Noemí V. rész

Előzmény: Noemí I. rész
Közvetlen előzmény: Noemí IV. rész
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara

*****************************************************

18. fejezet

         Noemí kinyitotta Terrinek az ajtót, és miután a lány belépett, ő is követte. A fiatalabb nő levette a kabátját, és lerúgta cipőit sajgó lábairól, hogy utána rögtön az ablakhoz lépjen, most már a meleg szobából bámulva a fákat befedő gyönyörű fehér havat. Összefonta karjait a mellkasa előtt, és csak bámulta a fényes fehér éjszakát. Felsóhajtott, miközben hallgatta Noemí motozását a nappaliban, ahogy ő is leveszi a kabátját, a kardigánját, és lerúgja a cipőjét. Könnyek töltötték meg a szemeit. Egyedül érezte magát. Tele volt vágyakozással, és, ami a legrosszabb, összezavarodott.
         Noemí felnyögött, és megmasszírozta a lábát.
– Ez a lábfájás egyszer kicsinál – motyogta, mielőtt próbaképpen ismét ráállt volna. Terrire nézett, aki még mindig a hatalmas ablak előtt állt. Oda lépett hozzá, és gyengéden megérintette a vállát. – Terri! Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan. A lány elhúzódott, és leszegte a fejét.
– Sosem volt még ilyen szép karácsonyom, Noemí. Soha – suttogta elfúló hangon, és majdnem sírva fakadt.
Noemí a nevét suttogta, és átölelte a lány derekát, végigsimítva a hasán. Megcsókolta Terri tarkóját. Érezte, hogy a szíve egyre hevesebben ver a lány testének érintésétől. Az a bársonyos haj az arcához simult és a friss eperillat betöltötte az orrát.
– Ez csak a kezdet, Terri. Nincs okod félni. Ennél már csak több következik, meglásd! – suttogta, mélyen beszívva a lány illatát. – A családom imád téged. Sőt, igazából ők már a te családod is.
Terri beharapta az alsó ajkát, és élvezte Noemí érintését, ahogy átkarolja őt, és simogatja a hasát. Megfordult, homlokát a nő állkapcsához nyomba. Érezte, hogy Noemí elfordítja a fejét, és a nő lehelete megcsapta a homlokát, ahogy a puha ajkak megérintették a bőrét.
– Noemí – suttogta, érezve, ahogy az erős test a hátának feszül, és beszívta a körülöttük lengő erős illatot. – Olyan egyedül érzem magam – suttogta elhaló hangon.
Mielőtt még folytathatta volna, Noemí ajkai az övéihez préselődtek, ahogy gyengéden, tapogatózva megcsókolta őt. Az a lágy érintés, az ajkaik találkozása elektromos ütésként érte Territ. Nem tudta visszatartani a nyögést, ami feltört a torkán, de közben önkéntelenül is kinyitotta a száját, utat engedve Noemí nyelvének. Átengedte magát a nő akaratának, aki megmarkolta a vállát, és teljesen maga felé fordította őt.
         Terri megfordult, ajkaik ismét találkoztak, testük pedig egymáshoz préselődött. Érezte, ahogy a baba rúg egyet Noemí hasa felé. Lüktetést érzett a lábai között, és minden izma megfeszült. A feje viszont hihetetlenül könnyűnek tűnt, ahogy egy újabb nyögés szaladt ki a száján.
         Noemí visszahúzódott, és megcsókolta a lány homlokát, halkan motyogva a nevét. Két keze közé fogta az arcát, és ismét megcsókolta. Ezúttal mélyebben és szenvedélyesebben.
– Terri…
Levegő után kapkodva mondta ki a lány nevét, miközben gyengéden simogatta az aprócska arcot, és tekintetük találkozott a félhomályban. Noemí ismét lehajolt. Szemei lecsukódtak, és ajkai ismét találkoztak a lányéival. Nyelve utat talált magának Terri széttárt ajkai között.
         Felnyögött, és csókjuk most lassabbá, gyengédebbé vált, ahogy felfedezték egymás száját. Terri kezei felszaladtak a karján a válláig, és ujjai belevájtak a kemény izmokba.
– Menjünk a hálóba, Terri! – suttogta. Nem tudott gondolkodni. Már nem csak csókolózni akart. Nem is várt válaszra, csak átvezette a lányt a sötét lakáson, be a hálószobába.
Terri lábai remegtek. Félt, nem lesz képes állva maradni, úgy lüktetett a forróság a combjai között. Még sosem érzett ilyet. Sosem lett úrrá még rajta ilyen szenvedély. Mintha a szíve ki akarna ugrani a mellkasából. Noemí az ágy mellé állt, és átkarolta őt, mielőtt ismét megcsókolta, vadul és szenvedélyesen. Felnyögött, ahogy Terri karjai összekulcsolódtak a nyaka mögött. Ez egyenértékű volt egy meghívással.
         Hátra csúsztatta a kezeit, és kizipzárazta a lány ruháját, miközben ajkaik egy pillanatra sem engedték el egymást. Felnyögött, ahogy Terri puha keze becsúszott a gallérja alá, és megérintette meztelen hátát. Lehámozta a ruhát a lányról, és végigcsókolta annak vállait, gyengéden harapdálva bőrét.
         Kikapcsolta Terri melltartóját, és gyengéden eltávolította azt, kezébe véve a telt halmokat.
– Ó, Istenem! Nem fáj? – érintette meg a kőkemény bimbókat a hüvelykujjával. Mintha elektromos áram száguldott volna át a testén ujjai hegyétől lüktető ágyékáig. Érezte, ahogy Terri megremeg érintése alatt. Gyengéden megcsókolta a lányt, csak egy pillanatra húzva el ajkait.
– Fáj? – lihegte, mielőtt ismét megcsókolta volna Territ. Szíve egyre hevesebben vert.
Terri hátra vetette a fejét. Mellbimbói csak még merevebben álltak Noemí érintésétől.
– Nem. Ez… – Szavai egy mélyről jövő nyögésbe olvadtak, ahogy Noemí lehajolt, és szájába vette az egyik mellbimbót. Hamarosan már az ágyon feküdtek egy szál bugyiban. Noemí a lány fölé hajolt, és feszes hasát a lány gömbölyű pocakjához nyomta, miközben a bimbóit szopogatta.
Terri beharapta az alsó ajkát. Ujjai végigszaladtak Noemí haján, arra ösztökélve a nőt, hogy folytassa. Sosem hitte volna, hogy ilyen csodálatos érzés kerítheti hatalmába, csak attól, ahogy kemény mellbimbói egy puha ajakpár közé simulnak. A gondolattól, hogy ez Noemít is felizgatja, ismét fel kellett nyögnie. Gyengének érezte magát, és képtelen volt ellenállni Noemí érintésének.
         Noemí felmordult, és lejjebb csúszott, hogy megcsókolja a lány feszes pocakját.
– Gyönyörű vagy, Terri. Olyan gyönyörű – suttogta, végigcsókolva a lány hatalmasra duzzadt hasát. Rá helyezte a kezét, és érezte, ahogy a baba rúg egyet.
– Terri! – nyögte. – Fáj, amikor a baba rúg?
Olyan ártatlannak tűnt most Terri szemében, ezekkel a naiv kérdéseivel. Képtelen volt szavakba önteni azokat a mély érzéseket, amelyek eltöltötték Noemí iránt. A nő feljebb csúszott, hogy mellé feküdhessen, és gyengéden megérintette az arcát.
– Fáj? – kérdezte ismét, Terri pedig csak megrázta a fejét. – Milyen érzés? – csókolta meg a lány csukott szemhéját és az arcát, mielőtt ismét az ajkaihoz ért volna.
– Mint… – kezdte Terri halkan. Ujjai végigfutottak Noemí haján. Egyszerűen képtelen volt gondolkodni. – Nem tudom. De nem fáj – nyögött fel halkan, amikor Noemí megcsókolta. Puha ajkai simogatták az övéit.
Terri átölelte a nő törzsét, és kezei végigsimították a széles hátat. Noemí egyre szenvedélyesebben csókolta őt, kezei pedig a lány melleire csúsztak. Megrázkódott, ahogy Terri ujjai is megtalálták maguknak az utat az ő melleihez, és morzsolgatni kezdték a bimbóit.
         Miközben Noemí bimbói megkeményedtek az érintésétől, a nő keze lejjebb csúszott, és behatolt a bugyijába.
– Teljesen benedvesedtél, Terri – suttogta a lány fülébe, gyengéden harapdálva a lány cimpáját. Terri beharapta az alsó ajkát, és felnyögött Noemí ujjainak érintésétől. – Minden rendben, Terri. Minden rendben. Megígérem, minden rendben lesz – suttogta a nő, miközben ujjai egyre mélyebbre hatoltak a lányba.
Terri háta megfeszült, lábai pedig ösztönösen széttárultak. Noemí hangosan zihált és mormogott a fülébe, miközben odalent simogatta őt. Aztán ismét lejjebb csúszott, Terri mellére tapasztva a száját.
– Ó, Terri! – nyögte, ahogy a szájába vette a lány bimbóit.
Aztán egy gyors mozdulattal lerántotta a lány bugyiját, és szopogatni kezdte a lány lüktető kelyhét. Territ mintha áramütés érte volna, ahogy Noemí arca a combjai közé fúródott, nyelve pedig mélyen belé hatolt. Lejjebb nyúlt, és belemarkolt Noemí hajába, miközben a vágy egyre magasabbra tört benne. Már azt hitte, belehal, ha ezt így folytatják. Felhúzta Noemí fejét, arra kényszerítve a nőt, hogy ujjait tolja a nyelve helyére. Nyitott szájjal csókolóztak. Terri majd elalélt, ahogy a száját betöltötte a saját íze Noemí ajkain.
         Terri ujjai a nő hátába vájtak, körmei fájdalmasan hatoltak a bőr alá. Felnyögött, ahogy a teste megfeszült. A lélegzete egy pillanatra kihagyott, ahogy testét tűzként öntötte el az orgazmus, az idő pedig szinte már beleolvadt az örökkévalóságba.
         Sosem érzett még ilyet korábban. A teste mintha elolvadt volna a gyönyörtől, ami végigszáguldott a testén, akár a tűz. Kezei az ágynak feszültek, ő pedig kontrollálatlanul nyögött. Aztán pedig csak lihegve feküdt. Nedves haja az arcára tapadt. Ágyéka továbbra is lüktetett.
         Noemí egy pillanatra sem engedte megnyugodni őt. Ujjait ismét a lány lábai közé dugta. Ő is hangosan zihált, ajkai pedig az érzékeny bimbókról ismét Terri szája felé mozdultak. Ajkaik egy szenvedélyes csókban találkoztak, Terri pedig a nő nyakának hajlatába temette az arcát, élvezve, ahogy Noemí mellei az övéihez préselődnek. Noemí ajkai most a homlokát csókolták, majd a szemöldökét, lehunyt szemhéját, orrát, arcát, és ahogy a lány feje felemelkedett, ismét megtalálták az utat az ajkaihoz.
         Lefeküdt az ágyra, és magára húzta Territ, átölelve a lányt. Terri biztonságban érezte magát az őt körülölelő melegségben, és átkarolta a nő derekát. Így aludtak el, egymás karjaiban.

***

         Noemí úgy tíz felé ébredt fel reggel. Keze még mindig az öt átölelő lány lábai között pihent. Felemelte a fejét, hogy végigpillantson magukon, tekintete pedig megakadt Terri hatalmas mellein és duzzadt hasán, valamint angyali arcán. Próbált elhúzódni, ahogy rátört a sokkoló felismerés, mit is csináltak. Lassan lehámozta magáról a lány kezeit, próbálva nem felébreszteni őt. Terri csak egyszer nyögött fel, míg végül Noemí fel tudott kelni az ágyból, és kilépett a szobából. Hátrasimította a haját, közben pedig orrát elárasztotta Terrinek az ujjaira ragadt nedveinek illata. A szájához tolta a kezét, és lassan lenyalta róla az őrjítő ízt. Emlékeibe idéződött a kép, ahogy Terri lábai közé csúszott, és megízlelte őt.
– Istenem! – nyögött fel, és a nappali felé vette az irányt.
Leroskadt a kanapéra, és a telefon után nyúlt, ami ott hevert az asztalon. Gyorsan tárcsázott, és lélegzetvisszafojtva várta a választ. Victoria végül fáradt hangon szólt bele.
– Vicki! – suttogta Noemí. – Vicki. Beszélnem kell veled.
Victoria elhallgattatta Michaelát, aki valami fertelmes zajt csapott a háttérben, Noemí azt tippelte, talán a konyhafelszereléssel.
– Mi az, Noemí? – kérdezte törődött hangon.
– Át tudnál jönni, kérlek? – suttogta a nő, és hátra fordult, hogy végignézzen a folyosón, attól félve, hogy Terri felébred, és megpillantja őt a folyosó végéről.
Victoria mondott valamit Michaelának, aki valami olyasmit válaszolt, ami akár beleegyezésnek is volt vehető.
– Nos, épp most készültünk reggelizni, de azt hiszem, erre sort keríthetünk nálad is. Michaela majd főz mindannyiunknak – mondta Victoria, Noemí pedig helyeselt. – Húsz perc múlva ott leszünk. – Azzal letette a telefont.
Noemí a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy lezuhanyozzon.
         Ígéretükhöz híven Victoria és Michaela pontosan húsz perc múlva meg is érkeztek. Michaela, tudva, hogy a másik két nőnek fontos megbeszélnivalója van, azonnal a konyha felé vette az irányt. Victoria átölelte a barátját, és az ablak felé vonta őt. Mindketten a havas tájat bámulták, arra várva, hogy Noemí belekezdjen.
– Mi a helyzet? – kérdezett rá végül Victoria, és leült az ablak elé.
Noemí is leült mellé, és csak a padlót bámulta.
– Történt valami az éjszaka – mondta ki hosszú hallgatás után.
„A fenébe is már!” – zsörtölődött magában Victoria, és a másik felé fordult, várva a folytatásra.
– Mi történt? – kérdezte meg végül.
– Terri – mondta ki Noemí és megrázkódott. – Ő és én… Mi… – Nem tudta folytatni. Végigfuttatta az ujjait a haján, aztán vett egy mély levegőt, és egy szuszra kinyögte az egészet. – Nem tudom, mi lelt múlt éjjel, Vicki. Esküszöm. Annyira akartam őt, hogy nem tudtam uralkodni magamon.
Amikor befejezte, Victoria fürkésző tekintetével találkozott, ahogy az tátott szákkal csodálkozva néz rá. Aztán, észbe kapva, megrázta a fejét, és sűrűn pislogva nézett a barátjára.
– Váó! – nyögte, aztán kajánul elvigyorodott. – Szóval – folytatta pajkosan –, milyen volt?
Noemí olyan erővel vágta vállba, hogy majdnem lelökte őt a helyéről.
– Ez rohadtul nem vicces, Victoria – köpte, felpattanva ültéből. – Én nem akartam ezt. Lefeküdt az öcsémmel, és az ő gyerekével terhes…
Victoria egy horkantással szakította félbe, miközben ő is felállt.
– És akkor mi a fasz van? – nyögte dühösen. – Ő itt van most? Gondját viseli a gyereke anyjának? Megadja neki azt a kényelmet, amire szüksége van? Az a lány nem az ő tulajdona, csak azért, mert egy gyenge pillanatában széttárta neki a lábát, Noemí.
A másik nő zavartan bámult rá. Nem szólt semmit.
– Mit érzel iránta? – folytatta Victoria lágyabb hangon, és megszorította a barátja vállát.
– Én… – kezdte Noemí, aztán viszont csak megrázta a fejét, és ismét csak a padlót bámulta. – Nem tudom – suttogta elgondolkodva. – Mintha csak egy álom lett volna, Vicki. Olyan jó volt megérinteni őt.
Victoria halkan kuncogott, de azonnal elhallgatott, amikor meghallották Terri lépteit, ahogy kivánszorog a hálószobából. Átöltözött egy sortba és egy bő pólóba, ami viszont még így is kidudorodott a pocakján. Victoria odalépett hozzá, és adott egy puszit az arcára.– Boldog karácsonyt, Terri! – mondta mosolyogva, megsimogatva a lány kidudorodó hasát.
– Boldog karácsonyt nektek is – terült szét egy álmos mosoly Terri arcán. Szemei lassan körbe mozdultak, amíg meg nem találták Noemít. Tökéletesen emlékezett az éjszakára, de nem szólt semmit, csak azonnal a konyha felé indult, reménykedve, hogy a többiek nem vették észre az arcát beborító pírt.
Noemínek remegtek a térdei, és egész teste elgyengült a vágytól. Nem akarta látni a beszédes vigyort Victoria arcán, ezért inkább ismét az ablak felé fordult. A másik nő azonban mögé lépett, átölelte, és megcsókolta a hátát és a nyakát.
– Vicki! – suttogta, magához szorítva a másik karjait. – Mit csináljak most? Mi lesz Camillával?
– Hé! Én is csak most tanulom ezt a kapcsolat-szarságot. Fogalmam sincs, mit mondjak neked – kacagott Victoria, Noemí vállára támasztva az állát. – Camillával hivatalosan is egy pár vagytok? – kérdezte rövid szünet után.
Noemí megrázta a fejét, és felsóhajtott.
– De ő szeretné. Tudom, mennyire vágyik rá. De én nem vagyok rá képes. Még mindig Ameliába vagyok szerelmes.
– Nem fogod őt kevésbé szeretni attól, hogy mással kötöd össze az életedet – mondta Victoria, és Noemí vállához nyomta az ajkait. – Amelia meghalt, Noemí. Mikor fogadod már el végre? – Próbált nem túl kegyetlen hangot megütni.
Noemí nem válaszolt. Csak állt ott némán.
– Ettől még nem fogom kevésbé szeretni őt – szólalt meg végül reszelős hangon, ahogy könny töltötte meg a szemét.
Victoria még szorosabban átölelte őt.
– Mit érzel Camilla iránt? – kérdezte halkan. – Szereted őt?
Noemí egy percig sem habozott, hogy megrázza a fejét.
– Kedvelem őt, és vonzódom hozzá, de ez minden – suttogta.
Victoria bólintott, és mindketten kibámultak a csillogó fehérségbe.
– És mit érzel Terri iránt? – szólalt meg ismét Victoria. – Őt szereted?
Noemí egy pillanatra ismét hallgatásba burkolódzott.
– Nem tudom – mondta ki végül. Minden egyes pillanatban ezen gondolkodott, amikor Terrire nézett. Olyankor a szíve mindig kihagyott egy pillanatra, és minden vágya csak az volt, hogy megvédje ezt a lányt. Az éjszakára gondolt, amikor megcsókolta Territ a fagyöngy alatt. Úgy érezte, mintha a szíve ki akarna ugrani a mellkasából. Camilla sosem váltotta ki belőle ezt az érzést.
         Visszaemlékezett Camilla reakciójára, amikor meglátta ezt a lopott csókot, és arra, ahogy rögtön utána távozott. De Noemí annyira vágyott rá, hogy megcsókolja Territ, az után pedig, hogy az unokatestvére, Martha egy apró csókot nyomott a szájára a házban mindenfelé lógó fagyöngyök egyike alatt, már a terve is meg volt. Egész éjjel csak nézte a lányt, és várt, míg Terri a megfelelő helyre állt. Amikor pedig eljött az ideje, és végre megcsókolhatta, már leállni sem akart. Maga sem tudta igazán, mit érez, de az olyan elementáris erővel tört rá, hogy képtelen volt leállni.
         Amikor kimentek a konyhába, Territ már egy rántottával telepakolt tányér mellett találták. Kerülte Noemí tekintetét, és alig szólalt meg a reggel folyamán. Noemí figyelmét nem kerülte el a pillantás, amit Michaela küldött Victoria felé, rögtön megértve, hogy Terri elmondott mindent.
         Nem tudta levenni a tekintetét a lányról. Szemei az érzéki ajkakra tapadtak, amelyek olyan hevesen csókolták őt előző éjjel. Mintha csak Terri megérezte volna a tekintetét, mert ekkor felemelte a fejét, és egyenesen a szemébe nézett. A nő arra eszmélt, hogy egyre hevesebben zihál, és az evőeszközei remegnek a kezében.
         Hirtelen felállt, otthagyva az ételt, amiből már egy falat sem ment volna le a torkán, és elhagyta a konyhát. Leroskadt a kanapéra a nappaliban, és a kezei közé temette az arcát. Lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy Terri testét érzi a kezei között.
– Ó, istenem! – nyögte, majd megremegett, amikor egy kéz a vállára telepedett. Felnézett, és Michaela frusztrált arcát pillantotta meg.
A fiatalabb nő leereszkedett vele szemben a dohányzóasztalra, és csak szó nélkül rámosolygott. Noemí elfordította a tekintetét.
– Nos – mondta Michaela halkan, a másik nő pedig ismét felé fordult. – Minden rendben?
Noemí lassan bólintott, és leszegte a tekintetét.
– Igen – mondta ki. – Csak bűnösnek érzem magam. Együtt vettük ezt a házat Ameliával. Én pedig még mindig annyira szeretem őt. Azóta is kísért az álmaimban.
Michaela egyetértően bólintott, aztán odahajolt hozzá, és kézfejével végigsimított Noemí haján.
– Múlt éjjel is gondoltál rá?
Noemí felnézett, és megrázta a fejét.
– Ezért érzem magam annyira bűnösnek – suttogta rekedten. – Egyszeriben mindent elfelejtek, amikor csak Terrihez érek. Most is csak a múlt éjszakára tudok gondolni. Camilla pedig dühös rám, amiért megcsókoltam Territ a partin. És teljes joggal. – Felállt, és megkerülte a nappalit. Michaela követte a tekintetével.
– Már semmit sem tudok. Csak el kell mennem innen.
Michaela kuncogni kezdett, és hátradőlt, maga mögé támaszkodva az asztalra.
– Kissé furán venné ki magát, ha egyedül hagynád a vendégeidet, nem gondolod?
– Igen. Igaz. Sajnálom – intett Noemí.
Michaela felállt, és odalépett hozzá, hogy megszorítsa a karját.
– Vele akarsz lenni?
– Camillával? – kérdezte Noemí, de azonnal rájött, hogy a másik nő nem rá gondolt. – Úgy érted, Terrivel? – Michaela mosolyogva bólintott. – Én… nem tudom. Hiszen lefeküdt az öcsémmel.
– Mesebeszéd – cukkolta Michaela, Noemí mellkasának közepére helyezve a kezét. – Nagy dolog. Hiszen te is épp most feküdtél le vele. Most pedig itt téped magad, mintha magad se tudnád, mit akarsz.
– Én nem…
Michaela gyorsan félbeszakította.
– Tudsz róla, hogy a múlt éjjel élt át életében először egy igazi orgazmust?
Noemí megrökönyödött szemébe nézett, és lassan mosoly terült szét az arcán.
         Noemí összeráncolta a szemöldökét, és elfordította a fejét.
– Na és? – kérdezte halkan. Izgatottság áramlott az ereiben a gondolatra, hogy ő okozta Terrinek élete első orgazmusát, de igyekezett elpalástolni azt.
Michaela felhorkantott. Úgy olvasott Noemí viselkedésében, mint egy nyitott könyvben.
– Mostanra már mind tudjuk, hogy az öcséd labdába se rúghat nála, Noemí. Az a taknyos csak magával törődik, Terri pedig múlt éjjel, először életében, végre egyszer többet is érzett, mint egy faszt magában… Már megbocsáss a kifejezésért! Nem is hitte, hogy lehet a szex jobb is, mint amit Anthony-val átélt. Azt pedig gyűlölte, már az első alkalomtól kezdve. Te csak megmutattad neki, hogy igenis lehet jobb. – Hosszan és mereven nézte a nőt, akinek egymást váltották az érzelmek az arcán – Na és most, mit fogsz csinálni?
Noemí megrázta a fejét. Végigsimított a haján. Izzadtság öntötte el a homlokát.
– Ez volt az első neki? – kérdezte ismét. – Bizonyára most össze van zavarodva. Fájdalmat okoztam neki, Michaela?
A fiatalabb nő megvonta a vállát.
– Menj, és beszélj vele! Én kihozom Victoriát a konyhából. – Azzal elfordult, de aztán megállt, és visszanézett. – Ne cseszd el! Csak ennyit kérek. Terri érez valamit irántad. Valami mélyet. Camilla pedig tudja ezt. Ezért viselkedett úgy veled tegnap este, miután látott csókolózni Terrivel. – Azzal ismét elfordult, és elment, hogy kirángassa Victoriát a konyhából.
Terri ott maradt mosogatni. Noemí az ajtóban állva bámulta őt. Tekintete lassan lefelé mozdult a sima háton, és megállapodott a lány lábai között.
– Terri – suttogta. Az a gyönyörű hát megfeszült, és a kis kezek megálltak. Odalépett hozzá, és remegő ujjaival megérintette a haját.
– Terri! Nem tudom, mit tehetnék most – suttogta, és még közelebb húzódott, hogy orrát megtöltse a természetes eperillat, ami teljesen felizgatta. – Nem akarlak bántani.
Terri megpördült, és csillogó szemekkel nézett rá.
– Akkor ne érj hozzám, kérlek! – suttogta, és felnyögött, amikor Noemí, a szavai ellenére, még szorosabban magához ölelte. – Kérlek. Engedj el! Nem bírom… – Noemí ajkai hallgatatták el, ahogy az övéire tapadtak, a nyelve pedig átcsúszott a lány szájába. A lány karjai átölelték a nő vállát, nedves kezei pedig Noemí hátára feszültek, nyomot hagyva a nő felsőjén. Noemí ajkai az arcára, majd a nyakára csúsztak.
– Noemí – nyögte, hajtotta hátra a fejét. – Ez őrület. Noemí, kérlek! Le kell állnunk. Ez nem történhet meg megint. Te és Camilla… – Szavai elakadtak, ahogy Noemí ujjai a ruhája alá csúsztak, a mellbimbói felé mozdulva, ajkai pedig ismét megtalálták a lányéit.
A két test szinte összeolvadt. Terri duzzadt hasa Noemíének feszült.
– Istenem! Annyira vágyom rád, Terri – suttogta, miközben végigcsókolta a lány arcélét, a kezei pedig a megduzzadt melleket fogták. – Olyan gyönyörű vagy! Ó, istenem! – nyögte, amikor a baba rúgott egyet, mintha figyelmeztetni akarna, hogy túl messzire mentek. Noemí egy kissé hátrébb mozdult, de az ajkai egy pillanatra sem távolodtak el a lány testétől.
– Érezni akarlak megint, Terri – mondta. – Olyan sokáig vágytam erre.
Terri elveszettnek érezte magát ettől az érintéstől. Nem tudott ellenállni Noemí érintésének és csókjának. Érezte a nedvességet a lábai között.
         Ekkor a csengő megszólalt, elválasztva őket egymástól. Egymásra bámultak, miközben Victoria bekiáltott figyelmeztető hangon.
– Noemí! Camilla van itt! Téged akar látni!
Terri faképnél hagyta Noemít, és kisétált a nappaliba. A nő vett egy mély levegőt, és utána ment. Camilla szája mosolyra húzódott, ahogy megpillantotta őt. Egy dobozt tartott a kezében, miközben lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja őt.
– Hello, kicsim – suttogta, és Noemí kezébe nyomta a dobozt. – Boldog karácsonyt!
Noemí próbált mosolyogni, de egyre jobban gyötörte a bűntudat. Látta a szerelmet csillogni Camilla szemében.
– Köszönöm – suttogta, és megcsókolta a nő homlokát. – Fogd csak meg! Én is előkeresem a te ajándékodat. Kinyithatjuk együtt – nézett a többiekre. Territ azonban nem látta sehol. Végül a hálóban találta meg, ahogy az ágyán ül, a semmibe bámulva, a rajztáblájával a kezében.
– Gyere! Neked is van ajándékom – mondta félénken.
Terri lassan csóválni kezdte a fejét, nem nézve a nőre.
– Semmi gond. Nem érzem túl jól magam – mondta halkan. Noemí odalépett az ágyhoz, de Terri felemelte a kezét, hogy megállítsa. – Ne! Kérlek – suttogta. – Hagyj magamra! Menj csak vissza Camillához!
Elfeküdt az ágyon, és magára húzta a takarót.
– Hagyj magamra! – ismételte meg halkan, álmosnak tűnő hangon.
Noemí még hosszú ideig bámulta őt a takaró alatt, bizonytalanul, mit tegyen. Terri viszont azt kérte, hogy hagyja őt egyedül, ő pedig tiszteletben tartotta ezt a kérését. Tudta, mennyire nehezére esik Terrinek visszatartani a vágyait. Lassan becsukta az ajtót, és a dolgozószobájába ment, ahol elrejtette az ajándékait. Aztán kiment a nappaliba, és mindenkinek egyesével átadta a csomagokat. Visszavette a saját ajándékát Camillától, és mind együtt kezdték kicsomagolni a sajátjukat.
         Victoria elmosolyodott, ahogy előhúzott a csomagolásból egy eredeti kék Donna Karan kardigánt. Dobott egy hálás csókot Noemínek. Mindig is nagy Donna Karan-rajongó volt.
– Gyönyörű. A te ajándékodat otthon hagytam. Nem is gondoltam rá, hogy elhozzam.
Noemí rákacsintott, majd Michaela felé fordult, aki akkurátusan bontogatta a csomagját.
– Nem ismerem az ízlésedet, úgyhogy olyasmit vettem, ami szerintem illik hozzád – magyarázta, Michaela pedig elmosolyodott, ahogy kiemelt a csomagból egy Versace selyemfelsőt. – De csak azért, mert kifaggattad a barátodat. Így állunk.
– Hé! – tiltakozott Victoria játékosan. – Úgy tűnik, vigyáznom kell a jövőben a számra Miss Cavanaugh őrmester jelenlétében. Hová fajul ez a világ?
Michaela játékosan a karjába bokszolt.
         Camilla egy aranyláncot emelt ki a csomagjából.
– Köszönöm. Ez csodálatos – suttogta, és előre hajolt, hogy megcsókolja Noemít. Felfigyelt rá, hogy a nő habozik. Visszahúzódott, a szemébe nézve, de Noemí tekintete nem árult el semmit.
– Most rajtad a sor, hogy kinyisd az ajándékod, édesem – mondta lágyan.
Noemí elmosolyodott, és kibontotta a csomagot. A gyönyörű fekete ruha tökéletesen összehajtogatva feküdt a krepp papírban. Kiemelte, és szétnyitotta a ruhát, és Camillára mosolygott.
– Gyönyörű – mondta, és Victoria és Michaela felé mutatta a ruhát.
Camilla felnevetett, és a két másik nő felé fordult.
– Nem bánjátok, ha elrabolom őt pár percre?
Mindketten elmosolyodtak, és megrázták a fejüket. Egymással kezdtek beszélgetni, miközben Camilla a dolgozószobába rángatta Noemít. Ahogy az ajtó becsukódott, Camilla átölelte a másik nőt. Kérdő tekintettel nézett fel rá.
– Mi a baj? – kérdezte. Mintha egy erős kéz ökölbe szorította volna a szívét.
Noemí kerülte a tekintetét, és mereven bámult valamit a válla felett.
– Sajnálom – suttogta, majd megrázta a fejét, és Camilla szemébe nézett. – Tettem valamit, amit nem szabadott volna.

Ariadne Artiles Cardeñosa alias Camilla Cortez.

***

         Victoriát annyira lefoglalta Michaela, hogy csak a Noemí dolgozószobájából hallatszó sikoltás térítette magához. Felpattant ültéből, és óvatosan a folyosóra nyíló ajtóhoz lépett. Camilla viharzott ki a dolgozószoba ajtaján, hisztérikusan üvöltözve Noemível, aki utána sietve próbálta lenyugtatni a nőt a Terri hálószobája felé vezető úton. Noemí megragadta a karját, és visszarángatta a nappaliba.
– Nincs vele semmi dolgod – mondta Noemí keményen. – Őt hagyd ki ebből!
– Nincs vele semmi dolgom? – ismételte meg Camilla legalább olyan hangosan, teljesen bevadulva. Az arca paprikavörös volt a haragtól.
– Az a ringyó rávett, hogy ezt tedd velem. Tudtam. Már az első pillanattól kezdve láttam rajta. Nem kaphatta meg az öcsédet, úgyhogy most te kellesz neki.
Noemí fortyogott a dühtől, amiért a nő így sértegeti Territ, de fékezte magát. Tudta, hogy az egészet ő okozta.
– Úgy gondoltam, ezt el kell mondanom neked. Nem akartam hazudni. De azt sem akarom, hogy Terrire légy dühös. Ez nem az ő hibája. Csak az enyém.
– Nem az ő hibája? – ordította Camilla a könnyeivel küzdve. – Talán nemet mondott, amikor rámozdultál, mi? Még örült is neki, mert egy mocskos ribanc. Már az első pillanattól kezdve tudtam, amikor megláttam… – Nem tudta befejezni, mert ebben a pillanatban Noemí odalépett hozzá, megragadta a karját és dühösen megrázta.
– Ne merészelj így beszélni róla! – szűrte a fogai között, halálra rémítve Camillát. – Nem ismered őt, hogy ilyeneket mondj róla!
– Hé, Noemí! – szólalt meg Victoria halkan, és a barátja vállára tette a kezét. – Engedd el!
Noemí megrázkódott, de hosszú ideig csak bámulta Camillát, mielőtt egy mély levegőt vett volna, és elengedve a karját elfordult. Észrevette, hogy Terri ott áll a folyosó végén, és csendben figyeli őket.
– Terri! – lépett egyet felé, de Camilla félrelökte, és a lány felé vette az irányt, aki csak állt ott, és megbabonázva bámulta őt.
– Te kis kurva! – köpte Camilla, felemelve az egyik kezét.
Ebben a pillanatban Michaela tűnt fel közöttük a semmiből, elállva a nő útját.
– Egy lépést se tovább, Camilla! – szűrte a fogai között. – Ha nem vetted volna észre, Terri várandós.
Camilla a másik nőre nézett könnyei fátyolán keresztül.
– Ez nem akadályozta meg abban, hogy belegázoljon a kapcsolatunkba Noemível, nem igaz? – A hangja csöpögött a méregtől, és egyenesen Terrire bámult Michaela válla felett. – Egy rohadt ribanc vagy, Terri. Az vagy, és te is tudod. Talán az öccsével is csak azért feküdtél le, hogy megszerezd azt, ami nem a tiéd. A pénze…
– Fogd be! – üvöltött rá Noemí, és utána rohant a nappaliból. Victoria próbálta visszatartani. – Mond meg neki, hogy fogja be, Victoria! Mond meg, hogy takarodjon innen azonnal! – sziszegte Noemí. – Tudom, hogy az én hibám, Victoria, de amit Terri fejéhez vág, az nem igaz. Engem kellene hibáztatnia, nem őt.
Camilla elfordult Michaelától, és a nappali felé indult. Közel lépett Noemíhez, és mélyen a szemébe nézett.
– Igazad van. Téged kellene hibáztatnom – suttogta. – De nem számít. Hiszen mindketten csak egy rakás lószar vagytok. – Azzal tiszta erőből arcon vágta Noemít, mielőtt elsétált volna.
Noemí lehunyta a szemeit, és összefonta karjait a mellkasa előtt. Próbált lenyugodni. Aztán, amikor ismét kinyitotta a szemét, végignézett a folyosón Terrire, lassan elindulva felé. A lány hosszú ideig csak bámulta őt bénultan, de mielőtt Noemí odaért volna, becsukta a szobája ajtaját előtte.
– Terri! Nyisd ki az ajtót! – kiáltotta Noemí, hangosan dörömbölve. A lány viszont nem válaszolt. – Terri! Jól vagy? Kérlek! Csak szólj valamit!
Egyre csak próbálkozott, de Terri nem foglalkozott vele. Végül feladta, és csak az ajtónak támasztotta a homlokát és a könyökét, miközben a fejét fogta.
         Érezte, ahogy egy kéz a vállára telepszik.
– Szeretnéd, ha maradnánk? – kérdezte Victoria halkan.
Noemí lassan bólintott, és a barátja felé fordult. Hosszú ideig csak néztek egymás szemébe.
– Most szükségem van egy zuhanyra – motyogta Noemí, és a fürdőszoba felé indult.

***

         Victoria látta rajta, hogy sírt, amikor végre kijött a fürdőszobából. A haja nedves volt, és az arcához meg a ruhájához tapadt. Szemei kivörösödtek. Michaela közben rá tudta venni Territ, hogy nyissa ki az ajtót, így most próbált a lelkére beszélni, amíg Noemít Victoriára hagyta.
– Mi a helyzet? – ült le Victoria a barátja mellé a kanapéra, és átkarolta a vállát.
– Nem tudom – válaszolta Noemí, előre dőlve, és a térdére könyökölt. A semmibe bámult, szemeit pedig olyan keserűség töltötte meg, amit Victoria már oly sok éve nem látott nála. – Nem tudom – suttogta megint, beharapva az alsó ajkát.

***

         Michaela Terri mellett ült, és a lány hátát simogatta, miközben várt, hogy az beszélni kezdjen. Terri arca nedves volt a könnyeitől, a szemei pedig lecsukódtak.
– Igaza van – mondta ki végül.
– Hogy? – ráncolta a szemöldökét Michaela?
– Egy mocskos ribanc vagyok – suttogta, majd folytatta, elejét véve Michaela tiltakozásának. – Úgy értem, lefeküdtem egy férfival, teherbe estem tőle, aztán meg ágyba bújtam a nővérével. Mégis, hogy veszi ez ki magát?
A hangja elfulladt, és ismét sírni kezdett.
– Terri! Nyugodj meg! Ez nem tesz jót a gyereknek. Kérlek! – nyugtatta Michaela, végigsimítva a lány hátán. – Beszélj Noemível! Mond el, hogy érzel iránta!
Terri megrázta a fejét.
– Nem tehetem. Nem vagyok rá képes – suttogta, mire Michaela tiltakozva megrázta a fejét, de Terri ismét megelőzte. – Ő még mindig Amelia szellemét szereti. Még mindig belé van habarodva. Én nem állhatok közéjük – szipogta.
Michaela suttogva csitítgatta, miközben átölelte, és a nyakához támasztotta a fejét.

19. fejezet

         Camilla a következő hétfőn ismét Noemí előtt állt, lepillantott a nőre, egy dossziét szorongatva remegő kezeiben. A másik elé hajította azt, miközben tudatosan kerülte a tekintetét.
– Mi ez, Camilla? – kérdezte Noemí, felemelve a dossziét.
– A felmondólevelem – szűrte Camilla a fogai között, küzdve a könnyeivel, amikor tekintete végül találkozott Noemíével. – Nem tudok tovább dolgozni veled. Ilyen körülmények között nem.
– De Camilla! – állt fel Noemí, és megkerülte az asztalát. Mély szomorúság töltötte el, amikor a nő elhúzódott tőle. – Kérlek, gondold ezt át még egyszer! Már elég ideje vagy ennél a cégnél, hogy…
– Ez csak rólad szól. Hát nem érted? – szakadt ki Camillából. Mélyen Noemí szemébe nézett, és ökölbe szorította maga mellett lógatott kezeit. Noemí tett egy lépést hátra. Félt, hogy Camilla megint dührohamot kaphat, mint legutóbb. – Te tetted ezt velem, Noemí. Tudtad, hogy érzek irántad, és mégis átvertél.
Noemí megrázta a fejét, és végigfuttatta kezét a haján.
– Tudod, milyen helyzetben vagyok. Tudod, hogy még nem zártam le magamban azt, amit Amelia iránt érzek – hadarta.
– De ő meghalt! – üvöltötte Camilla. – A fenébe is veled! Ő halott!
A szavak mintha éles pengékként hatoltak volna Noemí testébe.
– Nem beszélhetsz így velem – szűrte a fogai között.
– De ez az igazság – szipogta Camilla. – És ez az egész nem róla szól. Minden amiatt a cafka miatt van, aki a házadban él.
Noemí felsóhajtott. Nagyon jól tudta, milyen irányba tart ez a beszélgetés.
– A neve Terri – válaszolta rezignáltan.
– Nem érdekel a neve. Az egy ragadozó, aki mindvégig csak rád fente a fogát – nyögte. – Az egy ringyó, aki lefeküdt az öcséddel, hogy kicsalja a pénzét. Amikor pedig nála nem járt sikerrel…
– Semmit nem tudsz róla, mi történt közte és az öcsém között, világos? – üvöltötte Noemí. – Ez nem a te dolgod, Camilla. Hogy verhetném már bele abba a kemény fejedbe?
Noemí kékesfehér szemei szikráztak a dühtől. Camilla érezte, ahogy őt is fojtogatja belül a harag, de uralkodott magán.
– Mit érdekel ez már engem – fordult el. – Sokkal fontosabb az, amit velem tettél. Megcsaltál. Szeretlek, a fenébe is! – csapott Noemí asztalára, majd az öklét ott tartva előre dőlt, és rátámaszkodott.
– Sosem kértem, hogy szeress, Camilla – suttogta Noemí, de belül marta a bűntudat azért, amit ezzel a nővel tett. – Kérlek – suttogta, közelebb lépett hozzá, és megérintette a vállát. – Sosem kértelek, hogy szeress. Nagyon jól tudtad, mi várhat rád mellettem. Tudod, hogy a szívem még mindig Ameliáé, Camilla.
– Te beteg vagy, Noemí, ugye tudod? – nyögte Camilla undorodva. – Nem tudsz szembenézni a valósággal. Nem tudsz szembenézni vele, hogy ő nincs többé. A hibáid csak rád tartoznak, Noemí. Nem számít, hányszor mondod ki, hogy még mindig őt szereted. Ettől még nem lesz megbocsátva az, amit velem tettél.
Azzal elhúzódott a másik nőtől, és az ajtó felé indult.
– Az elmúlt két hétről szóló jelentésem a dossziéban van. Kaptam egy állásajánlatot Kaliforniából. Remélem, még elcsíphetem.
Azzal kilépett az irodából. Noemí odament az ajtóhoz, és nekidőlt, engedte, hogy a könny szabadon folyjon le az arcán.

Samantha Ahrens alias Noemí Leone.

***

– Négy… Három… Kettő… – Hallatszott a csoport hangos visszaszámlálása a széles képernyő elől, ahogy egymást átölve figyelték a Times Square-en felállított nagy visszaszámlálót. – Egy! Boldog Újévet! – kiáltottak fel egyszerre. Örömkönnyeket hullatva repültek át egy új évbe, szeretettel átölelve egymást.
Noemí két unokatestvére társaságában találta magát. Akikkel együtt nőtt fel. Tekintetével azonban csak Territ kereste. Át kellett verekednie magát először Thomas és Natalie, majd Victoria szülei, Charles és Andrea Terrence, végül Victoria és Michaela ölelésén.
– Boldog Újévet, pajti! – kiáltott fel Victoria kissé becsípve, miközben szorosan átölelve őt, és szájon csókolta.
Noemí kacagva mosolygott rá. Aztán Michaela vette át a nő helyét, barátságosan átölelve őt, és ő is adott neki egy csókot.
– Boldog Újévet! És sok minden mást is – csacsogta csillogó szemekkel. – Ezerkilencszázkilencvenkilenc. Végre!
Amikor végre átverekedte magát a jókívánságokat osztogatók tömegén, Noemí tekintete találkozott Terriével.
– Ezek teljesen megőrültek – bökött maga mögé a hüvelykujjával, majd halkan felnevetett. – Kívánhatok neked boldog újévet, Terri? – lépett közelebb.
A lány felpillantott rá szürkésbarna szemeivel, ajkai pedig résnyire nyíltak. Egy pillanatig habozott, majd lassan bólintott. Egész héten kerülte Noemí társaságát, de ma éjjel nem tehette meg, hogy visszautasítja. Odalépett hozzá, de nem tudott parancsolni szíve dobogásának, amikor Noemí erős karjai körbefonták a derekát.
– Boldog Újévet, Noemí! – suttogta halkan, átölelve a nő vállait.
Válasz helyett azonban Noemí ajkai éhesen az övéire tapadtak. Terri zihálva vette a levegőt, és nem tudta türtőztetni magát, hogy vissza ne csókolja. Felnyögött, ahogy Noemí nyelve lágyan szétfeszítette a száját, hogy hozzáérjen az ő nyelvéhez. Egész testét elöntötte a vágy, mint azon az éjszakán, amely már mintha ezer éve történt volna. Elhúzta a száját, és Noemí vállához préselte, amikor már érezte, hogy nem bírná tovább.
– Ne a szüleid előtt! – suttogta.
Noemí a szülei felé fordította a tekintetét, akik Terrence-ékkel beszélgettek, pezsgőspoharakkal a kezükben. Már mindenki lenyugodott, most pedig önfeledten nevetgéltek. Victoria és Michaela néhány lépéssel arrébb táncoltak a lágy zenére.
– Nem is figyelnek ránk, Terri – mondta, majd előre hajolt, hogy ismét megcsókolja a lányt.
Terri makacsul igyekezett távol tartani magától az erős vállakat.
– Kérlek, Terri! Ne csináld ezt velem! Annyira szeretnélek megcsókolni – suttogta Noemí fátyolos hangon, eltolva Terri kezeit, és ismét megcsókolta a lányt. Keze most már a lány tarkójára csúszott. Csak egy centire távolodott el, hogy halkan az eperillatú ajkak közé suttoghassa: – Annyira hiányoztál, Terri! – Azzal ismét megcsókolta, szenvedélyesebben, mint valaha. Terri pedig nem tehetett mást, csak hasonló intenzitással viszonozta a csókot. A szíve a torkában dobogott.
Hosszú idő után, ami alatt elveszett a vad csókban, elhúzódott, és tett egy lépést hátra, amikor Noemí ismét meg akarta csókolni. Attól a könyörgő pillantásból Noemí szexi szemeibe ismét pezsegni kezdett a vére, de ő ellenállt.
– Nem – motyogta, az ajkaiba harapva. Elfordult, és lassan elindult a tömegen keresztül, és vékony alakja eltűnt a termetes alakok között. Noemí egy ideig még bámult utána, bensőjében kavarogtak az érzelmek.

***

         Noemí beengedte Territ maga előtt a házba, szorosan követve őt, miközben a zsebébe csúsztatta a kulcsot. Terri némán a szobája felé vette az irányt. Rendkívül fáradtnak érezte magát, de nem tudott megnyugodni. Odakint már világos volt. Reggel hatot ütöttek az órák. Noemí az ablaknál állt, és bámulta odakint a havat. Ő is fáradt volt, de nem tudott aludni. Nem, ha nem tudhatta a közelében Territ. A lány viszont nyilvánvalóvá tette, hogy ma nem akarja őt az ágyában. Egyedül akart lenni.
         Úgy döntött, fenn marad, ezért lehuppant a fotelbe, és hosszán figyelte a kivilágosodó eget. Hirtelen jött, amikor Terri a nevén szólította. Aggódva vette az irányt a lány szobája felé. A lány már levette a ruháját, és egy kényelmesebb sortot és pólót húzott helyette. Noemíre nézett. Szemei élénkek voltak, nyilvánvaló fáradtsága ellenére is.
– Elővennél nekem egy vásznat? – kérte. – Muszáj festenem.
Noemí rámosolygott, és az egyik dobozhoz lépett. Alig pár pillanatba tellett előkészítenie a vásznat. Terri közben a színeket kevergette a palettáján. Noemí feszülten figyelte az ágyról.
– Nem bánod, ha figyellek közben?
Terri felé fordult, és elmosolyodott. Olyan békésnek tűnt most. Noemí nem tudta levenni róla a szemét.
– Nem. Csak maradj csendben! – mondta lágyan. Látta rajta, mennyire elfáradt az egész éjszakát átívelő mulatságban. – Le is fekhetsz, ha gondolod.
Noemít melegséggel töltötte el a kedves hang. Bólintott, és elnyúlt az ágyon, az egyik párnára támasztva a fejét. Felsóhajtott, és beszívta Terri illatát a párnából. Még mielőtt Terri a vászonhoz érintette volna az ecsetet, a szemei lecsukódtak, és álomba merült.

***

         Terri érezte, ahogy egyeletlen hullámokban fájdalom tör a derekára és a hasára. Visszahúzta az ecsetét a vászontól, lehunyt szemmel próbálva ellenállni az ismeretlen fájdalomnak. Megfordult, és az asztalra tette a palettáját az ecsetei mellé. Noemíre nézett, aki olyan békésen aludt, hogy a lány elhatározta, nem ébreszti fel. Izzadtság gyöngyözött a homlokán, miközben az ágy másik végéhez vonszolta magát, próbálva leülni, hogy pihenhessen. Arra gondolt, talán a sok ácsorgás váltotta ki a fájdalmat.
         Mély álomba merülve Noemí meg sem érezte, amikor Terri mellé zuttyant az ágyba. Újabb fájdalomhullám tört a lányra, amiről az izmai megfeszültek, a fogai pedig összekoccantak. Ismét lehunyta a szemeit, és úgy érezte, mintha a teste kettéhasadna. Olyan félelem töltötte el, amit még sosem érzett azelőtt. Alig kapott levegőt.
– Noemí! – suttogta, a hasát markolászva, mintha azzal a helyén tarthatná a babát. Érezte, a gyerek hamarosan megszületik.
Igyekezett felidézni, mit mondott a Lamaze-tanár neki és Victoriának, de az agya teljesen üres volt.
– Noemí! – mondta, ezúttal hangosabban, ahogy ismét fájdalom nyilallt a derekába. – Istenem, Noemí! – sikoltotta.
A másik nő felriadt álmából, és ülő helyzetbe lökte magát, Terri felé fordulva. A lány arca kivörösödött, a lélegzete pedig felgyorsult. A teste remegett, és szinte úszott az izzadtságban. Noemí azonnal párnákért nyúlt, igyekezve kényelmesebb pózba helyezni őt. Érezte a mindent átitató nedvességet. Terri megragadta a kezét.
– Fájdalmaim vannak… Noemí… Kérlek… – lihegte.
Noemí nem tudta, mit tegyen. Tanácstalanul bámulta a lányt, és szóhoz sem jutott. Aztán megragadta Terri karját, a nyaka köré fonta, miközben másik karját a lány lábai alá tolta, felemelve őt. Azonnal az ajtó felé indult, óvatosan cipelve Territ.
– Ne, ne! – lihegte a lány. Noemí összezavarodva torpant meg. – Figyelj rám, Noemí! Tudom, hogy megijedtél, de most nyugodj meg, és hívd Travist.
Noemí bólintott, és letette a lányt a kanapéra, a telefon után nyúlva. Lenyomta az első három számot, de aztán az emlékezete cserbenhagyta. Könny töltötte meg a szemét, ahogy Terrire nézett.
– Nem emlékszem a számra – hebegte.
Terri felnyögött, ahogy a minden eddiginél erősebb fájdalom beléhasított.
– Öt, három, négy, kettő! – nyögte, miközben a feje hátra bicsaklott. – Mond el, hogy azt hiszem, jön a baba!... Ó, istenem! – nyögte. Könnycseppek folytak le az arcán.
– Travis! Travis, hál’ Istennek! – zihálta Noemí a telefonba. – Kérlek, Travis! Terriről van szó. Azt hiszem, jön a baba. Itt az idő. De minden olyan gyorsan történik! – A hangja ijedten csengett. – Mi legyen most? – Figyelt a válaszra, és sűrűn bólogatott. – Oké, oké. Saint John’s. Rendben! – Azzal lecsapta a telefont, és ismét megragadta a nyöszörgő Territ, kivonszolta őt úgy, ahogy volt, a kinti hidegbe.

Folytatása következik!

Fotózás

K. E. ötlete alapján

            A fotós elmerengve ült számítógépe előtt. Lassan kattintgatott, lapozgatta a képeit. Egyik keze hüvelyk és mutatóujjával körbesimította vékony körszakállát, majd gondterhelten felsóhajtott és beletúrt rövid, őszülő hajába. Már évtizedek óta űzte ezt a mesterséget, de már az idejét sem tudta, mikor volt ilyen nehéz dolga utoljára.

            A számítógép képernyőjén minden egyes kattintásra egy újabb csinos lány fotója jelent meg. Mind fiatal, üde, mosolygós. De valami mégis hiányzott. A férfi nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mi, de volt már annyi tapasztalata, hogy érezte. Minden egyes kép után fintorogva húzott ki egy-egy nevet a gép előtt az asztalán heverő listából, majd egy gombnyomással áttért a következő lányra.

            Régen foglalkozott már ilyesmivel. Bár nagyon hiányzott neki, néha már kezdte bánni, hogy úgy döntött, ismét belevág. A fényképezőgép mögött töltött több tucatnyi év alatt számtalan esküvőn, évfordulón, ballagáson, konferencián és egyéb rendezvényen fotózott már. Az igazi szenvedélye viszont az volt, ha csinos fiatal lányokkal dolgozhatott, akik fesztelenül pózolnak előtte, mosolyogva mutatva meg magukból minél többet. Röviden, élt-halt az aktfotózásért. Ezért hát, mivel már évek teltek el az utolsó alkalom óta, amikor utoljára meztelen lányok fordultak meg a kis fotóstúdiójában, úgy döntött, most ismét belevág, és feladott egy hirdetést az egyik népszerű magazinban.

            Néha azt kívánta már, bárcsak ne tette volna. Nem mintha jelentkező nem lett volna. Jöttek a lányok bőven. Sőt, mit jöttek? Özönlöttek, mint az árvíz. Egymásnak adták a kis stúdió kilincsét. A fotós áldotta az eszét, hogy, a régi jól bevált módszerekhez való ragaszkodása ellenére, nem régiben az analóg technikáról átváltott a digitálisra. Ha nem tette volna, most térdig gázolna a filmekben, hogy aztán szépen, lassan egyesével dobálja ki az összeset a kukába.

            Mindegyik fotó jól sikerült, ezt nem tagadhatta le senki. Egy olyan versenyen, ahol csak a fotós technikáját, a beállítást, a képminőséget nézik, jó eséllyel még akár első helyet is nyerhetett volna. A lányok minden képen szépen tartották magukat, csábosan mosolyogva az objektívbe. Az egész viszont csak a felszín volt. Mögötte semmi tartalom. Mindig elámult azon, hogy ezek a mai lányok mennyire szeretik mutogatni magukat. A többségnek elég lett volna csettintenie ahhoz, hogy szó nélkül ledobja a bugyiját. A tekintetük azonban üres volt.

            Egyszerű magamutogatás az egész, gondolta sajnálkozva a fotós. Tömény exhibicionizmus. Ahogy nézte a most éppen a képernyőn feszítő vörös hajú lány képét, legszívesebben elsírta volna magát. A vörös lányok mindig is a tüzességükről, kirobbanó energiájukról, virgoncságukról voltak híresek. A férfi még emlékezett rá, a régi szép időkben milyen gyorsan és könnyedén készített jobbnál jobb sorozatokat egy-egy belevaló kis vöröskével. Ez a lány viszont… Akár egy játékbaba. A mosolyában semmi természetesség, a szemei üresek, és egész testtartása olyan mű, hogy az már szinte fájt.

            A fotós hangosan felsóhajtott, kihúzott egy újabb nevet a listáról és tovább lépett a képek között. A szája gúnyos fintorba rándult, amikor meglátta a következő képen vigyorgó hosszú szőke hajú lányt. Hozzá nagy reményeket fűzött. A kis csitri olyan lelkes volt, hogy az ember könnyedén el tudta volna képzelni róla, hogy meg sem áll a Playboy címlapjáig. Még a nála több mint kétszer idősebb fotóst is örömmel leszopta volna, ha az nem fotózza le anélkül is szívesen. A férfi először azt gondolta, ezzel a lánnyal megütötte a főnyereményt. Utána viszont ismét keservesen csalódnia kellett. Amilyen virgonc, üde és ambiciózus volt a szőkeség, olyan természetellenesen vágta magát pózba a kamera előtt. Bármivel is próbálkozott a fotós, bárhogy instruálta, a képek szinte már szívfájdítóan műre sikeredtek. Végül azért felírta a lány telefonszámát, és bíztató szavakkal kísérte ki, most viszont gondolkodás nélkül húzta át az amúgy is csak félvállról a listára firkantott nevet és telefonszámot. Valószínűleg már akkor tudta, hogy ez lesz a feljegyzés sorsa, amikor leírta.

            Így lapozgatta a képeket órákon keresztül, ami közben egyre csak sokasodtak az áthúzott nevek és telefonszámok a listáján. Időről időre közben visszatért két lányhoz, akiknek szívesen elgyönyörködött a képeiben. Talán ők voltak egyedül azok, akik tényleg fesztelenül, szinte már profin mozogtak a kamera előtt. A férfi nem akarta elhinni nekik, hogy ez az első fotózásuk. Ha rajtuk, kettőjükön kívül mindenki másnak a képei mennek is a virtuális szemetesbe, már csak miattuk is megérte az egész.

            A fotós egy pillanatra elgondolkodott, és ismét végigsimított vékony körszakállán. Eredetileg úgy tervezte, hogy egy egész kis kollekciót készít. Összegyűjti a legkülönbözőbb lányokat. Egy szőkét, egy barnát, egy vöröset, egy feketét, egy sötétebb bőrűt, egy alabástrom fehéret, egy kék, egy zöld, egy barnaszeműt… Ezek valamilyen kombinációját négy-öt lányban, és velük készít néhány ütős sorozatot. Viszont akárhány képet pörgetett át, végül mindig ennél a két lánynál lukadt ki. Ennél a két barna szépségnél, akik olyan fesztelenül mosolyogtak a kamerába. A hajszínben sajnos nincs nagy különbség, viszont ettől eltekintve mintha ég és föld lett volna a különbség a két lány között. Az egyik üde és ártatlan, a másikban pedig a képen keresztül is érezhető módon bujkált valami megfoghatatlan vadság. Valami zabolátlan őserő. A férfi elgondolkodott, milyen hatást keltene, ha erről a két lányról összehozna egy sorozatot. Tűz és víz a kettő, de talán éppen ezért egészítenék ki egymást tökéletesen.

            Döntött. Néhány mozdulattal bezárt minden egyéb ablakot a számítógépén, csak a két barna lány fényképét hagyta megnyitva, hogy mindkettőt egyszerre lássa, miközben előkeresi az adataikat a listájáról. Amikor megtalálta, gyorsan a kezébe vette a telefont, és tárcsázott.

– Igen? – szólt bele a lány a telefonba, miután bemutatkozott.

– Hello, kedvesem! Itt Emil! – A fotós szája öntudatlanul is széles mosolyra húzódott, miközben beszélt. Mélyen belül már sejtette, hogy ez egy nagyon jó fotózás lesz.

***

            Másnap Emil már az ablaknál állva várta modelljeit. Korán reggel felkelt és előkészítette a terepet. Gondosan felállította a díszletet, az árnyékolókat, a lámpákat. Felszerelésének legapróbb darabjait sem felejtette el katonás rendben oda készíteni, alig karnyújtásnyi távolságra, hogy minden kéznél legyen, és egy pillanatra se kelljen félbeszakítaniuk a kellemesnek ígérkező közös munkát. Végül pedig, amikor már mindennel végzett, nem tudott mást csinálni, csak az ablak előtt ácsorogva bámulta a kihalt utcát, míg végül egyik fotóalanya be nem fordult a sarkon.

            Nehezére esett nyugalmat erőltetni magára, és nem úgy rohanni az ajtóhoz, amikor megszólalt a csengő, mint egy szerelmes kamasz. A gyönyörű női testek mindig is lenyűgözték, és nagyon várta már ezt a fotózást. Mindennek ellenére azonban túl nagy ár lett volna néhány kellemes órácskáért feláldoznia a méltóságát. Ezért hát, amikor megszólalt a csengő, lehunyt szemmel elszámolt magában háromig, és csak utána indult el az ajtó felé, szép lassú, komótos léptekkel.

– Jó napot! – mosolygott rá vendége kedvesen, amikor ajtót nyitott neki. A babaarcú, életvidám lány volt az. Neve kezdőbetűje alapján nevezzük Larisszának!

– Hasonlókat! – húzódott önkéntelenül is mosolyra Emil szája. Egyszerűen nem tudott betelni ennek a lánynak a szépségével. Huszonkét év körüli lehetett, hosszúkás, sima arca és szikrázó szemei alapján azonban még ebből is letagadhatott volna jó öt évet. Szája örökké mosolyra húzódott. Ezt a férfi már a castingon is észrevette. Ez a kedves kis teremtés még akkor is töretlenül mosolygott, amikor mindenki más elszörnyedve fogta a fejét egy-egy tehetségtelen riválisuk szerencsétlenkedése láttán. Mások talán kárörvendésnek értelmezték volna ezt a gesztust, Emil azonban ismerte már annyira az embereket, hogy észrevegye, ebben a lányban egy szikrányi önzés sincs.

– Nagyon örülök, hogy visszahívott, uram – mondta csilingelő hangon Larissza, amikor Emil félreállt az ajtóból, hogy beengedje. A fotós mindeközben le sem tudta venni tekintetét a lány csodálatos testéről. Nagyjából 170 centi lehetett. Karcsú alak, a pántos felső alatt jól kivehető formás mellek, rövid szoknyája alól pedig teljes egészében kilátszottak hosszú combjai. Magas sarkú szandálja hangosan kopogott a padlón. Emil fejében felidéződött az, amit olvasott valahol még évekkel ezelőtt, tudni illik, hogy a nők, azért, hogy a magas sarkú cipőben járni tudjanak, jobban megfeszítik a vádlijukat. Így lábuk hosszabbnak és vékonyabbnak tűnik, ami felébreszt a férfiakban valami ősi vadászösztönt. A fotós nem tudta, mennyi lehet ebből az igazság, az viszont biztos, hogy Larissza egész lényéből valami őzikeszerű hatás sugárzott, amit csak tetézett, amikor fenékig érő barna haját körbe lendítve visszafordult és rávillantotta mogyoróbarna szemeit a férfira. A fotós biztos volt benne, hogy nincs férfi a föld színén, aki ne vinné szívesen ágyba ezt a lányt-

– Számomra az öröm – kapott észbe Emil, és igyekezett nem illetlenül bámulni a lányt. – És tegezz nyugodtan! Nem vagyok még olyan öreg.

Maga is érezte ennek a mondatnak az elkeseredett voltát, hiszen kora alapján bőven a lány apja, ha nem a nagyapja lehetett volna. Larissza azonban csak, mindenféle rosszakarat nélkül, csilingelően felkacagott.

– Rendben! Akkor köszönöm, hogy visszahívtál.

– Nem tesz semmit. Én örülök, hogy visszajöttél.

– Ha már a castingra eljöttem, nem lenne okom megfutamodni – kuncogott Larissza.

– Ha nem sértődsz meg – kezdte bizonytalanul Emil –, nem épp annak a fajta lánynak tűnsz, aki boldogan ledobná a ruháit, hogy meztelenül pózoljon egy magamfajta vénség előtt.

Nem akart kertelni. Elvégre mindketten tudták, miért vannak itt. A mellébeszélés és a dolgok szóvirágokkal való megszépítése nem javított volna semmin.

– Sokkal inkább amolyan anyuci kedvence jó kislánynak néznél, ugye? – kacagott önfeledten a lány.

– Nos, igen. Valahogy úgy.

– Meg lennél lepve – válaszolta Larissza titokzatosan. Szemeiben valami csintalan fény csillogott. Emil szívesen megtudott volna róla többet is, de nem akart túlságosan tolakodónak tűnni. Még akkor sem, ha elképzelni sem tudta erről a lányról, hogy megsértődne érte.

Viszont nem is volt alkalma több kérdést feltenni, mert ebben a pillanatban hangos zúgás csapta meg a fülüket. A fotós értetlenül lépett ki az ajtón és pillantott az utca felé. Azért ebben a kis lakásban alakította ki a stúdióját, mert a városnak ebben a szegletében, a szűk utcácskák labirintusában szinte senki sem jár, aki nem itt lakik, vagy ide jön vendégségbe. Még autók is csak ritkán fordulnak meg ezeken az utakon, nem hogy motorok. Emil pedig már messziről felismerte a motor hangját. A meglepetése pedig csak tovább nőtt, amikor a vasparipa épp az ő stúdiója előtt állt meg, sofőre pedig, leállítva a masinát, lassan leszállt róla. Ez azonban még mind semmi volt ahhoz a meglepetéshez képest, ami akkor érte, amikor a titokzatos látogató leemelte a fejéről matt fekete bukósisakját, és egy ismerős, fiatal lány mosolygott rá.

            Olga, nevezzük így Emil másik modelljét, szintén neve kezdőbetűje alapján, már első pillantásra sem tűnt mindennapi jelenségnek. A férfi nagyon sok mindent el tudott képzelni róla, azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy modellje egy hatalmas fekete motoron, egy Harley Davidsonon, ha a sokat látott fotós nem tévedett, érkezik az aktfotózásra. A ránézésre huszonöt év körüli lány szapora léptekkel sietett oda az ajtóban várakozó fotóshoz, miközben eligazította a sisak által összeborzolt, bár a férfi számára továbbra is csapzottnak tűnő, tépett haját. Az arcán neki is széles mosoly uralkodott, míg azonban Larissza arckifejezése nyílt vidámságot és kislányos bájt árasztott magából, Olga mosolya sokkal inkább egy cápa vigyorára emlékeztette Emilt. Bár még csak másodjára találkozott a lánnyal, úgy vélte, ismeri annyira, hogy tudja, nem kell tőle tartania, annak ellenére, hogy utóbb érkezett modellje maffiózónak is beillő arckifejezéssel nézett rá. Bár ehhez a képhez nem illett, igaz, sokkal bizalomgerjesztőbb sem volt, fekete bőrkabátja és szakadt farmere, ami robosztus bakanccsal párosult.

– ’napot! – köszönt rá Olga az őt méregető fotósra, elharapva a mondat elejét. – Ha lehetek őszinte, nagyon meglepett, hogy visszahívott.

A hangjában is volt valami titokzatos, de a hatása, arckifejezése változásával párosulva, már kissé megnyugtatta Emilt.

– Nem tesz semmit – mosolygott rá barátságosan a férfi. – A kis hölggyel itt már megbeszéltük, hogy nyugodtan tegeződhetünk, ha neked sincs ellenedre.

Olga egy gyors pillantással végigmérte a házból kikukkantó Larisszát. Emil nem tudta eldönteni, hogy a pillantás leginkább a prédáját méregető ragadozóra, a riválisa gyengéit kipuhatolni igyekvő harcosra, vagy egy bizalmatlan, esetleg érdeklődő lányra emlékezteti. Utóbb érkezett modellje viszont nem hagyta sokáig kétségek között.

– Oké – válaszolta gyorsan, majd odalépett a másik lány elé. – Hello! Olga vagyok – nyújtotta felé a kezét.

– Larissza – szorította meg a másik modell a jobbját, mosolya pedig egy pillanatra átragadt Olgára is.

– Nos, hölgyeim – csukta be Emil az ajtót maguk mögött –, megkínálhatlak titeket valamivel? Tudok adni üdítőt, vizet, és van néhány doboz sör is behűtve.

– Szívesen innék egy hideg sört, de azt valószínűleg a jogosítványom bánná – villantotta ismét a férfira titokzatos mosolyát Olga. – Ez ásványvíz megteszi.

– Én is azt kérek – tette hozzá gyorsan Larissza. Társnője vetett rá egy gyors pillantást, mire az csak egy lehengerlő, kislányos mosollyal válaszolt.

Emil csak most döbbent rá, mennyire különbözik ez a két lány egymástól. Még jobban, mint ahogy a fényképeken látszott. Tűz és víz. Ehhez kétség sem férhet. De akár még az anyaghoz és antianyaghoz is lehetett volna hasonlítani őket, melyek, ha találkoznak, ott kő kövön nem marad.

Emil mindkettőjüknek adott egy-egy üveg ásványvizet, és ő is kinyitott egyet, miközben folytatták a beszélgetést. A két lány meglepően jól megértette egymást, annak ellenére, hogy, mint kiderült, gyakorlatilag mindenben a szöges ellentétei egymásnak. A végén még a férfi azon megállapításának lesz igaza, hogy annyira különböznek egymástól, hogy tökéletesen kiegészítik a másikat. Elvégre az ellentétek vonzzák egymást. A fotós akkor még nem is tudta, ez mennyire igaz a jelenlegi helyzetre.

Amikor már kellőképpen oldódott a légkör, úgy döntött, megmutatja a lányoknak, hol öltözhetnek át.

– De jól néz ki! – sikkantott fel Larissza, kiemelve egy szexi fűzős topot a fotós által modelljeinek előkészített ruhák közül. A sötét színű ruhadarabhoz egy falatnyi fekete bugyi is tartozott.

Emil mosolyogva figyelte, ahogy a lány belefeledkezik a nagy halom ruhába.

– Szerintem nagyon jól néznél ki benne – jegyezte meg Olga.

– Tényleg? – csillant fel a másik lány szeme, ahogy ránézett, Olga azonban ismét csak a titokzatos mosolyát öltötte magára. – Szabad? – fordult most Larissza Emil felé, gyermeki ártatlansággal szorongatva a ruhadarabot.

– Persze – nevetett a férfi. – Hiszen azért van. Én is biztos vagyok benne, hogy csodás képek készülhetnének rólad ebben.

Larissza örömében nyomott egy puszit a férfi arcára, majd elsietett az erre a célra felállított paraván mögé, hogy átöltözzön. A férfi egyedül maradt Olgával, és hirtelen azt vette észre, hogy a lány jelentőségteljesen bámulja őt. Nem tudta eldönteni, hogy valóban valamiféle féltékenységet érez-e modellje arckifejezése mögött, vagy a tekintet annak szól, ami Larissza ajkainak hatására nyilvánvalóan megindult a fotós nadrágjában.

– Neked is biztos van itt valami – próbálta elterelni a lány figyelmét Emil, és céltalanul beletúrt a ruha halomba.

– Kétlem – emelt fel undorodva Olga egy rózsaszín csipkés melltartót.

– Nem kell olyat felvenned, amit nem akarsz – mosolygott rá Emil, magában hozzátéve: ha nem akarsz, leginkább semmit sem kell felvenned. Egyelőre azonban ezt még nem akarta hangosan is kimondani.

– Szerintem ez a ruha is remekül áll neked, amiben most vagy – dugta ki a fejét Larissza a paraván mögül. Egyik meztelen válla is kilógott, jelezve, hogy a lány már megszabadult eddigi ruháitól. A tudattól, hogy ez a gyönyörű lány a paraván mögött valószínűleg már teljesen meztelen, Emilnek nagyot dobbant a szíve. – Különösen az a bőrkabát – tette még hozzá kuncogva Larissza, miközben visszatért az öltözködéshez.

Olga elhúzta a száját, mintha mérges lenne, a fotós azonban egy apró mosolyt vélt felfedezni a grimasz mögött.

– Tudod mit? – támadt egy ötlete. – Mi lenne, ha ezt vennéd fel?

Turkált egy keveset a ruhák között, míg végül meg nem találta, amit keresett. Egy fekete bugyit és egy műbőrből készült felsőt, ami valahol félúton járhatott egy kabát, egy kosztümkabát és valamiféle perverz fehérnemű között. Olga tekintete azonnal a ruhadarabra tapadt. Bár igyekezett kifejezéstelen arcot vágni, szemei csillogása elárulta, nagyon is tetszik neki az ötlet.

– Szerintem is jól állna – törte meg a már-már kényelmetlenül hosszúra húzódott csendet Larissza, kilépve a paraván mögül.

Mindketten felé fordultak, Emilnek pedig egy pillanat alatt leesett az álla. A sötét színű fűzős top a fekete bugyival inkább illett volna valami domina felszerelésébe, mint egy ilyen kedves lányhoz, Larissza mégis észvesztően nézett ki benne. A férfinak nehezére esett elszakítani tőle a tekintetét, hogy ismét Olgára nézzen, aki az alsó ajkát beharapva állt egyhelyben, szemezve a ruhadarabbal, amit Emil még mindig a kezében tartott.

– Legalább próbáld fel! – nyújtotta felé a férfi. – Addig mi Larisszával csinálunk néhány sorozatot.

Olga most már nem tiltakozott. Szó nélkül elvette a ruhát, és eltűnt a paraván mögött.

            Szavakra már nem is volt szükség. Larissza engedelmesen szaladt a díszletek közé, hogy ugyanazzal a természetességgel pózoljon a kamerának, mint pár napja a castingon is. Majd kicsattant az életenergiától, ami szerencsés módon a képeken is átviláglott. A lány olyan erotikus mozdulatokkal lépkedett ide-oda a lámpák fényében, és simogatta magát, hogy Emilnek a hatására hirtelen olyan szűk lett az alsónadrágja, mint már régen nem. Nem hiába, öreg ember nem vén ember. Neki is vannak igényei. A felszabaduló energiáit viszont most a fotózással vezette le, aminek eredményeképpen pillanatok alatt ellőtt egy teljes sorozatot.

            Csak amikor megtelt a kamerájának memóriakártyája, akkor vette észre, hogy Larissza már rég nem rá figyel, hanem mereven bámul a háta mögé. Emil és arra fordult, és a látványtól egy pillanatra kihagyott a szívverése.

– Miattam egy pillanatra se hagyjátok abba! – mosolygott Olga a paravánnak támaszkodva. Felsője kivágása egészen a köldökéig leért, látni engedve mellei meztelen közét. Bár szinte semmivel nem mutatott többet, mint egy nagy dekoltázsú felső, mégis ez a látvány, azzal együtt, hogy a lány a ruhadarab alatt nem viselt melltartót, teljesen felizgatta Emilt. Erre pedig még rá is tett egy lapáttal a lány hosszú lábainak látványa.

– Épp… Épp végeztünk – hebegte, miközben remegő kezekkel kicserélte a memóriakártyát a fényképezőgépben.

Larissza fürge léptekkel kiszaladt a díszletek közül. A férfi készülődés közben látta a szeme sarkából, ahogy megcsodálja Olga szerelését. Nem tudott oda koncentrálni, de érezte, hogy a háta mögött valami más, valami több is történik. Viszont mire végzett a beállításokkal, és oda tudott fordulni, Larissza már fel is kapott egy falatnyi bikinit a ruha halomból és eltűnt a paraván mögött.

            A férfi udvariasan rámosolygott Olgára, aki viszonozta a gesztusát, és ő is szó nélkül besétált a díszletek közé.

            Ha Larissza fotózása nem indította volna már be a férfi fantáziáját, Olga kecses, de mégis komoly és erőteljes mozdulatai már semmiképp nem hagyták volna hidegen. Az alsónadrágjában már olyan forróság uralkodott, mint a legmelegebb éjszakákon. Nem tehetett róla, de gondolatai egyre jobban elkalandoztak, befurakodva a lány szexi ruhája alá.

            Larissza hamarosan visszatért falatnyi bikinijében, Olga pedig már sokkal merészebben válogatott a fotós által előkészített ruhadarabok közül. Sokat viszont már nem kellett válogatnia. Az idő előre haladtával fordított arányban változott ugyanis a ruhák mennyisége. A hangulat a tetőfokára hágott. Emil már teljesen elvesztette az időérzékét. Nem is emlékezett rá, hogy lőtt el egy-egy tüzes sorozatot. És mire észbe kapott, Olga már egy olyan apró fehérneműben pózolt előtte, amit erkölcsös nő sosem venne fel, a következő mozdulattal pedig lezuttyant a díszlet részét képező kanapéra, és már le is oldotta magáról a ruha amúgy sem sokat takaró melltartóját.

            Emil nem tudta, hogy csak a képzelete játszik-e vele, vagy a lány valóban egy kacér pillantást vet a fotós mellett, szintén gyakorlatilag semmit sem takaró fehérneműben várakozó Larisszára. A lány azonban nyilvánvalóan megértette az utalást, és azonnal odaszaladt társnőjéhez.

– Ez az! – sóhajtotta Emil. Egyébként is tervezett egy közös sorozatot, de azt álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól fognak haladni a dolgok.

Olga egy gyors mozdulattal lerántotta Larisszáról a melltartóját, majd, mintha csak most döbbentek volna rá Emil jelenlétére, mindketten, kissé csodálkozó tekintettel felé fordultak. Ettől a képtől, ahogy Olga a kanapén ülve átkarolja a bugyiján kívül teljesen meztelen Larissza derekát, és csípője mögül kikukucskálva néz a kamerába, miközben hosszú hajú társnője a saját válla fölött néz át, Emilnek már majdnem eldurrant a szerszáma.

            A hangulat most már tűzforró volt. Emil szinte automatikusan nyomogatta a fényképezőgép gombjait, exponálva, állítva vakut, és fényképezve. A képek egytől egyik tökéletesek lettek. Csak hosszú percek múltán döbbent rá, hogy folyamatosan beszél. Instruálta a lányokat, mutogatva nekik, mit csináljanak. Azok pedig boldogan engedelmeskedtek. Néha a férfinak mégis oda kellett lépnie, hogy gyengéden a helyére igazítsa az egyik lány kezét a másik testén, vagy a megfelelő szögbe állítsa egymáshoz képest a két lány csípőjét, esetleg esztétikusan szétterítse Larissza csillogó hosszú haját Olga mellein. A forró női testek érintése minden egyes alkalommal szinte elektromos ütésként érte. Nem tudta megállni, hogy ne időzzön a szükségesnél néha egy-két másodperccel tovább is a puha bőrön, vagy simítsa végig azt keze elemelése közben.

            A két lány teste még így, ruhátlanul is egymás szöges ellentéte volt. Bár Olga is karcsú és nőies volt, mégis sugárzott magából valami robosztus erőt. Emil nem tudta megmondani, mi teszi ezt, hiszen a lány teste épp olyan könnyednek és légiesnek tűnt, mint Larisszáé. Pusztán az anatómiai sajátosságokat szemlélve, semmi olyan nem tűnt fel, amitől a rövidebb hajú lány erősebb lehetne. Még a mellei is kisebbek voltak, bár így is formásak, tenyérbe valóak. Míg Larissza keblei igazi lökhárítókként meredtek előre, csúcsukon hegyes mellbimbói körül öt centis átmérőjű udvarral, addig Olga kisebb, de még mindig nőies mellein csak apró, fiús bimbócskák csücsültek. Emilt azonban csak még jobban beindította, ahogy ezek az apró mellek előtűnnek Larissza hajzuhataga alól.

– Ez az lányok! – nyögte. – Igen! Igen!

Miközben a gépét kattogtatta, teljesen belefeledkezve a látványba, egyszer csak, nem tudta volna megmondani mikor, hirtelen elszakadt a cérna, és elszabadult a pokol. Emil csak akkor vette észre, hogy az események már átcsaptak valami többe, amikor a két lány szája összeért és vadul csókolózni kezdtek.

A kép csak illusztráció.

– Lányok… – hebegte elfúló hangon, de közben egy pillanatra sem állt volna meg a fényképezéssel.

Körözött a két lány körül, akár az áldozatát leső cápa, és folyamatosan kattintgatott. Próbálta közben instruálni a lányokat, maga sem tudva, azért, hogy még teljesebb legyen az élmény, vagy azért, hogy gátat szabjon az ösztönöknek, és folytathassa a munkát, amit talán már ő sem akart igazán folytatni.

            Ezen azonban nem volt ideje elgondolkodni, mert ebben a pillanatban Larissza elengedte Olga száját, és a férfi felé nyúlva kivette a kezéből a fényképezőgépet.

– Ne játszd az agyad, öreg! – somolygott. – Látjuk ám, hogy be vagy indulva.

– Ja! – kacagott fel Olga. – Már a kezdetek óta csak úgy feszül a gatyád. Mint egy sátor.

Emil nem tudott válaszolni. De ha tudott volna, akkor sem lett volna rá lehetősége. Larissza ugyanis ebben a pillanatban rávetette magát, amitől a férfi elvesztette az egyensúlyát, és leroskadt a mögötte álló kanapéra. Miközben a hosszú hajú szépség szinte falta az ajkait, Olga a fotós elé térdelt, lerángatta róla a nadrágját és az alsóját, majd a szájába vette az előugró férfiasságot.

            Emil hangosan felnyögött. Régen volt már fiatal, és teste nem bírta már annyira a megpróbáltatásokat. Hímvesszejének azonban, úgy tűnt, erről elfelejtettek szólni, így hát, miközben szíve majd kiugrott a helyéről, a kis fickó odalent úgy állt, mint a sátorcövek, jó sok munkát adva Olgának.

            Miközben a rövidebb hajú lány serényen bólogatott a lüktető hímtagon, Larissza elfektette fotósukat a kanapén, és megszabadulva bugyijától, a férfi arca fölé guggolt. Emilnek nem is kellett több bátorítás. Ahogy a lány nedvességtől csöpögő ágyéka az arca elé került, azonnal kinyújtotta a nyelvét, és belenyalt a fölötte kitáruló kehelybe. Larissza felnyögött, és vonagló testtel élvezte a kényeztetést. Közben apró kezeivel beletúrt Olga hajába, és lassan irányította a másik lány munkáját odalent. Társnője néha felemelkedett, és miközben szája helyét keze vette át Emil hímtagján, megcsókolta Larisszát, aki hangosan sóhajtozva élvezte a farok ízét barátnője száján. Egy idő után viszont, úgy tűnt, ez sem elég neki. Emil pedig többet nem tehetett, mert már így is, kitartó nyelvmunkájának köszönhetően, a lány teste hamarosan megfeszült, és hangosan sikoltva az alatta fekvő férfi arcába fröcskölte nedveit. Amint azonban magához tért, lemászott a fotós fölül, és most ő vette kezelésbe a férfi még mindig meredező farkát. Emil nyelve azonban nem pihenhetett, mert ekkor a teljesen átnedvesedett bugyijától megszabadult Olga térdelt fölé. A férfi azonban nem panaszkodott. Önként és dalolva ismét munkához látott, míg most Larissza vette a szájába a farkát, miközben hosszú haja szétterült a fotós combjain.

            Nem hiába, a kornak megvannak a maga hátrányai. A férfi olyan kemény volt, mint a beton, viszont magját képtelen volt kiüríteni, hiába csöpögött felette két nedves punci felváltva, miközben a másik tulajdonosa mindig a robbanásra váró szerszámát kényeztette, hol a kezével, hol a szájával. Eközben pedig mindkét lány számolatlanul élvezett el.

            Még az sem volt elég, amikor, már ki tudja hanyadik helycsere után, Larissza egy hirtelen ötlettől vezérelve elengedte kőkemény rúdját, és fölé helyezkedve lassan ráereszkedett. Emil azt hitte, ott helyben szívrohamot kap, és olyan mélyen nyalt bele Olga barlangjába, hogy az ismét beterítette az alatta fekvő férfi arcát a nedveivel.

– Te aztán sokáig bírod – lihegte Larissza néhány perc után.

– Mit is mondhatnék? – zihálta Emil két nyalás között. – Kitartó vagyok.

Ez, hosszú nyelvmunkáját tekintetbe véve, igaz is volt, habár Larissza problémájának nem ez volt az oka.

– Én viszont nem bírom! – sikoltotta a lány, és barlangja ebben a pillanatban ráfeszült Emil hímtagjára, miközben ismét felsikoltott a gyönyörtől.

Amikor végül felemelkedett az ágaskodó szerszámról, azon még mindig csak az előnedvek, és az ő járatából kifolyt ragacsos váladékok csillogtak.

– Nem járja, hogy te itt szárazon maradj! – méltatlankodott Olga. – Egyet értesz? – pillantott a barátnőjére.

Larissza nem szólt semmit, csak bólintott.

            Emilnek gondolkozni sem maradt ideje, mert ebben a pillanatban a két lány rávetette magát az ágyékára, és olyan orgiát rendeztek ott, hogy a férfi egész teste elzsibbadt. Már csak két dolgot érzett. Feszülő farkát és mellkasában dörömbölő szívét. Végül pedig, amikor Larissza ismét a szájába vette a farkát, átszakadt a gát, és szökőkútként tört elő falloszából a fehér nedv.

            A két lány is elfáradt már a megfeszített munkában. Ezért csak elhevertek a férfi két oldalán, lenyalogatva róla és egymásról hármójuk nedveit, majd hosszan és szenvedélyesen csókolóztak, hol egymással, hol a kifáradt fotóssal.

            Végül a két lány egymás karjaiban szenderegve feküdt el a kanapén, Emil pedig, amikor már érzett rá egy kis erőt, felkelt, hogy előkerítse valahova elkevert kameráját, és még készítsen pár képet a meztelenül pihegő szépségekről.

            Már esteledett, amikor elég erőt éreztek magukban ahhoz, hogy felkeljenek. Együtt zuhanyoztak le, a hangok alapján semmi kétséget nem hagyva Emilben arról, hogy a tisztálkodásnak sok haszna nem lesz. Aztán, amikor visszaöltöztek utcai ruhájukba, mindketten nyelves csókkal búcsúztak az alaposan lehasznált fotóstól.

– Majd visszajövünk a bérünkért valamikor – mondta titokzatosan Olga, magára húzva bőrkabátját. Emil azonban a szeme csillogásából sejtette, hogy a legkevésbé sem pénzre vágynak.

– Igen – csókolta meg mégegyszer a férfit Larissza. – Majd akkor találkozunk.

Lehelt egy gyors csókot Olga szájára is, mintegy meghálálva neki az ötletet, majd búcsút intettek, és kézen fogva elsétáltak.

            Emil még látta, ahogy Olga felül a motorjára, és a csomagtartóból elővéve egy tartalék sisakot, maga mögé ülteti Larisszát is, és elszáguldanak.

            Ismét egyedül rogyott le a számítógépe elé. Az elmúlt nap mintha csak egy pajzán álom lett volna. Nem akarta elhinni, hogy a két lány tényleg járt itt. Csak bámulta a két képet, amiket még a castingon készített róluk, és amik még mindig ott villogtak a képernyőjén.

            Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve sorban berakta a fényképezőgépe memóriakártyáit a számítógép leolvasójába, és felmásolta a fényképeket a merevlemezre. Elégedetten szemlélte az elé táruló jobbnál jobb képeket, amelyek bizonyították, hogy Larissza és Olga tényleg itt jártak.

            Végük az egyik képnél állapodott meg, amin a két lány egymás karjaiban fekszik, Olga Larissza ágyékát simogatja, miközben a hosszú hajú lány az ő száját nyalogatja.

            A fotós elmosolyodott a látványtól, és tudta, ma éjjel szépeket fog álmodni.

A folt

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

************************************************

            Teljes csöndben telt az út hazáig. Jen nyilvánvalóan dühös volt rám, én viszont nem tudtam rájönni, miért.

            Épp csak befejeztem a cikkemet a Newsweeknek. Két hetembe telt, hogy pontosan olyanná formáljam a sztorit, amilyennek akartam. Teljesen elmerültem a munkámban. Jen nagyon is jól tudta, milyen megszállott tudok lenni, ha írok, de sosem panaszkodott rá, hogy nem szentelnék neki elég figyelmet. Többek között emiatt is imádtam.

            Nos, amikor végeztem a sztorival, bocsánatot kértem tőle, amiért elhanyagoltam, és megkérdeztem, mihez lenne kedve aznap este. Azt javasolta, menjünk el táncolni. Nem vagyok a parkett ördöge, de bár vonakodva, beleegyeztem.

            Lezuhanyoztam, és fekete farmert húztam egy szűk pólóval. Felvettem a Doc Martens cipőmet, felkészülve arra, hogy szétrúgjak pár formás feneket. Ilyenkor mindig rámozdult néhány cafka Jenre, ő pedig túl kedves volt ahhoz, hogy egyenesen nemet mondjon.

            Amíg Jen zuhanyozott, titokban felvettem a felcsatolható szerszámomat a ruhám alá. Reméltem, hogy becsábíthatom Jent az este folyamán a női mosdóba. Egyszer már sikerült. Amikor pedig utána haza értünk, az egész éjszakát végigszeretkeztük.

            Miközben Jenre vártam, töltöttem magamnak egy italt. Ez volt az első hiba. Jobban kellene ismernem magam, mint hogy elkezdjek inni.

– Készen állsz, Rider? – csicseregte édes jamaikai akcentusával. Mindig Ridernek* hívott. Nem tudtam, hogy csak a nevemet rövidíti, vagy arra utal, ahogy mindig lovagoltatom a műfarkamon. Sosem mondta el nekem.

Felnéztem rá, és tátva maradt a szám. Flitteres fekete ruhája feszült a testén makulátlan fekete harisnyájával és tűsarkú cipőjével. A bugyim azonnal kész medencévé változott.

Selita Ebanks alias Jen.

– Si, mi amor** – válaszoltam, és magamhoz húztam őt. Elég közel ahhoz, hogy megérezze a ruhám alatt feszülő szerszámot.

Mindent tudó tekintettel nézett rám.

– Amire csak vágysz, Mami! – suttogta.

***

            A klubnál találkoztunk a barátainkkal, Maxine-nel és Annette-tel. Együtt ültünk le és beszélgettünk egy-egy ital mellett. Én áfonyapálinkát és vodkát rendeltem. Ez volt a második hibám. Amikor felcsendült a mi számunk, a parkettre rántottam őt. Az If This World Were Mine-ra táncoltunk Luther Vandrosstól és Cheryl Lynntől. Közel húztam őt magamhoz és megcsókoltam a fülét. Egymás szemébe néztünk, némán olvasva ki a tomboló érzelmeket a másik szeméből.

            Teljesen magamhoz húztam tánc közben. A fülébe fújtam, majd végigfuttattam a nyelvem az arcán és a nyakán.

– Ó, Mami! Ha tovább folytatod, itt kell majd magadévá tenned a parketten – suttogta.

Kettőnk közé toltam a kezem, és megérintettem forró ágyékát.

– Akár most is. Csak megkóstolhassam ezt! – lihegtem a fülébe.

Mielőtt válaszolhatott volna, a mellettünk szédelgő részeg párocska nekünk ütközött, Jen pedig elvesztette az egyensúlyát, és megrándult a bokája. A párocska bocsánatot kért, én pedig visszatámogattam Jent az asztalunkhoz.

– Szeretnél haza menni, kicsim? – kérdeztem.

– Nem. Csak üldögélek itt egy kicsit, aztán megpróbáljuk később – simogatta meg az arcomat mosolyodva.

Úgyhogy csak üldögéltünk ott, én pedig leöntöttem még két újabb italt. Aztán megjelent egy lány a régi szomszédságomból az asztalunknál.

– Soraida! – mosolyodott el.

– Hello, Carmen! Hogy vagy? – viszonoztam a mosolyát. – Ő itt a barátnőm, Jennifer. Jen, ő itt Carmen. Szinte együtt nőttünk fel.

– Hali, Jen! Örülök, hogy megismerhetlek – mondta Carmen udvariasan.

– Hasonlóképp – mosolygott Jen is.

Carmen és én sok mindent végigcsináltunk fiatalabb korunkban. Tudjátok, hogy megy ez. Együtt tanultunk meg csókolózni és szeretkezni.

– Na és, mi van veled? – kínáltam hellyel.

– Semmi különös. Nagyanyám hazaköltözött. Azt monda, nem akar itt meghalni.

– Ő még mindig él? A fenébe is! Már vagy száz lehetett akkor is, amikor gyerekek voltunk – nevettem.

Belebokszolt a vállamba, de közben ő is nevetett. Maxine és Anette visszajöttek az asztalunkhoz, úgyhogy Carmen kimentette magát azzal, hogy vissza kell mennie a barátaihoz.

– Nos, jó volt újra látni téged. Vigyázz magadra! – mosolyogtam rá.

– Úgy lesz. De te is vigyázz magadra! – válaszolta. Mielőtt távozott volna, a DJ elindított egy kellemes latin számot.

– Jen! Bánnád, ha felkérnék táncolni egy régi barátot? – kérdeztem, folyamatosan Carmenre nézve.

– Persze, hogy nem – válaszolta. Tudta jól, mennyire szeretem a szalszát.

– Biztos vagy benne, kicsim? – néztem rám. A zene már teljesen átjárta minden tagomat.

– Menj csak! Talán majd legközelebb én is csatlakozom – biztosított és megcsókolta az arcomat.

A táncparkettre vezettem Carment. Találtunk egy kis szabad területet, és rögtön táncolni kezdtünk. Először egy kis szalsza, aztán ő közelebb húzódott hozzám, és átváltottunk lambadába. Ez volt a harmadik hiba. Nem volt jó ötlet, de, amint mondtam, a vodka már erősen dolgozott bennem.

            Szóval ott voltunk, a nyilvánosság előtt, miközben az én kis szerelmem ott ült az asztalunknál. Carmen pedig a combomhoz kezdte dörgölni magát. Én táncoltam, ő viszont valami egész mást csinált. Ez valami olyasmi volt, amit fiatalabb éveinkben is csináltunk egymással.

– Vegyél vissza egy kicsit, Carmen! A csajom figyel minket – suttogtam a fülébe.

– Hisz csak táncolunk – válaszolta csábos hangon. – Azt mondta, ez teljesen oké.

Ahogy táncoltunk, éreztem, hogy légzése egyre inkább zihálássá változik. Nyögdécselt, ahogy a combomhoz dörzsölte magát. A zene ritmusa, a puncija súrlódása a combomon, és felizgult nyögései teljesen elvették az eszemet. Önkéntelenül is felé mozdultam, ő pedig megérezte Jimmy-t a ruhám alatt… Igen. Így hívom a műdákót.

– Soraida! Ez… – A hangja megbicsaklott, ahogy a kezem lejjebb mozdult a hátán. – Ó, igen! Ez az, bébi! Érintsd meg azt a pontot!

A nyakamat nyalogatta és csókolgatta. Be kell vallanom, már teljesen beindultam. Az alkohol teljesen feltüzelte a testemet, de a lelkem továbbra is csak Jennért égett. Nem tennék soha semmi olyat, amivel veszélybe sodornám a kapcsolatunkat. Az alkohol azonban teljesen elvette az eszemet, és mire észbe kaptam, már fel is kaptam Carment a lábáról, ami 180 centis izmos testemmel nem volt egy túl nehéz mutatvány. A lábai máris a derekamra kulcsolódtak, ágyékát pedig a dákómnak dörzsölte.

„A fenébe is, te estupida***, mi a faszt művelsz?” – kérdeztem magamtól. A szemeibe néztem, amelyek teljesen elfátyolosodtak a kéjtől. A pokolba is! Anélkül, hogy észrevettem volna, neki dörzsöltem az ágyékomból kiálló műpéniszt, mire ő azonnal elélvezett.

Körbe pillantottam, hogy lássam, Jen, vagy valamelyik barátunk észrevett-e minket, de ők túlságosan is el voltak foglalva a beszélgetéssel.

            Lehámoztam magamról Carment, és visszaállítottam a padlóra. A lábai még mindig remegtek a kéjtől, úgyhogy támogatnom kellett vissza az asztalig. Megcsókolta az arcomat, és felajánlkozott, hogy velem töltené a ma éjszakát. Én gyorsan kivágtam magam, és a bár felé vettem az irányt. Szükségem volt egy italra. Dupla vodkát kértem, és azonnal fel is hajtottam, mielőtt visszatértem volna az asztalunkhoz.

– Élvezted, kicsim? – kérdezte Jen.

– Ja. Remek volt – válaszoltam. Mindenemet elborította az izzadtság. Én is bűnösnek éreztem magam. Sosem engedtem, hogy a dolgok kicsússzanak az irányításom alól. Számtalan lánnyal táncoltam már, mióta együtt vagyok Jennel, de most elvesztettem a fejem. Nem próbálom menteni magam… Mert erre nincs mentség. Pedig én csak táncolni akartam.

– Mi a baj? – figyelt fel Jen szakadozó lélegzetemre. – Minden rendben?

– Ja. Jól vagyok. Csak pokoli meleg van – válaszoltam, próbálva elrejteni a bűntudatomat. Észrevettem, hogy ő is izzad. – Kérsz valamit inni, kicsim?

Elmosolyodott, és kért egy kólát. Felálltam, rá villantottam egy mosolyt, és észrevettem, ahogy végigméri a testemet. A mosolya egy pillanat alatt lehervadt, és a harag fényei gyúltak ki a szemében. Hirtelen felállt, és azt mondta a barátainknak, hogy fáj a feje, ezért haza szeretne menni. Kisétált az ajtón, miközben egy szót sem szólt hozzám. Utána rohantam.

– Jen! Bébi! Valami baj van?

– Jössz, vagy maradsz? – kérdezte dühösen. Láttam a formálódó könnycseppeket a szemében. – Talán a kis barátnőd majd hazahoz.

– Mi a baj? Mi folyik itt? – kérdeztem. Kezdtem mérges lenni. – Miért viselkedsz így?

– Haza megyek. Csak maradj, ha akarsz! – mondta, és beszállt a kocsiba.

Gyorsan kellett mozdulnom, hogy utána ugorjak, mielőtt elhajt. Vakon fordult ki a parkolóból, és úgy indult el, mintha maga se tudná, hova akar menni.

Egy szót sem szólt hozzám. Én viszont tovább kérdezgettem, hogy mi a baja. Amikor haza értünk, kiszálltunk a kocsiból, és felmentünk az emeletre.

– Jen! Mi lelt? – kérdeztem, már vagy századjára.

El akart fordulni tőlem, de én gyengéden megragadtam a karját.

– Vedd le rólam a kezedet! – sziszegte. Láttam, ahogy a könnycseppek lecsordulnak az arcán.

– Mégis mit tettem, Jen? Mond már el!

– Tudod te azt jól. Nem tiszteltél, a pokolba is! – üvöltötte.

– Mi a fenéről beszélsz? – ráncoltam össze a szemöldöködet.

– Te és a kis dominikai ribancod! – üvöltötte, most már hangosabban. – Már ott helyben szét kellett volna rúgnom a seggedet, de nem akartam botrányt.

– Carmen? Hiszen mi csak táncoltunk – válaszoltam. – Csak lambadáztunk. Csak egy kicsit kicsúsztak a dolgok a kezemből.

A fenébe is! Mit mondhatnék még neki?

– Lambada, he? – kérdezte szarkasztikus hangon. – Nos, akkor hogy kerülnek a nedvei a nadrágodra? – üvöltötte.

Azonnal lenéztem. Igaza volt. Egy fehér folt éktelenkedett a nadrágomon. Carmen orgazmusa hevesebb volt, mint hittem.

– Jen! Ez nem erről szól. Nem akartam tőle semmit. De tényleg. Csak elbódított a zene, és amikor észbe kaptam, már meg is történt.

– Ó, szóval nem akartad megdugni azt a ribancot? Akkor jó. Én vagyok a hülye – válaszolta szarkasztikusan, majd jamaikai kreol nyelvre váltott. Tudtam, ez már rég rosszat jelent.

Közelebb léptem hozzá, és a szemébe néztem.

– Egyáltalán nem voltam tiszteletlen veled, kicsim. Esküszöm. Szeretlek, Jen. Bármit is tettem, nem volt szándékos.

Rám nézett, fájdalmas sértettséggel a szemében. Hirtelen ismét fellobbant benne a harag lángja, és hirtelen lendületből pofon vágott.

– Akkor gondolom nem is az ő rúzsa van a nyakadon – köpte.

Tágra nyílt szemmel bámultam rá. Tényleg teljesen elveszthettem a fejem. Ismét pofon akart ütni, de ezúttal elkaptam a kezét.

– Engedj el! – üvöltötte hisztérikus hangon.

– Jen! Nézz rám! – mondtam, ő pedig engedelmeskedett. – Sosem tennék szándékosan semmi olyat, amivel megbánthatlak. Csak téged szeretlek, kicsim. Csak veled akarok lenni. – Elhallgattam, és mélyen a szemébe néztem. – Nézz rám, Jen! Szerinted én hazudok neked?

Rám nézett. Mindig észrevette, ha hazudok. Már azelőtt, hogy befejeztem volna a mondatot.

– Nem. Nem hazudsz – szipogta.

Megcsókoltam a kezét, amivel pofon akart vágni. Aztán végighaladtam a csuklóján és a karján.

***

            Az ágyunkban feküdtünk. Ő volt felül, Jimmy pedig teljesen elmerült benne. A melleit markoltam, gyengéden izgatva a mellbimbóit. Lágyan mozgatta a csípőjét. A fenébe is! Ez a nő aztán tud lovagolni. Honnan a pokolból vette, hogy valaha is megcsalnám?

– Szeretlek, kicsikém – mondtam fátyolos hangon.

– Ó, Rider! – nyögte. – Én is szeretlek. Most pedig fogd be és bassz!

Pozíciót váltottunk. Teljesen kihúztam belőle Jimmy-t, hogy aztán ismét belé hatoljak. Mondanom sem kell, úgy játszott velem, ahogy csak akart. És én is akartam.

* Rider: Vezető, sofőr, lovas.

** Igen, szerelmem. (spanyol)

*** Bolond, őrült.