Gyönyörök szigete IV. rész - Börleszk 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete IV. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 9.

*********************************************************************

Órákig maradhattam volna még a saját szobámban és beszélgethettem volna tovább Devonnal, azonban muszáj volt emlékeztetnem magunkat, hogy a reggeli 10:00-kor esedékes. Átkísértem hát Devont az étkezőbe, ahol már összegyűlve találtuk az összes többi hölgyet az asztal mellett, már jó pár perccel a kezdés előtt.

Elmosolyodtam, hiszen azt szerettem volna, ha mindennapos rutinná válik, hogy együtt fogyasszuk el a reggelinket. Ezért is helyeztem olyan időpontra, amikorra már az éjszakát ébren töltők is össze tudják szedni magukat. Felemelő volt látni, hogy vendégeim tiszteletben tartották a kérésemet.

- Ma Trish-sel, Lindsay-vel és Amy-vel elmegyünk egyet túrázni – mondta Camille nem csak nekem, de Pamelának és Devonnak is, a reggeliző asztalnál, majd végignézett két nőtársán. - Szeretnétek ti is csatlakozni?

- Én szeretnék még olvasni a könyvtárban – válaszolta Pamela. - Tudod, hogy vagyok a könyvekkel. Épp egy regény közepén járok és alig várom, hogy kiderüljön, mi lesz a vége. - Majd Devon felé fordult. - És veled mi a helyzet? Te nyugodtan mehetnél egyet kirándulni.

Devon felém pillantott, mielőtt válaszolt volna Pamelának.

- Hát... nem is tudom – pillantott ismét felém, majd megint vissza Pamelára. - Még ki kell pakolnom a csomagomat. Meglepő, de még nem volt rá időm.

Vajon őszinte volt a többiekhez? Vagy egy újabb randit forgatott a fejében? Ha az utóbbiról lenne szó, én még nem tudtam róla semmit.

- Szeretném kipakolni és rendezetten felakasztani az összes ruhámat.

- Az én fülem még mindig fáj attól a rohadt repüléstől – morogta Amy.

- Tudom, mire gondolsz – nyafogott Lindsay. - Én még mindig hulla fáradt vagyok. Úgy látszik, tényleg nem kedvelem a repülést egyáltalán. Neked is ez volt az első utad, Amy?

- Nem. De a legutóbbi már egy jó ideje volt. Akkor egy családi nyaraláson voltam Cancunban. Tizenegy éves voltam. Már akkor se szerettem a repülést és egyértelmű, hogy azóta sem változott a véleményem. A füleim minden pillanatban szét akarnak durranni.

- Az enyémek is – vonta össze a szemöldökét Pamela.

- De azért jobban érzed már magad ma, Lindsay? - kérdeztem a lánytól. - Szeretnéd, ha keresnék neked valami gyógyszert? Hallottam, hogy múlt éjjel sem érezted túl jól magad.

- Most már jobb, köszönöm – biztosított. - Nem vagyok még száz százalékos, de javulok. Még egy nap, vagy kettő, és minden rendben lesz.

- És veled mi a helyzet, Jeremy? - váltott hirtelen témát Trish. - Te tervezel mára valamit?

- Ó, még nem gondolkoztam rajta. De biztos vagyok benne, hogy ki fogok találni valamit.

Igen... Valamit. Mondjuk figyelemmel kísérni a hölgyeket a kukkoló szobámból?

- Bármikor le tudom foglalni magam a szobámban. Elég sok munkát ad, hogy biztosítsam, mosolyt tudok majd csalni az arcotokra, lányok.

- Mire gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Camille.

- Bármire. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy elég étel és ellátmány érkezik minden héten, mivel a szállító hajó csak péntekenként jön erre. Böngészek az interneten, hogy utánanézzek, elérhető-e valami új zene, ami talán valamelyikőtöknek tetszene. Ellenőrzöm az időjárás-előrejelzéseket minden nap kétszer-háromszor. Elég gyakoriak errefelé a gyors felhőszakadások, de szerencsére per pillanat egy sem tart felénk. Olyankor viszont nem jó a szabadban lenni. Sokat dörög és villámlik. Elég randa egy idő.

- Gyűlölöm a viharokat – biggyesztette le a száját Lindsay. - Különösen a villámlást.

- Mióta megérkeztünk ide, folyamatosan süt a nap és meleg van – világított rá Amy. - De logikus, hogy egy szigeten, ami ilyen közel fekszik az Egyenlítőhöz, előfordulhatnak trópusi viharok.

- Általában heti egyszer-kétszer szokott esni – világosítottam fel őket. - Részünk lesz egy pár kiadós égszakadásban is, amíg itt vagytok. Olyanokban, amilyeneket valószínűleg még sosem láttatok. Úgyhogy... inkább készüljetek fel! Remélem, egyikőtök sem fél túlságosan a viharoktól.

- Én nem tudom, mi lehet a jó ebben – csóválta meg a fejét Trish, de aztán rögtön el is mosolyodott. - Azt hittem, magam mögött hagytam minden rossz időt Torontóban... De úgy tűnik, mégsem.

- Inkább magaddal hoztad – nevetett fel Camille, amiért válaszképp kapott egy gyengéd boxolást a vállába Trish-től.

Lindsay felém fordult.

- Az eddig eltelt három nap alapján levonhatunk következtetést arra nézve, hogy mi vár ránk a hátralévő hetekben?

- Igen. Ezt megígérhetem – bólintottam és magamban elmosolyodtam a fiatal lány komoly ábrázatán, ami mellett viszont továbbra is épp olyan volt, mint egy szeretni való játékbaba. - Továbbra is azt tehetitek, amit csak a kedvetek tartja. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy én nem azért vagyok itt, hogy korlátozzalak titeket. Én csak a házigazdátok vagyok.

Josephine Skriver alias Lindsay

- Olyan nyugodt és önfeledten szabad itt! - mosolygott Lindsay. - Ennek a szigetnek olyan csodálatos az atmoszférája! Nincs itt senki, akit ne kedvelnék. Tényleg maga a paradicsom.

- Szóval azt tehetünk, amit csak akarunk? - kérdezte Amy. - Hadd tisztázzuk, Jeremy! Nem várod el, hogy főzzünk, vagy mosogassunk, esetleg takarítsunk, igaz? Nincsenek merev szabályok vagy útmutatók. Nem az a célod, ahogy Camille találgatta, hogy egy szexrabszolga-tábort üzemeltess.

- Én sose mondtam ilyet – hördült fel Camille. - Mondd meg Jeremy-nek, hogy sosem mondtam ilyet! - Szigorúan véve ez egy apró hazugság volt, amivel tökéletesen tisztában voltam, miután kihallgattam a mexikói hölgyemény beszélgetését Devonnal még az első éjszaka. Így pedig a reakciója meglehetősen komikus volt. Vajon attól fél, hogy ezzel elúszik a lehetősége a nagy pénzre?

- Nem számít, Camille – válaszolta Amy. - Semmi gond. Ettől még Jeremy nem fog téged kevesebbnek tartani – emelte rám a tekintetét a vörös hajú lány. - Nincs főzés, mosogatás, takarítás. Nincsenek rögzített szabályok. Nincs szexrabszolga-tábor. Azt tehetünk, amit csak akarunk, te pedig így is a végén fizetsz mindenkinek százezer dollárt. Kivéve persze azt, aki ötszázezret kap. Hol itt az üzlet?

- Mire gondolsz? - vontam meg a vállamat.

- Miért fizetsz nekünk ennyit, ha gyakorlatilag semmit se vársz cserébe?

Haboztam egy pillanatig, de aztán elmosolyodtam. Bár korábban már elmondtam Pamelának az indítékaimat, ez nem a megfelelő hely és idő volt arra, hogy mindenkinek a tudomására hozzam, mi is a célom ezzel az egésszel.

- Egyszerűen csak azért hívtalak ide titeket, mert szeretem a társaságot – válaszoltam, még mindig mosolyogva. Elvégre ez nem volt hazugság, annak ellenére sem, hogy a teljes igazságot sem fedte le. - Tizenhét évig itt élni egyedül... kissé magányos dolog.

- Húha...! Tizenhét évig? - kerekedtek el Camille szemei. - Itt élsz, egyedül, tizenhét éve?

- Igen – bólintottam.

- Egek! - nyögött fel Trish. - Hogy bírtad ki egyes egyedül ennyi ideig? Ez a sziget gyönyörű meg minden, de én belebolondulnék, ha nem lenne senki körülöttem.

- Jeremy-nek van egy barátja, aki időről időre meglátogatja – mondta hirtelen Devon. - Kristannának hívják. Mesélt is már róla korábban.

- Kristanna? - kérdezte érdeklődve Lindsay.

- Igen, Kristanna – bólintottam. - Mint már említettem, hamarosan ő is csatlakozik majd hozzánk. Egészen pontosan pénteken érkezik. Épp ma reggel kaptam tőle üzenetet. Itt is marad velünk majd végig az itt tartózkodásotok alatt.

- Ez az a Kristanna, aki azt a zagyva üzenetet hagyta azon a sziklán? - kérdezte Camille.

- Milyen ő? - érdeklődött Trish.

- Gyönyörű, és épp úgy biszexuális, mint ti mindannyian. Devonnak már említettem, hogy nincsenek kétségeim afelől, hogy jól meg fogjátok érteni egymást. Krissy nagyon vicces és barátságos természet. Nem tudok elég jó dolgot mondani róla.

- Jeremy azt mondta, Norvégiából származik – tette hozzá Devon. - Nekem tetszik a neve. Olyan... egzotikus.

- Egy igazi tünemény – jegyeztem meg. - Mindannyian kedvelni fogjátok, ebben biztos vagyok.

Úgy éreztem, ideje még valamit tisztáznom.

- Igazság szerint két otthonom van az Egyesült Államokban. Mindkettőben a családtagjaim élnek. Szóval nem töltöttem ezt a tizenhét évet az első naptól az utolsóig ezen a szigeten. Sokat időztem az Államokban is. Meglátogattam a családomat és utazgatni is nagyon szeretek. Sokfelé jártam már. De ennek a tizenhét évnek a java részét ezen a szigeten töltöttem. Itt találtam meg az igazi békémet.

- És nem voltál magányos? - kérdezte aggodalmasan Trish.

- De – bólintottam. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam. - Aztán elmosolyodtam, mielőtt hozzátettem volna: - De most már semmi okom nincs magányosnak lennem. Hiszen itt vagytok nekem ti. És Kristanna is hamarosan megérkezik. Szép is az élet... Nagyon is szép.

Folytatása következik!