Élvezetek konferenciája 5. rész

Írta: Sinara és Marokfegyver

Előzmény: Élvezetek konferenciája 1. rész
Közvetlen előzmény: Élvezetek konferenciája 4. rész

A nap már nem melegítette a vállát, simogatva arrébb kúszott az arcáról is, és puhán elterülő, fekete haját sem dédelgette gyengéden. Andrea kinyitotta meleg, barna szemeit, és nem az ébresztő napsugarakat hiányolta, hanem a többieket. Nem álom volt, az biztos – minden porcikájában érzete –, de hová is tűntek? Dorina, Emese, András… Lassan tértek csak vissza az emlékek, ahogy a rózsaszín álom tovaszállt és átvették helyét a mámoros éjszaka színei és hangjai.

Olyan hirtelen elmentek, miután mindenki kellőképpen eltelt az élvezetekkel, s Dorina kijelentette:

– Aludni már csak a saját ágyamban tudok…

Emese is szokatlanul csendessé vált, de még búcsúzóul Andrea nyakába ugrott, és puszit nyomott az orrára, arcára, szájára… Andrástól is fáradtan, ám fergetegesen búcsúzkodott – s ha már így belejött az elköszöngetésbe – Dorinát is megölelgette.

– Maradj már nyugton, mi együtt megyünk! – nevette ki a barna szépség.

András azt mondta, elkíséri őket a liftig, úgysem jár a folyosón ilyenkor senki – Tovább is mennék én szívesen, de nem akarom túlöltözni magam – tette hozzá…

Andrea utolsó gondolata elalvás előtt még két kérdés volt:

– András visszajön, vagy a szobájába megy? Nála van-e a kulcsa? – Megfejtésre azonban nem maradt energiája, jóleső elégedettséggel elnyomta az álom.

Derekán a takaró egy darabja, térde és hasa között egy párna, ennyi az öltözete – nézett végig magán, majd viszonylag határozott mozgással felült az ágyon, és rövidesen már erőteljes vízsugarak ostorozták a zuhany alatt.

*

– Jó lett volna áthozni egy korty italt! – gondolt vissza az éjszakára, de valójában András nem is az üvegekre és tartalmukra emlékezett, hanem a három lányra.

Amikor a liftnél mégegyszer elbúcsúzkodott Emesétől és Dorinától – majd ismét Emesétől –, már akkor megfordult a fejében, hogy nem hagyott magának semmi innivalót, de ennél erőteljesebb gondolatok elnyomták ezt a halovány vágyat, és a szobájába érve, talán még az ágyra-ereszkedés közben, a levegőben elaludt.

Frissen és vidáman ébredt, gyors készülődés után hangtalan dudorászással sétált le az étterembe, és szórakozottan hallgatta a kollégák élcelődéseit.

– Oscar, láttalak osonni a folyosón, gyorsan be is zártam az ajtómat, nehogy betévedj! – hahotázott Péter.

András is felnevetett, ahogy eszébe jutott az ugrándozó, fáradtszemű Emese, akit majdnem odacsukott a liftajtó, amikor még egy végső elköszönésre vissza akart lépni.

Andreát nem látta az étteremben, a presszóban sem, ahol néha le szokott ülni egy kávéra… biztosan őt is kimerítették az éjszakai események.

A férfiak többsége azért nem szeretne egy lakatlan szigeten ragadni egy csodaszép nővel, mert aztán nem lenne kinek elmesélni. András úgy gondolta – ahelyett, hogy a kollégák otromba vicceit és unalmas beszámolóit hallgatja – valakivel meg kellene beszélnie a gyönyörű Dorinával és a kislányosan bájos és szertelen Emesével átélt élményeket… és ez a valaki a nem kevésbé csodaszép Andrea lesz!

Szándékosan húzta az időt – mintha túlzottan lekötnék a többiek, pedig három mondatnál többet nem tudott volna felidézni az elhangzottakból –, még nem járult tányérjával a svédasztalhoz, hátha megérkezik a lány. Már lassan mindenki megjelent, sőt a korán kelők közül többen végeztek is… amikor Andrea megérkezett.

A lány észrevette a férfit, aki mintha csak most kapcsolna, hogy még nem is reggelizett, felállt az asztaltól, keresett egy nagyméretű tányért és elkezdte megrakni. Megfigyelte, hogy az úgy tervezte meg az útvonalát a két hosszú asztal mentén, hogy mindenképpen összefussanak.

– Szépeket álmodtál? – fordult azonnal lányhoz, amikor a sonkáknál és szalámiknál találkoztak.

– A legszebbeket te is láttad – kacsintott rá Andrea.

– Nekem úgy tűnt, mintha még a szokásosnál is rövidebb lett volna az éjszaka. –  A tojásrántottás edénynél jártak éppen. – Meg kellene ismételni!

– Rövidebb? – rökönyödött meg Andrea. – Nem inkább hosszabbat akartál mondani? – Az utóbbi megjegyzést szándékosan figyelmen kívül hagyta. – Bár alvásra tényleg nem maradt sok idő, de kinek hiányzott? Aludni otthon is tudsz.

– Aludni bárhol képes vagyok, tényleg nem az volt a lényeg. Úgy kimerültem, hogy a szobámig alig bírtam elmenni. Utoljára felkaptam a kulcsomat az asztalról, nagyjából ez volt az összes ruházatom, még szerencse, hogy olyan nagy fityegője van – nézett a barna szempárba.

– És ilyen fáradtság után mégis az ismétlésen gondolkodsz? Neked aztán tényleg elég egy kis energia, az máris a farkadba megy, hogy álljon, mint a cövek. – Kissé elpirulva nézett körbe, nem hallotta-e meg valaki.

– Te sem panaszkodhatsz, jól bírtad! Kipihented magad?

– Egy ideig még bírom. De ha egyszer hazajutok, tuti egy napig fel sem kelek az ágyból... És akkor tényleg alvással fogom tölteni az időt – tette hozzá, látva a felvillanó huncut fényt András szemében

– Rajtad ugyan nem látszanak ilyen cövek-dolgok, kínos is lenne az étteremben, de a tekinteted ugyanolyan ragyogó, mint korábban. Tényleg: maradt nálad néhány cuccom, majd nehogy elcseréljük! Ugye, nem dobtad ki?

Közben elfoglaltak egy szabad asztalt, és hozzáláttak a reggelihez.

– Kicsit furán néznék ki a te ruháidban – kacagott. – Cövek-problémáim tényleg nincsenek, de hidd el, ezek észreveszik, ha az annak megfelelő állapotba kerülök! – bökött fejével a szomszéd asztalhoz, ahol pár nő beszélgetett vihorászva, néha sokat mondóan Andrea felé pillantva.

– Mit kell figyelni rajtad?

– Megint kíváncsiskodsz? – dorgálta játékosan Andrea, majd rövid szünet után folytatta: – Ezt nem lehet elmagyarázni, de egy nő észreveszi... Biztos nektek, pasiknak is van olyan, amit szinte természetesnek vesztek, hogy észrevesztek egymáson, a nők mégsem látják.

– Egyelőre még csak a szemedig jutottam, de persze, hogy kíváncsi vagyok. Például te tudtad, hogy ketten jönnek? Nem reklamálásképpen mondom, de amikor Emese felhívott, hogy itt van a te szobádban, azaz a barátnőm szobájában, azt hittem, hogy engem nem talált, és addig téged meglátogatott. Éppen a kisboltban, a pénztárnál végeztem az italvásárlással. Aztán, amikor felértem, és Dorcsi is itt van…! Jól sikerült mindenesetre.

– Nekem is meglepetés volt.

– Arra már rájöttem, hogy mindketten telefonáltunk. Ezt nevezed egy húron pendülésnek?

– Ja. Egy rugóra jár az agyunk.

– Tényleg: rugó... Akkor most megpróbálom kimondani a közös gondolatunkat.

– Lehet akár húr is... Na, jó! Mire gondolok?

– Hogy mire gondolunk? Elárulom neked, hogy nincs kedvünk bemenni a konferenciára.

– Ezt nem nagy kunszt kitalálni. Az emberek 90%-ánál igazad lenne.

– Te következel! Mire gondolnak még a rugóink?

– A rugóink nem tudom, de hogy a te cöveked mire gondol, azt szerintem bárki láthatja – bökött fejével András ágyéka felé, ahol jól kivehető volt egy növekedésbe kezdett dudor.

– Húha! Ez veszélyesebb, mint az elpirulás... Gondolod, hogy ők is látják? – a szomszéd asztal felé villantott tekintetével.

– Hát, lehet hogy jobban kéne hogy örüljek, ha azt méregetik, és nem az én bugyimba akarnak bekukucskálni... De ki tudja?

– Azon sem lehet csodálkozni, ha a bugyidba szeretne valaki kukucskálni...  Reggel eszembe jutott a látvány! Ugye. milyen keveset ittunk? Józanon mulattuk az időt?

– Nem szeretek ittasan szeretkezni. Túlságosan eltompítja az érzékeket. Egy bizonyos szint után már mindegy is lenne, hogy kivel bújsz ágyba. Sőt, akár még egy guminő is ugyanolyan élményt nyújthat. – A guminőről nem tudok nyilatkozni, de a többiben megint működik a rugó. Ébredéskor azért jólesett volna egy korty a készletből! A lányok is jól érezték magukat, az azért látszott folyamatosan, és nekem sem lehet egyetlen szavam sem...

– Durva alkoholista lehetsz, ha már rögtön kelés után innál... A többiben viszont egyet kell, hogy értsek – gondolt a lány elmerengve a felejthetetlen éjszakára

András az alkoholista megjegyzést nem vette tudomásul, mivel még tévedésből sem lehetne ráfogni:

– Dorina mintha a tekintetével is masszírozna, úgy figyelt, rendkívüli élmény lehetett.

– De te sem panaszkodhatsz. Elég volt csak kitennem a lábam a szobából, máris bekapta a... cövekedet. Utána le se lehetett választani rólad. Miután visszatértem, akkor is úgy lovagolt rajtad, mintha ott se lennék. Én meg kénytelen voltam kisajátítani Emesét, hogy ne magamnak kelljen a puncimat kényeztetnem – zsörtölődött de látszott rajta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a dolgok így alakultak.

– Nem sokat volt magányos a puncid, amikor ott volt éppen a fejem, hát láthattam, hogy valaki folyamatosan téged akar. A lovaglás!…Pszt! Fel ne nevess hangosan, mert figyelnek bennünket, de amikor átmásztál rajtam, azt hittem, hogy megkívántad a lovaglást.

– Előbb dugnék fel egy kaktuszt – fintorodott el a lány, de látszott rajta, hogy csak viccel.

– Pont kaktuszt? Megkérdezzük, van-e?

– Isten ments!

Közben elfogyott a reggeli nagyobb része, ami a tányéron maradt, arra már csak rá- ránéztek néha.

– Emese egyszer azt súgta, amikor két puncit láttunk egyszerre, hogy nem is tudna választani.

– Ennek most örüljek, vagy sértődjek meg rajta?... És te tudnál választani? – A szájához emelte a poharát és igyekezett elkendőzni arckifejezését, de szemei csillogása elárulta, hogy a látszólagos flegmaság ellenére nagyon is érdekli a válasz

– Választottam... – felelt András csendesen – ugyanazt nézegettem messziről is, közelről is.

– Hm... Azt hiszem tudom melyiket... De ne áruld el! – kacagott.

Egyszerre álltak fel az asztaltól a lassan elnémuló étteremben, és határozottan elindultak kifelé.

– Tudod, hogy ez az utolsó nap? 

– Én azt hittem, van még holnap egy délelőttünk.

– Az már csak félnap, plusz az utazás... De most még egy teljes áll előttünk.

– Húha! Akkor ezek szerint sietnem kell. Gyorsan megyek és le is vadászom Párduclányt. Vagy talán Veronikát. – Úgy tett, mintha tekintetével sietve épp a két nő valamelyikét keresné, de titkon azt remélte, hogy András visszatartja.

– Az előbb még kaktuszt emlegettél. Mi lenne, ha megbeszélnénk, ki mire emlékszik az éjszakából, mert jó rá visszagondolni?

– Beszélgetéssel töltenéd el a drága időt? Arra majd ott az a hosszú kocsiút – tettetett elszörnyedést Andrea. – De benne vagyok – mosolyodott el végül.

– Nálad, vagy nálam?

– Teszteljük a rugót! Szerinted mire gondolok, hova menjünk?

– Az enyém van közelebb! És ott még nem is voltunk.

– Csak nem az ágyadba akarsz csábítani, te kujon? – bokszolt gyengéden a férfi vállába, hangosan nevetve, de mielőtt még az válaszolhatott volna, elindult a lift felé.

– Voltál már az ágyamban, de nem velem. Szerinted Dorina jobban masszíroz, mint én?

– Veled még nem próbáltam.

– Nem is hinném, hogy versenyezni lehetne Dorinával... te tudod, miért nem Dorcsi?... Csak a sztriptízed miatt jutott eszembe, igazán csábos volt, még zene nélkül is.

– Nem. Azt mondta, valami rossz emléke fűződik ehhez a névhez. Azt ígérte, hogy egyszer majd elmeséli, de nem került rá sor... Még nem. – A kezdeti komoly hangszínt az utolsó mondatra huncut mosoly váltotta fel.

– Emesének is akadt volna még annyi mondanivalója. Gondoltam rá, hogy fel kellene hívni, de közben meg talán erre az egy napra mégsem... Lehet, hogy nélkülük is jól elleszünk?

– Főleg ezután az éjszaka után... Hagyd inkább őket pihenni!... Itt vagyok neked én – kacsintott a férfira

– A lányoknak azért mindenkivel volt egy-két menete, nekünk meg csak velük, azaz le vagyunk maradva. Így látod te is?

– Nem kell mindenben versengeni – felelte Andrea, szavait azonban meghazudtolták tettei, amilyen kihívó ruganyossággal terült el az összetolt ágyakon.

András lassan átmászott a lányon, éppen úgy, ahogy az éjjel ő tette, s ami olyan jólesett. Volt egy pont, a tetőpont, amikor úgy érezte, nem bírja ki, hogy ott ne ragadjon Andrea fölött, és rá ne hajoljon a mosolyra húzódó ajkakra.

Azonban nem is kellett kibírnia, mivel elég volt csak az a félpillanatnyi idő, amíg megállapodott a lány fölött – mint a délceg lovas, aki kész a vágtához simulni –, a nagy barna szemekbe bámulva, Andrea máris megragadta a tarkóját és a fejét felemelve a párnáról, megcsókolta.

Mintha elektromos kisülés érte volna, András testén azonnal végigfutott az extázis. El sem akarta hinni, hogy ez megtörténik, megtörténhet. Andrea annyit cukkolta az elmúlt napokban – kezdve a közös utazástól, egészen az előző napig – és a szavai, gesztusai oly mértékben visszautasították, hogy akárcsak egy újjal is hozzá érjen, hogy remélni sem merte, hogy alig pár perc múlva, bármiféle harc nélkül már itt tartanak. Persze értett a non-verbális jelekből, és az előző, közös éjszaka élményei akkor is meghatározóak voltak, ha ők, ketten alig érintették egymást, de ez akkor is túl egyszerűnek és túlontúl gyorsnak tűnt az előzményekhez képest. Azonban nem is ő lenne, ha a lány fölött elkezdene ezen töprengeni, vagy megbánta volna.

Mohón visszacsókolta a fekete szépséget, ízlelgetve a vadító ajkakat, amitől már a gatyájában is bőven folyt a sürgés-forgás. Egy lopakodó mozdulattal odanyúlt és kipattintotta a nadrágja gombját, hogy helyet csináljon gerjedelmének, aminek hatására a vékonyabb anyagból készült alsón át a farka könnyebben odapréselődhetett Andrea combjához.

– Na! – húzódott el a lány a csóktól, de azon nyomban kitörő nevetése nem hagyott időt Andrásnak arra, hogy elutasítással gyanúsítsa.

– Bocsi – válaszolta huncut mosollyal. – Önálló életet él.

– Na adok én neked önálló életet! – kacagott még mindig a lány, és lelökte magáról a még mindig fölé hajoló Andrást, hogy utána azonnal ő kerekedjen felülre.

Ajkaik ismét összefonódtak és miközben Andrea egyik kezével a férfi válla mellé támaszkodott, a másik megmarkolta a gerjedelem önálló életet élő jelzőléce keltette dudort a nadrág alól kikandikáló alsón.

András felnyögött. Ajkai egy pillanatra megmerevedtek, ahogy élvezte az érzést, a csókhoz viszont utána már nem tudott visszatérni, mert Andreának egészen más tervei voltak. Ő azonban ezt a legkevésbé sem bánta, mivel a lány könnyedén lecsúszott az ágyon a lábai közé, hogy kiszabadítsa fogságából a jócskán meredező cöveket.

Egy pillanatra csak tartotta, hüvelyk és mutatóujja között megtámasztva, úgy bámulva rá, mint a föld alól előkandikáló ürgére.

– Szóval ez az, amire Dorina és Emese úgy rágerjedt? – A hangjában egyszerre volt tettetett lenézés, nyilvánvalóan megjátszott undor, de leplezetlen érdeklődés is, ami a társult a szemében csillogó vággyal.

– A mikrofonra? Én ezt nem tudhatom, de ha kipróbálod, mondd el nekem is!

Andrea erre felnevetett, és még mielőtt a férfi bármi mást is mondhatott volna, tövig elnyelte a méretes szerszámot.

András hátradöntötte a fejét és felsóhajtott gyönyörében. Utána azonban gyorsan elhelyezkedett úgy, hogy testének egy négyzetcentiméterét se kelljen elemelni az ágytól – vagy a párnától – de vizuális típus lévén mégis lássa, ahogy Andrea szorgosan dolgozik a lábai között.

Látni akarta! Az a látvány, ahogy a lány fel-le mozgatja a fejét meredező árbócrúdján, minden kincset megért. – Andrea! – sóhajtotta, ebbe a névbe belesűrítve minden viszontagságot, amit az ismeretségük átélt, és minden összegyűlt vágyat, ami már-már túlcsordult. Mi tagadás, Emese is nagyon jól cumizott. Dorina meg pláne. Mindketten másképp, de a maguk módján fenomenálisan. Andrea viszont… Talán tényleg működött a tiltott gyümölcs-effektus, amit a lány emlegetett. Az után, hogy napokig azt hitte róla, hogy csak a puncik hozzák izgalomba, most a visszafojtott vágyai elementáris erővel törtek elő, ahogy minden érzékszervét betöltötte ez a lány, akinek hosszú fekete haja legyezőként szétterülve simogatta combjait, vékony ujjai farka tövére kulcsolódtak, forró ajkai pedig átölelték az egyre hevesebben lüktető cöveket.

Lélegzete egyre kontrollálatlanabb lett, és érezte, hogy szerszáma vulkánhoz kezd hasonlatossá válni.

– Várj! Hagyd abba! – nyögte. – Mindjárt elmegyek.

– Ilyen gyorsan? – emelte fel a fejét Andrea. Apró mosolyra húzódó száján a férfi előnedvei csillogtak.

Andrással hosszú idők óta most először fordult elő, hogy nem tudott mit válaszolni, csak elmosolyodott. Mit is mondhatott volna? Azt, hogy annyira felgyülemlett már benne a lány iránti vágy, hogy elég volt a szájának csak egy apró érintése, és máris a csúcsra jutott?

– Talán ez segít – válaszolta vágya tárgya a ki nem mondott kérdésre, és feltérdelt a férfi lábai között, hogy lehúzza magáról a felsőjét.

A bő ruhadarab alatt nem volt semmi, így András azonnal megpillanthatta azokat a gömbölyded melleket, amelyeket már az éjszaka is megcsodálhatott, most azonban csak neki kerültek elő a ruha rejtekéből és csak miatta meredeztek a mellbimbók, nem egy nő miatt, hívják azt Párduclánynak, Veronikának, vagy épp Dorinának.

Nem is mondott nemet a hívásukra, azonnal felült és a két félgömb közé fúrta az arcát. A melegség körülölte az arcát, fülében pedig ott csengett Andrea kacagása, ahogy átkarolja a nyakát, és gyengéden vezeti őt a meredező bimbók felé vezető úton.

Mint éhes pólyás, úgy tapadt rá a lány bimbójára, aki pedig pontosan úgy is tartotta a fejét. Bár tej nem jött, azt a legkevésbé sem bánta. Csak lehunyta a szemeit és élvezte, hogy most, menetrend szerint, Andrea felől hallatszanak a nyögések.

Elfektette a lányt az ágyon és gyors mozdulatokkal megszabadította őt maradék ruhájától is, hogy most ő fúrja az arcát a hosszú combok közé. Most majd megmutatja neki, hogy ő is tud ám nyalni, nem csak a csajok.

Andrea puncija már lüktetett az eddigi együttlét eredményeképpen, és a behatoló nyelvét nedves melegség fogadta. A lány teste megfeszült, de még jócskán volt ereje ahhoz, hogy összeszorított ajkakkal és erősen lehunyt szemekkel a férfi arcába tolja ágyékát, alapos munkát követelve a mindkettőjük számára örömet hozó kielégülésért.

Amikor végül Andrea teste már tényleg a gyönyörtől merevedett meg, András föléje hajolt és gyengéden megcsókolta. Vágyott a csókjára. Nem volt az a csókolózós fajta. Veronikánál is bőven elég volt a fenékmasszázs, amiben részesítette, Emesénél pedig a cumi és a farkára feszülő punci. Ennek a lánynak viszont az ajkaira vágyott. Csókolni, nyalogatni, szívogatni, gyengéden harapdálni akarta őket. Andrea pedig viszonozta, és az extázis alábbhagyásával átkarolta a férfi nyakát, hogy közelebb húzza magához, nem akarva elengedni őt. Amikor pedig megbizonyosodott róla, hogy Andrásnak esze ágában sincs elmenni, az apró kezek lefele indulta, míg végül megállapodtak a férfi fenekén, melyről már rég lerángattak minden ruhát és keményen belemarkolt.

– Hé, hé! – tiltakozott András. – Nem tudom, mit csináltok ti Párduclánnyal meg Veronikával, de én nem nő vagyok, úgyhogy a fenekemet tessék békén hagyni!

– Pszt! Csak csókolj! – hadarta a lány a gyönyör fátyolán túlról és megragadta a férfi tarkóját, hogy visszarántsa.

A szóból azonban, úgy tűnt, értett. Nem is tértek vissza kezei a férfi fenekére. Az egyik továbbra is a tarkóját markolta, míg a másik a farkára fonódott.

András értett a mozdulatból, bár a meredező rúd megszorítása után az apró kéz már nem mozdult. Gyorsan fészkelődött egy kicsit, hogy megfelelő pózba helyezkedhessen, majd széthajtotta a lány lábait és gyengéden belevezette a farkát. A Kamasutra talán csak bevezetőjében említi, esetleg 01/a sorszámon tartja nyilván ezt a pozitúrát, melyben a két test a lehető legnagyobb felületével érintkezik, s amelyben a férfi apró lökéshullámokat ad át a lánynak, osztozva abban az élvezetben, melyet az egymásba-merülés jelent. Mintha a másik lelkét is simogatták volna, ahogy az ajkak telhetetlenül ízlelgették, finoman tépték a prédát, miközben Andrea mellei a férfi mellkasához nyomódtak, aki az enyhén felhúzott lábak bölcsőjében elhelyezkedve, felcsigázott falloszával belülről kényeztette az odaadó, betöltött puncit.

A lány felnyögött az érzésre, de ajkai ismét mohón keresték Andráséit, rátapadva, szívogatva azt, miközben a nemrég még a férfiasságot markoló keze átvándorolt annak derekára, hogy annál fogva vezesse a mozgásban.

A rugó, vagy húr, vagy legyen akármi is, megint jól működött, és már nem csak a gondolatok terén, hiszen a két test lüktetése teljesen egymásra hangolódott, és András épp akkor lövellte bele „feleslegét” a lüktető punciba, amikor az ráfeszült a szerszámára. Kettejük örömmámoros kiáltása egybeolvadt, ahogy ajkaik egymásba fonódtak.

Folytatása következik!