A gyilkosnak két arca van IX. rész 40. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van IX. rész 39. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Tracy a kanapén ült Glendával, míg Mark és Laura elrendezték a vendégszobát. A két férfi úgy döntött, jobb lesz, ha külön szobában alszanak, amíg Tracy teljesen fel nem épül. Teljesen bizonyos akart lenni benne, hogy megszabadult a belső démonjaitól, elsősorban a folyamatosan őt kínzó hangtól.

            Glenda érezte a feszültséget a levegőben.

– A holnap miatt aggódsz, Tracy?

A férfi lenézett az ölébe, és észrevette, hogy a keze akaratlanul is remeg.

– Igen. Mondhatjuk úgy is – kényszerített magára egy mosolyt.

Glenda közelebb húzódott hozzá, és a vállára tette a kezét.

– Tudod, hogy mi mind itt vagyunk, ha szükséged van ránk, ugye?

– Tudom, Glen. Mark és én nagyra értékeljük, amit értünk tettetek.

– Ezt teszi a család, Tracy. Támogatjuk egymást, bármi történjék is – csúsztatta le a kezét a férfijéra. – Tudod, Ki nagyon csalódott volt, hogy nem láthatja az ő Tracy bácsikáját.

A férfi elmosolyodott, ahogy a szeleburdi kislányra gondolt.

– Elhozhattad volna magaddal. Nagyon szerettem volna egy kis időt tölteni vele.

– Fele annyira se, mint ő veled – kacagott a nő.

– Öleld meg helyettem is, oké?

– Ez csak természetes – szorította meg a kezét Glenda, miközben Tracy arcát tanulmányozta. Tudta, hogy a férfi ideges amiatt, hogy tanúskodnia kell Johnnie tárgyalásán, de valami mást is érzett. – Tracy. Tudom, hogy van még valami más is, ami nyomaszt. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

A férfi a szemébe nézett.

– Igen, tudom, Glen. Csak amiatt aggódom, hogy egyedül kell maradnom Markkal. A baleset előtt bántottam őt. Nem voltam önmagam… Nem értem, miért akar még mindig velem lenni.

– Tracy! Nem tudom, mi történt köztetek, de Mark szeret téged. Magán kívül volt az aggodalomtól, amíg kómában voltál. Bármi is történjék, az nem lehet olyan erős, hogy elválasszon titeket egymástól… Ha nem bocsátasz meg magadnak, nem is tudod túltenni magad rajta, és te magad okozod a problémát kettőtök között. Már sok kapcsolatot láttam ezen tönkremenni. Ne engedd, Tracy!

A férfi felsóhajtott.

– Tudom, Glen. De félek, hogy megint bántani fogom őt. Amit tettem, az megbocsáthatatlan.

– Ez az, amiben tévedsz, Tracy. Mark már régen megbocsátott neked. Szeret téged, és én tudom, hogy te is szereted őt. Bármivel kellett is hogy szembenézz, most már itt az ideje, hogy éld tovább az életedet.

Tracy a szájához húzta Glenda kezét és megcsókolta.

– Hol lennék most nélküled, hogy seggbe rúgj, amikor szükségem van rá?

A nő felnevetett.

– Ezért vagyok itt, tesó.

– Gyerünk, igyunk egyet – állt fel Tracy, és talpra rántotta a nőt is.

– Ö, Tracy!

A férfi a barátjára nézett, és összevonta a szemöldökét.

– Glen! Ugye nem?

– Nos – pirult el a nő. – Szomjas voltam.

– A fenébe is! – mosolyodott el a férfi. – Jó tudni, hogy egyes dolgok sosem változnak.

– Elszaladok a sarki boltba venni. Kell még valami? – kapta fel a retiküljét Glenda.

– Nem. Megleszek.

– Oké. Pár perc és jövök vissza.

***

            Karen fel-alá járkált a hotelszobában. Mr. Whitfield épp most hívta, hogy Mrs. McFarlandet egy további napig tartóztatják Kaliforniában. Ez nagyon felzaklatta a nőt, hiszen nem csak hogy távol kellett lennie Maddie-től, de egyre valószínűbb volt, hogy ez az út is csak egy újabb vakvágány lesz.

– Hogy lehetsz ilyen hülye, hogy eldobj mindent, még a barátnőddel töltött időt is, hogy ide gyere, és a seggeden ülve várj erre a vén szatyorra? – korholta magát. – Talán a legjobb lenne, ha azonnal összepakolnék, és visszamennék Maddie-hez. – Mielőtt viszont befejezhette volna a zsörtölődést, megszólalt a telefonja. – Halló! – szólt bele dühösen.

– Neked is szép napot, szerelmem! – válaszolta Maddie.

Azonnal mosoly terült szét Karen arcán.

– Sajnálom, kicsim. Csak nehéz napom van.

– Rosszul ment a találkozó McFarlanddel?

– Nem – rázta a fejét a másik nő. – Még sor sem került rá.

– Ugye most csak viccelsz? Úgy volt, hogy tegnap este már hazajössz.

Karen leroskadt a kanapéra és feltette a lábát a dohányzóasztalra.

– Az volt a terv, de ez a vén boszorka tojik a fejemre.

Maddie már eléggé kiismerte ahhoz a barátnőjét, hogy tudja, amikor dühös, válogatott neveket aggat haragja tárgyára.

– Le kell nyugodnod, kedvesem. Ettől még nem jön vissza hamarabb.

– Ez nem fair – köpött ki Karen. – Ezt az időt akár együtt is tölthettük volna. Csak mert a jó öreg csengő megszólal a fejemben,[1] nekem muszáj mindent eldobnom és rohannom.

„Tipikus” – kacagott magában Maddie. – Karen?

– Igen?

– Végy mély levegőt, és próbálj megnyugodni! Nem vezet semmi jóra, ha felhergeled magad. Próbáld meg jól érezni magad, amíg ott vagy! Annyi mindent csinálhatnál, amíg várakozoll.

Karen sunyin felkuncogott.

– Akarom tudni? – kérdezte rémülten Maddie.

– Miért mondod ezt? – tettetett ártatlanságot Karen.

– Mit csináltál, Karen?

– Nos, megrendeltem az összes pornófilmet a videó-tárból, kaviárt reggelire, és egy óriási homárt ebédre és vacsorára.

– Na ne!

– De igen! És, ha már itt tartunk, feladtam egy kis csomagot is a címedre. Ne bontsd ki, amíg nem lesz valami okunk ünnepelni!

– Rossz vagy! – kacagott Maddie.

– Nos, a vénlány majd legközelebb kétszer is meggondolja, hogy lógva hagyjon-e.

– Karen! – dorgálta meg Maddie.

– Oké, oké, sajnálom!

– És mikor is jön vissza?

– Holnap. Vagy legalábbis Whitfield ezt mondja. Remélem, visszaérek Wilmingtonba a holnapi tárgyalásra – sóhajtott Karen.

– Nos, talán ki is használhatod a szabad idődet. Csak lazíts, kicsim!

– Megpróbálok… Most megyek, és megnézem, milyen csínyt tudok még elkövetni.

Maddie nem tudta visszatartani a mosolyát. Tudta, mekkora gyerek tud Karen néha lenni.

– Nos, szórakozz jól! Hívj, amint megtudsz valamit!

– Úgy lesz, kicsim. Légy jó!

– Te is. Szia!

– Szia, Maddie!

***

            Johnnie, Alma, Tori és Ceecee Atlantic Beach mólóján ücsörögtek. A napot pecázással akarták tölteni. Legalábbis Johnnie és Tori ezt szerette volna, Alma és Ceecee viszont csak figyelték őket, ahogy azon versenyeznek, ki tud több halat fogni.

– Úgy tűnik, filét eszünk vacsorára, Alma – viccelődött Ceecee.

Alma felkacagott, mire Johnnie gyengéden megszorította a lábait, ahogy leült közéjük.

– Ja. De ezek olyan nagyok, hogy még grillre is dobhatjuk őket.

– Oké, oké! – emelte fel a kezét Ceecee. –Nem mi tehetünk róla, hogy a halak nem harapnak.

– De legalább jól szórakozunk – vont vállat Johnnie. – Rég nem csináltam már ezt… Emlékszem, amikor legutóbb a kis Bajnokkal mentem pecázni a Neuse folyóhoz. Egy nagy rakás halat fogtunk. – Egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában.

– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én éhen halok – terelte el a szót Alma. A többiek egymásra néztek, és hirtelen kacagásban törtek ki. – Mi olyan vicces?

– Megesik valaha is, hogy te nem vagy éhes, Alma? – nézett rá Tori.

A mexikói nő gúnyosan rá vigyorgott.

– Terhes vagyok Nagyláb kölykével, szóval csak fogd be, oké?

– Hagyd csak, Victoria! – intette le Ceecee. – Ha nem, én rúglak le.

– Bocsi, Alma – fordult el Tori.

Kayann Sunarth alias Victoria "Tori" Krisp

Alma elmosolyodott, és a nyelvét öltötte a nő felé.

– Láttad ezt? – nézett Tori Ceecee-re.

– Nem. Semmit.

– Nők! – harákolt Tori.

– Hogy mondod? – kérdezte Ceecee.

– Semmi, édesem.

A felesége elmosolyodott.

– Ahogy gondoltam.

– Gyerünk, Tori! Szedjük össze a cuccot, és irány haza, hogy megetessem Almát és a kucsut! – állt fel Johnnie, majd talpra segítette Almát is. Tori és Ceecee követték őket.

– Te hozod a botokat meg a csalis dobozt. Enyém a hűtő – mondta Tori, majd Ceecee felé fordult. – Hoznád a székeket, kicsim?

Ceecee bólintott, és összecsukta a saját és Alma székét.

            Johnnie és Tori elindultak, míg a másik két nő követte őket.

– Örülök, hogy elszabadultunk ma egy kicsit – mondta Alma. – Holnap fárasztó nap lesz, és csak remélni tudom, hogy Johnnie lazít egy kicsit.

– Tudom. Ez lehet a fordulópont – válaszolta Ceecee.

Alma felsóhajtott.

– Én is remélem. – Azzal Johnnie és Tori felé fordult. – Nézd meg ezt a kettőt! – bökött a két nő felé, akik máris vívni kezdtek a pecabotokkal.

– Hozzámentünk a világ két leginfantilisebb alakjához – kacagott Ceecee.

Alma vele együtt nevetett, és élvezte a békés napot.

***

            Tracy reggel hatkor kelt, alig két órányi alvás után. Félt mélyen aludni, hátha a másik énje előbújik. Amikor egyedül volt, már szinte várta az ismerős hangot, de az nem jött. Végre egyedül volt.

            Kimászott az ágyból, és elővette az öltönyét. Amikor végzett, kilépett a hálószobából, végigsétált a folyosón, és belépett a fürdőbe. Elmosolyodott, amikor meghallotta Markot dúdolni a konyhában. A másik férfi mindig is korán kelő volt, és rögtön nekiállt reggelit készíteni. Tracy oda sétált, és megállt az ajtóban.

– Jó reggelt! Jól aludtál? – lépett oda hozzá félénken Mark.

– Csak ahogy számítani lehetett rá. És te?

– Jól, azt hiszem – vont vállat Mark. – Kicsit fura volt, hogy hazajöttél, és nem alhatunk egy ágyban.

– Csak ideiglenesen, kedvesem. Ígérem – tette a kezét Tracy a másik férfi vállára. – Csak biztos akarok lenni benne, hogy…

– Tudom – szakította félbe Mark. – És teljesen megértem. Csak tudd, hogy én itt vagyok neked! Túl leszünk ezen.

Tracy elmosolyodott.

– Köszönöm. Nem is tudod, milyen jó érzés ezt hallani.

– Én várok, Tracy. Nem megyek sehova.

Tracy beállt a meleg zuhany alá, élvezve a testét öntöző víz simogatását. Újra és újra játszotta Mark szavait a fejében, és mosoly jelent meg az arcán. A mai naptól minden rendben lesz.

Folytatása következik!

Vége a IX. résznek!

---

[1] Az eredetiben azt mondja, hogy „the old battle axe waves a bone in my face”, ami szó szerint azt jelenti, hogy „az öreg harci fejsze meglóbál egy csontot a fejemben”. Ez lehet valami angol idióma, de nem találtam rá magyarázatot. Az ausztrál szlengben a házsártos feleséget vagy az anyóst szokták „battle-axe”-nek, vagyis „harci fejszének” nevezni, de ez se nagyon vág ide. Ha valaki többet tud, megköszönném, ha elmondaná.

Érdekes videó

Épp tallózgattam a Youtubon, amikor belebotlottam egy érdekes kisfilmbe.
Érdekelne a ti véleményetek is.

A gyilkosnak két arca van IX. rész 39. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész

Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van IX. rész 38. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Annette csendes magányban töltötte az előző éjszakát. Azzal foglalkozott, hogy átgondolja az életét. Egyre jobban kételkedett benne, hogy valaha is kijut erről a helyről. Gondolataiból a cella nyíló ajtajának hangja zökkentette ki.

– Nette? – szólította Danny.

Annette felállt, és odalépett az ajtóhoz.

– Danny! Mit csinálsz te itt?

– Látni akartalak, mielőtt még kiengednek. Tudod, nem találkozhatunk megint, ha visszatérsz a társadalomba.

– Felejtsd el! Sosem jutok ki innen.

– Tudod, hogy nem tehetem, Nette. A nővérem vagy.

– Danny fiú! El kell engedned. Csak menj, és éld az életedet. Az enyémnek már vége.

– Az én hibám, hogy be vagy ide zárva. Miattam kellett megölnöd apát.

– Ezt most fejezd be! – ripakodott rá a nő. – Nem a te hibád. Még csak gyerek voltál.

– Ellen kellett volna állnom.

Annette felsóhajtott.

– Nagyobb volt, mint te most. Te meg csak egy pisis gyerek voltál. Esélyed se lett volna.

– Nézd. Az ÉN hibám volt, oké?

– Anya hibája volt. Ő hagyta, hogy az a vadállat versen minket, amikor csak akar. Az egész családot megerőszakolta, és aztán elég volt csak hazudnia a bíróságnak, hogy megússza. – Annette érezte, hogy elönti a düh. – Az a vadállat tönkretette az életünket, aztán meg a cafkája tovább folytatta a halála után.

Danny a falhoz támasztotta a homlokát. Könny csorgott le az arcán.

– Kérlek! Hadd beszéljek egy ügyvéddel, Nette! Elmondhatom, mi történt igazából.

Annette a kisöccsére nézett. Arra a fiatalemberre, akivé érett.

– Danny! Én csak azt akarom, hogy éld az életedet. Odakint már nincs semmi számomra. Már annyi ideje vagyok itt, hogy nem is tudnám, hogy viselkedjek odakint.

Danny csak hallgatta őt, felismerve a kétségbeesést a hangjában. Érezte, hogy a nővére feláldozza magát érte. De ő nem akarta engedni, hogy ott rohadjon meg a börtönben.

– Nette! Minden rendben lesz. Kitalálok valamit.

– Már vége, Danny – suttogta a nő. Tennie kellett valamit, hogy megmentse az öccsét. – Nem akarlak látni többé.

– Hogy? – kerekedtek el a férfi szemei.

– Süket vagy? – csattant fel a nő. – Nem akarom, hogy többé ide gyere.

– De Nette…

– Takarodj a szemem elől! – üvöltötte a másik. – Nem akarom még egyszer meglátni az arcodat, hallod?

Könny patakzott Danny arcán.

– Kérlek! Ne tedd ezt velem! Te vagy mindenem, ami maradt.

A nő elsétált az ajtótól, és a hátát mutatta felé, hogy az öccse ne láthassa a könnyeit. A szíve szakadt belé, hogy el kellett küldenie az öccsét.

            Danny csak nézte őt, reménykedve, hogy megváltoztatja a véleményét, de pár perc múlva végül könnyes szemmel mégis kinyögte: – Kérlek, Nette! – A nő viszont tudomást sem vett róla, erre Danny csak sóhajtott. – Szeretlek, Nette. Mindig is szeretni foglak.

Annette semmire nem vágyott jobban, mint hogy egy utolsó pillantást vethessen az öccsére, de tudta, ha megfordul, a férfi sosem lesz képes elmenni.

            Danny lassan becsukta a kis ajtót és elsétált. Amikor az őrök asztalához ért, rá támaszkodott. Egy kis időre volt szüksége, hogy összeszedje magát. Az őr, egy gyerekkori barátja, odalépett hozzá.

– Jól vagy, Danny?

A férfi felnézett a barátjára.

– Tennél nekem egy szívességet?

– Miről lenne szó?

Danny letörölte a könnyet az arcáról.

– Bizonyosodj meg róla, hogy Nette megkap mindent, amire csak szüksége van! És vigyázz rá!

Barátja tekintetét elnézve, az őr jobbnak látta nem ellenkezni.

– Megteszem, amit csak tudok.

– Köszi, Jimmy!

Annette a térdeire rogyott, majd a matracára hajtotta a fejét, hogy abba fojtsa a sikolyait. A szíve millió darabra tört, tudva, hogy soha többé nem látja majd azt az embert, akit mindennél jobban szeretett.

***

– Min gondolkozol? – kérdezte Maddie, lassú köröket rajzolva Karen combjára.

– Csak Danny Scottra gondoltam.

Maddie felült, és a kedvesére nézett.

– Ez az ügy nagyon izgat, ugye?

– Igen. Nem tehetek róla, de mindig az jár a fejemben, hogy mi köze lehet neki ehhez az egészhez – sóhajtott fel Karen.

Maddie mögé húzódott, és masszírozni kezdte a másik nő feszült izmait.

– Ennyi szeretkezés után hogy lehetsz még mindig ilyen feszült?

Karen vállat volt.

– Nem tudom. A munkámmal jár, azt hiszem.

– Biztos vagyok benne, hogy Mrs. McFarlandnek lesznek válaszai a számodra.

– Azt én is nagyon remélem.

***

            Tracy az ágya szélén ült, és a reggelijét majszolta. Felpillantott, amikor az ajtaja kinyílt és Dr. Wilson dugta be a fejét.

– Hello, Tracy! Csak beugrottam a napi vizitre – mosolygott a férfira. – Hogy van?

– Hello, doki! Jöjjön csak be! Csatlakozik hozzám reggelire?

Dr. Wilson odalépett hozzá, és a tálcára pillantott.

– Nem hiszem, hogy kiérdemelnék ilyen ínycsiklandozó étket – mondta szarkasztikusan, majd leült egy székre. – Szóval, izgatott amiatt, hogy holnap kiengedik?

Tracy beleivott a kávéjába, és elmosolyodott.

– Igen. Örülök, hogy most már segíthetek Johnnie-nak. Most, hogy megszabadultam a démonaimtól, tovább léphetek, és újrakezdhetem az életemet Markkal.

A nő kedvesen elmosolyodott. Jó érzéssel töltötte el, ha segíthetett valakin, kikecmeregni a bajból.

– Ezt jó hallani, Tracy.

– Ezt mind önnek köszönhetem, doki. Ha csak azt tette volna, mint a többi agyturkász, még mindig ugyanott tartanék. Most viszont igazán szabadnak érzem magam.

– Tracy! Maga vitte véghez a legnagyobb részt. Én csak segítettem megtalálni a helyes utat.

– Nos, megtaníthatná erre a kollégáit is. Sok emberen segítene vele.

A nő elmosolyodott a bók hallatán.

– Köszönöm, Tracy. – Egy pillanatra elhallgatott, és a vele szemben ülő férfira nézett. – Még sokat kell véghezvinnünk a terápiájában – mondta, mire Tracy bólintott. – Talán most hagyom reggelizni.

Tracy megszorította a kezét, amikor felállt.

– Ö, doki! Kérhetek egy szívességet?

– Persze. Ha tudok, segítek. Miről lenne szó?

– Azt hallottam, ez az Abbott nagyon érti a dolgát… Ott tudna lenni a tárgyalóteremben, amikor vallomást teszek. Szükségem lenne legalább egy barátságos arcra.

Dr. Wilson a kezére tette a sajátját, és a félelemmel teli szemekbe nézett.

– Ezt az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalják. De mivel a pszichiátere vagyok, talán megengedik, hogy jelen legyek. Telefonálok párat, és megpróbálom rábeszélni O’Connell bírót.

Tracy megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Köszönöm, doki. Tényleg értékelem.

A nő megpaskolta a kezét, majd felegyenesedett.

– Azért vagyok, hogy segítsek, Tracy. Ha van valami, amit tehetek, megteszem.

Tracy szélesen elmosolyodott.

***

            Karen végigfuttatta az ujjait a haján. Kezdett már türelmetlen lenni, ahogy a taxisofőr tanácstalanul nézelődött körbe.

– Nézze, haver! Egy fontos találkozóm lenne.

– Sajnálom, hölgyem. Biztos rossz felé fordultam valahol.

– A fenébe is! – szakadt ki Karenből. – Ismerem a módszereiket, hogyan képesek akár egy méter után is „eltévedni”.

– Nem tudom, miről beszél, hölgyem.

– Na ide figyeljen! Én a CNN-nél dolgozom. Vigyen el a megadott címre, vagy megszellőztetem, hogy húzzák csőbe a gyanútlan turistákat a maguk cégénél.

A férfi csak a szemét forgatta, és a gázra taposott. Alig várta már, hogy megszabadulhasson ettől a kellemetlenkedő ribanctól.

Sara Sampaio alias Karen Grace

            Amikor a taxi megállt a Haywood, Douglas and McFarland előtt, Karen kiszállt és odadobta a pontosan kiszámolt fizetséget. Egy kései ötvenes férfi lépett ki az épületből pólóban és khaki nadrágban.

„A fenébe is! Itt élsz Floridában! Feküdj már ki napozni egy kicsit az isten szerelmére!” – fintorodott el Karen a sápadt férfira nézve.

– Miss Grace?

– Igen. És maga?

– Elgin Whitfield – nyújtotta felé a kezét a férfi.

– Örvendek a szerencsének, uram – szorította meg a nő a jobbját. – Izgatottan várom a találkozót Mrs. McFarlanddel. Bent van?

A férfi megköszörülte a torkát.

– Sajnálom, de Mrs. McFarland nem tudja fogadni ma. Sürgősen elszólították a városból.

– Micsoda? – csattant fel Karen. – Miért nem szóltak korábban? Kivárhattam volna, amíg visszajön.

„A fenébe is!” – zsörtölődött. – „Még otthon lehetnék az ágyban Maddie-vel.”

– Mrs. McFarland holnap délután tér vissza legkésőbb. Addig is a rendelkezésére bocsát egy lakosztályt a Hiltonban – mondta a férfi. – Igazán sajnálja a kellemetlenséget, és reméli, hogy meg fogja érteni.

Karen felsóhajtott.

– A kényelmetlenségek ellenére elfogadom Mrs. McFarland ajánlatát.

„Csak várják ki, amíg meglátják a számlát!” – tette hozzá magában. – „Legközelebb kétszer is meggondolják, hogy szórakozzanak valakivel.”

– Megtisztelne, ha elvihetném, és megbizonyosodhatnék róla, hogy minden rendben megy.

– Köszönöm. Már elegem van a taxikból mára – mondta Karen, és a férfi kocsija felé indultak.

Folytatása következik!

A gyilkosnak két arca van IX. rész 38. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van IX. rész 37. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Mark Tracy ágya mellett ült, és figyelte az alvó férfit. Csak nézte a békés arcot, amint többé már nem uralkodott el összeráncolt szemöldöke. Sőt, egy apró mosoly is megjelent a szája szélén, ami ritkán esett meg az elmúlt időkben. Mióta együtt voltak, még egyszer semm látta Tracy-t ilyen nyugodtnak. Sajgott a szíve a tudattól, mit tett a férfival a saját apja gyerekkorában.

***

            Mark ott ült Tracy ágyának szélén az egyik alkalommal, amikor Dr. Wilson meglátogatta őt.

– Tracy, drágám! Biztos vagy benne, hogy azt szeretnéd, hogy itt legyek?

– Igen, Mark. Van néhány dolog, amit szeretném, ha tudnál rólam, és Dr. Wilsonnal egyetértünk, hogy legalább egy alkalommal itt kellene lenned – fogta meg Tracy a férfi kezét.

– Kezdjük azzal a nappal, amikor az apja arra kényszerítette, hogy csókolózzon egy másik fiúval, Tracy! – javasolta Dr. Wilson.

Ahogy Tracy felidézte az apja brutális kegyetlenkedéseit, Mark szeme könnyel telt meg. Erősen szorította a másik férfi kezét, aki a másik kezét az ő térdén nyugtatta. Fény derült rá, hogy nem csak az apja molesztálta Tracy-t, hanem a barátait is meghívta, hogy szórakozzanak el vele. Mark szerelme széles mellkasán nyugtatta a fejét és zokogott. Tracy csak átölelte őt és magához vonta.

– Azt hiszem, jobb ha itt abbahagyjuk mára – mondta Dr. Wilson. – Még sok mindent meg kellene beszélniük Markkal.

Tracy bólintott, a nő pedig csak nézte a zokogó párt, miközben távozott.

– Ó, Istenem, Tracy! Annyira sajnálom, hogy keresztül kellett ezen menned – zokogta Mark.

Tracy hangosan felsóhajtott.

– Ahogy én is, szerelmem. Csak annak örülök, hogy végül megtaláltam a helyes utat.

– Elnyomtad ezt a sok szörnyű emléket. El sem tudom képzelni, hogy őrizhetted meg így az ép eszedet.

– Volt egy pont, amikor fel akartam adni az egészet. Éreztem, hogy nem bírom tovább.

Mark belenézett a sírástól felduzzadt szemekbe, és megcsókolta a másik férfi arcát.

– Annyira örülök, hogy kitartottál. Nem tudnám elképzelni az életem nélküled.

– Ahogy én se, drágám – mosolygott Tracy. – Ahogy én se.

***

– Álmodj szépeket, szerelmem – suttogta Mark és megcsókolta a másik férfit. – Most már megszabadultál minden démonodtól, és szabadon élvezheted az életedet.

***

            Johnnie Glenda konyhájában ült, egy pohár ice tea-t kortyolgatva.

– Tracy tényleg jobban van? – kérdezte.

– Szépen gyógyul, Johnnie. Fogalmam sincs, mit csinált vele Dr. Wilson, de egy teljesen új ember lett. Sokkal nyugodtabb – válaszolta Glenda.

– Ezt örömmel hallom. Már csak azt remélem, hogy végre láthatom is őt.

Glenda megszorította a barátja kezét.

– Kedvesem! Tudja, hogy szeretnéd látni őt, és egy kis időt vele tölteni. És megérti azt is, hogy most miért nem lehet.

Johnnie rátette a kezét az övére.

– Annyira rohadtul nehéz ez, Glen. Annyi mindenen ment keresztül, hogy ezek után az, hogy nem lehetek vele, egyszerűen dühít.

– Nos, kedd után annyi időt tölthettek majd egymással, amennyit csak akartok – mosolygott a másik nő.

– Ja. El tudod hinni, hogy tanúskodni fog?... Csak azt remélem, az esküdtek hinni fognak neki.

– Mind tudjuk, hogy Abbott megpróbálja majd elhitelteleníteni. De az igazság a mi oldalunkon áll.

– Nagyon szeretném ezt hinni, de mindketten tudjuk, hogy még semmi sem dőlt el.

– Johnnie! Meg kell őrizned a pozitív gondolataidat.

– Tudom, Glen, de…

– Semmi de – szakította félbe Glenda ellentmondást nem tűrő hangon. – Ez lesz a vége. Ártatlannak fognak találni és kész – vonta össze a szemöldökét. – Ugye tudod, hogy egyikünk se jár jól, ha meg kell kérnem Almát, hogy beszéljen veled erről?

– Ne! – nyögte Johnnie rémülettel a szemében.

– Tudtam – mosolyodott el Glenda. – Szóval, készen álltok ti ketten egy újabb gyerekre?

– Igen. Készen állunk. Már be is rendeztük a gyerekszobát.

– Hallottam. Biztos nehéz volt nektek. Fel kellett volna hívnod. Segítettem volna.

– Kösz, Glen, de ezt nekünk kellett megcsinálnunk, egyedül. Tori és Ceecee is felajánlotta a segítségét, de mi…

– Tudom, Johnnie. Alma hogy viselte?

Johnnie felsóhajtott.

– Eleinte nagyon nehéz volt. Sírt, miközben szétszereltem Phillip ágyát.

– És veled mi a helyzet, öreg barátom?

– Nos, nehéz volt, de tudod mit? Amíg megőrzöm Phillip emlékét idebent – tette a kezét a szívére –, örökre velem lesz. Ha a csöppség majd megszületik, mindent el fogok mondani neki a bátyjáról. Úgy fog felnőni, mintha ott lenne vele.

– Amikor terhes voltam Kaiával, a nővérem is épp gyereket várt. Az enyém májusban született, az övé júliusban. De komplikációk léptek fel és elveszítette a fiát – sóhajtott Glenda. – Aznap reggel, amikor meghalt, tíz perccel az előtt, hogy megkaptam volna a hívást, Kaia felébredt és kacagva játszani kezdett a kiságyában. Még csak két hónapos volt. Csak ültem ott és bámultam. Egész nap csak játszott, éjszakába nyúlóan. Igen. Tudom, mire gondolsz.

– A nővéred hogy viselte?

– Ugyanazt a filozófiát követte, amit te is. Amíg a szívében őrzi, a fia mindig vele lesz.

Johnnie elmosolyodott, és megpaskolta Glenda kezét.

– Köszönöm, Glen, hogy megosztottad ezt velem.

– Bármikor.

***

            Karen és Maddie az ebédlőasztalnál ültek. Épp csak végeztek az étellel, amit a helyi thai étteremből hoztak.

– Mmm! Ez mennyei volt – dőlt hátra Karen a székében. – Nem hittem volna, hogy ízleni fog.

– Nos, mindig ki kell próbálni valami újat – mosolygott rá Maddie.

– Ja. Tudom. És biztos vagyok benne, hogy te ezer örömmel megmutatsz nekem minden elérhető újdonságot, ha végre letelepszem Atlantában.

– Tudod már, mikor költözöl?

– Az igazat megvallva három héten belül ott kéne lennem. Már beszéltem a tulajjal, akitől szeretnék lakást bérelni.

Bár még friss volt a kapcsolatuk, Maddie érezte a kötődést kettejük között. Azt hitte anno, hogy igazán szerelmes Johnnie-ba, de amit Karen iránt érzett, az sokkal erősebb volt.

– Megmutatod nekem a lakást? – szólalt meg.

– Persze. Elmehetünk holnap és megnézhetjük, mielőtt indulok – állt fel Karen, és mindkettejük tányérját a mosogatóba tette. Maddie felkapta a poharakat, és azokat is a piszkos edények közé tette, majd Karenhez lépett. A másik nő átölelte őt, és ajkait Maddie vágyakozó szájára nyomta. Lassan és mély szenvedéllyel csókolóztak. A továbbiakat viszont megakadályozta Karen telefonjának hangja.

– Halló? – szólt bele mogorván.

– Karen Grace-szel beszélek? – kérdezte egy ismeretlen hang.

– Igen. Ki az? – válaszolta Karen, mire Maddie összevonta a szemöldökét.

– A nevem Elgin Whitfield. Constance McFarland ügyvédje vagyok.

– És?

– Úgy hallottuk, Danny Scottot keresi.

Karen hozzáállása azonnal megváltozott.

– Igen. Igen, úgy van. Tud valamit a hollétéről?

– Még mindig a Tallahassee[1] térségében van?

– Nem. De holnapra ott lehetek.

– Az tökéletesen megfelel. El tudna jönni a Haywood, Douglas and McFarland ügyvédi irodába délután egyre?

– Természetesen. Meg tudná adni az új nevét és lakhelyét?

– Mrs. McFarland majd mindent megbeszél önnel. Nekem nincs felhatalmazásom közölni önnel semmit a témában.

– Rendben, Mr. Whitfield! Akkor holnap egykor.

– Jó éjszakát, Miss Grace!

– Viszlát, uram! – tette le Karen a telefont. Mosoly terült szét az arcán.

– Azt hiszem, ez azt jelenti, vissza mégy Floridába – grimaszolt Maddie.

– Igen, hölgyem. Meglátogatom Constance McFarlandet. Úgy néz ki, rájött, hogy Danny Scott után kutatok.

Maddie felvonta az egyik szemöldökét, és kibontakozott Karen öleléséből.

– AZ a Constance MyFarland?

– Igen, azt hiszem. Ismered?

– Ő Duncan MyFarland bíró özvegye, aki az észak-karolinai feljebbviteli bíróságról ment nyugdíjba. Kíváncsi lennék, mi köze van Danny Scotthoz.

– Fogalmam sincs, de holnap kiderül… Fel kell hívnom Pizót, és elmondani neki, hogy talán találtam valamit.

– Édesem! Miért nem várod ki a találkozódat Mrs. McFarlanddel? Semmi szükség rá, hogy felesleges reményt ébressz egy esetleges újabb zsákutca előtt.

Karen sóhajtott egyet.

– Igen. Igazad van. Azt hiszem, egy kicsit túlságosan is lázba jöttem.

Maddie vidáman felnevetett.

– Szerintem is.

– Befejezte a kiröhögésemet, Miss Marshall? – vonta fel az egyik szemöldökét Karen.

– Bocsáss meg, édesem, de annyira ennivalóan nézel ki, amikor izgatott vagy – kacagott a szőke nő.

– Én nem vagyok ennivaló – morgott Karen,

– De igen. Az vagy.

Karen erre csak morgott. Maddie már épp ott akarta hagyni, amikor a másik utána lépett, és megragadta a derekát.

– Megmutatom neked, ki az ennivaló – somolygott, azzal a vállára kapta Maddie-t, és a hálószoba felé indult vele.

***

            Johnnie azonnal felfigyelt a sötétségre a házban, amikor leparkolt. Azon kezdett merengeni, hova mehettek a többiek, mert Tori kocsiját sem látta sehol.

            Amikor kinyitotta az ajtót, halvány gyertyafényt látott kiszűrődni a nappaliból. Alighogy becsukta az ajtót, meghallotta Marvin Gaye I want you[2] című számának hangját. Mosoly terült szét az arcán, ahogy megpillantotta az ajtóban ácsorgó Almát a spagetti-pántos hálóingében. Hálát adott a szellemeknek, amiért Ceecee rábeszélte a mexikói nőt, hogy vegye meg ezt a ruhadarabot.

– Tetszik, amit látsz, Querida? – kérdezte Alma búgó hangon.

Johnnie csak némán bólintott.

– Éhes vagy, Mi Amor?

Johnnie odalépett hozzá és megcsókolta a feleségét. Egyik kezét Alma pocakjára tette.

– Nagyon éhes, kislány.

– Helyes. Mert én éhezem – vonta be őt Alma az étkezőbe.

– Mi ez az egész? – kérdezte Johnnie, ahogy a porcelánnal és kristálypoharakkal megterített, gyertyafényben úszó asztalra tekintett.

– Úgy gondoltam, kiérdemeltünk egy kellemes romantikus vacsorát. Tetszik?

– Nagyon is, de nem kellett volna miattam megerőltetned magad. Tudom, hogy ilyenkor már nagyon fáradt vagy…

– Ssss! Én nem csináltam semmit, szerelmem. Elmondtam Torinak és Ceeceenek, hogy mit szeretnék, ők pedig szó nélkül megcsinálták nekem.

Johnnie elvigyorodott. Most pedig gyere, kedvesem! A kicsi már éhes.

Johnnie a sült marhát vágta fel, miközben Alma szedett magának egy kis zöldséget. Hirtelen felfigyelt rá, milyen kicsi szeletet vág Johnnie, mire megköszörülte a torkát.

– Ez nekem lesz, kislány – kacagott fel a másik nő.

– Helyes, mert az nekem nem lenne elég.

– Lefogadtam volna.

Vacsora után egymás szájába pakolták a tortát, majd, mikor a villájára vette az utolsó darabot, Johnnie Alma felé nyújtotta azt, de nem a szájába tette, hanem szétkente a felesége nyakán, majd letérdelt mellé, és lenyalta róla a lágy krémet. Apró csókokkal hintette be Alma keresztcsontját, lefelé haladva a melleire.

            Alma kibontotta a felesége lófarokba fogott haját. Belemélyesztette ujjait a hosszú fürtökbe, majd felnyögött, amikor Johnnie ajkai a mellbimbóira fonódtak a hálóing anyagán keresztül.

            Johnnie már képtelen volt uralkodni magán. A karjaiba kapta Almát, és a hálószoba felé indult vele.

          A mexikói nő elterült az ágyon, és halkan nyögdécselt, ahogy Johnnie csókokkal árasztotta el az egész testét.

– Si, Querida! – morogta, ahogy a felesége az ágyékához ért.

Johnnie kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, és végigcsókolt Alma gerince mentén, míg végü el nem érte a fenekét. Alig tudta türtőztetni magát, hogy össze ne harapdálja a puha bőrt.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green

            A hátára fordította Almát, és a nő combjai közé heveredett. A felesége a vállaira tette a lábát, ahogy Johnnie arca az ágyékába fúródott. Imádta az Alma illatában beállt változást, ami szinte az egekig emelte a libidóját. A vére hevesen lüktetett az ereiben, ahogy a másik nőre nézett. Átölelte a felesége derekát és nyelvét a kitárulkozó szeméremajkak közé nyomta, rátalálva Alma csiklójára.

– Dios mio! – sikoltott fel Alma, megmarkolva a lepedőt, és még jobban a felesége arcába tolta az ágyékát.

Johnnie nyelve megállás nélkül dolgozott, nyelve Alma édes nektárját, egy cseppet sem vesztegetve el.

– Én is meg akarlak kóstolni, szerelmem – nyögte Alma.

Johnnie egy pillanatra sem engedte el a felesége csiklóját, miközben úgy fészkelődött, hogy átvethesse a lábát Alma testén. A felesége átkarolta a derekát, Johnnie pedig majdnem ugrott egyet, amikor a mexikói nő a fogai közé vette a csiklóját.

            A szenvedély forró lávaként áradt keresztül az ereiken, ahogy egyre jobban elveszítették a kontrollt.

– Ó, Istenem, kicsim! – búgta Johnnie.

– Si, si, vengo![3] – zihálta a mexikói nő.

Johnnie végigcsókolta a felesége combjának belsejét, majd oldalra gördült a hátára. Attól, ahogy a felesége hasa felett görnyedt, megfájdultak az izületei.

– Már én sem vagyok fiatal – morogta, levegő után kapkodva.

– Egy perccel sem vagy idősebb, szerelmem – simogatta meg Alma. – De egyre jobb.

Johnnie felé fordult.

– Nos, amíg te elégedett vagy velem, semmi más nem érdekel – ölelte át a feleségét. – Köszönöm a csodás estét.

Alma megcsókolta a felesége nyakát.

– Nem. Én köszönöm neked.

Folytatása következik!

---

[1] Tallahassee: Florida állam fővárosa.

[2] I want you: Szó szerinti fordításban „Akarlak (téged)”.

[3] Gondolom itt az „I’ll come” kifejezést fordította a szerző „vengo”-ra spanyolul, mivel a „come” és a „vengo” is azt jelenti, hogy jönni, előbbi pedig jelen összefüggésben az elélvezést jelöli angolul.

A gyilkosnak két arca van IX. rész 37. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van IX. rész 36. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

         Tracy terápiája remekül haladt. Folyamatosan találkozott Dr. Wilsonnal, a fizikoterápia eredményeként pedig egyre erősebb is lett. A felépülés hetei lassan a végükhöz közeledtek. Ezzel párhuzamosan pedig a fejében dübörgő hang is egyre hallgatagabb lett, elhitetve vele, hogy jó úton halad. Kissé bűnösnek is érezte magát, amiért erről nem beszélt Dr. Wilsonnak. Attól tartott, hogy ez meghosszabbíthatja a terápiát, megakadályozva őt abban, hogy segítsen Johnnie-nak.

            Néhanapján úgy érezte, még ki is tud jönni a hanggal, ami a maga módján megvédte őt az érzelmi traumától. Az elmeügyi szakértő, akit Abbott küldött hozzá, meglehetősen durva volt. Még az élmény emléke is könnyeket csalt a férfi szemébe.

***

– Szabad! – válaszolt Tracy a kopogásra.

Egy korosodó, ősz hajú férfi lépett be.

– Jó napot, Mr. Kenon! A nevem Dr. Hilton Ashford. Gondolom, számított már rám, igaz?

– Az igazat megvallva, igen, doki. A múlt héten szóltak, hogy érkezni fog.

Dr. Ashford frusztráltnak látszott.

– Mr. Kenon! Ennek a találkozónak sokkal inkább kellett az én menetrendemhez igazodnia, mint a magáéhoz. Nem úgy néz ki, hogy bárhova is menne, én pedig elfoglalt ember vagyok.

Tracy azonnal védekező álláspontra helyezkedett. Figyelte, ahogy a férfi helyet foglalt, és elővett egy tollat meg egy írótömböt.

– Akkor vágjunk is bele! Egyet ért? – mondta a pszichológus, továbbra sem vetkőzve le szkeptikus arckifejezését.

Tracy részletesen leírta az emlékezetkieséseit és a fejfájásait. A pszichológus hevesen jegyzetelt, és folyamatosan csak annyit válaszolt, értem.

– Most pedig, Mr. Kenon, el tudná magyarázni, mitől emlékszik hirtelen arra, ami Ballantine polgármester irodájában történt Miss Green távozása után? – érdeklődött, meg sem próbálva elrejteni a hangjában bujkáló szarkazmust.

Tracy feje lüktetett, de rákényszerítette magát, hogy folytassa, hogy olyan hamar megszabadulhasson ettől az irritáló embertől, ahogy csak lehet.

– Bizonyára korábban elnyomtam az emlékeket. Talán túl nehéz volt megbirkóznom vele.

– Igen, igen – szakította félbe a pszichológus. – Mr. Kenon! Lenne még egy kérdésem.

– Igen, doktor úr?

– Mit keresett a polgármester irodájában aznap este?

– Hosszú órákat töltöttem azzal, hogy erre rájöjjek. Az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni, hogy rá akartam venni a polgármestert, tegyen le a Johnnie ellen folytatott kampányáról. Reméltem, hogy a temetésen történtek jobb belátásra bírták.

– Micsoda szerencséje van Miss Greennek, hogy ezt fel tudta idézni – fintorgott Dr. Ashmore.

– Már megbocsásson! – szakadt ki Tracy-ból.

A másik férfi önelégülten rámosolygott.

– Csak azt mondtam ki, ami nyilvánvaló, Mr. Kenon. A sajtóban megjelent cikkek tükrében nehéz nem arra következtetni, hogy Miss Greent bűnösnek találják. Maga pedig hirtelen emlékezni kezd arra, hogy a polgármester még élt, amikor ő távozott az irodából.

– Befejezte? – csikorgatta a fogát Tracy.

Mielőtt a pszichológus válaszolhatott volna, Dr. Wilson robbant be a szobába.

– Mi folyik itt? – sziszegte. – Tracy! Jól van? – lépett oda az ágyhoz.

– Épp befejeztem a munkámat Mr. Kenonnal, Dr. Wilson – pakolta össze az idős férfi a holmiját. – Köszönöm, hogy rám szánta az idejét. Jó estét mindkettőjüknek!

Tracy és Dr. Wilson csak nézték, ahogy Dr. Ashford kisétál a szobából. A férfi kiengedett egy megkönnyebbült sóhajt, amikor az ajtó becsukódott.

– Köszönöm, hogy jött, ahogy csak tudott. Már majdnem elvesztettem az önuralmamat.

– Látom, Tracy – szegezte tekintetét a nő a csukott ajtóra. – Dr. Ashforsnak különleges tehetsége van ahhoz, hogy ellenszenvesnek tüntesse fel magát.

– Én már csak abban reménykedem, hogy képes leszek majd tanúskodni Johnnie mellett – sóhajtott a férfi.

– Emiatt nem kell aggódnia, Tracy. Habár Ashford arrogáns, ugyanakkor igazságos is. Biztos vagyok benne, hogy engedni fogja tanúskodni.

„Hála önnek, Dr. Wilson” – gondolta a férfi.

***

            Karen három hetet töltött azzal, hogy megtalálja Danny Scottot, míg végül csak egy újabb zsákutcába futott. A férfi utolsó szálat Floridában vesztette el. Úton hazafelé Észak-Karolinába, még meglátogatta Maddie-t Atlantában.

            Maddie fölé hajolt hátulról, és gondosan megmasszírozta a másik nő vállát.

– A fenébe is! Tiszta görcs vagy.

Karen felmordult az érintésétől. Érezte, ahogy a feszültség enyhül a testében.

– Nem tudom, mit művelsz, de kérlek, ne hagyd abba!

Maddie elmosolyodott.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall

– Ne félj! Nem nyugszom, amíg teljesen el nem lazulsz – folytatta a munkáját. – Tudom, hogy csalódott vagy, amiért nem találtad meg Danny Scottot.

– Igen. Hetek mentek el rá hiába. Olyan, mintha eltűnt volna a föld színéről – mordult fel Karen, amikor Maddie egy érzékeny ponthoz ért. – Valami pénzügylet kell hogy legyen a háttérben.

– A család nem volt igazán tehetős, kicsim – mutatott rá Maddie.

– Tudom, de annak a szarházi apjának voltak kapcsolatai. Talán Danny segítséget kért valakitől. – Megvonta a vállát. – De nem akarok erről beszélni most. – Azzal megfordult és megragadta Maddie derekát. – Most csak RÁD van szükségem.

Maddie halkan felkuncogott.

– Na de Miss Grace! – nézett rá kacéran, majd előre hajolt, hogy megcsókolja fáradt szerelmét.

***

            Abbott fel s alá járkált az irodájában. Újra és újra elolvasta Dr. Ashford frissen kézhez kapott jelentését. Visszaült az asztalához, és azonnal tárcsázta a pszichológus számát. Az ujjaival dobolt az asztalán, amíg várt a kapcsolásra.

– Miben segíthetek, Mr. Abbott? – szólt bele a pszichológus a telefonba. Irritált hangja jelezte, hogy épp félbeszakították valamiben.

– Épp most olvastam a jelentését Tracy Kenonról, és azt kell mondanom, mélységesen csalódtam.

– Valóban, Mr. Abbott?

– Itt azt írja, hogy Mr. Kenon állapota kielégítő.

– Mi nem érthető ezen?

– Azt állítja nekem, hogy ez a farturkász az igazat mondja? Nem csak valami trükk? – vesztette el a türelmét az ügyész, ököllel csapva az asztalára. – Ez nem segít a vádon, Dr. Ashford.

– Mr. Abbott! Ha olyasvalakit akar, aki alátámasztja a maga állításait, akkor magának egy lelkiismeretlen pszichológusra van szüksége – köpte a másik férfi. – Elolvastam Mr. Kenon orvosi jelentéseit, még mielőtt találkoztam volna vele. A disszociatív személyiségzavar tipikus tüneteit mutatja, és NEM szimulál. Ez a hajó zátonyra futott, Mr. Abbott.[1]

Az ügyész igyekezett uralkodni a dühén.

– Elnézést, Dr. Ashford, ha tiszteletlen voltam!

– Ha nincs más, Mr. Abbott, a pácienseim várnak.

– Még egyszer, doktor úr. Én… – Abbott megállt a mondat közepén, amikor hallotta, hogy a pszichológus leteszi a telefont. – Cseszd meg, Ashford! Azért téged választottalak, mert te vagy a legarrogánsabb anyaszomorító egész Észak-Karolinában! – üvöltötte, tehetetlenül beletúrva a hajába. Felállt a székéből, és ismét körözni kezdett az irodájában, mint egy ketrecbe zárt tigris. – Már csak egy lehetőség maradt. El kell hiteltelenítenem Kenont az esküldtszék előtt. – Vigyorogva kapcsolt a belső telefonhálózatra. – Hozzanak be minden aktát Tracy Kenonról még rendőrtisztkorából!

***

– Édes istenem! – maradt tátva Johnnie szája.

– Tetszik, mi, Querida? – simogatta meg Alma a felesége hasát.

– A fenébe is! Miért nem mutattad meg ezt már korábban? Azonnal elfeledtem volna minden problémámat.

– Nos, Ceecee csak mostanában mutatta meg nekem ezt az írót – magyarázta Alma.

Johnnie csak morgott, miközben bámulta Marlis Appleblossom feltöltött fényképét az interneten.

– De ugye nem nyáladzom úgy, mint egy perverz? – kérdezte, le sem véve a tekintetét a mindössze csak egy vörös melltartót viselő nő képéről.

Alma felnevetett.

– Örülök, hogy ilyen jó passzban látlak, Mi Amor. Már épp ideje volt.

Johnnie a feleségére nézett és elmosolyodott.

– Nos, Tracy-t hétfőn kiengedik a kórházból, és remélhetőleg már kedden tanúskodhat. Akkor pedig ez az egész tisztázódni fog, és mi élhetjük tovább az életünket.

Alma felsóhajtott a vidám gondolatok hallatán. Volt egy olyan megérzése, hogy minden jól fog menni.

– Tanúskodni fog, Queroda, és ez a rémálom végre véget ér.

Johnnie megfogta a mexikói nő arcát és rámosolygott.

– Az örök optimista.

– Nem érzed jobban magad ettől? – kérdezte Alma.

– De igen. De nem akarom elbízni magam. El sem tudod képzelni, milyen trükköket képes az a seggfej Abbott bevetni a célja érdekében.

Alma lassan felült, zihálva a megerőltetéstől.

– Jövő héten ilyenkor már csak egy rossz álom lesz ez az egész. Utána már a legnagyobb problémánk az lesz, mi legyen a kicsi neve.

Johnnie felnevetett.

– Mindig is tetszett a Rosa név.

– Ó, Querida! Ez annyira szép. De nem hiszem, hogy Mami örülne neki. Ő utálja a nevét.

– Tényleg?

– Mindig is utálta. Inkább használná a középső nevét, ha azt nem utálná még jobban.[2]

– Miért? Mi az?

Alma mereven rá nézett.

– Te ki akarsz nyíratni engem? Mami megőrülne, ha elmondanám neked.

– Oké, oké! – hagyta rá Johnnie. – Nem venném a szívemre, ha Rosa bántaná az én drágaságomat – ült fel Johnnie, és csókolgatni kezdte Alma nyakát. – Azt hitted, nem vettem észre a fintort az arcodon, amikor felültél? Mi lenne, ha vennénk egy jó kis nyugtató fürdőt?

Alma hálásan elmosolyodott.

– Az csodás lenne.

Johnnie segített a feleségének bemászni a kádba, erősen tartva őt, amíg a mexikói nő kényelmesen el nem helyezkedett. Aztán Alma előre dőlt, hogy Johnnie is mögé telepedhessen, mielőtt megindították volna a forró vizet, ami kellemesen elzsibbasztotta fáradt izmaikat.

– Jó érzés, kicsim? – kérdezte Alma.

Johnnie csak morgott, és magához vonta a feleségét, mindkét kezét a nő hasára helyezve. Óvatosan masszírozni kezdte, lassan haladva felfelé Alma melleinek irányába. Amikor megmarkolta őket, Alma felnyögött. Johnnie megcsókolta a felesége nyakát, és halkan suttogni kezdett a fülébe. Aztán Johnnie úgy helyezkedett, hogy Alma kissé oldalra fordulhasson, és az ajkaik összeérjenek.

            Alma megfogta a felesége kezét, és a combjai közé vonta azt. Johnnie ujjai azonnal megtalálták a csiklóját, amit rögtön a középső és a mutatóujja közé vett. Alma felnyögött az élvezettől, és még szélesebbre tárta a lábait. Ő sem akart kimaradni a mókából, így hátra tolta a kezét, és ő is behatolt Johnnie húsos szeméremajkai közé. A víz már túlcsordult a kád peremén, de egyikőjük sem foglalkozott vele. Csak arra figyeltek, hogy minél gyorsabban felhajszolják egymást a csúcsra.

– Si bebe! Csak így tovább! – zihálta Alma.

– A fenébe is! Igen! Ez az!

Alma teste megfeszült, és nekidőlt a felesége mellkasának, Johnnie átölelte őt, és ismét megcsókolta a vállát.

– Szeretlek, kislány.

– Én is szeretlek téged, Querida.

***

            Abbott az asztalánál ült, átfutva Tracy ügyeinek listáját.

– Oké, Mr. Nem Emlékeztem Semmire Mostanáig! Lássuk csak, be tudok-e pillantani a fényes páncélod mögé? – mondta hangosan az üres irodában.

Egy órányi lapozgatás után már viszont lassan kezdte beismerni a vereségét.

– Kell itt lennie valaminek. A kopók mindig elferdítik az igazságot, ha csak egy kicsit is. Csak egy rohadt bizonyíték kellene, az Isten szerelmére! – ordította, hátralökve a székét, miközben felállt. Ismét körözni kezdett az irodában. Amikor visszaért az asztalhoz, észrevett egy aktát, ami valahogy leesett az asztalról.

– Ez meg mi? – vette fel, és olvasni kezdte. Lassan mosoly formálódott az arcán. – Elkaptalak.

Folytatása következik!

---

[1] Az eredetiben azt mondja, hogy „Your case may be going to hell in a hand basket”, ami nagyon szigorúan véve azt jeleni, hogy „a maga ügye a pokol felé tart egy kézitáskában”. Szóképként viszont a „going to hell in a hand basket” azt jelenti, hogy egy már eleve rossz helyzet még rosszabbá válik.

[2] Az amerikaiaknál általában az a szokás, hogy mindenki két keresztnevet kap, de ebből csak az egyiket használja, a másikat max. rövidítve. (Pl. az elnököknél az utóbbi jellemző, lásd: John F. Kennedy, George W. Bush stb.) Ez általában az első keresztnév szokott lenni, bár azt nem tudom, hogy azért-e, mert a többség azt használja, amit első keresztnévként kapott, vagy azért, mert mindenki azt mondja előre, amit jobban szeret. Viszont ugye míg mi előre mondjuk a vezetéknevet (tehát pl. ilyen esetben Kovács János György), addig az amerikaiak a legvégén (pl. John George Smith). Hagyományosan a vezetéknevet „családi névnek” (family name), az első keresztnevet pedig „első névnek” (first name) mondják, és mivel a döntő többségnek három neve van, az, amit mi második keresztnévnek nevezünk, náluk középre kerül, ezért lesz „középső név” (middle name).