A gyilkosnak két arca van IX. rész 34. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van IX. rész 33. fejezet 

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

– Si, Querida! Még! – hadarta Alma levegővétel nélkül.

Johnnie, mindig készen, hogy örömet szerezzen a feleségének, még két ujját becsúsztatta a mexikói nő nyílásába, miközben a csiklóját szopogatta. Bal keze eközben Alma mellére tapadt. A vágya olyan hevesen tört fel belőle, hogy Alma ugyanúgy csillagokat látott, mint pár pillanattal ezelőtt Johnnie maga, amikor fordított felállásban csinálták ugyanezt.

            Alma mindkét kezével erősen megmarkolta a felesége haját, és olyan közel húzta őt magához, amennyire csak az lehetséges. Combjai Johnnie vállain nyugodtak, míg csak a másik nő fel nem csúszott mellé az ágyra. A mexikói nő azonnal szerető felesége karjaiba vetette magát.

– Azt hiszem, most már ideje lenne lezuhanyozni és felöltözni – suttogta Johnnie. – Biztos vagyok benne, hogy már Tori és Ceecee is fent van. – Javaslata azonban csak tiltakozó morgással találkozott. Halkan felnevetett, ahogy Alma közelebb húzódott hozzá. – Szeretlek, kislány. – Alma erre fölé gördült, és megduzzadt hasát Johnnie hasához préselte. A másik nő érezte, hogy a gyerek odabent megmozdul, és ő is rúg egyet. – Téged is szeretlek, apróság.

Úgy egy órával később Johnnie érezte, hogy kezd rátörni a fenyegető szükség. Odamormogott valamit Almának, miközben kikászálódott az ágyból. Miután elvégezte a dolgát a legkisebb helyiségben, beállt a zuhany alá, és csak élvezte a testét végigsimogató víz sugarait. Ijedten megrándult, amikor a zuhanyfülke ajtaja hirtelen kinyílt, de aztán csak mosolyogva nézte a mellé belépő Almát. Hevesen megcsókolta őt, és bevonta a zuhany permete alá. Miután tisztára mosta őt, a mexikói nő is viszonozta a gesztust. Alaposan lecsutakolta Johnnie jól kidolgozott testét, végigtapogatva széles vállait, majd lefelé haladva karcsú derekán, míg végül belemarkolhatott felesége izmos fenekébe. Johnnie felnyögött, amikor a felesége belévájta a körmeit, és csókokkal árasztotta el a melleit. Az intim pillanatot viszont egy ismerős kopogás szakította félbe a hálószoba ajtaján.

– Egyszer még kinyírom ezért Torit – morogta Alma, mire Johnnie csak nevetni tudott.

– Ahhoz sorba kell állnod.

***

– 1456-os ügy. Tracy Kenon, fehér, 36 éves férfi – mondta Dr. Wilson a diktafonjába. – A páciens fejfájásra és periodikus emlékezetkiesésre panaszkodik. Emellett a disszociatív személyiségzavar tüneteit is mutatja. Pontos diagnózis a szükséges anyagok rendelkezésre állása után. – Az ajtaja felől hallatszó kopogás szakította félbe. – Szabad!

Dr. Marcus Fredrick, Tracy orvosa lépett be az irodába.

– Van egy perceg, Stacey?

Dr. Wilson letette a diktafonját az asztalra, és felpillantott a kollégájára.

– Persze. Mi újság?

A férfi bezárta az ajtót, és odalépett az asztalhoz.

– Meghoztam Tracy Kenon orvosi jelentését. – Miután átadta a dossziét, kényelmesen elhelyezkedett a székben. – Találsz benne egy pszichológiai kiértékelést is.

Stacey elmosolyodott.

– Remek. Ez egy kicsit megkönnyíti a munkámat. – Kinyitotta a mappát, és megkereste a jelentést, hogy beleolvasson. A mosolya azonnal grimaszba rándult. – Olvastad már?

– Igen. Ezért hoztam át hozzád azonnal.

– Hol van a többi? – kérdezte dühösen.

– Ez az egész.

A nő undorodva az asztalra dobta a papírködeget.

– Elkeserítő. Ezt az embert a saját apja molesztálta. Öngyilkosságot kísérelt meg, és mindezt csak egy három oldalas jelentésben képesek összefoglalni. El sem hiszem.

– Stacey! Nyugodj meg! Tudom, mennyire elhivatott vagy a munkádat illetően. De nem minden dilidoki olyan tehetséges mint te. Épp ezért fordultam rögtön hozzád, amikor Mr. Kenon segítséget kért.

– A kötelesség elmulasztására nincs mentség! – csattant fel a nő, mielőtt átgondolta volna, hogy kivel ül szemben. – Sajnálom, Marc. Nem kellett volna ezt rád zúdítanom. De én úgy vélem, ha valaki ezt a pályát választja, kutya kötelessége, hogy segítsen az érzelmi traumák feldolgozásában, és nem oldhatja meg ennyivel.

Marcus küldött felé egy barátságos mosolyt.

– Semmi gond. Tudom, milyen elhivatott vagy, ha az embereken való segítésről van szó.

– Csak remélem, hogy segíthetek Mr. Kenonon.

– Tudom, hogy menni fog, Stacey.

***

            Pizo a börtön egyik konferenciatermében ült, és arra várt, hogy meghozzák Annette-et a kihallgatásra. „Remélem, nem kell sokáig itt maradnom. Csak válaszolj gyorsan a kérdéseimre, hogy minél hamarabb kikerülhessek innen!” – gondolta. Gyűlölte a börtönöket. Ez volt az, ami a törvény jó oldalára állította, míg a régi barátai piti rablásokra és a rendőrséggel való folyamatos összetűzésre adták a fejüket.

            Amikor az ajtó kinyílt, és Annette belépett a helyiségbe, Pizónak leesett az álla. „Te jóságos Isten a mennyekben! Ez a nő nagyobb, mint Annie. Csak add, hogy gyorsan végezhessek!”

            Csendben figyelte, ahogy az őr a székhez rögzíti Annette láncait, majd átsétál a helyiség másik végébe.

– Miss Scott! Szeretnék feltenni magának pár kérdést.

– Vágjon bele!

A modoros hangnem arcul ütötte Pizót. Arra számított, hogy a nő hangosan ki fog fakadni.

– A… A nevem Pizo Petrillo nyomozó a wilmingtoni rendőrségtől. Szeretném, ha elmondaná nekem Mary Steven halálának pontos körülményeit.

Belenézett a fáradt, már-már élettelen szemekbe.

– Sajnálom – szabadkozott –, de ez most fontos.

A nő egy pillanatra még hallgatott.

– Csak rá kellett volna ijesztenem, hogy elálljon a tanúskodástól – szólalt meg végül. – Dulakodni kezdtünk, és ő fegyvert ragadott. Nekem ugrott, és meg akart szúrni. Dulakodtunk, és amikor fölé kerültem, a fegyver belefúródott a mellkasába.

Pizo alaposan megvizsgálta az arcát, miközben hallgatta őt. Ismerős gesztusokat vélt felfedezni rajta. „Miért tűnsz te nekem olyan ismerősnek?”

– Csak egy kérdésem van még. Miért akarta rávenni, hogy ne tanúskodjon?

A nő vállai megroggyantak, szemeit pedig lesütötte.

– Nem szeretjük a spicliket errefelé, nyomozó.

– Biztos benne, hogy nincs semmi más oka? – Tudta, hogy amit hall, az igaz, de volt egy olyan érzése, hogy messze nem csak erről van szó. – Nem fizette le senki, hogy ezt tegye?

Annette megrázta a fejét. Még hálás is volt, hogy nem kell hazudnia. „Ó nem, nem fizettek le. Szívesen tettem.”

Pizo felállt.

– Köszönöm, Miss Scott – lépett el az asztaltól, de aztán hirtelen megállt, és ismét felé fordult. – elképzelhető, hogy találkoztunk már valahol?

Nem tudta kiverni azt az ismerős érzést a fejéből.

            Halvány mosoly jelent meg a nő arcán.

– Azt hiszem, emlékezne rá, ha találkoztunk volna, nyomozó.

Pizo megrázta a fejét és elmosolyodott.

– Valószínűleg igaza van. Még egyszer köszönöm.

­­­***

            Drew épp telefonált, amikor észrevette az iratraktárba belépő Pizót. Miután végzett a hívással, várt még pár pillanatot, hogy kövesse őt.

– Hello, Pizo! – szólította meg.

A másik férfi bólintott, miközben a fénymásolóhoz lépett.

– Nézd! – vett Drew egy mély levegőt. – Csak szeretnék bocsánatot kérni mindenért, amit mondtam. Tudom, milyen közel álltok egymáshoz Johnnie-val. Meg kellett volna tartanom a véleményem magamnak.

– Nem. Örülök, hogy megengedted, hogy tisztán lássak. Nem akarok egy bigottal együtt dolgozni – válaszolta Pizo. – Csak szívességet tettél nekem. – Kivette az utolsó fénymásolatot is, és visszatette az eredeti papírokat a dossziéba, a másolatokat pedig egy újba helyezte. – Most pedig, ha megbocsátasz, sok a dolgom.

Drew ellépett az ajtóból, hogy engedje őt távozni. Amikor Pizo kilépett, odament a szekrényhez, ahova a másik férfi visszatette az iratokat. „Lezárt ügyek”, állt rajta. Kinyitotta a fiókot, és kihúzta a megfelelő mappákat. Ez egyik megragadta a figyelmét. „Ezt kerested, Pizo? Ha igen, vajon miért?”

***

            Maddie a konyhában ügyködött egy kései ebéden, amíg Karen a dolgozószobájában ücsörgött. Amikor a csengő megszólalt, átkiabált neki, hogy nyitja az ajtót. Meglepetten találta magát szembe az odakint várakozó Pizóval.

            A férfi Maddie-t látva elpirult.

– Sajnálom. Biztos rossz helyen járok – lépett hátra, és megnézte a házszámot.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall

– Ha Karent keresi, jó helyen jár. Jöjjön csak be! – lépett hátra Maddie, hogy beengedje a férfit.

– Ki az, édesem? – lépett ki Karen a folyosóra, fel sem nézve a papírjaiból.

Maddie megköszörülte a torkát.

– Petrillo nyomozó szeretne látni.

Karen szemei elkerekedtek, és kínos csend telepedett mindhármójukra.

– Egyedül hagylak titeket, hogy tudjatok beszélgetni – mondta Maddie, hálásan, hogy a sütő épp akkor jelzett.

Miután távozott, Karen szólásra nyitotta a száját, de Pizo megelőzte.

– Nem az én dolgom. Csak azért jöttem, hogy elmondjam, beszéltem Annette-tel.

Hálásan a témaváltásért, Karen elmosolyodott.

– Kérem, foglaljon helyet, nyomozó!

Pizo leült a kanapéra, és kihúzott egy dossziét a hóna alól.

– Aszerint, amit mondott, Mary halála baleset volt. Csak rá akart ijeszteni, hogy elálljon a tanúskodástól, de ehelyett dulakodni kezdtek. Mary fegyvert rántott, ami végül az ő mellkasába fúródott.

– Elhiszi ezt? – kérdezte Karen.

– Bizonyos okokból, igen – vakarta meg a fejét a férfi. – Hogy őszinte legyek. Szerintem nem is kellene ott lennie.

– Maga szerint is? Ha engem kérdez, ez az egész bűzlik. Azok után, hogy át kellett élnie a folyamatos molesztálást, még a saját anyja is ellene fordul… Ez undorító.

– Ismeri az ügyet? – kúszott a kanapé szélére a férfi.

Karen bólintott.

– Nem értem, hogy nem tűnt fel a szomszédoknak semmi.

– Nos, a jelentések alapján, az a férfi az alagsorban dolgozott, ahol senki sem hallhatja – nyújtotta át a papírt a nőnek.

– Nem kerül bajba emiatt? Úgy értem, én nem vagyok rendőr.

– Ezek nyilvános iratok. Csak lemásoltam őket magának. Bármi előrelépés a fivér ügyében?

– Igen – bólintott Karen. – Kaptam egy fülest, miután elváltunk reggel. Danny Marylandbe ment. Már elég idős volt, hogy egyedül élhessen. Úgy egy év után mintha elnyelte volna a föld. Se bankszámla, se munka. Egyszerűen eltűnt.

– Megnézem, hogy a helyiek tudnak-e róla valamit – válaszolta a férfi. – Talán jobb, ha megyek, és engedem, hogy a vendégével foglalkozzon.

– Értesít, ha jut valamire? – állt fel Karen.

– Persze. Számíthatok erre én is?

– Természetesen. És köszönöm – indult a nő az ajtó felé.

Karen becsukta az ajtót a férfi mögött, és neki dőlt.

– Hogy ment? – kérdezte Maddie bizonytalanul.

– Sajnálom, Maddie. Szólnom kellett volna, hogy idejöhet. Nem gondoltam, hogy… Remélem, nem volt ez túl kellemetlen neked.

A szőke nő odalépett a kedveséhez.

– Először meglepődtem, hogy itt látom őt. De elvégre nincs szó semmiféle titokról, vagy ilyesmi.

Karen megvonta a vállát.

– Tudom. De mégiscsak Johnnie társa volt.

Maddie átlépte a köztük lévő távolságot, és átölelte a másik nőt.

– Johnnie tud rólunk, és semmi baja vele. Talán, azt hiszem, még boldog is… Félsz, hogy bárki tudomást szerezhet rólunk?

– Nem. Nem erről van szó – tiltakozott Karen. – De ne is foglalkozzunk vele! Az ebéd mindjárt kihűl! Evés közben is beszélgethetünk.

Folytatása következik!