Boldogság

Egy átlagos, de mégis gyönyörű hétköznap reggel.

*****************************************************************

Az ébresztőóra hangos vijjogással sikított bele az álmos kora reggelbe. Miközben egy nyögéssel konstatáltam nem épp udvarias gesztusát, kezem mérges kígyóként indult meg és egy sebes, határozott mozdulattal hallgattattam el. Még szerencséje, hogy nem vagyok egy Chuck Norris, mert akkor most milliméter-vastagságúra lapulva heverne csak az éjjeliszekrény sarkán.

A beállt csendben egyik kezemmel lassan dörgölni kezdtem még homályos szemeimet és próbáltam életet lehelni eltespedt tagjaimba. Megint egy szürke hétköznap reggel. Kelés, fogmosás, reggeli, aztán irány a taposómalom. A hétvége pedig még messze van...

Miközben erre gondoltam, éreztem, hogy egy forró test szorosan hozzám simul és halk morgással vállamhoz nyomja arcát. Vonásaim azonnal mosolyba rendeződtek, ahogy lepillantottam a torzonborz sötétbarna fejre és gyengéden simogatni kezdtem a meztelen lapockák puha bőrét.

Szerencsére nem ébresztette fel a zaj. Vagy legalábbis csak egy másodpercre tért épp csak magához, hogy aztán szorosan hozzám bújjon, és most mellem pereméhez simítsa arcát. Olyan aranyosan alszik! Imádtam figyelni, ahogy lehunyt szemmel halkan szuszog, szája sarka pedig angyali mosolyra húzódik.

- Pihenj csak, Kedvesem! - csókoltam meg gyengéden a homlokát, miközben óvatosan lefejtettem derekam ölelő karjait, fejét a párnára engedtem és kikászálódtam az ágyból.

Még az ajtóból visszanéztem és elmosolyodtam a látványtól, ahogy a hasán fekve szuszog tovább, selymes haja legyezőként szétterül a párnán, miközben az ablakon beáradó kába fénysugarak gyengéden simogatják a derékig lecsúszott takaró felett szabadon maradt meztelen hátát. Egy pillanatra féltékeny lettem a Napra, amiért megérintheti azokat a selymes lapockákat, majd mosolyogva megráztam a fejem és lábujjhegyen mozogva kiléptem az előszobába.

A lakás könnyű csendben borult körém. Mintha csak ő is egy élőlény lenne, aki épp csak ébredezik legédesebb álmaiból. Ha olyasmik töltötték meg elméjét az éjjel, mint nekem, meg is értettem, ha nem akar magához térni. Én csak Őt láttam. Minden álmomban. De a leggyönyörűbb mégis az volt, amikor felébredtem és azt nézhettem, ahogy mellemhez simítja csodaszép arcát. Az a legjobb párna és a legpuhább, mindig ezt mondta, én pedig csak mosolyogtam ezen és lesütöttem a szemem. Még ennyi együtt töltött idő után is elég volt egyetlen ártatlan szó, hogy zavarba hozzon. Ő persze ezen csak nevetett és hozzám bújt, hogy gyengéden megcsókolja szám sarkát, én pedig a boldogságban úszva öleltem át őt.

A gondolattól olyan szélesre nyúlt mosolyom, hogy az szinte már fájt. A szívem viszont hevesen dobogott a gondolatra, hogy ez a kicsi csoda ott fekszik benn a szobában, a közös ágyunkban és az igazak álmát alussza. Abban pedig még reménykedni se mertem, hogy ő pedig rólam álmodik.

Csak egy bugyit és kopott farmert magamra húzva slattyogtam ki a konyhába. Nem volt szükség többre hogy bekapcsoljam a kávéfőzőt és lusta berregését hallgatva hozzákezdjek a reggeli elkészítéséhez.

Sosem voltam egy nagy konyhatündér. Anya mindig szidott is, hogy hogyan fogok majd magamnak egy jó férjet, ha még egy rántottát se tudok összeütni. Na, a rántotta már ment. De férfit eszem ágában sem volt vele fogni. Tökéletesen elég volt nekem az a csodálatos kis lény, akitől egyébként ezt is tanultam. Sőt, több is, mint elég. Úgy éreztem, már azzal elárulnám őt, ha úgy gondolnám, pont elég ő nekem. Hiszen milliószor több volt, mint amiről egyáltalán valaha álmodhattam. A sors tréfája persze, hogy ő sem volt éppen a fakanál fekete öves mestere, de ez sem számított. Így csak még jobban tetszett, amikor a konyhában serénykedett és igyekezett összedobni nekem valami fogyaszthatót. Az ő főztje pedig, még akkor is, ha egy mesterszakács csak a fejét csóválta volna rá, a legfinomabb volt nekem a világon. Hát még ha mellé körítésnek megkaptam azt a drága mosolyt is, amivel velem szemben ült és figyelte, ahogy mohón befalom minden egyes szemcséjét.

Most viszont attól is repesett a szívem, hogy korábban kelve én horgászhattam elő a szekrényből a serpenyőt, hogy beleüssem a tojásokat.

Ahogy elkészült a kávé, kitöltöttem a bögréjébe és azonnal a tejszínhabért nyúltam, hogy valami üzenetet írjak bele. A szívecske persze idétlenebb lett, mint egy négyéves kislány rajza, a "Szeretlek"-szövegnek pedig jó, ha egynél több betűjét fel lehetett ismerni.

A gondterhelt szájhúzás helyét azonban pillanatokon belül ismét a mosoly vette át, amikor meghallottam a puha lépteket a folyosón és halk nyikorgással nyílt a konyhaajtó.

- Jó reggelt, Álomszuszék! - néztem rá csillogó szemekkel.

Istenem, még így is gyönyörű volt. A kedvenc, már jócskán foltos tréningnadrágjában, a nyaka körül törölközővel, mely két oldalt lelógva eltakarta pont tökéletesen gömbölyödő melleit, oroszlánsörény-szerűen szétterülő hajával, mely enyhén vizes volt még a reggeli cicamosdás után.

Sok nő egy kisebb vagyont költ arra, hogy feltupírozza magát. Mellplasztika, ráncfelvarrás, ajakplasztika, szemműtét, hogy ne kelljen szemüveget hordania, hajbeültetés és még ki tudja, mi a halál. Ő viszont... hiába volt szembetűnően alacsonyabb az átlagnál, hiába nem voltak topmodellhez illő hosszú combjai, hiába kellett olvasáshoz mindenképp felvennie a szemüvegét és hiába nem voltak akkora mellei, amik után mindenki nyálcsorgatva fordul meg az utcán, ez mind-mind egy fikarcnyit se számított. Sőt, nekem kifejezetten így tetszett.

Szerettem az ölembe vonni este, amikor az ágyban olvasunk. Szerettem, ahogy a mellkasomnak dönti a fejét, miközben szemüvegét az orrára tolva rója a könyv sorait. És szerettem minden egyes porcikáját, amikor az ágyra fektettem és fölé hajoltam, hogy mohón megcsókoljam és kezeim bejárják minden porcikáját.

És így talán még jobban tetszett, ahogy ott állt az ajtóban, pecsétes tréningnadrágjában, bőrén az éjszaka összegyűrt lepedő redői hagyta ráncokkal, még az álmosságtól gyűrött arccal, szemeit dörgölve. A legtöbb nő sikítva kergetne ki a szobából, hogy rá se nézzek, amíg nem pofozza helyre magát valamennyire. Nekem viszont így, fáradtan és még félálomban is épp ugyanannyira tetszett, mint amikor a legjobban kicsinosítja magát. Ha nem jobban.

Arcára rövid fáziskéséssel ült ki a mosoly, ahogy eljutottak agyáig a szavaim, majd lassan rám emelte gyönyörű zöld szemeit.

- Jó reggelt, Drága! - motyogta még fátyolos hangon. - Mi jót csinálsz?

- Hát, jót azt nem sokat - néztem kissé elgondolkodva a kávéra. Ő pedig oda lépett hozzám, átölelte a derekam, és miután hosszan nézte a forró folyadékon lebegő tejszínhab-szigeteket, gyengéden megcsókolta az arcom.

- Én is szeretlek téged, Szívem.

- El tudtad olvasni? - pirultam el enyhén.

- Hát... nem éppen - kuncogott. - De egyből tudtam, mit írtál rá - csókolt meg ismét, én pedig oldalra fordítottam az arcom, hogy ajkaimat puha szájához nyomjam, ha csak egy pillanatra is. - De most menj! - csapott gyengéden a fenekemre. - Még odaég.

- Ja, tényleg - kaptam észbe és egy olimpiai bajnok sprintert megszégyenítő gyorsasággal siettem oda a főzőlaphoz. Ő pedig közben csak mosolygott és elfoglalta helyét a konyhaasztalnál, kávésbögréjét szorongatva.

Gyorsan megmentettem a rántottából ami még arra érdemes volt, majd feltettem forrni a teavizemet és az asztal felé fordultam.

- Bon apetit, madam! - szedtem a tányérjába. - Elcseszett rántotta ala Csapnivaló Szakács.

Gyöngyöző kacaja zeneként hatott füleimnek, miközben felemelkedett székéről, hogy megpuszilja számat.

- Dehogy elcseszett ez. És te se vagy csapnivaló szakács, Édes.

Arcom megint pírtól égett. Kiszedtem magamnak a maradék rántottát, majd a bugyborékoló vízért nyúltam, hogy elkészítsem reggeli zöldteámat, miközben Ő hozzálátott az evéshez.

- Mmm! Mondom én, hogy mennyei - vigyorgott rám teli szájjal, én pedig a szalvétáért nyúltam, hogy letöröljek egy kis maradékot a szája sarkából.

- Egészségedre - mosolyogtam, majd én is leültem a székemre és hozzáláttam a reggelihez

Pár perccel és egy kevéske élénkítő anyag vérbe juttatásával később már az ajtófélfának támaszkodtam és gyönyörűségtől eltelve figyeltem, ahogy válogatja a ruhákat, majd sorban kiteríti az ágyra a mai győzteseket.

- Ne csak ácsorogj ott! - szólt rám. - Megint én öltöztesselek fel téged is?

- Minek törjem magam? - nevettem. - A te ízléseden úgyse tehetek túl.

Küldött felém egy szúrós pillantást, aminek azonban teljesen elvette az élét a szemeit kitöltő csillogás.

- Hát akkor ma rózsaszín flitteres blúzban, miniszoknyában és tűsarkúban mégy dolgozni, Drágám - vigyorgott rám.

- Na azt próbáld meg! - léptem mögé és gyengéden megcsikiztem.

- Naaa! - kacagott fel, majd megfordult és a nyakam köré fonta karjait, miközben megcsókolt.

Én átöleltem a derekát és óvatosan felemeltem a földről, hogy magamhoz öleljem. Tudtam jól, imádja, amikor ezt csinálom. A fejünk egymagasságba kerül, ajkaink összeforrnak, közben pedig ő a karjaimba simul, lábai pedig pár centire a földtől céltalanul lógnak a levegőben. Én pedig imádtam így a karjaimban tartani. Selymes ajkai csókjához pedig nem volt semmi hasonlítható, legfeljebb az Éden érintése.

- Na de tegyél le most már, Édes! Még elkésünk - mosolygott, majd miután leeresztettem lábaira, vállát dörgölve fordult vissza a ruhákhoz.

- Megnyomtam? - kérdeztem aggodalmasan.

- Mit? - nézett rám, majd egy pillanat múlva a vállára. - Ja, nem. Csak elfeküdtem. Meg a derekam is fáj kicsit. Gondolom a sok hajolgatástól.

- Akkor gyere! - mosolyodtam el. - Egy gyors masszázsra még van ideje az elfoglalt kisasszonynak, nem?

Szelíden viszonozta mosolyom és odalépett hozzám, hogy gyengéden megcsókoljon.

- Ha Szívem Hölgyének van ideje megmasszírozni...

Viszonoztam csókját, majd az ágy felé intettem.

- Feküdj a hasadra, kérlek!

- Parancs! - szalutált vigyorogva, majd elterült az ágyon, én pedig fölé térdeltem, lábaimat két oldalt combjai mellett nyugtatva, és lassan végigsimítottam meztelen hátán.

- Mmm, ez isteni! - sóhajtott fel és lehunyta a szemeit.

- Tetszik?

Erre már csak halk morgás volt a válasz, én pedig előre hajoltam, hogy finoman megcsókoljam tarkóját, miközben óvatosan derekát kezdtem nyomkodni hüvelykujjaimmal.

Szája enyhén elnyílt és felnyögött, teste azonban azonnal elernyedt érintésem alatt és halkan morgott tovább, ahogy enyhe nyomás kíséretében simogattam tovább derekát. Közben kissé lejjebb hajoltam és tarkója után elfeküdt vállát kezdtem csókolgatni. Kellemesen megborzongott érintésem alatt, én pedig kezeimet átcsúsztattam csípőjére és azt simogattam, miközben tovább csókolgattam lapockáját.

- Egek! - sóhajtott. - Abba ne hagyd!

- Nem terveztem - suttogtam, majd ismét megcsókoltam tarkóját és lefelé indultam gerince mentén. Éreztem bőre bizsergését ajkaim alatt, ahogy egyre hangosabban zihált. Majd, amikor elértem nadrágja pereméhez, huncut mosoly terült szét az arcomon, kinyújtottam nyelvem és hegyét végigfuttattam gerincén, fel egészen tarkójáig.

Még hangosabb nyögés, majd élvezettel teli morgás volt a válasz, miközben ujjai belemélyedtek a lepedőbe.

- Tetszik, Szépségem? - suttogtam fülébe és tovább simogattam csípőjét.

- Nagyon - zihálta. - De te jobban tetszel - lehelte szokásos válaszát, amivel mindig mosolyt csalt az arcomra.

Gyengéden megcsókoltam fülcimpáját, majd ismét apró puszikkal hintettem be gerince mentét, hogy újból végigfuttassam rajta nyelvem.

- Ó! - zihálta. - Hagyd... hagyd abba, Édes! Még a végén felizgatsz.

- És olyan nagy baj az? - somolyogtam.

Erre már nem jött válasz, csak lehunyt szemmel tovább nyöszörgött, miközben gyengéden puszilgattam tarkóját, nyakát és arcát, majd számba vettem fülcimpáját és gyengéden szopogatni kezdtem.

Nem jöttek már ki értelmes szavak a torkán, csak élvezettel teli zihálás. Ujjaim hegyével végigsimítottam hátán, majd egy kicsit lejjebb gyűrtem nadrágja peremét, amit egy halk, helyeslő morgással nyugtázott. Arcomon ismét mosoly terült szét, ahogy újból vállát és lapockáját kezdtem csókolni, kezem pedig becsúszott nadrágja alá.

Mint általában, most se viselt bugyit alatta, így a szövet takarásában végigsimíthattam feneke halmain, hogy aztán mutatóujjam behatoljon combjai közé.

- Tényleg felizgattalak - suttogtam mosolyogva, megérezve a forró ágyékán gyöngyöző nedvességet. Ő már nem felelt, csak lehunyt szemmel zihált tovább.

Bőre egyre jobban felforrósodott ajkaim alatt, miközben nadrágja alá csúsztatott kezem mutatóujja szeméremajkai közé simult.

- Ó! - Ennyi volt minden, ami elhagyta ajkait, miközben én mosolyogva félresöpörtem haját és orrommal nyaka puha bőrét simogattam, ujjam hegye pedig barlangja bejáratát izgatta.

Enyhén széjjelebb tárta combjait, könnyebb bejutást biztosítva nekem, én pedig elfogadtam a meghívást és lassan belé toltam ujjam hegyét.

Halkan felsikkantott, ujjai belemélyedtek a lepedőbe, teste pedig megfeszült egy pillanatra, de aztán ismét csak halk zihálással élvezte, ahogy óvatosan ki-be mozgatom benne mutatóujjam. Én pedig gyengéden csókolgattam közben nyakát, melleimet pedig hátához simítottam. Közben én is lehunytam a szemem és beszívtam teste édes illatát.

Ujjam egyre gyorsabban mozgott benne, mélyebbre és mélyebbre hatolva, amit ő jóleső mormogással jutalmazott. Egyik keze felemelkedett és combomat kezdte simogatni, miközben én ismét tarkóját csókoltam. Halkan felmordultam én is érintésétől.

- Nagyon szeretlek, Kicsim - suttogtam a fülébe.

- Én is nagyon szeretlek téged - jött a válasz, de hangja azonnal nyögésbe fulladt, ahogy óvatosan bele toltam középső ujjam is kellőképp kitágult járatába.

Teste megfeszült és egyre hangosabban zihált tovább, ujjaimon pedig éreztem teste lüktetését.

- Édes... én már nem bírom sokáig... - zihálta.

- Csss! - súgtam fülébe és gyengéden megcsókoltam nyaka ütőerét, miközben tövig belé toltam ujjaimat.

Teste megfeszült, arcát pedig a párnába temette, hogy elfojtsa az élvezet sikolyának hangját.

Elnyújtóztam az ágyon és magamhoz öleltem őt. Fejét a mellkasomra vontam, kisimítottam egy izzadtságtól nedves tincset az arcából és gyengéden megcsókoltam homlokát, miközben orcája puha bőrét simogattam, engedve, hogy zihálva lehunyja szemeit.

- Köszönöm, Kicsim - lehelte.

- De mit köszönsz? - simogattam orrom hegyével a homlokát.

- Hogy vagy nekem és ilyen csodássá teszed minden napomat.

Szeretetteljesen elmosolyodtam és figyeltem, ahogy azok a csodás zöld szemek kinyílnak és csillogva rám emelkednek.

- Én köszönöm, hogy lehetek neked - leheltem csókot a szájára.

- Most már viszont... készülődni kellene - feszült meg. - Meg még le is kellene zuhanyozni indulás előtt.

- Pár percig még ráérünk, nem? - simogattam vállát. - Nem kell annyira sietni.

Lassan bólogatott és izmai ismét elernyedtek, mellkasomra hajtva fejét.

- Pár percig - hunyta le a szemét. - Olyan jó itt!

- Nekem is nagyon jó, hogy itt vagy - simogattam tovább és élveztem közelségét.

Az a pár perc, amíg még ott feküdtünk közös ágyunkban, óráknak tűnő idővé nyújtózott. Hálát adtam az égnek, hogy egy ilyen Mennyből alászállt csodát tarthatok a karjaimban és élvezhetem, ahogy halkan zihálva simítja arcát a mellkasomhoz és hallgatja szívverésem.

Ha tehettem volna, egész álló nap itt maradok és ölelem. Nem érdekelt semmi más, csak az a boldogság, amivel megtöltötte a szívemet. Mert az enyém volt, én pedig az övé. Szerettem őt és boldogok voltunk együtt.

***************************************************************

Ha tetszett, olvass egy másik romantikusabb hangvételű történetet is tőlem: Ég veled!