********************************************************************
Előzmény: Jó a buli - le a bugyit 1. rész
Közvetlen előzmény: Jó a buli - le a bugyit 10. rész
Éjfél után
A következő műsorszámra – amit időközben Nagycicis felkonferált – én is kíváncsi lettem. Haladósabbra fogta a játékot azzal, hogy ketten válthatták ki egyszerre a cédulájukat, A kisorsolt két játékos ezúttal nem választott partnert, hanem bekötötték a szemüket, és önkéntes csajok cicijéről kellett lenyalniuk egy diónyi tejszínhabot, ezt követően kiválasztani, mely cicikről folyt a nyalakodás. Különösen azt a pontot tartottam nagyon kedvezőnek a játékszabályban, mely szerint a cici-tulajdonosok, kóstoltatást követően gyorsan visszatérnek a helyükre, és a már nem bekötött szemű játékosok minden érzékszervüket szabadon használhatják felkutatásukban.
– Én kétszer is végigjárnék minden cicit, mire megtalálnám… – álmodoztam hangosan.
A nyalogatás hamar lezajlott, és el-, azaz visszatakarták a szebbnél szebb női ékességeket.
– Most kellene segíteni szegény srácoknak, olyan tanácstalanok! – A környezetünkben többen egyetértettek ezzel a javaslatommal.
– Nem ér! Te láttad… – Egy közeli csaj próbált ellenkezni, nem ismerte fel programomban a segítőszándék legkevésbé sem önzetlen felhangját.
– Bekötném a szemem, és csak a kezeimre hagyatkoznék! – mutogatta markoló mozdulatokkal Zoltán. Ő a játékot vezető Nagycicis távollétében egy nagyon vékony, törékeny csajszit ölelgetett buzgón, akinek csontos válla alatt kezdődő sötétzöld ruhája szemmel láthatólag nem sok markolnivalót rejteget.
– Én kétszer is végigjárnék minden cicit, mire megtalálnám… – álmodoztam hangosan.
A nyalogatás hamar lezajlott, és el-, azaz visszatakarták a szebbnél szebb női ékességeket.
– Most kellene segíteni szegény srácoknak, olyan tanácstalanok! – A környezetünkben többen egyetértettek ezzel a javaslatommal.
– Nem ér! Te láttad… – Egy közeli csaj próbált ellenkezni, nem ismerte fel programomban a segítőszándék legkevésbé sem önzetlen felhangját.
– Bekötném a szemem, és csak a kezeimre hagyatkoznék! – mutogatta markoló mozdulatokkal Zoltán. Ő a játékot vezető Nagycicis távollétében egy nagyon vékony, törékeny csajszit ölelgetett buzgón, akinek csontos válla alatt kezdődő sötétzöld ruhája szemmel láthatólag nem sok markolnivalót rejteget.
A srácok közben – irigy tekintetek kereszttüzében – szabadon és vígan nyúlkálgattak blúzok rejtekébe, elidőztek mérlegelve, el-elgondolkozva tapintás közben, az lehet-e a keresett mell.
– Szenzációs játék, igazából tétje sincs, kár, hogy nem én találtam ki… magamnak. – Büszkén simogattam meg Virág cicijeit: – Kedvenceimet biztos megismerném bekötött szemmel is.
Mozdulatom és kijelentésem háromszoros sikert aratott!
Először a sóvár pillantások a környékből… Majdnem olyan jólestek, mint az elismerést kiváltó cicik megérintése. Hiszen mit ér a bombázó csaj mellettem, sőt a markomban, ha nincs kinek eldicsekedni vele?. Aztán a még mindig cici-kereső két játékos irányváltása tűnt fel, akik több széken átesve – nyerítő, röhögő hangzavar közepette – lábakat átugorva Virág finom melleiben vélték felfedezni azokat, ahonnan tejszínhabot kóstolgathattak. Ketten egyszerre nyúltak a zsákmányért! A harmadik, egyben legédesebb siker az volt, amikor Virág – a cicivadászok eltávozása után – teljes fronton hozzám simult.
Nagycicis igyekezett túlkiabálni mindenkit, gyér eredménnyel, bár a szájmozgás látszott, semmit nem lehetett érteni. Tényleg hiányzik a mikrofon!
Zoltán fergeteges változáson esett át, amióta először találkoztunk – hétfőn – és éppen az apróhirdetések böngészésével igyekezett partnert találni. Második lépésként, kisebb zökkenők után megszerezte Nagycicist – ebben biztos voltam –, most meg nemcsak a végtelenül vékony, méregzöld ruhájú csajt szórakozatta már, ráadásként magához húzott és szorosan ott tartott egy vastagabbat is.
Karcsi, az alkalmi dj egyre lentebb húzta a hangerőt, bizonyára zavarta viccmesélését a dübörgő zene. Mellette szorosan Luca állt, másik oldalán pedig egyre közelebb, a vállán tetovált E betűt viselő, tegnap éjjel párducmintás bugyijáról megismert, pillanatnyilag meglehetősen túlöltözött Edina. Dj. Karcsinak – hasonlóan Zoltánhoz – minden esélye megadatott a duplázásra!
A cicivadász páros talán többször is végigért a hölgyvendégeken – gátlástalanul megtapogatva mindjüket –, vagy már nem gerjesztettek elég hangzavart ruha alatti markolászásukkal – Nagycicis végre szóhoz jutott:
– Mivel az időnk fogy, kiváltandó cédula meg akad még bőven, most minden csajszinak lehetősége lesz egyszerre játszani. Aki részt akar venni, álljon ide sorba… Csak a lányok! Te nem biztos, hogy jól járnál… – figyelmeztetett egy srácot, aki félüveg pezsgővel a kezében, buzgón kapcsolódni kívánt a lányok kialakuló vonalához.
Virág is csatlakozott a sorhoz.
– Mindenki itt van, aki játszani szeretne? Jó… – folytatta Nagycicis. – Fordítsatok hátat, szemeket becsukni! Kérem a vállalkozó kedvű pasikat, tegyék fel a kezüket, mindkettőt, maradjanak is így. A feladat egyszerű: a pasik felváltva odaállnak a csajok mögé, szorosan, nem szólalnak meg és nem eresztik le a karjukat. A csajok hátranyúlva, érintéssel, ha úgy tetszik, tapogatással kitalálják, ki lehet a mögöttük álló, miközben a szemüket nem nyithatják ki, és csak alul lehet ismerkedni, váll fölött átnyúlni, egyéb… tilos. Aki felismerni véli a mögötte álldogáló pasit, az feltartja a kezét és mondja a nevet, utána megfordulhat, és ha tényleg eltalálta, nyert. Világos?
Gyorsan kiittam langyosodó sörömet és én is mentem, feltartott kézzel megadva magam.
Egy csaj már a legelőször odanyomuló srácot felismerte a legelső tapintással. Észrevehető volt utána az arcán, hogy megbánta ezt a sietséget, látva a játékban maradottak serény tapogatódzását.
Ebből az esetből okulva – és egyébként is olyan sokat ültem már, jólesett egy kis álldogálás – először ismeretlen csajok mögé álltam fogdosásra jelentkezni, ők biztos nem találják el, hogy ki vagyok, vagy legalábbis nem tudnak megnevezni… A lányok nem sokat teketóriáztak, rögtön beállították kezeik kedvező magasságát, és ha nem került bele egy farok, akkor addig kutakodtak, míg meg nem találták azt a nadrág mélyén.
Az egyik nadrágomat bitorló, kismérető csajszi nehezen boldogult a feladattal, hiszen neki legalább egyik kezével a kölcsön-nadrágot kellett tartania, csak a másikkal kotorászhatott idegen ruhadarabok szabásain. Viszont ezt annyira hatékonyan tette, hogy aki csak megállt mögötte, az biztos lehetett benne, hogy a fallosza nem marad tovább a nadrágban. Sajnos őt is ki kellett hagynom, Virágot is, Lucát is, még – biztos, ami biztos – E betűs Edinát is, ha nem akartam idő előtt befejezni a játékot.
Nem ellenőrizte senki a szabályok betartását! Nagycicis is beállt a sorba, készen arra, hogy bármikor abbahagyja a vakon-nadrágról olvasást a műsorvezetés kedvéért, de látszott rajta, hogy nem mulasztaná el személyesen átélni a forgatókönyvnek ezt a szeletkéjét.
Most szemlélődő-szurkoló közönség nem maradt, mindenki középen nevetgélt: vagy tapogatott, vagy várta a tapogatást. A legelőször, tévedésből kiesett páros az ablak mellett magán-tapogatózással vigasztalta magát, a később kiesettek egyszerűen visszasomfordáltak a sorba.
Kezdetben a csajok többsége meglehetősen óvatosan nyúlt a rejtvény megfejtéséhez, ám ahogy az idő haladt, többük eleve a feneke mögött, középen tartotta a markait: oda kell érkeznie a felismerendő alkatrésznek.
Nagycicis elkezdett figyelni, így nem mertek már visszaszivárogni a kiesők. Egy perc múlva alig maradtunk kitalálandók, a lányok is megfogyatkoztak, amikor Virág mögé álltam.
– No szia! – mondta, mielőtt úgy igazán hozzámért volna. Megpördült és nyakamat átölelve hozzám simult.
Mozdulatom és kijelentésem háromszoros sikert aratott!
Először a sóvár pillantások a környékből… Majdnem olyan jólestek, mint az elismerést kiváltó cicik megérintése. Hiszen mit ér a bombázó csaj mellettem, sőt a markomban, ha nincs kinek eldicsekedni vele?. Aztán a még mindig cici-kereső két játékos irányváltása tűnt fel, akik több széken átesve – nyerítő, röhögő hangzavar közepette – lábakat átugorva Virág finom melleiben vélték felfedezni azokat, ahonnan tejszínhabot kóstolgathattak. Ketten egyszerre nyúltak a zsákmányért! A harmadik, egyben legédesebb siker az volt, amikor Virág – a cicivadászok eltávozása után – teljes fronton hozzám simult.
Nagycicis igyekezett túlkiabálni mindenkit, gyér eredménnyel, bár a szájmozgás látszott, semmit nem lehetett érteni. Tényleg hiányzik a mikrofon!
Zoltán fergeteges változáson esett át, amióta először találkoztunk – hétfőn – és éppen az apróhirdetések böngészésével igyekezett partnert találni. Második lépésként, kisebb zökkenők után megszerezte Nagycicist – ebben biztos voltam –, most meg nemcsak a végtelenül vékony, méregzöld ruhájú csajt szórakozatta már, ráadásként magához húzott és szorosan ott tartott egy vastagabbat is.
Karcsi, az alkalmi dj egyre lentebb húzta a hangerőt, bizonyára zavarta viccmesélését a dübörgő zene. Mellette szorosan Luca állt, másik oldalán pedig egyre közelebb, a vállán tetovált E betűt viselő, tegnap éjjel párducmintás bugyijáról megismert, pillanatnyilag meglehetősen túlöltözött Edina. Dj. Karcsinak – hasonlóan Zoltánhoz – minden esélye megadatott a duplázásra!
A cicivadász páros talán többször is végigért a hölgyvendégeken – gátlástalanul megtapogatva mindjüket –, vagy már nem gerjesztettek elég hangzavart ruha alatti markolászásukkal – Nagycicis végre szóhoz jutott:
– Mivel az időnk fogy, kiváltandó cédula meg akad még bőven, most minden csajszinak lehetősége lesz egyszerre játszani. Aki részt akar venni, álljon ide sorba… Csak a lányok! Te nem biztos, hogy jól járnál… – figyelmeztetett egy srácot, aki félüveg pezsgővel a kezében, buzgón kapcsolódni kívánt a lányok kialakuló vonalához.
Virág is csatlakozott a sorhoz.
– Mindenki itt van, aki játszani szeretne? Jó… – folytatta Nagycicis. – Fordítsatok hátat, szemeket becsukni! Kérem a vállalkozó kedvű pasikat, tegyék fel a kezüket, mindkettőt, maradjanak is így. A feladat egyszerű: a pasik felváltva odaállnak a csajok mögé, szorosan, nem szólalnak meg és nem eresztik le a karjukat. A csajok hátranyúlva, érintéssel, ha úgy tetszik, tapogatással kitalálják, ki lehet a mögöttük álló, miközben a szemüket nem nyithatják ki, és csak alul lehet ismerkedni, váll fölött átnyúlni, egyéb… tilos. Aki felismerni véli a mögötte álldogáló pasit, az feltartja a kezét és mondja a nevet, utána megfordulhat, és ha tényleg eltalálta, nyert. Világos?
Gyorsan kiittam langyosodó sörömet és én is mentem, feltartott kézzel megadva magam.
Egy csaj már a legelőször odanyomuló srácot felismerte a legelső tapintással. Észrevehető volt utána az arcán, hogy megbánta ezt a sietséget, látva a játékban maradottak serény tapogatódzását.
Ebből az esetből okulva – és egyébként is olyan sokat ültem már, jólesett egy kis álldogálás – először ismeretlen csajok mögé álltam fogdosásra jelentkezni, ők biztos nem találják el, hogy ki vagyok, vagy legalábbis nem tudnak megnevezni… A lányok nem sokat teketóriáztak, rögtön beállították kezeik kedvező magasságát, és ha nem került bele egy farok, akkor addig kutakodtak, míg meg nem találták azt a nadrág mélyén.
Az egyik nadrágomat bitorló, kismérető csajszi nehezen boldogult a feladattal, hiszen neki legalább egyik kezével a kölcsön-nadrágot kellett tartania, csak a másikkal kotorászhatott idegen ruhadarabok szabásain. Viszont ezt annyira hatékonyan tette, hogy aki csak megállt mögötte, az biztos lehetett benne, hogy a fallosza nem marad tovább a nadrágban. Sajnos őt is ki kellett hagynom, Virágot is, Lucát is, még – biztos, ami biztos – E betűs Edinát is, ha nem akartam idő előtt befejezni a játékot.
Nem ellenőrizte senki a szabályok betartását! Nagycicis is beállt a sorba, készen arra, hogy bármikor abbahagyja a vakon-nadrágról olvasást a műsorvezetés kedvéért, de látszott rajta, hogy nem mulasztaná el személyesen átélni a forgatókönyvnek ezt a szeletkéjét.
Most szemlélődő-szurkoló közönség nem maradt, mindenki középen nevetgélt: vagy tapogatott, vagy várta a tapogatást. A legelőször, tévedésből kiesett páros az ablak mellett magán-tapogatózással vigasztalta magát, a később kiesettek egyszerűen visszasomfordáltak a sorba.
Kezdetben a csajok többsége meglehetősen óvatosan nyúlt a rejtvény megfejtéséhez, ám ahogy az idő haladt, többük eleve a feneke mögött, középen tartotta a markait: oda kell érkeznie a felismerendő alkatrésznek.
Nagycicis elkezdett figyelni, így nem mertek már visszaszivárogni a kiesők. Egy perc múlva alig maradtunk kitalálandók, a lányok is megfogyatkoztak, amikor Virág mögé álltam.
– No szia! – mondta, mielőtt úgy igazán hozzámért volna. Megpördült és nyakamat átölelve hozzám simult.
– Nem ér! – reklamáltam. – Meg se fogtad!
– Nem akarom vakon… Most add ide!
– Kimegyünk egy kicsit? – kérdeztem üvöltve, mert közben Dj. Karcsi mindent elnyomott a felélesztett dübörgéssel.
– Kimegyünk egy kicsit? – kérdeztem üvöltve, mert közben Dj. Karcsi mindent elnyomott a felélesztett dübörgéssel.
A teremben mindenki az abbahagyott játékot akarta folytatni, és ennek vagy hangot is adott, vagy egyszerűen csak nem engedte el, amit már megkaparintott. Nem volt olyan mell és nem volt olyan fallosz, amin nem matatott volna egy fürkésző kéz.
A folyosóra kilépve, egyik karomat Virág vállára tettem. Csupán egyetlen pillanatig pihentettem ott, s máris engedtem, hogy Newton átvegye az irányítást: szabadcsúszásban ereszkedett alá, karcsú derékon és nőies csípőn át, egészen a domborodó nadrágig.
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásrakész állapotban talált bökőmet…
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásrakész állapotban talált bökőmet…
A folyosó egy cseppet sem emlékeztetett előző éjszakai állapotára, az ajtók mögül zene és nevetés szűrődött ki. Megértettem, hogy mi a rendeltetése a közös zuhanyozónak – amikor egyébként minden szobához is tartozik egy-egy fürdőszoba –, a nyitott ajtóban állva két koma nézte ugrásra készen, ahogy lányok zuhanyoznak odabent.
Jöttek-mentek az emberek, poharakkal és üvegekkel, elég kevés ruhában.
Visszaértünk a kistárgyalóhoz.
Bekukkantva az ajtón, új játék tartotta izgalomban a résztvevőket. A szabály egyszerűnek tűnt, mégis előfordult egy kis kavarodás. A játékosoknak egymás felett kellett négykézláb, hosszában átmenni, ehhez a feladathoz kellékként három csaj feküdt hanyatt a padlóra, s egy-két percenként valamelyik felállt, és másnak adta a át a helyét. Pedig nem az ő megbízatásuk volt a fárasztó, hanem a sorjátékban tolakodó pasiké: alig értek végig a hármas akadályon, újra beálltak az elejére.
Nem könnyítette a játék menetét, hogy mindenkire a hiányos öltözék volt jellemző, és a fekvőlányok gyakran nehezítették a haladást erotikus mozgással, egy röpke puszival valamelyik testrészre, vagy éppen a bokszeralsó orvul lehúzásával.
Mégis el kellene mennünk valamerre, mert ez a nyilvános petting már túlfeszíti a húrt! – gondoltam, és ezzel Virág i egyetérthetett, mert a legelső mozdulatomra ő is elindult. Újra a folyosó!
Ha akkor az ajtóból hátranézek, láthatom, hogy mind a három használatban lévő nadrágom útra kelt egyszerre: egyikük a mellettem billegő Virág popsiján, egy rajtam, s ugyanakkor elindult a kisméretű játszótársamon is egy, játékosan lebegve. De miért néztem volna hátra?
Ha akkor az ajtóból hátranézek, láthatom, hogy mind a három használatban lévő nadrágom útra kelt egyszerre: egyikük a mellettem billegő Virág popsiján, egy rajtam, s ugyanakkor elindult a kisméretű játszótársamon is egy, játékosan lebegve. De miért néztem volna hátra?
Hopp! A zsebemben kitapintottam Karcsival közös szobánk kulcsát. Tényleg, én zártam be!
– Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
– Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
– Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, ruháit máris a földre repítette.
Hozzám lépett, hogy – mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal – segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza mozdulattal szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget – képviselő koppantással egyidőben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
– Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
– Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
– Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, ruháit máris a földre repítette.
Hozzám lépett, hogy – mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal – segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza mozdulattal szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget – képviselő koppantással egyidőben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése