Panzió 2096 6. rész - A pultoslány bugyija

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Panzió 2096 1. rész
Közvetlen előzmény: Panzió 2096 5. rész

***************************************************************

Az épületben alig volt levegő, de az meleg és párás. Olyan bezártság érzetük támadt, hogy az ajtóból visszafordultak volna, ha valaki meg nem szólal:

– Mint egy múzeum!

A panzióban tartózkodók közül valaki kitárt egy ablakot.

– Ügyes…! – bólintott Jorán elismerően. Ekkor látott életében először mechanikus, kétfelé nyitható, ablaknak nevezett szerkezetet.

Ugyanebben a pillanatban a tekintete újabb csemegét talált: a rövid ruhában nyújtózkodó pultoslány fenekét. Középen – szokatlanul – fehér bugyi takarta a gömbölyű testrészt.

Mind a kilencen ugyanoda néztek, és nem számított már a fülledt meleg. A néhány évvel fiatalabb, vadonatúj ismerősök arcára mosolyt csalt az ismeretlen ruhadarab látványa – a felfedezés izgalmával lestek a pultoslány ruhája alá –, Imall és barátnője büszkén állapították meg, hogy jól teszik, ha titokban ők is hordanak bugyit, hiszen micsoda feltűnést tud okozni. Jorán is érdekesnek tartotta, az a fehérség vonzotta a tekintetet. Emery pedig az alkotó gőgösségével tudta be saját munkájának a többiek csodálatát.

– Üljünk le és igyunk valamit! – játszotta a házigazda szerepét, és nem tudta még, hogyan lehetne a hozzájuk kapcsolódó csoporttal is tudatni, hogy ez mind-mind az ő műve.

– 4d? – kérdezte Jorán a beavatottak fölényével. – Olyan, mintha igazi lenne.

– Öt…– felelte Emery. – Igazibb már nem nagyon lehetne.

Összetoltak két, nevetségesen kicsi asztalt és körbeülték.

– Mit hozhatok? – került elő egy pincér. Bárhonnan jöhetett, hiszen mindannyian még mindig a pultoslány mozgását követve, a fehér bugyi hatása alatt álltak. A lány, karjával az ablakpárkányra támaszkodva mohón szívta magába a kinti friss levegőt.

– Sört? – nézett végig az asztaltársaságon Emery.

– Kérek… – mondta Jorán, s a többiek is bólintottak.

Néhányan furcsállották, hogy a pincér további kérdések nélkül eltávozik, hiszen akkorra – 2096-ra – a „sör” egy végtelenül széles választékot jelentett, nem úgy, mint régen. De nem tudhatták, hogy egy véletlen látogatáson vannak, a 100 évvel korábbról felidézett panzióban, ahol még csak egyszerre egyféle csapolt sört kínálnak.

Emery elégedetten szemlélte a művet. Az épületet felújítani gyerekjáték volt, a berendezések sem jelentettek komoly kihívást. Az italok beszerzése előtt sokat nyomozott, de végül majdnem mindent megtalált, amit szükségesnek ítélt. Megtöltötte a hűtőket is, hogy minél életszerűbb legyen a panzió, bár a nyersanyagok és élelmiszerek többsége inkább csak dekoráció, ehetetlen. A személyzet öltözéke egykori novellák alapján készült, Emery sok gondot fordított rá, és most – a ki-kivillanó fehér bugyi sikerén át – úgy látta, hogy jól sikerült. Az 5D-s szereplőket egyedül képtelen lett volna ilyen tökéletesre megalkotni, de a tulajdonságaik kialakításában sokat segített.

„Működnek – gondolta –, és senki meg nem mondaná, hogy nem igaziak.”

A négydimenziós színjáték nem újdonság – a gyerekeket számtalanszor beültetik egy-egy történelmi csata közepébe, hogy testközelből jussanak élményekhez –, de az olyasféle játékokhoz pontos forgatókönyv és program íródott, minden mozdulat előre ismert. Emery és alkotótársai ennél jóval továbbmentek a panzió karaktereinek kitalálásánál: ötdimenziós, és a szereplők csupán viselkedési mintát kaptak.

Emery büszkén tekintett végig az arcokon. Kicsit sajnálta, hogy nem arathatja le azonnal a dicsőséget, hiszen sok munkát ölt bele – az is az ő ötlete volt az 5D-s pultoslány szertelensége és vállalkozókeve –, de jobb, ha az idegenek nem tudják, hogy körülöttük most kevés az olyan, ami valódi.

„Nem automaták!”

A pincér meghozta a 9 korsónyi csapolt sört. Nyolcat furcsán nézegettek az asztal körül ülők, ám a pohár oldalán a pára és a fehér hab nem sok időt engedett a csodálkozásra. Megmarkolták a különös, füles poharat, és belekortyoltak a hűs italba.

– Üveg… – panaszkodott az egyik vihartépett lány, amikor odakoccant a foga.

– Ne fogazd! – szólt rá a mellette ülő fiú.

Imall a szomszédnőre kacsintott és felnevetett.

Emery úgy vélte, hogy a fiatalok nem is értik a szavak – a „fogazás” – jelentését, ahogy az üvegből készült korsó is idegen számukra. „Ők már – nézett végig sajnálkozva fiatalokon – nem ismerik az igazi szexet, és fogalmuk sincs, hogy milyen élvezeteket lehet egymásnak okozni.”

– Kimegyünk – jelentette ki az iménti lány, és felállt a másik két társnője is, együtt indultak mosdót keresni.

A pincér valamit súgott a pincérnőnek, és fejével a lányok után mutatott.

„Egy, kettő, három, négy… – számolt magában Emery, várva, hogy mikor fognak a lányok fejvesztve visszarohanni – kilenc, tíz…” A panzió mosdója egy cseppet sem hasonlít arra, amit a lányok megszokhattak, s amilyenben, a 2096-os esztendő elvárásainak megfelelően, pillanatok alatt rendbe hozhatnák magukat.

– Mi is kimegyünk – mondták a fiúk, és ruhájukat igazgatva ugyanarra indultak, mint a 3 lány.

A pult mögött kisebb zavar támadt: a pincér és a pincérnő élénken sugdolózott, majd odasietett a pultoslány is. Rövid tanakodás után – mintha kisorsolták volna – a pultoslány megvonta a vállát, és a csoport után ment.

„Mi lehet a gond?” – csodálkozott Emery, a panziós projekt egyik ötletgazdája. Úgy érezte, hogy felelős mindenért, ami a múltból feltámasztott panzióban történik. Ő is felállt, hogy személyesen járjon utána…

Folytatása következik!