A wilmingtoni hasfelmetsző V. rész

Előzmény:A wilmingtoni hasfelmetsző I. rész
Közvetlen előzmény: A wilmingtoni hasfelmetsző IV. rész
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

********************************************************

11. fejezet

            Pizo lassan hajtott végig az utcán és pontosan azzal a sikátorral szemben parkolt le, ahol Johnnie-t néhány hónapja lelőtték.

– Te maradj itt, J! Jövök, ahogy csak tudok – mondta a férfi.

– Kapd be, Pizo! – ordította Johnnie. – Golyóálló mellény van rajtam. Azt hiszed, csak kocsikázni jöttem?

Azzal kiszállt a kocsiból és becsapta maga mögött az ajtót.

– Keményfejű – mormogta magában a férfi és ő is kiszállt. – Alma meg fog ölni, ha valami történik – folytatta hangosan.

– Nézz csak körül! – tárta szét Johnnie a karjait. – Azt hiszed, a gyilkos még mindig itt van, ahol a zsaruk a leginkább keresik? Ne viselkedj úgy, mintha az anyám lennél! Inkább gyere és rendezzük le ezt!

Alighogy beléptek a sikátorba, Johnnie-t rögtön megrohanták az emlékek.

            Johnnie közelebb lépett a kukákhoz és felemelte a fegyverét. A szíve hevesen vert. Zajt hallott, aztán látta, ahogy a pisztoly lobot vet. A teste megbicsaklott a három golyó becsapódásától. A mellkasára nézett, aztán vissza a nőre. Ahogy a földre rogyott, érezte, ahogy lassul a szívverése és a vér csordogál ki a sebein. Alma arca lebegett a szeme előtt, mielőtt mindent elborított volna a sötétség.

            Remegő kézzel tapogatta meg a mellkasát. Izzadtság csorgott le a bőrén és a szíve úgy vert, mintha csak ki akarna ugrani a helyéről. Csak Pizo hangja rántotta vissza ismét a jelenbe.

– Gyerünk, J! – terelte a nőt a sikátor belseje felé.

Johnnie tovaűzte az emlékeket és utat tört magának az egyenruhások között.

            Pizo a társára nézett. Az együtt töltött éveik alatt sosem látta még a félelemnek a legapróbb jelét sem az arcán. Soha, eddig a pillanatig.

– Jól vagy, J? – kérdezte, ahogy a nő vállára tette a kezét. – Nem nézel ki túl jól.

– Ja. Semmi gond – hazudta Johnnie, színlelt mosollyal az arcán. – Csak egy kicsit elméláztam, ennyi az egész.

„Egy szart, J!” – nyögte magában Pizo. „Almával elhitetheted ezt a szarságot, de velem nem.”

Azonban nem akart vitatkozni a nővel, ezért úgy tett, mintha elfogadná a magyarázatot.

            Az áldozat nem régóta lehetett halott. Még nem állt be a hullamerevség. Egy a húszas évei elején járó latin nő volt, ugyanolyan sérülésekkel, mint a másik három áldozat.

            Johnnie kerített egy zseblámpát és körbevilágított a test körül.

– Pizo! Te is látod, amit én? – kérdezte.

– Igen – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Nincs vér a test körül. Nem itt ölték meg.

– Ja – sóhajtott Johnnie. – Ez egy üzenet. Nekem.

Mielőtt Pizo válaszolhatott volna, hallotta, hogy valaki a nevét kiáltja a sikátor bejárata felől. Mindketten felismerték a hangot. Hallották, ahogy a férfi léptei feléjük közelednek.

– Green – kiáltotta a kapitány. – Mi a fenét csinál itt? Még nem kapott engedélyt rá, hogy visszatérjen a szolgálatba.

Mielőtt Johnnie válaszolhatott volna, Hill kapitány Pizóhoz fordult. – Petrillo! A maradék esze is elment? Mi a fenét képzelt?

– Nem az ő hibája, uram – válaszolta Johnnie. – Én vettem rá, hogy hozzon el.

A kapitány fölé tornyosult és úgy nézett le rá, mint egy kölyökre, aki rossz fát tett a tűzre.

– Pisztolyt nyomott a fejéhez, vagy mi, Green?

Johnnie bocsánatkérően nézett a társára, majd ismét a kapitány felé fordult.

– Nem, uram.

– Akkor az ő hibája – ordította a férfi. – Tűnjön innen, Green! Látni sem akarom, amíg nem kap engedélyt a visszatérésre. Megértettük egymást?

– Tökéletesen, uram – válaszolta Johnnie levertem.

– Vigye haza, Petrillo! Holnap reggel az irodámban akarom látni magát – ordította a kapitány, miközben távozott.

– Gyerünk, J! – mondta Pizo.

Már a sikátor bejáratánál voltak, mire Johnnie meg bírt szólalni.

– Bocsáss meg, Pizo. Nem akartalak bajba keverni.

– Ez az egész csak színjáték volt, J – válaszolta a férfi. – A mundér becsületéért. Ő volt az, aki felhívott. Pontosan tudta, hogy magammal foglak hozni.

– Hát, az biztos, hogy tele van meglepetésekkel – kacagott Johnnie.

***

            Amikor visszaértek Johnnie házához, észrevették, hogy Annie kocsija még mindig ott áll.

– Fogadok, tudni akarják, mi történt – mondta Pizo.

– Vagy csak nem akarták egyedül hagyni Almát. Tudják mennyire izgatott, mióta hazajöttem – válaszolta Johnnie.

Alma már az ajtóban várta őket. Amikor beléptek, úgy ölelte át Johnnie-t, mintha legalább egy hete nem látta volna.

– Kicsim! Jól vagy? – kérdezte és végigmérte Johnnie-t.

A másik nő megfogta az arcát és megcsókolta.

– Minden rendben, drágám. Megmondtam előre.

Diana is odarohant Pizohoz és átölelte a férfit.

– Johnnie! – törte meg a pillanatot Annie. – Volt egy pár telefonod, amíg elvoltál. Egy nő. Nem mondta a nevét.

– Egy nő hívott? – kérdezte Johnnie és Pizora nézett.

Ekkor a telefon ismét megszólalt. Johnnie ugrott egyet ijedtében és felkapta a kagylót.

– Halló?

– Johnnie? – hallatszott egy tiszta, vékony női hang.

– Igen. Johnnie vagyok – válaszolta.

– Hogy tetszett az ajándék, amit küldtem? – kérdezte a nő.

Johnnie Pizora nézett, jelezve, hogy a gyilkos van a vonalban. A férfi kiment a konyhába és felvette a másik telefont.

– Nem túl kedves ajándék – válaszolta Johnnie feszült hangon. – Miért csinálja ezt?

– Utálom a magatok fajta leszbikus férgeket. Gyűlölöm, ahogy mérgezitek a társadalmunkat, megrontva az embereket a dekadens elveitekkel és életstílusotokkal – köpte a nő a vonal másik végén. – Még a rendőrséghez is beettétek magatokat.

– Ha velem van problémád, akkor azt intézzük el ketten! Elég az ártatlanok gyilkolásából! – ordította Johnnie dühösen.

– Ártatlanok? – nevetett a nő. – Azok a kurvák szabadon lejthetnek végig az utcán, megrontva a gyerekeinket a rossz példájukkal.

Johnnie majd felrobbant a dühtől.

– És te milyen példát mutatsz, he? – nyögte. – Ölni bűn. Talán ezt elfelejtetted?

A gyilkos fenyegetően felnevetett.

– A természet szemében nem az, míg amit ti, leszbikusok csináltok, igen. El fogjuk intézni együtt, ribanc. De még előbb el kell küldenem pár lelket a pokolra. Lesz munkád bőven.

– Dögölj meg, te rohadt mocsadék! Megtalálunk és véget vetünk ennek az egésznek – üvöltötte Johnnie, de a vonal megszakadt. – A fenébe is! – csapta le Johnnie a kagylót. – Hallottad, Pizo?

– Igen, hallottam – tért vissza Pizo a nappaliba. – Úgy tűnik csak a leszbikusokkal van a baja, nem minden homoszexuálissal. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ez különös.

Alma Johnnie-hoz lépett. Látva, milyen állapotban van a másik, nyugtatólag a karjára tette a kezét.

– Mit mondott, drágám?

Johnnie az arcához húzta a kedvese kezét, próbálva lenyugodni.

– Személyessé akarja tenni a dolgot. – Rövid szünetet tartott, végiggondolva az egészet. – Ha tudja a számomat, azt is tudja, hol lakom. A fenébe is! – ordította és pánikba esve rohant a konyhába, majd le a pincébe.

– Hová megy? – kérdezte Myra.

– Megy a nővérekért – válaszolta Pizo.

– Mi? Milyen nővérekért? Miről beszélsz, Pizo? – kérdezte Alma ideges hangon.

Minden szempár Johnnie-ra szegeződött, ahogy visszatért a nappaliga egy nagy fekete dobozzal a kezében. Letette az asztalra és elkezdte kinyitni a kombinációs zárat.

– Hosszú ideje már, lányok – suttogta.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez.

Alma a barátnője szemébe nézett és megrémítette, amit látott. Sosem látott még ilyen tüzet azokban a sötétbarna szemekben. Mintha megőrült volna. Odalépett hozzá és belenézett a lassan felnyíló dobozba.

– Johnnie? – nyögte elkerekedő szemekkel. – Mit akarsz csinálni ezekkel?

Johnnie szótlanul simította végig a selyem párnán heverő két pisztolyt, amik mellett egy kisebb dobozban aranyhegyű golyók hevertek.

– A nővérek már egy ideje a pincében pihentek, kicsim – mondta ki végül.

– Egy fegyver is elég ebben a házban, querida. Nincs szükséged ezekre – válaszolta Alma. – Nem akarom, hogy itt heverjenek a házban.

Johnnie felé fordult.

– Alma! Nem lehetek itt mindig. Ha nem kapják el, amíg visszatérek a szolgálatba, egyedül leszel itthon. Nem tehetlek ki ennek a veszélynek.

Alma tiltakozni kezdett: – Johnnie! Én nem akarok…

A másik nő azonban a szájára tette a mutatóujját.

– Édesem! Ezt meg kell tennem. Nem tudnám végezni a munkám abban a tudatban, hogy az az őrült nőszemély körülötted ólálkodik. Tudja, hol lakunk – mondta elcsukló hangon. – A te biztonságod nekem a legfontosabb. Szeretlek, Alma – ölelte át a másik nőt. – Nem akarom megkockáztatni, hogy elveszítselek.

– Igaza van, Alma – mondta Pizo. – Az a gyilkos tudja, hol laktok. Biztos vagyok benne, hogy rólad is tud.

Az a felismerés, hogy Alma is célponttá válhat, megrémítette Johnnie-t. Alma is érezte ezt és szorosan átölelte a barátnőjét.

– Rendben, Johnnie! – egyezett bele.

– Köszönöm – suttogta a másik nő, majd hátrébb húzódott és Alma szemébe nézett. – Holnap elmegyünk a lőtérre. Meg kell tanulnod bánni velük.

***

            Miután lefeküdtek Almával, Johnnie még órákig nem bírt elaludni. Minden erejét megfeszítve fülelt, végigjártatta a tekintetét az összes ablakon, amit csak látott az ágyból és minden erejét arra koncentrálta, hogy észrevegye, ha valami szokatlan történik. Felajánlotta, hogy Alma aludjon az anyjánál és a bátyjainál, amíg ez véget ér, de a nő elutasította a gondolatot.

            Már a reggeli fények szűrődtek be az ablakon, amikor végre megnyugodott és hozzábújt Almához, átkarolva őt, és arra gondolt, hogy ez a csodálatos nő hamarosan a felesége lesz.

– Az én forróvérű, temperamentumos mexikóim – suttogta – Mégis mit kezdjek veled, he? – kérdezte a látszólag alvó szépségtől.

– Szeretni fogsz az életed végéig – szólalt meg hirtelen Alma és Johnnie felé fordult, hogy átölelje őt. – Nem tudsz aludni, szerelmem?

– Itt vagyok veled az ágyban, nem? – kérdezte Johnnie szarkasztikusan.

– Ne felelj kérdéssel a kérdésemre! – nyögte Alma, majd egy pillanatra elhallgatott. – Tudom, hogy egész éjjel fent voltál.

Johnnie felsóhajtott.

– Nem tudtam aludni. Úgy éreztem, muszáj figyelnem. Hogy megvédjem az én drága menyasszonyomat.

Alma szerelme fáradt szemeibe nézett.

– Még korán van. Miért nem alszol egy kicsit, mielőtt elindulunk… oda?

– Úgy érted, a lőtérre, kicsim – mondta Johnnie. – Tudom, hogy nem akarod. De nekem szükségem van erre. Szeretném, ha meg tudnád védeni magad, ha én nem leszek itt.

– De… - próbált Alma tiltakozni, de Johnnie a szájára tapasztotta az ajkait és elhallgattatta.

– Semmi de. Ha nem akarsz a családodhoz költözni, meg kell tanulnod bánni a fegyverrel – mondta.

– Szeretném, ha aludnál egy kicsit, ok? – kérdezte Alma.

– Rendben. Majd kelts fel! – mondta és testét Almáéhoz préselte.

***

            Amikor megérkeztek a rendőrkapitányság lőterére, Johnnie szerzett mindkettőjüknek védőfelszerelést. Fülvédőket és védőszemüveget. Az egyik gyakorlópályára vezette Almát és elővette a magukkal hozott fegyverek egyikét. Odanyomta Alma kezébe a pisztolyt, amit szeretetteljesen csak „Maxine”-nek hívott, hagyva, hogy a nő szokja a súlyát. Alma zavarban volt, de megpróbált elkövetni mindent, hogy ez ne látszódjon rajta.

            Johnnie érezte a kedvesén úrrá lévő feszültséget. Mögé lépett és átkarolta a nő derekát.

– Tudom, milyen nehéz ez neked és köszönöm, hogy a kedvemért, mégis végigcsinálod – suttogta Alma fülébe.

– Rájöttem, milyen fontos ez neked – simult bele Alma az ölelésbe. – Tudom, hogy nem lennél képes tenni a dolgodat, ha miattam kellene aggódnod.

Johnnie megcsókolta a nyakát és hozzákezdett a leckéhez. Megmutatta, hogy álljon és hogyan tartsa biztonságosan a fegyvert, miközben azt magyarázta, hogy Alma nyomja és ne húzza a ravaszt.

– Most – mondta Johnnie, közel állva Alma mögött. – Tartsd így a fegyvert! – Azzal Alma kezébe tette a pisztolyt és rákulcsolta a nő ujjait. Alma keze remegett. Johnnie, próbálva megnyugtatni, kedvesen suttogott a fülébe: – Lazulj el, kicsim! Maxine a barátod. Most pedig… nyomd!

Alma lehunyta a szemeit és elfordította a fejét, kacagást csalva elő Johnnie-ból.

– Édesem, tartsd nyitva a szemed! Így nem forog látni a célpontot.

Alma ismét a céltábla felé fordult. Kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a kezét és lenyomta a ravaszt. A lövés, ami inkább robbanásnak tűnt Alma számára, hátra lökte őt Johnnie karjai közé. Johnnie pedig átölelte őt, miközben Alma sírva fakadt és letépte magáról a fülvédőt.

            Nem lesz erre képes – gondolta Johnnie. – Alma gyűlöli a fegyvereket és most arra kényszeríted, hogy tanulja meg használni. Talán jobb lenne, ha szereznél neki egy baseball-ütőt, vagy egy furkósbotot.

            Alma fejében eközben ugyanúgy zakatoltak a gondolatok: Ha nem tudod megvédeni magad, Johnnie aggódni fog miattad és nem lesz képes végezni a munkáját, ami veszélybe sodorja őt. Muszáj lesz megtanulnod.

– Johnnie?

– Alma? – válaszolta Johnnie, aztán, látva Alma habozását, próbálta megnyugtatni. – Gyerünk, kicsim! Mond csak!

– Kezdhetnénk előröl? – kérdezte a nő, Johnnie pedig elmosolyodott.

Alma végre hozzászokott a fegyver súlyához. Megtanulta, hogyan lőjön vele és megtanulta, hova lőjön, hogy ártalmatlanná tegye a célpontot. Johnnie elégedett volt.

            Miközben hazafelé tartottak, Alma rákérdezett, hogy miért nevezte el Johnnie a pisztolyokat.

– Az anyai rokonságomról neveztem el őket. Maxine-t az édesanyám után. A többit pedig a nővérei után. Beatrice, Bertha, Mary és Flora. Mindig is sülve-főve együtt voltak, és amikor valamelyikük bajba került, a többiek segítettek neki kimászni belőle. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nagyon közel álltak egymáshoz.

Alma csöndben maradt és remélte, hogy Johnnie folytatja, aztán látta, hogy fájdalmas kifejezés lesz úrrá Johnnie arcán.

– Ez kedves tőled – mondta. – Visszamegyünk még a lőtérre?

Johnnie egy kicsit megnyugodott.

– Öööö, igen. Úgy gondoltam, elmehetnénk hétfőn, miután végeztél a munkával. – Rövid szünetet tartott. – Ha te is úgy gondolod.

– Jó lenne, kicsim – mosolyodott el Alma. Rátette a kezét a kedvese karjára és megszorította azt. – Johnnie?

– Igen, kicsim?

– Mehetnénk egy kicsit gyorsabban? Szeretnék már haza érni – mondta és megcsókolta Johnnie vállát.

A másik nő rá nézett és látta a szemében lángoló vágyat. Elmosolyodott és beletaposott a gázba, aminek köszönhetően rekord idő alatt értek haza.

***

– J! Kaptunk egy hívást! – mondta Pizo. – Találtak még egy testet.

Johnnie kétségbeesetten rázta a fejét. Elkapjuk egyáltalán valaha azt a szemetet? – kérdezte magától, felrántva a kabátját.

– Gyerünk, Pizo! Szedd a rohadt lábad! Bizonyítékot kell gyűjtenünk – morogta. – Még gyalog is gyorsabban oda érek, mint ahogy te vezetsz.

– Tövig nyomom a kibaszott gázpedált, J! – tiltakozott a férfi. – Nyugodj meg! Már majdnem ott vagyunk.

Hamarosan megérkeztek a strandra. Pizo szállt ki először és odarohant a többiekhez. Johnnie egy kicsit lassabb volt. Még mindig nem jött teljesen formába. Pizo felhajtotta a testet takaró zsák száját, majd azonnal vissza is zárta.

– Mink van, Pizo? – ért oda végre Johnnie is. Kíváncsian nézett a férfire és várta, hogy az válaszoljon. – Hallott engem, nyomozó?

Pizo falfehér volt.

– Ööö, Johnnie! Nem hiszem, hogy látni akarnád ezt – mondta és próbálta eltolni őt a testtől.

– Nyugodj le, Pizo! Zsaru vagyok. Láttam már elég holttestet azelőtt is – mondta dühösen és félrelökte a másikat.

– Ne…! – nyúlt utána Pizo, de elvétette.

Johnnie felrántotta a zsák szélét, majd úgy érezte, mintha egy világ omlott volna össze benne, amikor megpillantotta az összetört arcot.

***

– Alma! Istenem, ne! – ordította Johnnie, ahogy felült és a mellkasára szorította a kezét.

Alma azonnal felült mellette.

– Édesem! Mi az? – kérdezte és Johnnie karjára tette a kezét.

Johnnie úgy nézett ki, mint aki sokkos állapotban van. A teste remegett és verejték csorgott le a halántékán. A szíve csak úgy zakatolt és könnyek ömlöttek a szeméből.

Alma feltérdelt és a másik elé mászott. Megfogta Johnnie kezeit és az arcához húzta.

– Querida? Nézz rám! – suttogta halkan. Johnnie azonban nem válaszolt. A szemei vakon meredtek a semmibe.

– Johnnie! – üvöltötte Alma. – Megijesztesz. Térj magadhoz, szerelmem!

Johnnie nem reagált a hangjára. Halálra volt rémülve. Aztán a tekintete lassan kitisztult és az előtte ülő alakra fókuszált. Magához tért és felismerte Almát. Magához húzta a nőt és úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni.

– Johnnie! Mi van veled? – kérdezte Alma ijedten.

A másik nem válaszolt, csak szorította őt és sírt. Alma próbálta lenyugtatni, ahogy csak tudta. Simogatta a haját és a hátát és a fülébe suttogott. Végül rá tudta venni Johnnie-t, hogy visszafeküdjön. Alma is mellé kucorodott és egy spanyol dalt kezdett dúdolni, amitől a másik lassan megnyugodott.

– Szeretnél beszélni róla? – kérdezte Alma.

Johnnie felsóhajtott. A legnagyobb félelmei öltöttek testet abban az álomban. A gyilkos elkapta Almát. Mi lesz, ha az a rohadék eljön érte? – kérdezte magától. – Mi lesz akkor? Hogy védhetném meg?

Alma lassan végigsimított Johnnie hasán.

– Édesem, hallasz?

– Igen… Hallak… Bocsánat – mondta Johnnie, majd egy pillanatra elhallgatott. – Beszélhetnénk erről később? Kérlek.

– Oké, szerelmem! – válaszolta Alma, de továbbra sem tudott megnyugodni.

***

            A napfény bevilágította a szobát, hunyorgásra késztetve Johnnie-t. Kinyújtotta a kezét, hogy magához ölelje Almát, de csak a hideg lepedőt érezte a keze alatt. Felült az ágyban és a zuhany hangjára figyelt, de nem hallott semmit. Kiugrott az ágyból és a fürdőszobába rohant.

– Alma?! – kiáltotta, de nem érkezett válasz. Kiment a hálószobából, át a konyhába. Ismét Almát szólította, de megint csak nem jött válasz. Kezdett pánikba esni. Futva tette meg a hátra lévő utat a konyháig, de azt is üresen találta. Felkapta a telefont és tárcsázta Pizo számát, amikor meghallotta a bejárati ajtó csapódását. Gyorsan kirohant a nappaliba és ott találta Almát, bevásárló zacskókkal a kezében.

– Jó reggelt, drágám! – mosolygott Alma.

A pánik Johnnie-ban most átváltozott dühvé és összeszűkült szemekkel ordított a másikra: – Hol a francban voltál?!

– Csak elmentem zöldségért, szerelmem. Vasárnap reggel van. Ez a legjobb alkalom – válaszolta Alma nyugodtan.

– Egy rohadt gyilkos jár odakint, Alma! – csattant fel Johnnie. – És leszbikusokra vadászik. Talán elfelejtetted?

– Ne ordíts velem, Johnnie! – nyögte Alma. Próbált nyugodt maradni. Sejtette, hogy a helyzet és az éjszakai rémálom mennyire megviselte a másikat, de nem engedte, hogy az úgy kezelje őt, mint egy gyereket. Csöndben átsétált a konyhába és elpakolta a zöldségeket.

– Alma? Ne merészelj faképnél hagyni! – ordított utána Johnnie.

Alma érezte, hogy benne is fortyogni kezd a düh. Becsukta a szekrény ajtaját és Johnnie felé fordult.

– Mégis mit képzelsz, kivel beszélsz? Én nem valamelyik zsaru cimborád vagyok, vagy egy gyerek. A barátnőd vagyok és hamarosan a feleséged. – Egy pillanatra elhallgatott, próbálva visszanyerni a nyugalmát. – Tudod, hogy mindig vasárnap reggel megyek vásárolni. Miért vagy ennyire dühös?

Johnnie meglepetten bámult rá. Hogy miért vagyok dühös? – tombolt belül. – Mert egy pszichopata garázdálkodik odakint, aki rám és a szeretteimre les… Ne rajta verd ezt le, te idióta! – figyelmeztette magát. – Egyszerűen csak nem fogja fel a veszélyt. Beszélj vele!

Vett egy mély levegőt, mielőtt megszólalt volna: – Drágám! Sajnálom, hogy kiabáltam veled. Én… én csak megijedtem, amikor nem találtalak sehol. Azt hittem…

Amikor észrevette a másik szemében remegő félelmet, odalépett hozzá és átölelte.

– Én sajnálom. Erre nem gondoltam – suttogta. – Te amo, mi amor, mi vida.

– Tudom – mondta Johnnie gyengéden és kibontakozott az ölelésből. – Most szeretnék beszélni a rémálmomról.

– Persze, drágám. Menjünk a nappaliba! – mondta Alma és megfogta a másik kezét.

***

            Nem lehetsz ennyire meggondolatlan – gondolta Alma, magához ölelve a zokogó Johnnie-t.

– Johnnie? Kicsim, nem gondolod, hogy beszélned kéne erről valakivel?

Néhány pillanat múlva Johnnie felállt.

– El kell mennem a testületi pszichológiai vizsgálatra. Holnap kezdődik – mondta és kiengedett magából egy nehéz sóhajtást. – Beszélek a rémálmomról is.

– Helyes – mondta Alma, megszorítva Johnnie kezét. Kedvese arcába nézett. Johnnie alig aludt, mióta azt a testet megtalálták.

– Csinálok reggelit. Szeretném, ha lezuhanyoznál és felöltöznél. Miután ettünk, szeretném, ha csak feküdnénk és filmet néznénk – mondta és felállt a kanapéról.

– Legalább választhatok én? – kérdezte Johnnie mosolyogva.

– Semmi lövöldözős – mondta Alma és megcsókolta Johnnie orrát. – Miért nem nézzük azt a filmet, amit annyira szeretsz nézni, ha nem vagyok itt?

– Mi lenne az? – kérdezte Johnnie, felvonva a szemöldökét.

– Shrek – kuncogott Alma.

– Én nem is nézem azt a gyerekes filmet. Az unokaöcséidnek meg az unokahúgaidnak vetted – tiltakozott Johnnie.

– Akkor miért van a hálószobában és nem ott, ahol hagytam? – kérdezte Alma, próbálva visszatartani a nevetést.

– Én… szóval… én… – dadogta Johnnie. – Ó, a francba! Akkor megyek zuhanyozni – mondta, azzal elindult a fürdőszoba felé.

12. fejezet

            Johnnie magára kapott valami ruhát, amíg Alma lezuhanyozott. Egy kopott farmert és egy fehér pólót kotort elő a szekrényből. Amikor Alma végre kijött a fürdőszobából, már az ágy szélén ült és a cipőjét húzta fel.

– Mindjárt kész leszek én is – mondta Alma, majd rövid szünetet tartott. – Mit csináljunk ma?

– 9:30-ra időpontom van a rendőrség dilidokijánál. Aztán összedobom a biztonsági rendszert – mondta Johnnie, miközben felállt és a WC felé indult. – Alma! – fordult vissza. Szeretném, ha mindig lenne veled megfelelő védelem.

– Eszem ágában sincs valamelyik izomagyú munkatársadat magammal cipelni a munkába, Johnnie – tiltakozott Alma.

A másik nő felemelte az egyik kezét, hogy elhallgattassa.

– Tudom – sóhajtott és közelebb lépett hozzá. – Paprika spray. – Húzott elő egy dobozt. – Nem az a felvizezett vacak, hanem az igazi, méregerős.

– Oké – vette el Alma habozva. – Majd beteszem a retikülömbe.

– Nagyszerű – duruzsolta Johnnie és átkarolta Alma derekát. – Szeretem biztonságban tudni a befektetéseimet – mondta sokat mondó mosollyal az arcán és megmarkolta menyasszony fenekét, hogy közelebb húzza őt magához.

– Igazán kedves – válaszolta Alma szarkasztikusan és az idősebb nő szemébe nézett.

– Ja. Az a gyűrű egy kisebb vagyonba került – húzta tovább Johnnie, de már alig tudta visszatartani a nevetést.

Alma arcáról hamar lehervadt a vidám mosoly.

– Eressz el! – hámozta le magáról Johnnie kezeit.

– Édesem! – tiltakozott a másik nő. – Én csak…

Alma felemelte az egyik kezét és elhallgattatta.

– Mozogj! – vakkantotta. – Most nem érsz el nálam semmit. Nada – mondta, majd spanyolul mormogott tovább magában. Merev arcvonásai azt mutatták, hogy nem csak megjátssza ezt a zaklatott kifejezést.

            Alma gyorsan felöltözött. Lassan húzta fel a lehető legszexibb fehérneműjét, ezzel is kínozva Johnnie-t. A szeme sarkából figyelte a nő vágyakozó tekintetét, miközben magára vetette szürke blúzát, ami teljesen eltakarta kerekded fenekét.

            Johnnie ismét leült és csodálta a nő formás csípőjét, ahogy az ringott, miközben tulajdonosa magára rángatta fekete szoknyáját. Aztán figyelte, ahogy Alma odasétál a fürdőszobaszekrényhez. „Ó, ne!” – gondolta. – „Parfümöt használ kölni helyett.” Alma parfümjei úgy hatottak rá, akár az ópium. Az orrába jutva igazi ajzószerként csaptak le a testére.

            „Játszadozol az érzéseimmel, mi?” – motyogta Alma magában. – „Lássuk, mit szólsz majd, ha belekóstolsz ebbe a jó erős parfümbe!

– Ó, édesem? – szólalt meg hangosan. – Segítenél a nyakláncommal?

Tökéletesen ártatlan arcot öltött magára, ahogy Johnnie felé fordult, a kezében az ékszerrel.

Johnnie eleresztett egy mélyről jövő sóhajt és odasétált hozzá, hogy elvegye a láncot a kezéből. Az orrát megcsapta a parfüm illata, amitől kezei remegni kezdtek. Engedte, hogy a nyaklánc lecsusszanjon Alma mellei közé. „Mit nem adnék, ha ennek a rohadt nyakláncnak a helyében lehetnék!” – sóhajtott magában.

Alma félrevonta hosszú haját, feltárva Johnnie előtt tarkójának ívét, hogy az könnyebben be tudja csatolni a nyakláncot. „Ebből majd tanulsz!” – mosolyodott el önelégülten.

            Johnnie felnyögött és próbálta csillapítani keze remegését.

– Valami baj van? – kérdezte Alma ártatlan hangon.

– Ó… semmi. Csak nem bírok ezzel a hülye csattal – válaszolta a nő. „Ó, asszony!” – nyögte magában. – „Ez már szabályos kínzás.”

– Kész is, szerelmem – mondta ki végül és vágyakozva megcsókolta Alma nyakát.

A mexikói nő kimért mozdulatokkal sétált arrébb, produkálva egy enyhe, de annál izgatóbb csípőmozgást a rá szegeződő sóvárgó szempárnak.

– Be tudsz még vinni a munkahelyemre? – kérdezte, miközben felkapta a dzsekijét.

Johnnie próbálta lecsillapítani a szíve zakatolását és elterelni a gondolatait. „Felhők… virágok… szivárvány…”

– Persze. Gyerünk, vagy elkésel! – nyögte. „Versenyautók… pilóták… félmeztelen nő fekszik a motorháztetőn…” – Ó, a francba! – átkozódott, ahogy visszatértek az izgató képek lelki szemei elé.

– Mondtál valamit, szerelmem? – nézett rá Alma, enyhe gúnnyal a hangjában.

– Nem – válaszolta Johnnie színtelen hangon. – Csak most vettem észre, milyen késő van már. Siessünk!

Alma nem szólt semmit, csak önelégülten mosolygott.

***

            Johnnie néhány perccel később kissé már nyugodtabban lépett be Dr. Kohli irodájába. Amíg várakozott, észrevette, hogy a recepciós őt bámulja. Amikor a fiatal nő rájött, hogy észrevette, csábosan Johnnie-ra mosolygott és kacsintott.

            „Jó tudni, hogy még mindig be tudom indítani ezeket a kis fruskákat” – gondolta, azzal visszamosolygott a fiatal recepciósra. A barna hajú szépség majdnem lefordult a székéről, önelégült mosolyt csalva Johnnie arcára. Pontosan tudta, hogy ezt a hatást fogja elérni.

            Ebben a pillanatban szólt ki Dr. Kohli telefonon a lánynak, hogy beengedheti Johnnie-t.

– Green nyomozó! – szólította a lány. – Dr. Kohli már várja önt.

Miközben mindezt elmondta, egy pillanatra sem vette le a tekintetét Johnnie-ról és arcán továbbra is ott ült a csábos mosoly.

– Köszönöm – válaszolta Johnnie, olyan hangon, hogy a lány belepirult.

Dr. Kohli egy apró pakisztáni nő volt. Még akkor is szerencsésnek mondhatta volna magát, ha jelentősen magasabb 150 centinél. Annak ellenére, hogy már az ötvenes évei elején járt, egy nappal se tűnt többnek harmincötnél. Sötét haja lágyan omlott le a vállaira.

– Jó reggelt, Green nyomozó! Kérem, üljön le! – mosolygott rá. Melodramatikus hangjában erős akcentus csengett.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

Johnnie kissé vonakodott attól, hogy beszéljen vele. Félt tőle, hogy valami rosszat mond, ami miatt nem engedik vissza a szolgálatba.

– Valami gond van, nyomozó? – kérdezte a pszichológus.

– Nem… Semmi gond – válaszolta Johnnie. – Csak egy kicsit ideges vagyok.

Dr. Kohli az asztala mögött ült és ismét arra kérte Johnnie-t, hogy foglaljon helyet.

– Semmi szükség rá, hogy ideges legyen. Nyugodjon meg és meséljen egy kicsit magáról!

– Mit szeretne tudni? – kérdezte Johnnie.

– Maga döntse el! Bármi jusson az eszébe, kérem, mondja el! Nem kell sietnie. Megvárom – mosolygott rá.

Johnnie kétszer is meggondolta, hogy mit mond el Dr. Kohlinak arról a napról, amikor rálőttek.

– Mit érzett, amikor a gyilkos az otthonában? – kérdezte a pszichológus.

Johnnie érezte, hogy egyre jobban felmegy benne a pumpa. „Nem borulhatok ki ez előtt a nyavalyás dilidoki előtt. Még a végén azt mondaná, hogy alkalmatlan vagyok” – gondolta.

– Frusztráltan – válaszolta végül. – Már az is épp elég, hogy rám lőtt, de még személyessé is tette. Nem akarom veszélybe sodorni Almát.

– Johnnie! Ennél többet is érzett – mondta Dr. Kohli. – Nem segíthetek, ha nem mond el nekem mindent. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ha a maga helyében lennék, nagyon dühös lennék. Ez a nő személyesé tette a dolgot. Belépett a személyes terébe azzal, hogy felhívta otthon. Plusz még a kedvese is veszélybe kerülhet.

Johnnie hitetlenkedve nézett a pszichológusra.

– Azt mondja, ha elvesztem a fejem, nem tart majd őrültnek és nyilvánít alkalmatlannak a szolgálatra?

A pszichológus felnevetett.

– Én nem így dolgozom. Nem vagyok az ellensége, Johnnie. Segíteni szeretnék magának, hogy visszatérhessen a szolgálatba. – Rövid szünetet tartott. – Amit itt elmond, azt senki nem fogja megtudni. Csak az értékelés fog szerepelni a jelentésemben.

Johnnie óvatosan ráemelte a tekintetét. „Megbízhatok benne? Megbízhatok magamban?” – gondolta, miközben felállt és az ablakhoz lépett. – „Meg kell tenned!” – mondta magának. – „Meg kell tenned magadért… és Almáért.”

– Doki! Őszintén, marhára dühített, hogy az a nő tudja az otthoni számomat és talán azt is, hogy hol lakom – mondta. – Nem magam miatt aggódom. De Alma…

– Ezért vannak a rémálmok – jelentette ki a pszichológus és hátradőlt a székében. – Johnnie! Az a lövés félelmet ültetett a tudatalattijába. Az a gyilkos nagyon okos. Ha arra koncentrál, hogy biztonságba helyezze Almát, akkor nem lesz energiája rá, hogy végezze a munkáját.

Johnnie a nő felé fordult.

– De nem egyedül nyomozok ebben az ügyben – vágott vissza. – A partnerem is velem dolgozik.

– A partnere – bólintott a pszichológus. – Ő kívül esik a képen. Őt nem lőtték le. Magát igen. Ő nem annyira közismert, mint maga. És ami mégfontosabb, ő nem meleg. – Egy pillanatra elhallgatott. – A gyilkos homofób és magán tölti ki a dühét.

Johnnie-ban kezdett felmenni a pumpa.

– És mégis mi a francot tegyek? Meg van kötve a kezem. Ha nem tudhatom biztonságban Almát, nem mehetek vissza dolgozni, és nem kaphatom el az a kurvát.

Dr. Kohli figyelmesen előre dőlt.

– Folytassa!

– Mi a francot ért azon, hogy folytassam? – nyögte Johnnie dühösen. – Elbasztam és az a kurva lelőtt. Most pedig személyessé teszi, mintha az egész az én hibám lenne. – Könnyek szöktek a szemébe. – A szerelmem is célponttá válhat és nincs semmi, amit tehetnék.

Johnnie visszaült a székébe és letörölte a könnyeit.

– Látom a holttestét a parton, akár a többiekét. Megerőszakolva, összevagdalva, megkínozva.

Annyira magán kívül volt, hogy észre sem vette, hogy lecsúszik a székről és a térdeit felhúzva kuporog a padlón.

            A pszichológus felállt és megkerülte az asztalát. Letérdelt Johnnie mellé és gyengéden a vállára tette a kezét.

– Eddig magában tartotta mindest – mondta. – Most már kiadta magából, úgyhogy elkezdhetünk dolgozni rajta. – Rövid szünetet tartott. – Johnnie, képes lesz ezt feldolgozni, és akkor ismét teheti azt, amihez a legjobban ért. Maga és a partnere el fogja kapni azt a nőt, és bíróság elé állítja.

***

            Johnnie valamivel jobban érezte magát, amikor elhagyta a pszichológus irodáját. Jól esett neki, hogy végre kiönthette valakinek a szívét és elmondhatta, azt, ami a lelkét nyomja.

            Felkeresett egy biztonsági céget és vásárolt egy teljes védelmi rendszert, amit már aznap délután üzembe is helyezett. Miután pedig végzett vele, lement az alagsorba, hogy belekezdjen egy intenzív erőnléti gyakorlatsorozatba. Formába kellett hoznia magát.

            Johnnie és Alma házának alagsora nem egy átlagos, nyirkos pince volt. A két nő időt és pénzt nem sajnálva alakította át a szintet. Az egyik végében helyezték el Johnnie edzőfelszerelését. Annyi súlyzót, kondigépet és egyéb eszközt halmoztak fel, amiből akár még egy edzőtermet is lehetett volna nyitni. Középen állt egy bárpult, két bőr kanapé és két, szintén bőrborítású fotel. A falba egy 200 wattos sztereo hangszórórendszert építettek. Az alagsor másik végében pedig egy külön helyiségben volt a mosókonyha és egy kis fürdőszoba.

            Johnnie felrakta Alma egyik Gypsy Kings CD-jét és belekezdett a nyújtó gyakorlatokba, majd bemelegítésként lefutott öt kilométert a futógépen. Utána hozzákezdett a súlyemeléshez. Először 150 fonttal akart kezdeni, de aztán káromkodva kellett rájönnie, hogy sokkal jobban elpuhult a kórházban töltött idő alatt, mint gondolta volna. Miután alaposan leizzadt, a bokszzsákot vette kezelésbe. Kesztyűbe bújtatott kezével úgy sorozta a plafonról lelógó zsákot, mintha csak a nehézsúlyú bajnokságra készülne.

            A gyilkost képzelte a bokszzsák helyébe és már szinte őrült hevülettel püfölte azt. „Azt hiszed, felhívhatsz itthon és rám ijeszthetsz, te hülye picsa?” – gondolta. – „Tudod mit? Csak térjek vissza a munkámhoz, elkaplak és még a szart is kiverem belőled.” Abbahagyta a zsák püfölését és elgondolkodott. Felidézte magában a nő hangját, amely furcsán ismerősnek tűnt a telefonban. Talán találkozott már vele valamikor? Talán valaki, akivel már volt dolga?

– Majd megkérem Pizót, hogy nézzen utána a lezárt ügyek között – mondta ki hangosan az üres lakásnak.

Miután végzett az edzéssel, lezuhanyozott és átöltözött. Négy óra tréning után alaposan kifáradt. Az izmai sajogtak, de boldog volt, mert érezte, hogy kezd visszatérni az ereje. A zuhany pedig kellemesen felüdítette. Gyorsan öltözött fel, mert már indulnia kellett Almáért a munkahelyére.

­­­***

            Miközben Almára várt, Johnnie a kocsiban ülve előhorgászta a telefonját. Először a kínai éttermet hívta, hogy rendeljen maguknak vacsorát, aztán pedig Pizo számát tárcsázta.

– Hello, partner! Hogy s mint? – kérdezte a férfi izgatott hangon. Érződött rajta, hogy nagyon hiányolja már Johnnie-t.

– Semmi különös. Már alig várom, hogy visszatérjek a munkához.

– Tudom, J! Nekem is hiányzol – kacagott Pizo.

Johnnie a szemeit forgatta és a fejét az ülésnek döntve nevetett.

– Azt egy szóval sem mondtam, hogy te hiányoznál. Csak szeretnék visszatérni a terepre.

– Persze, persze. Mondj, amit akarsz! – válaszolta Pizo. – Szóval, miért hívtál?

– Túl jól ismersz, partner – nevetett Johnnie és fészkelődni kezdett az ülésben. – Szeretném, ha elintéznél nekem valamit.

Pizo rögtön tudta, hogy fontos dologról lehet szó, különben Johnnie nem hívta volna fel.

– Oké! Mond!

– Pizo! Volt valami furcsa annak a nőnek a hangjában – kezdett bele Johnnie. – De nem tudom megmondani, mi az és ez megőrjít.

A férfi érezte a feszültséget a hangjában.

– Szeretnéd, átnézni a régi aktákat? A korábbi elkövetőinket?

– Ahogy mondtam – mosolyodott el Johnnie. – Túl jól ismersz. Gondolod, hogy a főnök berágna, ha holnap beugranék?

– Tudod mit? – kacagott fel Pizo. – Épp azt mondta, hogy jó lenne, ha holnap bejönnél körbenézni… Azt hiszem nagyot csalódott, hogy nem próbálkoztál többször.

– Mi pedig nem akarunk csalódást okozni a kapitányunknak – mosolygott Johnnie. – Beugrom holnap, miután elvittem Almát a munkába – mondta boldogan.

– Akkor holnap, partner! – Azzal Pizo letette a telefont.

***

            Johnnie még akkor is úgy vigyorgott, mint egy elmebeteg, amikor Alma behuppant mellé az anyósülésre.

– Szia, kicsim! Hogy telt a napot? – kérdezte és áthajolta a másik oldalra, hogy megcsókolja.

Alma viszonozta a csókot, majd bekötötte a biztonsági övét és egy nagyot sóhajtott.

– Hosszú volt és fárasztó. Néhány figura átjött a Johnson megyei projekttől. Az egész napomat azokkal az idiótákkal kellett töltenem és átnyálazni minden iratot. – Egy pillanatra elhallgatott. – Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak tőlük.

Johnnie ismét megcsókolta őt.

– Sajnálom, hogy ilyen rossz volt a napod, drágám – simogatta meg az arcát. Látta a szemeiben a frusztrációt és elhatározta, hogy elhalasztják a gyakorlást a lőtéren, amiért Alma nagyon hálás volt. – Meg kell állnunk még a Fong’s-nál, elhozni a vacsorát, mielőtt haza mennénk.

– Az jó lesz – mondta Alma és lehunyt szemmel hátradöntötte a fejét. – Nem vagyok válogatós.

***

            Johnnie megterített, amíg Alma a zuhany alatt volt.

– Finom illatok – lépett ki a mexikói nő a fürdőszobából, beleszippantva a levegőbe.

Johnnie felé fordult és elmosolyodott. Alma egy frottír köntöst viselt és egy pár régi papucsot.

– Mi az? – kérdezte Alma ártatlan hangon.

– Ó! Semmi – válaszolta Johnnie és próbálta lecsillapítani a szívverését. Kihúzta Alma székét és engedte, hogy leüljön.

Vacsora közben végig Johnnie napjáról beszélgettek. Utána pedig Alma azt javasolta, hogy a másik zuhanyozzon le, addig ő rendet rak.

            Amikor kilépett a fürdőből, Johnnie-nak elállt a lélegzete a szeme elé táruló gyönyörűségtől. Alma egy vörös ruhában volt, amit tőle kapott Valentin-napra, szexi harisnyával és vörös harisnyatartóval megspékelve.

– Azt hiszem, ez az, amire mostanában a legjobban vágysz – búgta halkan.

Johnnie csak állt ott, egy szál pólóban és bokszerben és meg sem bírt szólalni, csak bólintott.

– Csukd a szádat, drágám! Még a végén belerepülnek a legyek.

Johnnie továbbra sem tudott megszólalni. „Mondj már valamit, te idióta! – ordított magával. De Alma olyan vonzó és gyönyörű volt, hogy az elvakította minden érzékét.

A mexikói nő odalépett hozzá és megfogta a kezét, odavezetve szerelmét az ágyhoz. Johnnie leült, Alma pedig odalépett a hifitoronyhoz és betett egy Jill Scott CD-t. A hang betöltötte a hálószobát:

            Honey Molasses

            Ebony Majesty

            Chocolate Brown Sugar

            Sweet Epiphany

Alma vadítóan táncolni kezdett és a csípőjét riszálta a zenére. Johnnie, még mindig megbabonázva bámulva őt, csak annyira volt képes, hogy megnyalja kicserepesedett ajkait. Alma odalépett hozzá és cipője orrát Johnnie forrongó ágyékának nyomta.

– Jesszusom! – kiáltott fel Johnnie és arrébb ugrott, mosolyt csalva Alma arcára.

Kissé hátrébb húzta a lábát, így Johnnie már le tudta venni róla a cipőt, majd a másikat is, ahogy Alma felkínálta a másik lábát. Amikor végzett, Alma azonnal visszahúzódott, folytatva a csábító táncot. Lassan levette a harisnyatartóját, majd az áttetsző ruhadarabot is eltávolította formás lábairól, Johnnie felé dobva őket, akit teljesen elbódított a mindent betöltő parfümillat.

            Alma végre elég közel jött hozzá, hogy Johnnie elkaphassa a derekát és arcát a hasához préselje, végigcsókolva a puha bőrt. Szerelme ajkainak érintése teljesen felvillanyozta Almát és érezte, hogy a bugyija átnedvesedik. Felnyögött és közelebb tolta csípőjét a másikhoz. Johnnie felállt és teljesen levette a ruhát a másikról. A könnyű anyag lágyan omlott le a padlóra.

            Two people, just meeting

            Barely touching each other

            Two spirits greeting

            Trying to carry it further

            You are one and I am another

            We should be one, inside each other

Alma lovagló ülésben tornyosult Johnnie fölé, aki bevezette a felcsatolható szerszámát a nő szeméremajkai közé. A pillantásuk egymásba olvadt és csak egymás nyögéseire figyeltek. Johnnie megragadta Alma mellét, gyengéden masszírozva azt és izgatva a mellbimbóit.

– Mindig szeretni foglak, Alma – suttogta Johnnie.

– En Espanol, pro favor – könyörgött Alma.

– Te amo, Alma, y te amare hasta mi ultimo suspiro – búgta Johnnie mély hangon, egyre gyorsabban mozgatva a csípőjét.

            You can see inside me

            Will you come inside me?

            Do you wanna ride inside my love?

            You can see inside me

            Will you come inside me?

            Do you wanna ride inside my love?

Johnnie egyre gyorsabban mozgott, belefeledkezve a gyönyörbe. A könyökeire támaszkodott, Alma pedig a vállára hajolva lihegett, miközben széttárt térdei majdnem hozzáértek szerelme könyökeihez.

            Two strangers, not strangers

            Only lacking the knowing

            So willing, feeling, infinitely growing

            While we’re here the whole world is turning

            We should be one

            Fulfilling our yearing

            You can see inside me

            Will you come inside me?

            Do you wanna ride inside my love?

            You can see inside me

            Will you come inside me?

            Do you wanna ride inside my love?

Ahogy az utolsó szavak megremegtették a levegőt, Alma felsikoltott a rátörő orgazmustól. Johnnie csak nyögött alatta és szemeiben a boldogság könnyei csillogtak. Egy pillanattal később ismét felsóhajtott: – Szeretlek, Alma!

            Alma lesöpörte Johnnie haját a válláról. A szemébe nézett és látta benne a szerelem kiolthatatlan tüzét. Tudta, mennyire szereti őt, de elképzelése sem volt, hogy tudná ezt viszonozni.

– Én pedig téged – mondta. – Örökké. Teljes szívemből.

(A dalszövegek Jill Scott Honey Molasses és Minnie Ripperton Inside my Love című számából valók.)

Folytatása következik!