Rea - Egy leszbikus románc története 13. fejezet

Előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 12. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

*************************************************************

                Már eltelt néhány hónap, mióta Freyával randizni kezdtünk. Épp csak úgy henyéltünk a lakásomon. Ő egy magazint olvasott, aminek én voltam a címoldalán.

– Mit szólsz? – nézett rám hirtelen.

– Hogy? – El voltam foglalva azzal, hogy lófarokba gumizzam a hajamat, ezért nem figyeltem arra, amit mondott.

– Részt fogunk venni egy fotózáson, együtt.

– Tényleg? – kérdeztem izgatottan.

– Igen. Már egy ideje nem dolgoztunk együtt. Az ügynökséged biztos hamarosan hívni fog a hírrel.

Éppen csak kimondta, amikor megszólalt a telefonom. A képernyőre pillantottam. Mily meglepő, az ügynökség száma volt az. Freyára mosolyogtam és felé mutattam a mobil képernyőjét. Halkan kacagott és küldött felém egy „Én megmondtam” pillantást. A szememet forgattam, miközben felvettem a telefont.

– Halló! Itt Rea.

– Helló, drágám! Itt Michael. – Michael Jane asszisztense volt. Ha ő hívott fel, az azt jelenti, hogy Jane-nek valami sürgős elfoglaltsága van. Emiatt ritkán beszéltem Michaellel.

– Hali, Michael! Mi van veled?

– Csak azért hívlak, hogy szóljak, lesz egy fotózásod. Ami azt illeti, már holnap. Majd elküldök minden infót e-mailben. És ne felejts el bepakolni! Jövő héten lesz a Paris Haute Couture. Milyen izgalmas! – nevetett a telefonba.

– Oké! Köszi.

– Semmi gond, drágám!

– Viszlát, Michael!

– Hello!

Kinyomtam a telefonomat és betettem a táskámba. Freya rám nézett és cinkosan kacsintott.

– Mi volt ez? – kacagtam.

– Micsoda? – tárta szét ártatlanul a karjait.

– Az a kacsintás.

– Miért? Nem egyértelmű? – kacsintott rám újra.

– Hagyd abba! Megőrjítesz. – Az ölébe ültem és átöleltem a nyakát.

– Ja. Ez a gyilkolási módszerem – kacagott.

– És működik? – húztam fel a szemöldököm.

– Néha igen – ráncolta a szemöldökét. Ez az arc egyszerűen felejthetetlen volt. Ha kéznél lett volna egy fényképezőgép, tuti lekapom és minden fél percben előveszem, hogy gyönyörködjek benne.

– Persze megint hazudsz – nyomtam a homlokomat az övéhez.

– Nem is – suttogta.

 Gyengéden megcsókolt, mire röhögésben törtem ki. Ő kérdőn nézett rám. Nem tudtam uralkodni magamon és egyre hangosabban kacagtam, mire ő csak megcsóválta a fejét és megsimogatta a hajamat.

– Mi olyan vicces, kölyök?

– Nem tudom. Csak vicces. Ahogy hazudsz.

– Oké! Nem kérlek, hogy higgy nekem. Inkább bebizonyítom.

– Tényleg? Amúgy pedig, nem vagyok kölyök.

– De igen. Nagyon is az vagy.

– Ne szórakozz velem! Már nagylány vagyok – öltöttem ki a nyelvemet.

– Oké, akkor nagylány vagy! De egy borzasztó nehéz eset.

– Hé! – fújtam fel az arcomat és dühösnek tettettem magam.

– Ne légy már ilyen! – mosolygott rám. – Engesztelésül veszek neked egy fagyit később.

– Áll az alku! – álltam fel.

– Akkor is csak egy kölyök vagy! – állt fel ő is és kiment a fürdőszobába.

– Hé! – dobtam utána egy kispárnát, de ő könnyedén elhajolt előle és becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját.

Később, az este folyamán, elindultunk, hogy vegyünk egy fagyit. Ezzel megfogott. Imádom a fagyit. Ha megtehetném, minden este csak fagyit ennék vacsorára. De akkor valószínűleg nagyon hamar belehalnék. Épp megálltunk egy kereszteződésben, hogy körülnézzünk, amikor hirtelen, a semmiből előbukkant egy srác. Megcsókolta Freya arcát és megszorította a kezét.

– Helló, szépségem! Sosem gondoltam volna, hogy itt találkozunk – szólalt meg.

– Mit keresel te itt? – nézett rá Freya zavartan.

– Visszajöttem Indiából. Nem is hiányoztam? Már két éve nem láttuk egymást.

– Tényleg! – ölelte át a fiút.

– Ki ez a gyönyörű lány? A barátod? – mosolygott rám barátságosan.

– Helló! A nevem Rhiannon! – ráztam meg a kinyújtott kezét.

– Én Eli vagyok! Biztos egy modell vagy, akivel Freya együtt dolgozik.

– Igen. De most jobb, ha megyek. Jó volt találkozni veled.

– Enyém a megtiszteltetés – mosolygott Eli.

– Szia, Frey! Majd holnap találkozunk.

Próbáltam nem sírni. Sétáltam pár métert, aztán hívtam egy taxit. Amíg vártam, éreztem, hogy valaki megragadja a karomat. Megfordultam és szembe találtam magam Freyával. Semmit mondóan rámosolyogtam és lesöpörtem a kezét a karomról. Megragadta a vállamat és vett egy mély levegőt.

– Hülye voltam. – Ez volt az első mondata.

Csak vártam a következő mondatára. Közben hallottam, hogy megáll mögöttem a taxi, de nem foglalkoztam vele. Közben valaki már megelőzött és elhajtott vele. Én meg csak álltam ott és nem tettem semmit.

– Kérlek, bocsáss meg! Meg tudom magyarázni.

– Semmi baj. Nem kell megmagyaráznod – mosolyogtam rá nehéz szívvel.

– Tényleg? – lepődött meg.

– Igen. Maradhatunk barátok, és néha összefutunk egy-egy fotózáson. Bizonyára sokat fogjuk látni egymást.

– Micsoda? Nem… Rea…

– Jobb, ha megyek. Kezd későre járni. Majd holnap látjuk egymást.

Leintettem egy taxit és visszamentem a lakásomra. Becsaptam az ajtót magam mögött és eleredtek a könnyeim. Átvert. Hogy tehette ezt velem? Pedig szerettem. Szóval ilyen, amikor az embernek összetörik a szívét. Annyira fájt. Inkább verettem volna össze magam valakivel, mint ez. Olyan volt, mintha darabokra törték volna a szívemet. Nem hittem, hogy valaha is képes leszek újra összeszedni a darabjait. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Egyszerűen nem tudtam elhinni.

                Felhívtam Claest. Nagyon meglepődött, amikor sírni hallott a vonal másik végén. Teljesen összetörtem. Azonnal átjött és én elmondtam neki mindent. Megvárta, amíg egy kicsit megnyugszom. A szemeim kivörösödtek és borzasztó gyengének éreztem magam. Hallottam, hogy a telefonom megcsörren a másik szobában. Claes vette fel. Hallottam, ahogy fojtott hangon beszél a nappaliban.

– Te csak ne zavard őt! Nem érdemelte ezt meg.

Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta.

– Ezt neked jobban kéne tudnod. Most pedig, könyörgöm, hagyd őt békén!

Letette és visszajött a hálószobába.

– Ő volt az, igaz? – gömbölyödtem össze az ágyon és magamra húztam a takarót.

– Igen. – Ahogy kimondta, a telefon ismét megszólalt. Felém fordította a képernyőt. Megint ő volt. Csak ráztam a fejem. Nem akartam hallani. Claes kinyomta a telefont, miközben Nesha berohant a szobába, felugrott az ágyra és megnyalta az arcomat. Átöleltem a nyakát és megsimogattam a fejét.

– Szeretem. Teljes szívemből szeretem őt – szipogtam.

– Tudom, Re! – törölte le Claes a könnyeimet.

– Köszönöm, hogy végighallgattál.

– Semmi gond. El akarod mondani Rainnek?

– Jobb, ha nem teszem. Tudod, milyen hevesen reagálna.

– Igaz. Szeretnéd, ha maradnék? Vagy inkább egyedül maradnál?

Nem szóltam semmit, csak megráztam a fejem.

– Oké! Akkor hagylak. De, ha szükséged van rám, ne habozz hívni!

– Köszönöm.

Claes elment. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Végiggondoltam, amit mondott nekem. És azt is, amit Freya mondott. Elgondolkodtam, mi van, ha hazudott. Ha a mi úgy nevezett kapcsolatunk is csak egy hazugság volt. Ismét eleredtek a könnyeim. Összeszorítottam a szemeimet. Próbáltam aludni és elfelejteni az egészet, aztán végül álomba sírtam magam.

                Amikor felébredtem, minden porcikám fájt. A szemeim is vörösek voltak és duzzadtak. Fogtam egy csomag jeget és rányomtam. Ez segített. Pár óra múlva fotózásom lesz, úgyhogy bevonszoltam magam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Magamra kentem egy kevés sminket, hogy eltakarjam kivörösödött szemeimet. Már jobb volt. Nem lehetett megmondani, hogy egész éjjel sírtam. Felkaptam a kocsi kulcsom és bementem a stúdióba. Amikor megérkeztem, ő már ott volt. Odavetettem egy hellót, aztán bementem rendbe rakatni a hajamat és a sminkemet.

                A fotózás után mindenki gyorsan elszivárgott. Miután átöltöztem, összeszedtem a cuccomat, és felkészültem, hogy haza menjek. Éreztem, hogy valaki átölel hátulról. Ő volt az. Megismertem testének forró érintését és az illatát.

– Mi az?

– Szeretlek. Nem érzek semmit Eli iránt, vagy bármiféle fiú, vagy lány iránt. Csak téged szeretlek.

– Ne! Ne nehezítsd meg mégjobban! – próbáltam visszatartani a könnyeimet, de éreztem, hogy a hangom elcsuklik.

– Sosem akarnám, hogy sírj miattam.

– De akkor is megtetted.

– Sajnálom. Eli-jal gyerekkori jóbarátok vagyunk. A szüleink elhatározták pár éve, hogy majd összeadnak minket. Sosem tetszett az ötlet, de nem tehettem semmit. Láthattad, hogy igazából nem vagyok bi, hanem leszbikus. Már azóta tudom, hogy befejeztem a gimnáziumot. Amikor elmondtam a szüleimnek, szabályosan dührohamot kaptak. Az apám arra kényszerített, hogy menjek hozzá Eli-hoz. Ő beleegyezett, mert szeretett engem. Annak ellenére, hogy tudta, én a lányokat szeretem. Aztán, két éve, elment Indiába, üzleti ügyben és azt mondta, hogy évekig ott lesz. Kötöttünk egy megállapodást. Én randizhatok lányokkal, amíg ő elvan, de amikor visszajön, vissza kell térnem hozzá. Beleegyeztem, de soha sem gondoltam volna, hogy találkozom egy olyan lánnyal, mint te. Most már nem tudok élni nélküled. Te vagy mindenem. Kérlek, gyere velem! Meneküljünk el! Szeretlek téged, Rea!

– Nem tehetem. Mindkettőnk érdekében, hagyj elmenni!

– Nem szeretsz?

– De szeretlek. De akkor sem tehetem meg.

Elengedett, de előtte még gyengéden megcsókolt. A szemében könnyek csillogtak. Aztán elsétált. Kinyitotta az ajtót, aztán megtorpant. Visszafordult és egy ideig csak bámult rám. Szólásra nyitotta a száját, aztán egy pillanatra megdermedt. Éreztem, hogy mondani akar valamit, és vártam, hogy erőt gyűjtsön hozzá. Aztán végül kimondta.

– Még sosem szerettem senkit annyira, mint téged. A legjobbakat kívánom neked, Rea. Remélem, még látjuk egymást.

Leültem és elsírtam magam. Még senki miatt nem sírtam ennyire. Csak miatta.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Palvin Barbara alias Freya Aslin Platt.