tara eleinte össze volt zavarodva. Azt hiszem, boldogtalan volt, hogy ráhagytam a döntést, annak ellenére, hogy tudta, talán ez a legjobb megoldás. Végül úgy döntött, még ha nem is igazán szeretnénk elmenni, nem akartunk megadni nekik azt az elégtételt, hogy ők tűnjenek fel jófiúkként, akik próbálnak békülni. A mi kis csapatunk azért bomlott fel, mert ők önzők voltak, és nem akartuk, hogy ezt most ránk süssék. Tiszta szívből egyet értettem vele.

            A hét hátralevő része szinte elrepült. Hihetetlen volt, hogy az első és egyben utolsó évem az új iskolámban ilyen gyorsan véget ért. Fura volt, mert ahogy visszagondoltam rá, az egész év szinte csak egy masszává vált, de amikor az elmúlt év nagy pillanataira gondoltam, azok mintha csak egy millió éve történtek volna. Mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna az első napom. Egy örökkévalósággal ezelőttinek hatott, amikor megismerkedtem a barátaimmal, és a nagy összeveszés is mintha már évekkel ezelőtt történt volna. És most minden a végéhez közeledett. Nem is igazán tudtam, mit érzek, de tudtam, hogy már egészen más ember vagyok. Nem voltam ugyanaz, aki elkezdte ezt az évet. Már nem voltam pompomlány. Nem voltam menő, vagy népszerű. De boldog voltam. Tényleg és őszintén boldog. És ez jobb volt mindennél.

            Végül eljött az a bizonyos este, és én átmentem Taráékhoz, hogy együtt öltözzünk át. Meg akartunk bizonyosodni ról,ah og jól nézünk ki, amikor megérkezünk Julie-ékhoz. Nem tudtuk pontosan, hogy fognak felöltözni a többiek, de mindenképp ki akartunk magaslani a tömegből. Végül hihetetlenül vonzóra sikerült a kinézetünk. Én egy rendkívül szűk fekete felsőt vettem fel melltartó nélkül, amiből kilátszott a csípőm. A kedvenc, vadiúj rózsaszín szoknyámat húztam fel mellé és a kommandós csizmámat. De Tara még rajtam is túltett. Sötétlila fűzőt viselt és egy szűk szoknyát, ami kiemelte a fenekét. Legszívesebben ott maradtam volna vele a szobában, hogy az ágynak döntsem, de ő meggyőzött, hogy el kell mennünk Julie-ékhoz.

            Úgy tíz perccel kilenc után értünk oda, és becsöngettünk. El se hiszem, milyen ideges voltam. Nem tudtam, mire számítsak, de féltem, hogy bármi megtörténhet. Csak álltunk ott egy ideig, és bámultuk egymást. Tara is idegesnek tűnt. Felé nyúltam, és megszorítottam a kezét, mire ő küldött felém egy hálás mosolyt.

            Végül az ajtó kinyílt, és Julie jelent meg előttünk. Nyilvánvalóan ő is próbált jól kinézni, és, be kell vallanom, remek munkát végzett. Egy szűk ujjatlan fekete ruhát viselt, aminek az oldalán egy hasíték nyúlt fel egészen a derekáig. Az arcán gyönyörű mosoly ült, ahogy ajtót nyitott.

Kaya Scodelario alias Julie

            Bekukkantottam, és megláttam Misty-t is a helyiség másik végében. Egy poharat tartott a kezében és hihetetlenül csinos volt. Sokkal gondosabban festette ki magát, mint általában. Egy csillogó felsőt viselt szűk fekete farmerrel és lapos talpú cipővel.

            Julie beinvitált minket, majd gyorsan hozott nekünk inni. Pár pillanat múlva már mind a konyhában álltunk és magunk elé bámultunk. Senki se mert megszólalni nagyon sokáig. Egy idő után már elviselhetetlen volt az egész, de mielőtt robbant volna a dolog, az események új fordulatot vettek.

            Julie végre megtette azt, amit már kétségbeesetten vártam tőle azóta, hogy ez az egész hónapokkal ezelőtt elkezdődött. Előlépett és megtette azt, amit egy vezérnek tennie kell.

– Köszönöm, hogy megtettétek ezt nekem, srácok – mondta. – Tényleg sokat jelent ez nekem. – Aztán nyelt egyet, és kijavította magát. – Nekünk. Ez sokat jelent nekünk.

Misty is bólintott. Én megvontam a vállam, és Tara is motyogott valamit arról, hogy nem számít.

            Egy pillanatra ismét csendbe burkolóztunk, de most már Julie kezdett belejönni. Úgy viselkedett, mint az a Julie, aki bevett engem a csapatába, és megtanított, hogy viselkedjek jól az új környezetemben, nem pedig mint az a tutyimutyi Julie, aki engedte, hogy Misty azt csináljon velem, amit csak akar.

– Komolyan gondolom, srácok – folytatta, nem adva fel. – Misty és én sokat beszélgettünk. Rájöttünk, hogy valami nagyon rosszul sült el. Abban nem értünk egyet, hogy pontosan mi, de sajnáljuk, hogy így alakult. De ami számít, sajnálom, srácok. Sosem akartam, hogy ez történjen – nézett Tarára, majd rám. A szívem hevesen vert. Arra vártam, hogy Misty is bocsánatot kérjen, de már az is épp elég volt, hogy egyikük beismerte, hogy nem minden az én hibám volt. Nem csak egy repedtsarkú voltam, aki belerondított az életükbe. Szükségem volt rá, hogy ők is rájöjjenek.

– Ó, a fenébe is! – fakadt ki Misty, amitől egy pillanatra megrettentem. – Csak felejtsük el, hogy ez az egész valaha is megtörtént! Még mindig nem hiszem, hogy az én hibám lett volna – nézett keményen Julie-ra, amiből egyből tudtam, hogy ezen sokat vitatkoztak –, de sajnálom, hogy hagytam elfajulni. Tényleg sajnálom.

Ez volt a legtöbb, amit várhattam tőle, ami egyáltalán nem rossz. Sőt, még több is, mint amire számítottam.

– Egyet értek – válaszoltam. Nem terveztem még egy esélyt adni Misty-nek, de most komolyan gondoltam.

– Én is sajnálom – mondta Tara, annak ellenére, hogy ő volt messze a legártatlanabb köztünk. Rá mosolyogtam. Ő mindig csak békét akart. Azt hiszem, mindannyiunkat megérint a gesztusa.

– Akkor barátok vagyunk? – kérdezte Julie.

– Barátok – mondtuk Tarával egyszerre, mire mindenki felnevetett.

– Barátok – mondta Misty is és elmosolyodott. Úgy éreztem, mindjárt elsírom magam. Ez volt a barátságunk legszebb pillanata. És ismét barátok voltunk.

– Akkor szórakozzunk egy kicsit – hajtotta le Julie az italát. Mindannyian követtük a példáját. Az éjszaka hátralevő része nagyon jól telt. Viccelődtünk, videojátékoztunk, telefon-betyárkodtunk és beszélgettünk. Rengeteg mindent kellett megbeszélnünk. Be kellett pótolnunk mindent, ami történt azóta, hogy összevesztünk. Akkor szórakoztam a legjobban életemben.

            Úgy kettő körül a buli kezdett ellaposodni. Csak ültünk Julie szobájában és tévéztünk. Julie és Misty egymás mellett feküdtek az ágyon, míg mi Tarával megosztoztunk egy matracon a padlón.

            A barátnőmre néztem, aki mereven bámulta a tévét. A képernyő fénye kékké változtatta az arcát, és néhol árnyékokat vetett rá. Így még gyönyörűbb volt, mint bármikor. A szívem megtelt szerelemmel, a testem pedig vágyakozással. Annyira kívántam őt!

– Tara! – sttogtam a fülébe, mire ő felém fordult. – Gyere velem!

Rá kacsintottam, mire ő megragadta a felé nyújtott kezemet. Mosolyogva bólintott, miközben felálltunk és odasétáltunk az ágyhoz. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam, Tara is mellettem áll, amikor Julie és Misty zavarodottan néztek fel ránk.

            Megérintettem Tara vállát, miközben ő előre hajolt, az arcát Misty-éhez tolva. A másik lány nem reagált semmit, csak lehunyta a szemeit. Figyeltem, ahogy ajkaik egymásba fonódnak. Misty felemelte a kezét és megragadta a barátnőm tarkóját, hogy közelebb húzza őt. Megint megérintettem Tara vállát, mire ő visszahúzódott a csókból. Áttornázta magát az ágyon, míg végül Julie karjaiban nem kötött ki.

            Most én következtem. Az ágyra ereszkedtem, igyekezve kontrol alatt tartani minden porcikámat.  Misty csak bámult rám, valami olyasmi fénnyel a szemében, amit még sosem láttam tőle. Talán valamiféle tisztelet volt. Előre hajoltam, és gyengéden megcsókoltam őt, ő pedig visszacsókolt. Éreztem, ahogy kezei a derekamra siklanak, és az oldalamat simogatja, miközben csókolózunk. Az egész olyan gyengéd és érzéki volt. Már értettem, miért szereti őt Julie annyira.

            Felültem egy pillanatra, és lepillantottam Misty-re. Tarára pillantottam, és elkaptam a tekintetét. Aztán egy gyors mozdulattal lekaptam a felsőmet, és engedtem, hogy melleim szabadon remegjenek. Tara azonnal követte a példámat és megszabadult a fűzőjétől. Egyszerre hajoltunk előre, és éreztem, hogy Misty ajkai a bal mellbimbómra záródnak. Halkan felnyögtem, és szinte ezzel egy időben, az ágy másik oldaláról is hasonló hangot hallottam. Ahogy oda fordultam, megláttam Tara mellét eltűnni Julie szájában.

            Oldalra hajoltam, és Tara felé fordítottam a fejem. Misty erre erősebben kezdte szívni a mellbimbómat, amitől hangosan felnyögtem, miközben az ajkaink találkoztak Tarával. Ez volt életem addigi legszenvedélyesebb csókja. Nyelveink vad táncot jártok. Tara beharapta az alsó ajkamat, olyan erősen, hogy könny szökött a szemembe.

            Amikor a csókunk véget ért, elfordultam, és megragadtam Misty fejét, hogy irányítsam, miközben szopogatja a mellbimbóimat. Egy gyönyörűséges örökkévalóságnak tűnő ideig folytatta a munkáját, én pedig lehunytam a szemem, miközben a hátam megfeszült. Halk nyögéseket hallottam, és ahogy odafordultam, láttam Julie-t és Tarát megszabadulni megmaradt ruháiktól. Pár pillanat múlva már meztelenül ültek mellettünk az ágyon. Megtetszett az ötlet és én is gyorsan letornáztam magamról a szoknyámat, míg végül már én is meztelenül nem térdeltem Misty felett. Utána átnyúltam Tarához, és megragadva a bal mellét, elkezdtem masszírozni azt. Aztán oldalra hajoltam, és a számba vettem Julie bal mellbimbóját, miközben Tara ugyanezt tette a jobbal, és végül a barátnőnk már nyögve vonaglott alattunk.

            Ahogy így folytattuk, egyszer csak meghallottam Misty-t mozgolódni magam mögött. Egy időre nagyon elcsendesedett. Egy pillanatra minden megdermedt, majd hangos nyögés tört fel a torkomból, és ugrottam egyet meglepetésemben. Éreztem, ahogy egy nyelv csusszan a fenekembe. Az érzés, ahogy Misty nyalni kezdi az ánuszomat, egyszerre volt hihetetlenül irreális és felemelően érzéki pillanat, amitől az ágyékom hevesen lüktetni kezdett.

            Tovább szopogattuk Julie melleit, aztán felfigyeltem rá, hogy Tara egyszerre izgatja egyik kezével a saját, másikkal Julie punciját. A szoba meglepően csendes volt, de mindannyiunkban ott munkált a feszültség. Tara már keményen ujjazta a barátnőnket, Misty nyelve pedig mélyen a fenekembe hatolt. Úgy éreztem, a testem mindjárt félbe hasad, és én imádtam. Hirtelen Tara felsikoltott, mi pedig felnevettünk nyilvánvaló szándékán, ahogy elkeseredetten próbálja visszatartani az orgazmust. Mindannyian megálltunk egy pillanatra, és én felnyögtem, ahogy Misty kihúzta a nyelvét a fenekemből.

            Vakmerő lépésre szántam el magam, és hátra fordultam, hogy a földre fektessem Misty-t. Ő szó nélkül engedelmeskedett, a szemeiben pedig tűz égett. Egész teste könyörgött a kielégülésért. Amikor már a hátán feküdt, fölé tornyosultam, és frissen borotvált puncimat az arcába nyomtam. Egy pillanatot se vesztegetett. Alig telt el néhány pillanat, már keményen szívta a csiklómat, miközben ujjai a barlangomban csúszkáltak.

            Másik két barátnőnk sem akart kimaradni. Így hát lemásztak az ágyról. Tara gyorsabb volt, és rávetette magát Misty-re, végig nyalva és csókolva barátnője testét. Julie egy másodperccel lemaradva követte. A földre feküdt, és megragadta Tara lábait, hogy szétfeszítse őket. Befeküdt a barátnőm alá, és magára húzta őt, hogy ágyéka találkozzon az ő szájával. Másodperceken belül Julie már hevesen szívta Tara csiklóját, ujjai pedig a lány puncijában turkáltak.

            Én is elszántam magam egy kicsit több munkára. Óvatosan mozogva körbefordultam, hogy közben ágyékom egy pillanatra se válljon el Misty szájától, majd előre hajoltam, és kezeimet Julie feszes farpofái közé fúrtam. Felemeltem őt, de csak épp eléggé ahhoz, hogy elérjem a punciját, és belémélyeszthessem a nyelvemet. Egy kis mozgás árán ujjaim közben belemélyedtek a fenekébe. Julie már olyan közel állt az élvezetek csúcsához, hogy egész teste megállás nélkül rázkódott.

            Egy ideig nyaltuk egymást, majd hirtelen ugyanaz az érzés futott végig rajtunk. Különös érzés volt. Mintha egy pillanatra egyé váltunk volna, és testünkre egyszerre csapott le a gyönyör. Olyan hevesen élveztem el, hogy az agyam mintha darabjaira robbant volna, a testem viszont továbbra is tökéletesen működött. Hallottam, ahogy a többiek is felsikoltanak, és egyszerre rogytunk le a padlóra, beburkolózva egymás nedveibe.

            Egy további szó sem hangzott el. Mindannyian tudtuk, mi a dolgunk. Közelebb kúsztunk egymáshoz, és átkaroltuk egymást, egymás melleire hajtva a fejünket, miközben puncijaink a másik combjához simultak. Hamarosan mind egy hatalmas labdát alkottunk, és így merültünk álomba.

            Aznap éjjel olyan öröm töltött el, amit nem lehet szavakkal leírni. Csak azt tudom, hogy jó érzés volt, és semmi más nem érdekel. Minden elmehet a pokolba. Most tényleg, igazán boldog voltam.

            A nyár hátralévő része csodásan telt. Rengeteg ottalvós bulit rendeztünk és rengeteg mindent kipróbáltunk, de egyik sem volt olyan varázslatos, mint az az éjszaka. Ez egy egyszeri alkalom volt az életemben, amikor együtt volt a négy barát. Augusztusban Misty és Julie elutaztak az egyetemükre. Tara és én a városban maradtunk. Hosszú időbe telt, de rávettem a szüleimet, hogy finanszírozzák, hogy Tara velem utazhasson. Az ára az volt, hogy kivetetem a piercingeimet az arcomból. Sebaj, helyette beszereztem egyet a szeméremajkaimba. Amikor pár hónappal később hazatértünk, egy kocsit pillantottam meg a szomszéd ház előtt parkolni, mellette egy nagy költöztető teherautóval.

– Mi folyik itt? – kérdeztem apukámat.

– Ó, új szomszédok. Van egy lányuk is, aki annyi idős, mint te.

Nos, volt még hat hónapom, mielőtt kezdődik az egyetem, és most itt van egy az új lány. Lehetne az élet ennél szebb?

Vége!