Rea - Egy leszbikus románc története 8. fejezet

Előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 7. fejezet
Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

************************************************************

                Freya kinyitotta nekem az ajtója ajtaját, én pedig beszálltam és ő is mellém. Miután mindketten bekapcsoltunk a biztonsági övünket, előkapta a mobilját és tárcsázott.

– Várj egy pillanatot! Muszáj felhívnom valakit – mosolygott rám.

– Semmi gond – válaszoltam, ő pedig a füléhez emelte a mobilját.

– Hello… Én vagyok az – szólt bele vidáman.

– …

– Mi? Hogy érted, hogy mit akarok? – ráncolta a szemöldökét.

– …

– Ó… Felejts el! – nevetett.

– …

– Na! Kérlek!

– …

– Ok! Meglátogatlak.

– …

– Most. Már úton is vagyok.

– …

– Hogy?... Ok!... Hello!

Letette és felém fordult. Felsóhajtottam és a szemébe néztem.

– Ó… Rea!... Ne nézz rám így! – nyújtotta ki a kezét és simogatta meg az arcomat.

– Ok… Akkor mond el, mit tervezel!

– Nem vicces… De adok neked egy támpontot.

– Ok! Mi lenne az?

– Old Westbury-be megyünk – mosolyodott el.

– Miért? – néztem rá zavartan.

– Majd meglátod – mosolygott még mindig.

Mi a fenéért megyünk Old Westbury-be? Valami milliomossal találkozunk, vagy mi? Nem hiszem. Talán jobb, ha várok, és majd kiderül.

                Freya még mindig engem bámult. A szemébe néztem. A tekintetétől megint remegni kezdett a térdem. Hallottam, ahogy hevesen ver a szívem. Istenem! Miért bámul rám így? Muszáj volt megtörnöm a csöndet.

– Miért bámulsz rám így? Van valami az arcomon? – kérdeztem zavartan.

– Nem. De elfelejtettél valamit – vigyorgott, mint a vadalma.

– He?... Mit? – most már tényleg zavarban voltam.

– A fenébe is, Rea!... Nem vagy vicces – nevetett.

– Ok! Akkor mond meg, mit felejtettem el! – tettem karba a kezem.

Közelebb hajolt hozzám és gyengéden megérintette az arcomat. A tekintete megenyhült. Szinte teljesen elvesztem zöld szemeiben.

– Ezt felejtetted el. – Azzal az ajkaimra tapasztotta az övéit.

Lágyan csókolóztunk. Nagyon kellemes volt és forró. A szívem egyre gyorsabban vert. Felsóhajtottam és beharaptam az alsó ajkát.

                Egy kicsit még tovább csókolóztunk, majd az ajkaink szétváltak. Éreztem, hogy elpirulok. Rám nézett és elnevette magát.

– Olyan édes vagy! Ezt nem tudom megszokni.

– Mit akarjon ez jelenteni? – ráncoltam össze a szemöldököm.

– Folyton elpirulsz. Ez olyan édes! – mosolygott.

Eltakartam az arcom a kezeimmel. Éreztem, ahogy Freya gyengéden átkulcsolja ujjaival a csuklómat. Engedtem, hogy lehúzza a kezeimet. Megpuszilta az arcomat és elmosolyodott.

– Ne takard el! Tetszik, amikor elpirulsz.

Felnyögtem.

                Szinte égett az arcom. Már megint elpirultam. A francba is! Miért kell folyton elpirulnom előtte? Nem tehetek róla.

                Megütögettem az arcom. Hallottam, hogy Freya felnevet.

                Beindította a motort és elindultunk Old Westbury-be. Old Westbury New York legelitebb külvárosa. Ott élnek a leggazdagabbak. Miért megyünk mi oda? Keményen gondolkodtam. Kivel akarja Freya, hogy találkozzak? Az út hosszúnak ígérkezett. Majd szétrobbantam az izgatottságtól.

– Frey! Kivel akarod, hogy találkozzak?

– Titok.

– Ó! Légyszi már!

– Nem… Nem fogom elmondani.

– Gonosz vagy.

Freya felnevetett. – Igen. Gonosz vagyok.

Közben végig az utat figyelte.

                Hirtelen megcsörrent a telefonom. Ránéztem. Rain volt az. Felvettem.

– Hello! Mi újság?

– Rea! – ordított bele Rain a telefonba. Eltartottam a telefont a fülemtől.

A francba is! Ez fáj!

– Mi van?! – szóltam bele ismét, dühösen.

– Semmi. Csak ellenőriztem, hogy még mindig működnek-e a füleid. – Hallottam, ahogy Claes is nevet a háttérben.

– Nagyon szépen köszönöm, Rain – mondtam szarkasztikusan. – Mi az?

– Hol jársz, nővérkém? Azt hittem, nem maradsz sokáig.

– Freyával vagyok. Elvisz valahova.

– Hotelbe, vagy magához?

– Hallottam, ahogy fojtottan nevetnek.

– Rain! Ha hazaérek, kinyírlak.

– Upsz!... Kegyelmezz, királynőm! Most komolyan, hová mentek?

– Azt szeretné, ha találkoznék valakivel Old Westbury-ben.

Freya rám mosolygott, majd hozzátette: – Küldök egy „hello”-t Rainnek.

– He? Ki? Mit? Hol? Hogyan? – kérdezte tanácstalanul Rain.

– Nem mondta el. És azt üzeni, hello!

Vetettem egy gyors pillantást Freyára. Még mindig mosolygott.

– Én is küldök egy „hello”-t. Amúgy meg… csak ne gyere haza túl későn, oké?

– Oké!

– Szia, Re!

– Szia! – tettem le.

 Még sokáig voltunk úton. Úgy tizenöt perc múlva álltunk meg egy hatalmas ház előtt. Nem is ház volt. Inkább palota. Az egészet fehérre festették és hatalmas kert ölelte körbe.

                Megálltunk a kapu előtt, a kamera látóterében. Freya kinyúlt az ablakon és megnyomta a csengőt, mire egy férfihang szólalt meg.

– Miben segíthetek? – mondta hivatalos hangon.

– Mikhail! Én vagyok az. Freya.

– Ó… kisasszony… Jöjjön be!

A kapu kinyílt és mi behajtottunk a bejárat elé, majd kiszálltunk. Egy a harmincas éveiben járó férfi nyitotta ki az ajtót és meghajolt. Nagyon elegánsan öltözött. Fekete frakkot és csokornyakkendőt viselt fényesre suvickolt fekete cipővel.

                Be kell vallanom, hogy ez a ház egyszerűen elképesztő. A mi LA-i házunk is hatalmas, de ez… gigantikus. Jobbra egy külön kis garázsépületet pillantottam meg. Két autó és egy fekete limuzin parkolt előtte. Egy fekete Phantom Limuzin, egy fehér Lamborghini Gallardo Spyder és egy vörös Porsche Carrera GT. Egyszerűen lélegzetelállító.

Freya hangja térített ismét magamhoz.

– Gyerünk, Re! – fogta meg a kezemet és húzott be az ajtón.

Megálltunk a férfi előtt, ő pedig melegen ránk mosolygott.

– Jó napot! – köszönt.

– Üdv újra, Mikhail! Ő itt Rhiannon.

– Megtiszteltetés, hogy megismerhetem, kisasszony – nyújtotta a jobbját.

– Én is örvendek, uram – szorítottam meg a kezét.

– Ó, kérem, szólítson Mikhailnak!

– Oké! – mosolyogtam rá.

– Na és, ő hol van? – kérdezte Freya.

– Az ifjabbik kisasszony a könyvtárban tartózkodik. Már várja önt, kisasszony!

– Rendben, Mikhail! Kérem, ma három emberre terítsen vacsorára. Reával estig maradunk.

– Igenis, kisasszony! – bólintott.

– Köszönöm. Most már oda találok magamtól is. Visszatérhet a munkájához.

– Igenis, kisasszony! – hajolt meg, majd eltűnt egy hatalmas ajtó mögött az előtér hátsó részében.

– Gyerünk! – mosolygott rám Freya.

Még mindig fogta a kezemet, miközben felmentünk a lépcsőn. Minden egyes szobalány, aki mellett elhaladtunk, meghajolt és melegen mosolygott ránk. Amikor Freya visszamosolygott, többen elpirultak. Istenem! Ez a mosoly, úgy tűnik, egyszerűen vonzza a lányokat.

                Mindegyik szobalány fiatal volt és gyönyörű. Rám is ugyanolyan forrón mosolyogtak, mint Freyára és én is visszamosolyogtam rájuk.

                Legalább öt szobalánnyal találkoztunk és mindannyian gyönyörűek voltak. Mindannyian felvisítottak, amikor Freyával odébb értünk. Igen, visítottak. Talán, de csak talán, mind leszbikusok voltak. Vagy legalábbis biszexuálisok. És esküszöm, kéjes vágyakozást láttam a tekintetükben. Pontosan. Kéjes vágyakozást.

– Hé, Frey – húztam meg a kabátja ujját.

– Hm?

– Sosem említetted, hogy gazdag vagy. A kocsisaidból gondoltam, hogy jól el vagy eresztve, na de ennyire?

– Ez a ház a szüleimé. Az enyém kisebb. Nem egy ilyen hatalmas szarság. Nem is lenne időm körbejárni.

– Értem… Mit csinálnak a szüleid?

– Apám üzletember, anyám pedig belsőépítész.

– Nem gondoltam volna.

– Elhiszem.

– Viszont… muszáj, hogy jól nézz ki, ha itt akarsz dolgozni? – kérdeztem.

– Nem… Viszont, valamiért, minden lány, aki jelentkezik szobalánynak, jól néz ki.

– Hányan vannak?

– Hm… lássuk csak!... Úgy tízen. Ők öten, akikkel találkoztál Charlotte, Helen, Francesca, Alex és Patricia.

– Dolgozik itt még valaki?

– Igen. Mikhail a komornyik, Daniel a séf, Frank és Rodriguez a kertészek és Misha a húgom sofőrje és testőre. Ő volt az én sofőröm és testőröm is, amíg itt laktam.

– Ó…

– A másik két sofőr, Jacob és Kyle, a szüleimmel vannak.

– Azt hiszem, mindegyik szobalány beléd van esve – mondtam és bizonyára nem tűntem boldognak.

Freya rám nézett és elmosolyodott.

– Csak nem vagy féltékeny?

– De igen. Féltékeny vagyok.

– Bolond vagy! – kacagott.

– Nem hajtanak rád?

– Dehogy… csak flörtölnek.

– Mind?

– Csak hárman. Ketten csak levetkőztetnek a pillantásukkal, de egyébként heterok. A többieket nem tudom, hogy a fiúkhoz, vagy a lányokhoz vonzódnak-e… Esetleg mindkettőhöz – nevetett.

– Nagyszerű – forgattam a szememet.

– Azt hiszem, téged is alaposan ki fognak beszélni, miután elmegyünk.

– Gondolom. Ez olyan hátborzongató.

– Nyugi! Én itt vagyok. És amúgy se mernének még csak megérinteni sem.

– Még jó, hogy nem erőszakolnak meg.

– Haha… Nagyon vicces.

– Minden rendben lesz a húgoddal? Úgy értem… tud rólunk?

– Tudja, hogy lányokkal randizom. Ne aggódj!

Egy kétszárnyú ajtó előtt álltunk meg. Freya bekopogott. Egy fekete ruhát viselő nő jött ki. Sötétbarna haja volt és mélykék szemei. Még egy szépség, gondoltam, miközben meghajolt. Atletikus teste volt, majd 174 centis magassággal. Biztos voltam benne, hogy ő is a húszas éveiben jár még.

– Hello, Misha – mosolygott rá Freya.

– Hogy van, kisasszony? És kit tisztelhetek a vonzó fiatal hölgyben?

– Jól vagyok, köszönöm kérdésed. Ő pedig itt Rea.

– Megtiszteltetés, hogy megismerhetem – mosolygott rám.

– Én is örülök a találkozásnak – mosolyogtam vissza.

– Ő hol van? – kérdezte Freya.

– Az ifjabbik kisasszony odabent van. Szóljak neki, hogy megérkezett, kisasszony?

– Nem szükséges. Szólj Mikhailnak, hogy felszolgálhatja a teát, aztán van számodra egy feladatom!

– Bármit, kisasszony! Mit tehetek önért?

Freya rám nézett és kitartotta a tenyerét.

– Add ide a slusszkulcsod!

– He? Rendben! – adtam oda.

Freya odaadta Mishának, aztán valamit a fülébe súgott. A lány bólintott, majd szó nélkül elsietett a folyosón.

– Mi volt ez? – kérdeztem zavartan.

– Gondoskodik a kocsidról – mosolygott rám Freya.

– Micsoda? Nem. Nem akarok a terhére lenni.

– Természetesen nem.

Lesütöttem a tekintetemet.

– Gyerünk! – szorította meg a kezemet.

Bementünk a könyvtárba. Mit is mondhatnék róla? Egyszerűen hatalmas volt. Akár egy egyetemi könyvtár. A polcok, az asztalok és a székek is mind méregdrága fából készültek. A szoba közepén egy hatalmas csillár lógott a plafonról. A bal oldalon pedig néhány drága karosszék. Egy lányt pillantottam meg az egyikben ülve. Becsukta a könyvét és felnézett, majd felállt.

                Szőke haj és kék szemek. Úgy nézett ki, mint egy hercegnő a mesékből. Őrjítően gyönyörű volt. Úgy nézett ki, akár egy tündér. Nagyjából olyan magas volt, mint én.

– Hello, Frey!

– Üdv, Iris! Hogy vagy?

– Jól. De ami fontosabb, ki ez a gyönyörűség? – mosolygott rám Iris.

– Ő Rea.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Rea – kacsintott rám.

– Én is örülök – válaszoltam.

– Ja… és ne kergesd magad illúziókba! Ő a barátnőm – tette hozzá Freya, önelégült vigyorral az arcán.

Iris leült és keresztbe tette a lábait. Felsóhajtott, majd rám nézett.

– Ha összetöri a szíved, bármikor felhívhatsz – mosolygott rám.

– Iris! Hiszen neked már van fiúd! – tette karba a kezeit Freya és egy szúrós pillantást küldött Iris felé.

– Az az alak egy fabatkát sem ér – nevetett Iris.

– Akkor miért randizol vele? – emelte fel Freya a bal szemöldökét.

– Mert megőrülök a fiúkért, akik hajtanak rám az iskolában – válaszolta flegmán.

Egy ideig csak bámultak egymásra, majd Freya megadóan sóhajtott és felém fordult.

– Jobb lesz, ha vigyázol vele. Igazi játékos – mondta önelégült vigyorral az arcán.

– Nem vagyok játékos! – mordult fel Iris. – Én egy igazi úri hölgy vagyok.

Azzal rám mosolygott.

– Ó, persze – nevetett Freya.

Valaki kopogott.

– Szabad! – szólt ki Freya.

– Kisasszony, kész a tea.

– Gyere be! – szólt Iris.

A szobalány bejött. Barna hajú és szemű, 170 centi magas lány volt. Ő volt az egyik szobalány, akit korábban láttam. Egy tálcán teát és kekszet tartott a kezében és letette az Iris mellett álló asztalra.

– Köszönjük, Alexandra! – küldött felé Iris egy forró mosolyt.

– Örömmel, kisasszony – mosolygott vissza a lány, majd megfordult. – Kérem, bocsássanak meg!

– Köszönjük! – mosolyogtam rá.

– Köszönjük, Alex! – tette még hozzá Freya, majd a lány kiment a könyvtárból és becsukta az ajtót.

Mindketten leültünk. Freya töltött egy kis teát és odaadta nekem.

– Köszönöm.

– Szívesen.

Freya és Iris is töltöttek maguknak teát és beleittak.

– Rea! Mesélnél egy kicsit magadról, ha nem bánod? – nézett rám Iris.

– Mit szeretnél tudni?

– Talán elmondhatnád a teljes neved, a korod és hogy mit csinálsz.

– A teljes nevem Rhiannon Lee Dawn. Tizenhat éves vagyok és iskola mellett modellkedem.

– Úgy is nézel ki, mint egy modell.

– Tudom – dörzsöltem meg a tarkóm.

– Amúgy, Frey, nem vagy te túl öreg hozzá? – mosolygott Iris a nővérére.

– Nem vagyok öreg, a francba is! Huszonegy éves vagyok – akadt ki Freya.

– Csak vicceltem! Ne őrülj meg, nővérkém! – nevetett Iris.

– Tudom… Tennél nekem egy szívességet?

– Mit? – kérdezte Iris, miközben a szájához emelte a teáscsészéjét.

– Vezesd körbe Reát! Nekem még el kell intéznem valamit.

– Oké! Gyerünk Rea.

– Nem baj? – kérdeztem.

– Persze. Semmi gond. Túl unalmas lenne itt várni rám – mondta Freya.

Iris felállt és megfogta a bal kezemet, azzal kimentünk a könyvtárból. Freya épp elkezdett a könyvek között keresgélni, amikor Iris becsukta az ajtót.

– Ne tégy vele semmi rosszat! – kiáltott még utánunk.

– Rendben! – legyintett Iris.

Iris körbevezetett a házban. Annyi szoba volt benne, hogy meg sem tudtam számolni. Végül kimentünk a garázsba.

– És itt van az én kisbabám – hajolt Iris a fehér Gallardora.

– És azok? – böktem a limó és a Porsche felé.

– A limó csak különleges alkalmakra van, a Porsche pedig Freyáé.

– Micsoda? Mégis hány kocsija van? Egy Murcielgo, egy Bentley és most egy Porsche? Ez hihetetlen.

– Én ne tudnám? Féltékeny is vagyok. De amíg nem kapom meg a jogsim, belefér.

– Igaz. Hány éves is vagy?

– Tizenhét.

– Á! Szóval végzős?

– Ja! Végre valahára.

– Tudom. A gimi csupa dráma és más szarság.

– Ja. Tudod mit? Néha elmehetnénk moziba, vagy csak úgy vásárolni. Mit szólsz?

– Jó lenne. Én meg bemutatlak a legjobb barátomnak és a kishúgomnak is.

– Remek. Áll az alku!

– Áll az alku – ütöttük össze az öklünket, majd felnevettünk.

Visszamentünk a házba és megvacsoráztunk. Nagyszerű volt.

                Utána Freya hazavitt a kocsijával. A lakásom előtt álltunk meg. Az én kocsim is ott volt már.

– Köszi, Frey! Jó volt találkozni a húgoddal.

– Nem tesz semmit.

Közelebb hajolt és megcsókolt. Hirtelen egy kéz csapódott az ablaknak. Megpördültem és Kellyt pillantottam meg. Szemmel láthatóan ledöbbent, majd szó nélkül elrohant. Kiugrottam a kocsiból és utána szaladtam. Elkaptam a karját.

– Várj, Kelly! – lihegtem.

Megfordult és a szemében könnycseppek csillogtak.

– Mit akarsz? – csuklott el a hangja.

– Sajnálom, hogy nem szóltam kettőnkről Freyával. Tudom, hogy még mindig érzel valamit iránta. Kérlek, bocsáss meg!

– Már rég túl vagy Freyán! – fakadt ki.

– Akkor mi a baj? – zavarodtam össze.

– Hát nem is vetted észre? – buggyantak ki a könnyei.

– Észrevenni? Mit? – egyre jobban összezavarodtam.

– Szeretlek. Téged szeretlek!

Meg sem tudtam szólalni. Elengedtem a karját. Ő viszont közelebb lépett és egy pillanatra megcsókolt. Egyszerűen lefagytam.

                Csak egy pillanat műve volt. Aztán, mire észbe kaptam volna, leintett egy taxit és már el is száguldott.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Clare Venema alias Iris Platt.