Közvetlen előzmény: Lopott pillanatok hármasban 4. rész
Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 12.
- Nem akarom! Nem akarom! -
lihegtem, miközben erősen megmarkoltam a lepedőt.
- Lélegezz mélyeket, ahogy
tanultuk a Lamaze-csoportban! – törölte meg Meredith a
homlokomat.
- Dugd fel a Lamaze-t! Én nem
akarok mást, csak... Ó, egek! - sikoltottam fel.
- Hívd a nővért, Joanie! -
mondta Jenna. - Szükség lesz fájdalomcsillapítóra.
- Nem – ráztam meg a fejem.
- Csss! Minden rendben, Drágám –
fogta meg Jenne a kezem, és előre hajolt, hogy megcsókoljon. -
Nézz rám!
Violaszín szemeire és ragyogó
mosolyára, tökéletesen összetűzött haja keretezte arcára
koncentráltam és gyönyörű testére,
amihez néhány órája hozzásimultam, amikor elfolyt a magzatvizem.
Én pedig most itt voltam egy
hülye kórházi köpenyben, meztelen hátsóval a világ felé. A
hajam kócos volt, és nedvesen tapadt az arcomhoz. Mindenem fájt,
különösen a hátam, a jobb hónaljam és a bal kezem. Az utóbbi
kettő a sérüléseim miatt, bár a fájdalom az utóbbi időkben
szinte már teljesen elmúlt.
- Gyűlöllek.
- Tudom. - Életem szerelme csak
mosolygott rám.
A feszülés lassan csökkent,
mire a nővér megérkezett, hogy mindent ellenőrizzen, majd
hozzákezdett a tágításhoz. Legszívesebben letéptem volna a
fejét, amikor kijelentette: - Már nem tart sokáig.
Már három órája ezt
mondogatta.
Joanie és Meredith hideg vizes
ronggyal törölgették a homlokom, miközben Jenna beszélt hozzám
a nővér két látogatása között. Próbáltam nem az órára
figyelni, de nem tehettem ellene. Titokban azt reméltem, kibírom
még éjfél utánig.
Hat órával később már
teljesen kimerültem a nyomásoktól. Jenna egy pillanatra se mozdult
el mellőlem, Mereduth-t és Joanie-t viszont Dr. Nayum kiküldte a
szülőszobából. Egy-egy nővér állt az ágy két oldalán a
megfelelő szögben tartva a lábaimat.
- Csak még egyszer, Kat! - mondta
Dr. Nayum.
- Képes vagy rá – simította
az arcát a homlokomhoz Jenna, miközben én a szuszt is
kiszorítottam a kezéből. - Ez az, kislány.
Sosem éreztem még ennyi
fájdalmat életemben. És még azt hittem, hogy a röplabdaméretű
hasam nem is olyan nagy... Ó, egek!
Már szinte önkívületi
állapotban voltam, amikor több hang töltötte be a fejem, hogy
álljak le, majd nyomjak megint, aztán ismét hagyjam abba. A fenébe
is! Döntsék már el, mit akarnak!
A nyomás egyre csak növekedett a
lábaim között, majd hirtelen ismétlődő sírások törtek fel,
én pedig megmerevedtem. A tekintetem találkozott Jennáéval. Ő is
visszatartotta a lélegzetét.
- Gratulálok, Mrs. és Mrs.
Swallow. Gyönyörű kislány – mondta Dr. Nayum.
Elsírtam magam, ahogy a rózsaszín
csöppséget a karjaimba fektették. Az ő sírása abbamaradt, ahogy
aprócska fejét a mellemhez igazítottam. Azonnal szopni próbált.
- Hadd segítsek! - suttogta Jenna
és gyengéden lehúzta a köpenyem vállpántját, hogy kiszabadítsa
a mellemet.
A mi kislányunk azonnal utat
talált magának a mellbimbómhoz és teljes erejéből szopni
kezdett.
- Úgy tűnik, konkurenciád akadt
– vigyorogtam a feleségemre.
- Vele ezer örömmel osztozom –
csókolta meg Jenna a mi kis madárkánk feje búbját, majd engem is
szájon csókolt. - Bár hiányozni fog...
- Majd szerzünk egy új
piercinget, ha már elválasztottuk a kicsit.
- Az jó lesz – vigyorodott el.
***
Felébredtem a pihenésből és
megetettem a gyereket, amikor kopogtatás hallatszott a kórházi
szoba ajtaja felől. Meredith és Joanie dugták be a fejüket.
- Ne haragudj! Már nagyon
kíváncsiak voltunk – suttogta Meredith. - Bejöhetünk?
- Gyertek csak! - ásítottam.
Az ágyam köré gyűltek.
- Már sokkal jobban nézel ki,
Kat – mondta Joanie. - Hogy érzed magad?
- Fáradtan. De mintha a fellegek
között járnék. - Egy pillanatra se tudtam abbahagyni a
mosolygást. - Sosem voltam még boldogabb életemben.
- Nyugi, nem veszem magamra –
lépett el Jenna az ablaktól a rózsaszín kis butykost ringatva a
karjaiban.
Meredith felnyögött.
- Ő a leggyönyörűbb kisbaba,
akit valaha láttam. Megfoghatom?
- Én is, én is! - lelkendezett
Joanie.
Jenna eligazgatta a takarót a
ráncos kis arc körül.
- Hadd mutassam be a családunk új
tagját, Essie Mae Swallow-t. Született június 9-én 0:06-kor 45,5
centivel és három kilóval.
Felnevettem, ahogy a két
újdonsült nagynéni álmélkodva hüledezett.
- Nézd csak a kis szőke haját!
- futtatta végig Joanie az ujjai hegyét Essie halántékán.
- És azok a világoskék szemek!
- vigyorgott Meredith. - Érdekes lesz látni, megváltozik-e
valamelyik a következő hónapokban. Elmondjátok végre, milyen
volt a donor, akit választottatok?
Megráztam a fejem.
- Amíg egészséges, az apa nem
számít.
- Meséltek majd neki a kicsiről?
- nézett ránk Meredith, miután átvette a csöppséget a
testvérétől.
- Egyszer talán – bólintott
Jenna gondosan megigazgatva a takarót a kicsi körül.
- Na és, mennyire volt nehéz? -
ült le Joanie az ágyam mellé.
- Nehezebb, mint hittem –
mosolyogtam Jennára. - De megérte.
Feleségem bólintott, és leült
a másik oldalamra.
- Essie-nek szüksége lesz
valakire, akivel játszhat – ringatta Meredith az unokahúgát,
majd halkan gügyögött neki. - Igen, igen. Így van, nem igaz?
Talán szeretnél egy kis öcsikét vagy hugicát.
A vér egy pillanat alatt
kiszaladt az arcomból.
Joanie felnevetett, Jenna pedig
lehunyta a szemét és felsóhajtott: - Az Úr segítsen...!
Mert hát a végén sosem
tudhatod, mi sül ki néhány boldogan eltöltött lopott
pillanatból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése