Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 2. fejezet

Előzmény:  Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 1. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

*************************************************

– Te dilis vagy? – ráncoltam össze a szemöldökömet.

– Talán – vont vállat mosolyogva.

– Akárhogy is, én most szünetet tartok – fordultam el tőle és elindultam a hosszú folyosón.

– Hé! Várj meg! – kiáltott utánam.

– Mi van? Akadj már le rólam! – szóltam vissza, de nem fordultam felé.

A szokásos helyemre mentem. A nagy fa alá. Nem tudom miért, de jól érzem magam ott. Elhevertem a fűben és elővettem a könyvemet. Hírtelen léptek zaja zavart meg. Ki a fene lehet az?

– Rain…

Amikor felnéztem, a lihegő Amyt pillantottam meg magam előtt.

– Mi az? – kérdeztem flegmán.

– Csak bocsánatot akartam kérni.

– Bocsánatkérés elfogadva – mondtam és visszafordultam a könyvhöz.

– Tényleg? – ragyogott fel az arca.

– Igen. De csak egy feltétellel.

– Mi az?

– Ne kövess engem! Soha többé!

– Ő… De…

– A-a! – böktem felé az ujjammal.

– Rendben! De nekem is van egy feltételem.

– Micsoda?! Te most szívatsz?

– Ahogy gondolod. De akkor továbbra is követni foglak.

Felsóhajtottam és megcsóváltam a fejem. Ez a lány tényleg nem százas.

– Rendben. Mit akarsz?

– Azt szeretném, hogy megcsókolj.

Felnevettem, majd kérdőn pillantottam rá.

– Csak viccelsz, ugye?

– Nem – tette karba a kezét durcásan.

Egy pillanatig csak bámultam rá.

– Most komolyan beszélsz? – ráncoltam össze a szemöldököm.

– Ennél nem is lehetnék komolyabb.

Néhány pillanatnyi csönd telepedett ránk.

– Ha nem csókolsz meg, nem hagyom abba a követésedet – duzzogott.

– Ahh… Rendben!... Bánom is én!

Intettem, hogy jöjjön közelebb, ő pedig letérdelt elém, miközben én még mindig a fa alatt ültem a bal kezemmel pedig megfogtam a tarkóját. Becsukta a szemeit.

– Egy pillanat – mondtam.

– Mi az? – nézett rám ismét.

– Nincs nyelv.

– Rendben.

Ismét megfogtam a tarkóját és közelebb hajoltam hozzá. Az arcunk már olyan közel volt egymáshoz, hogy az ajkaink majdnem összeértek. Vettem egy mély levegőt és becsuktam a szememet, a szánk pedig összeért. Csak néhány pillanatig csókolóztunk. Aztán elhúzódtam, kinyitottam a szememet és ránéztem.

– Most boldog vagy? – kérdeztem flegmán.

– Aha! – bólogatott hevesen és elpirult.

Hirtelen azt éreztem, hogy valaki figyel. Körbenéztem és megpillantottam valakit, alig néhány méterre tőlünk. Beletelt egy pillanatba, mire megismertem. Ő volt az. A cserediák. Amy követte a pillantásomat, majd amikor ő is meglátta a lányt, felpattant mellőlem.

– Majd még látjuk egymást, Rain! – mondta, miközben továbbra is az új lányt vizsgálgatta, majd elszaladt.

Az új lány közelebb jött és leült mellém.

– Bocsi, hogy megzavartam ezt az intim pillanatot – kuncogta.

– Intim? Ugye most csak hülyéskedsz? – kérdeztem flegmán.

– Ki volt ez a szerencsés lány? A barátnőd?

– Nem a te dolgod – feküdtem le ismét a fa alá és a karomra hajtottam a fejemet.

– A barátnőd, nem igaz?

– Nem. Mondjuk úgy… mi ketten kötöttünk egy egyességet! Pont. Itt a sztori vége.

– He?... Egy egyességet? – kérdezte az új lány, miközben az ölembe hajtotta a fejét.

– Igen. Egy egyességet. És, kérlek, szállj le rólam!

Ő csak kuncogott.

– Miért nem szállsz le rólam?

– Mert te vagy a segítőm, emlékszel?

– Az osztályban igen.

– Oké! De én szeretnék iskolán kívül is veled lógni.

– Miért?

– Mert érdekes személyiségnek tűnsz. Azon kívül pedig, már megmondtam korábban is, hogy miért.

– Miért is?

– Benne voltál az álmaimban.

– Neked tényleg el kéne menned egy pszichológushoz – vontam fel a szemöldökömet.

– Nem vagyok bolond.

– Talán csak egy kicsit tökkelütött?

Felnevetett, majd ismét rám nézett.

– Talán. De az is lehet, hogy valami mélyebb jelentése is van ezeknek az álmoknak.

– Mint például?

– Nem t’om. Majd szólok, ha eszembe jut egy.

Hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülemet. Ki lehet az már megint?

– Mi a fenét csináltok? – Igen. Ez Miranda.

– Semmit – válaszoltam egykedvűen, miközben rá néztem. Eléggé meglepettnek tűnt. – Mi az?

– Már mindenütt kerestelek. Mindjárt ebédidő!

– Remek! Mindjárt éhen halok.

Az új lány felállt, én pedig követtem a példáját. Odaléptem Mirandához és megfogtam a kezét, aztán visszafordultam az új lányhoz.

– Jössz, vagy mi lesz?

– Jövök – mosolyodott el.

Bementünk az étkezdébe és leültünk a szokásos asztalunkhoz.

– Hé, Mir! Megkérhetnélek, hogy vegyél nekem egy szendvicset és egy üveg tejet? Kimegyek a mosdóba egy pillanatra.

– Persze. De ne maradj sokáig!

– Én is megyek – pattant fel az új lány.

– Hozzak neked is valamit? – kérdezte Miranda.

– Egy szendvics és egy almalé jól esne, köszi – mosolygott vissza az új lány.

– Oké! – válaszolta Miranda, majd elment, hogy beszerezze a kaját.

Kimentem a mosdóba, az új lány pedig követett. Épp csak kiléptünk az étkezdéből, amikor belebotlottunk Gregbe. Greg egy hatalmas nagy vadbarom, aki azt képzeli magáról, hogy menő. Néhány hete be is húztam neki egyet. Ez a srác egy igazi seggfej.

– Helló, baby! Ki a barátod? – kérdezte önelégülten, miközben végigmérte az új lányt. – Nagyon dögös.

– Ne hívj baby-nek, te őstulok! És ő sem kíváncsi rád, úgyhogy hagyd abba a nyálcsorgatást!

Elsétáltam mellette és bementem a mosdóba, egyenesen egy üres vécéfülkébe. Amikor kijöttem, az új lányt pillantottam meg, amint a mosdónál támaszkodik a falnak. Odaléptem a mosdóhoz és megmostam a kezemet.

– Meglehetősen népszerű vagy, nemde? – kérdezte.

– Mondhatjuk.

– Hé! Nem felejtettél el valamit?

– Mit?

– Hihetetlen vagy.

– Mire célzol?

– Még meg sem kérdezted a nevemet.

– És?

– Nem is akarod tudni? – ráncolta a szemöldökét.

– Nem igazán – dőltem neki a falnak mellette, ő pedig hosszú ideig csak bámult rám.

– Oké! Rendben! – adtam meg magam. – Hogy hívnak?

Kuncogott egyet és felém nyújtotta a kezét.

– Charity Leighton vagyok.

Megszorítottam a kezét és felsóhajtottam.

– Én pedig Rain.

– És a vezetékneved?

– Dawn.

– Szóval, Rain...

– Mi az?

– Az a másik lány… Ő már biztosan a barátnőd.

– Ki? Miranda?

– Igen – bólintott.

– Nem. Ő a legjobb barátom.

– Ó…

– Mennünk kéne. Éhen veszek.

– Oké!

 Visszamentünk az étkezdébe és leültünk. Addigra már Ashley és Tom is megérkeztek. Amikor megpillantották Charity-t, kérdő pillantást vetettek egymásra. Miranda krákogott egyet, majd rám nézett.

– Mi az? – kérdeztem értetlenül.

– Még nem is mutattad be az új lányt – mondta Miranda.

– Ó… Oké! Akkor mutatkozz be! – intettem Charity-nek.

– Helló, srácok! Charity Leighton vagyok.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Charity. Én Miranda vagyok – mosolygott rá Miranda.

– Engem Ashley-nek hívnak, ő pedig itt Tom – mutatkozott be Ashley is.

– Nagyszerű. Na és, hol az ebédem – néztem Mirandára.

Miranda odaadta a szendvicset nekem és Charity-nek. Épp hozzákezdtem volna, amikor az a seggfej Barry (Barry volt a neve, nem?) belépett az étkezdébe. Egyenesen odajött az asztalunkhoz és a képembe bámult. Unottan felsóhajtottam.

– Mi az már megint, Barry? – ittam bele a tejembe.

– A nevem Harry – fortyant fel.

– Tökmindegy – forgattam a szememet.

– Beszélnünk kell.

– Nem. Nincs miről beszélnünk. És kérlek, egyszer az életben végre, ne zavarj evés közben!

– Gyere velem! Most! – nézett rám szikrázó szemekkel.

Felálltam, felvettem a szendvicsemet és a tejemet és elé álltam. Húztam egy nagyot az üvegből, majd a maradék tejet a fejére öntöttem. Rávigyorogtam, aztán otthagytam. Miközben kimentem a teremből, hallottam, ahogy a fojtott nevetés átcsap hangos hahotázásba.

– Mi a francon nevettek? – ordított Harry már megint.

Végigsétáltam a kihalt folyosón és hallottam, ahogy siető léptek csattognak mögöttem. Megfordultam és nem is egy, de két embert pillantottam meg. Mirandát és Charity-t.

                Felsóhajtottam.

– Mi van már megint?

– Azt hiszem, jobb lenne, ha ezt abbahagynád – mondta Miranda komolyan.

– Felidegesített. Csak azt kapta, amit megérdemelt.

– Történt már ilyen azelőtt is? – nézett Charity Mirandára.

– Igen. Tegnap. Rain tökön rúgta, aztán…

Otthagytam őket, miközben beszélgettek. Bementem az osztályterembe, hogy nyugodtan megegyem a szendvicsemet és vettem egy doboz szódát az automatából. Aztán, amikor becsöngettek, leültem a helyemre. Amikor a tanár bejött, egyenesen rám mutatott és kihívott az osztály elé.

– Mi az, Miss. Wood? – kérdeztem.

– Mrs. Lynch látni szeretne az irodájában – kuncogott Miss. Wood.

Miss. Wooddal elég közel állunk egymáshoz. Én vagyok a kedvenc diákja. Tud róla, mennyiszer jártam már Mrs. Lynch irodájában, de neki még sosem volt velem problémája.

– Tényleg?

– Tényleg. Sok szerencsét, Rain! – simogatta meg a vállamat.

– Köszönöm. Szükségem lesz rá.

Elmentem Mrs. Lynch irodájához és bekopogtam az ajtón.

– Jöjjön be! – hallatszott ki Mrs. Lynch hangja.

Amikor beléptem, megkért, hogy üljek le. Aztán elővette a szemüvegét és rám nézett.

– Miss. Dawn! Tudja, miért hívattam ide?

– Hm? Mert bajban vagyok? – vigyorogtam.

– Igen. De van valami más is.

– Ó! Oké. Mi lenne az?

– Azt szeretném, ha korrepetálná Miss. Leightont. Megnéztem a bizonyítványait. Kiválóak, de az ő iskolája nem olyan magas színvonalú, mint a mienk. Szóval, megkérném, hogy segítsen neki bepótolni a lemaradását.

– He? Miért pont én?

– Ez a büntetése.

– De…

– Miss. Dawn! Ha túl nehéznek találja a feladatot, megkérhet valakit, hogy segítsen. Teszem azt, Miss. Van Vale-t. De magának is részt kell vennie.

– Megkérhetem Mirandát, hogy segítsen?

– Igen. Beveheti Miss. Van Vale-t… hogy is mondaná?

– Szárnysegédnek?

– Nos, jobb lenne valami hivatalosabb és formálisabb.

– Az asszisztens megfelel? – vetettem rá egy kérdő pillantást.

– Korrekt! – csapta össze a tenyerét Mrs. Lynch.

– Oké! Ez minden?

– Nem teljesen.

– Mi van még?

– Tényleg abba kéne hagynia annak a fiúnak a terrorizálását.

– Én nem…

– Hallottam, hogy tejet öntött a fejére.

– Megérdemelte.

– Erről ő egy szót sem szólt.

– Ó? Akkor mégis mit mondott?

– Azt mondta, hogy ő nem csinált semmit, csak köszönni akart, amikor maga váratlanul a fejére öntötte a tejet.

– Szemen szedett hazugság – mondtam hidegen.

– Akkor mi történt?

– Beszélni akart. Én nem. Ő pedig kiabálni kezdett.

– Az erőszak akkor sem megoldás.

– Még csak nem is értem hozzá.

– Ez alkalommal nem, ez igaz.

– Akkor elmehetek?

– Igen.

– Köszönöm.

Kiléptem az irodájából és visszamentem az osztályterembe. Leültem a helyemre Miranda és Charity közé. Mindketten rám bámultak.

– Mi az? – suttogtam.

– Leszidott? – kérdezte Miranda.

– Nem.

– Megbüntetett? – kérdezte Charity.

– Nem – ráztam a fejemet.

– Akkor mégis miért akart látni? – ráncolta a szemöldökét Miranda.

– Igen. Furcsa – csatlakozott hozzá Charity.

– Azt akarja, hogy korrepetáljalak – néztem Charity-re.

– Miért? – lepődött meg.

– Azt mondta, hogy jók a jegyeid, de a te iskolád követelményei elmaradnak a miénk mögött. Arra utasított, hogy segítsek pótolni a lemaradást.

– Utasított?

– Igen.

– Miért?

– Csak.

– Mert ez a büntetése – mondta Miranda Charity-nek.

– Ó! – kerekedett el Charity szeme.

– Te is jössz – néztem Mirandára.

– Miért? – lepődött meg Miranda.

– Mrs. Lynch szerint jó ötlet.

– Ó! Oké. Szóval a szárnysegéded leszek?

– Hát… Mrs. Lynch inkább szeretett volna egy formálisabb megnevezést – ráncoltam a homlokomat.

– Asszisztens? – kérdezte Charity.

– Ja – bólintottam.

– Szórakoztató lesz. Szerinted nem? – mosolygott Miranda.

– Igen. Utána lóghatunk együtt – értett egyet Charity.

– Igen. Mozizhatunk, meg ilyenek. – Miranda nagyon izgatottnak tűnt.

– Jó szórakozást lányok! – mondtam unottan.

– Te is jössz – ölelte át a vállamat Miranda.

– Nem lóghatsz meg előlünk – ölelt át Charity is.

– Remek! – mímeltem a mosolyt.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Miranda Van Vale. A modell neve ismeretlen. Ha valaki tudná, megtisztelne, ha megírná.