Manó

Megjegyzés: Ez a történet a Születésnapi öltánc című szerves folytatása. Elképzelhető, hogy anélkül is lehet élvezni, de annak ismerete erősen ajánlott. Emellett előzménye még a Szveti-sorozatom (Nyaralás; Oroszországból szeretettel; Másnap) is, aminek ismerete egyes karakterek részletes ismerete miatt lehet lényeges. Egyébként, mint általában, igyekeztem ezt a történetet is önmagában is érthetően és élvezhetően megírni.

***************************************************************************

Lassú léptekkel haladtam végig a folyosón, igyekezve a lehető legkisebb zajt csapni. Ez persze egy átmulatott éjszaka után, amikor az ágyat már mindenre használtuk, csak épp alvásra nem, lehetetlen feladatnak tűnik.

Igaz, ami igaz, arról fogalmam sem volt, más mit hallhat, a másnapos ember érzékei viszont legendás élességükkel már a padló minden apró nyikordulását is eget rengető hangorkánná erősítették.

Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Rosetta, amilyen kis nyafogós gyerek tudott lenni, legalább annyira tudta azt is, hogy használja ki adottságait és tegye azt, amit tennie kell. El tudom képzelni, hogy a sztriptízbár tulajdonosa, ahol azelőtt dolgozott, maximálisan meg volt vele elégedve. Csak az a kár, hogy nem becsülte meg. Illetve, nekünk a legkevésbé se kár. Már az is megfordult a fejemben, talán tényleg meg kellene fontolnunk, amit ez a kis mitugrász tökmag felvetett. Elvégre egy ilyen táncossal és...

Egy ilyen éjszaka után azonban mindenhez volt erőm, csak gondoskodni nem. Minden izmom sajgott a maratoni hempergőzéstől, a fejem pedig lüktetett és kótyagos volt a fáradtságtól és a sok alkoholtól. Mire Rosettával már mindketten kifáradtunk és alkalom nyílt volna a pihenésre, épp csak rápillantottam az órámra és már ugrottam is ki az ágyból.

Még így is, hogy rögtön felkapkodtam a ruháimat és rohantam haza, már ébredezett a környék, mire az ajtónkhoz értem. Tudtam, ha Hugi észreveszi, mikor evett csak haza a fene, nem fogom tudni estig se levakarni magamról az ugratásaival és a kérdéseivel. Márpedig, amellett, hogy most leginkább csak aludni akartam, hiába volt a legjobb hugica, akit csak el tudok képzelni magamnak, és hiába nem voltak soha titkaink egymás előtt, a szexuális életemet mégse a kishúgommal akarom kitárgyalni.

Ezért hát reménykedtem, sikerül haza érnem még az előtt, hogy felébredne, az utolsó pár lépcsőfokot és az utat a folyosón pedig lábujjhegyen tettem meg, nehogy pont a hazaérkezésemmel ébresszem fel.

Houdinit megszégyenítő ügyességgel, szinte hang nélkül fordítottam el a kulcsot a zárban és nyitottam ki, majd csuktam vissza magam mögött az ajtót. Sehol semmi mozgás, állapítottam meg az előszobából körbefülelve. Gondolatban már meg is veregettem a saját vállamat az ügyességemért, miközben lerúgtam cipőmet.

Azonban elsiettem. Vagyis pont hogy elkéstem, mert a következő pillanatban már meg is szólalt mögöttem egy túlságosan is ismerős hang:

- Nicsak! Haza ért a madárka.

Talán még soha életemben nem pördültem meg olyan sebesen. Pedig pontosan tudtam, mi vár a hátam mögött. A húgom, ahogy a konyhaajtóban állva, gyűrött pizsamában és kócos hajjal kavargatja a reggeli teáját.

- Üdv itthon! Jól telt az éjszaka, Madam B?

- Ne szólíts így! - morogtam, miközben, most már a zaj mennyiségével mit sem törődve, lerángattam magamról a lábamhoz makacsul ragaszkodó cipőt.

- Mert? Ó, kitalálom. Jobb szereted, ha egy kócos kis vöröske zihálja a füledbe - kacagott.

Ha a dühös tekintetem acélpengékből lenne, Hugi már a következő pillanatban millió helyen rögzítve függött volna a falon.

- Jó, jó! Abbahagytam - nevetett fel ismét, magasba emelve kezeit, miközben gyakorlottan egyensúlyozta teáját.

- Azt jól is teszed - morogtam. - Inkább használd arra azt a fene sok energiádat, hogy csinálsz nekem valamit, ami megakadályozza a fejem atomjait, hogy mind különböző irányba rohanjanak szét! - zsörtölődtem, miközben elcsoszogtam mellette a konyha belseje felé.

- Oké! Te vagy a főnök - hallottam a hangját, de nem válaszoltam, csak leroskadtam az asztal mellé és arcom könyöklő kezeimbe temettem.

Mintha az egész koponyámat húrok hálózták volna be keresztül-kasul, amiket most egy gonosz kis manó egymás után penget meg.

- Látom, eléggé igénybe vett a móka - kezdett bele Hugi a foglalatosságába, én pedig csak egy morgással reagáltam. - De meg is tudom érteni. A kiscsaj tudja a dolgát.

- Hm? - nézem fel rá. - Csak azt ne mondd, hogy te már kipróbáltad!

- Hát... mesélték.

Nem tudtam megállni, hogy felnevessek, annak ellenére se, hogy így biztosított volt az újabb, fejembe nyilalló fájdalom.

- Miért nem vagyok meglepődve? Van olyan csaj, akit te még nem próbáltál fel? Gazella, Hosszúláb, Pultoska... Mind megvolt? - nevettem.

- Gonosz vagy - fújt és az arcomba vágott egy törlőrongyot.

- Mmm! - morogtam halkan. - Ha még jobban felbosszantalak, megcsinálod hgyanezt egy nedves ronggyal is?

- Nagyon cinikus vagy másnaposan, ugye tudod? - morogta, miközben elém tett valami löttyöt. Meg se néztem, mi az, csak azonnal felhajtottam.

Rettenetes íze volt. Úgy éreztem, vele együtt mindjárt visszaküldöm gyomrom teljes tartalmát. Sőt, talán magát a gyomromat is. A manócska pedig mintha csak még nagyobb lendülettel pengette volna a húrokat a fejemben. Ha nem ugrottam volna ki legszívesebben a bőrömből, hogy még a világból is kirohanjak, talán még értékeltem is volna azt az amúgy kellemes ritmust, amit produkált.

- De akkor legalább te is elégedett voltál vele. - Előbb szaladtak ki a szavak a számon, minthogy végiggondoltam volna. Kényelmetlen dolog az embernek a testvérével megosztani a szexuális élményeit, meg pláne belegondolni annak a huncutkodásaiba, akire nem is olyan régen még neki kellett vigyáznia, amíg a szülők kimozdultak otthonról, hogy ne törje szét a saját fején a családi herendi étkészletet. De nem bántam meg. Inkább érzem majd később kellemetlenül magam erre a beszélgetésre visszagondolva, de legalább most elterelem a figyelmem a remélhetőleg múlófélben lévő fejfájásról.

- Ezek szerint te is, Madam B - somolygott.

- Ne tereld el a szót, kölyök! - kacagtam fel.

- Akkor te meg így ne szólíts! - öltötte ki rám a nyelvét.

Szerencsére annyira már elmúlt a rosszullétem, hogy tudtam önfeledten nevetni, ráadásul úgy, hogy még a koponyámon kígyózó képzeletbeli repedések sem szaladtak tovább miatta.

A pengetés viszont csak nem akart szűnni. A manócska kitartóan dolgozott.

- Már azon gondolkoztam, tényleg jobban ki lehetne aknázni a lányokban rejlő lehetőségeket, minthogy pincérnőként szaladgáltatjuk őket - igyekeztem újból elterelni a gondolataimat.

- Madam B sztriptízbárt akar csinálni az Infernóból? - nevetett Hugi.

- Dehogy is! Hülye - morogtam. - De este, amikor már a csak inni, beszélgetni, vagy meccset nézni vágyók már otthon húzzák a lóbőrt, miért ne mehetnénk át fiatalos bulihelybe? Persze, ki kell találni még, hogy ne menjünk át bordélyba, de valamit lehet ezzel kezdeni, nem?

- Miért is ne? Már látom is magam előtt: "Inferno, a családi nightclub. Amíg ön hátul reszel, a gyerekek elől szórakoznak" - húzta el maga előtt a kezét, mintha egy óriásplakát felé intene.

- Te most gúnyolódsz velem, mi? - húztam el a szám, de közben alig tudtam visszatartani mosolyomat.

- Neeem - tiltakozott. - Na jó, egy kicsit - kuncogott. - Nehéz elképzelni, hogy működhetne ez, de nem árthat elgondolkodni rajta.

- Na azért - somolyogtam és nyújtózkodtam egy nagyot, hogy minimális helyzetváltoztatással elérjem fejét és összeborzoljam haját.

Nem tudom, mit kevert nekem, de bár a fáradtság megmaradt, a fejfájás egyre jobban kezdett tovaszállni. A kis manó viszont csak nem tágított. Kitartóan pengette húrjait, egyre változatosabb ritmusban. Már kezdtem azt hinni, teljesen megőrültem. Talán azzal a sok izzadtsággal együtt a Rosettával való hentergőzés közben az eszem is eltávozott. Aztán viszont lassan kezdtem rájönni, talán a hang forrása nem is a fejemben keresendő.

- Mi ez a hang? - tettem hát fel a kérdést. Maximum a végén együtt hívjuk a pszichomókust.

Hugi azonban nem rökönyödött meg, milyen hangokat hallok én, hanem feje azzal a tipikus önkéntelen mozdulattal a nappalitól elválasztó fal felé fordult.

Nem is kellett több, gyorsan feltápászkodtam ültömből és az ajtó felé indultam, hogy Hugival a nyomomban belökjem.

Ha egy szemernyi kétségem is volt eddig, mitől olyan zilált az én drága hugicám kora reggel, a hasonló állapotban a kanapén ücsörgő szőkeség azonnal választ nyújtott. Hálóruhának használt bokszere és atlétája úgy lógott rajta, mintha a kutya szájából rángatták volna ki, szőke lobonca pedig kócos sörényként keretezte arcát, ahogy egyik lábát felhúzva ücsörgött és kezében tartotta a pengető hang forrását, egy gitár képében.

Hozzám hasonlóan ők se alhattak túl sokat és eléggé be volt lassulva ahhoz, hogy csak pár pillanat után figyeljen fel jelenlétemre.

- Á! - mosolyodott el, leeresztve pengető kezét. - Megjött a mi Madamunk?

Elengedtem fülem mellett az élcelődést és csak a hangszert bámultam.

- Ezt a hangot te csináltad?

- Hát... igen. Ne haragudj! - dörgölte a tarkóját. - Nem akartalak zavarni vele.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól zenélsz - válaszoltam.

- Nem mintha újdonság lenne - kuncogott.

- Ezt hogy érted? - vontam fel egyik szemöldököm.

- Nem tűnt még fel, hogy minden reggel itt gitározik egy fél órát? - kuncogott Hugi is, értetlen tekintetemtől kísérve.

- Csodálkozol? - válaszolta neki Szveti. - Olyankor Csipkerózsika még javában húzza a lóbőrt.

- Pedig szívesen elhallgatnám. - Csak ennyit tudtam hirtelen kinyögni.

- Ugyan! - kacagott fel Szveti. - Én csak pengetgetek.

- Több ez annál - mosolyodtam el.

- Ha te mondod - vont vállat zavartan.

- Én... És majd ha felébredtem, meg is beszéljük jobban, de, ha nem haragszotok, most már állva elalszom.

- De, haragszunk. Akkor itt kerülgethetnénk az ajtóban - viccelődött Hugi.

Erre csak fújtam és szó nélkül elindultam a szobám felé.

- Pihenj jól, B! - mondták szinte egyszerre. Én csak intettem, és miután becsuktam magam mögött az ajtót, úgy ahogy voltam, beroskadtam az ágyba.

Bár szinte azonnal kómás félálomba zuhantam, fülemben még sokáig ott csengett Szveti pengetése. Igen. Bár csak gyakorlás meg kedvtelés volt és java részét szétesni akaró fejjel hallgattam, határozottan tetszetős fülvakarónak tűnt. Vajon milyen lehet, ha komolyan teljesít?

Elhatároztam, amint csak lehet, ezt kiderítem, majd egy elégedett morgással nyugtáztam, mielőtt álomba merültem.