Lopott pillanatok Párizsban 2. rész

Megjegyzés: Még mindig eléggé el vagyok maradva a fordítással. Rengeteg mostanában a programom, aminek persze örülök, de mellette nem igen marad időm. Emiatt inkább több rövidebb részletben közlöm a történetet, hogy mindig legyen mit olvasni azoknak, akik ezt igénylik. (Akik jobban szeretnék, természetesen kivárhatják, amíg felkerül az egész, és akkor is elolvashatják egyben. Senki nem tiltja meg. Valószínűleg én is hasonlóképp tennék ilyen esetben.) Természetesen ez nem jelenti azt, hogy rendszertelenül darabolom fel a történetet, külön téve fel minden nap fordításának termékét. Igyekszem a részek határait a történetben meglévő fordulópontoknál meghúzni. Remélem, nem bánjátok, hogy ez most így alakul! Vagy jobb is így, mintha egyszerre menne az egész történet egybe?

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 18.

******************************************************************************************

Déjà vu érzés fogott el, amikor kiléptünk a gépből a párizsi reptéren. Ezúttal azonban nem kellett a tranzitban várakoznunk. Kevesebb időbe telt, mint vártam, hogy visszakapjuk a csomagjainkat, és mire észbe kaptam, már egy taxiban ültünk, útban a szállodánk felé. Akárcsak Firenzében, útban Grosetto felé, az ablaküveghez tapasztottam az arcomat, próbálva magamba szívva a látványt, amennyire csak lehetséges.

            Próbáltam elképzelni magunkat, ahogy andalgunk ezeken az utcákon, kéz a kézben, önfeledten kacagva, mutogatva egymásnak a látványosságokat. Vagy legalábbis Jenna mutogatja őket nekem. Talán elvisz néhány kevésbé ismert helyre is, amiket a korábbi útjai során ismert meg. Akárhogy is, örültem, hogy itt lehetek. Vele.

– Merci beaucoup – adott át egy maréknyi eurót Jenna a sofőrnek.

Én a másik irányba fordítottam a tekintetem, vetve még egy pillantást az Eiffel-toronyra. Tényleg ott volt. No igen, csak a távolban, de így is hatalmas volt. És az egész nem messzebb öt vagy tíz percnyi sétánál.

            Egy hangos csattanást hallottam a hátam mögül, majd rögtön egy újabbat a fülem mellől. A szívem majd kiugrott a helyéről. Jenna lehajtotta a fejét, hogy benézhessen a kocsiajtón.

– Még egyszer, Kat, ha nem emeled meg a nagy segged, hagylak, hogy boldogulj magad.

Ezúttal komolyan gondolta, mert ekkor megfordult, és eltűnt a szállodában a csomagjaival.

– Rester ou quitter?[1] – vigyorgott rám a taxisofőr. Fogsorában jó néhány luk tátongott, de arca összképe egy szeretetteljes apa hatását keltette. Kissé félrebillentette a fejét, amitől nem tudtam megállni, nekem is mosolyognom kellett.

– Sajnálom. Nem értem – ingattam a fejem.

– Fermer la porte.[2]

– Ööö… egy pillanat – emeltem fel a mutatóujjam, és elkezdtem turkálni a retikülömben, hogy megkeressem az útiszótáram, amikor valaki megragadta a karom, és kirántott a taxiból. Amikor már a talpamon álltam a járdán, levegő után kapkodva pillantottam fel Jennára.

– Esküszöm, muszáj lesz néhány alapmondatot megtanulnod, vagy legközelebb otthon hagylak, Amerikában. – Becsapta az ajtót, majd behajolt az anyósülés ablakán. – Je suis tellement déscolé au sujet de mon ami.[3]

– Votre petite amie est magnifique[4] – integetett a taxisofőr, majd elhúzódott a padkától.

– Mit mondtál neki?

– Bocsánatot kértem az élhetetlenséged miatt.

– Nem is! – dörzsölgettem a karom, ahol megragadott. Egy pillanatra eszembe villant, milyen kemény tud lenni szeretkezés közben, ami mosolyt csalt az arcomra. Aztán ismét összevontam a szemöldököm. – És mit válaszolt?

– Azt mondta, tipikus turista vagy.

– Nem is – kaptam fel a táskám, és követtem befelé. – Azt mondta „magnifique”, ami azt jelenti, hogy csodásnak tart.[5]

Jenna fintorgott egyet.

– Nem, drágám. Azt mondta, gyönyörű vagy.

Megvontam a vállam.

– Egyre megy.

Nem szólt semmit, csak a szemeit forgatta, majd a recepciós pulthoz lépett, ahol a csomagjait hagyta.

            Én egy meztelen szobrot vizsgálgattam a szökőkút közepén, amíg vissza nem tért hozzám, a szobánk kulcsát pörgetve az ujján.

– Semmi belépőkártya?

– Nem. Ez Párizs. Itt néha a dolgok megmaradnak az eredeti formájukban. Mint például egy régimódi hotel régimódi technológiával.

– Amíg van meleg zuhany és ágy, nekem megfelel.

– Ó, bízz bennem! Mindkettőt megkapod – kacsintott rám, és a lift felé indult. – Menjünk fel, pakoljunk ki, aztán talán haraphatnánk valamit. Van egy csomó bisztró a környéken, vagy foghatunk egy taxit, vagy elmehetnénk valami meghittebb helyre is.

– Szeretem a meghitt helyeket.

A lift hangos csengéssel jelezte, hogy megérkezett a felvonó. Most rajtam volt a sor, hogy előre menjek, ő pedig követett. Miután az ajtó becsukódott mögöttünk, és Jenna megnyomta a megfelelő emelet gombját, én hirtelen a két kezem közé fogtam az arcát, és magamhoz vonta őt. Éreztem, hogy a kezeim remegnek, ahogy ajkaimat az övéihez nyomtam. Annyira kívántam őt.

            A zihálása hangosabb volt, mint a nyögéseim, különösen amikor a falhoz löktem őt, és combomat az övéi közé toltam. Ágyékát meztelen térdemhez dörzsölte, ujjai pedig a vállamba markoltak, miközben visszacsókolt. Aztán megfordított, hogy most ő lökjön engem a falhoz, olyan erővel, hogy a levegő is kiszorult a tüdőmből.

– A liftben akarsz dugni? Elintézhetem neked, Kat. – Most már Jenna is lihegett. Megnyalta az ajkait, szemei pedig sötéten fénylettek, ahogy rám nézett. – De ez nem lesz olyan, mint a filmekben. Nekem nincs farkam. Én is tudom, te is tudod.

Nyeltem egyet, és az emeletszámot mutató kijelzőre néztem, ahogy azon lassan növekedtek a számjegyek. Amikor a tekintetem visszatért Jennára, észrevettem, hogy már ki is gombolta a sortját, és tolja lefelé. Hamarosan az én bugyim is követte.

– Jenna! – sikoltottam fel ahogy ujjai sebesen a combjaim közé csusszantak, és belém hatoltak. Megtagadtam a fejét, és beharaptam az ajkamat, amikor éreztem nyelvét izgalmam forrásához érni. Szemeim körbepásztázták a felső sarkokat, reménykedve, hogy nincsenek biztonsági kamerák a felvonóban.

– Rohadt jó az ízed! – Ujjai egyre gyorsabban és keményebben mozogtak bennem. – Kat! Nézz rám!

Engedelmeskedtem, miközben kezeim a falat védő sima fémlapra simultak. Szemei sötét gömbökként szegeződtek rám, tele szenvedéllyel és vággyal.

– Mi tartott annyi ideig a taxiban?

Lehunytam a szemem egy pillanatra, és minden erőmet összegyűjtöttem, hogy emlékezni tudjak.

– Próbáltam rájönni, mit mondott az a férfi.

– Milyen szavakat használt?

– Ööö… – felnyögtem, amikor megérintette a G-pontomat. – Ööö… Rester… or quitter?

– Á! Azt akarta tudni, hogy maradunk, vagy megyünk.

– Ó! – Ismét megérintette a G-pontomat, mire szélesebbre tártam a lábaimat. – Ó!

– Úgy tűnik, egyiket sem teszed?

– Hogy? Ja, igen!

Jenna megnyalta az ajkait, és ismét előre hajolt, most a csiklómat véve a fogai közé. Pillanatokon belül remegni kezdett a testem.

– Kat! Édesem! Te nem mégy, vagy maradsz, hanem mindjárt elmégy.[6]

Felsikoltottam, amikor gyengéden beleharapott a csiklómba. Hallottam az ő sikolyát is, ahogy barlangom rászorult ujjaira. Előre-hátra rángott a fejem, a fény pedig villódzni látszott, ahogy remegtek a szemhéjaim. Aztán az ujjai visszahúzódtak.

            Pislogtam, és ismét megláttam őt magam előtt állni, tisztára nyalogatva az ujjait. Mosolya a füléig szaladt. Aztán lehajolt, és segített visszaöltözni.

            Még sosem élveztem el ilyen gyorsan. Legszívesebben tótágast álltam volna, amíg felérünk a megfelelő emeletre. Aztán a felvonó hangosan csilingelt, és az ajtó kinyílt. Remegő lábakkal követtem Jennát végig a folyosón, amíg meg nem állt az egyik ajtó előtt. Kinyitotta, majd szélesre tárta.

– Csak utánad, édesem!

Akárcsak a toszkánai villában, teljesen lenyűgözött a helyiség felszereltsége. Azt hittem, csak egy hétköznapi hotelszoba lesz, de ez egy valóságos lakosztály volt. Legalább akkora mint a Scuderia Apartment Grosettóban.

– Jenna, ez csodaszép! – fordultam meg lassan. Mintha csak egy francia otthonba léptem volna be, de évszázadokkal ezelőtt. A világos fából készült bútorok antik daraboknak tűntek. Az egész annyira megnyugtató, ugyanakkor szikrázóan üde volt.

            Ahogy beléptem, észrevettem a lakosztály legfontosabb tartozékát: az ágyat.

            A világossárga fekhelyen magasra tornyozva álltak a díszpárnák a kék és a sárga legkülönbözőbb árnyalataiban. A háttámla hihetetlenül masszívnak tűnt, és egy-egy fából kifaragott rózsa alkotta az egész négy sarkát. A hatalmas csillár fényében az egész hihetetlenül romantikus hangulatot árasztott.

– Megyek, gyorsan lezuhanyzom, hogy indulhassunk. Már éhezem.

Csak bólintottam, és elfordultam az ágytól, hogy kinézhessek az egyetlen ablakunkon, ami épp az Eiffel-toronyra nézett. Felsikoltottam, és fel-le ugráltam. A látvány olyan volt, akár egy festmény. Alig vártam, hogy láthassam az éjszakai párizst.

            Jenna felnevetett mögöttem.

– Ó, igen! Külön kértem a jó kilátást.

– Jó? Ne hülyéskedj! – hajoltam közelebb az ablakhoz, tekintetemet a torony tetejére szegezve, ami úgy tűnt, mintha egészen a mennyig érne.

– Érted mindent, drágám. Érted mindent. – Kacaja elhalt, ahogy becsukta a fürdőszoba ajtaját.

Ismét felsikoltottam, és leroskadtam az ágyra. Lehetne ez az út még ennél is jobb?

Cameron Russell alias Kat

 ***

            Végül az éhségünk nyert abban a versenyben, amit a meghittebb hely iránti vágyunkkal folytatott. Bekaptunk valamit egy közeli bisztróban, majd rohamléptekkel nekiindultunk a kirakatok nézegetésének. A helyiségek nagyon modernnek tűntek, viszont kisebbek is voltak, mint az Egyesült Államokban. Egymáshoz zsúfolódott épületek álltak egymás mellett, kínálva portékáikat a rájuk éhező turistáknak.

            Nagyon csalódottnak éreztem magam, amikor rádöbbentem, alig néhány napot töltünk csak itt. Bár nem is maradhattam volna tovább, ha csak nem házasodok meg addig, hétfőn ugyanis ismét mennem kellett dolgozni. Feltéve persze, hogy még mindig van munkám, ahova visszamenjek.

– Szeretnéd először nappali fényben megnézni a tornyot? – ivott bele a kávéjába Jenna. Egy vékony csík hab maradt a felső ajkán, amikor letette a csészéjét.

            Bár találtunk egy Starbucks-ot, én sokkal szívesebben tértem volna be az út mentén sorakozó francia kávéboltok egyikébe. Mosolyogva végigfuttattam egy ujjamat az ajkain, letörölve a habot, majd lenyaltam az ujjamat egy kacsintás kíséretében.

– Igen, hölgyem.

Szemeiben ismét sötét fény csillogott, ahogy rám nézett. Szája sarka megrándult. Szinte hallottam, ahogy a fogaskerekek zakatolnak a fejében. Már teljesen lemondott az Eiffel-torony meglátogatásáról, és épp azt számolta, hogy mennyi időbe telne visszaérni a hotelbe, hogy rám vethesse magát.

            Én csak az ablak felé fordultam, és a szemben lévő bolt fehérneműit vizslattam, miközben beleittam a saját kávémba. Elképzeltem Jennát néhányukban, és a szívem hevesebben kezdett verni. A fenébe is! Ha ez így megy, le kell mondanom róla, hogy meglátogassuk a város nevezetességeit.

– Lassan mennünk kéne, mielőtt túlságosan besötétedik. – Nem vártam meg a választ, csak elindultam előre, mintha csak tudnám, merre megyek

Hangos sóhajt hallottam magam mögül, pár francia szót, majd futólépéseket, ahogy utánam igyekezett.

            Elmosolyodtam. Imádtam, amikor így meg tudtam mozgatni őt. Ez az út már így is többet adott nekem, mint valaha is reméltem. És még az önbizalmamat is visszaadta.

Folytatása következik! 

---

[1] Rester ou quitter? (francia): Marad, vagy megy?

[2] Fermer la porte (francia): Csukja be az ajtót!

[3] Je suis tellement déscolé au sujet de mon ami. (francia): Sajnálom a barátom viselkedését.

[4] Votre petite amie est magnifique (francia): Csodaszép a barátnője.

[5] Angolul is „magnificant”, így az egyezésre nem nehéz felfigyelni. Legalábbis egy angol anyanyelvűnek.

[6] Angolul az elélvezésre amikor mi azt mondjuk, hogy „elmegy”, a „come”, vagyis „jönni” igét használják. Vagyis jelen esetben „te nem mégy, vagy maradsz, hanem jössz”.