Ismertető - sr71plt

Ezúttal ismét eltérünk az amúgy sem túl régen kialakított hagyománytól és újból egy speciális ismertetővel jelentkezem. Ezúttal ugyanis ismét nem egy történetet, hanem egy szerzőt veszünk górcső alá.

Az sr71plt név alatt futó író profilja annyiban eltér az enyémtől, hogy javarészt gay tematikájú történetekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. Mégpedig elég nagy számban. Már csak az alkotásai címlistáját végigolvasni sem egy kis vállalkozás. Azonban az az előnye megvan, hogy nagyon jól és választékosan alkotja meg történeteit, ez pedig nagy kincs mostanában.

Már egy jó ideje küzdök azzal a problémával, hogy gyakorlatilag nem lehet találni jó történetet, se magyarul, se angolul, az általam ismert, erotikus történetekre specializálódott oldalakon. Már régebben is sorra csalódtam a történetekben, manapság pedig, amit akár első ránézésre érdemesnek tartok, hogy belekukkantsak, annak is nagy részéről kiderül, hogy szenny az egész.

Na jó, túlzok. Rengeteg olyan történet akad, ami a maga nemében lehet, hogy kiváló, de az én ízlésemnek már alapvetéseiben sem felel meg. Ami pedig ezt a próbát kiállja, annak igen jelentős része gyakorlatilag amatőr módon papírra vetett pornónak minősül.

Persze ez csak szubjektív értékítélet. Egyáltalán nem kell velem egyetérteni. Én viszont itt csak azt írom le, amit én gondolok, fenntartva a lehetőségét más véleményeknek.

Természetesen az én ízlésemnek megfelelően is vannak kivételek, csakhogy ritkák, mint az a bizonyos pigmenthiányos szárnyas. Az egyik ilyen LatoyaLove, akiről már értekeztem korábban az ismertetőimben, de akinek szintén megvannak a maga hiányosságai. Ezt kifejtettem ott. Most nem szánnék rá időt, hogy elismételjem.

Épp ilyen sr71plt is, bár más tekintetben. Igaz, ha jól meggondolom, bizonyos vonatkozásai rokoníthatók Latoyáéival is.

A lényeg, hogy sr71plt is jól ír. Ez vitathatatlan. Jól csavarja a szót és a történetötletei, illetve azok felépítése is nekem legalábbis nagyon tetszik. Ez pedig tényleg ritkaság manapság. Eddig bármelyik történetébe kezdtem bele, a bevezetés betöltötte azt a funkcióját, ami miatt nevezhetnénk akár "beetetésnek" is, és magába szippantott. Pedig ez nálam elég nehéz. Pláne a mai erotikus történeteknél. De ő gond nélkül megcsinálta.

Na de itt jön a feketeleves. Barátunk ízlése ugyanis nem találkozik teljesen az enyémmel. Sőt. Az alapfelvetései nagyon jók, ezt továbbra is tartom, viszont az én szememben a kelleténél sokkal jobban vonzódik a durvább elemekhez. Ez alatt olyanokat értek, mint az erősen kihangsúlyozott dominancia a szexben, vagy az erőszak lájtosabb formái. Na utóbbi alatt nem a hagyományos, mindennap használatos értelmet kell előszedni, hogy hősünket elkapják az utcán és bármennyire rimánkodik és sír, beverik neki. Azért ilyen messzire nem megy el. De mégis, valahogy úgy csűri-csavarja a történetet, hogy mégse arról van szó teljes egészében, hogy két ember, szabad akaratából bújik össze és mindketten száz százalékosan akarják a dolgot. És így meg már, a ló túloldalára átesve, finoman fejeztem ki magam.

Nem vészes a dolog, ezt nem állítom. Ha valakinek vannak enyhe szado-mazó hajlamai. Szereti az ilyen dominancia-jellegű dolgokat meg ha a partner ellenkezik, még ha félig-meddig csak játékból is, az bőven lehetséges, hogy semmi kivetnivalót nem talál a történetek teljes egészben sem.

Nekem, a magam részéről, a történetek eszenciája tetszik sr71plt-nél. Az alapötlet, az, ahogy azt kibontja és felépíti. Aztán úgy a történet felénél kezd lankadni az érdeklődésem és eljutunk egy olyan pontra, ahol inkább már abbahagyom, mert erre én nem vagyok vevő.

Aki esetleg másképp gondolkodna, annak egy történetet Hull a hó címmel már régebben lefordítottam (eredeti címe Snowy, Snowy Nights), ha pedig a többi is érdekel, itt elérhetitek.

Ami pedig a fordítást illeti, a fentiek alapján mondhatnék egy határozott nemet is akár. Minden okom meglenne rá, mert így, ahogy vannak ezek a történetek, egészükben nekem nem igazán nyerőek. Még a Snowy, Snowy Nights hagyján, de az sem az igazi.

Viszont, ami a többi történetet illeti, amibe belekezdtem barátunk billentyűzetéből, azoknak van egy olyan előnye, hogy a durvább rész a történet második felében, amolyan csavarként jön be a képbe. Ez előtt a csavar előtt pedig akár be is lehet fejezni a történetet. Nem lesz annyira kerek egész, mint a teljes hóbelevanc, de úgy is egy helyre kis történetet kapunk.

Így, annyit tudok mondani, hogy azt fontolgatom, ami történetét így ketté lehet bontani, annak a számomra értékesebb felét lefordítom és azt feltöltöm ide, a blogra. A többit meg, akit érdekel, a fentebbi link alatt megtalálja.

Ismertető - Antimarvelicum

Idén első alkalommal egy speciális ismertetővel jelentkezem.

Nem is annyira ismertető ez igazából, sokkal inkább ajánló egyrészről, másrészről pedig egy indoklás, hogy miért nem fordítok több Thort és úgy egyáltalán Marvel-képregényt, legalábbis egy jó ideig.

Az ok a Marvel-képregények struktúrájában keresendő. Kezdem a kisebb problémával, ami abban áll, hogy a történet, legalábbis a Thor esetében, eléggé lendületesre, gyorsra és részletszegényre sikeredett. Mindhárom jelző negatív értelmében. Akik figyelemmel kísérték az általam eddig feltöltött Thor-képregényeket, azok talán többségében felfigyeltek rá, hogy a történet öt részből álló nagyobb egységekre és egy-egy részes átvezetőkre oszlik. Ez előnyös olyan szempontból, hogy azért egy rész többnyire túl rövid egy sztori elmeséléséhez, viszont sokszor úgy éreztem, azért is nagyon megerőszakolták a cselekményt, hogy az öt részes egységbe beleférjen. Szükségtelenül gyors fordulatok, kifejtetlen és így (legalábbis számomra) nehezen értelmezhető részletek és más hasonlók jellemzik a sorozatot. De ezzel még együtt tudnék élni.

A nagyobb probléma, hogy a Marvel nem egyszerűen egy saját univerzumot hoz létre a képregényeivel, amelyben ezek a képregény-sorozatok egymással párhuzamosan léteznek és néha egyik-másik főszereplője kap vendégszerepléseket is valamelyik másik sorozatban, vagy kiadnak olyan füzeteket is, amiben több sorozat kapcsolódik össze. Nem, a Marvel-képregények gyakorlatilag egy nagy masszába folynak egybe.

Ez így önmagában még nem jelentene sok mindent. Oké, van egy monumentális történetünk, ami több tucatnyi szálon fut, amely szálak időnként összecsomózódnak, majd megint különválva futnak tovább. Alapvetően az ilyen megvalósítás nekem még tetszene is. Ugyanis ez a felépítés szinte végtelen számú lehetőséget, leágazást, a cselekményben megjelenő problémára megoldási lehetőséget nyújt, ami pedig az izgalom faktorát erősíti és nagyobb az esély az újabb és újabb meglepetésekre is. A gond azonban a struktúra ellentmondásosságával van.

Kifejtem.

Egyrészről van nekünk egy Marvel-univerzumunk, amiben egyszerre létezik Thor, Pókember, Vasember, Hulk, Amerika kapitány stb. stb. stb. Az egyszeri rajongó számára ezek a hősök és történeteik szépen elkülönülnek egymástól. Ráadásul még mindegyiküknek vannak külön képregény-sorozataik is. Van Thor-képregény-sorozat, vagy a Csodálatos Pókember-sorozat és így tovább és így tovább. Oké, van olyan sorozat is, mint a Bosszúállók (vagy Avengers), amiben együtt jelennek meg, de még ez is beleillik a képbe. Másrészről viszont, a megvalósításban, van egy egységes, centrális Marvel-univerzum, ami maga alá gyűri, magába olvasztja, a saját integráns, önmagában életképtelen részévé teszi az egyes sorozatokat, ami viszont így az utóbbiak létének értelmét kérdőjelezi meg.

Hogy egy példával éljek, itt van nekünk a "Thor, a villámlás istene" című sorozat, ami, nem meglepő módon, Thor kalandjait meséli el. Oké, feltűnik benne Vasember, a S. H. I. E. L. D. meg mi egy más "egyetemes" Marvel-dolog, de ez nem oszt nem szoroz sokat. Viszont sokszor két egymást követő rész között olyan nagy az ugrás, hogy a képregények világában járatlan olvasónak (pl. nekem) olyan érzése támad, mintha legalább négy-öt részt kihagyott volna. Pedig nem. Pontosabban valójában igen. És itt van az ugató jószág a föld alá temetve. Ugyanis, példánknál maradva, a Thor-képregényeket nem úgy kell olvasni, hogy először a Thor, a villámlás istene 1. részt olvassuk, aztán a másodikat, harmadikat, negyediket etc. etc., hanem, mondjuk (hasra ütés szerűen, de a Marvel logikáját visszaadva) elolvasod a Thor, a villámlás istene első, második, harmadik, negyedik és ötödik részét, de aztán el kell olvasnod a Vasember tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik és tizennegyedik részét, hogy aztán a Thor, a villámlás istene hatodik részét elkezdve ne állj ott bambán, hogy most mi a kénköves lópikula van. De ahhoz persze, hogy a Vasember említett részeit megértsd, el kell olvasnod az azt megelőző Vasember részeket. Tehát kezdheted a Vasember első részétől. De ott is, mondjuk ahhoz, hogy a Vasember nyolcadik része után megértsd a Vasember kilencedik részét, el kell olvasnod a Csodálatos Pókember negyvennyolcadik, negyvenkilencedik, ötvenedik, ötvenegyedik és ötvenkettedik részét, aminek a megértéséhez megint csak el kell olvasni a Csodálatos Pókember-sorozat első negyvenhét részét is, amiben pedig, hogy ne vessz el, megint számtalan egyéb képregénysorozatot el kell olvasnod.

Vagyis ha te, naiv olvasó, csak Thor kalandjaira vagy kíváncsi, akkor marhára megszívtad, mert az elején pár rész után nagyjából felveszed a fonalat, hogy mik is vannak, de aztán fokozatosan teljesen összekuszálódik minden, mert olyan információkat vesz a sorozat evidenciának és olyan eseményeket épít be, akár egyik részről a másikra is, amik teljesen más Marvel-képregényekben történtek.

Lehet, csak én vagyok így vele, de amikor nekem összeállt a kép, ez engem baromira felhúzott. És még úgy is, hogy én emellett még rohadt szemétláda is vagyok, mert ingyen töltöm le a netről a képregényeket. De belegondolva, aki csak mondjuk Thor kalandjaira kíváncsi, annak tök feleslegesen ki kell adnia még egy csomó pénzt tucatnyi egyéb képregényre is, ha 100%-osan becsületes úton hozzá akar jutni minden információhoz. Elnézést kérek a Marvel-rajongóktól, de ez szerintem röhej.

Persze nem egyedül és kizárólag a Marvelt akarom elmondani minden rossz forrásának. Nem vagyok otthon a képregények világában, nem tagadom. Elképzelhető, hogy a DC és mindenki más is ezt csinálja. De attól még a gyakorlat a szememben nem lesz elfogadhatóbb.

Emiatt pedig, legalábbis egyelőre, felhagyok a Thor-képregények fordításával. Lehet, egyszer majd, ha úgy jön ki a lépés, megbarátkozok a gondolattal és lesz kedvem meg energiám is hozzá, elkezdem a logikai-kronológiai sorrend elejéről lefordítani a képregényeket. Félreértés ne essék, engem tulajdonképpen a Marvel-univerzum bármely szeglete meg tud fogni, csak pusztán most, belegabalyodva ebbe, nem érzem magam késznek, hogy akkor most hozzákezdjek és a legelejétől fogva nekiálljak fordítani a dolgokat. Egyszer talán. De most semmiképp sem.

Viszont, és most jön a dolog ajánló-része, ennek ellenére sem maradunk szuperhősös képregények nélkül. Ugyanis van valami, amire talán ez a torzul mutáns módon összegabalyodott történetvezetési szisztéma nem jellemző. Ezek pedig a Smallville-képregények.

2001 és 2011 között készült egy televíziós sorozat Smallville címen, mely alapvetően Superman fiatalkorát mesélte el. Azt, hogy hogyan vált a már akkor se hétköznapi, de normális életre törekedő Clark Kentből Metropolis szuperhőse. Persze ez a sorozat is beemelte a DC-univerzum tucatnyi egyéb karakterét, de úgy, hogy azoknak vagy elmesélte az előtörténetét is és minden egyebet, amit tudni kell róla, vagy ha nem, akkor meg anélkül tökéletesen meg is lehetett lenni.

A sorozat tíz évadból állt, a sikerre való tekintettel azonban elkészült egy 11. évad is, azonban már képregény-változatban. Azt pedig később ki tudja hány más című képregény-sorozat követte. Bár persze ezek sem önmagukban állóak és építkeznek némiképp a Smallville tévésorozat tíz évadára, reménykedek, hogy a dolog itt ér véget, és a Smallville-képregények épp úgy élvezhetőek a saját, külön kis Smallville-világukban, mint a filmsorozat is.

Majd meglátjuk. Aki velem együtt bizakodik, érdekli a téma és nem fél a kihívástól, annak hamarosan töltöm fel a blogra a képregénysorozat első részét.

Ismertető - Sisters at Play

Minden társadalomban vannak bizonyos jelenségek, bizonyos témák, amiket az emberek szeretnének kiküszöbölni az életükből és még csak mint témát is a látókörükön kívül tartani. Persze mai modern világunk messze földön az ilyen tabuk ledöntögetéséről híres. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy ezt a tabudöntögetést hogy tesszük. Óvatosan feszegetjük a határokat? Csintalanul átszökellünk a válaszvonalon és körbenézünk, most mi fog történni? Csak egyszerűen átgyaloglunk a "tiltott területen", mintha az nem is létezne? Vagy eszetlen vaddisznóként átcsörtetünk a már említett válaszvonalon, majd döngetjük a mellünket, hogy lám csak lám, mi megcsináltuk?

Nagyon nem mindegy.

Erre jó példa mai történetünk is, ami a Sisters at Play címet viseli. (A cím lefordításával alaposan meggyűlhet az ember baja. Szó szerint "Színdarabban játszó lánytestvéreket" jelent. Ezt már csak kellőképp irodalmi stílusba kell önteni.) A szerző a Scarlett kihívása, a Ruby és Az új lány alkotójaként ismert YKN4949, a téma pedig az, ahogy két nővér közelebb kerül egymáshoz.

Na most ez tipikusan az a fajta téma, amit millióféleképpen el lehet baltázni és nagyon nagyon nehéz minimum elfogadhatóan csinálni. YKN4949-nek viszont, legalábbis érzésem szerint, sok hibával, hiányossággal és felmerülő kérdéssel ugyan, de sikerült. Ez a történet nem egy vehemens nyálcsorgatás azon, hogy két testvérről van szó. Nem erre veri a farkát a szerző (és nem csak azért, mert a neméről nem tudni semmit). Korrekten és a minimálisan szükséges érzékenységgel kezeli a témát. Ezzel kapcsolatban azonban felmerült bennem a kérdés, hogy miért volt egyáltalán szükség arra, hogy főszereplőink testvérek legyenek?

Oké, kézenfekvő a megoldás, mivel tulajdonképpen ez ad valamirevaló súlyt is a történetnek. Az egész mű ugyanis arról szól, hogy mesélőnk egy tehetséges, de a szakmában mégis csak nyögve nyelősen boldoguló színésznő, aki végre kap egy lehetőséget, hogy berobbanjon a New York-i színházi életbe, Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy eljátssza egy darab főszerepét, amiben egy másik nővel keveredik szexuális viszonyba. Az viszont csak a próbák kezdete előtt közvetlenül derül ki, hogy a partnere történetesen az álnéven karrierbe kezdő húga. Ezek után kézenfekvő, hogy az egész történet arról szól, ezt a faramuci helyzetet hogy kezelik főszereplőink.

Nos, meglehetősen jól, tehát az sem vész el a sorok között, hogy testvérekről van szó és karaktereink valódi megoldásra törekszenek, de nem is veri ki arra az író, hogy két testvért dugjon ágyba egymással.

De ennek ellenére továbbra is nyitott kérdés nekem, hogy muszáj volt-e feltétlenül testvérnek lennie a két karakternek. A konfliktus akkor is kijött volna, ha csak gyerekkori jó barátok vagy valami hasonló, ami ugyanúgy előállítja a konfliktust, mert az ember ritkán kettyinti meg azt, akivel anno együtt hordták már a homokot is a várépítéshez, de amikor megtörténik, mégse annyira kényelmetlen a helyzet. (Az olvasónak legalábbis.)

A másik felmerülő kérdésem pedig az, hogy ha már mégis így alakította a szerző, mert hát szíve joga, miért volt muszáj szexjelenetet tenni a végére? A cselekmény ilyen szempontból nagyon jól fel van építve. A történet háromnegyed részében megvan ugyan a fülledt légkör és vibrál a levegő, de karaktereink mégis igyekeznek professzionálisak lenni és kikerülni a lehető legtöbb kényelmetlen helyzetet. És ez megy is nekik. Aztán a végén mégis bádá-bumm, deus ex szexjelenet. Na most erre én tényleg azt mondom, vagy ez, vagy az. A történet háromnegyedéig tökéletesen működik két testvérrel is a felállás, de ha már szexjelenet kell a végére, akkor sokkal jobb lett volna kevésbé tabudöntögetőre venni a figurát. Ha meg már nem testvérekről van szó, csak másként egymáshoz közel álló személyekről, akkor a többi részt is lehet bátrabban kezelni.

Félreértés ne essék, nem lesz ettől rossz a történet és nem lesz igazán gyomorforgató sem. Még sokkal jobban is elcsámcsoghatott volna az író a téma tabu voltán és jól tette, hogy nem ment el addig. Pusztán csak indokolatlannak érzem ezt a felállást.

Persze azt is megértem, hogy szükség volt rá, mert, amellett, hogy sok olvasó ezt várja el, valóban ez a történet két fókuszpontja. Az eleje, ahol kiderül a nagy harci helyzet, és a vége, ahol minden igyekezet ellenére kiteljesednek a dolgok. Köztük az események inkább csak csordogálnak. Változó intenzitással, de csak csordogálnak. Ha pedig nem lenne egy ilyen fókuszpont a végén, nagyon nehéz lenne úgy lezárni is, hogy az olvasó ne azt érezze, hogy ennek a történetnek most mi értelme volt.

Mindemellett viszont, összegezve, nem rossz történet ez. Az elmúlt időkben az egyik legjobb erotikus történet, amit olvastam. Aki túléli azt, hogy két testvér "románcáról" olvas, vagy legalábbis el tud vonatkoztatni tőle, tudja úgy olvasni, mintha két nagyon közeli, gyerekkori jó barátról lenne szó, annak egy könnyed esti olvasmánynak jó, ha épp erotikus történettel akarja elütni az estéit. Nagy dologra nem kell számítani. Nem lesz nagy csinnadratta meg tűzijáték, de élvezni azért lehet.

Mindemiatt ez a történet felkerül a lefordítandók listájára és talán záros határidőn belül olvashatjátok is majd itt magyarul. (Bár persze az is lehet, hogy nem. Nem ígérek semmit.) Akinek viszont elnyerte a tetszését és el akarja olvasni már most, akár angolul is, az itt megtalálja.

Ismertető - Letters to Nicole

Mai ismertetőnket egy kis elméleti, mondhatni "műfajmódszertani" bevezetővel kell kezdenem.

Én, a magam részéről egyáltalán nem rajongok azokért a történetekért, amik úgy ütik fel mondanivalójukat, hogy "én most elmesélem neked, mi történt". Ennek a legszélsőségesebb és számomra legbosszantóbb típusa, amikor a szerző úgy vonja be az olvasót a történetbe, hogy az egészet alapvetően E/1-ben írja, de mindezt úgy, hogy a másik fő karakterre pedig E/2-ben utal. Magyarul, a történet szereplői Te és én vagyunk. Lehet, csak egyéni rigolya, de engem hagyjon ki ebből az egészből! Nem ismerem őt, egyáltalán nem biztos, hogy olvastam már tőle bármit is és akármit is tudok róla, szóval én nem akarok ilyen mélységekig a történet részese lenni.

Ennél egy fokkal jobb, de számomra még mindig nagyon idegesítő megoldás, amikor a szerző egyenesen az olvasónak címzi a történet elbeszélését. Megint csak lehet egyéni ízlés, de engem inkább kizökkent ez a "Most elmesélem neked, hogy..." meg "A részletekkel nem untatlak, inkább csak röviden összefoglalom, hogy..." és hasonló fordulatokat felvonultató szövegalkotás, minthogy jobban bevonna.

És hogy miért részletezem mindezt? Mert alapvetően számomra ebbe a kategóriába tartozik a levél formájában prezentált történetek kategóriája is. Olvastam már ilyet mindkét fentebb felvázolt kategóriában és a hatásukat, gondolom, ezek után már nem kell ecsetelnem saját irányomra nézve.

Mai történetünk, a Letters to Nicole (magyarul, szó szerint, Levelek Nicole-nak), viszont kellemes csalódás volt ezen a téren. Bár számtalan hibája van, amit mindjárt ki is fejtek, de a stílusa a fentebb emlegetett téren épp kellemes. Igazából nem is érzem indokoltnak azt, hogy a történet egyes részeit egy-egy levél formájában tárja elénk a szerző, de tulajdonképpen hátrány sem származik belőle, úgyhogy felfogható szimplán egyfajta színesítő elemként is.

Vagyis ezért már egyből jár egy piros pont a történetnek. Viszont, ha még mindig a stílusnál maradunk, kapásból ki lehet osztani egy olyan fekete pontot, ami angol anyanyelvű szerzők történeteit olvasva, nálam legalábbis, mindig a tárban van.

Nem tudom, miért, de az angol nyelven alkotó szerzők valami miatt nagyon nagyon ritkán képesek még csak tűrhetően is jellemezni a karaktereiket. Én eddig az esetek 90-99%-ában két megoldással találkoztam. Az egyik az, amikor nem mond semmit a karaktereiről. A szövegkörnyezetből a nemük azért nagy bizonyossággal kitalálható (meg van olyan szerencsénk, hogy az angol a harmadik személyű személyes névmásnál már alapból más szót használ nőkre és férfiakra, "she" és "he"), az életkoruk is azért annyira kikövetkeztethető, amennyire szükséges, de a külsejükről, arról, hogy kik is ők tulajdonképpen, maximum elszórt információmorzsákat kapunk.

Szerencsére ez a ritkább eset, a gyakoribb, ami a történetek 70-80%-át teszi ki, viszont épp csak egy fokkal jobbak. Itt már jellemzi a szerző a karaktereket, de a megoldás olyan hatást kelt, mintha ez csak valami nyűg, szükséges rossz lenne neki. Azokra a megoldásokra gondolok, amikor például úgy kezdődik a történet, hogy "Először is bemutatkoznék. XY vagyok, ennyi és ennyi idős, ilyen és ilyen magas, ilyen és ilyen súlyú, ekkora és ekkora a mellméretem (mindez pontos adatokkal, persze), itt és itt lakom stb. stb. stb." Aztán előfordul gyakran az is, hogy, ha már a történet elején képben van a másik, harmadik, negyedik, akárhanyadik fontos szereplő is, őket is szépen sorban, eszerint a séma szerint jellemzi. Mintha egy katalógust kapnánk a szereplőkről. De olyannal is találkoztam már, amikor a szerző nem a történet elejére tette ezt a jellemzést, hanem írt mondjuk egy oldalnyi szöveget, aztán "Most tennék egy kis kitérőt, hogy bemutatkozzak..." és jön ugyanez a formula. Minek? - kérdem én. Miért nem lehet beépíteni a történetbe?

És sajnos pontosan a második kategóriába esik a Letters to Nicole is. Az első rész (vagy első levél) pontosan így indít. A történetnek három fő szereplője van, ebből kettő már a legelején képben van, a szerző pedig egy-két mondat után rögtön a fentiekben felvázolt bemutatásukkal indít.

Vagyis jelenleg 1-1-en állunk piros és fekete pont-ügyileg. A későbbieket viszont már nehezebb etéren jellemezni.

Nem kergetek illúziókba senkit, ez tulajdonképpen a közepesen jól megírt pornótörténet-sorozat. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Én, személy szerint, erotikus történetek terén előnyben részesítem az olyan történeteket, amik nem elsősorban a szexről szólnak, de, indokolt esetben (és csakis indokolt esetben), nem szemérmeskedik el a dolgokat és leírják a "mocskos" részleteket is. Na a Letters to Nicole nem ilyen. Itt egyértelműen a szex áll a középpontban. Megkockáztatom, a történetek csak és kizárólag azért születtek, hogy a szexjeleneteket leírhassa a szerző. Ennek fényében viszont dicséretet érdemel, hogy mégis csak van valami története. Egyszerű és több ponton sántikál ugyan, de van neki. Szóval nem csak úgy durr-bele, ruha le és mehet a menet, hanem szól is valamiről. Még ha ez a történet nem is megy túl a jobb pornók történetalkotásán.

Nem ragozom tovább a dolgokat, mert túl sok értelme nem is lenne.

Nem árulok zsákba macskát, ez a történet pontosan az, aminek az eddigiek alapján látszik. Ha valaki szereti az ilyen, legfeljebb kiszámítható pornós csavarokkal és fordulatokkal rendelkező, "mindent a szexjelenet(ek)nek rendelünk alá"-típusú pornó történeteket, annak valószínűleg ez tetszeni fog. A maga nemében jó kis sorozat. Aki viszont mindenképp igényli, hogy legyen a történetnek valami értékelhető cselekménye is, és határozottan szóljon másról is, mint a pornós klisékről, az talán jobb, ha bele se kezd. Én csak az első levelet olvastam el és a másodikat futottam át, de az etéren nem tartogat semmi jót.

Akit mindez meggyőzött, az itt megtalálja az első levelet, a kommentek helye mellett pedig "Also In This Series"-címszó alatt pedig megtalálja a következők linkjét is.

Ami pedig a fordítást illeti, nem zárom ki a lehetőségét, de ahhoz nekem nagyon kell a megfelelő hangulat, hogy ilyesmit fordítsak. Szóval, lehet, hogy olvashatjátok majd magyarul is a blogon ezeket a leveleket, de nem ígérek semmit.

Addig is (vagy ahelyett is), jó olvasgatást az eddig megjelent történetek között!

Ismertető - Friends and Lovers

Ma a Friends and Lovers című történetet szeretném prezentálni nektek LatoyaLove-tól, ami a pár hete bemutatott előző mű, a Friends With Benefits folytatása. A szerző úgy ajánlja művét, hogy valószínűleg azok is érteni és élvezni fogják, akik nem olvasták az első részt. Viszont én ezt erősen kétlem. Oké, az utolsó fejezetig összeállhat minden, ami mindkét részt illeti, minden fontosat megtudhatunk, de azért mégis, fura úgy elkezdeni egy történetet, hogy az utalások felét nem értjük. Szerintem mindenképp érdemes az első történettel, a Friends With Benefits-szel kezdeni.

Már csak azért is, mert a Friends and Lovers tökéletes folytatása az előbbinek. Három év után az események ugyanabban a stílusban folynak tovább és a történet örökölte az első rész kétségtelen előnyei mellett számtalan hibáját is, ami mellé beszerzett pár újat is.

De akkor kezdjük egy pozitívummal. A stílus és a történetvezetés, legalábbis internetes, amatőr körökben, tanítani való. Igaz, nem túl eredeti, igaz, helyenként előtűnik nem egy klisé, de nem várhatjuk el Latoyától, hogy egy szórakozásból a netre írt történethez, amit ráadásul, szokásától eltérően, egy korábbi története folytatásaként írt, ő maga fingja a passzátszelet. Viszont így is élvezetes, fordulatos, kellemesen kiszámítható történetet alkotott.

És ha már a kellemes kiszámíthatóságnál tartunk, beszéljünk egy negatívumról is! Vagy inkább... inkább egy felemás elemről, mert ezt embere válogatja, hogy minek veszi. Arra gondolok, hogy a történetnek nem nagyon van fókusza. A klasszikus happy endben, pláne a Friends With Benefits után, nem kételkedünk, valószínűleg azt is sejtjük, mi lesz ez, de a cél felé haladva Latoya inkább csak csapong. Utólag látom ezeknek a történetbetéteknek az értelmét és a célját, de valahogy nem sikerült neki ezt egy egységes egész történetté összegyúrni. Ez persze nem feltétlenül hátrány. Nem aprózza el a történetet, nem folyik szét az egész, szóval akár még erény is lehet a klasszikus történetszövési technika megtörése, viszont, én legalábbis, úgy a történet feléig nem nagyon éreztem, akkor most mire is megy ki tulajdonképpen az egész. De ha valaki nem csak azért olvas egy történetet, hogy eljusson A kiindulópontból B konfliktuson keresztül a C megoldásig, hanem sokkal jobban érdekli az, ami közte van, a történet világa, a szereplők élete és az író stílusa, akkor ez legalább ugyanakkora eséllyel lehet pozitívum, vagy egyszerűen csak irreleváns, mint negatívum.

Tovább haladva, a karakterek teljesen a régiek. Bár bejön pár új arc és a régiek közül is többen igyekeznek változtatni az életstílusukon (hogy sikerrel-e vagy sem, azt nem lövöm le előre), de alapvetően Latoya stílusa a szereplők ábrázolása terén ugyanaz, amit a Friends With Benefits-ben már megszokhattunk.

Itt viszont szükségesnek tartanék egy kis kitérőt. Nem szeretnék egy fontos részletet se ellőni a történettel kapcsolatban, de jelen helyzetben lehetséges, hogy áttételesen elrontok valami olvasmányélményt, akkor is, ha nem akarok. Ha valaki elhatározta már, hogy elolvassa, és még véletlenül se akarja, hogy befolyásoljam az olvasmányélményét a történet egy elemének leleplezésével, a következő két bekezdést ugorja át!

Szóval, ugye a történet, már a Friends With Benefits eleje óta, két deklaratíve egymással szögesen ellentétes karakterről szól. Kerri egy laza, a hangsúlyt az élet élvezetésre fektető karakter, aki inkább szórakozni szeret és falni az életet, mint felelősséget vállalni és a jövőjén dolgozni. Ehhez pedig egy elég erős, határozott és lobbanékony természet társul. Ezzel szemben Kelly egy kedves, felelősségteljes karakter, akinek mindig a jövője lebeg a szeme előtt és mindent megtesz egy jövőbeli stabil élet érdekében. Emellett a jelenre nézve is felelősségteljes és ragaszkodó. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, a rossz kislány-jó kislány párosról beszélünk. Persze ez nem mindig valósul meg tökéletesen, mivel mindkettőjük karakterén átviláglik kicsit valószínűleg az író saját személyisége, ami, a kezdetek kezdetén kinyilatkoztatott ellentétet figyelembe véve, elég zavaró. De nem is ez most a lényeg. Inkább az, hogy Kelly-t én mindig is közelebb éreztem magamhoz. Azért, mert én is egy visszahúzódóbb, a felelősségre nagyobb hangsúlyt fektető, az éljünk a mának-életstílust nem nagyon kultiváló valaki vagyok. Talán emiatt is érintett kissé kellemetlenül egy jelenet. A történet vége felé két főszereplőnk összeveszik valamin, amit Kelly nagyon szeretne, Kerri viszont élből elutasítja. (Hogy mi ez, azt szándékosan nem árulom el.) Persze Kelly ezen elszomorodik, de hát maximálisan meg lehet érteni, aztán a dolgot annyiban hagyják. A következő fejezetben viszont Kelly nem nyugszik bele a helyzetbe és egy igencsak nagy hullámokat verő tettre szánja el magát. A részletek most nem érdekesek, csak az, hogy erre hamar fény derül, Kerri nagyon mérges lesz és Kelly fejéhez vágja, hogy milyen barátnő az olyan, aki ha nem kapja meg, amit akar, már rögtön felrúgja az egész kapcsolatukat? Attól függetlenül, hogy Kerrinek is van vaj a füle mögött bőven és Kelly-t is maximálisan meg lehet érteni egy szinten azért, amit tett, az utóbbi válasza az, amivel nálam Latoya elvetette a sulykot. Kelly ugyanis azt mondja, hogy nem az, hogy nem kapja meg, amit akar, hanem ő ezt megérdemelné.

Nézzétek, lehet, bennem van a hiba, de én úgy gondolom, hogy egy kapcsolatban senki nem érdemel meg semmit. Egy kapcsolat két emberről szól és mindkettőjüknek a másik kell, hogy a legfontosabb legyen. Úgy az igazi a kapcsolat, az az igazi szerelem, ha nem számít, én mit akarok, én mit tettem valamiért, én mit érdemelnék meg, ha ez a másiknak kellemetlen, ő nem tudja ezt teljes szívből csinálni, és nem azért, mert makacs és nem akarja, hanem mert egyszerűen ilyen személyiség, akkor nem hogy nem erőltetem, de azt sem engedem, hogy kedvességből megtegye nekem. Ha például én nagyon szeretek moziba járni és nagyon szeretnék már az első nap megnézni egy új filmet, hiába gürizek előtte éjt nappallá téve otthon, hiába "érdemelném meg" azért a sok odaadásért, ami belőlem jött, ha a párom nem rajong a filmekért és nagyon nem érzi jól magát tömegben és emiatt nem is akar oda menni, ha tényleg szeretem őt, szerintem élből az az első, hogy fel se vetem, hogy menjünk együtt. Legfeljebb megkérdezem, nem szeretne-e, de ha nem válaszol rá kapásból és őszintén igennel, meg se engedem, hogy szimpla szeretetből és odaadásból eljöjjön velem, mert az neki nem jó. Az igazi szerelemben nem az "én" számít és hogy mit "érdemlek meg", hanem a másik ember és a "mi". A végén Latoya is valami efelé mutató megoldást tett, de messze nem hangsúlyozta ki eléggé, hogy ez így, ahogy Kelly kifejtette, egy egyáltalán nem a szerelemről szóló megnyilvánulás.

Mindezt egybevéve azonban, a történet egy igencsak kellemes, jól megírt, olvasmányos alkotás, aminek ráadásul a nyelvezete sem különösebben nehéz, úgyhogy aki középiskolában mérsékelten jó volt angolból és úgy érzi, azóta se romlott sokat, a szókincse pedig olyan szinten van, hogy valamennyire alap szinten meg tudja értetni magát egy anyanyelvi beszélővel (még ha Einstein relativitás-elméletének értelmezését nem is tudja kitárgyalni vele), akkor bátran belevághat, mert max. pár szót kell csak kikeresnie majd a szótárból, de a szövegkörnyezetből még azoknak az értelme is kitalálható.

Szóval a történetet mindenkinek ajánlom, aki inkább egy erotikával megbolondított romantikus történetet keres, mint pornót és a hosszabb, eseményszegény, lelkizős, drámázós részek inkább pozitívumként hatnak rá, mint elrettentésként. (Nem kell megijedni, én se szeretem, ha egy karakter oldalakon keresztül a kínjairól vagy az elvárásairól nyavalyog. Itt se erről van szó. Egyszerűen csak az érzelmek vannak előtérbe helyezve a konkrét eseményekkel szemben.)

Ha pedig felkeltettem az érdeklődéseteket, a történetet ugyanúgy lehet elérni, mint a Friends With Benefits-t. Sajnos Latoya történetei továbbra is elméletben törölve leledzenek, így normál úton megközelítve azt a hibaüzenetet kapjátok, hogy a történet nem létezik, vagy már nem elérhető. A kiskaput az jelenti, hogy letöltitek Androidra a Wattpad alkalmazást és ott beírjátok a keresőbe, hogy "(Lesbian) Friends and Lovers" (esetleg "(Lesbian) Friends and Lovers [FWB pt2]"). Remélhetőleg, nektek is kidobja majd. Ha sikerül, akkor kellemes olvasást kívánok hozzá.

Ismertetlő - Friends With Benefits

Ezúttal egy jelentősen hosszabb történetet, mondhatni egy kisregényt ajánlok nektek.

De először, egy kis kitérővel, beszéljünk a szerzőről! LatoyaLove ugyanis az egyik kedvenc netes szerzőm, annak ellenére, hogy az erényei mellé legalább annyi hiányosság is társul.

Vegyük sorba!

Latoyát a rajongói úgy jellemzik, mint aki kiválóan szövi egyáltalán nem rövid történeteit és zseniálisan formálja meg bennük a karaktereket. Ez egy részről igaz, mivel egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan netes szerzőt ismerek, aki hasonlóan jól fogalmazna és tartaná fenn az érdeklődést a története folyamán, és valóban, a karakterei meglepően élőek. A másik oldalról viszont szerintem a kisregénye kissé elnyújtott. Nem válik zavaróan vontatottá, és lehet, ha zanzásította volna, pont azt kifogásolnám, hogy túl rövid, de valamire való tartalomban messze nem annyival hosszabb a szükségesnél, mint terjedelemben.

Ami pedig a karaktereket illeti, jól kidolgozottak és élőek, ez szent igaz, de a kezdeti jó felvetések után nekem egyrészről eléggé sablonossá válnak, másrészről pedig mindegyiken átütközik kissé valószínűleg az író saját személyisége. Jobban, mint kellene.

Hogy ezt érzékeltessem, rögtön itt van mostani témánk, a Friends With Benefits (Barátság extrákkal, magyarul, az angolul nem értők kedvéért). Már a cím se túl eredeti. A lényeg viszont, amit mondani akarok most, hogy a történet két lányról szól (mily meglepetés!), akik egymás szöges ellentétei. Az egyik kedves, törődő, gondoskodó, felelősségteljes, munkamániás, ragaszkodó, míg a másik amolyan éljünk a mának-személyiség, aki semmiért nem akar felelősséget vállalni. Na most ez mind szép és jó, csak sajnos mindkét karakteren kiütköznek néha ugyanazok a személyiségjegyek, ami egy részről az alapvetésként meglévő különbözőségüket ássa alá, másrészt sokszor a jellemükkel szöges ellentétben áll.

Persze ezt most elég lesajnálóan fogalmaztam meg, de a helyzet szerencsére ennyire nem súlyos. Inkább csak tompítja a pozitívumokat, mint hogy negatívumba csapna át.

Még szerencse, mert Latoyánál negatívumból is van elég.

Szerencsére ez a történet épp nem tükrözi a szerző eléggé "érdekes" világlátását, de sok egyéb igen. Már önmagában Latoya viselkedése is elég visszatetsző a számomra. Nekem a kommentekben eléggé öntelt és felfuvalkodott valakinek tűnik. De persze tévedhetek én is, és még ha igazam is van, teljesen mindegy, hogy egy író egy földre szállt irgalmas szamaritánus, vagy egy mocskos szájú ork a magánéletben, ha jól ír.

Latoya pedig jól ír, csak a témaválasztása hagy némi kívánnivalót maga után. Szerencsére ez a Friends With Benefits-ben nem nyilvánul meg... legalábbis annyira, hogy az már bántó legyen, de feltűnően vonzódik az olyan sztorik iránt, ahol valaki elég súlyosan kihasznál mást vagy másokat. Persze ezt negatív színben és elítélendő dologként mutatja be, de akkor is, már-már szembeszökő, milyen nagy figyelmet tulajdonít neki. A régebbi történeteiben (ide tartozik a Friends With Benefits is), visszatérő volt a player-karakter. (Ezzel a szóval mindig is problémában voltam, hogy lehetne úgy lefordítani, hogy vissza is adja a tartalmát. Alapvetően olyan egyént jelent, aki nem keres kapcsolatot, csak hülyíti a partnereit, játszadozik velük, aztán, ha már nem kellenek, eldobja őket.) Az újabbakban pedig nagyon sokszor kerül elő a kapcsolaton belüli erőszak témaköre. Az előbbiekben pedig feltűnően sokszor merül bele annak elemzésébe, a player-karaktere hogy cserkészi be a csajokat és mennyire nem jelentenek neki semmit, míg utóbbiakban számomra néha már gyomorforgatóan részletesen belemegy abba, hogy ki kit hogy és mikor bántalmazott. Ráadásul mindezt úgy, hogy szerintem fele ekkora terjedelemben is felesleges lenne.

Most viszont, hogy kellőképp lesújtó írói portrét festettem a szerzőről, le kell szögeznem, hogy mostani témánkban, a Friends With Benefits-ben, szerencsére döntő túlsúlyban vannak a pozitív vonások.

A történet, mint már említettem, két merőben eltérő személyiségű 21 éves lányról szól, akik már tíz éve legjobb barátok. Az egyik egy player, míg a másik komoly párkapcsolatban él. És ezt borítja fel, amikor hirtelen elkezdenek többet érezni egymás iránt.

Na most a történet nagy hiányossága számomra, amellett, hogy a címben beharangozott "barátság extrákkal", értelmezhetetlen módon, csak egy kis epizód a történetben, 2-3 fejezet a 19-ből, az, hogy nem ad nagyon választ a miértre. Az elején nagyon jól elvannak főhőseink mint két jó barát, aztán bumm, elkezdenek féltékenykedni, hogy a másik nem velük van. A szerző a végén oda lukad ki, hogy már hosszú ideje egyértelmű volt, hogy ők egymásnak vannak teremtve, csak épp ők nem tudták ezt. Ez mind szép és jó, viszont akkor is fura, hogy miért épp akkor jöttek felszínre a dolgok, amikor. Nekem ez a vonatkozás eléggé ad hoc.

Emellett viszont kétségtelen, hogy a történet remekül meg van írva. Izgalmas, fordulatos és, bár a szerző úton-útfélen hangoztatja, hogy ő mellőzni akarja a kliséket, azért egy-egy becsusszan. Igaz, ezek egyáltalán nem zavaróak és nem vonnak le a történet értékéből, csak megakadályozzák, hogy egyedi legyen.

Összességében ez egy romantikus történet, egy kevés erotikával megbolondítva. A fejezeteket olvasva nagy vonalakban ki lehet következtetni, mi lesz a vége, de ez senkit nem érdekel. Aki ilyesmi olvasására adja a fejét, annak semmivel se lesz kevésbé kielégítő a befejezés, mint akár a professzionális romantikus irodalom elemeinél is.

Azoknak ajánlanám ezt a történetet, akik az ilyeneket szeretik. Katia N. Ruiz rajongói pl. mindenképp nézzék meg, ha értenek angolul, mert nekik, meg merem kockáztatni, nagy élmény lehet.

És a "ha értenek angolul" most bővebb kifejtést is kíván. Ugyanis ezt a történetet, hiába tartom az egyik legjobbnak, amit neten eddig olvastam, sosem fogom lefordítani. Mégpedig azért, mert Latoya kijelentette, hogy nem akarja, hogy máshol is megjelenjenek a történetei, mint ahova ő feltölti és nagyon mérges lesz meg irgum-burgum, ha mégis.

Nem mintha az ilyesmitől megijednék, mert az ilyen oldalakra feltöltéssel általában az ember lemond a szerzői jogairól, meg bizonyítsa be, hogy az ő története, meg találja meg a nicknév mögött lévő embert meg stb. stb., ugyanakkor viszont, hiába jó a történet, annyit nem ér, hogy emiatt összeakaszkodjak bárkivel is. Ha attól boldog, maradjon csak meg neki! Én írok sajátokat. Mindenesetre nektek itt ajánlom, hátha valaki oda téved és megnézi.

Az "oda" viszont most szintén bővebb kifejtést igényel. Linket ugyanis nem tudok adni. Hosszú és bonyolult lenne elmagyarázni, miért és hogyan, meg ki merre hány méter. A lényeg csak annyi, hogy elméletben a történet már nem elérhető a neten. Gyakorlatban viszont bejön az az örök érvényű igazság, hogy amit felteszel a netre, azt soha a büdös életben nem fogod onnan eltüntetni teljesen.

Így járt Latoya is, ugyanis hiába törtölte a történetét (vagy törlődött az magától, vagy tudja a franc) és hiába nem elérhető online, van egy kiskapu a dologban. Latoya ugyanis a www.wattpad.com oldalra tölti fel a történeteit, aminek történetesen van egy Androidos applikációja is. Ha pedig azt letöltöd és beírod a keresőbe, hogy "(Lesbian) Friends With Benefits", csodák csodájára, ki fogja adni. Szerzőként ugyan "_LatoyaLove"-ot jelöli meg, akinek a profilja ott se létezik, de a történet attól még hiba nélkül olvasható.

Zárójelben megjegyzem, elvileg olyan készülékről is elérhető, ami nem Androidos, de képes mobilnézetben megjeleníteni tartalmakat, bár ott kicsit erőltetettebb a megjelenítés.

Ha valaki kedvet kapott hozzá és van megfelelő technikai háttere, én ezt a történetet csak ajánlani tudom.

Remélem, nektek is tetszeni fog.

Ismertető - Szobaszervíz

Ismertető

Ezúttal egy különleges történetet ajánlok a figyelmetekbe.

Már nem úgy különlegeset, hogy valami fergetegesen hú de jó lenne. Sőt, épp ellenkezőleg. Ritka mód förtelmes ez az alkotásnak alig nevezhető... valami, de éppen ezért, már-már olyan borzalmas, hogy átlépi azt a határt, amin túl pont ezért jó. Az a fajta történet, amit, ha kellő hozzáállással olvasol, még élvezni is fogsz.

Én miután elolvastam, és elmúlt az első döbbenetem, fél órán keresztül sírva röhögtem. Aztán pedig muszáj volt megmutatnom valakinek, hogy vele együtt könnyezzünk rajta még órákig.

Nem akarok túl sokat beszélni konkrétan a történetről, mert úgy üt igazán, ha nem tudjátok, mibe vágtok bele.

Annyit érdemes tudni, hogy a világirodalom nagyjai, de még az írást komoly művészetnek és hivatásuknak tartó kisebb emberek is rögtön a kardjukba dőlnének, ha ezt megpillantanák, mint "irodalmat". Nem is az. Én még történetnek sem igen nevezném. De ha azzal a célzattal olvasol bármit is az interneten, hogy szórakozz és akár egy jót is nevess, akkor mindenképp neked való ez az... alkotás.

Eredendően erotikus a történet, sőt, valószínűleg az egyik legkeményebb pornóműfaj gyöngyszeme akart lenni, de aki ebben a forró légkört tudja élvezni, na az előtt le a kalappal! Utóbbira szerintem semmiképp nem jó, de ha végig bírod olvasni, garantálom, hogy rákvörösre sírod a szemeidet a röhögéstől.

Tudom, hogy nem ez lesz a leghosszabb ismertetőm valaha, sőt, remélem, a legrövidebb címét fogja toronymagasan megnyerni, de nem tudok most mást mondani erről a műről, anélkül, hogy lelőném a poént.

Olvassátok el! Megéri.

A link itt található.

Ismertető - Without a Name

Ismertető

Nos, ez egy olyan történet, ami bizonyos szempontból nagyon illik hozzám és ezért logikus legyen, hogy iszonyatosan nagyon tetsszen is, valójában azonban talán éppen ezért is nem vagyok érte oda különösebben. Rögtön ki is fejtem, mire gondolok.

Aki egy rövid, gyorsan elolvasható, de mégis így kerek, teljesen átélhető, hétköznapi történetre vágyik, az ebben megtalálja. Ha átmásolnánk Microsoft Wordba, alig tenne ki néhány oldalt, ez azonban akár jó is lehetne így. A történetben nincs semmi csavar, nincs semmi mélyebb mondanivaló. Nincs semmi olyasmi, ami indokolna egy hosszabb történetet.

Nevezzük nevén a gyereket, ez egy gyors, röviden megoldott, alapjaiban tucat szextörténet.

Persze a helyzet nem annyira rossz, mint ebből a kijelentésből elsőre kitetszik. Az írónak van stílusa és némiképp egyedivé is teszi a karakterét. Okkal beszélek egyes számban, mivel hiába van két szereplője a történetnek, a mesélőt nagyságrendekkel jobban ismerjük meg, mint partnerét. És ez független attól, hogy nyilván többet tudunk meg róla, ha egyszer ő meséli a történetet.

És itt jön be az, amiért nekem lenne okom, hogy szeressem ezt a történetet. A főszereplő akár én is lehetnék. Bár én nem dohányzom, de ha mégis tenném, illene rám az a kicsit nyomott, merengős hangulat, amivel mesélőnk felébred az éjszaka közepén, előkeresi a cigijét a rendetlenségből a lakásban, majd kimegy a teraszra rágyújtani és közben az előző estéjéről, éjszakájáról, meg valamennyire az egész életéről mereng.

Erről szól ugyanis a történet, amit valamennyire keretbe foglal az, hogy főszereplőnk egy gyönyörű, meztelen lány mellett ébred az éjszaka közepén, aki aztán kimegy hozzá a teraszra és az ott gondosan elhelyezett kanapén kettyintenek egyet.

Nem tervezem az olvasott történetek történetét ennyire részletezni ezekben a bemutatókban, nem kell megijedni, viszont itt nem is ezen van a lényeg. Persze, a történet arról szól, hogy főszereplőnk felébred az éjszaka közepén, kimegy cigizni, közben mereng, partnere is felébred, hiányolja, kimegy utána és szexelnek. Pont, függöny le, a közönség visszafogottan tapsol. De ha csak ennyi lenne a történet, arra se szánnám rá magam, hogy ismertetőt írjak. Viszont ebben a történetben sokkal fontosabb, ami egyedivé teszi, a főszereplő merengése, miközben keresi a cigit a széthányt ruhák között, majd kimegy a teraszra és rágyújt. Kicsit melankólikus, picit lehangoló, de azért nem önsajnáló vagy ilyesmi. Nagyon hasonlóan hozzám.

Na és itt ugrik a maki a Dunába. Sokszor előjön, ha egy történetet olvasunk, hogy így meg úgy tudom vagy nem tudom beleélni magam egy karakter helyébe és ezért tetszik/nem tetszik az adott mű. Ezzel úgy alles zusammen többnyire nem tudok egyetérteni. Vagy legalábbis én nem így működök. Engem az alapvetően nem zavar, ha nincs egy karakter se a történetben, akinek a helyébe bele tudnám képzelni magam, egy olyan se, aki kicsit is hasonlítana rám. Persze ha mindenki nagyon különbözik tőlem és tőlem távol álló irányba halad a történet, nem fog tetszeni, de az már más tészta. Jelen esetben viszont az áll fenn, hogy főhősünk talán túlságosan is hasonlít rám. Na ilyet még nem pipáltatok, mi?

Persze lehet, csak az teszi az egészet, hogy kicsit fura hangulatban olvastam a történetet. Olyan lelki állapotban, amikor az ilyen borongós, enyhén melankolikus vonalvezetés inkább megfekszi a gyomrom, minthogy azt váltsa ki, hogy „Ez az! Végre egy történet, ami akár rólam is szólhatna.”

Ezzel együtt azonban nem tudnám azt mondani, hogy a történet rossz.

Különösebb hibája nincsen. Persze, ne várjunk el tőle epikus magasságokba emelkedő cselekményt, hatalmas történeti ívet meg semmi ilyesmit! Ez egy kissé sablonos, hétköznapi szextörténet. Kufirc kis körítéssel. Épp annyival, hogy kellemes legyen.

Az egyetlen nagyobb negatívum, amit fel tudok róni neki, hogy ha nem eleve azzal kezdtük volna, hogy leszbi kategóriában vagyunk, egészen a szexjelenet kezdetéig fel se tűnt volna, hogy nem hímnemű a mesélő. Igaz, ki miből indul ki, ilyen erővel mondhatnánk azt is, hogy semmi jel nem utalt rá, hogy nem nő, de a mai világunkban, ha a kategóriát nem nézzük, sokkal valószínűbb lett volna, hogy a hosszabb gatyába valóval rendelkező nemet erősíti hősünk.

A nyelvezete mondjuk nekem kicsit fura volt, de ezt embere válogatja. Nem vagyok egy túl nagy nyelvtehetség, szóval lehet, csak az én szókincsemnek és az általam megszokott nyelvtani szerkezeteknek nem felelt meg tökéletesen. De a lényegét még én is értettem. Az egyetlen, ami zavart benne, és ez nem csak az adott író sajátossága, hogy az angol nyelvűek mennyire gyakran használják a „fucking” kifejezést a történetekben.

Jó, persze, ezeket a történeteket hétköznapi emberek írják, és nem is azoknak a műveltebb rétege, de ez így van a magyar szerzőkkel is, mégis utóbbiaknál csak mutatószámba menően fordul elő, hogy valakinek minden második mondatában előforduljon a „kibaszott”, „szájbabaszott”, „baszott nagy/drága/olcsó/akármilyen” stb. kifejezés. Pedig utóbbin se lepődnénk meg annyira.

Szóval, summa summarum, ezt a történetet azoknak az olvasóimnak ajánlanám, akik egy könnyed kis erotikus történetre vágynak kikapcsolódás gyanánt. No csavar, no bonyodalom, no különösebb gondolkodást igénylő történet (már ha az angol nyelvű szöveg értelmezését nem vesszük annak), pusztán csak egy jól eltalált körítéssel tálalt szexjelenet. Néha ilyen is kell.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, annak jó olvasást kívánok hozzá.

A történetet megtaláljátok itt

Ismertető - T-Shirt

Ismertető

Első ismertetőként mutatnék nektek egy olyan történetet, aminek valószínűleg sok olvasóm örülni fog.

Kaptam már meg kritikaként, hogy a történeteimből hiányoznak a vad szexcsaták, a heves forró pillanatok és hasonló nyalánkságok. Nos, többek között ezért is döntöttem úgy, hogy B helyett, amíg nincsenek jobb ötleteim neki, csak úgy spontán történeteket írok, amikben nagyobb az esély ilyesmire. Azonban nem ígérek semmit, mert előre megfontolt szándékkal nem szeretnék ilyesmit írni (meg különösebben mást se), csak ha van rá ötletem és én is élvezem a megírását.

A fordítás azonban más dolog, és megint más, amikor fordítást tulajdonképpen nem is végzek, csupán figyelmetekbe ajánlok egy témába illő történetet.

Ilyen a T-Shirt is.

Nos, igazából nem nagyon tudom, mit mondhatnék erről az irományról. Története nem sok van és azt se szeretném lelőni, úgyhogy ezt inkább mellőzöm. A karakterekről nem tudunk meg túl sok mindent, sőt, ha úgy vesszük, semmit se, szóval róluk még akkor se tudnék beszélni, ha akarnék.

Ez tipikusan az a történet, ami úgy jó, ha előre tudod, mi ez és mit vársz tőle. Akkor nem fogsz csalódni és pontosan azt is fogod kapni, amit szeretnél. Egy hangulatos kis történetet, amin gyorsan át tudod rágni magad, ha csak öt perced van és valami nyalánkságra vágysz. Egy szexjelenet extrákkal, nevezzük így.

Ehhez mérten viszont egész jól meg van írva. Pontosan tudja, mit akar és nem bocsátkozik magasröptű kitérőkbe. Nem húzza az időt, nem kalandozik el mindenfelé. Van némi története, ezt nem tagadom, azonban mégis csak a minimális, ráadásul olyasmi, amihez nem kell egy Asimov, egy Tolkien vagy egy George R. R. Martin, hogy kitalálja. Csak kicsit ismerni kell, milyen az élet. Szóval beleélni magad könnyű, ez a pozitívuma, bárki átérezheti, viszont negatívum, hogy pont emiatt nem ad ilyen téren nagy olvasmányélményt sem, mivel semmi extra vagy szokatlan nincs benne.

Tehát a hangsúly a szexen van. Akit ez érdekel és ad adott pillanatban erre vágyik, lecsupaszítva, karakterábrázolásoktól, nagyobb szabású helyzetleírástól, magasröptű történettől megszabadulva, annak akár egy pár kellemes percet is szerezhet ez a történet.

Fordítani nem tudom, fogom-e. Nem vetem el a lehetőséget, mert a maga nemében egy nagyon kellemes kis történet ez, biztos lesz, akinek tetszeni fog, én azonban inkább valami másra vágynék. De ezt majd a jövő eldönti. Lehet, olvashatjátok majd még magyarul is.

Annak pedig, aki bevállalja az angol változatot is, itt van a link.

Jó olvasást kívánok.

Ismertető

Kedves Olvasóim!

Ezzel a bejegyzéssel elindítom a Beszélgetések Sinarával 2-ben beígért bejegyzéssorozatot.

A bejegyzések alapvető funkciója, hogy ha olvasok egy olyan történetet angolul, ami valakinek eséllyel tetszhet, még ha én nem is tartom olyan jónak, hogy bármikor is lefordítsam, azt kommunikáljam felétek, hogy ha esetleg valakinek kevés lenne a blogon megjelenő történet és eléggé bizonyos ahhoz angol tudásában, hogy belevágjon egy ilyen történetbe, annak legyen lehetősége.

Itt jegyezném meg, hogy a nyelvezet miatt nem kell különösebben aggódni. Bármit is mutat a mellékelt ábra, én se vagyok túl jó angolból, szóval nem kell arra számítani, hogy dobálózni fogok itt a shakespeare-i magasságokba emelkedő irodalmi szintű alkotásokkal. Ezeknek a történeteknek a túlnyomó többsége minden probléma nélkül megérthető annak, aki iskolában tanult és jól teljesített angolból (ha az már régen volt, azóta legalábbis szinten tartotta) és van benne annyi alkalmazkodási készség, hogy az apróbb nehézségeket leküzdje. Nekem különösebb problémám csak a bonyolultabb kifejezések szóképek értelmezésével volt (pl. "it's raining cats and dogs", ami szó szerint azt jelenti, hogy "kutya- és macska-eső esik", konkrétan viszont az "ömlik mintha dézsából öntenék" angol megfelelője), ezeknek viszont angol nyelvű magyarázatát pár percnyi kereséssel meg lehet találni a neten.

Szóval, a fő ötlet ez volt. Ezért gondoltam arra, hogy lehetne "fordítás helyett" vagy valami hasonló a sorozat címe. Aztán viszont elgondolkoztam. Tulajdonképpen az csak egy szelete a dolognak, ha olyan történeteket ajánlok nektek, amiket lefordíthatnék (még ha többségüket valószínűleg nem is fogom). Emellett viszont miért ne szentelhetnék ilyen bejegyzéseket magyar nyelvű történeteknek is, ha megérdemlik.

Utóbbi "veszély" egyelőre nem fenyeget, ugyanis magyar nyelvű történetekből, legalábbis ahol én nézem, elég gyenge a felhozatal. (Apropó, ha valaki ismer olyan magyar nyelvű weboldalakat, ahol jó erotikus történeteket lehet olvasni, megköszönöm, ha megírja ez alatt a bejegyzés alatt kommentben.) Azonban a lehetőséget miért zárjam ki?

Szóval, az "ismertető"-bejegyzések egyfajta ajánlók lennének azoknak, akik olvasnának még több, az én ízlésemnek megfelelő történetet, mint amennyi a blogon megjelenik, akár angol, akár magyar nyelven. (A német se kizárt, de németül még annyi jó történetet sem tudok, mint magyarul, plusz a német nyelvtudásom még gyengébb, mint az angol.)

Gondolkoztam azon is, hogy kidolgozok valami sablont, amivel gyorsan közlöm veletek a történetről tudni valókat. Cím, kategória, tartalma pár mondatban, karakterek, link, ilyenek. Utána viszont elgondolkodtam. Persze, a bejegyzések alapvető és elsődleges célja az, hogy történeteket ajánljak azoknak, akik még olvasni vágynának, és ezen nem is akarok változtatni. Viszont maga egy ismertető, egy ajánlás is lehet szegről-végről irodalmi műfaj. Plusz, biztos akadnak sokan, akik nem csak azért járnak fel a blogra, mert tetszenek nekik a történetek, hanem mert a stílusomat is kedvelik. Vannak például rajongói az Életképeknek is (ami ez évtől a másik blogomon fut). Emiatt úgy gondoltam, valamennyire ezt a vonatkozást is belevinném az ismertetőkbe.

Az elsődleges szempont és funkció változatlanul az lenne, hogy bemutatom, erről a történetről lenne szó, ez és ez van benne, ezért és ezért lehet jó olvasni és itt és itt találjátok meg. Emellett viszont kiterjeszteném a bejegyzéseket némi vélemény-ismertetésre is. Persze, előre leszögezem, bármilyen hangvétellel is fogalmazzam meg az ismertetőimet, 99%-ban olyan történeteket fogok ismertetni, amik esélyes, hogy valakinek tetszhetnek. (Azért fogalmazok így, mert én pl. egyre kevésbé kedvelem a nagyon szexcentrikus történeteket, de példának okáért a Lopott pillanatok és a  Lángoló szívek sikere kapcsán úgy tűnik, erre is van kereslet és az előbb említett kettőt például én sem tartom különösebben rossznak.)

Nem kell hosszú bejegyzésekre számítani. Egy-két oldal, esetleg három-négy, ha nagyon belelendülök, amiben az elsődleges hangsúly azon lesz, mi jellemzi a történetet és miért érdemes olvasni. Emellett pedig beleviszem persze a saját, egyedi fogalmazási stílusomat (nem is tudnám persze máshogy megírni, de, ha úgy hozza a helyzet, még tudatosan is szabad folyást engedek neki) és ha olyan a szituáció, akár személyes vonatkozásokat is beleviszek. Az Életképek egyfajta párja lenne ez, csak itt nem a mindennapokban velem megesett dolgokat ismertetném, hanem a neten talált erotikus történetekhez kapcsolódó olvasmányélményeimet. (A nem neten találtakhoz kapcsolódó olvasmányélményeimet, melyeknek a tárgya 99%-ban magyarul is megjelent könyv, a másik blogon találjátok az Olvasónapló-sorozatban.)

Vagyis, ha valaki úgy érzi, nem lenne képes egy pár oldalas angol nyelvű történetet sem végigolvasni, vagy túl lusta lenne értelmezni (Utóbbit is megértem. Regényeket én is jobban szeretek magyarul olvasni, még akkor is, ha megérteném angolul is. Jobb kikapcsolódás úgy.), akkor is érdemes lehet olvasnia ezeket az ismertetőimet, ha kedveli a stílusomat, vagy érdekli, engem mi mozgat meg, mit gondolok erről vagy arról.

Ha meg nincs ilyen olvasóm, akkor maradnak csak azok, akik tényleg olvasnának angolul is.

Végezetül, az, hogy konkrétan hogy is fognak kinézni az ismertetők, majd a gyakorlat során kiderül. Mindenesetre ezeket az elveket előre gondoltam lefektetni (magamban, illetve kommunikálni felétek, hogy tudjatok róla), a részletek meg majd elválnak idővel.

Az első ismertető napokon belül érkezni fog. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket.
Ja, és még valami. Azt még megközelítőleg se tudom megmondani, milyen sűrűn jönnek majd ezek az ismertetők. Csak annyi biztos, olyan sűrűn, amilyen gyakran olvasok olyan történetet, amiről érdemes írni. De hogy milyen gyakran találok, azt még akkor se tudnám meghatározni, ha akarnám, mert nem rajtam áll, ugye, olvasni pedig nem akarok csak azért, hogy aztán írhassak róla ismertetőt, szóval azt sem tudom, milyen időközönként olvasok egyáltalán erotikus történeteket. Lehet olyan időszak, amikor több ismertető jut mint nap, és az lesz a problémám, hogy ne árasszalak el titeket vele, de lehet olyan is, amikor hónapokig épp csak csurran-cseppen valami, mert nem érek rá olvasni, nincs jó történet, vagy csak egyszerűen nincs kedvem erotikus történetekhez.
Szóval, ez nem egy rendszeres, jól időzíthető dolog lesz, de azért, remélem, így is örülni fogtok neki.