Nyár végén

Megyjegyzés: Ez a történet a Szomszédlány-sorozat (A szomszéd lány, Vizsga után, Barátnők) újabb darabja. Lényegében ez a "Barátnők" második része, de, szándékaim szerint, csak ugyanolyan mértékben szükséges az előbbi ismerete, mint a sorozat összes többi részéé. Viszont már önmagában ez is problémás. Törekszem arra, hogy a saját történeteim, akár egy sorozat részei (mint ez is) akár nem, önmagukban is érhetők és élvezhetők legyenek. Itt viszont nem akartam arra hangsúlyt fektetni, hogy bemutassam a szereplőket. A "Barátnőkkel" együtt olvasva talán kiolvasható belőle minden lényeges részlet annak, aki szán erre energiát és figyelmet, de a maximális megértéshez azt javaslom, hogy legalábbis a sorozat első történetét (A szomszéd lány 1-3.) olvassa el!

A történet egyébként félig-meddig arra szolgál, hogy a nyárra tervezett, de időhiány és egyéb zavaró tényezők miatt nem megvalósult történeteim tartalmát röviden összefoglalja. Na nem apró, kidolgozatlan epizódok sorozata ez a történet, de igyekeztem benne azokat az adalékokat elhelyezni, amik a nyári történeteimet alkották volna.

Ez a történet már erotikusabb, mint a "Barátnők", de továbbra sem ugyanolyan mértékben erotikusnak szánt, mint a többi történeteim. Jól kifejtett szexjelenetet például ne várjatok, mert az nincs benne. Még azt is aláírom, hogy egyeseknek nem is üti meg az erotikus történet követelményeinek alsó határát. Ezért azt javaslom, úgy olvassátok, mint egy erotikára törekvő, de alapvetően nem erotikus történetet! Maximum pozitívan csalódtok. :)

A történet kicsit hosszúra sikeredett. Wordben kicsit több, mint 10 oldal. Emiatt elnézéseteket és megértéseteket kérem. A fordításaimat tagolom, saját történeteknél viszont még nemigen sikerült eljutni oda, hogy feldarabolhatóra írjam őket. Remélem így is élvezhető.

*************************************************************************************

            Egy hangos sóhaj kíséretében terültem el a napon felhevült betonon. Kisöpörtem a hajamat a fejem és vállaim alól, majd szétvetettem a karjaimat, és csak bámultam az egyre sötétebbé váló csillagtalan eget.

– Hogy mennyire hiányzott már ez! – sóhajtottam ismét.

– Micsoda? – nézett rám összevont szemöldökkel Szomszédlány, miközben lehuppant mellettem a fenekére.

– Ez az egész – intettem körbe. – Most biztos hülyének fogsz nézni, és amint elkezdődik a suli, én is biztos átkozni fogom magam már az első nap végén ezek miatt a gondolatok miatt, de hiányzott már Pest. A város, a szürke, de nyugodt hétköznapok, az egyetem… te.

– Én, vagy a csinos pesti csajok, akiket stírölhetsz? – vigyorgott rám cinkosan.

– Na menj a fenébe! – reccsentem fel, mire ő csak hangosan kacagott, és elterült mellettem az épülettömb tetején. Talpra húzott tornacipós lába a fejem mellett pihent, és éreztem, ahogy haja az én lábfejemre hullik.

– Amúgy ráhibáztál – tettem hozzá, most már nyugodtabb hangon, és ismét az ég felé fordítottam a tekintetemet. – A Balatonnál, vidéken, meg mindenhol a nagyvilágban, a turistaparadicsomokban is vannak szép csajok, de valahogy Busapesten sokkal jobban koncentrálódnak.

– Hm?

– Nem tudom. Bár lehet az is, hogy csak annyi az egész, hogy itt a hétköznapjaikban, természetesen viselkedve sokkal vonzóbbak, mint amikor a parton kiteszik mindenüket közszemlére a falatnyi bikinikben.

– Igen. Meglehet – válaszolta Szomszédlány, nem túl meggyőző hangon.

– De tényleg hiányoztál te is – ütögettem meg gyengéden pont kézre eső meztelen lábszárát a kézfejemmel.

– Én, vagy csak a testem az ágyban? – Éreztem ismét a hangján a kaján vigyort.

– Hé! – nyögtem fel. – Mióta lettél te ilyen cinikus?

– Ugyan már! – kacagott fel most már. – Csak szívatlak.

Erre nem válaszoltam semmit, csak fújtam egyet, mint a mérges macska, és visszahajtottam a fejem a földre.

– Inkább igyál egyet! – nyújtotta felém még mindig kacagva a Heinekenes üveget.

Még mindig szó nélkül elvettem tőle a sört és a nyitót, majd miután egy halk szisszenéssel lepattintottam a kupakot, húztam egy nagyot a folyadékból, hogy aztán ismét kiengedjek magamból egy felszabadult sóhajt.

– Amúgy megértelek – törte meg a csendet Szomszédlány.

– Hm?

– Te is hiányoztál nekem.

– Ha ez is még a szívatás része, akkor sürgősen fejezd be! – mordultam fel, mire ő csak kacagott.

– Nem. Ezt most komolyan gondoltam – szorította meg farmerbe bújtatott lábamat. – Szép volt a nyár, jó volt, talán még elviseltem volna pár hónapig, de nekem is hiányzott ez az egész. Most viszont, hogy megint itt vagyunk, már szívesebben hagynám a fenébe az egészet.

– Szóval jól telt a nyarad? – tereltem inkább a beszélgetést a vidámabb téma felé. – Mi jót csináltál?

– Előbb te mesélj! – vágta rá azonnal. Bár nem láttam az arcát, de tudtam, mosolyog. – Biztos vagyok benne, hogy megdöntöttél jó pár csinos csajt.

Már nyitottam is a számat, hogy rászóljak, de aztán meggondoltam magam. Gyűlölöm, amikor azzal jön valaki, hogy „én kérdeztem előbb”. Bár ez nem épp az a helyzet, ami a legjobban fel tud hergelni. Én általában olyankor fogom ki az ilyen megjegyzéseket, amikor azért kérdezek vissza, hogy kipuhatoljam, beszélgetőpartnerem mégis mire kíváncsi pontosan. Erre meg az a válasz, hogy „én kérdeztem előbb”. Na tudod mit… De akárhogy is, ne tégy olyat másokkal, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek! Hiába más a szituáció, ha nem szeretném, hogy Szomszédlány bármilyen kérdésemre így reagáljon, nekem kell engednem, akármilyen a helyzet. Ezért egy belenyugvó nyögés kíséretében elengedtem magam, lehunytam a szemem egy pillanatra, majd ismét felbámultam az égre.

– Akadt pár! – Ennyi volt minden, amit mondtam, mielőtt a számhoz emeltem volna a sörösüveget.

– Részletes beszámolót kérek – türelmetlenkedett Szomszédlány, mire én megint csak sóhajtottam, és letettem magam mellé a sörösüveget.

– Igazából nem mondhatnám, hogy azért vágytam vissza Pestre, mert itt vannak a szép csajok – kezdtem. – Persze, mindig is jobban szerettem a kihívóan, de mégis praktikusan felöltözött, pl. szűk farmerbe, atlétába, sportcipőbe bújt lányokat nézni, mint az apróbbnál apróbb bikinikben direkt magukat mutogatókat, de azért ember legyen a talpán, aki az utóbbiak közül egy pár esetében meg tudja állni, hogy ne mérje végig alaposan.

– No kibújik a szög a zsákból! – kacagott Szomszédlány, és láttam, hogy az ő oldalán is emelkedik a sörös üveg.

– Ha így folytatod, nem mesélem tovább – horkantam fel.

– Jól van, jól van! Hallgatok.

Egy halk morgással nyugtáztam szavait, majd egy pillanatnyi csend után folytattam.

– Sokat strandoltam a Velencei-tónál a nyáron. A Balcsinál is biztos jó az eresztés, lehet, hogy jobb is, de nálunk is lehetett bőven találni csinos lányokat.

– Egyik nap például – idéztem fel a majd két hónappal korábbi jelenetet – amikor szokásomhoz híven lementem egyet mártózni a tóra, utána meg kiültem az egyik parti kávézó teraszára ejtőzni, jött velem szembe egy lány… Tipikusan az a fajta, akiről csak nehezen tudod megállapítani, hogy pontosan mennyi idős is lehet. Karcsú testalkat, kislányos arc, kontyba fogott szőke haj… Ez alapján még akár olyan tizenhat-tizennyolc is lehetett volna, viszont a kisugárzása alapján… Meg, igaz, azt bárki felvehet, de a pilóta-napszemüvege is öregbített valamicskét a megjelenésén. Összességében úgy velem egykorú lehetett, bár fene tudja. Na meg ott volt a partnere is.

– Hm? – mozdította meg a fejét Szomszédlány elfojtott kuncogásom hallatán.

– Egy nagydarab melák volt. Az a típus, akinek szélte-hossza egy. Pedig ő aztán nem is volt alacsony. Esküszöm, úgy nézett ki, mint egy disznó. Már oda is akartam szólni a lánynak, hogy „Mi az kislány! Lehoztad a malackádat sétálni?”

– És meg is tetted? – kacagott Szomszédlány.

– Á! Gyáva vagyok én ahhoz. Plusz, kinek hiányzik, hogy az a melák elverjen a semmiért.

– Egy lányt csak nem verne meg.

– Ki tudja! – vontam vállat, és ittam egy apró kortyot. – De nem is ez a lényeg. Oké, nem titkolom, jó alaposan végigmértem a lányt, majd utána mentem is tovább fürdeni. Aztán viszont, amikor fürdés után a kávézó teraszán ültem, ők is feltűntek, és a szomszéd asztalnál ültek le. Nem láttam a lány szemét a napszemüveg mögött, de éreztem, hogy rögtön engem kezdett el bámulni.

– Nocsak!

– Eleinte nem vettem róla tudomást. Bár, persze, imponált a dolog, de azért mégis. Aztán végül mégiscsak a szemébe néztem, és rámosolyogtam, mire ő visszamosolygott.

– Hűha! Már sejtem, mi lesz a vége – kommentálta izgatottan Szomszédlány.

– Akkor csalódni fogsz – jegyeztem meg. – Malacka ugyanis észrevette a mi kis közjátékunkat, és úgy nézett egyikünkről a másikunkra, mint a felszarvazott férj, aki szembetalálja magát a felesége szeretőjével. Nem tudom, hogy a csaj flörtölget-e rendszeresen más csajokkal, vagy Malackának sikerült csak nagy nehezen sok lányokkal való párkapcsolat után visszatéríteni őt a „hetero oldalra”, vagy mi van, de nagyon bepöccent, megragadta a barátnője karját, és elráncigálta onnan.

– Na ne már! – méltatlankodott Szomszédlány. – És nem is találkoztatok megint?

– A-a – ráztam a fejem, majd ismét beleittam a sörömbe.

– Nem ér! Azt mondtad, sikerült megdöntened pár lányt. Inkább arról mesélj.

– Oké! De most te jössz – válaszoltam huncut hangon.

Éreztem, hogy legszívesebben visszavágna, de aztán ő is csak sóhajtott egyet, és beletörődött, hogy most neki kell mutatnia valamit.

– Okés. Én viszont csak arról tudok nyilatkozni, hogy a Balcsinál mi volt, ugyanis a nyár felét ott töltöttem.

– Nocsak – vigyorodtam el.

– Volt a közelünkben egy kikötő, ahonnan minden este indul egy partihajó.

– Sok csinos lánnyal, gondolom.

– Naná! – kacagott. – Rögtön az első nap meg is láttam egy csinos lányt. Szőke haj, barackszínű ruha, rikító kék szemek… A barátnőivel jött, és amíg mi táncoltunk, ő a barátnőivel csevegett kedélyesen oldalt.

– Nem tűnik túl izgalmasnak a szitu – morfondíroztam.

– Csak várd ki a végét! – intett le. – Mert gyorsan észrevette, hogy bámulom, és akkor már nem is fogta vissza magát. Felpenderült a tánctérre, és levágott egy olyan táncot, hogy csak néztem.

– Nocsak! – ismételtem meg az előbbi kijelentésem, most már viszont sokkal izgatottabban.

– Nem tudom már, hogy történt, de a végén szinte már szabályos versenyt vívtunk, hogy ki tud jobban táncolni.

– Azt megnéztem volna – kacagtam, Szomszédlány viszont válaszra sem méltatott. – Na és aztán? Gondolom az ellenfelek utána alaposan összemelegedtek, miután lejöttek a „színpadról”, nemde?

– Hát, most nekem kell csalódást okoznom – vigyorgott Szomszédlány. – Amikor lement, a barátnői körbefogták, ittak még egy párat, majd eltűntek szem elől. De előtte még a csaj küldött felém egy sokat mondó pillantást.

– Ne már! – méltatlankodtam. – Ne mondd már, hogy csak ennyi volt!

– Nem is – somolygott. – Mert veled ellentétben én nem szalasztottam el a prédámat.

– Hmm! – doromboltam. – Halljuk, halljuk!

– Nem eszik azt olyan forrón! Előbb még te tartozol egy tartalmasabb kis beszámolóval.

– Elmész te… – morogtam, mire csak egy gyöngyöző kacaj volt a válasz. – Szóval… meséltem már neked Erikről?

– Rémlik a neve – merengett Szomszédlány. – Ő a pasid?

– Isten ments! – kacagtam fel. – Még csak az hiányzik, hogy én egy olyan tökkelütöttel járjak… Nem. Ő csak… egy barát. Jó barát.

– OLYAN barát? – kérdezte Szomszédlány jelentőségteljesen.

– Ha ezzel a te második kategóriára utalsz, az olyan barátaidra, akikkel néhanapján le is fekszel, de azért szigorúan csak barátok… akkor igen. Olyasmi.

– Hmmm! Fincsi – dorombolta. – Én is örülnék neki, ha lenne egy baráti farok, amiért elég ha csak odanyúlok, ha a szükség úgy hozza.

– Bemutathatlak neki – vigyorodtam el, mire ő gyorsan, talán túl gyorsan is, csak rávágta:

– Inkább mesélj tovább!

Hangosan felkacagtam, majd miután legördítettem a söröm második felének első kortyát, belekezdtem a tulajdonképpeni történetbe: – Szóval, Erik, bármennyire is nehezemre esik elhinnem róla, még így utólag is, beállt a nyárra dolgozni egy szórakozóhelyre a tópartra.

– És ez minket miért érdekel?

– Mert amikor épp ott voltam, sok estét ott töltöttem vele. Beszélgettünk, bámultuk a csajokat… ilyesmi.

– És gondolom azért néha el is tűntél mellőle, ha betévedt egy csinos lányka.

– Ismersz – vontam vállat, mire mindketten felkacagtunk.

– No de, amit konkrétan mesélni akarok, egyik este betévedt a helyre egy szőke lány. Úgy tűnik, ez a szőkék nyara volt. Valami eszméletlenül jól nézett ki. Magas, karcsú alak, hosszú haj, kék szemek, egy szűk farmer és magas sarkú szandál volt rajta, meg egy egyrészes fürdőruha, ami elől egészen a köldökéig ki volt vágva, és csak zsinórok tartották össze.

– Vadítóan hangzik.

– Az is volt. Erik persze rögtön agitált, hogy vessem rá magam, de én vonakodtam.

– Ne már! Miért?

– Azzal ellentétben, amit ti gondoltok rólam, nem vagyok én egy minden csajt elcsábító szívtipró. Azt nem tagadom, hogy ha látok egy csinos lányt, alaposan megnézem magamnak, de hogy rá is mozduljak… Mondjuk úgy, hogy ahhoz sok minden kell.

– Például?

– Például a megfelelő légkör, hogy kipuhatoljam, hogy nem köp-e le azonnal undorodva, amikor rájön, hogy mit is akarok tőle.

– Nem hiszem, hogy lenne olyan lány a világon, aki undorodva köpne le téged – simogatta meg a lábamat jelentőségteljesen, és a hangjából is kiéreztem valami komoly remegést.

– Attól függetlenül, hogy egyet értek-e a vonzerőm felmagasztalásával, vagy sem, vannak olyan lányok, akik persze, elismerik, hogy milyen gyönyörű vagy, de ha rájönnek, hogy a bugyijukba akarsz bejutni, lehetsz akármilyen szép, rögtön magát az ördögöt fogják látni benned. A homofóbia nem attól függ, hogy hogy nézel ki, vagy egyébként milyen ember vagy.

– És akkor? Olyan nyuszi voltál, hogy elszalasztottad? De akkor miért meséled nekem?

– Várd ki a végét! – intettem le. – Csak azt mondom, hogy nem volt meg hozzá a légkör. Csak nem mehetek oda hozzá, és szólíthatom le csak úgy. Az elég fura lenne.

– Nem hiszem, hogy ellenére lett volna.

– Gondolod? – vontam fel az egyik szemöldököm, miközben kissé megemeltem a fejem, hogy lássa is az arcomat. – Épp pár hete láttam egy lányt a buszon, itt Pesten. Nem fogod kitalálni, de ő is szőke volt, bár barna szemű. És egy olyan kosztümkabátot hordott, ami tökéletesen olyan színű volt, mint a haja.

– Valami üzletasszonyféle?

– Nem, mert amúgy farmerban volt, meg pólót hordott a kosztümkabát alatt, szóval… gondolom csak divat. De nagyon jól állt neki. Meg… alapvetően nem szeretem a színes körömlakkokat, de neki nagyon jól álltak a rózsaszínre festett körmök… Szóval, megragadtam a lehetőséget, amikor láttam, hogy nézegeti a menetrendet, meg valami papírt és nagyon keres valamit. Azzal kezdtem, hogy segíthetek-e, aztán próbáltam minél jobban felhívni magamra a figyelmét, kipuhatolni, hogy merre meddig hány méter, és ha lehet, kicsalni a telefonszámát, vagy elhívni kávézni, vagy valami.

– Na és?

– Tipikusan az a fajta lány volt, akik miatt óvatos vagyok. Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a közeledésemet. Ez az a típus, aki alapból abból indul ki, hogy csak barátságos vagy, de akkor meg nem tudja hova tenni ezt a fene nagy érdeklődést, hiszen nem is ismeritek egymást. Ha meg rájön, hogy AZT akarod tőle, akkor összeáll neki a kép, de te azt a legkevésbé sem akarod.

– És ő undorodva leköpött téged? – csodálkozott Szomszédlány.

– Hova gondolsz? – kacagtam örömtelenül. – Gondolod, hogy ezek után kitálaltam neki?

– Hagytad csak úgy elsétálni?

– Muszáj volt – vontam vállat. – Pedig nagyon jó csaj volt. Más körülmények között lehet, hogy megpróbáltam volna megpuhítani, de így egyszerűen nem volt rá terep. Nem tudtam róla semmit. Csak összefutottunk a városban, egy olyan helyen, amerre én amúgy szökő évente egyszer ha járok… Gondolod, hogy eljött volna, ha elhívom magamhoz, vagy ilyesmi?

– Nem valószínű.

– Na látod! – hajtottam vissza a fejem.

– Na de mesélj inkább a fürdőruhás szőkéről a tóparti bulihelyről! Azt mondod, nem mertél rámozdulni. De akkor hogy…?

– Azt hiszed, Erik elfogadott kibúvót? – kacagtam.

– Hm?

– Ha én nem mozdulok rá, rámozdult ő.

– Csak nem happolta el az orrod elől? – csodálkozott Szomszédlány.

– Kétlem, hogy igazából meg akarta volna szerezni. Bár, Eriket ismerve, ő lenne az utolsó, aki visszautasít egy lányt, ha az ágyba akar bújni vele. De ahogy gátlástalanul nyomult arra a szegény lányra… Egyre inkább világos lett, mit akar elérni.

– Gondolom az ostrom nem elsősorban a szöszinek szólt.

– Nem hát – kacagtam. – Csapdát állított nekem, én meg, kénytelen kelletlen belesétáltam, és a „megmentő” szerepében tetszelegve odaléptem, hogy elhajtsam azt a kellemetlenkedő csapost, aminek a lány szemében tűnt Erik.

– Úgy beszélsz, mintha nem is akartál volna rámozdulni.

– A dolognak azzal a részével, ami a lánnyal volt kapcsolatos, semmi bajom nem volt. Annak még örültem is. De utálom, ha Erik így kijátszik.

– Aha.

– Na de végül elérte a célját. Ő letörtséget színlelve elkullogott, de persze, tudom jól, magában somolygott. Én meg ott maradtam a lánnyal, aki megállás nélkül hálálkodott nekem.

– Így már meg volt a légkör is.

– Pontosan – ittam bele a sörömbe.

– És akkor már rámozdultál?

– Hova gondolsz? Oké, a lehetőség meg volt, hogy beszélgessek vele, de attól még, hogy maga a tény nem volt neki fura, hogy érdeklődöm iránta, nem jelenti azt, hogy nem ugyanúgy gondolkozik, mint a kosztümkabátos szőke.

– És akkor?

– Meghívtam egy italra, hogy „kiheverje a sokkot”, és közben beszélgettünk.

– Na és?

– Egy jót beszélgettünk, úgy éreztem, lehet nála esélyem, úgyhogy felajánlottam neki, hogy táncoljunk.

– Mire ő?

– Rábólintott, de előtte még egy kis időt kért, amíg megigazítja a sminkjét, vagy valami ilyesmi.

– És ezt miért mondod így? – ráncolta a homlokát a hangszínemre felfigyelve.

– Tipikus terelő duma. Annyira kedvel, hogy ne pattintson le nyíltan, ezért kifogást keres, hogy elmehessen a közeledből, és aztán vissza se nézzen.

– De akkor megint egy olyan történetet mesélsz, ahol nem fektetted le a csajt a végén – méltatlankodott Szomszédlány.

– Nana! – kacagtam. – Várd ki a végét! Ez most csak az volt, amit én gondoltam. Viszont, legnagyobb meglepetésemre, a lány pár perc múlva visszajött, és mosolyogva nyújtotta felém a kezét, hogy „Na, akkor táncolunk?”

– Szóval akkor elvitted táncolni?

– Már ha táncnak lehet nevezni azt, amit én levágtam… De ő jól érezte magát. Aztán, amikor már mindketten elfáradtunk, kimentünk a partra sétálni.

– Egy romantikus séta a hold alatt? – somolygott Szomszédlány.

– Igen. Valami olyasmi. Közben is beszélgettünk, és éreztem, hogy egyre inkább közelebb kerülünk egymáshoz. Nagy örömödre pedig, akkor már tudtam, hogy lehet esélyem, ha rámozdulok.

– És? Mit csináltál?

– Nem emlékszem már pontosan, hogy keveredtünk oda a beszélgetésben, de valami olyasmit mondott, hogy ritkán jár víznél, és nagyon örül, hogy most itt lehet és fürödhet. Nekem meg persze, kissé becsiccsentve, jó poénnak tűnt, hogy „Akkor fürdőzz egy kicsit!” felkiáltással belöktem a vízbe.

– Gondolom nem örült neki kifejezetten.

– A fene se tudja. Nem derült ki, mivel épp egy olyan partszakaszon sétáltunk, ahol egy beton töltésszerű akármi benyúlik a tóba, és már rögtön mellette mély a víz. Szóval nem ért le a lába, a magas sarkú szandáljában pedig nem tudott úszni.

– Ajjaj!

– Rögtön utána vetettem magam, de mivel ez a töltés elég magas, nem tudtunk kimászni, úgyhogy elhúztam az úgy harmincméternyire lévő móló végéhez, ahol van egy létra. Miután felmásztunk… közben is én húztam, mert a létrán nem fértünk el ketten egymás mellett, ahhoz meg túl nehéz volt, hogy úgy kiemeljem, hogy előbb ő meg tudjon kapaszkodni… Szóval miután kimásztunk, végre fáradtan letehettem a földre.

– Gondolom marha pipa volt.

– Az érdekes az, hogy nem – csóváltam a fejem. – Egy ideig zihált, és nagyon vert a szíve, de aztán rám mosolygott, ahogy fölé hajoltam.

– Húha!

– Igen – mosolyogtam, felidézve a pillanatot. – És a szívverése csak nem lassult. Most már egyértelműen nem amiatt volt izgatott, mert belöktem a vízbe.

– Hadd találjam ki! Egyszer csak fogta magát, felemelte a fejét és megcsókolt.

– Olvasol a gondolataimban – kacagtam.

– Ha már te olyan nyuszi vagy, hogy te megtedd…

– Ahhoz viszont már nem voltam nyuszi, hogy ott helyben lehámozzam róla a ruháját.

– Ott szexeltetek a mólón?

– Ja.

– A kis exhibicionista! – kacagott Szomszédlány.

– Nem éppen – nevettem én is kényszeredetten. – De sötét volt, ilyenkor meg a mólón úgysem jár senki.

– De legalább megszerezted őt.

– Meg ám. És annyit elárulhatok, hogy a csaj istenien nyal.

– Jobban mint én? – cukkolt Szomszédlány.

– Erre komolyan akarod, hogy válaszoljak?

Most már csak kacagás volt a válasz, mindkettőnk részéről.

– Na de most már te is elmesélhetnéd, hogy mi is volt a te szőke lányoddal.

– Képzeld – kezdett bele Szomszédlány –, kiderült, hogy matróz a csaj, és a bulihajón dolgozik.

– Hoppácska!

– Szóval amikor legközelebb arra jártam, láttam őt és a barátnőit „munkaruhában” a hajónál.

– És, felismert?

– Mi az hogy? – jött a kacagó válasz. – Le sem vette rólam a szemét, aztán amikor észrevette, hogy én is felismertem, rám kacsintott.

– Ígéretes lépés.

– Az bizony. Amikor mentünk fel a hajóra, akkor elkapott, félre rántott egy eldugott sarokba, és megcsókolt.

– Na akkor nem csak én vagyok nyuszi lépni – kacagtam.

– Bekaphatod – morogta.

– Mit? Csak nem növesztettél valamit a nyáron a combjaid közé?

Jót kacagtunk, majd próbáltam visszaterelni a dolgokat az eredeti medrükbe: – Na és, ott helyben meg akart kapni?

– Még ha akart is volna, nem hiszem, hogy én engedtem volna – kacagott Szomszédlány. – Veled ellentétben én nem vagyok olyan exhibicionista, hogy a bulitól nem messze meztelenkedve nyalassam ki magam egy lánnyal.

Rá akartam förmedni, hogy én sem vagyok olyan, de aztán inkább nem bonyolódtam bele. Szomszédlány pedig, miután kikacagta magát, és ivott egy kortyot a söréből, folytatta:

– Miután a csók véget ért, megkért, hogy a buli után menjek el hozzájuk. Mondtam, hogy nem lehet, mert a szüleim várnak vissza. Erre lefirkantotta egy kártyára a szállásának a címét, ahol a barátnőivel lakik, és azt mondta, hogy napközben bármikor mehetek.

– És el is mentél?

– Naná. Egy olyan fergetegeset szexeltünk az ágyában… Talán csak egy emberrel volt eddig ilyen jó.

– Ezt bóknak veszem – somolyogtam.

– Ki mondta, hogy rólad beszélek? – kacagott Szomszédlány, de a hangjából kiérződött, hogy ráhibáztam.

Percekig nem tudtuk abbahagyni a nevetést, hogy aztán zihálva ernyedjünk el a háztetőn.

– Nem zavar, ha rágyújtok? – kérdezte.

Megráztam a fejem, de aztán, amikor rájöttem, hogy az egyre nagyobb sötétségben már biztos nem látja, pláne ebben a testhelyzetben, hozzátettem: – Nem. Csak ne rám fújd a füstöt!

Előhorgászott valahonnan egy doboz cigit, és miután halk kattogás kíséretében meggyújtotta, a magasba fújta a füstöt.

– Volt egy másik is, ami hasonlóan jó volt, de az kevésbé a szex milyensége, inkább az izgalma miatt – mondta komoly hangon.

– Ezt hogy érted? – ráncoltam a szemöldökömet.

– Voltam tánctáborban a nyáron – mesélte. – Nagyon jó volt. Élveztem. Olyan koreókat tanultunk, hogy csak na. Utána hetekig izomlázam volt.

– Ugye most nem a táncról akarsz mesélni! – szakítottam félbe. – Ne érts félre, de tudod, hogy én ezt nem nagyon tudom értékelni.

– Jó tudni, hogy mire számíthat az ember a barátaitól – gúnyolódott, de én csak nevetni tudtam rajta. – De nem. Nem a táncról akarok mesélni. Ami most a lényeg, egy nagy hálóteremben aludtunk vagy tízen-tizenketten. Esténként a nyári melegben fehérneműre, vagy félmeztelenre vetkőzve viháncoltunk.

– Megnéztem volna – kacagtam.

– A többség szerintem örült is volna neki, ha megnézed – válaszolta kuncogva Szomszédlány. – Van egy-két fura lány a csapatban.

– Ezt hogy érted?

– Például az egyik lány edzés után mindig velem akar cigizni, és azt kéri, hogy hadd fújja utána a számba a füstöt… De ezt csak velem csinálja… Aztán egy másik barátnőm meg folyton azt magyarázza nekem, hogy milyen jó egy másik lánnyal csókolózni. Hogy ha csókolózol a barátnőddel, az megerősíti a kapcsolatotokat.

– Lehet benne valami – mosolyogtam. – Engem elég sok helyen megcsókoltál már, aztán milyen jóban vagyunk.

– De ő más – válaszolta Szomszédlány kissé fura hangszínnel.

– Ha te mondod…

– Egy harmadik meg – folytatta –, például egyszer amikor egy olyan koreó volt, ahol egymás mögött állva kellett előre hajolgatnunk, és ő előttem állt, látványosan kidugta nekem a fenekét, riszálta az orrom előtt, és néha még hátra is mosolygott rám.

– Népszerű lány vagy – kacagtam.

– Ja. És ezekkel voltam egy szobába – fújta ki ismét a füstöt Szomszédlány.

– Gondolom, történt egy s más, ha már meséled.

– Konkrétan egy eset miatt mesélem – mondta. – Ezek az esetek, amiket mondtam, ezekben a nyári táborokban megsokszorozódnak. Ilyenkor esténként hülyítenek azzal is, ha épp nincs rajtam melltartó hogy hadd fogják meg a mellemet, meg hasonlók.

– Miért? Nincs abban semmi.

– Alapvetően nincs is. De látnod kellene őket… Pláne amikor egy este vagy öten akarnak rád mászni.

– Én a helyedben nem utasítottam volna vissza egy jó kis orgiát – kacagtam.

– Ha ezt csinálod, nem mesélem tovább – morogta Szomszédlány.

– Jól van, jól van! – emeltem fel a kezem megadóan, nem gondolva arra, hogy úgysem látja. – Befejeztem. Folytasd csak!

– Szóval – fújt ki egy újabb adag füstöt –, az egyik este nagyon belemelegedtünk a dologba, vagy legalábbis ők, amikor már úgy éjfél körül a tánctanárnőnk bejött, hogy most már aludjunk… Lámpaoltás, mindenki elhelyezkedett, elcsendesedett.

– De gondolom ezzel nem volt vége.

– Nem ám – kuncogott Szomszédlány. – Dög meleg volt akkor, úgyhogy páran, köztük én is, teljesen meztelenül aludtunk… Illetve aludtunk volna, ha abban a melegben tudtunk volna. Az éjszaka közepén végül elbóbiskoltam volna már, amikor éreztem, hogy valaki felmászik az ágyamra. Már épp oda akartam szólni, hogy ki az, de elakadt a lélegzetem, amikor egy kéz nyúlt a lábaim közé.

– Hohó! – kacagtam fel.

– Aztán már egyáltalán nem jutottam szóhoz, amikor az illető elkezdett ujjazni, aztán meg a fejét is a combjaim közé nyomta.

– Ott nyalt ki, miközben a többiek körülöttetek aludtak? – csodálkoztam.

– Ja… Már persze ha aludtak egyáltalán… Alig tudtam türtőztetni magam, hogy fel ne sikoltsak, amikor elélveztem… Mire meg magamhoz tértem, már nem volt ott.

– Izgalmas kis éjszaka.

– Na ja. Pláne aztán reggel, ahogy néztem a többieket, hogy melyik lehetett.

– Gondolod, hogy az egyikük volt?

– Biztos vagyok benne. Hacsak nem a tánctanárnő osont be.

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt az utóbbit csak viccnek szánta-e, vagy komolyan beszél. De inkább nem tettem szóvá.

– És, rájöttél?

– Nem – szívott egy mélyet a cigijéből. – Máig nem tudom. De lehet, hogy jobb is így.

– Meglehet – válaszoltam.

– Na, de én már kettőt meséltem, de te csak egyet. Halljunk még valamit! – noszogatott.

– Miért? Én is kettőt meséltem.

– Jó, de a napszemüveges lány a Malackával nem számít. Ott nem történt igazán semmi.

– És akkor mi van? – morogtam. Esküszöm, néha úgy viselkedik ez a lány, mint egy igazi gyerek. Mintha ez csak valami játék lenne, hogy én mondok valamit, te is mondj valamit. Aztán, mintha csak ezt akarná megerősíteni, folytatta:

– Na, légyszi, légyszi!

– Jól van, jól van! – sóhajtottam fel, majd egy rövid gondolkodás után belekezdtem: – Meséltem, hogy Erik beállt dolgozni csaposnak.

– Ja.

– Kiderült, hogy nem csak úgy, hanem mert el akart utazni Görögországba, Santorinire, de a szülei nem voltak hajlandóak fizetni az útját. Úgyhogy ő kereste meg az árát.

– És ez most miért érdekes?

– Mert összejött a pénz, és engem is magával vitt.

– Nocsak! A boldog házasok nászúton? – kacagott Szomszédlány.

– Így meséljen neked az ember! – zsörtölődtem.

– Jól van, jól van! Befejezem. De ne mond, hogy nem azzal telt az út, hogy agyba-főbe dugtatok, ahol csak lehetett.

– Az túlzás, hogy agyba-főbe, de az tény, hogy már Athénból menet a kompon beráncigált a mosdóba, hogy a számba tömje a farkát.

– Húha! Megint egy kis exhibicionizmus.

– Gondolhatod, hogy nem én akartam így, de nem tehetek róla, szeretek szopni.

– Ezt jó tudni rólad.

Erre nem válaszoltam. Vártam egy percet, majd, mielőtt ismét noszogatni kezdett volna, folytattam: – De nem Erik miatt mesélem ezt az utat.

– Hanem? Csak nem a santorini-i csajok miatt?

– Valami olyasmi – kacagtam.

– Santorini az egyik legszebb hely a világon, és hatalmas turistaparadicsom. Alig tudtuk kikerülni a németek meg amerikaiak áradatát.

– Németek?

– Igen. Feltűnően sok volt belőlük… Szóval többnyire reggel, vagy este fürödtünk, napközben meg várost néztünk, vagy a medencénél ejtőztünk.

– A mázlista mindeneteket!

Hangosan felkacagtam mielőtt folytattam volna.

– Mit fogsz mondani, ha majd megtudod, mit láttam!

– Na mit? Halljuk!

– Egyik este még elmentem egy utolsót mártózni a tengerbe, mielőtt mentünk volna a part menti szórakozóhelyek egyikébe bulizni. Tele van velük az összes strand. Épp úszkáltam a naplementében, amikor egyszercsak előbukkant a közelemben a vízből egy lány.

– Mi az, valami sellő? – kacagott Szomszédlány.

– Valami olyasmi.

– Na ne szívass! – kerekedett el a szeme, mire már nem tudtam megállni a nevetést.

– Nyilván nem – mondtam, mikor ismét szóhoz jutottam. – De nem tudom, honnan jöhetett. Csak akkor tűnt fel, amikor úgy tíz méterre tőlem kibukkant a víz alól. Valami észvesztően nézett ki, ahogy kisétált a partra.

– A megelevenedő görög mitológia, mi? – viccelődött Szomszédlány.

– De ez a lány nagyon is valóságos volt. Akkor elvesztettem szem elől, de, mit ad Isten, miután fürdőzés után átöltöztem, és Erikkel elmentünk a bulihelyre, legurítottam pár italt, és mit gondolsz, ki sétált be az ajtón?

– A kis sellőd?

– Ki más? – kacagtam. – És velem akart táncolni.

– Te meg gondolom voltál olyan hülye, hogy visszautasítsd – somolygott Szomszédlány.

– Lehet, hogy megtettem volna… De, szokásomtól eltérően, akkor kicsit sokat ittam, és már nem tudtam tisztán gondolkodni, úgyhogy rögtön igent mondtam... Aztán meg mással is hitelt adtam a régi mondásnak.

– Melyiknek?

– Miszerint a gátlás egy olyan színtelen, szagtalan valami, ami alkoholban oldódik.

Szomszédlány jót kacagott.

– És mivel vesztetted még el a gátlásaidat?

– Akkor már nem foglalkoztam azzal, hogy visszautasít-e vagy sem – mondtam –, és tánc közben elkezdtem tapizni.

– És, hogy reagált?

– Tipikus bizonyítékaként annak, józanul miért vagyok óvatos.

– Ezt hogy érted?

– Minden egyes alkalommal, amikor belemarkoltam a fenekébe, vagy ilyesmi, ellökött magától, és rám szólt valamit angolul, de nem nagyon értettem.

– Csak azt ne mond, hogy aztán ott is hagyott!

– Érdekes módon nem… Bár… Aztán nem tudom már, mi történt a végén. Túl részeg voltam. Pár dolog kiesett. Arra emlékszem, hogy kitámolyogtam a helyről, és az utat a homokos strandtól elválasztó korlátra támaszkodtam… Nem tudom, hogy én hagytam-e ott őt, de valószínű, hogy fordítva, még ha nem is hagyott a szó szoros értelmében faképnél… Aztán viszont egyszer csak éreztem, hogy egy kéz megérinti a vállamat.

– Csak azt ne mond, hogy ő volt az!

– De bizony – kacagtam. – Ott állt előttem, és mosolygott fel rám. Úgy egy fejjel lehetett alacsonyabb nálam. Hosszú fekete haj, barna bőr, rikító zöld szemek.

– És aztán? – kérdezte Szomszédlány izgatottan.

– A legközelebbi, amire emlékszem, hogy a homokban hempergőzve szeretkeztünk.

– Na ne! – lökött oldalba, miközben felült. – Hazudsz!

– Nem én! – kacagtam, mire ő rám vetette magát, és hempergőzve arrébb gurultunk vagy négy-öt métert.

– De hazudsz! – kacagta. – Ezt most találtad ki. Most gyúrtad össze az én történetemből a matrózlánnyal, a tiédből a fürdőruhás szőkével, aki a mólón nyalt ki, meg valami vágyálomból.

– Nem én! – Nem bírtam abbahagyni a nevetést.

– De, de! – erősködött, miközben fölém hajolt. Arca már alig volt egy arasznyira az enyémtől. – Valld be!

– Jól van, jól van! – emeltem fel megadóan a kezem. – Bevallom, kicsit kiszíneztem a történetet.

– Kicsit? – vonta fel a szemöldökét Szomszédlány.

– Jól van! Kicsit nagyon. De csak azért mert úgy erősködtél, hogy meséljek még. Odáig igaz, hogy láttam a lányt a strandon, aztán meg táncoltunk a bulihelyen és részegen letapiztam és aztán kitántorogtam. Utána tényleg arra emlékszem csak, hogy a homokban fekszem, de ő nem volt ott… Csak szerettem volna, hogy ott legyen… Feküdtem a homokban, mint most itt, és bámultam az eget, elképzelve hogy vele szeretkezek… – Egy pillanatra elmerengtem, és ismét ott éreztem magam. A beton helyett ismét a homokot éreztem magam alatt, és a forró Pesti levegő helyett a lágyan fújdogáló égei-tengeri szellőt. – Talán csak a hely varázsa – folytattam lassan, elmélázva – vagy az alkoholé, amit megittam, de az egésztől úgy éreztem magam, mint Paleszté az ókori Théra templomszigetén.

– Hogy? – vonta össze a szemöldökét Szomszédlány.

– Nem ismered a történetet?

– Melyiket?

– Az ókori Théráról, ahol a trójai háború előtti időkben egy templomot rendeztek be, ahova csak nők léphettek be, akik a Minotaurusznak áldoztak, mivel szerintük azért reng a föld, és tör ki a vulkán időről időre, mert a Minotaurusz ott van leláncolva, és ki akar szabadulni. És csak a papnők szertartásai tudják lenyugtatni… És persze a papnők, akiknek a szigetére nem léphet férfi, bár ők nem is nagyon akarják, hogy lépjen, egymással élik ki az élvezeteiket.

– És ki az a Paleszté?

– Egy lány, akit odaküldenek, és beleszeret az egyik papnőbe. Ne mondd, hogy nem hallottad még?

– Nem. Nem mesélted. És, hogy van tovább?

– Talán majd egyszer elmondom – másztam ki alóla, és feltápászkodtam, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat. – Most már viszont késő van – ásítottam egy nagyot. Meglögyböltem a sörös üvegem, amiben már csak alig egy korty ital volt. – Gyere! – hajtottam fel a maradék nedűt. – Feküdjünk le! Fáradt vagyok.

– De én szeretném, ha elmesélnéd azt a történetet – tápászkodott fel Szomszédlány is, és lebiggyesztett ajkakkal, nagy szemekkel rám nézett.

– Majd máskor – kacagtam. – Hagyjunk valamit holnapra is!

Egy pillanatig gondolkodtam, majd odaléptem hozzá, és jobbommal megfogtam az övét. – Most viszont gyere! – búgtam halkan. – Ha már azt a „sellőt” nem fektethettem le, hadd vigasztalódjak mással!

Szomszédlány egy pillanatig csak nézett rám, majd az arcán egyre szélesebb mosoly terült szét. Egy hirtelen mozdulattal a nyakamba vetette magát, megragadta a tarkómat, és magához húzva, szenvedélyesen megcsókolt.

– Akkor most bebizonyítom, hogy jobban nyalok, mint az a fürdőruhás szöszi! – mondta csillogó szemekkel.

– Én meg jobban, mint a barátnőd a táborban.

Erre már nem válaszolt, csak nyomott még egy gyors csókot a számra, majd a kezemet szorítva elkezdett rohanni a lépcső felé.

            Alig tudtam tartani vele a lépést. Ezzel a lánnyal, aki alig várta már, hogy az ágyba huppanhasson velem, és lehámozzuk egymásról a ruhát, hogy a görög vonatkozás után stílszerű legyek, áldozva Ámor oltárán. Én pedig legalább akkora örömmel mentem vele, kiélvezve még ezt az utolsó éjszakát a nyár végén.

***************************************************************************************

Kérlek, kommentáljátok a történetet, mert ebből tudom meg, hogy tetszett, és ez vezet rá arra, hogy lehetnék még jobb író! Ha gondoljátok, egy "Tetszett", vagy "Nem tetszett" megjegyzés is megteszi, bár utóbbi esetben örülnék egy rövid indoklásnak is legalább, hogy mitől lehetne olyan, hogy tetszen. Illetve, ha ez lenne a probléma, küldhetitek név nélkül is az üzenetet, ha nem akarjátok, hogy a nevetekhez kapcsoljam a véleményt, bár megvallom nektek, ilyet nem is tennék.

Szóval, várom a véleményeket. ;)