M Santorinin 3. rész - Party night

Lüktet a forró éjszaka, tombolnak a csajok. Csoda, ha a végén M is ott köt ki?

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon

*****************************************************************

Hangos dübögés töltötte meg a szobát. A szemem úgy pattant fel egy másodperc alatt, mintha eddig csak a héjai közé száradt csiparéteg tartotta volna vissza, kirántva épp kezdődő álmomból.

Az elmúlt napokban alig aludtam valamit. Clarie, a strandon megismert lány tegnap este utazott haza. Addig pedig minden pillanatot kihasználtunk, hogy élvezzük a sex onnthe beach-t. Bár gyakrabban inkább beach nélkül. Mire pedig most álomra hajtottam a fejem, hirtelen...

Tekintetem az asztalomon békésen pihenő laptopomra rebbent. Első gondolatom az volt, amiért végeredményben elsősorban eljöttem Santorinire. Az írás azonban nem nagyon haladt. Azóta az ötlet óta, amit a Jaddal való sétánk ihletett, még csak le sem ültem a géphez. Ha megrendelésre dolgoznék, már rég nem lenne munkám. Ötletem viszont így se.

De a hangot nyilvánvalóan nem a kikapcsolt, némán pihenő masina adta ki. Akkor már komoly bajok lennének, ha az a gép, még bekapcsolt állapotban is, így megremegtetné a szobát.

Agyam kezdett lassan kitisztulni és beszűkült elmém már többet is felfogott a világból, mint ami csak karnyújtásnyira vett körbe. Igen, a hang nem innen jött. Nem a szobából, hanem odakintről. Ütemes dübbenések, mint amikor valaki egy különösen erős hangú dobot ütöget. De, ahogy felültem és elkezdtem fülelni, lassan kihallottam a körülötte vibráló zenét is.

Nocsak, buli van? - futott át az agyamon. Nekem meg nem szóltak.

Bár, minek is szóltak volna. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nagy partiarc. Haverokkal szívesen leiszom magam az agyagos humusz alá és szétrúgom a garzonlakás oldalát, de amikor zene van, meg tömeg, meg tánc, na azt M messziről elkerüli. Ráadásul most este hamar ki is dőltem, az órám tanúsága szerint pedig már bőven éjfél után járt az idő. Ha valakinek spontán bulizhatnékja támad, miután lemegy a nap a strandon, nyilván csak arra gondol, hogy engem felkeltsen. Ennyire még én se vagyok nagyképű.

Azonban az egész mégse hagyott nyugodni. Nem jeleskedek a női megérzésekben, sőt sok más női dologban sem. Sokan hülyéskedtek már azzal, hogy az ikertestvéremmel, B-vel egyikünknek fiúnak kellett volna születnie, de végül a testünk mindkettőnknek egy lányé, az agyunk viszont, bizonyos szinten, egy fiúé lett. Azonban azt még így is éreztem, hogy valami itt nincs rendben. Pontosabban rendbennek rendben van, de mégis... jobb lenne az egésznek utánanézni.

Kinyújtóztattam hát elgémberedett tagjaimat és ropogva forgattam meg nyakam. Sosem kényelmes csak úgy beesni az ágyba, de most este nem volt sokkal többhöz erőm. Semmi kedvem nem volt megfésülködni, így inkább egy szoros lófarokba kötöttem vállig lelógó hajamat, hogy ne tűnjön olyan kócosnak, összegyűrődött nadrágom helyett pedig, miután azt a bugyimmal együtt félrehajítottam, felkaptam bikinifelsőm mellé az elsőként kézre eső fürdősortomat.

A szálloda, amiben a főnök, a többi alkalmazottal együtt elszállásolt, a klasszikus értelemben nem volt teljesen szállodának nevezhető. Sokkal inkább egy rakat tipikus, fehér falú, lapos tetejű, kék ablakos és ajtós görög házacska volt egymás hegyén-hátán, kör alakban elrendezve. A kör utca felé áttört bejárati részénél volt a tulaj lakása, közepén pedig, az apartmanok között fennmaradó üres részen, egy méretes medence, teraszok, napágyak és minden, ami a nyaraláshoz kell.

És valóban, alighogy csökevényes női megérzéseimet követve abba az irányba fordultam, arcul csapott a tomboló zene, a vidám kiáltozás és a buli sok egyéb hasonló zaja. A medence körül már állt a bál, és a résztvevők illuminált állapotából, meg a különböző gyűjtőhelyeken heverő üres üvegekből ítélve, már egy ideje ebben az állapotban is lehetett.

Miután azonban kidörgöltem szememből az álmot, sok kivetnivalót nem is találtam benne.

Amikor az ember meghallja, hogy egy felkapott turistaparadicsom frekventált helyén éjszakába nyúló medencés bulit rendeznek, rögtön meglódul a fantázia és Hugh Hefner villájának történéseit megszégyenítő képek rajzolódnak ki a kéjsóvár elmékben. Félmeztelenül bulizni viszont nem csak a playmate-ek és a szépségkirálynők szeretnek. Azt pedig figyelembe kell venni, hogy az ilyen helyekre kik járnak szórakozni. Például az elmúlt napokban Santorinin is több német szót hallottam, mint bármi egyebet együttvéve. És, bár sok tekintetben minden tiszteletem a németeké, ha a markos Berták és Ilsék beveszik magukat valahova nudizni, én a szemem épsége kedvéért onnan inkább a lehető legtávolabb maradok.

Itt azonban aggodalomra a legkevésbé sem volt ok. Sőt, még az is megfordult a fejemben, talán továbbra is álmodok, amikor megpillantottam a különböző fényforrások által megvilágított buliteret.

A tábori lámpák, lobogó fáklyák és egyéb alkalmatosságok fényében mindenfelé karcsú testek vonaglottak. Nehéz a ritmust tartami, amikor már az emberben dolgozik egy kissebb üvegnyi ouzo, megötözve egy kis grappával, de nem is ez a lényeg. Olyankor már nem számít semmi, le lehet dobni a cicifixet és mindent bele! Hadd örüljön csak M szeme!

Tényleg mintha egy édes álmomat szemléltem volna a karcsú, fiatal testekkel, a lengő formás mellekkel és a medence vízében meg annak közvetlen közelében folyó, vízgőztermelően forró jelenetekkel. De ez mind a valóság volt, a miértekre és a hogyanokra pedig a választ végül a tömeg kellő közepén pillantottam meg. A szemkápráztató hölgykoszorúban ugyanis ott rázta magát egy középmagas, karcsú, halványan barna bőrű tizennyolc körüli lány, gondosan felzselézett rövid fekete hajjal.

- Jad! - üvöltöttem túl a zenét, miközben utat törtem magamnak az emberek között.

Amikor barátnőm meghallotta a nevét, kérdőn a hang forrása felé fordult és rám mosolygott.

- Jó reggelt, barnamedve! Vége a téli álomnak?

- Ki ez a sok ember? - néztem körbe az ismeretlen gyönyörtömegen.

- Nem mindegy? - volt vállat. - A parton ismerkedtem össze néhányukkal. Bulizni akartak, meg én is.

- Szóval ide hoztad őket orgiázni? - Igyekeztem komoly képet vágni, de szám sarkában nekem is ott bujkált a vidám mosoly.

- Nyugi, M! - nevetett fel belőle a már elfogyasztott alkohol. - Inkább élvezd a bulit!

- M? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Jad egyik táncpartnere. Vele nagyjából egyidős lehetett és az a számomra felfoghatatlan alkat, aki szemmel láthatóan természeténél fogva rendelkezik egy topmodell karcsúságával, hosszú combjaival és formás melleivel. Bár az összhatás tizennyolc-tizenkilenc év körülire taksálta, az arca viszont egy sokkal fiatalabb tinilányé volt, amit csak jobban kiemeltek a medence jótékony hatásaként bőrén csillogó vízcseppek és vizesen fejére simuló, váll alattig érő feketébe hajló barna haja. - Szóval te vagy M? - csillogott a szeme. - Én Chrissy vagyok. Jad sokat mesélt rólad.

- Úgy lenne? - kacagtam fel és barátnőmre pislogtam.

- Ne rám nézz! - kacagott ő is.

- Ne is! - érintette meg Chrissy az arcom, hogy maga felé fordítson. - Inkább rám figyelj!

Azzal mindenféle édes koktél ízét árasztó ajkait az enyémekre tapasztotta. Nem tudom, mit mesélhetett neki Jad. Talán a kalandjaimat vesézte ki, vagy azt, hogy mekkora nőfaló vagyok... Egyik se tudom, mitől vonzhatta ennyire ezt a lányt, de nem is érdekelt. Karjaim karcsú dereka köré fonódtak és viszonoztam édes csókját.

- Na ez a beszés! - kacagott Jad. - Üdv a buliban, tesó! Jó szórakozást! Hozok is neked valami piát.

- Mi addig beszélgessünk! - fonta nyakam köré karjait Chrissy, miközben ajkai épp csak annyira távolodtak el enyémektől, hogy a szemembe nézhessen.

- És miről szeretnél beszélgetni, gyönyörű? - vigyorogtam én is, mintha máris elfogyasztottam volna a Jad által beígért alkoholmennyiséget.

- Nem tudom - rajzolgatott köröket tarkómra mutatóujjával. - M... Amúgy honnan jön ez a név? Először meg nem mondtam volna, hogy egy ilyen szép nőt takar.

- Nem számít - simogattam a derekát. - Hosszú történet.

- De engem érdekel - csókolt meg lágyan.

- Rövidítés. Magyarul van. Hosszú lenne elmagyarázni.

- Magyarul? - nézett rám érdeklődve.

- Aha. Egy kis ország nyelve innen északra, nagyjából félúton Németország felé.

- Egzotikusan hangzik - mosolygott kacéran, mire én nem tudtam megállni, hogy felnevessek.

- Ha te mondod.

- Én - csókolt meg szenvedélyesen. - Mondj valamit... magyarul!

- Valamit? De mégis mit?

- Bármit? - mosolygott szélesen, miközben szemei vadul csillogtak. - Csak az érzés miatt.

- Így nem tudom, mit mondjak - kacagtam fel.

- Hm... Akkor talán ez segít - váltott huncutra a mosolya és ismét megcsókolt, majd keze végigsimított hasfalamon és utat talált magának sortom alá.

Hangosan felnyögtem és éreztem, ahogy szája még szélesebb mosolyra húzódik, amikor rájött, a fürdősort alatt nem viselek semmit.

- Akkor lássuk, ettől megered-e a magyar nyelved - vigyorgott és lejjebb tolta sortom, miközben elém térdelt.

- Ó, egek! - nyögtem fel önkéntelenül is az anyanyelvemen, amikor ajkai megérintették ágyékomat.

- Na ez a beszéd. - Alig hallottam hangját a zenén keresztül. Tovább azonban már nem is kellett, mert szája egészen mással volt elfoglalva, mielőtt nyelve belemerült barlangomba.

- Látom, nem vesztegetitek az időt - kacagott a visszatérő Jad.

Chrissy észrevenni se látszott, csak kezeit combomra simította, miközben tovább folytatta nyelvmunkáját. Én pedig közben meghúztam a frissen érkezett sörömet, az alkohol pedig szinte azonnal szétáradt az agyamban.

Mint már mondtam, nem vagyok egy különösebben bulizós fajta. Azonban egy-két üveg sör után már önfeledten élveztem Chrissy és Jad társaságát.

Az emlékek egyre homályosabbá váltak. Chrissy addig kényeztette járatomat, amíg már alig tudtam állni, majd valahogy átpártolt a közben mellettünk szórakozó Jadhoz. Arra még emlékszem, hogy viccelődök vele, lenyúlja a csajomat, meg egy vállba bokszolásra, a víz csobbanására, forró csókokra és éteri élvezetre...

Már jócskán benne jártunk a délelőttben, amikor az ablakon betűző nap magamhoz térített. Nem tudom, hogy kerültünk vissza a szobámba. Chrissy eltűnt, de emlékeimben élő homályos, cseresznyeszerű illatát ott éreztem párnámon és lepedőmön. Engem a padlón ülve, az ágynak támaszkodva nyomott el a buzgóság, Jad meg úgy feküdt anyaszült meztelenül a földön, mint egy kiterített vadászzsákmány. Azonban hamarosan ő is nyöszörögni kezdett és lassan felemelte a fejét.

- Mi történt? - hunyorgott.

- Úgy tűnik, elaludtunk - kacagtam.

- Azt észrevettem - vigyorgott ő is kábán, miközben felült. - De az estéből emlékszel valamire?

- Nem sokra... az után, hogy lenyúltad a csajomat - próbáltam ugratni, de a rá villantott huncut mosolytól a másnaposság fájdalma hasított a fejembe.

- Hé! Ezt már megbeszéltük - nevetett. - Nem stoppoltad le, és amúgy is ő mászott rám.

- Ha te mondod - kuncogtam.

- Én. De... amúgy... mi ez az íz a számban - cuppogott nyelvével.

- Én is érzek valamit - koncentráltam a számban terjengő különös, alkohollal vegyes ízre.

Ismét bevillant a kép a medencébe csobbanásról és a karjaimban egy lányról közben. Először egyértelműen elkönyveltem magamban, csak Chrissy lehetett, de aztán kissé tisztábban bevillant a napbarnított bőr és a rövid fekete haj.

Szemeim Jadra villantak, aki azonnal elkapta a tekintetem és szája lassan elnyílt.

- Én... megcsókoltalak? - motyogta.

- Nagyon úgy tűnik - húztam el a számat félig kelletlenül, félig mosolyogva.

- De... a szituációt elnézve... nem biztos, hogy csak ennyi történt.

- Hé! A csókom már nem is volt elég, kisasszony? - kacagtam fel.

- Viccelsz? - horkant fel. - Többet nem is iszom annyit. Előbb nyalnám ki egy pirosseggű pávián sejhaját.

- Ebben egyetértünk. Szóval megyek is és kimosom a szám. Talán akad fertőtlenítő is.

Mire feltápaszkodtam és elverekedtem magam a fürdőszoba ajtajáig anélkül, hogy megbotlottam volna a saját lábamban, már mindketten nevettünk. Jad pedig hozzáfogott, hogy felkutassa a szálloda területén szétszórt ruháit, miközben én fogat mostam és igyekeztem elűzni a másnaposság hatásait.

Következő rész: M Santorinin 4. rész - Nyáreste

***********************************************************************

Ha tetszett, olvassátok el egy alapvetően más, de hasonlóan izgalmas kimenetelű party történetét is itt: A pincérnő

Citrus előzetes

Már előkészületben van a 10. fejezet. Az angol fordítását amint lehet, fordítom majd.
Addig is, itt van egy kis ízelítő.

A továbbiakért figyeld a Citrus 10. fejezet megjelenését a blogon!

B-vel a föld körül 2. évad

Közeli és távoli helyeken

Kara-kum, Türkmenisztán - A pokol kapuja

Atacama-sivatag, Chile - Sandboard

Manaslu, Nepál - Szellemhegy

Dzsaipur, Radzsasztán, India - Elefántünnep

Muszandam-félsziget, Omán - Sziklaugrás

Galstonbury, Anglia, Egyesült Királyság - Avaloni éjszaka

Naks-i-Rusztem, Irán - Nekropolisz

Puna de Atacama, Chile - Fagysivatag

Navidad-kráter, Chile - Feliz Navidad

Vadnyugat, USA - Nemzetközi vadnyugat

Karpathosz, Görögország - Szörflecke

Bhaktapur, Nepál - Utazás a múltba

Salar de Uyuni, Bolívia-Chile - Sótükör

Sótükör

Ahol az ég a földdel összeér, Szalma és B ott is találnak lehetőséget egy kis huncutkodásra.

B-vel a föld körül

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Szalma (első felbukkanás: Hegyek ormán) is.
Emellett a történethez kapcsolódik a Sandboard című B-vel a föld körül-kaland is, azonban annak ismeretének hiánya semmit nem von le ennek a történetnek az érthetőségéből és élvezhetőségéből. (Maximum az ismerete ad hozzá.)

******************************************************************************

A terepjáró lassan zötykölődve haladt végig a tájon. Monoton remegését még éppenséggel meg is lehetett volna szokni, ha nem rázza fel úgy a gyomromat, mint turmixgép a banánpépet. Pechemre azonban jelen körülmények között nem nagyon akadt más, amire koncentrálhattam volna. Bár... nézőpont kérdése.

Ahogy kitekintettem az ablakon, nem láttam mást, csak az elém táruló végtelen eget. Persze gyanús lehetett volna már egyből, hogy hacsak a régi, rozoga dzsip nem tanult meg lázas hirtelenséggel repülni, itt valami turpisság van a dologban, még akkor is, ha nem lettem volna eleve tisztában az érzéki csalódás mibenlétével. 

De még így is másodpercről másodpercre emlékeztetnem kellett magam, hogy az a szikrázó kék égbolt és a rajta úszó szegényes, szétszórt felhők, amiket magunk alatt látok, valójában ugyanazok, amit felpillantva vehetek észre. Pontosabban a tükörképük. 

Az illúzió azonban olyan tökéletes volt, hogy a csalást tulajdonképpen semmi más nem buktatta le, csak amikor nyakamat nyújtogatva figyeltem járgányunk masszív kerekeit és a körülötte felcsapódó vizet.

Aki békés, tiszta időkben figyeli a hullámzó Balaton vagy kisebb halastavak felszínét, könnyen ihletet kaphat a víz síkján megjelenő tükörképektől. Az azonban kótyonfityisz sem ahhoz képest, amit ez a hely produkál.

Pláne, hogy itt tulajdonképpen nincs is tó. Legalábbis ember azt nemigen láthatott itt. Ugyanis a végtelennek tetsző, több mint tízezer négyzetkilométeres medret kialakító Michin-tó már az első felegyenesedett majomivadékok ide érkezése előtt, több tízezer éve kiszáradt.

Azonban a természet nem adja egykönnyen magát. Mit számít, hogy a hatalmas víztömeg mára semmivé lett és a benne oldott só most vastag rétegben, szárazon fedi a felszínt? Elég csak egy kiadós esős évszak, és mintha megelevenedne a hajdan volt táj. Sőt, Földanya még rá is kontráz, annyi lapáttal rátéve az általunk is ismert víztükrökre, hogy a végén az embernek már az se tűnik fel, hogy nem az eget bámulja maga alatt, és ebben még az se segítene, ha látná a horizonton, amint elválik egymástól a víz és az ég. Itt ugyanis még ezt se fedezhetik fel a kutató szemek.

Ha pedig a rekkenő hőségben elpárolog a felszínt borító kékség, a bámészkodó szeme elé tárul a végtelen fehér pusztaság, a sóból összeálló, méhkaptárszerű formákat mutató sivatagos táj. Ez ugyanis a világ legnagyobb sósivataga, és hogy ne adjuk alább annál, aminél feltétlenül muszáj, ráadásnak még a tengerszint felett legmagasabban fekvő is.

De hát nem is várhatunk mást a dél-amerikai muchacoktól. Ha valami magas, hosszú vagy nagy, az itt megtalálható. Sivataguk is van elég homokból is. De ha valaki sóra vágyik, csak fel kell ruccanni a bolíviai Andok bő 3600 méteres fennsíkjára, és íme, a perzselő napfényben fürödve itt is van a Salar de Uyuni.

De, apropó, ha már perzselő napfény és rekkenő hőség...

Kezem szinte önmagától emelkedett fel, hogy mutatóujjam pólóm nyakába akasszam és kis lebegtetésével igyekezzek utat engedni a letekert ablakon át beáramló menetszélnek. Bár a sivatagot definíció szerint nem a hőmérséklet, hanem a párolgás mennyiségét jelentősen alulmúló évi csapadékmennyiség határozza meg, latin-amerikai barátaink még ebben sem fukarkodtak. Most örültem igazán, hogy az esős évszak végét választottuk erre a kis kirándulásra, és nem a nyári nap néha negyven fokos rekkenő hőségében indultunk el. Azért ennél még a kocsiban mellettem csücsülő Szalmának is több esze volt, bár amilyen tökkel ütött, kinéztem volna belőle, hogy akkor is nekirongyol az útnak.

Helyi barátaink nagyon hálásak is voltak és jókedvűen sziesztáztak az első üléseken, ahogy minimális kormánymozgatás mellett robogtunk át a készülő este uralta, tükörszerű tájon, miközben mi, a két magyar meg még most is meg akartunk pusztulni a hátsó ülésen a melegtől.

- Miguel! Messze vagyunk még? - fújtattam, előttem ülő sofőrünk tarkóját bámulva,

- Mi az, chicka, máris meguntad az Uyunit? - viccelődött.

- Vagy talán mégiscsak melegebb időt kellett volna választanunk? - kontrázott rá az anyósülésen rötyögő José.

- Kapjátok be mindketten! - morogtam.

- Nagyon szívesen, chicka. - Bár alig láttam valamit Miguel arcából a füle mögül, így is tisztán ki tudtam venni a szélesre hízódó mosolyt.

- Inkább fogd be, te kujon, és állítsd le a motort! - morgolódtam, miközben oldalra néztem Szalmára. Bár barátnőm, szokásától eltérően, egy szót se szólt, de az izzadtságban úszó arcán megjelenő apró mosoly meggyőzött, ő is inkább megállna egy kis pihenőre, mielőtt kiderítenénk, Miguel mellébeszélése még pontosan hány kilométert is jelent.

Sofőrünk nem szólt egy szót se, csak hangos kacagás közepette engedett a gázpedálon sziesztázó lába izmainak feszülésén.

Ki se vártam, hogy terepjárónk teljesen megálljon. Amikor már épp csak a lendület lökött előre minket valamicskét az egyenletes terepen, azonnal feltéptem az ajtót és keljfeljancsiként pattantam ki a végtelennek tetsző ürességbe.

Különös érzés volt, ahogy ott ácsorogtam. Bár éreztem talpam alatt a talajt, amit épp csak pár centi vastagon fedett víz, még ahhoz is alig elegendően, hogy bakancsom orrát ellepje, valahogy mégis az az érzés kerülgetett, mintha a határtalan fellegek között lebegnék. Mindez azonban elenyésző jelentőséggel bírt ahhoz képest, amikor lehunytam a szemem és végre magamba szívhattam csak ennek a vékonyka vízrétegnek a kipárolgását is.

- Mindjárt jobb - mosolyodtam el és lassan kinyitottam a szemem, hogy végignézzek a tájon.

Bár a Salar de Uyuni felszínét még mindig szinte teljes egészében víztükör borította, mégse volt teljesen egyhangú a látvány. Néhol a természet erői által összehordott kis sóbuckák emelkedtek, máshol ezeknek a környéken folytatott sóbányászat következtében, emberi erővel emelt testvérei. A távolban pedig felderengtek az Andok égbe szökő csúcsai.

Az irányérzékemet már rég elvesztettem, így nem tudtam volna megmondani, ezek még a Bolívia földjéből magasra szökő vonulatok, vagy már a chilei Andok ormait látom, mindenesetre üdítő látványt nyújtottak a végtelent megtörő robusztusságukkal.

- Sócsata! - kiáltott fel hirtelen mögöttem Szalma, és mire észbe kaptam volna, már éreztem is a tarkómon szétplaccsanó nedves sógalacsint, amit valahonnan a víz felszíne alól halászhatott ki.

Mire megpördültem, már csak vidáman kacagó arcát láttam, amint lehajolt, újabb adag muníciót gyüjteni. Bőrén az izzadtság helyét átvette a rácsapódó pára nedvessége, szemeibe pedig visszatért a szokásos csillogás.

- Na megállj csak! - húzódott mosolyra a szám és már lendítettem is lábam, hogy belőle is hangos kacagást csaljak elő az arcába fröccsenő vízzel.

Célom azonban elértem. Mire észbe kapott, már rohantam is felé, ő pedig inkább félbehagyta a sógolyó-gyártást és hangosan sikoltozva futásnak eredt.

Az túlsó kínálkozó alkalmat megragadva elrugaszkodtam a talajról és megragadtam derekát, magammal rántva őt a földre. Sikolyai elhaltak, hogy helyüket ismét harsány kacagás és az azon áttörő nyöszörgés vegye át, ahogy hevesen csikizni kezdtem.

- Jól van, jól van! Feladom - nevetett.

Letámaszkodtam mellé a vízzel borított sófelszínre és csak figyeltem, ahogy a nevetéstől összeráncolódott vonási kisimulnak, üde kék szemei pedig felmosolyognak rám. Nem állhattam meg, hogy tekintetem lassan lejjebb kalandozzon, végigmérve erős lábait, karcsú derekát és vékony trikóját, ami most egy az egyben tapadt rá nedves bőrére, kirajzolva felsőteste tökéletes vonalait. Az egy dolog volt, hogy Szalma nem szeretett melltartót hordani, pláne az ilyen hőségben, azonban én a helyében nem vállaltam volna be egy ilyen vízben hempergés kockázatát ebben a szerelésben. Ő azonban szemmel láthatóan élvezte, ahogy tekintetem a felsője alól arcon ütően tisztán előrajzolódó domborulataira szegeződik. Huncut mosolyom pedig akkor sem tűnt el, amikor ismét tengerkék szemeibe néztem, ugyanis vonásai épp így tükrözték arckifejezésem, mint a köröttünk elterülő víztükör a felé boruló eget.

Láttam a szemeiben a csintalan szikrákat.

- Hé, chickas! - kiáltott fel Miguel, magára vonva mindkettőnk tekintetét. - A világért se zavarnánk meg a párocskát, de indulnunk kellene, ha még sötétedés előtt oda akarunk érni.

Széles vigyorából látszott szavai őszintesége. Bár nyilvánvalóan nem az önzetlenség hajtotta, hanem az élvezet, hogy az ő szemei is, ha csak vizuálisan, de csöcsörészhetnek keveset Szalma halmaival.

- Ahogy akarod, amigo - segítettem fel Szalmát, miközben egy kárörvendő mosolyt küldtem sofőrünk felé. Ő azonban ezzel mit sem törődött, csak José társaságában visszaszállt a dzsipbe, hogy miután mi is ismét kényelmesen elhelyezkedünk hátul, tovább indulhassunk.

Valóban nem lehettünk már távol, tekintve a Nap előrehaladott állását pályáján és Miguel továbbra se túl nagy sietségét.

Azért a latin-amerikaiak se voltak hülyék. Kihasználták, amit a természet adott nekik, és a Salar de Uyuni közepén, a sóbányászat mellett, a kitermelt anyagból gyúrt téglákból egy helyre kis szállodát is összetákoltak. Ott terveztünk megszállni éjszakára, mielőtt tovább indulunk Chile felé.

Azonban, ahogy Szalma még mindig vigyorgó arcába és huncutul csillogó szemeibe néztem, erősen sejtettem, hogy a sófalak között kialakított sóágyon, a Migueltől és Josétól természetesen elszeparált külön szobánkban, ma éjjel nemigen lesz alvás. A ránk rakódott sós víz ilyen vagy olyan módon való lepucolása viszont annál inkább.

*****************************************************************

Ha tetszett, egy másfajta sivatagért és egy másfajta illúzióért olvasd el ezt is: Sivatagi illúzió

Thor, a villámlás istene 12. rész - Volt egyszer egy Midgard

Előzmény: Thor, a villámlás istene 7. rész - Az istenbomba 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Thor, a villámlás istene 11. rész - Az istenbomba 5. fejezet