Beszélgetések Sinarával 2.

Megjegyzés: A koncepcióm szerint a Beszélgetések Sinarával történetek nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Ezekben a történetekben az olvasóimat érdeklő és érintő kérdésekkel foglalkozom, illetve esetenként (mint ebben a történetben is) egyéb történeteimről is szó esik. Viszont a Beszélgetések Sinarával 1. című történet ismerete ettől függetlenül fontos lehet a sorozat belső logikájának és felépítésének megértéséhez.

***************************************************************

Kellemesen nyújtóztam egyet fektemben. Élveztem, ahogy a park füve cirógatja térdnadrágom alól kilógó lábszáramat és a rövid ujjú póló által nem takart karomat. Belekortyoltam sörömbe és jólesően csettintettem nyelvemmel, ahogy a hűs nedű végigsimogatta nyelőcsövem.

Egy pillanatra lehunytam a szemem és csak élveztem, ahogy a későnyári fuvallat végigsimít testemen, majd lassan ismét felemeltem pilláimat, hogy az égen lomhán tovaúszó bárányfelhőket figyeljem.

Nincs is jobb, mint egy kis semmittevés ilyenkor, késő délután.

- Ejnye! De jó valakinek! - csendült fel mellettem egy vidám nevetés.

Azonnal mosoly ült ki az arcomra, ahogy arra fordultam és megpillantottam a felém közeledő Nikót. Igyekezett rosszalló arcot vágni, de kék szemeiben így is ott csillogott a vidámság. Ugyanaz, ami néha-néha megrándította szája sarkát is, nem engedve, hogy teljesen eltűnjön róla a mosoly.

- Mit mondhatnék? Nem panaszkodhatok - nevettem. - Na de a riporterasszonynak se hinném, hogy oka lenne, hogy sírjon a szája. Ne mondd, hogy nem akadt a napokban néhány csinos modell, akivel lehetett flörtölni interjú címén!

- Jó is lett volna! - ért mellém. - De sajnos a tökig öltönybe bújt ötvenes vezérigazgatók szabadságra küldték őket, hogy kisajátítsanak - nevetett ő is. - Szóval őket inkább meghagytam neked.

- Akkor rossz címet adtál nekik, mert hozzám nem érkeztek meg - vágtam fancsali képet. - Szóval kénytelen leszek beérni veled.

- Ejha! Ennyire azért ne bókolj, hé! - rúgott gyengéden oldalba. - Pláne, hogy te hívtál ide.

- Igaz. Meg is akartalak kínálni... - lengettem meg az eddig mellettem pihenő tatalék behűtött sörös dobozt -, de ha rugdosódsz, meggondolom magam.

- Most én kérjek elnézést? - csatlakozott az incselkedéshez.

- Hát... - játszottam meg az elgondolkodást. - Inkább csak fogd be és ülj le! - dobtam oda neki az italt.

- Ezer örömmel. De ha befogom, mi hasznomat veszed? Azért kellek, hogy szóval tartsalak, nem?

Kuncogva csóváltam a fejem, miközben ő is leheveredett mellém, felszisszentette a sörét és belekortyolt, miközben fényes anyagból készült, szűk nadrágba bújtatott lábait keresztbe tette, szabad kezére támasztotta a fejét és velem együtt nézte a felhőket.

- Szóval, miért is hívtál? - pillantott rám a szeme sarkából. - Nem mintha nem örültem volna neki, meg úgyis ráérek és jó ötlet volt ide kifeküdni, de nem arról volt szó, hogy legközelebb jövő májusban?

- De, arról volt szó - bólintottam. - Az alapötlet az volt, hogy a blog születésnapjára csinálok ilyen interjúsdit majd minden évben. Viszont, ha kedvem szottyan, és van mit közölni, miért ne csinálhatnék gyakrabban is néha-néha?

- Jogos - ivott bele ismét a sörébe. - És van mit közölni?

- Erre már tudod a választ, nem? - mosolyogtam.

- Persze. Kíváncsiak az olvasók mindig - viszonozta ő is arckifejezésem. - És sok minden érdekli őket. Például a kedves bloggerasszony szexuális orientációja is.

- Ezt kifejtenéd bővebben? - fordítottam enyhén felé a fejem.

- Például van, aki értetlenül áll az előtt, hogy egy leszbikus nő ilyen nyíltan beszél a dolgairól és vállalja, hogy sokan nyilvánvalóan csak kiverni járnak fel a blogjára.

- Na ez egyből már három kérdés is - nevettem.

- Igen? Akkor vegyük sorba!

- Oké! Egy - emeltem fel a hüvelykujjam - leszbikus vagyok-e, gondolom ez a kérdés lényege. Kettő - egyenesítettem ki a mutatóujjam is - hogyhogy ennyire kitárulkozok. És három - társítottam középső ujjam is az előző kettőhöz -, miért csinálom, ha sokan nyilván csak kiverni járnak fel?

- Aha, valahogy így - bólintott Nikó. - Akkor vegyük az elsőt! Kedves bloggerasszony! Ön leszbikus?

- A probléma az, hogy én már az alapvetéssel gondba vagyok - nevettem.

- Merthogy?

- Az a baj - magyaráztam -, hogy az ember mindig mindent kategorizálni akar. Pedig szerintem max. azt lehet csoportokra osztani tökéletesen, amit az ember tudatosan alkot.

- Tudatosan alkot?

- Pontosan. Gondolj bele! A természet sosem csak fekete vagy fehér. Mindig közte van a szürke millió árnyalata. És hol húzod meg a határt?

- Jogos.

- De még az egyértelműen emberi konstrukcióknál is... Például ott van a történelem, mint olyan. Emberekről szól, emberek alakítják, emberek magyarázzák, írják le, foglalják össze. Mégis, mennyi a vita a korszakhatárokról?

- Azt hiszem, értelek. Csak azt tudod besorolni tökéletesen, amit eleve úgy alkotsz meg, hogy ebbe vagy abba a kategóriába tökéletesen beleilleszkedjen.

- Pontosan - bólintottam. - És én így látom ezt a szexuális orientáció kérdését is... Olyan ez, mint a nemi önmeghatározás.

- Mire gondolsz? - nézett rám érdeklődve.

- Tudod, egyáltalán nem kedvelem a pszichológiát, de vannak néha nagyon érdekes és szerintem maximálisan helytálló megállapításai is. Például amikor azt vizsgálják, hogy viszonyulsz a saját nemedhez. Ha felrajzolunk egy szakaszt, aminek az egyik végpontja a férfi, másik végpontja a nő és megkérjük a kísérleti alanyt, hogy helyezze el rajta magát, hogy érzi, hol van rajta, a férfiaknál egyszerű a kép. Ők azt mondják, az egyik végén van minden férfi, a szakasz legszélén, a másik legszélén meg minden nő és pont. Ha viszont a nőket kérdezzük, ők a két végpont között egyenletesen helyezik el az embereket és magukat. És itt még nem is szexualitásról beszélünk, csak önmeghatározásról.

- Érdekes - bólogatott Nikó.

- Aha. És szerintem az utóbbiban van tényleg nagyobb igazság. Mert nem kell feltétlenül, hogy száz százalékos nő legyél. Érezheted magad kicsit fiúsnak, sőt, akár még mondhatod azt is, hogy te inkább a pasikhoz érzed magad közel és inkább férfiasnak tartod magad, még úgy is, hogy közben az kérdésen felül áll számodra, hogy nő vagy és heteroszexuális és ezen eszed ágában sincs változtatni, még akkor se, ha lehetőséged van rá.

- És ez még mindig csak öndefiníció és nem szexuális orientáció.

- Pontosan - helyeseltem. - De szerintem az is hasonlóan működik. Csak ott nem férfi és nő a két végpont, hanem heteroszexuális és homoszexuális. Köztük viszont van millió fokozat és árnyalat... Ezt ráadásul még nem is szakaszként, hanem síkként ábrázolnám.

- Kifejted?

- Úgy értem, a két végpont között vannak fokozatok, hogy kicsit az egyik nemhez, nagyon a másikhoz, nagyon az egyikhez, kicsit a másikhoz, vagy épp ugyanannyira vonzódom. Meg még ezt is lehet cizellálni. És ezt a köznyelv mind beszuszakolja a biszexuális kategóriába, már ha elismeri, hogy van ilyen egyáltalán.

- Viszont az se mindegy, hogy melyik nemhez vonzódsz jobban.

- Így van. És ez még csak a szakasz. De az is kérdés, hogy tulajdonképpen mihez vonzódsz. Mert mondhatod azt, hogy nekem nő kell, de néha a pasik is bejönnek, vagy fordítva, de mondhatod azt is, hogy igazából teljesen mindegy, az a lényeg, hogy milyen ember.

- Ezt nevezik pánszexualitásnak, nem? - nézett rám, kérdőn.

- Na, látod, én viszont ezt már túlbonyolításnak tartom. Ez tipikusan az az eset, amikor görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy felcímkézzünk valamit, hiába gyakorlatilag lehetetlen.

- Vagyis te nem szorítod ilyen kategóriákba magad - vonta le a végkövetkeztetést.

- Fején találtad a szöget. De, hogy ne bújjak ki a válaszolás alól se, ha megtenném, akkor se leszbikusként határoznám meg magam. Kilencvenkilenc százalékban leszbikus történeteket írok és a heterók már egy jó ideje tényleg csak akkor izgatnak, ha nagyon jók, ez igaz. De attól még a pasik ellen sincs semmi kifogásom. Ha megkérdeznéd, hol helyezem el magam ezen a homo-hetero szakaszon, nem tudnék válaszolni, de tuti, hogy még az egyik vagy másik végpont közelében sem. És amúgy, annak ellenére, hogy ezt sokan úgy értelmezik, hogy nem tudok dönteni, mit akarok tulajdonképpen, és pont az így gondolkozók vonják egyébként kétségbe a biszexuális kategória létét, én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem skatulyázom be magam és nem zárok be semmilyen ajtót. Jöhet olyan pasi és olyan lány is, aki megfog. Én nem zárkózom el.

- Ez tetszik - mosolygott Nikó és ismét a szájához emelte a sört.

- Akkor, térjünk rá a második kérdésre? - néztem rá.

- Aha. Szóval, hogyhogy ennyire kitárulkozol?

- Ezt a kérdést pedig már igazán értelmezni se tudom - nevettem fel. - Gondolom, arra irányul, hogy ennyire kiteregetem a viselt dolgaimat, meg nyíltan leszbikus tartalmakat teszek ki a blogra.

- Feltételezem én is.

- Viszont az első fele már azért értelmetlen, mert azt feltételezi, hogy ami első személyben íródott, az úgy igaz és rám igaz. Ami pedig tévedés. Igen, B, a legtöbb történetem hőse, az alteregóm, aki majdnem teljesen ugyanolyan, mint én, és igen, van valóságalapja a történeteim döntő többségének, sok esetben nem is kevés, de ez még nem azt jelenti, hogy ezek így megtörténtek. Igyekszem úgy átalakítani a dolgokat, hogy bár megvan a valóságmagja, ami velem megtörtént, de a kész történetből még az se ismerje fel, aki amúgy engem, személyesen, úgy ismer, mint a tenyerét. Szóval ezekhez a történetekhez úgy kell hozzáállni, mint fikcióhoz.

- Értem.

- Viszont nem szeretem az olyan kérdéseket, hogy ez meg az az elem igaz-e, vagy mennyi igaz belőle. Egyrészről, nem ez a lényeg. Szerintem elvenné a történet varázsát, ha kizsigerelnénk, hogy ez az információmorzsa igaz, az meg hozzátoldás. Másrészt meg, például kérdezték már, hogy az Inferno bár létezik-e. Nem akarok belőle tényleg rendszert csinálni, de akkor most azt közlöm, hogy nem. Az Inferno mint hely, teljes egészében a képzelet szüleménye. De ha nem is így lenne, gondolom azért érdekel embereket, mert el akarnak menni oda. A címet viszont eszem ágában sem lenne csak úgy megadni, még akkor se, ha létezne. Legfeljebb nagyon alapos ismeretség után, ha már megbízom az illetőben, elhívnám oda. De már eleve ezt is nagyon nehéz elérni nálam, pláne, a valaki azzal a céllal kezdene levelezni velem, hogy bepillanthasson a kulisszák mögé. És pontosan azért, mert nem akarok kitárulkozni. Szerintem a neten egészséges dolog, ha meg akarod őrizni az inkognitódat. Belefűzök valós elemeket a történeteimbe, nem is keveset, persze. De már csak azt se szeretném elárulni, mik ezek a valós elemek. És nem csak azért, mert az, hogy nem tudhatod, még izgalmasabbá teszi a történetet, hanem azért is, mert nem akarom ország-világ és ismeretlen emberek elé tárni.

- Teljesen ésszerű - bólogatott Nikó.

Én is bólintottam és a számhoz emeltem a söröm, hogy megnedvesítsem a torkom.

- Akkor jöhet a harmadik kérdés? Nem zavar, hogy nyilván vannak sokan, akik csak kiverni járnak fel a bolgodra?

Elhúztam a szám és majdnem félre is nyeltem a söröm. Egy erőltetett mozdulattal leküldtem torkomon az adagot, majd ismét megnedvesítettem a szám.

- Nézd! Erre szokták mondani, hogy nagy az Isten állatkertje. Ha már erotikával foglalkozol, bármit teszel, lesznek, akik csak azért keresik az alkotásaidat, hogy elővehessék rá. Ez kikerülhetetlen. Szóval, nem, nem zavar, mert nem gondolok rá. Nem miattuk csinálom. Ha már valakiért, akkor azokért, akik azért értékelik, amiért én csinálom. Amit én beleteszek magamból. De sokkal inkább azért csinálom, mert élvezem. Ha másoknak ez még tetszik is, az már csak plusz.

- Amellett meg - folytattam -, gondolom a kérdező fő problémája az volt, amikor egy ideig pornó videókat is posztoltam. Ott tényleg esélyes, hogy ezen felbuzdulva megugrott a hokizók száma. De engem ez se érdekel. Nem miattuk tettem ki, hanem mert én néztem és akkor már meg is osztottam. Ha a csökkent értelmű, agyukat a lábuk között hordók azért jártak fel, mert itt ingyen pornó van és magukhoz lehet nyúlni, hát Istenem! Ez az ő szegénységi bizonyítványuk, nem az enyém. De egyébként is, ha nekik ezzel örömet szereztem, akkor mi a probléma? Jó, nyilván ha magamról töltenék fel házi pornót, az egészen más eset lenne, de gondolom az a kérdező fejében se fordult meg, hogy én szerepelnék a videókon.

- Reméljük nem. Bár - nevetett fel Nikó - meglepődnél, néha milyen együgyűek tudnak lenni az emberek. Még az is megeshet, hogy azért kérdezte az illető a kitárulkozást, mert azt hitte, magadról is töltöttél fel házipornót.

Erre nem válaszoltam, csak fintorogva kortyoltam ismét a sörömbe.

- Akkor, a következő kérdés - folytatta Nikó. - Van, aki arra kíváncsi, miért nem nőiesebb B.

- Jól összejöttek a kérdések - kuncogtam. - Mert ez kapcsolódik az elsőhöz.

- Definiáljuk, mi a nő! Feltételezem, erre gondolsz.

- Pontosan. B az alteregóm, statisztikai hibahatáron belül mondhatjuk, olyan, mint én. Én pedig nőnek tartom magam, de attól még nem vagyok plázacica. Nem hordok műkörmöt, nem is festem a körmöm, nem hidrogénezem a hajam, rühellem a szoknyát és a rózsaszín színt és mellesleg vásárolni meg nagyon pletykálni se szeretek és a sztereotípe nőies dolgok többségéért sem rajongok. Oké, lehet, ezek összessége miatt az emlegetett szakasznak már a férfi végpont felé eső felére esek át, de mi van akkor?

- Semmi, gondolom - vont vállat Nikó.

- Szerintem is. Azt nem mondtam soha, hogy egy teljesen átlagos lány kalandjairól fogok írni. Persze, én se szeretem az olyan leszbikus történeteket, ahol az egyik karakter annyira férfias, hogy tulajdonképpen már indokoltabb lenne, hogy férfi legyen, a történet meg hetero és úgy még kerekebb is lenne a sztori, de, merem remélni, ettől azért messze állunk. És nem csak a két végpont létezik, szóval attól, hogy B nő, nőnek tartja magát és úgy is él, szerintem egyáltalán nem kell szükségszerűen plázáznia és naphosszat ruhákról meg hasonló csajos dolgokról csipognia. Én se szoktam. Akkor miért írnék olyat?

- Jogos. Bár lehet, a kérdezőt az jobban érdekelné.

- Lehet - helyeseltem. - De az nem az én világom. Ha olyasmi érdekli, olvasson olyat, aki arról ír! Én se kérem számon egy fantasy-ra szakosodott írón, hogy miért nem marad a realitás talaján, vagy egy olyan írón, aki bevallottan a lehető leghétköznapibb és életközelibb történeteket veti papírra, hogy miért nem szerepeltet sárkányokat meg elfeket. Az egy más műfaj.

- Teljesen egyetértek.

A söröm utolsó előtti kortyát is a számba vettem és ízlelgettem egy ideig, mielőtt lenyeltem.

- Amúgy, ehhez kapcsolódóan én is tudok egy kérdéses dologról - mondtam. - Sokakat zavar, hogy már egy ideje követjük B ügyeit, de ez alatt tulajdonképpen semmi komoly nem történt vele.

- Jaja. Ezt én is észrevettem - nézett rám Nikó. - Kalandok jönnek-mennek, amivel nincs is semmi baj, de egy idő után már tényleg hiányzik egy kicsit több érzelem, egy komolyabb kapcsolat, valami.

- Igen. Ezzel a problémával én is szembesültem. Mármint nem az olvasók részéről. Nem csak tőlük, hanem belülről is.

- Tudod - sóhajtottam egyet -, a B-történetekből sosem akartam egy nagy, összefüggő, szappanopera-szerű történetfolyamot csinálni. De lehet, ahova eljutottunk, már azt igényelné. Úgy indult, hogy egy stabil főszereplővel tárom az olvasók elé az ötleteimet, hogy ne kelljen mindig azzal indítani, hogy akkor be kell mutatni a szereplőket. De igaz, a tizedik, huszadik, harmincadik, vagy már ki tudja hanyadik történet után ebben a műfajban már hiányzik a perspektíva. Hiányzik, hogy tartson valahova. Ezt én is érzem. Csak úgy szétfolyik a történet, mint egy tócsa, de látszólag céltalan.

- Igen, ez nekem is feltűnt - csepegtette Nikó a szájába, ami még a söréből maradt.

- Sokat gondolkoztam is ezen és fontos elhatározása jutottam.

- Nocsak! - nézett rám érdeklődve.

Lassan bólintottam és megnedvesítettem a torkomat, mielőtt folytattam volna.

- Ebben a helyzetben két választást látok magam előtt. Lehetne követni a történetet oda, ahova illene tartania és tényleg valami perspektívát adni B életének, ehhez viszont annyira nem füllik a fogam. Nem szeretnék szappanoperát írni, meg nagyon nincs is tehetségem hozzá szerintem. Máshogy viszont nem tudom, hogy kezelhetném B válságát, úgyhogy, azt hiszem, most egy időre pihenőpályára teszem.

- Nocsak! - vonta fel barátnőm a szemöldökét. - Könnyes búcsút veszünk B-től?

- Azt nem mondtam - nevettem fel. - Csak egy ideig kispadra ültetem, amíg kitalálom, hogy legyen. De lehet amúgy, jó eséllyel, hogy tényleg a könnyes búcsú lesz a vége.

- A rajongók ennek nem fognak örülni - jegyezte meg.

- Nézd! Nem kertelek. A blog látogatottsága megint csökken. Sőt, már alacsonyabb is, mint decemberben,, amikor az utolsó próbálkozást tettem, hogy valami megoldást találjak. Biztos vagyok benne, hogy van nem egy hűséges olvasóm és nagyon hálás is vagyok nekik. Remélem, továbbra is velem maradnak. De ha egyre kevesebb ember figyelmét tudom fenntartani, szerintem nem is érdemes az ő figyelmüket az első helyre tenni. És amúgy is, mint már mondtam, elsősorban azért csinálom a blogot, mert élvezem. Hadd legyen úgy, ahogy nekem jó! Ha az olvasottság meg így is csökken, vesztenivalóm nincs.

- Logikus érvelés.

- Úgyhogy úgy döntöttem, erre az alapra helyezném a blogot - közöltem. - És ez nem csak B-t érinti.

- Nocsak! - hegyezte a fülét Nikó érdeklődve.

- Annyit változatlanul ígérhetek, minden héten lesz több mint egy történet. Ezen kívül azonban nagy változások lesznek. Először is, B történetei helyett határozatlan ideig arról írok, ami eszembe jut és ahogy eszembe jut. Lehet, visszatér még B, de lehet, nem. Ahogy kijön. Az M-történeteket egy ideig még biztosan folytatom. Van egy-két ötletem, amit biztos megírok, aztán még elválik. És Sorinával is vannak terveim, de meglátjuk még, hogy alakul. Emellett pedig új történet-típusokra lehet számítani.

- Érdekesen hangzik.

- Emellett pedig, ezeknél arra se törekszem, hogy minél gyorsabban kikerüljenek. Olyan hosszúra írom, amennyit a történet igényel. Tehát könnyen lehetnek megint 7-10 oldalas történetek.

- Na! Ez örömteli hír - csillant fel Nikó szeme.

- Gondolom - mosolyodtam el. - Viszont ennek van egy hátulütője is. Az ilyen történeteket nem öt perc megírni. Nem biztos, hogy mindig lesz rá időm. Sőt, biztos nem. Meg ez azért sok energiát is elvesz. Nem mindig tudok majd rá szánni. Plusz, B annyi biztonságot is adott, hogy mindig volt valami ötlet, amit megírhattam. Vele ez is elvész. Bár most van rengeteg ötletem, nem tudok rendszerességet ígérni az ilyen történetekbe. Lehetnek olyan időszakok, amikor hetente jön új, de lehetnek olyanok is, amikor csak havonta.

- Akkor közte meg marad csak a fordítás?

- Na ehhez két mondanivalóm is van - mosolyogtam.

- Akkor kezdjük az egyikkel!

- Egyik: Attól, hogy nem lesz ilyen új, hosszabb történet, nem kell még szükségszerűen a saját alkotásaimat is hiányolni. B történeteit most hanyagolom és az M-történetekből is nagyon megfontolom, mit írok meg. Sorina-történetekre pedig amúgy sem lehet túl sűrűn számítani. A B-vel a föld körül és az M kalandjai című sorozataim viszont jól beváltak. Javarészt azok fognak futni két hosszabb történet között. Illetve, előfordulhatnak olyan ötletek is hébe-hóba, amik szintén csak egy egy-két-három oldalas történetet igényelnek. Azok is feltűnhetnek.

- Értem. És mi a másik?

- Másik: A fordítás. Szó se róla, élvezem. Én is olvasom a többi író erotikus történeteit, magyarul és angolul is. Ha pedig van valami jó, szívesen fordítom. Viszont ezzel egyre több probléma akad.

- Na, mesélj!

- Először is, alapvetően azzal indult az egész fordítás-dolog, hogy olvastam volna angolul, de csak olvasva nem állt össze a fejemben a történet. Arra pedig, hogy minden fontos szónak utána nézzek, mint jelent, úgy tudtam a legjobban rávenni magam, ha közben fordítottam a történetet. Viszont, most már fejlődött annyit az angolom, hogy azokon az oldalakon, amiket látogatok, a történetek kilencven százalékát fordítás nélkül olvasva is megértem.

- Másodszor - folytattam -, a fordítás sajnos nem úgy megy, hogy leülök és mondatról mondatra haladva előre fordítok le mindent. Ha valaki egy történetet ír, legalább vázlatosan megvan a fejében a történet. Hogy mit akar mondani, hova akar eljutni. Kis túlzással, minden szó utal valamennyire előre is. Ezt ő tudja és a történet előrehaladtával az olvasó is átlátja.

- Érdekes, ez eddig nekem fel se tűnt.

- Mert ha csak olvasunk, ennek vajmi kevés a jelentősége. Értjük, miről van szó, maximum félreértjük, de utólag ezt tudattalanul is korrigáljuk. Vagy épp az a történet csattanója, hogy kiderül, hogy ez mégse így van, hanem úgy. De ha olvasás közben fordítod is egy másik nyelvre, már egészen más a leányzó fekvése. A fordítónak minden szövegrészlethez meg kell találnia a megfelelő szövegalakot a másik nyelven. Ha pedig nem tudjuk egész pontosan, hova vezet a történet, egy-egy szót nagyon félrefordíthatunk. Illetve, nehezen találhatsz két olyan nyelvet a világon, ami csak megközelítőleg is hasonló sémára épül. Talán az olyan közeli rokon nyelvek, mint a szláv nyelvek ilyenek, de mivel azokból egyet se beszélek, nem tudom. De a lényeg, a fordító egyben értelmezi is a szöveget és mérlegeli, ezt hogy érdemes átültetni a másik nyelvre. Ha magyarra fordítunk, nem száz százalékban egy angol történetet fordítunk le magyarra, hanem az angol történetet elmeséljük magyarul. A magyar nyelv és agy logikájával. És hogy ez kijöjjön, az angol szövegből bizonyos szavakat, mondatokat, gondolatokat ki kell hagyni, másokat meg betoldani. Ez a történet lényegén nem feltétlenül kell hogy változtasson bármit is, de ahhoz, hogy magyarul ne hasson nagyon idegennek, elengedhetetlen.

- És hol itt a probléma?

- Ott, hogy honnan tudod előre, mit vehetsz ki? Belefutottam már olyanba, hogy egy szófordulatot egyszerűen kihagytam, vagy nem következetesen ugyanúgy fordítottam mindig, és csak sokkal de sokkal később derült ki, hogy kellett volna.

- Az ciki - húzta el a száját Nikó.

- Az. És ezt csak akkor tudod kiküszöbölni, ha fordítás előtt végigolvasod a történetet. Illetve, ez az egyszerűbb megoldás. A bonyolultabb, ha utólag javítgatod a fordítást, de az nagyon sziszifuszi munka. Viszont ha én eleve azért fordítok, hogy értsem, miről szól a történet, ez már önmagában paradoxon.

- De most már nem kell neked a fordítás közben, hogy értsd.

- Szerencsére nem - bólintottam. - Viszont az, hogy elolvasom, aztán fordítom, kétszer annyi idő. Minimum. És már így is néha bajba kerültem, hogy tartsam az iramot a posztolással, ami elég kellemetlen egy saját kedvtelésből fenntartott blognál.

- Hát ja. De, jól sejtem, hogy van megoldás-ötleted?

- Igen, van. Nevezetesen, mostantól elsősorban olvasom az angol történeteket is. Azokból, amik most futnak, a Versusra eléggé ráuntam én is és rájöttem, hogy nem nagyon tetszik, így valószínűleg nem folytatom. Az Egyiptom hercegét és a Cowboyokat viszont fordítom még, de csak olyan ütemben, ahogy lesz hozzá kedvem és lesz rá időm. Igyekszem nem nagyon sok időt hagyni két rész között, de hónapok simán előfordulhatnak. Új történeteknél viszont először olvasok, utána, ami tetszett és érdemes fordításra, azt elraktározom magamnak, és ha lesz időm, fordítom. Ez viszont az jelenti, hogy sokkal ritkábban lesz majd új fordítás.

- Vagyis kevesebb lesz a történet?

- Igen is meg nem is. Teljesen lefordított történet sokkal kevesebb lesz. Nem tudom mennyi és milyen sűrűn, ezt mindig az aktuális helyzet dönti majd el. Mennyi időm, energiám és kedvem lesz? Épp milyen a felhozatal, ilyenek. Viszont! Ha már olvasgatom az ilyen történeteket, és találok jókat, miért ne szólhatnék az olvasóimnak is? Tudom, nem ért mindenki ilyen jól angolul, sőt, lehetnek, akik egyáltalán nem. Az ő kedvükért a legjobbakat le fogom majd fordítani idővel. Azok kedvéért viszont, akik értenek elég jól angolul, azokhoz az elolvasott történetekhez, amiket érdemesnek tartok rá, írok ajánlót, és megadom a linket, hol lehet elolvasni. Aztán, lehet, az így ajánlott történetek némelyikét később le is fordítom és kiposztolom magyarul.

- Érdekes ötlet - gondolkozott el Nikó. - Egyébként, még az is lehet, hogy ha valaki egy szót se tud angolul, az is élvezni fogja ezeket az ismertetőidet. Elvégre, lehetnek olyan olvasóid, akik a stílusodat szeretik elsősorban. Nekik pedig az ilyen is élvezetes lehet.

- Merem remélni én is, hogy így van - mosolyogtam. - Viszont, azt leszögezem, elsők a saját történetek. Remélem, oda nem jutunk el, hogy időhiány miatt választanom kell, de ha mégis, előbb fogok saját történetet írni és csak aztán ismertetőt.

- Ennek pedig van egy olyan következménye, gondolom, hogy azt se tudod, ismertetők milyen sűrűn lesznek.

- Pontosan. És természetesen ez is függ a felhozataltól.

- Akkor mit tudsz biztosra ígérni?

- A biztos az az, hogy lesznek saját történetek, azon belül B-vel a föld körül, M kalandjai és hosszabb történetek változatos témákban biztosan, M-történetek és Sorina-történetek nagy valószínűség szerint, B-történetek pedig még kérdésesek. Lesznek fordítások és lesznek angol nyelvű történetekhez ismertetők-ajánlók. Illetve biztos az, hogy heti minimum egy, de szinte biztosan legalább kettő történet lesz a jövőben is. Ezekből egy, de inkább kettő szinte biztosan saját történet lesz. Azt viszont, hogy melyik történettípus milyen sűrűn jön, nem tudom megmondani előre, ahogy az ismertetők gyakoriságát se. Lesz mindegyik, nem túl ritkán, de a pontos gyakoriság mindig csak ad hoc jellegű. Illetve, még egy biztos, a heti ajánlat is marad, változatlan formában.

- Akkor nagy, de érdekes változások elé nézünk - mosolyodott el Nikó.

- Úgy tűnik - viszonoztam gesztusát.

- És - vett lendületet és felült - lehet ez a végszó is. Úgyis elfogyott az üzemanyag - rázogatta fejjel lefelé kiürült sörös dobozát.

- Azon könnyen segíthetünk - nevettem és a táskámért nyúltam, hogy elővegyek még két adagot. - Attól, hogy a témának a végére értünk, még ihatunk.

- Akkor, igyunk! - fogadta el a felé nyújtott dobozt és felém intett vele, majd visszaheveredett a fűbe. - És, már csak egy kérdés maradt.

- Ki vele!

- Mikor beszélgetünk legközelebb?

- Nem tudom még - vontam vállat. - Legkésőbb jövő májusban, a blog születésnapja alkalmából. De ha lesz valami apropó addig, akkor szólok és összefuthatunk.

- Jól hangzik.

- Addig gyűjtsd a kérdéseket is!

- Rajta leszek - kacsintott.

Hamarosan kellemes csend borult ránk és csak feküdtünk egymás mellett, a sört kortyolgatva, miközben figyeltük a lassan lemenő nap fényében tovaúszó felhőket.

*************************************************************

Esetlegesen felmerülő kérdéseiteket szeretettel várom akár bármelyik történet alá kommentben, akár, ha privátban szeretnétek megtenni, a 19brigi89@gmail.com mail-címre. (Aki nem kérdést szeretne feltenni, csak privát üzenetet küldeni nekem, az írhat a brigi898@gmail.com címemre.) Az ilyen kérdésekre ott, helyben nem biztos, hogy fogok válaszolni. Sőt, nagyobb a valószínűsége, hogy nem, de amit fontosnak tartok, vagy sok mindenkit érdekel, az bekerül a következő Beszélgetések Sinarával-részbe.