Vakáción a szomszédlány

Írta: Marokfegyver

Már régen elfelejtette, hogy milyen, mert annyi lány jön-megy a világban, és közülük, ha egy elkeveredik, rövid idő után újak lépnek a helyébe. Elek szerint, ha valakit elsodort a szél, annak majd megörülnek valahol másutt, de búsulni kár lenne utána.

Pálma – amikor utoljára látta – karcsú és nyúlánk volt, ahogy az illik is a név viselőjéhez. „Nincs sok árnyéka, de hosszú” – mondta rá Elek apja, de annyi szeretettel, hogy nem lehetett érte megharagudni. Mert mindenki szerette a szomszédlányt, és amikor az váratlanul bejelentette, hogy kihasználja egy távoli rokon ajánlatát, és Skóciában fejezi be a középiskolát, többen úgy elsiratták, mintha sosem jönne vissza.

– Annyi minden történt azóta! – Elek a tükörképét nézegetve próbálta visszanézni akkori önmagát, és a 2 éve nem látott lányt. – Még magasabb lett és még vékonyabb…

Ő is nőtt, már nem utolsó előtti a tornasorban. Mindenkire lefelé nézhet, és hetente egyszer – titokban – borotválkozik.

Pálma arcát képtelen felidézni, de megismerné az utcán, vagy akár egy stadion lelátóján is. Hangját sem hallja már régóta, ha becsukja a szemét, de az illata…! Amikor a lány haját az ő arcába tekerte a szél, az maga volt a mennyország.

Az ablaknál állt, és az utcát bámulta. Késik a repülő?

Tavaly hiába várta, félreérthetett valamit, mert Pálma Skóciából egyenesen New Yorkba repült, ott töltötte a vakációt. Talán éppen akkor távolodott az ellenkező irányba, amikor Elek percenként rátapadt az ablakra.

Most jönnie kell!

Pálma szüleinek persze könnyebb, hiszen 2-3 hónaponként meglátogatták a lányt.

Most végre jönnie kell!

Eleredt az eső. Csillogósra mosta az esti utcát, amikor motorcsónakként, vizet hasítva bekanyarodott az autó. Olyan közel állt a bejárathoz, amennyire csak lehetett, s ahová Elek nem láthatott le a csukott ablakon. Csapódtak az ajtók. Megérkezett Pálma.

Egymással szemben ültek az erkély színes, műanyagfoteljain, ahogy régen is. A délelőtti napfény még árnyékot vetett a ház innenső oldalára, de az utca túloldalán kacéran csillogtatta az ablakokat.

Pálmára alig lehetett ráismerni. A nyurga, vékony ropi-lányból nővé vált, és Elek az első percben bevallotta magának, hogy tévedett: Nem fedezte volna fel a lányt sem az utcán, sem a tömött stadionban, de talán még az erkélyen sem ismerte volna fel, ha Pálma szülei nem mondják:

– Ott találod az erkélyen, menj csak bátran!

Szerencsére ott az egyetlen lányból nem kellett kiválasztani, ám elég bizonytalanul köszönt rá. Pálma felnézett az a/4-es papírok közül, felállt, és mosolyogva Elek karjaiba vetette magát.

Aztán mesélt hosszasan, és ha valamelyikük kinyújtja a lábát, összeértek volna az apró erkélyen. Iskola, város, sok idegenül csengő név: a barátok.

Elek csak bámulta, a szavak eljutottak a tudatáig, de nem mindent rakott össze. Nem értette, hogy mennyiben érintheti őt, hogy valami „Jájon” vagy hasonló nevű megtanult 20 magyar szót, vagy „Sivon” leöntötte magát teával… de hallgatta a mondatok dallamát, és csak nézte és nézte Pálmát. A lányon minden több lett, mint régen: a haja hosszabb, a szája enyhén duzzadt, a mellei kitöltötték – majdnem szétfeszítették – az egyszerű pólót… az egész lány megtelt élettel. Ahogy felhúzta a lábait – már nem a hosszú, bőrrel bevont csontokat,– s teljes hosszukban megmutatta azokat, a színes bikini alsón keresztül kirajzolódott a punci vonala.

– Emlékszel, amikor ugyanitt ültünk? – vágott közbe Elek egy mondat közepén.

– Mindig ugyanitt ültünk.

– Ugyanígy, felhúztad a lábad…

– Te meg folyton a bugyimat bámultad! Jé, mint most is. – Pálma előre hajolt, és fellibbentette a pólóját. – Megnéztem akkor is, hogy van-e rajtam egyáltalán. – Oldalt, felfelé pillantott, mint aki kedves emlékeket keres az élet videotékájában.

– Volt rajtad…

– De le akartad dumálni!

– Nem sikerült.

– De!

– Rosszul emlékszel: csak félrehúztad egy pillanatra.

– Az ugyanaz! És meg is fogtad.

– Először nem, mert itt hagytál az erkélyeteken.

– Erre nem emlékszem. Én voltam? – nevetett Pálma.

– Nem tudom, min durrantál be.

– Úgy kezdődött, hogy hencegni kezdtél: te bizony már láttál igazi puncit.

– Én meg erre nem emlékszem. Én voltam?

– Naná! Erre mondtam, hogy akkor nézegesd azt. De aztán annyira szépen kérted…

– Az már a következő nap történt, mert először elrohantál.

– Meg is bántam, Egész éjjel sírtam, hogy engem nem szeret senki, inkább meg kellett volna mutatni. És másnap megint jöttél, és annyira szépen kérted… Értettél a csajok nyelvén.

– Ez mikor is volt?

– Meg tudom nézni egészen pontosan, mert naplót vezettem akkoriban.

– Beleírtad, hogy „Eleknek megmutattam a puncimat, de többé nem fogom”?

– Nem egészen így. Elek mindenkitől azt kéri…

– Honnan tudtad?

– Minden csajtól visszahallottam az osztályban, hogy te már láttál igazi puncit, ilyenkor elpirultam, és mindegyiktől kérted, hogy mutassa meg.

– Erre sem emlékszem.

– Megmutassam a naplómat?

– A puncidat!

– Azt már láttad… És azt tudod, hogy tényleg megfogadtam, hogy soha többé nem mutatom meg neked?

– Szerencsére nem így volt.

– Mert kihasználtál. Tizenhatodik szülinapom volt, amikor ugyanitt ültünk…

– Ennyire emlékszel a dátumra?

– Azt hittem, amikor átjöttél, hogy fel akarsz köszönteni. Ehelyett kiguvadtak a szemeid, és igazgattad gatyán keresztül a farkadat. Utána sokáig szégyelltem az esetet.

– Pedig nem volt semmi különös – mondta szokatlanul rekedt hangon Elek.

– De. Nekem különös volt, mert nem mindennap mutatom meg a punimat, s te voltál az első is, meg 16 évesen a második is, akinek megtettem. És tudd meg, hogy szégyelltem magam, pedig tudtam, hogy ez természetes érdeklődés, és mindent tudtam már a szexről is, mégis.

– Aranyos voltál, fel sem húztad a lábad sokáig, hogy ne kukucskáljak, aztán meg mégis meggondoltad magad.

– Mert megint szépen kértél, és azt hittem, hogy ez valami születésnapi köszöntés… Aztán, amikor jó hosszan néztél, hirtelen te is zavarba jöttél. Nem értettem, hogy mi a baj, csak jóval később esett le, hogy elsültél a gatyában… Van egy nagyon jó barátom Skóciában, akiről meséltem, hogy megtanult már 20 magyar szót, ő is ilyen hamar elmenős.

Elek meghökkent. Az ő életében is történtek változások 2 év alatt – ezek között a szüzesség elvesztése az egyik mérföldkő –, de úgy képzelte, hogy Pálma ugyanaz a kiscsaj, mint akkor volt. Na, jó, nőiesebb lett, de ez nem baj… Keserűen ízlelgette a tényt: Pálma nem várt rá, Pálma nem várta meg.

A lány közben tovább mesélt, ezúttal egy klubról és az elképzelhetetlen hangulatról, a zenekarról, akik csukott szemmel is tudnak játszani…

Elek új mondaton törte a fejét. Egy olyanon, ami illik a nőies Pálmához, és amivel most is, újra, szépen meg tudja kérni.