Utazás a múltba

B-vel a föld körül

B még a távoli hegyek között is hasonszőrűen perverz gondolkodású embereket talál.

Magamban morogva baktattam felfelé a hegyoldalban. Minden porcikám sajgott. Lábaimban éreztem a legyalogolt kilométereket, táskám pántja pedig szinte már belevágott a vállamba. Átkoztam azt a napot, amikor belementem ebbe az egészbe. Hiába bizonygatták, milyen jó móka lesz. Átkelni a Himaláján, Indiából fel Tibetbe, követve az ősi kereskedelmi útvonalat. Csupa móka és kacagás, nemde? Fogalmam sincs, hova tettem az eszemet.

Nem vágytam már másra, csak pihenésre. Végre elérhetnénk már legalább egy rongyos kis falut, ahol egy kicsit megpihenhetek, mert különben a végén le fog szakadni a lábam. Azonban, amikor végül felértünk az emelkedő csúcspontjára, nem épp az a látvány tárult elénk, amire számítottam.

- Húha! Azt hiszem, valahol rossz irányba fordultunk. Ki tette el az időgépet? - viccelődött egyik társam, de nekem valahogy nem volt kedvem nevetni.

A látvány viszont, kár lett volna tagadni, tényleg lenyűgöző volt. Mintha csak évszázadokat ugrottunk volna vissza az időben, úgy tárult ki előttünk a Katmandui-medence, az előtérben Bhaktapur városával.

Idegennek éreztem magam, ahogy az évszázados utcákon poroszkáltunk végig. Nem mintha nem lettünk volna amúgy is idegenek errefelé, de ez más kérdés. Az ember elutazhat akárhova ezen a sárgolyón, bármilyen távoli, ismeretlen és egzotikus helyre, mégis lesz ott valami otthonos. A realitás, a modern világ valósága, ami még a legeldugottabb, legelmaradottabb vidékeken is ott remeg a levegőben. De itt... Mintha tényleg valamelyikünk ott lapulna valamelyikünk táskájában egy rejtélyes szerkezet, ami valahogy, észrevétlenül átröpített bennünket az időn.

A Katmandui-medence egyike a világ legelzártabb vidékeinek. És nem csak a földrajzi helyzete miatt. Persze, a Himalája vonulatainak ölelése nem épp a nagyvilággal való kapcsolat csúcsminőségű biztosítéka, még ha azok a vonulatok itt nem is magasodnak még annyira az égig, mint északabbra, a Mount Everest környékén. Ez a vidék azonban már régen kikerült a pikszisből, amikor az istenek az emberek mozgását és csoportjaik kapcsolatait szabják meg. Tibet már sokkal inkább kötődik Kína központi részéhez, ha tetszik neki, ha nem, India pedig a Nyugathoz. A közéjük szorult Nepálban pedig mintha megállt volna az élet. Csak az utóbbi évtizedek hozták el ismét a fejlődést, amikor a nyolcezres csúcsok földjére zarándokló turisták felkeltették az érdeklődést a világ egyik legmagasabban fekvő országa iránt. Azonban még az így kibontakozó fejlődés is inkább a közeli Katmanduba és Phatanba koncentrálódott. Bhaktapur viszont mintha belefagyott volna az időbe.

Kellett egy kis idő, amíg kifújtuk magunkat a város egyik kikövezett terén, de azt a kíváncsiságot nem lehetett sokáig leküzdeni, amit ez az élő múzeum keltett bennünk.

Nem sokára már azon kaptam magam, hogy az izomláztól merev lábakkal lassan poroszkálok az utcákon, lenyűgözötten bámulva a hihetetlenül ódon, középkorias épületeket. A düledező téglaházak, a történelem viharaitól kopottas pagodák, a szűk sikátorok szövedéke mind-mind a múlni nem látszó idő élő emlékművének tűnt.

Észre sem vettem, amikor egy csapat tíz év körüli gyerek szegődött a nyomomba. Csak az tűnt fel végül, amikor már teljesen egy kupacba verődve sugdolóztak és lökődtek egymást felém, míg végül az egyik kislány összeszedte a bátorságát és, igyekezve leküzdeni zavarát, oda lépett hozzám.

- Good afternoon, madam! - köszönt iskolás angolsággal.

Nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak rajta. A többiek, akik mosr a szélrózsa minden irányában széledtek szét, felderítve a várost, bizonyára jót mulattak volna rajta. B, a madam. Hahaha. De azért meg tudtam őket érteni. Ezen a szegény, rizstermelő vidéken az egyetlen kitörési lehetőség, ha az ember gyereke eljut egy távoli egyetemre továbbtanulni. Ahhoz viszont az első lépés az angol elsajátítása, hiszen az ő helyi dialektusukkal még az általános iskolán se biztos, hogy túl jutnak. Amellett meg, Nepál jövője a turizmusban van. A turisták pedig nagyobb eséllyel beszélnek angolul, mint bármely más nyelven. Így a kis iskolásoknak minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy gyakorolják és fejlesszék nyelvtudásukat. És mi lehet ennél jobb módszer, mint azokkal a turistákkal beszélgetni, akikkel felnőttként valószínűleg majd muszáj lesz megértetniük magukat. De megértettem én, hogy nem könnyű leszólítani egy idegen embert, pláne egy turistát, aki minden sarkon tolakodó szuvenírárust sejt. És még az a jobb, ha azt hiszi, szuvenírt akarnak eladni neki a kölykök és nem valami egészen mást. Különösen, ha olyannal akadnak össze, aki azt is megvenné.

Enyhén undorodva húztam el a szám a gondolatra. Így azonban már tökéletesen érthető, mennyire igyekeznek előre nyilvánvalóvá tenni a helyzetet, és megadni a kellő tiszteletet, nehogy megsértsenek. És inkább azon sértődjek meg, hogy huszonnégy évesen lemadamoznak, mint esetleg azon, hogy egy kevesebb mint feleannyi idős gyerek túl bizalmaskodó velem. Nem beszélve arról, az utóbbit hogy érthetném félre.

Ezért csak barátságosan megmosolyogtam zavarukat, ahogy igyekeztek lefutni a tiszteletköröket és csapni való angolságukkal érdeklődtek, hogy tetszik a városuk. Örültem a kis pihenőnek, és semmi okom ne lett volna rá, hogy ha megtehetem, ne beszélgessek kicsit pár kedves gyerekkel, igyekezve persze a lehető legtagoltabban és artikuláltabban beszélni.

Aztán persze előjött a "honnan jöttél?"-kérdés is, a Hungary válaszra pedig az egész kis társaság fojtott kuncogásban tört ki.

- Hogy hívni te országod Éhes? - kuncogott a kislány.

Sokat kell még azért tanulniuk az etikettről, de én nem tudtam az ilyesmiért haragudni rájuk. Inkább gyengéden összeborzoltam a lányka haját és előtúrtam a zsebemből egy kisebb értékű bankjegyet. Azonnal felcsillant a szemük, amikor odaadtam nekik. Nyilván nem kéregetési céllal ismerkedtek, de biztos voltam benne. Hogy jól jön nekik. Hangosan és udvariasan megköszönték, majd tovasiettek, én pedig folytattam a nézelődést az időkapszulának tűnő városkában.

Végül kilukadtam a Bhaktapur központi részén álló egyik régi templomnál és mosolyogva figyeltem a falba mélyesztett szobrokat. Nem mintha a Káma Szutrába illő meztelen testek és egymáshoz dörgölőző alakok kifejezetten viccesek lettek volna. A nyugati világban az ilyesmi, bármilyen épületen legyen is, valószínűleg közfelháborodást keltett volna. Itt viszont praktikus oka volt a díszítéseknek. A legendák szerint ugyanis Síva, a hinduizmus pusztító villámistene, erőszakos természete ellenére valójában egy erkölcsös szűz leány, akit még egy meztelen test látványa is bánt. Vagyis, joggal gondolhatja az egyszeri ember, ha érzéki faragványokkal díszíti a házát, azt elkerülik Síva nyilai. Íme egy olyan nép védekezési módszere a természet erői ellen, amely nem ismeri a villámhárítót!

Néma kuncogásomból végül egy ismerős hang térített magamhoz.

- Lám csak! Engedd el öt percre B-t, és megtalálja a város legperverzebb helyét!

- Fogd be, jó? - öltöttem játékosan a nyelvem mögöttem nevető társaimra.

- Ha kedved lenne kipróbálni - heccelődött tovább a srác, fejével az erotikus alakok felé bökve -, nyújthatok segítő "kezet" - markolászta az ágyékát.

- Kapd be! - nevettem fel és gyengéden mellkason taszítottam.

- Abban reménykedtem, majd te fogod - kacagott tovább. - Akárhogy is - szedte össze szemernyi, megmaradt komolyságát -, találtunk szállást. Gondolom, szívesen lepihennél.

- Persze, jól hangzik - mosolyogtam, majd még hozzá fűztem: - De egyedül.

- Naná, hogy egyedül. Miért, minek nézel engem? - játszotta a sértődöttet.

- Hát... - Erre már mindenki nevetett, és végül kollektív váll lapogatás kíséretében elindultunk a fellelt szállás irányába.

**************************************************

Ha tetszett, nézd meg Nepál egy másik arcát is B-vel ebben a történetben: Szellemhegy

Thor, a villámlás istene 11. rész - Az istenbomba 5. fejezet

Előzmény: Thor, a villámlás istene 7. rész - Az istenbomba 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Thor, a villámlás istene 10. rész - Az istenbomba 4. fejezet

Az istenbomba vége!

Következik: Thor visszatér Midgardba

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon

M és a munka nem feltétlenül fér meg jól egy csárdában. De akad olyan meló, ami neki is kedvére való.

Előzmény: M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

******************************************************************************

- Szóval, volt mit gyömöszölni az este.

- Hát, ha te a számítógép billentyűzetét szoktad gyömöszölni, akkor egészségedre! - nevettem fel, kiváltva egy rosszalló pillantást a pult mögött ácsorgó szőkeségből. - Jad nevében pedig nem nyilatkozhatok - emeltem végül számhoz koktélos poharam, a helyzetjelentést lezárandó.

- Nem mondod komolyan, hogy inkább a képernyőt választottad néhány széttárt comb helyett!

- Most mit mondjak, Sheska? - vontam meg a vállam. - Nem lehet mindig szerencséje az embernek. Amellett meg, a munkával is haladni kell.

Franchesca inkább nem válaszolt semmit, csak megcsóválta szőkés barna üstökét és visszatért a pult rendbetételéhez. Különös, futott át az agyamon, eddig valahány pultos lánnyal volt dolgom, így vagy úgy, mindannyian amikor épp nem a vendégek kiszolgálása jelentette számukra a munkát, valamit törölgettek. Poharakat, tányérokat, a pultot... Ilyen gyorsan piszkolódnának?

Ha így lenne, már csak azért se állnék be a pult mögé. Addig jó, amíg én és a törölgetés csak a megfelelő távolságból tiszteljük egymást. És amúgy is, Franchescát erre tartja a főnök, akkor meg nekem még azért is felesleges törnöm magam. Ha pedig már egy turistasziget strandján egy kis bárban is ennyi vele a meló, én kösz, nem kérem.

- Akkor nincs más hátra, dolgozni kell - somolygott rám végül a "pultügyi menedzser" megtisztelő címével megajándékozott olasz diáklány.

- Bleh! Amilyen jó koktélokat készítesz, olyan undok tudsz lenni, ugye tudod? - intettem felé a poharammal.

- Lehet - kacagott. - De azok a jó koktélok nem fogynak el maguktól.

- Hát akkor majd rásegítünk - simogattam meg a hasam széles mosollyal az arcomon.

- Ha mindet elpusztítod... - nevetett tovább. - De amíg az alkalmazottak ingyen fogyaszthatnak, ebből nem lesz fizetés.

- Jól van, na, Miss Kifogás! - fújtam egyet és letettem a poharam a pultra, hogy ültömben féloldalasan elfordulva végigpásztázzam a strandot.

A főnöknek sikerült egy igen előkelő helyet találnia a bárjának. Pont olyan helyen, ahol nem tolongnak az emberek a parton, mint a heringek, de a forgalom pont elég nagy lehet csúcsidőben, hogy állandó munkát adjon. Ráadásul a kellemes hangulatot árasztó, negyven négyzetméteres, napfénytetővel fedett teraszos, nádfedeles kis épület a strand széles szakaszáról látható volt, és viszont. Elég volt csak a törzsemet forgatnom és egyik látóhatártól a másikig csak a partot érő hullámokat láttam. Na meg az azok körül ejtőző strandolókat.

Ha meg a csúcsidő elmúlt, vagy éppenséggel még nem kezdődött el, akkor jött az én szerepem, hogy még azt az érdeklődést is kisajtoljam a vendégközönségből, ami amúgy bennük maradna. Bár az ilyen görög szigeteki kis vendéglátóipari egységek nem az agresszív üzletpolitikájukról híresek, az adódó lehetőséget sosem árt megragadni.

- Mondjuk hozzájuk mit szólnál? - intett a fejével diszkréten az egyik irányba Francesca.

Lassan, lomhán, mintha különösebben nem is érdekelne, arra fordultam és a szemem sarkából végigmértem a homokban sétaló két lányt. Kétségkívül csinos teremtések, divatos bikiniben lebarnult bőrrel, az egyik rövidre vágott fekete a másik váll alattig érő mogyoróbarna hajjal. Vidáman nevetgélve haladtak el tőlünk úgy féltucat méternyire.

- Hm - morogtam az orrom alatt.

- Hm? Csak ennyit mondasz? - méltatlankodott, még egy picit, csak egy egész picit, rájátszva is Sheska.- Nézd meg azokat a popókat!

- Á! - nevettem fel és a kétséget kizáróan formás domborulatok felől az amúgy nem kevésbé szemrevaló hátsó fertállyal rendelkező barátnőm felé fordultam. - Szóval erre megy ki a játék? Miss Adjunk-el-minél-többet igazából csak egy kis közös csajmustrára vágyik.

- Beszlopálhatod a felmosóvizet, M! - mordult rám, a szája sarkában bujkáló mosoly azonban elárulta.

Erre ismét csak nevettem és beleittam a koktélomba, mielőtt a távolodó popók felé pillantottam szemem sarkából.

- Ha erre vágysz, keresd inkább, Jadot! Ő biztos beszervezi őket neked.

- Jól van, na! - kacagott. - Akkor mondjuk... ők? - tekintett most a másik irányba.

Olyan lassan és természetesen fordítottam át a fejem a másik oldalra, ahogy csak tudtam. Sosem előnyös, ha a kiszemelt célpont előbb szerez tudomást az érdeklődésünkről, mint ahogy nekünk az a feltett szándékunk lenne.

Amikor azonban megláttam a part mentén szétterítve hagyott homok szárazföld felőli peremén nyújtózó úton felénk közeledő csoportot, nem tudtam megállni, hogy hangosan fel ne nevessek.

- Minek nézel te engem? Tanárnéninek vagy útjelző táblának?

- Most miért? Ha idecsábítanád őket, bőven lenne munkánk.

- De vannak vagy húszan, Sheska.

- És? - vonta fel a szemöldökét a pultos lány. - Annál jobb.

- Ja. Húsz vendég igen. De még ha nem is gruppent akarsz, bár nálad azt se lehet kizárni, akkor is körbe kell udvarolni a becsábítandó vendéget. Flörtölni vele. Meggyőzni, hogy ez kell neki. Na de megnézném, hogy csábítasz el te húsz embert egyszerre.

- Ügyesen és okosan - somolygott.

- Oké. Figyellek - fontam karba a kezeimet.

- Hé! Ez a te munkád lenne - méltatlankodott.

- Te ajánlottad a kihívást. A labda fel van dobva.

- Oké, akkor máris hozom neked a felmosóvizet - fújt morcos macskaként széles vigyoromba és el is indult a hátsó helyiség felé. Bár nyilvánvaló volt, inkább csak valami hűsítőt keres magának ebben a forróságban.

Magamban kuncogtam, miközben fejemet csóváltam és én is magamhoz vettem következő hidegség-adagomat a fülledt levegőn lassan már átmelegedő koktélomból.

Hirtelen megéreztem hátamon azt a különös érzést. Azt a bizsergést, amit egy érdeklődő szempár kelt az ember bőrén.

Arcomra most már ki is ült a mosoly. Bár igyekeztem elkerülni minden feltűnést, akkor is különös érzés, amikor ilyetén módon a hóhért akasztják, még ha az elkövető nem is tudja róla, hogy az.

Ezúttal már minden lassú és megfontolt lezserségemet latba vetettem, ahogy hátra fordultam. Mintha észre se vettem volna őt, csak úgy szimplán a környéket csodálnám. Arról az átható szempárról azonban nem tudtam elfordítani a tekintetem az után, hogy beleakadt. Nem mintha szuggesztív pillantás lett volna, ami tehetetlen merevségre kárhoztatja azt, akinek retinájába fúródik. Épp ellenkezőleg. Még ha nem is egy félénk kis állatka riadt tekintete is, de mindenképp a visszafogott, tapogatózó érdeklődés jele. A végén, mikor tulajdonosa megbizonyosodott róla, észrevettem és őt figyelem, egy örökkévalóságnak tűnő másodperc múlva ő sütötte le barna szemeit, visszafordulva az ölében nyugvó könyvre, miközben a mögöttem alig néhány lépésnyire álló padon ücsörgött, de még közben is feltűnt, ahogy pillantása néha-néha rám téved.

- Nocsak! A végén még a nagyságos M is enged a szebbik nem kísértésének? - nevetett fel mögöttem a visszatérő Sheska, én azonban már fel se vettem az ugratását. Inkább a poharam után nyúltam, hogy felhajtsam koktélom maradékát.

- Itt van neked a vendég - jelentettem ki, miközben talpra emelkedtem.

Ha mondott is valamit Franchesca, azt már nem hallottam. A következő pillanatban már a pad mellett álltam és belemosolyogtam a rám feltekintő barna szemeket keretező kerek arcba, ami körül szalmaszálakként lebegtek a halványszőke tincsek az enyhe tengeri szellőben.

- Valami érdekes? - böktem állammal a könyve felé.

- Hogy? - Egy pillanatra mintha el is felejtette, hol van, majd amikor megpillantotta ölében a nyitott könyvet, amit pedig már egy jó ideje olvashatott, elnevette magát. - Ja, igen. Vagyis nem. Semmi különös. Csak egy buta kis lányregény. Unaloműző.

- Tényleg? Csodálkozom, hogy egy ilyen szép lánynak egy ilyen gyönyörű helyen van ideje unatkozni a sok hódoló mellett - villantottam rá egy csábos mosolyt. Vagy csak addig kell, amíg a fitten tartott gardedám elkergeti a riválisokat?

- Jaj, dehogy - kuncogott pironkodva. - Egyedül jöttem. Nyári kikapcsolódás a munka mellett. A hódolókban meg csak reménykedem - nézett mélyen a szemembe, arcán pedig eddigi szende viselkedését meghazudtoló kacér mosoly terült szét. Nocsak. Ez a nő játszik velem. Hát, akkor játszunk mi is!

- Értem - mosolyogtam vissza rá. - Addig is, amíg ők a szállodában hűsölnek, mit szólnál egy frissítőhöz, hogy üdén várhasd őket?

- Nem hangzik rosszul - mosolygott még kacérabban. - Tudsz esetleg egy jó helyet hozzá?

- Történetesen épp a partszakasz legjobb bárja előtt vagyunk - intettem fejemmel oda, ahonnan az előbb felálltam. - Bennfentes infláció - emeltem kezem szám elé, mintha hétpecsétes titkot osztanék meg -, de az egész szigeten, sőt, talán széles Görögországban itt készítik a legfinomabb koktélokat. Meg mást is - kacsintottam.

- Mmm! Ez izgalmasan hangzik - csillantak fel szemei.

- Akkor, meghívhatlak? Az első italt a ház fizeti.

- Lehet ezt visszautasítani? - nyújtotta felém a kezét.

Franchesca arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, amikor együtt tértünk vissza a pulthoz. Pláne, amikor kijelentettem: - Egy sex on the beach lesz a hölgynek.

Közben félig elfordítva fejem újdonsült barátnőmre mosolyogtam.

- Máris készül - vigyorgott Sheske megállás nélkül, miközben magunkra hagyott minket.

- Sex on the beach? - kérdezte társam, miközben leültünk egymás mellé.

- Az - bólintottam sokat mondóan.

- És az finom?

- Őszintén... fogalmam sincs, milyen - kacagtam fel. - De jól hangzik. És itt minden finom - tettem csak úgy mellékesen miniszoknyaszerű bikini-alsója alól kikandikáló combjára kezem.

Tekintete bőrét simogató ujjaimra rebbent, majd ismét mosolyogva szemembe nézett, kacéran felelve az utalásra.

Nem is volt már szükség több szóra. Kezem, megkapva a zöld jelzést, egyik oldalról a pulttal, másik oldalról a tőle alig méterre lévő testünkkel takarva, gyengéden simogatta a selymes combot, egyre csak feljebb haladva.

A halvány szőke tincsek tulajdonosa töretlenül arcomba mosolygott, miközben ujjaim megtalálták a szoknyaszerű ruhadarab peremét, hogy aztán behatoljanak a combok alatta teljesen meztelen közébe.

A barna szemek elkerekedtek, de a hozzájuk tartozó ajkakon nem jött ki hang. Csak megmerevedett vonásai jelezték rejtett simogatásom hatását.

- Egy sex on the beach, a hölgy parancsára - tette le Sheska az italt a pultra.

- Köszönöm - lehelte barátnőm. Hangja, elismerésre méltóan, inkább rekedt volt, mint az élvezettől fátyolos. Közben pedig még koktélját is majdnem kiöntötte, amikor ujjai a pohár köré fonódtak, tekintettel az enyémekre, melyek éppen ekkor hatoltak be nedves szeméremajkai közé.

- És a kedves kísérőjének? - mosolygott rám Franchesca.

- Nekem az előbbiből még egy tökéletes lesz, köszönöm.

A pultos lány nagy szakértelemmel bólintott és ismét elsietett, fel se figyelve a derékmagasságunk történéseire.

Karom szinte mozdulatlanul lógott törzsem mellett, kezem viszont annál sebesebben folytatta munkáját a combok rejtekében. Ujjaim szinte csárdást jártak újdonsült barátnőm barlangjában és csiklóján. Arcunkon viszont ebből semmi se látszott. Az enyémen legalábbis. Neki minden erejére szüksége volt, hogy egy nyikkanást se adjon ki. Arra már nem maradt nafta, hogy bármi mást is csináljon, így csak a pult fölé hajolt és elfehéredő ujjakkal markolta a poharát.

Amikor végül már nem bírta tovább a feszültséget és combjai kezemre szorultak, akkor is csak egy halk sóhaj hagyta el száját és lecsukódtak a szemei.

- Én... Azt hiszem, vissza kell mennem a szállodába átöltözni - tápászkodott fel végül a székről remegő lábakkal.

- Elkísérlek - ajánlkoztam.

- Ugyan! - mosolygott rám. - Sietek vissza és akkor jöhet még egy sex on the beach. Vagy ahol akarod - kacsintott.

Mire Franchesca visszatért, már csak csodálkozva szemlélhette vendége hűlt helyét.

- Mi az, még az italát sem engedted meginni, máris elüldözted? - nézett rám összevont szemöldökkel.

- Dolga akadt - válaszoltam flegmán. - Inni meg nem volt ideje. - Felkönyököltem a pultra és lenyaltam ujjaimról a rajtuk csillogó nedveket.

Sheske arcán villámsebesen váltakoztak az érzelmek. Először az értetlenség, majd a meglepődés, megjátszott rosszallás, míg végül felnevetett.

- Te meg vagy húzatva.

- Miért? Te akartál egy jó csajt a pulthoz. Meg a szex is szóba került, ha jól emlékszem.

- De nem így.

- Nos - megvontam a vállam - lesz máshogy is. Csak előbb megigazítja a sminkjét - kacsintottam,

- Te teljesen hülye vagy - kacagott, én viszont ismét csak vállat vontam és beleittam a koktélba, amit hozott.

- Addig viszont neked is nézhetünk egy csajt.

Következő rész: M Santorinin 3. rész - Party night

*******************************************************************

Ha tetszett, olvashatsz egy egészen másfajta, de mégis hasonló flörtölési szituációról a "tollamból" itt: Kocsmai szépségek

Thor, a villámlás istene 10. rész - Az istenbomba 4. fejezet

Előzmény: Thor, a villámlás istene 7. rész - Az istenbomba 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Thor, a villámlás istene 9. rész - Az istenbomba 3. fejezet

Folytatása következik!

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

Megjegyzés: Ezzel a történettel indítom útjára az M történeteket. Figyelem, nem keverendők össze M kalandjaival! Bár van összefüggés a kettő között. Erre is fény derül a történet megértése szempontjából olvasásra erősen ajánlott előzményből, a Váratlan látogatóból. A karakter megismerése szempontjából pedig érdemes lehet olvasgatni M kalandjait is, de ez a történet azok nélkül is 100%-osan megérthető.

**************************************************************************

A hűs tengeri szellő lágy érintéssel simított végig meztelen hátamon. Érzékeim csak lassan tértek magukhoz, mintha agyam ósdi számítógépként egyesével keresné meg a kapcsolatot a függelékekkel. Különös, hogy télen, amikor mindenünk lefagy és még ahhoz is komoly erőfeszítés kell, hogy fogaink ne kocogják le egymáson Wagner teljes életművét, úgy be tudjuk vackolni magunkat az ágyba és aludni, mint a mormoták. Nyáron viszont, amikor egész nap élünk, mint Marci Hevesen, az éjszaka egy merő kínszenvedés.

Most is az első, amit megéreztem, a bőrömre száradt izzadtság, a térdhajlatomig letűrt könnyű nyári takaró és a nyolc órányi forgolódás során alattam össze-vissza gyűrt lepedő volt. Na jó, ez már az első három, de a lényeg érthető. Még szerencse, hogy nem maradtam az óhazában, mert ha ehelyett a lágy tengeri fuvallat helyett a pesti, forrón hömpölygő légtömeg gördülne végig a bőrömön, még a káposztalé is megbuggyanna a fejemben.

Aztán, amikor már pár másodperce ezen zsörtölődtem, végre eljutott az agyamig az is, hogy tulajdonképpen mi is ébresztett fel. Mert hogy nem a sós fuvallat volt a bűnös, hanem az a halk kopogás, amit fülemnek a kezdeti pillanatokban teljesíthetetlen feladat volt ingerként ellökni az agyamig.

Úgy küzdöttem talpra magam, mintha testem legalábbis az ógörög mitológia valamely titánjának súlyával rendelkezne. Már csak azért is, hogy stílszerűek legyünk. Kótyagos fejemben még az is megfordult, magasan teszek mindenre és így, ahogy vagyok, meztelenül kutatom fel a hang forrását, de aztán úgy döntöttem, nem érdemes megkockáztatni néhány mediterrán matróna rosszallását, amiért ilyen ledéren mutatkozom, ezért inkább gyorsan törzsem köré tekertem a takarómat, miközben megtettem azt a kemény egy lépést az ablakig.

- Na végre! - mosolygott rám az egy emeletnyi mélységben húzódó utcáról egy ismerős arc, miközben kezében dobálta azokat a kavicsokat, amelyeknek társai a hang forrásaként koppantak tágra nyitott ablakom üvegén. - Jó reggelt, Csipkerózsika! - villantotta rám kamaszlányosan pimasz mosolyát.

- Ó, Rómeó! - imitáltam az alélt sóhajt. - Csak nem randevúra invitálnál e korai órán.

- Fogd be! - kacagott. - Rómeónak nézek én ki? - markolta meg jelzésértékűen sortba bújtatott combjai közét. Nem mintha sok minden markolni való lett volna ott.

- Jó, akkor Romana - incselkedtem tovább.

- Fogd be, hercegkisasszony, és inkább kapj, magadra valamit! Nem akarom, hogy bárkit is megvakíts a városban.

- Kapd be! - kacagtam, de a válaszát már nem vártam meg, hanem sarkon fordultam, hogy három lépésnyi szobámat átszelve bevessem magam a fürdőbe.

Elégedetlenül húztam el a számat, amikor a tükörbe pillantottam. Nem csak a lepedőm gyűrődött össze az éjszaka, de annak komplementere az arcom bőrén is kirajzolódott, szénaboglyaként szétálló fekete hajam keretében. Tudtam, hogy tanácsosabb lenne ugyanolyan rendszerességgel rövidre vágni, mint már évek óta szokásommá vált, hogy aztán csak a megfelelő frizurába kelljen zselézni. De valahogy ez a léha környezet engem is magával ragadott, így hát, lustaság fél egészség. Bár lehet, így a gubancokat kifésülni a vállig érő hajból csak még több munkát adott. De hát az ember nem mindig racionális.

Bár igyekeztem, amennyire tudtam, mire sikerült emberi külsőt varázsolnom magamnak és felrángattam trikómat, bő térdnadrágomat és könnyű vászoncipőmet, hogy leügessek a földszintre és onnan ki az utcára, társam már kezdett kifogyni a türelméből.

- Na végre! Azt hittem már, az orrod után a segged is bepúderozod - játszotta a zsörtölődő gyereket.

- Neked is jó reggelt, Jad - mosolyogtam rá.

A lány csak nevetve legyintett és szinte szó nélkül nekiindultunk szokásos utunknak.

Jad, vagy tisztes polgári nevén Jadwiga, aki viszont, ha így szólították, olyan pörgőrúgással távolította el az elkövető fejét, mint még én se, ha az eredeti keresztnevemen szólítanak, csak vadászatnak nevezte ezeket a sétákat. Persze igyekezett úgy tálalni, mint munkaköri kötelességem kicsit kényelmesebb teljesítését, tudtam, részéről egész másfelől fúj a szél.

Azért jöttem Santorinire, azon kívül, hogy itt könnyebb elviselni a nyári forróságot, hogy egy kis nyugalomra találjak, amivel együtt talán az ihlet is megjön az íráshoz. Persze, nézhetnének sokan hülyének, hogy ehhez pont egy turistaparadicsomot célzok meg én, aki pont a zaj és a tömeg elől menekül, de hát a kis terület sok minden mást is behatárol. Santorini pedig nem a nagyságáról híres. Azon a hetvenhárom négyzetkilométeren, ami ráadásul még több szigetre is oszlik és alig van beépítve, már csak ebből adódó sajátosságai miatt sem férnének el sokan. A környezet viszont lélegzetelállító, mindig közel a tenger, és szinte érezni a több ezer éves múlt érintését. Na meg persze a melegét is.

A probléma sokkal inkább az ezzel együtt járó lustaság és az, ahogy az emberből az ilyen helyen kiszalad minden munkakedv. Pedig munkát azt kellett találnom, ha valahogy fenn akarom tartani magam az írás mellett is. Lehetőségekből viszont szerencsére errefelé nincs hiány. A görög családok sokszor hátrahagyják nyárra a lakásukat Athénban és kitelepülnek valamelyik turistacélpont szigetre, leporolják a bárjukat és felvesznek nyári munkát kereső fiatalokat, hogy a tulajdonképpeni munkát elvégezzék helyettük, amíg ők csak az egész összefogásával foglalkoznak.

Így tesz Jad családja is a strand egy preferált szakaszán álló bungalójával is. Persze súlyosan téved, aki azt hiszi, M beáll felszolgálni, vagy a pult mögött vigyorogni. A konyhától meg a magasságos nagyszakállú tartson olyan távol, amennyire az csak lehetséges! Szóval ja. Az affinitásom a munkához alulról karistolja a nullát. De szerencsére nem csak ennyi a lehetőség. Jad apja, egy nagydarab, szláv származású fickó, aki a méretéből ítélve még azon se lennék meglepődve, ha minden reggel egy szibériai medvét tüntetne el a gyomrában, könnyen meggyőzhető volt, hogy az én tehetségemet másra is lehet hasznosítani.

Elvégre egy ilyen bárt promótálni is kell. Az olyan helyeken, mint Santorini, az állandó lakosság a minimumon van. Ha már a szigeten tartózkodók száma túllépi az említésre méltó értéket, köztük a turisták aránya máris többszörösen felülmúlja a helyiekét. Az előbbieknek pedig van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy nem maradnak sokáig helyben. Állandóan cserélődnek, így pedig az újakat mindig meg kell győzni, hogy nálunk költsék el a pénzüket. Arra meg talán még én is képes vagyok, hogy a csinos strandoló hölgyikéket a pulthoz csábítsam. A nálam nem kevésbé lusta főnöknek pedig így csak még kevesebb a dolga.

Így viszont hamar meg kellett barátkoznom a bár tartozékával, a főnök örökmozgó lányával. Bár ilyesmi sosem került szóba, néha már úgy éreztem, a főnök aféle pesztraként tekint rám. Igaz, ha Jadról van szó, ezt kevéssé bántam.

Már az elmúlt pár nap alatt bebizonyosodott, hogy az én javamra köztünk lévő pár év ellenére nagyon sok mindenben hasonlítunk ezzel a kis csitrivel. Még a külsőnk és a stílusunk alapján is, ez alatt a rövid idő alatt nem egyszer is, hitték már a húgomnak. Néha pedig szinte már ő is így viselkedett. Mint egy idegesítő kis hugica. Már csak azzal is, hogy mindenhogy szólított, csak M-nek alig. De amíg az eredeti nevem egyszer sem ejtette ki a száján, én is maradtam a Jadnál. De egyszer, igaz, teljes mértékben humorosan, megjegyeztem neki, amint ez akár csak egy pillanatra is változik, nekem mindig csak Jadwiga lesz. Mindketten nevettünk, de azóta ez szinte szent megegyezéssé vált köztünk.

- Hé, Kuka! - rántott ki Jad a gondolataimból. - Nem igaz, hogy nem figyelsz!

- He? - pillantottam rá értetlenül, mire ő csak a hátunk mögé intett a fejével.

Lopva arra pillantottam, és még épp elkaptam tekintetemmel a sarkon beforduló párocskát. Két csinos, húsz év körüli bikinis lány, amint önfeledten nevetgélve sétálgatnak kéz a kézben.

- Szép. - Hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni.

- Te vagy a felhajtó ember és ennyire nem figyelsz? - korholt játékosan Jad. - Ráadásul az író, aki a mindennapokban látottakból akar erotikus történeteket írni. Nekem bezzeg figyelnem se kell, rögtön feltűnnek az ilyenek.

- Pofa be, Törpicúr! - mordultam rá, de képtelen voltam elrejteni mosolyomat. - Ilyenkor irigylem a nővéremet. Neki figyelnie se kell. Szinte már pofán ütik a hasonlók. Fogadok, még ez a párocska is kapásból kérte volna, hogy szálljon be harmadiknak. Csak merne egy kicsit jobban kezdeményezni!

- Jó sokat beszélsz róla.

- Hm? - néztem értetlenül vigyorgó társamra.

- Szívesen megismerném egyszer ezt a B-t.

- Minek? Hogy te bejuthass a bugyijába? - kacagtam.

Erre már nem válaszolt, csak a vállamba bokszolt és megint, szinte tökéletes összhangban indultunk tovább a lejtős úton.

Valahol hálás voltam Jadnak, hogy minden adandó alkalommal elrángat egy ilyen sétára. Így legalább kimozdultam, sétáltam egy kicsit, és az egy-két emeletes házakból álló santorinii minivárosokban se kellett megküzdenem azzal a nagy tömeggel, mint a kontinensen. A szemnek szolgáló legelni való pedig aránytalanul több volt.

A felrobbant tűzhányóból álló szigetcsoport felszíne a közepén tátongó kaldera felől kifelé minden irányba lejtett a megmaradt hegyoldalakon. Egy-két este már fel is másztunk a kalderaperem magasabb pontjaira, ahonnan belátni az egész szigetcsoportot a lejtőkön elszórt kis településekkel, és hideg sört kortyolgatva néztük a naplementét. Még fel is vetettem Jadnak, hogy akkor lett volna stílszerű megfognom a kezét, ő viszont erre csak lelökött a derékmagasságú kőkerítésről, amin ücsörögtünk és rám vetette magát, mintha meg akarna verni. A vége viszont csak a szegényes aljnövényzetben való hempergőzés és egymás csikizése lett.

Egyre jobban kezdtem megkedvelni ezt a kiscsajt.

Újból a mellettem sétáló Jad rántott ki gondolataimból. Pontosabban most a könyöke, amit gyengéden az oldalamba bökött.

Nem mondott semmit, amikor kérdőn rá néztem. De nem is kellett. Amint kicsit jobban kezdtem figyelni a környezetem, rögtön észrevettem az egyik panzió előtti teraszon ücsörgő lánykoszorút, amint nevetgélve feltűnő sűrűséggel pislognak ránk.

- Kapás van - mosolyodtam el én is, követve Jad arckifejezését. - Mit gondolsz, vevők lennének egy finom koktélra?

- Nem tudom. De mindjárt kiderül.

- Oké. Lássuk!

- Hé, hé, hé! - fogott vissza. - Erről lekéstél. Én vettem észre előbb, szóval az én koktélomat fogják megkóstolni - kacsintott, én pedig csak a fejem csóváltam, miközben elsietett a terasz felé. Még pár év, és ebből a lányból olyan szoknyapecér lesz, akitől minden a szigetre látogató férfi retteghet, mert akárhány bugyit hoznak, az mind benedvesedik tőle.

Hm... Ez nem is rossz történetötlet - gondoltam és lassan végigsimítottam ujjaimmal államon, ahogy körvonalazódni kezdett fejemben.

Jad úgyis el van foglalva a csajozással, úgyhogy gondoltam egyet és sietős léptekkel visszaindultam a szállodai szobám felé, hogy rögtön le is írjam.

Következő rész: M Santorinin 2. rész - Lány a strandon

*******************************************************************

Ha tetszett, olvass Santoriniről B tolmácsolásában is itt: Gyönyörök szigete

Thor, a villámlás istene 9. rész - Az istenbomba 3. fejezet

Előzmény: Thor, a villámlás istene 7. rész - Az istenbomba 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Thor, a villámlás istene 8. rész - Az istenbomba 2. fejezet

Folytatása következik!