Orál-bár

Irina idegesen nézett körbe a homályos, füstös kis helyiségben. Legalábbis ő azt érezte, hogy az álmatag fények és a dohányfüst közeli falakként zárulnak köré. Ez volt az első munkanapja és, bármennyire is lelkesedett korábban, a Fung-hszi olyannak tűnt, mint egy hatalmas sárkány embernyi fogakkal tarkított pofája, mely épp készül elnyelni őt.

A kínai bár a város prominens negyedében, azon belül is egy igen felkapott környéken kapott helyet, nem is véletlenül. Irinának is számtalan ismerőse volt, aki csak dicshimnuszokban tudott beszélni A Fung-hsziról, így, nagy A-val. Ezek után a lány hamar azon kapta magát, hogy másra se vágyik, mint hogy itt dolgozhasson és ő is részese lehessen ennek a varázslatnak.

Bárcsak ne tette volna!

Nem mintha rosszul bántak volna vele. Képzeletében repkedhetnének a rossz arcú kínai maffiózók, akik szivarfüstbe burkolózva ücsörögnek a sarokban, és ha meglátnak egy csinos lányt, aki megtetszik nekik és ráböknek, annak a lánynak az élete ott azonnal véget ér. Legalábbis ami az élet lényegi vonatkozását illeti. De ilyesmiről szó se volt. Már csak azért se, mert a bár csak külsőségeiben volt kínai.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mit jelenthet egyáltalán a Fung-hszi név. Választ azonban senki sem kapott. Az ott dolgozó lányok előszeretettel röhögcséltek azon, hogy ez valójában a "punci" szó eltorzított, kínaisított alakja. Pun-ci. A magyarázat még meg is állhatta volna a helyét, de ki tudhatta? Irina már gondolt arra is, hogy ha alkalma adódik rá, megkérdezi a főnököt. Neki csak tudnia kell. Viszont, jelen összefüggésben nagy sajnálatára, a főnök még kevésbé is volt kínai, mint ő orosz. Ő legalább magas volt, karcsú, hosszú szalmaszőke hajjal és szikrázó kék szemekkel. Mint egy igazi orosz szépségkirálynő. A főnök viszont, két méter feletti termetével, robusztus, izmos testalkatával, széles vállaival, erős vonásaival, ősszel vegyülő fakószőke hajával még akkor is nehezen tagadhatta volna le északi származását, ha tucatnyi plasztikai műtéten esik át. Kínait pedig még az istenek sem csinálhattak volna belőle.

Valószínűleg anno egy kínai bevándorló alapíthatta a helyet. Akkor talán még tényleg azok a füstbe burkolózó, veszélyes alakok ücsörögtek a sarkokban. A Fung-hszi viszont azóta kézről kézre járt, és mára már ha csak mutatóban is akad itt egy kínai, még a vendégek között is, az csak a véletlen műve. Annak ellenére is, hogy a főnök, már csak a stílus kedvéért is, igyekezett legalább egy kínai lányt felvenni. Végül viszont csak Macuhira sikerült ráakadni, aki nagy sokára kötélnek is állt, őt pedig csak az nézhetné a körítéshez illőnek, akinek halványlila dunsztja sincs, mi a különbség egy kínai és egy japán között.

Változások ide vagy oda, a Fung-hszi viszont ugyanolyan maradt. Legalábbis ami a lényeget illeti. Bárkinek a kezébe is került a vezetés, azok mindig úgy gondolták, előnyösebb megtartani a profilt. Egy jól menő márkát ugye minek lecserélni?

A név jelentése viszont már egy-két személyzetcsere után feledésbe merült. De akár így, akár úgy, Irinának tetszett és készséggel elhitte, hogy a név a lábai között hordott testrésztől származik. És nem is volt alaptalan a feltételezés.

Vékony ujjai rászorultak a kezében tartott jegyzettömbre és figyelte, ahogy a tapasztaltabb felszolgálólányok róják a sorokat a gondosan megterített asztalok között, a keleties díszítőelemek kulisszái között, kerülgetve a plafonról lelógó, nyilván csak kinézetre selyem szőnyegeket. Ők is ugyanolyan ruhát viseltek, mint ő. Vagy legalábbis nagyon hasonlót. Hajukat hosszú pálcikákkal tűzték kontyba, lábukra harisnyát húztak, combfixszel megerősítve, végül pedig egy hosszú lábszárközépig lelógó, oldalt majdnem csípőig felhasított, keleties mintázatú köntöst. Alatta pedig semmit. A melltartót még engedélyezte volna a főnök, de ha már lúd, legyen kövér, mondták kacarászva a lányok, és a harisnyát leszámítva meztelen testükre húzták rá a klepetucit.

Irina ujjai még szorosabban ráfeszültek a jegyzettömbre, ahogy figyelte a vendégek sóvár tekinteteit, miközben végiggusztálják a lányokat, nem egy pedig még leplezetlenül utánuk is fordul. Más helyeken ezért minimum egy csattanós pofon járt volna. A Fung-hszi viszont más. Hátul a konyhában persze szakácsok garmadája dolgozott a finomabbnál finomabb ételek elkészítésén, és a lányoktól elvárták, hogy azokat is szakszerűen szervírozzák a fogyasztani vágyó vendégeknek. A menü viszont tartalmazott ennél sokkal... egzotikusabb elemeket is. Nevezetesen olyan kétlábú falatokat, amik nem a konyhában sültek ropogósra, hogy megtöltsék az éhes látogató bendőjét, hanem kopogó magassarkúban rótták a sorokat az asztalok között.

Irina megborzongott. Hogy került ő ide? Persze pontosan tudta a választ. És még azzal sem áltathatta magát, nem tudta, mire vállalkozik. De hát kívülről sokkal izgalmasabbnak és vonzóbbnak tűnik az ilyesmi. Az viszont már teljesen más, amikor az ember lánya itt áll, remegő térdekkel, egy szál vékony köntöse alatt meztelenül. Kellemesen borzongató, de ugyanakkor rémisztő is.

- Hé! Ne álmodozz, új lányka! - Irina összerezzent, amikor meghallotta maga mögül a kellemesen csengő hangot. Már előre várta, mikor tűnik fel Kat vigyorgó arca előtte.

Kat volt a rangidős lány, már ha egy üde és fiatalos huszonnyolc éves teremtésre lehet használni az "idős" kifejezést, még ilyen szövegkörnyezetben is. Az viszont tény és való, hogy ő számlálta a legtöbb évet az asztalok között szlalomozó lányok közül és ő is dolgozott legrégebb óta a Fung-hsziben. A főnök pedig tökéletesen elégedett volt vele, úgyhogy ha új lányt vett fel, az instrukcióit mindig azzal fejezte be, ha bármire szükség van, forduljon csak nyugodtan Kathez. A barna hajú, mosolygós lány pedig készségesen válaszolt bármire és segített bármiben, kivéve persze, ha a valódi nevét kérdezték. És azt tanácsolta a többieknek is, ha átlépik a bejárati ajtót, azt soha ne ejtsék ki senki előtt. Még a többi alkalmazott és a főnök előtt se. Ha pedig ismerős térne be a bárba, inkább húzódjanak a háttérbe, mintha ott se lennének.

Nem mintha gyakorlati megfontolás állt volna a dolog mögött, de a főnök volt annyira szenvtelen, hogy ne is érdekelje az alkalmazottai magánélete, élén a nevükkel, másrészt meg a többnyire nyilvánvalóan művésznevek növelték az ódon hatású falak között uralkodó miliőt és felcsigázták a vendégek érdeklődését. Az pedig néha nagyon is jó, ha egyes igények nem elégülnek ki.

- Hahó, lányka! - csettintgetett az arca előtt Kat. - Megint elbambultál?

- A nevem Irina - fújt a lány mérgesen.

- Lányka, Irina, egyre megy - vonta meg a vállát Kat, szűnni nem akaró mosollyal. - Nézd, én megértem, hogy nehéz az első nap. Én is teljesen be voltam tojva, amikor először kellett munkába állnom. De azzal nem lépsz semennyit előre, ha csak itt cidrizel.

Irina lassan bólintott és beharapta alsó ajkát, miközben végignézett a báron. A helyiség, ami az előbb még fojtogatóan szűknek tűnt, most mintha beláthatatlanul nagyra nőtt volna, tele ismeretlen és ijesztő emberekkel.

- Nézd csak! - tette a vállára gyengéden a kezét Kat és a bejárat felé intett állával. - Az a fickó most érkezett. Eredj, tedd hasznossá magad és szolgáld ki!

Irina már az első pillanattól kezdve kedves és segítőkész lánynak látta Katet. Egy olyan lánynak, akivel más körülmények között nagyon jó barátnők lehettek volna. Valakinek, aki úgy vigyáz rá, mint egy gondoskodó nővér. Viszont valódi testvérekhez illően, most legszívesebben kitekerte volna a nyakát, amiért így hajszolja.

Azonban végül inkább nem válaszolt semmit, csak sóhajtott és elindult a mutatott irányba.

A férfi, aki közben letelepedett az egyik, a bejárathoz közel álló üres asztalhoz, gondozott küllemű, negyven körüli alak volt, frissen vasalt öltönyben. Nem úgy nézett ki, mint egy perverz disznó, akinek minden gondolata a csinos lánykák körül jár. Sőt, sokkal inkább hasonlított egy családapára, aki húzza az igát az irodában, hogy gondoskodhasson egy-két-három kisiskolás gyerekéről, és legfeljebb egy gyors italra ugrik be valahova munka után, mielőtt haza menne a feleségéhez.

Persze nem volt ritka a fajtája a Fung-hsziben, de ellentétben a hangos, bulira vágyó huszonévesekkel, Irina nem igazán tudta, mit keresnek itt. Talán csak ez a hely van neki a legközelebb? Vagy itt a legfinomabbak a koktélok? Esetleg jól főzik a kávét? Hiszen volt bőven, aki csak ezért tér be a bárba. Vajon ez a fickó is így lenne? Ki tudja? De persze nem az ő dolga volt, hogy gondolkozzon. Neki csak szépen kellett mosolyognia és kiszolgálni a vendégeket. Így hát vett egy mély levegőt és odalépett a frissen érkezett férfi asztalához, aki éppen az ízlésesen díszített étlapot vizsgálgatta.

- Üdvözlöm a Fung-hsziben! - Igyekezett visszafogni hangja remegését, miközben kihúzta magát. - Szólítson Irinának! Én fogom ma kiszolgálni.

- Hello, Irina! - viszonozta a mosolyát a férfi. Úgy tűnt, mázlija van. Sikerült első vendégének kifognia egy jól szituáltabb alakot, aki, miután kétségtelenül megérezte, újonccal van dolga, nem az az első dolga, hogy gondosan letapizza őt és kihasználjon minden lehetőséget.

Irina megkönnyebbülten sóhajtott magában és a mosolya már sokkal őszintébb volt, ahogy folytatta:

- Esetleg sikerült már választani valamit?

- Azt hiszem - bólintott enyhén a férfi és letette a menüt. - Egy fekete jó lesz.

- És... milyet parancsol? - igyekezett visszafogni hangja remegését Irina, miközben felemelte a jegyzettömbjét és hozzá érintette a tollát. Bizonytalan volt, mire is gondolhat a férfi. Jobb nem az első benyomásaira hagyatkozni, mert ha most elrohan egy fekete kávéért, talán utána a vendég felháborodva kéreti a főnököt a pocsék kiszolgálás miatt.

A férfi szerencsére nem vette zokon a bizonytalan kérdést és a székében hátra dőlve töretlenül mosolygott rá.

- Egy hosszúcombú, tapasztaltabb jó lesz, ha lehetséges.

- Azonnal megnézem, mit tehetek - nyelt egyet, Irina, ismét az arcára erőltetve egy mosolyt, majd igyekezett lelassítani lépteit, hogy ne rohanjon feltűnően gyorsan vissza a helyiség hátsó sarkába, ahol a felszolgálólányok múlatták az időt két felszolgálás között.

- Nos, leharapta a fejed? - csilingelte Kat vidáman.

Irina válaszra se méltatta, csak egy pillanatra lehunyta a szemét, vett egy mély levegőt, hogy kissé megnyugodjon, majd lassan elismételte a rendelést.

- Egy fekete, hosszúcombú, tapasztaltabb rendel a kettes asztalhoz. Mit mondjak neki?

Kat egy pillanatra elgondolkodott, majd hátra pillantott a mögötte ücsörgő többiek felé.

- Máris megyek - tápászkodott fel egyikük, miközben elnyomta a cigijét. Irina úgy emlékezett, Pokahontasznak nevezik, bár nem volt benne biztos. Egyszer bemutatták őt mindenkinek, de ki tudja megjegyezni azt a sok nevet és arcot egyszerre?

A vállalkozó lány magas, karcsú félvér volt, csokoládébarna bőrrel, hosszú, egyenes fekete hajjal és kislányos arccal. Csak pár évvel lehetett idősebb Irinánál.

A szőke lány nem igazán tudta, az ő munkájukban mi jelentősége lehet a gyakorlottságnak, hogy a férfi ezt külön kiemelte. Vajon miért nem felelt meg neki ő? Azt leszámítva persze, hogy nem fekete. Ahogy azonban Pokahontasz magabiztos léptekkel, lágyan ringó csípővel végigsétált a helyiségen a kettes asztal felé, valamit talán megsejtett a dologból.

Túl messze voltak onnan, hogy hallja, mit beszélget a lány a férfival. Csak annyit látott, hogy a rendelt "fekete" mosolyogva megszólítja a vendéget, könnyeden az asztal széléhez támaszkodva. A férfi fesztelenül válaszolt, miközben egyik keze, csak úgy mellékesen végigsimított Pokahontasz kinyújtott lábán.

Még váltottak pár szót, mielőtt a férfi, inkább csak jelképes segítségével a lány felült az asztalra, a tányér helyére, lábait széttette a vendég két oldalára, aki óvatosan félrehajtotta a díszes bordó köpeny derék alatti részét, arcát pedig Pokahontasz combjai közé fúrta.

Irina még egy pislogást sem engedélyezett magának, miközben figyelte az eseményeket. A fekete lány két oldalt megtámaszkodott kezein, hosszú haját hátra vetette, lehunyta a szemeit és halkan zihált, miközben a férfi feje enyhén mozgott combja takarásában, kezei pedig a két oldalán lógó lábszárakat simogatták.

Talán ehhez kell a tapasztalat? - gondolkodott Irina. Hogy a rendelt lány ne sikítsa tele az egész bárt gyönyörében? Bár persze ez nem a vendég gondja. Egyrészről így is elég feltűnő, mit csinál, másrészről meg aki ide betér, pontosan tudja, mit fog látni. Semmi oka nem lenne megbotránkozni. Vagyis lényegében teljesen mindegy, az ő asztalán sikoltozik-e egy újonc, vagy másén.

Vagy Irina rontott volna el valamit? Túlságosan feszélyezett volt és a vendég úgy gondolta, inkább valaki olyasvalakire vágyik, aki biztosabb a dolgában? Nem tudhatta.

Végül Pokahontasz teste megremegett, majd beharapta alsó ajkát, miközben tagjai megfeszültek. A férfi elégedetten emelte ki fejét a combjai közül, mire válaszul a lány megsimogatta a fejét, mielőtt leszállt volna az asztalról.

Ismét beszélgetés következett, de a szőke lány erre már nem figyelt. A gondolataiba mélyedt, igyekezve kideríteni, mi lehetett a probléma. Végül Pokahontasz visszatérése rántotta ki mélázásából.

- Jelentem, a vendég elégedett. Szép munka volt, Irina - mosolygott az új lányra, akinek az arcán ettől már őszinte mosoly terült szét. Mégse lehetett annyira rossz. Talán csak a vendégnek más épp az ízlése. Majd legközelebb másként alakul.

***

- A legfontosabb az, hogy ne kapkodj - magyarázta Macuhi. - A vendégek nem szeretik, ha azt érzik, kifizetnek egy csomó pénzt, aztán te minél gyorsabban szabadulnál tőlük.

Irina lassan bólogatott, igyekezve megjegyezni minden egyes szót. A sarokban, a lányok számára fenntartott fotelekben ücsörögtek, egy kis pihenőt tartva, az új lány pedig kihasználta ezt az alkalmat, hogy megtudakolja a többiektől, mégis min múlhat az a tapasztaltság.

- Így van - nyugtázta Pokahontasz is, kifújva a cigarettája füstjét. Amíg az asztalán ülsz, csak ő számítson neked! Ne siess el semmit! Hadd érezze azt, ő a helyzet ura!

- Persze az se jó, ha túl sokáig elvagytok - okította tovább a japán lány. - Téged is lefáraszt, meg a vendég is követelőzővé válhat utána.

- A fogás addig tart, amíg el nem érsz a csúcsra - helyeselt a fekete lány. - Második kör persze lehet, de az már második fogás is. Annak minden következményével együtt. Arra kell figyelj, hogy ne menj el túl hamar, de ne is nyúljon túl sokáig. Az előbbi után azt érezheti a vendég, nem kapott eleget, az utóbbi után viszont azt, nem elég jó neked. És az utóbbit sem engedhetjük meg.

- Még akkor se, ha tényleg csapnivalóan pocsék - helyeselt Macuhi.

Irina tovább bólogatott, majd elgondolkodott egy pillanatra. Talán tényleg erről lehet szó. Az a férfi az előbb azért rendelt inkább egy tapasztaltabb lányt, mert attól tartott, az ideges Irina túl hamar elmenne, vagy esetleg képtelen lenne ellazulni, akkor meg mintha egy halat nyalna. Muszáj lesz megnyugodnia és meggyőzni a vendégeket, vele is jól járnak, nem csak az olyan profikkal, mint Macuhi vagy Pokahontasz.

- Jót trécseltek, csajok? - térítette magához a társasághoz csatlakozó Kat hangja.

- Nincs túl forgalmas nap - vont vállat Pokahontasz, majd ismét beleszívott a cigijébe. - Van idő okítani a zöldfülűt.

- Nagyon helyes - bólintott Kat. - A zöldfülűt viszont most elrabolom kicsit, ha megengeditek.

- Engem? - csodálkozott Irina.

- Aha. Jelenésed van. Most lesz lehetőséged gyakorlatban is kipróbálni, amit a lányoktól tanultál.

Irina nyelt egyet, de aztán szó nélkül felállt és odalépett Kathez.

- De... miért pont én? Én még új vagyok. Nem olyan tapasztalt.

- Az most nem számít - ölelte át a vállát Kat. - A hatos asztalnál ül egy régi törzsvendégem. Már azóta ide jár, hogy én voltam olyan zöldfülű kezdő, mint te. És többnyire én szolgálom ki.

- És akkor is többnyire te vagy a fogás is - szúrta közbe nevetve Macuhi, mire Kat csak mosolygott.

- De néha kipróbál mást is. És gyakran kéri a tanácsomat. Ad a szavamra. Én pedig most felvetettem neki, hogy van egy friss falat. Egy újdonság, amit még senki nem kóstolt. Tetszett neki az ötlet.

- De... akkor neked is ártok, ha elszúrom - harapta be az alsó ajkát Irina.

- De nem fogod elszúrni - mosolygott rá biztatóan a másik és gyengéden megszorította a vállát. - Csak engedd el magad! Ne izgulj! Minden rendben lesz.

- Azt mondod?

- Azt. A vendéged egy profi. Mondom, már évek óta kisebb-nagyobb időközökkel megfordul itt. Tudja, mi a dörgés és biztos lehetsz benne, azt is tudja, mit csinál.

- Vagyis ha nem vagy teljesen frigid, nem lesz nagy gondod azzal, hogy elmenj - magyarázta Pokahontasz.

- És ha kicsit is tudsz uralkodni magadon, abban is segít, ne is feküdj ki azonnal - helyeselt Macuhi.

- Értem - nyelt egyet Irina, majd bólintott.

- Akkor nyomás! - csapott gyengéden a fenekére Kat. - Hatos asztal. Ügyes légy! - kacsintott, majd ellépett a szőke lánytól, hogy csatlakozzon a többiekhez.

Irina nyelt egyet és elindult az említett asztal felé. Minden erejét összeszedte, hogy visszafogja térdei remegését, meztelen ágyéka viszont kontrollálhatatlanul lüktetett köpenye takarásában.

Hatos asztal, hatos asztal... - keresgélt a tekintetével, míg végül a tekintete összeakadt egy várakozó barna szempárral. Irina egy pillanatra megtorpant, mire a szemekhez tartozó, lágy ívű arcon barátságos mosoly jelent meg.

A szőke lány is ét nyelt egyet, majd minden maradék erejét összeszedte. Egy pillanatra sem akart tétovázni. Kat bízott benne. Nem okozhatott csalódást.

Ahogy közeledett a hatos asztalhoz, amilyen észrevétlenül csak tudta, végigmérte vendégét. A kellemes ívű fiatalos arc karcsú testben és hosszú lábakban folytatódott. A csillogó fekete haj hasonló kontyba volt fogva, mint az övé, és a törzsvendég is hasonló, bár más mintázatú köpenyt viselt.

Azt persze Kat elfelejtette vele közölni, hogy az emlegetett vendég, amellett, hogy szakértő a terepen, egy fiatal nő. Irina nem saccolta többnek harminc évesnél. Talán Kattel egyidős lehetett. Arckifejezésében viszont mégis olyan nyugalom és kedvesség bujkált, amit leginkább csak a nagymamáknál tapasztal az ember.

- Üdvözlöm - nyögte ki végül a szőke lány nagy nehezen. - Ma én fogom kiszolgálni. Szólítson Irinának!

- Helló Irina! - válaszolta a nő lágyan búgó hangon. - Remélem, nem baj, ha arra kérlek, tegeződjünk. Én June vagyok.

- Helló June! - hebegte a lány. - Ne haragudj! - pirult el végül. - Még új vagyok és nem tudom...

- Semmi baj - mosolygott rá biztatóan a nő. - Mindenki elkezdi valahol. És Kat elmondta, mire számíthatok.

Irina még jobban elpirult. Vajon mit mondhatott róla Kat? "Kedves June!" már ha ő is így szólítja. "Van itt egy zöldfülű kis újonc. Bénuska szegény, de talán segíthetsz rajta valamit, ha nagyon szépen megkérlek."

Nem. Nem valószínű, hogy ezt mondta. Ha ezt gondolná róla, fordítana rá ennyi figyelmet? Ha tényleg bénuska lenne, már rég kirúgták volna. Vagy talán fel se veszik.

- Miért nem foglalsz helyet? - intett June.

Irina bólintott és közelebb lépett. Az asztalnál több szék is volt. Bár a vendégek többnyire egyedül érkeztek, akadt rá példa, hogy egy kisebb társaság tért be, vagy egy elégedett vendég elhozta egy-két haverját is. Még az is előfordult, hogy egy-egy különösebb alak a barátnőjét is elhozta. Sőt, az se volt példa nélküli, hogy aztán a nő a barátnőivel is megjelent, megmutatva nekik az itteni lánykák nyújtotta örömöket.

June viszont nyilván nem hellyel kínálta őt. Nem azért voltak itt, hogy kedélyesen elcsevegjenek, vagy megigyanak együtt valamit. Így hát Irina figyelmen kívül hagyta a székeket és oda lépett June mellé, hogy az asztalhoz támaszkodjon, ahogy azt Pokahontasztól is látta.

A nő töretlenül mosolygott és ujjai hegyével végigsimított Irina felé eső combján. A lány megborzongott. Az érzés egyszerre volt kellemes, izgató, de ugyanakkor kényelmetlen is.

- Izgulsz? - mosolygott fel rá June. Irina gondolkozott egy pillanatig, majd összepréselte ajkait és bizonytalanul bólintott. - Rendben. Semmi gond - folytatta nyugodtan a nő, miközben a szőke lány térdét simogatta.

- Bocsánat! - sütötte le a szemét a szőke lány.

- Ugyan! Semmi baj - nézett rá biztatóan a vendége. - Senki se születik profinak. Van, aki azt szereti, ha minden tökéletesen működik, neki pedig csak élvezni kell a helyzetet. Mire azonban oda eljut a lány, már sok idő és tapasztalat áll mögötte. Annak is megvan a maga előnye és szépsége, de én jobban szeretem azokat, akik még őszinték és nem csak rutin nekik az egész.

Szavai megnyugtatóan búgtak Irina fülében, miközben a gyengéd ujjak tovább simogatták combját.

- Nem akarok csalódást okozni...

- Nem fogsz. Ebben biztos vagyok - válaszolta kedvesen June, mire a lány csak bólintott. - Na, gyere! - A nő gyengéden megérintette túlsó combját, Irina teste viszont már szinte magától lendült fel az asztalra. Maga is meglepődött, talán kicsit meg is ijedt, amikor kényelmesen elhelyezkedett és a combjai szinte maguktól szétnyíltak June előtt.

A nő gyengéden félrehajtotta a lelógó ruhát, elfektetve az asztalon az eddig Irina lábait takaró anyagot, és végigsimított a lány belső combján.

Irina megborzongott. Megtámaszkodott kezein és lehunyt szemmel előre hajtotta fejét.

- Ne izgulj! - duruzsolta June. - Nem lesz semmi baj.

Irina bólintott és egy pillanatra ellazult, míg meg nem érezte June forró leheletét ágyéka bőrén.

- Semmi baj - suttogta a nő a remegő lány ágyékának, majd gyengéden megcsókolta szeméremdombját. - Nem lesz semmi baj.

Irina bólintott, majd összepréselt ajkakkal felnyögött, amikor a nő nyelve végigsimított szeméremajkai között.

Minden porcikája remegett. Amellett, hogy próbált nem leroskadni az asztalról és még nyögéseit is igyekezett visszatartani, már alig maradt ereje arra, hogy visszafogja magát, nehogy túl hamar elmenjen. June viszont nagyszerű munkát végzett. Miután enyhén belenyalintott kelyhébe, egy ideig csak ágyékát és belső combját csókolgatta, időt adva a lánynak, hogy hozzászokjon a helyzethez. Amikor ismét rálehelt a barlang bejáratára, Irina már jobban felkészült. Bár egy halk nyögés elhagyta a száját, teste már kevésbé remegett.

- Ez az - suttogta June. - Ez a beszéd.

A lány a következő pillanatban majdnem hangosan felsikoltott, amikor a forró nyelv ismét végigszaladt ajkai között és végül megérintette csiklóját is. Csak az égieknek adhatott hálát, hogy végül az egészből csak egy halk morgás lett.

June vékony ujjai a combjait simogatták, miközben nyelve ismét végigsimított a szőkeség csiklóján. Irina szorosan lehunyta szemeit és összepréselte ajkait, igyekezve uralkodni magán. De vendége sem akart tűnik gyorsan véget vetni a mókának. Miután egy pillanatra ajkai közé vette Irina pöckét, ismét belső combjaira fordította figyelmét, puha csókokkal behintve azt.

Irina úgy érezte magát, mintha egy hullámvasúton ülne. A hevület gyorsan emelkedett, majd csökkenni kezdett benne, hogy aztán ismét az égbe szökelljen, párhuzamosan azzal, ahogy June belé mélyesztette nyelvét, vagy a csiklóját kezdte szopogatni, vagy épp csak lágy csókokkal hintette be altestét.

Ez a nő tényleg tudta, mit csinál. Katnek igaza volt és jól tette, amikor June-hoz küldte az új lányt. Ha meg tudná tanulni, hogy tudná produkálni magában ezt a hullámvasutat, csináljon akármit is a vendég a lábai között, egy nap lehetne ő is olyan jó, mint Pokahontasz. És akkor, ha egy vendég hosszúcombú, tapasztalt lányra vágyik, a frissebb lánykák neki, Irinának szólnának.

Álomképeibe merülve hirtelen a levegő is kiszaladt tüdejéből, ahogy June ajkai közé vette csiklóját és szopogatni kezdte. A keze is meglendült és a fekete fürtökre telepedett. De azonnal észbe kapott és ismét maga mellé támaszkodott.

- Bocsánat!

- Semmi baj - mosolygott fel rá June. - De jobb, ha erre figyelsz. Nem mindenki szereti, ha nyúlkálsz közben - puszilta meg a lány csiklójának hegyét, amitől az csak egy nyögéssel tudott reagálni.

Aztán June úgy döntött, nem húzza tovább az időt. Ujjai belemélyedtek Irina combjaiba, nyelve pedig mélyen a lányba hatolt, hogy aztán ismét csiklóját kezdje szívogatni.

Ritmikus lüktetés következett, ahogy a nő újból és újból belé nyalt, hogy aztán megint a csiklója köré fonja ajkait. Irina alig tudott úrrá lenni teste remegésén. Szorosan lehunyt szemei előtt szikrák táncoltak, kézen fogva járva a csárdást és a keringőt.

Aztán hirtelen mintha felrobbant volna minden. Tüdejéből ismét kiszorult a levegő, szemei tágra nyíltak és úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Közben azonban, meglepő módon, egy hang sem jött ki a torkán.

Még mindig remegett és zihált, amikor végül June felemelte az arcát a combjai közül és lenyalogatta Irina nedveit ajkairól.

- Ez... ez... mennyei volt.

- Nem neked kellett, hogy tetsszen - nevetett June. - De én is elégedett vagyok.

Átnyújtotta a szalvétát a szőke lánynak, hogy az megtörölgethesse magát, majd előzékenyen visszahajtotta Irina köpenyét a helyére.

- Köszönöm a lehetőséget - állt fel. - Egy nap, biztos vagyok benne, te is nagy tehetség leszel még.

Irina még mindig zihált és csak bólogatni tudott. June pedig ezt végszónak vette és búcsút intett.

- Még találkozunk. Ezt biztosra veheted - kacsintott, mielőtt távozott volna.

Irina feltápászkodott az asztalról és már épp megijedt volna, amikor észrevette az asztalon heverő bankjegyeket. Észre sem vette, June mikor tette oda. De hát ez az igazi diszkréció. Bár az egész esemény alapja sosem titkoltan a fizetség volt, mégis, a főnök és az összes lány is jobban szerette, ha ezt csak az asztal alatt intézik. Akár szó szerint, akár képletesen.

Irina összeszedte a pénzt és az ajtó felé nézett, amin át June távozott. Remélte, a nő hamarosan ismét feltűnik a bárban, és akkor Kat ismét őt ajánlja majd neki. Ezt a menetet mindenképp meg kell majd ismételni.

*************************************************************************

Ha tetszett, olvass egy másik történetet is, ami szintén bárban, bár egy másfajta bárban játszódik! Még a címe is ez: Bárban