Életképek 23.

Jelentem, gőzerővel tombol a nyár. Na nem a naptári nyárra gondolok. Annak megállapítására elég csak megnézni a kalendáriumot. És nem is a meteorológiaira. Ahhoz meg a hőmérőt kell megnézni, vagy csak kimenni az utcára. 

Itt viszont már a nyári életérzés is javában tombol. Voltam ma lenn a Balatonnál és... hát... khm. Legyen elég annyi, hogy a csajok már teljes "harci díszbe" öltöztek. (Vagy inkább vetkőztek?) Nem vagyok a bikini híve. Jobb, ha az öltözék megmutat valamit, persze, de azért eleget takar is. De a mai csajok mintha csak nekem akartak volna kedvezni. Volt itt minden. És hódított nagy kedvencem is a női viseletben, a pilóta-napszemüveg. 

De a legjobb történet nem is ehhez kapcsolódik. Délidőben család persze hűsöl a házban, és kit küldenek el kajáért? Hát persze, hogy engem. Mert miért is ne? Puffogtam is rendesen, egészen addig, amíg el nem értem a büféig, ahol egy csinos kiszolgáló lány fogadott. Úgy velem egyidős lehetett, lófarokba fogott barna haj, kék szemek és bomba jó alak, amit ráadásul csak egy falatnyi sort és egy szűk top takart.

Kedves volt és udvarias. Mondjuk kicsit zavart, hogy végig magázott, de az a széles mosoly és a kitűnő kiszolgálás, ahogy a villámgyorsan elkészült rendelést mosolyogva hozta oda nekem, mindenért kárpótolt. De ez csak természetes, gondoltam. Viszont rá kellett jönnöm, tévedtem, ahogy figyeltem, amint a többi vendéghez fordul. A mosoly továbbra is ott volt azarcán, de messze nem volt olyan ttermészetes. Velük már sokkal feledékenyebb volt, nem jegyezte meg, ki mit rendelt, és a többieket simán letegezte. Még a nálam idősebbeket is, akik viszont,  szemmel láthatóan,  épp olyan nyaralók voltak, mint én, szóval még a nem létező koromnak se szólhatott.

Volt ott valami a levegőben. Abban a kedvességben, abban a szép mosolyban, azokban a csillogó szemekben... Vagy csak én magyarázok bele minden marhaságot?