A
nap perzselően sütött le a kietlen tájra. Mintha csak a Pokol
bugyrain haladtunk volna keresztül, mindenfelé száraz, szélfútta
homok, mely helyenként mér évtizedek óta nem látott esőt. Még
az a ritkásan növő tövises növényféle is, ami egyedüliként
lakta a vidéket, úgy terült el feketén a talajon, mintha a nap
szenesre égette volna. Ahhoz viszont azért mégis kapott elég
nedvességet, hogy benője ezt a több százezer négyzetkilométeres
pusztaságot, leheletvékony leplet képezve rajta. Nem véletlenül
hívják ezt a vidéket a Fekete Homok sivatagának, vagy, a helyiek
nyelvén, Kara-kumnak.
Minket
azonban most legkevésbé a sivatag érdekelt. Bár persze minden
sivatagnak megvan a maga varázsa és az egyediségében rejlő
különlegessége, de Európa kivételével minden földrészen
találunk nem egy másikat is. Még az öreg kontinensen is, Közép-
vagy Dél-Spanyolországban megtalálni az illúzióját, ha valaki
erre vágyik. Nem kell ahhoz a barátságosnak épp nem mondható
körülmények uralta Türkmenisztánba jönni.
Ehhez
mérten útitársaim nem is nagyon izgatták magukat. A
fényképezőgépek a tokjukban maradtak, miközben buszunk
végigdöcögött ezen az égetően forró földi poklon. Minket
egészen más érdekelt. Nem az a hő, ami felülről jön, sokkal
inkább az, ami alulról.
Amikor
pedig a látóhatáron feltűnt az, ami itt, a semmi közepén
megtörte a sivatag egyhangúságát, rögtön mindenki felélénkült.
Tényleg, még a levegő is nehezebb lett errefelé. Szinte marta a
tüdőmet, ahogy leszálltunk a buszról, útitársaimat azonban ez
egy cseppet sem érdekelte, csak rohantak előre, menet közben
élesítve kameráikat, hogy minél több felvételt készíthessenek
erről a semmi közepén tátongó lukról.
Amikor
oda értem, nekem is egy csapásra elállt a lélegzetem. Nem mintha
eddig a feltörő gázoktól kaptam volna levegőt. Eddig olyan érzés
volt, mintha a sivatag porán át hatoltunk volna be a Pokol mélyére,
de rá kellett jönnöm, hogy nem. Ez legfeljebb a Purgatórium volt. A
Pokol odalent kezdődik.
Gondolataim
teljesen beszűkültek, ahogy bámultam ez a két háztömbnyi
széles, tál alakú mélyedést, ahogy fortyogva izzik és pöfékeli
ki magából a gyilkos gázokat. Ha babonás ember lennék,
készséggel elhinném, hogy a világnak ezen a távoli csücskében
meghasadt a mi világunk szövete és út nyílt az odalenti felé,
ahonnan a gonosz erői hatolnak fel a lelkünkért. Nem hiába
nevezték el a helyiek ezt a nyílást a Pokol kapujának.
Csak
távoli neszként hallottam, ahogy kevésbé érzelmes turistatársaim
hevesen kattogtatják a gépeiket, igyekezve minél többet
megörökíteni ebből a lángoló átjáróból, mielőtt menni
kellene. Ugyanis hiába a sok pénz, hiába fizet az ember
akármennyit, hogy itt lehessen, a feltörő gázokkal nem lehet
alkudozni. Így hát, ha nem akarunk az örökkévalóságig itt
maradni, pár percnyi nézelődés után vissza kellett szállnunk a
buszra, hogy aztán a visszafele út is ugyanolyan feszültséggel
teli csendben teljen, mint az odafelé vezető.
Csak
amikor már megközelítettük a kis türkmén falut, amely a
legközelebb esett úti célunkhoz, akkor kezdett felélénkülni a
beszélgetés. Még a település neve is mintha a fortyogó katlanra
utalt volna. Derweze, vagyis Kapu. A turisták többsége azonban
erről tudomást sem látszott venni, csak vidáman nevetgélve
szállt le a buszról a nekik kialakított bár felé menet.
-
Én mondom neked, már csak Belzebub ülepe hiányzott a közepéről,
ahogy épp rázza felénk - viccelődött az egyik. Bár én
egyáltalán nem találtam viccesnek, társai készségesen hahotában
törtek ki.
Aztán
egyszer csak, mintha az én ellenérzéseimnek is hangot adott volna,
egy idegenen csengő hang is felcsapott a közelemben.
-
Bolondok! - reccsent a krákogó kiáltás. - Nevetni tenni tönkre
mi föld. Szégyellni ti! Szellem jönni ti büntet.
A
nevetgélők is elhallgattak és a felénk sántikáló töpörödött
kis öregre néztek, aki továbbra is kiabálta szitkait csak nagy
nehézségek árán kibogozható orosz szavakkal. Kérdés persze,
társaim mennyit értettek az egészből. Valószínűbb, hogy csak
jót mulattak a cserzett, ráncos arcú, koszos bőr ruhát viselő
fickón.
Aztán,
alig pár pillanatnyi késéssel, kísérőink is felocsúdtak és
elállták a nehézkesen mozgó férfi útját, saját nyelvükön kiabálva neki valamit.
Már
épp ragadták volna meg, amikor váratlanul egy újabb hang is
beszállt a civódásba.
-
Állj! - kiáltotta a bár ajtajában megjelenő fiatal nő. -
Legalábbis nagyon úgy hangzott, még ha a helyiek török nyelvéből
nem is értettem egy kukkot se.
Most
azonban szavai jelentésénél sokkal inkább érdekelt maga ez a
lány, aki sietve oda ügetett a marcona őrökhöz, szemmel
láthatóan igyekezve kimenteni az öreget a karmaik közül.
Tipikus
helyi szépségnek tűnt. Bár nem mindenki díjazza a közepesen
alacsony kerek arcú, kissé zömökebb, erősebb csontozatú
formákat, de ha elfogadjuk, hogy nem csak a deszka-vékony fotómodellek a karcsúak, márpedig én lennék az utolsó, aki
emellett síkra szállna, akkor kifejezetten vonzó jelenségnek
mondhatjuk. Útitársaim azonban, úgy tűnt, nem osztják a
véleményemet. Ők csak élvezték a műsort, kivívva a lány dühös
pillantását, amikor az öreg végül eloldalgott mi pedig,
mindannyian, bementünk a bárba.
A
lány, aki az egyik pultosnak bizonyult, visszatért a helyére és
tölteni kezdte a rendeléseket.
-
Ha az öregnek az volt a célja, hogy jól elszórakoztassa őket,
hát sikerült - telepedtem le a pult másik oldalára, miközben
megvetően bámultam a továbbra is nevetgélő turistákat.
-
Csak dühös, amiért elvették a földjét - válaszolta a lány
hidegen, tökéletes kiejtéssel.
-
Bocsánat! - visszakoztam. Kissé elszégyelltem magam, amikor
rájöttem, milyen félreérthetőek voltak a szavaim.
A
lány azonban valószínűleg értette, mire akarok kilukadni,
úgyhogy kissé barátságosabban, de még mindig hűvösen
folytatta:
-
Én már mondtam neki számtalanszor, hogy türtőztesse magát, mert
így csak bolondot csinál magából, de nem hallgat rám. Már
negyven éve küzd, hogy visszakapja a földjét, és túl öreg,
hogy változtasson.
-
A földjét?
-
Igazából a törzs földje, de ez nem sokat számít. Világéletében
itt legeltette a kecskéit, mielőtt ez kezdődött - biccentett a
távolba, arra, ahol a kráter feküdt valahol.
-
Mielőtt kezdődött? - néztem rá értetlenül.
Egy
pillanatig ugyanolyan kifejezéssel viszonozta tekintetem.
-
Persze - szólalt meg végül. - Mégis, mit gondoltál, mi az a
nyílás?
-
Hát... gázkitörés, gondolom.
-
Pontosan. De nem keletkezett csak úgy magától. - Miután nem
szóltam semmit, sóhajtott egyet és folytatta. - Nagyapám még
fiatal volt, amikor az oroszok gázt találtak itt. Persze, mint jó
elvtársakat, rákényszerítették őket, hogy hagyják el a földet,
mert a kitermelés majd nekik is nagyon jó lesz. De aztán a föld
beszakadt a gépeik alatt és feltört a gáz. Akkor nem tudtak mit
kezdeni vele, úgyhogy úgy döntöttek, jobb, ha meggyújtják és
hagyják elégni, minthogy a levegőbe kerüljön.
-
Értem... - válaszoltam megrökönyödve. - De... mikor volt ez?
-
'71-ben - mondta a lány szinte már közönyösen, majd, látva
döbbenetemet, hozzá tette: - Arra számítottak, pár nap, hét,
legfeljebb egy-két hónap alatt elég az egész és a tűz magától
kialszik. De alábecsülték a gáz mennyiségét.
-
De... negyvenkét éve senki nem kezdett vele semmit?
-
A szovjeteket nem nagyon érdekelte - volt vállat. - Persze, voltak
tervek, hogy betemetik, a föld meg majd eloltja a lángokat, de
sosem lett belőle semmi. A turizmus - köpte a szót a nevetve
iszogató vendégek felé nézve - jövedelmezőbb.
-
Értem...
-
Többnyire már hozzászoktunk. Vagy legalábbis elfogadtuk, hogy ez
a helyzet. De nagyapám még mindig azért küzd, hogy visszakapja a
legelőket.
-
Nagyapád...? - néztem arra, amerre az öreg eltűnt, majd vissza a
lányra, aki csak bólintott.
-
Az őrök már ismerik. Nem bántják, de igyekeznek távol tartani a
turistáktól. Szegény viszont nem adja fel.
-
Sajnálom. - Kezem önkéntelenül mozdult és a pulton pihenő övére
tettem. Ő rám nézett, majd halványan elmosolyodott.
-
Tessék - tett elém egy korsó olcsó sört. - Rád fog férni.
-
Köszönöm... - nyúltam a tárcám után, de leintett. - Nem
szükséges. A vendégem vagy.
Már
nem volt időm megköszönni, mert azonnal el is indult, hogy
kiszolgálja a továbbra is nevetgélő és iszogató vendégeket.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem futott át az agyamon, hogy
felajánlkozzak, hogy megvigasztalom, de aztán elvetettem az
ötletet. Már attól is kényelmetlenül éreztem magam, hogy
eszembe jutott. Akkor még rosszabb is lennék, mint azok az alakok,
mert én nem csak az otthonukban beállt szerencsétlen helyzeten
élvezkednék, de a testén is. Még akkor is, ha nem lenne gyomrom
megtenni, ha ő nem akarná.
Így
hát inkább hallgattam, jó alaposan meghúztam a söröm és
gondolataimban felidéztem a komor megállíthatatlansággal izzó
nyílást.
Nálam ezt felülöl múlta a Sivatagi illúziót. :) Gratulálok! :) Jó lett nagyon! :)
VálaszTörlésKöszönöm. Ezt nagyon jó hallani. :)
TörlésÉs mi tetszett benne annyira? :)
Nekem érdekes volt a váltás a realisztikusabb és a kevésbé realisztikus képek között. :) Tetszett nagyon a kontraszt az egyik pillanatban még a Pokol kapujában való elmélkedés, ami azért a kevésbé mindennapi irány, és következőben meg a faluban lévő, már megszokottabb, hétköznapibb képek között. :) Plusz megmosolyogtatott a tipikus "elrontjuk, aztán meg nem veszünk tudomást róla" oroszok féle hozzáállás. :D
TörlésNa ezek tipikusan az olyan elemek, amik nem tervszerűen jönnek. :D
TörlésDe örülök, hogy így is ilyen jókat ki tudok húzni a... khm... szebbik felemből. ^^
Pont ez a szépsége :) Mindenki más-más dolgot lát benne. :)
TörlésA szebbik félről nem tudok mit mondani, egyik feled sem láttam még. :D
Nem mondom, hogy nincs benne. De én tudatosan soha nem írnék bele ilyet. :D
TörlésNem mintha baj lenne, de én ilyen írástechnikai, "megalkotottsági" szempontokat sose szoktam figyelembe venni. Ha mégis megvan, az magától jön. :D
Pont ettől olyan jók a történetek. :)
TörlésEzért mondják, hogy két fajta író van. :) Amennyire elnézem, te is érzésből írók táborát népszerűsíted. :)
Hogy belülről jön és nem tervezés alapján? :)
TörlésNem biztos, hogy megtervezve rosszabb lenne, de tény, hogy így "őszintébb". :)
Aha. Az volnék. :D Bár a történet tárgyszerű részében van némi tervezés, de az is inkább organikus. Hagyom, hogy a fejemben kialakuljon egy "képsor" és azt igyekszem szavakba szuszakolni. :D
Igen. :)
TörlésSzerintem így a jobb. :)
Jó nyilván történet függően azért mindegyik igényel némi tervezést, de az azért inkább a körvonalak kialakulásbán játszik szerepet. :)
Amennyi elnézem, nem kell azt szuszakolni :D
Lehet. Csak hátránya, hogy ha elszáll a hangulat, már nem tudom megírni a történetet. Míg ha megtervezném, akkor elég lenne csak leporolni a régi "képletet" és voilá... Persze ahogy én elképzelem a dolgot. :D
TörlésAzért nem hiszem, hogy ennyire egyszerű lenne :D Ha ilyen könnyen menne, akkor százával születnének jó történetek. :)
TörlésNe hidd, hogy ahhoz nem kell tehetség! :D
TörlésAzért egy mérnöki pontossággal összeillesztett információhalmaz még nem lesz jó történet. :)
Pont azt próbáltam mondani, hogy kell hozzá tehetség. :) A te képletes mondatodra reagálva írtam, hogy ha ilyen egyszerűen menne, akkor sok jó történet születne. :)
TörlésHa nekem menne úgy, akkor lehet. :)
TörlésCsak azt mondom, hogy a tudatosan összerakott történetek logikusan időtállóbbak lehetnek fejben. De azért akkor is össze kell őket rakni, ami nem hinném, hogy kisebb teljesítmény lenne, mint érzésből megírni egyet. :/
Bár itt felmerül a kérdés, hogy milyen síkon választod ketté a tudatos és érzelemből történő írást, mert azért sok ponton átfolyik a kettő egymásba. :)
TörlésJogos. Ennyire nem mentem bele a témába még. :D
TörlésÉn sem :D Szóval lehet ajánlatos lenne befejezni az erről való elmélkedést :D
TörlésVettem, főnök. ^^
TörlésHátóké :D
TörlésKik azok a hátók? O.O
TörlésÉs mi az övék?
xD
Vagy tudatosan tervezve vagy érzelemből jöjjön rá kedves bloggerasszony :D
TörlésLátom elemedben vagy. ;)
Ez most egy lecke? :D
TörlésNem. Én alapjáraton ilyen vagyok. :)
Jah :D Most megleckéztetlek :D
TörlésÉs milyen vagy 2-esben? :D
Jaj szegény fejemnek! O.O
TörlésAzt ne akard megtudni! xD
Mi baja a fejednek? :D
TörlésDe titokzatos valaki XD
A sok lecke. xD
TörlésCsak téged védelek. ;D
Mese beszéd :D
TörlésMost könnyekig hatódtam :D Nah jó nem ;)
Akkor átvertél? :D
TörlésÚgy gondolod? :D
TörlésTudom. Belül zokogok. xD
TörlésA hangok mondták? :D
TörlésNem vagyok jó vigasztalásban szóval gyorsan fejezd be :D
Azok. xD
TörlésMa is megtudtam rólad valamit. :)
De azért ne válaszolj nekik. ;)
TörlésTudom, a saját szádon tartod :D
Igyekszem. xD
TörlésKépzelem -.-
TörlésÉn igyekszem az ágyamba :D Jó éjt Brigi! :) A leckét meg holnap felkérdem ;)
Tanulok, tanárnéni, tanulok. :D
TörlésJó éjt! :)